Nyakunkon a boldogság........
Hogy ez mennyire nem kifejező cím... (Az eredeti The weird sisters)
Alig van benne igazi, nyíltan megjelenő boldogság, inkább azt vettem észre, hogy tele van szomorúsággal.
Szomorúság, mert beteg az édesanya....
Szomorúság, mert tulajdonképpen mindhárom lány problémákkal éli életét.
Szomorúság, mert tele van a testvérek közötti rivalizálással.
Szomorúság, mert mást szerettek volna, valami nem volt jó gyermekkorukban, mert, bár boldognak tűnő hangon gondolnak vissza rá, mégis a három lányól kettő "elmenekült" otthonról.
Kudarcként megélt életek..
Kudarcként, teherrel, egy új élettel kapcsolatos hazajövetel..
Kudarcként való menekülés a felelősség elől, alól.
Kudarc, mert beszélni sem mernek róla.
Kudarc, mert a közöttük lévő kapcsolatot valami megmérgezte.
Rose, a legidősebb, a 33 éves, aki a legfontosabbnak érzi magát. Talán az is, mégis kiborította fontoskodása.
Bianca -Babb-akit az elején felelősségre voltam, aztán eszembe jutott, hogy anyukám a háromgyermekes ismerőseinknél mindig a 3-t szeretgette, mondván rá jut a legkevesebb idő... - így álltam a 30 éves Biancához, s egyáltalán nem értettem meg, sőt utáltam is kicsit, de aztán pszichológiai problémaként értelmeztem a negatív cselekedeteit, amolyan "figyeljetek végre rám!"- segítségkérésként.
A 27 éves Cordéliát, azaz Cordy-t nagyon bírtam, bár azonosulni nem tudtam vele. Én soha ne lennék képes ennyire szabadon, mindenre fittyet hányva élni, vándorolni.
Az édesapa sem lett a kedvencem. Az örökös shakespeare-i beszéde és idézetei az idegeimre mentek. Annyira az angol író "betege", ennek professzora, hogy még a lányait is kedvenc szereplőiről nevezte el.
Az édesanyát igazán megkedveltem! Ő az igazi, ő az anya, vannak jó gondolatai, követendő cselekedetei. Sajnáltam őt, és drukkoltam neki.
Összességében az volt a problémám, hogy semmi különös nem történt, és messze álltak tőlem. Az E/1-ben írt regénynél soha nem tudtam, hogy ki beszél, olyan volt, mintha mindig az egyik lány mesélne. Tulajdonképpen soha nem tudtam, vajon ki meséli el ezt a történetet, de megszoktam, és figyelmen kívül hagytam.
Az események megtörténnek, a lányok hazatérnek, és bár, biztosan én is szívesen fogadnám az otthonba a gyermekeimet felnőttkorukban is, ha rám szorulnak, mindenesetre érdekesen éreztem maga, amikor konstatáltam, hogy ezzel a 3 felnőtt nővel élnek a szülők, a hazatért 2 kisebbet eltartják, legalábbis elég sok mindent fizetnek, mindenre van pénzük úgy, hogy csak az édesapa tanári (vagy esetleg professzori fizetéséből) és a nagyobbik lány esetleges keresetéből élnek.... mert ugye, a másik kettőnek nincsen sok, az édesanya pedig egy háztartásbeli daganatos beteg...
A történet nagy része sablonos volt, a nagy finálé számomra elmaradt, a kis finálé pedig nem volt elég nekem a közepesnél jobb osztályzathoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése