"A Kétvízközt áll egy hatalmas sárgabarackfa, melynek gyökerei alatt félzsáknyi kincs van elrejtve, a lápi sellő fia ásta el oda összegyűjtött gyöngyeit - meséli estéről estére a Homokhát egyik legendáját hét gyermekének Ördög Rozál, aki maga is mesésen kalandos élettel a háta mögött ismerkedett meg szerelmével, Négyökrű Mihállyal. A hét gyermek felnő, de a 20. század Magyarországán mindegyiküknek tapasztalnia kell, bármerre fordul is a történelem kereke, boldogulásuk kulcsát - a kincset - csak a mesék világában találhatják meg. Halász Margit édes-bús - egyszerre mitizáló és mítoszromboló - történetében a Duna-Tisza köze homokján élő család generációkon átívelő, fordulatos, érzelmekkel teli legendáriumával ismerkedhetünk meg." Halász Margit könyveit azóta szerettem volna elolvasni, mióta Lobo olyan fenségeseket írt róla. A kíváncsiságomra hallgatva, úgy döntöttem hogy nemsokára eleget is teszek eme óhajomnak, így hamarosan kezembe került a Gyöngyhomok, illetve az Éneklő folyó.
A Gyöngyhomok felnőtteknek szóló mese, mely mind nyelvezetében, mind történetében igazán különlegeset nyújt az olvasóknak. Halász Margit úgy tudja csűrni-csavarni a szavakat, hogy még a lélegzetünk is elakad. Nem létezett olyan pontja a történetnek, amit ne tudott volna még tovább fűzni az írónő. Egyszerre nyűgözött le és egyszerre fojtott meg az a sok-sok esemény kétszáztíz oldalon keresztül. Annak ellenére, hogy néhol túl van írva a történet, én mégis maximális pontszámot fogok adni, mert még ilyen egyedi nyelvezettel bíró, meglepő történettel nem találkoztam és az élmény amit nyújtott felejthetetlen volt számomra. Néhány véleményt olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy míg mások humorosnak vélték a történetet, én bizony pont az ellenkezőjét éreztem. Valóban igyekezett az írónő viccesen tálalni bizonyos helyzeteket, de én ezeken nem tudtam mosolyogni. Sőt, kifejezetten elkedvetlenedtem egy-egy fejezet végén.
"Gyenizse Katica ártatlan életének legnagyobb tragédiája az volt, hogy gyönyörűnek született. Hullámos szőkés vörös hajzuhatag keretezte hófehér arcocskáját, melyre a tavaszi napfény sárgásbarna ujja huncut pontocskákat pingált. Mintha nem lett volna elég szép szeplők nélkül is az a gyerek! Hófehér bőrén átlátszottak az erek, aki belenézett tengerkék szemébe, azt sodorta az ár."
Halász Margit regénye igazi közkincs a számunkra. És nem csak azért, mert egyedi stílussal írja meg a történeteit, hanem azért is, mert úgy képes a régi és a modern stílust ötvözni, hogy az nekünk olvasónak is szórakoztató legyen.
Egyszerűen jó ebben a történetben benne lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése