Folytatva a Szent Johanna Gimnázium 9/b.osztályának történetét, már egyre inkább belerázódtam az osztály életébe és lassan már meg sem lepődtem az írónő által megírt eseményeken. Mondjuk sok dolgot furcsának tartok, így nem tartom hitelesnek, de azt is érzem, hogy a célcsoport kamaszok nagy többségének ez a könyv ill. történet tetszik. (De olyan fiatalt is ismerek, akinek nem valószínű.)
Kezdem ott, hogy egyre bonyolódom bele a jellemekbe, és egyre inkább nem értek dolgokat. Feltételezem, hogy ha egy gimibe franciául kell felvételizni 14 évesen, akkor nem sík hülyék mennek oda, attól függetlenül, hogy tele vannak lóvéval (csak, hogy hiteles legyek a szöveghez). Ez nekem furcsa, hisz azt olvasom folyamatosan, hogy 4 gyerek kivételével mindenki bukásra áll egy vagy néhány tárgyból. Furcsa...
Elemezhetném a szereplőket, de nem teszem, hisz a maguk módján kedvesek. Minden osztályban vannak csodabogarak, mint Arnold; mindenhol vannak fölényeskedő-önző tanulók, mindenhol találhatóak olyanok is akiknek az akkori szinthez viszonyítva is több van. (Soha nem fogom elfelejteni, hogy mi 20 éve medencés buliba jártunk az egyik osztálytársamék lakásába...) Nekem is volt 14 évesen tiszta feketébe járó, bizarr hajú akkor Depeche Mode-os lány osztálytársam, szóval aranyos gyerekek, majd kinövik..
Inkább a körítést tartom furcsának..
- Az apát, aki még mindig könyvből próbálja nevelni a példás gyerekét.
- Utálom, hogy ennyire ki lett emelve, hogy Renit kihasználják. Azon kezdtem gondolkozni, hogy mely típushoz, mely szereplőhöz fognak azonosulni a fiatalok? A stréber tanulóhoz vagy az őt kihasználó, leckét ne író osztálytársakhoz?
- Nekem most már unalmassá vált, hogy Reni anyja nem tud főzni, és ez a napló minden oldalánál olvasható.
- Azt sem értem meg egyelőre, hogy miért törvényszerű, hogy a 14-15 éves korosztály bármikor netezhessen a telefonján?- ezen a gondolkodásomon érzem, hogy változtatnom kell.
- Egy gyerek beszélhet úgy az apjával, ahogy néha Dave teszi, hogy azonnal hozza be a suliba az otthon hagyott dolgait.
- Utálom Vladár megaláztatásait, és azt is, hogy Renit ilyen vizuális alkatnak ítélik meg. Arra gondolok, hogy én sem tudok rajzolni, de képeslapot gyártani, házat barkácsolni stb. még megy. De nem tudom elhinni, hogy ennyire kiszúrhat a tanár egy amúgy kiemelkedő tanulóval.
- Miért lehet pofátlanul lehet minden nap késni az iskolából?
- Utolsó előtti dologként: megnézném a házirendet, hogy benne van-e, hogy a tanár ütögetheti a gyerekek fejét (vonalzóval), ...és ezért a tanú Arnold nem akar perelni :S
De azt is megjegyzem, hogy néha igazán jókat nevetgéltem a szövegeken.
Összességében érdekes könyv. Visszarepít az én fiatalságomba, tudok elmélkedni, emlékezni, hogy mi változott, tudok egyre jobban félni, hogy mi vár még rám a gyereknevelés és iskola kapcsolata miatt. El tudom képzelni, hogy az általam írt dolgok, hiányok kérdések fel sem tűnnek a gyerekeknek, így őket ez nem zavarja. A cél, hogy olvassanak, hogy érezzék jól magukat az iskolában, hogy szeressenek járni, hogy a közösséget építsék, arra biztosan jó, mert ez klasszul ott van.
Én pedig még csiszolom a gondolataimat és kérdéseimet a válaszaimmal. Mindenesetre bőven van elmélkednivalóm.
Mivel sok mindenben hasonló voltam, mint Reni, így izgatottan fogom olvasni a 3. részt, a 10/b életét. Az egy nagyon jó évem volt nekem-szerelemmel, szerelmesen :). Kíváncsi vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése