Victoria Hislop: Hazatérés

Mindig hálát adok, ha egy nehezen induló könyv mellett kitartok, aztán kisül belőle valami nagyon-nagyon jó! Most is így volt. Kicsit döcögött az eleje, de azért szerencsére nem kellett sokat várni, hogy élvezetessé váljon a történet.

Maga az a tény, hogy Hislop jól ír, már A sziget olvasásakor is egyértelművé vált számomra. Akkor sem nagyon tudtam letenni a könyvet a kezemből. Ebbe a történetbe is nagyon bele tudtam magam élni, együtt éltem a szereplőkkel, sírtam a gyászolókkal.

Sonia és barátnője Granadába utaznak tánctudásukat tökéletesíteni. Azt egyikük sem sejti, hogy ez az utazás mekkora kihatással lesz további életükre. Bár teljesen másként, de mindkettejük jövője gyökeresen megváltozik.

Sonia ottlétük alatt teljesen véletlenül keveredik be egy kis kávéházba, ahol szinte rögtön barátságot köt a tulajdonossal, egy idősödő úrral. Fényképek, azokból sugárzó történelem, történetek néznek vissza a falakról, amelyek azonnal felkeltik lány érdeklődését. Partnere szívesen mesél róluk, órák hosszat diskurálnak egymással. Sonia észre sem veszi és a spanyol polgárháború, Franco véres megmozdulásai közepette találja magát.

Hazatérésük után mindketten érzik, hogy "ott hagytak" valamit, visszatérésük garantált. Ki ezért, ki azért. Otthon sincs minden rendben, úgyhogy nagy gátló tényezők nincsenek. Granadában Sonia szinte azonnal felkeresi új barátját a kávézóban, aki felajánlja, hogy szívesen körbevezeti őt a városon, miközben meséjét tovább folytatja.

Visszaugrunk időben az 1930-as évekbe, amikor a nemzet szétszakad, darabjaira hullik. Mindenkinek oda "kell" valamelyik oldalra állnia, így megosztottá válik az egész nép, mindenki mindenki ellensége lesz, a polgárháború kellős közepében találja magát az ország.

A kávéház hetven évvel azelőtt a nagyszámú Ramírez-család tulajdona volt. Az ő életüket ismerhetjük meg részletesen, és kiderül, vajon miért is érez furcsa vonzódást Sonia, ahányszor meglátja a kávéház falain a réges-régi fényképeket.

Részletes, egyben félelmetes képet kapunk az elbeszélés segítségével a spanyol történelem egyik talán legjelentősebb eseményéről, miközben a tánc szeretete itatja át a sorokat. Szinte kedvem támadt flamencót táncolni! :D Az első harmadától kezdve totálisan elmerültem a történetben, alig láttam ki mögüle. Nagyon érdekes, korabeli hangulatot teremtett az írónő a szinte filmszerű leírásával.

A fél pont levonás talán meg kell azért magyaráznom. Remélhetőleg és valószínűleg másnak ezek nem is "fájnak", de azért figyelembe kellett vennem. A fő gondom az volt, hogy az elbeszélő, aki visszaemlékezik, felidézi a történetet, kizárt dolog, hogy ismerhette a múlt eseményeit, legalábbis azokról, akikről mesélt, hiszen távol voltak egymástól, leginkább nem is érintkeztek egyáltalán egymással. Szóval lehetetlen volt, hogy pont ő beszélje el a történteket. De ezek tényleg piszlicsáré dolgok voltak, ez látszik az értékelésből is, hiszen nagyszerű volt a történet.