Georgette Heyer: Különös özvegység

"Elinor Rochdale nem abba a hintóba száll, amelyet érte küldtek, így nem reménybeli munkaadójánál, hanem a rossz hírű és romlott, ám éppen halálán lévő fiatal Eustace Cheviot birtokán találja magát. Eustace Cheviot unokabátyja, Lord Carlyon meggyőzi Elinort, hogy pusztán anyagi megfontolásból menjen feleségül unokaöccséhez. Reggelre Elinor gazdag özvegy, de egy nemzetközi kémjátszma kellős közepén találja magát: betörők, hívatlan vendégek és gyilkosság zavarja lelki nyugalmát. És Mr. Carlyon nem hagyja békén."

Amióta olvastam a Francia négyest, azóta szeretném begyűjteni az összes Georgette Heyer könyvet. A kérdés csak az, hogy miért? Hát azért, mert az írónő regényei egyszerre bájosak, szórakoztatóak és humorosak. A Különös özvegységben szintén nem csalódtam, Georgette Heyer ebben a kötetben is hozta a megszokott formáját.

A történet az eddig megszokott regényeihez képest nem csak romantikus, hanem titokzatos is. Nem csak arról szól, hogyan keres magának egy fiatal nő férjet, hanem a főszereplő egy különös rejtélybe is belecsöppen, amire fényt kell derítenie. Igaz, nem sok Heyer regényt olvastam eddig, de azt elmondhatom , hogy számomra eddig ez a legjobb. A karakterek kellően érdekesek, a párbeszédek pörgősek és humorosak, a történet izgalmas és ettől lesz még letehetetlenebb.

Egy valamin viszont nem igazán tudom túltenni magam. Nem értettem meg Elinort. Nem értem, hogy mászhatott bele ekkora kalamajkába. Tudom, hogy ez csak egy történet, de ha beleképzelitek magatokat a hősnő helyébe, akkor ti is ugyanezt tennétek? Mert szerintem nem. Elinor meglepően magabiztos bizonyos helyzetekben, de amikor az elején dönteni kellett volna, hogy mit tegyen, mégis azt az utat választotta, ami a legtávolabb állt tőle. Engem érdekelt volna a miért? Miért döntött végül így? Mert akkor éppen gyenge volt és hirtelen kellett választania? Ebben sosem leszek száz százalékosan biztos, hiszen erre nem kaptam egyértelmű választ.

Ennek ellenére mégis maximális pontszámot kap tőlem, mert Georgette Heyer regényeit még mindig jó olvasni. Olyan régi, olyan XIX. századi, amibe mindig jó egy kicsit elmerülni.

Értékelések: 5/5