Aherntől ez a harmadik könyv, amit elolvastam. Nálam az U.i.: Szeretlek magasra tette a mércét, nagyon magasra.
Goodwin család Dublinban él. A főszereplő Tamara, aki a történetét elmeséli egy nagyképű, önfejű, makacs, szemtelen, neveletlen 16 éves –mindjárt 17 (ezt a „mindjárt 17” mondatot olyan sűrűn ismétlik, hogy a végén kezd nagyon idegesítő lenni), szüleivel állandóan veszekszik, közben mindent megkap (modern nevelés – éljen!). Egy jómódú leány, hatalmas egóval. Más gondja nincsen, mint a tengerparton tölteni idejét a haverokkal, kiválasztani a megfelelő ruhát.
Ennek a "gondtalan" leányzónak hirtelen megváltozik az élete, apja öngyilkos lesz, akit ő talál meg. Apja halála után kiderül, hogy nem hatalmas vagyont, hanem rengeteg adósságot hagyott hátra. Nincs más választás, a két személyesre csökkent családnak mindenüket el kell adni és rokonokhoz költöznek vidékre.
Dublinhoz képest persze ez egy hatalmas változás. Most olyan helyen élnek, ahova még busz sem jár, autóval fél óra a legközelebbi város. Mit lehet itt csinálni!? Tamara azért feltalálja magát, ismerősöket/barátokat szerez, néha szorgalmasodik a ház körül és titkokat próbál leleplezni. Egy mozgó könyvtárban lel rá A könyvre, ami bonyodalmakat okoz, de segítséget is ad.
Úgy érzem felnőttem, nem tudom már a 16 évesek problémát átérezni. Igaz, van 8 évem, hogy nagyobbik leányom 16 legyen, de még nem tudom, hogyan fogom majd kezelni a hasonló helyzeteket. Remélem nem is lesz hasonló. Azt hiszem Tamara természete alapjában elvette a kedvemet a könyvtől. Ignatius nővér volt a legszimpatikusabb szereplő, a többiek valamilyen módon és szinten, de idegesítettek. Ms Aherntől romantikus könyvet vártam, tévedtem. Ez a története már kezdett krimibe hajlani, a vége viszont rendkívül izgalmasra sikeredett.
Olyan jó lenne, ha visszatérne a romantikus könyvekhez.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése