Már jó néhányszor írtam különféle bakancslistákról, ki mit szeretne még véghezvinni az életében mielőtt meghal. Megmászni a Mont Everestet, filmcsillaggal találkozni, olyan kívánságokat teljesíttetni, amelyeket anno (talán) a Három kívánság klasszikusnak mondható műsorban hallhattunk.
Olvastunk, vagy hallottunk beteg gyerekekről, nem egy könyvben ők a szereplők, nem egy történet szólal meg a hangjukon, így elképzelhetjük azokat az érzéseket, amelyeket mi NEM tudunk megtapasztalni, ha nem voltunk részesei így vagy úgy.
Tessa Scott, három szótag, 16 év. 4 éve leukémiás. Lehetne átlagos tini, de hónapjai vannak hátra. Átlagos tini lehetne, különböző kívánságokkal, álmokkal, de nem az. Haldoklik, ezért alkotott egy listát, amely dolgokat mindenképpen meg akar tenni, mielőtt meghal. Mi, olvasók ebbe az utolsó kb. 9 hónapjába pillanthatunk bele, és talán elindít bennünk egy olyan folyamatot, amely elgondolkodtat, megrémíthet. Elítélhetjük, mert törvényellenes pontjai vannak. Elítélhetjük, mert hálátlannak tűnhet. Mellé állhatunk sajnálatból, mellé állhatunk, hogy könnyebb legyen neki, vagy csak azért, hogy tartsuk a hátunkat.
Szerintem nem az, nem hálátlan. De nem tudom megfogalmazni, hogy valójában milyen, hiszen nincsen viszonyítási alapom. Nincsen kamasz gyermekem, és Istennek hála, nincsen beteg gyermekem. Egy képet kaptam Tessről, hogy milyen lehet belül, hogy mik foglalkoztatják. Egy képet kaptam, hogyan élt, hogyan próbálkozott, milyen volt a kapcsolata az édesapjával. Mostanában állandóan belefutok olyan könyvekbe, amelyekbe az anya lelép. Fúj... no comment. No persze, itt is történik majd változás, de el sem tudom képzelni! A család (az édesapa és az öccs), a barátnő Zoey, aki önmaga egy érdekes karakter, az édesanya vagy éppen Adam. Ott voltak mellette így vagy úgy.
Tessa Scott, három szótag. Tudja, hogy mit akar, hogy mit szeretne. Láttam, hogy fogadta el egyre inkább a helyzetét, az élete végének közeledtét, hogy próbálta feldolgozni a megváltoztathatatlant. Hogyan volt képes döntéseket hozni. Mikor hozta meg a végső döntést.
"Tényleg meg fog történni. Mondták, hogy eljön az idő, de sokkal hamarabb jött, mint bárki gondolta volna."
Eszembe jutott, amikor egy videot láttam, ami egy kerekesszékbe kényszerült rákbeteg lány esküvőjét mutatta, és akkor annyira szerettem volna, hogy éljen még Tessa is, mert nem tudom elképzelni ezt a helyzetet, csak azt, hogy rossz. Nagyon rossz.
Tessa szembenézett mindennel: idegesen, őrjöngve, majd lecsillapodva. Én is ott ültem az ágyánál, sírtam, hüppögtem, és aztán becsuktam és sírtam tovább. Sirattam az életét, a szerelmét, sirattam mindent,
Ajánlom mindenkinek, aki befogadó az ilyen megindító történetekre. Amelyek felnyitják a szemeinket, hogy jobb helyzetben vagyunk mint ez a lány, hogy ne nyalogassuk a sebeinket, hanem gyógyuljunk, éljünk, nyissuk ki szemeinket a csodákra, amelyek körülöttünk vannak.
Ilyenkor könnyű ezt mondani.
Aztán eljön a pillanat. .. és én a végéig reménykedtem a lélegzetében.
"De semmibe sem tudok belekapaszkodni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése