Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Pár nap alatt behabzsoltam ezt a könyvet, elég könnyű olvasmány. Műfaját tekintve disztópia. Ennek ellenére az elejétől a végéig izgultam és vártam a végkifejletet. Hogy mégis miért kapott csak 8 pontot? Azért mert a guta majd megütött a végén. Nem tetszik, befejezetlen maradt. Nem kerek így, pedig annyira szerettem volna csillagos ötöst adni. :(

A történet röviden annyi, hogy a jövőben a sugárszennyezettség miatt a nők és a férfiak java része terméketlen. De lényegében csak a nőknél ismerik el ezt a tényt, a férfiak esetében tagadják. Férfiak irányítanak mindent, csak ők dolgozhatnak és csak nekik lehet pénzük. A határokat fegyverekkel és rengeteg őrszemmel védik. Cenzúrázzák az újságokat, a tv adásokat, rendszeres akasztásokat tartanak a nép ellenségei közül, tilos a nőknek írni, olvasni, véleményt kifejteni ill a szolgálólányoknak barátkozni. Mindannyian egyforma szabású ruhában járnak, leszámítva a hovatartozásukat jelentő színeket. Azon kevés nő számára, akik képesek maradtak a megtermékenyülésre hálátlan feladat vár: piros ruhát kell öltenie és szolgálnia kell méhével azt a családot ahova kirendelik. Szinte szó szerint inkubátornak tekintik őket, semmi másnak. A saját nevüket nem viselhetik tovább, és amint egy család szolgálatába lépnek a Ház urának keresztnevét kapják meg. Így jár Fredé is, aki a maga szemszögéből meséli el az életét és azt hogyan is juthatott idáig a nemzete. Ugyanakkor egyre növekvő tehernek is ki van téve, hisz ha nem sikerül teherbe esnie és egészséges gyermeket szülnie akkor kiviszik a Telepre ahonnan nem jön vissza senki...

Közel az őrület határán, magányosan, állandó rettegésben élni. Erről mesél ez a könyv, és arról hogy mindig van remény.

Felkavaró és nagyon izgalmas, annak ellenére is hogy ide-oda csapong az időben. Jól követhető a történet nem érzi az ember hogy kuszaságot olvas. Kicsit megijedtem hogy disztópiát vettem a kezembe, mert Orwell-től az 1984 jutott eszembe és leizzadtam. Azt a könyvet nem tudtam elolvasni, egyszerűen képtelen voltam rá. Már az elején letettem és nem is tudtam rávenni magam, hogy visszavegyem a kezembe. Lehet hogy e kellemes emlék hatására megint előveszem majd.... meglátjuk.Margaret Atwood könyveit ezentúl lesni fogom a könyvtárban amikor csak lehet. Ez már biztos.

Eredeti cím: The handmaid's tale

Borostyán, 2008. február

Alexandrosz Papadiamándisz: A gyilkos asszony

Szamarakisz után arra gondoltam, a görög irodalom jó. Persze nagyon veszélyes ez az általánosítás, de mégis kiváncsi voltam a görög "légkörre", már amit egy szépirodalmi mű tud adni. Elsősorban ezért választottam ezt a könyvet, s csak másodsorban a címe miatt: "húúúúha, miről szólhat?!" felkiáltással.

Egy idős asszonyról szól, akinek nehéz sorsa arra vetemíti, hogy kisgyermeket gyilkoljon - kezdve saját unokájával - , méghozzá tiszta jószándékból: ebben a nyomorúságos világban mindenkinek jobb, ha a csecsemőből nem lesz kisgyermek, a kisgyermekből eladósorban lévő lány.... Mindamellett kenyerét azzal keresni, hogy a gyógyfüvek kivételes szakértője, s bárkit bármilyen betegségből meggyógyít. (Amit mégis kiemel az író az az, amikor egy megerőszakolt lánytól veszi el magzatát, miután ez senki másnak nem sikerült.) Gondolom, ennek a kettősségnek szerepe van. Gondolom, de nem érzem.

Nekem nem tűnt annyira durvának a sorsa Hadula anyónak, hogy emiatt ilyet tegyen. Más okot meg nem tudtam a sorok közül sem kiolvasni (az én hibám?). A meneküléséről, bújkálásról szól sokkal inkább a történet, mint a lelki folyamatoktól, amit joggal várnék el egy ilyen című könyvtől.

Zavaró tényező számomra, hogy mindenkinek legalább két (és magyarajkú számára egyáltalán nem is hasonlító) neve van, így többször kellett visszalapoznom, hogy kiről is van szó, bár végülis tökmindegy.

A csattanó a könyvhöz képest jól sikerült, de a nagy ürességen kívül nem sok minden maradt bennem.

Anna Gavalda: Szerettem őt

Régi tartozásomat törlesztem ezzel a beszámolóval, hiszen a könyvet már legalább két-három hete olvastam. Ez a második élményem Anna Gavaldával. Az első a remek Együtt lehetnénk volt, ami nagyon tetszett, akár most is 10-ből 9-et adnék rá- főleg a szerethető karakterek miatt. Nagy várakozásokkal kezdtem bele hát ebbe a könyvébe is.

A történet főhőse egy frissen elhagyott családanya, akit az apósa a lányaival együtt magával visz egy vidéki házba. Ez meglepő fordulat, hiszen ez az ember eddig mindig kicsit merev, kicsit elutasító, kicsit nemtörődöm alaknak számított a családban, aki nem különösebben mutatja ki az érzelmeit. De most! Most megnyílik a menye előtt és elmeséli életének eddig eltitkolt szerelmi történetét...
Az Együtt lehetnénk után szinte szentségtörésnek érzem azt írni, hogy ez a könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Amit így két tapasztalat után leszűrtem Gavalda könyveivel kapcsolatban az az, hogy rengeteg párbeszédet használ. Az Együtt lehetnénk idején is feltűnt (és ott tetszett!), de most zavart, hogy ezek nem életszerű párbeszédek! Sőt, inkább olyan jelenetekről van szó, amiket magunkban játszunk le: "én ezt mondom majd, és erre ő azt mondja, és akkor tökéletesen, romantikusan megnyílunk egymás előtt, és minden megváltozik". Csakhogy ezek a párbeszédek az életben soha nem hangzanak el...* Tudom, erre vannak a könyvek. :o)
Igaz, Gavaldának ez az első könyve, és azért szépek ezek a párbeszédek, egyszóval: tízbőlöt.
Amiért viszont mégis nagyon ajánlom elolvasásra, az az utolsó lapok egyikén szereplő fricska egy napjainkban népszerű író felé! ;o)

Stippistop

*ezt nevezi Fehér Klára a Narkózis című novellájában [nagyon ajánlom!] az elképzelt párbeszédek játékának..

José Saramago: Vakság

"Ha nézhetsz, láss is. Ha láthatsz, figyelj oda" Tanácsok Könyve

Nagyon durva szociológiai tanulmány. A sztori egyszerű, kb. annyi, hogy egy nagyvárosban (mely valószínűleg Portugáliában van, de lehet bárhol a világon) felüti a fejét a fehérkór, mely lehetne akár pestis, kolera, de nem az, hanem történetesen azzal jár, hogy az emberek előtt nemhogy elsötétülne, hanem elfehéredik a világ. A járvány kitörésekor a kormány próbálja megakadályozni a terjedést azzal, hogy egy igen speciális (nem lövöm le a "poénokat") elkülönítőbe zárja a napról napra egyre több vakot...

Van azonban egy asszony, akit elkerül a kór..

A kis csapat, mely tagjai a legelsők közt vakultak meg - kiegészülve az asszonnyal, akit valamilyen csodával határos módon megóvott a sors a kórtól, de nem tudjuk, hogy irigyeljük őt ezért vagy inkább őt sajnáljuk a legjobban (lám, milyen hamar átfordul a deviancia a normába) - hányattatásait, testi lelki (vissza)fejlődésüket követhetjük nyomon, az elkerülhetetlen folyamatokat látjuk magunk előtt, bár folyamatosan azzal az érzéssel, hogy vajon minket melyik pillanatban ér el a fehérkór...

A történet döbbenetesen zárul, a tátott száj effekt bejátszott, az egész olyan valóságos és olyan misztikus egyben; és mindezt egy levegőre meséli el nekünk Saramago.

Akár meg is történhetne...

Következő beruházásom a Megvilágosodás lesz, az biztos.

Borostyán véleménye:

Valamiért szeretjük a katasztrófa filmeket és könyveket. Szeretném azt hinni, hogy nem mások nyomora miatt érdekelnek minket ezek a történetek, hanem azért mert jó érzéssel tölt el bennünket az, hogy mi emberek milyen hősiesek tudunk lenni.

Különösen népszerű mostanában, a „vírus kitörés” elmélet, miszerint egy kegyetlen mikroszkópikus mutáns hamarabb végig söpör a világon, mint Willy Fogg.

Sokféle ilyen pusztítást láthattunk és olvashattunk már, de két klasszikus elem felváltva cseréli egymást: kevés „kiválasztott” túlélő marad, akik megmentik az emberiséget és/vagy újra benépesítsék a Földet, VAGY már csak a derék és hősies orvos(ok) képes(ek) felülkerekedni a katasztrófán, és mindig akad egy csúnya, gonosz ember aki keresztbetesz neki(k).

De ez valami más.

Ez valami új.

Itt kérem nem a biztos kezekkel irányító kormányt látjuk, vagy a derék és szuper intelligens orvosok hadát, akiken aztán egy vadiúj vírus nem fog ki. Itt nincs maxi szuper emberiesség, vagy emberi felsőbbrendűség.Itt megalázkodás és elállatiasodás van! Itt szenvedés és a gyengét elnyomók uralkodnak!

Itt nincs remény!

A vírus, amely kitört olyannyira rejtélyes, hogy még azt sem tudják, hogyan terjed. Nem képesek utolérni, mindig egy lépéssel mögötte járnak. Fehér vakságnak nevezik el, mert az, aki megkapja csak tejfehérséget lát semmi mást. Tünetek nincsenek, egyik pillanatról a másikra csap le az emberre és veszi el a szeme világát. (Bár inkább pont ez a probléma: túl sok a világosság) A fertőzöttek számára nincsenek hűs ápoló kezek, nincsenek vigasztaló szavak. Nincs semmi! Betuszkolják, majd magukra hagyják őket egy elhagyott intézetben: boldoguljanak, ahogy tudnak! És nevek sincsenek, csak jelzők: sötétszemüveges lány, kancsal kisfiú, szemorvos, kötéses öregember, első vak, első vak felesége és az orvos felesége.

Az orvos felesége az igazi főszereplő, ő az, akit arra ítélt a sors, hogy lásson, és később emlékezzen is. Emlékezzen azokra a körülményekre, ahogyan élniük kellett, emlékezzen a katonák arcára, akik félelemtől hajtva lelövik több társukat vagy azokra az emberekre, akik saját sorstársaikat leigázva javakat és egyéb értékes dolgokat követelnek, pusztán azért, hogy ehessenek.Mivel az intézetben már ő az egyetlen, akinek még nem lepte el szemét a fehérség, döntő lépésre szánja el magát. Ez pedig megváltoztatja mindannyiuk sorsát…

És ha már ennyire tételesen felsoroltam a hiánylistát, hadd folytassam ezt tovább az írással kapcsolatban:Nincsenek gondolatjelek, nincsenek párbeszédeket elválasztó pontok, nincsenek dátumok, és helyszínek sem, azt sem tudjuk hol vagyunk, ez a történet bármely nagyvárosban megállná a helyét.

Vannak azonban féloldalas mondatok, izgalom bőven, kegyetlenkedések és az emberi önérzet elhalása. És rengeteg végiggondolni való! Oly egyszerű és magától értetődő dolgokat hirtelen más szemmel fogunk látni.

A könyvből film is készült, az orvos feleségét Julianne Moore játssza, az előzetes alapján a könyvhöz messzemenőkig hűen dolgoztak, remélem majd a teljes mozi is ezt igazolja: http://www.youtube.com/watch?v=Fiqsk5ogcy8

Borostyán, 2008. szeptember 4.

Eredeti cím: Ensaio sobre a Cegueira

Yann Martel: Pi élete

Borostyán véleménye

Elég nehéz most szavakat találnom. Több hónapja már hogy olyan kiváltságban volt részem, hogy egy könyv elolvasása után még hosszasan gondolkodjak és merengjek rajta. Éjjel fennmaradtam, hogy végigolvassam, és miután befejeztem - bár testem fáradt volt - agyam lázasan dolgozott és nem jött szememre álom, mert ezen a történeten töprengtem.

A könyv utólagosan elbeszélt történet, melyet maga a főhős mesél el egy írónak, sok évvel élete legizgalmasabb és legszörnyűbb kalandja után.

A tinédzserkorú Pí - becsületes polgári nevén Piscine Molitor Patel – egy indiai állatkertben él, édesanyjával, édesapjával és bátyjával. Pí nagyon szereti az állatokat és az állatkerti játékok, barangolások közben nagyon sok mindent meg is tanul róluk és viselkedésükről. De nem csak az állatokról szeretne minél többet megtudni, hanem Istenről is. Születésénél fogva hindu, de meglátja a szépséget a keresztény és a muszlim vallásban is. Elragadtatásában odáig jut el, hogy egyszerre gyakorolja mind a három vallást, melyet környezete értetlenséggel fogad.

Az idilli élet azonban nem marad sokáig az övék, a politikai és gazdasági körülmények miatt kénytelenek eladni az állatkertet és az állatokat, sőt az országot is készek maguk mögött hagyni a jobb élet reményében. A kiválasztott uticél Kanada, a szállító hajó, amely átviszi őket az óceánon japán, a matrózok kínaiak és tajvaniak, a család pedig indiai. Ennek betetőzése képen pedig egy egész állatsereg helyezkedik el a raktérben, arra várva, hogy új otthonukban, Amerikában végre partra szálljanak. .

Egy éjjel a hajó elsüllyed és Pí az egyetlen ember, aki megmenekül. Ennek ellenére nincs egyedül. Mentőcsónakját megosztja egy sérült zebrával, egy hiénával, egy orángutánnal és egy bengáli tigrissel. A képlet látszólag egyszerű: mindannyian halálra vannak ítélve, hisz ki lenne erősebb egy tigrisnél. Végül csak ketten maradnak a csónakban: Pí és a tigris. Kölcsönösen egymásra vannak utalva, a tigris az élelem és az ivóvíz, Pí pedig a társaság miatt, mert érzi, hogy egyedül megőrülne. De amennyire segít neki a tigris jelenléte, legalább annyira félelemmel is tölti el. Mind a csónakban, mind a tengerben a halál leselkedik rá, egy esélye marad a túlélésre, ha a tigris megérti, hogy ő, Pí Patel a főnök.

227 nap. Ennyi ideig tart a viszontagságuk hőségben, hidegben, szárazságban, viharban, szomjúságban, éhezésben. Végül, ahogy azt tudjuk már az elejétől fogva Pí megmenekül, és Mexikóban partot ér. De a történetnek még nincs vége, és ha eddig azt hittük már mindent tudunk, már mindent értünk, akkor kapjuk a legnagyobb hidegzuhanyt és fordul meg a világ.

Az író Booker díjat kapott ezért a műért. A történet elején csodálkozunk és nem értjük, hogy kaphatott ez a könyv egy ilyen rangos elismerést, hisz a történet szép és kedves, sokszor meg is nevettet, de kevés ahhoz, hogy különleges legyen. Ám a végén mindent megértünk és már nem kételkedünk, sőt helyeslően bólogatunk a zsűri döntésén.

Tanulságos mese a hitről, az ösztönökről, a kitartásról és mindarról, ami emberré tesz bennünket.

Külön elismerésem a roppantul igényes magyar kiadásnak! Keményfedelű, vastagpapírú, színes festményekkel illusztrált könyv kerül a kezünkbe.
Az Európa Könyvkiadó adta ki. Köszönöm nekik.

Eredeti cím: Life of Pi

Bejegyzés: 2008. április 23.

Szeee véleménye

Nem fogom leírni, hogy miről szólt a könyv részletesen, mert el lehet olvasni a fülszövegen. Sokkal többet igazából nem is tudnék hozzátenni, mert az már spoiler lenne. Ennek a könyvnek ugyanis az a lényege, hogy van egy alaptörténet, egy hajótörött fiú hányattatásai néhány vadállat társaságában a Csendes-óceánon. Nagyon hosszú idő után végre partot érnek az életben maradtak és aztán az utolsó 20-30 oldalon egy olyan csavar kerül a történetbe, ami teljesen más megvilágításba helyezi az addig elhangzottakat. Állunk leesik és miután összekapartuk a földről a darabkáit, elkezd zakatolni az agyunk, hogy akkor mi és hogyan....?

Nem tudom, hogy egy ateista vagy egy nálam földhözragadtabb emberke miképpen gondolkodik a történtekről, mik a kérdései, mik a válaszai, hogyan értelemezi a dolgokat - igazából engem ez érdekelne a legjobban. Merthogy mindenekelőtt a hitről van szó, de persze még sok minden másról is. És mert én nem vagyok ateista, sőt még hiszek bizonyos "csodákban" is, így fogalmam sincs - nekem megvoltak a saját kérdéseim, kétségeim a történettel kapcsolatban, de mivel hiszek valamiben (nevezzük mondjuk Istennek, mert jobban én sem tudok...;-)), egy felsőbb erő létezésében, ill. a világnézetem olyan, amilyen, ezért nekem meglettek a saját kis válaszaim is, de ezek túl személyesek ahhoz, hogy közzétegyem őket. Meg egyébként is úgy gondolom, hogy mindenkinek magának kell megbirkóznia ezzel a kérdéssel, letisztáznia magában a történet kapcsán felmerülő gondolatokat. És hiába hallgatnám meg egy homlokegyenest másképp gondolkodó véleményét a könyvről, nem igazán gondolom, hogy ezt meg kellene vitatni másokkal bármilyen fórumon, mert ahány ember, annyiféle válasz és értelmezés fog születni és pont ez a jó ebben a történetben...

Összességében azt kell mondjam a könyvről, hogy zseniális az ötlet, amit a történet alapproblémája, alapfelvetése köré épített Martel. Ennél hatásosabb és ütősebb példázatot nem nagyon tudok elképzelni a kérdés felvázolásához. Bár mint irodalmi mű nem tartom kiemelkedőnek és tény, hogy inkább a fiatalabb korosztályhoz szól, ifjúsági regény.

A felvezető része, ami a terjedelem kb. 1/3-a volt, kifejezetten idegesített, mert csapongott és nem volt elég érdekes sem, így már alig vártam, hogy a lényegre térjünk. A hajótörés története viszont nagyon érdekfeszítő volt, egyetlen percre nem ült le a sztori, holott 200-nál is több napot töltött ez a fiú a tengeren, mégis rettentően izgalmasan ábrázolta az író ennek az állapotnak minden percét.

A végén lévő csattanó, a felmerülő kérdések, kételyek, probléma viszont annyira ütős, hogy megmondom őszintén majdnem sírtam az utolsó 20-30 oldalon, annyira megrázó és felemelő volt egyszerre. Pedig a sírás aztán nem az én műfajom ;-)

Szóval nem tudok mást adni neki, mint 10/10-est. Mindenkinek kötelező!



Ami még mindenképpen szót érdemel, az a könyv kivitele: gyönyörűek a színes illusztrációk benne, az egész könyv nagyon igényes.

Bejegyzés készült: 2009. november 15.

F-Andi véleménye

Tele vagyok gondolatokkal, mégis nehezen megy ezeknek a megfogalmazása.
Kezdem az érzéseimmel: voltak pillanatok a könyvben, amikor elsírtam magam az elém tárulkozó látvány, elképzelés miatt, vagy esetleg a sajnálat miatt. Szemeim csak úgy falták a sorokat, szavakat, betűket; kétségbeestem, amikor nem tudtam olvasni. Olvastam a csepegő esőben, miközben a cseppek áztatták a lapokat. Sajnáltam a könyvet, de képtelen voltam becsukni.
Yann Martel csodálatos könyvet alkotott, benne állatokkal, túlélővel a Csendes-óceánon. Hogyan lehetünk képesek erőnkön felül túlélni egy hajótörést? Ezt hogyan vitte véghez Piscine Molitor Patel, aki egy uszodáról kapta a nevét? Ezt a könyvet meg kellene ismertetni sok emberrel.

A könyv megtörtént eseményt dolgoz fel. (Ezt el is hiszem egyelőre, csak Marlo Morgan regénye óta szkeptikus vagyok sokszor.) Valóság vagy fantázia? Teljesen mindegy, erre a történetre mindenkinek szüksége lehet.

Pi Patel küzdött a tengeren több, mint 220 napig. Küzdött életéért, hitéért, önmagáért, lelkéért. A könyv nagy része erről szól. Természetesen először megismerkedünk családjával. A végén pedig megismerkedünk a történettel. Felkerül az I-re a pont.

Hiszem, hogy a bajban addig küzdünk, amíg lehetséges, ameddig egy leheletnyi esélyt látunk a túlélésre. Optimisták leszünk. Bízunk. Remélünk. Hiszünk. Hiszünk magunkban, ha addig ezt nem tettük meg, elkezdünk hinni magunkban. Hiszünk egy földönkívüli dologban. Istenben, Allahban….. vagy akármi másban.
Nehéz a könyvről írni „csak úgy”. Bennem azt az életérzést, amit képviselek, ill. nagyon próbálok képviselni, megerősítette.
Számomra most nyert értelmet az a mondat, amit mások értékelésében olvastam: „töprengek a történeten.”

Mindenkinek meg kell találnia a benne rejlő KINCSET, ÉRTELMET, esetleg MEGOLDÁST!

Biztos pontja a könyvespolcomnak!

Bejegyzés készült: 2010. február 11.

Alessandro Baricco: Selyem

Szeee véleménye

A könyv meglepően kicsi és rövid, nincs 100 oldal, sőt, az is nagyon szellősen írva. És mégis nagyot szól...

Eric-Emmanuel Schmitt Ibrahim ura és a Selyem után kezdem azt hinni, hogy igazi remekművet úgy lehet írni, ha valaki tömören, velősen, csak a lényeget mondja el, persze a megfelelő stílusban, röviden, ütősen. Ez a kis könyv ugyanis akkora alkotás, hogy csak na.... Szerintem.

És hogy miről szól? Két mondat a könyvből jól leírja: "Különös fájdalom......Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni."

Hervé Joncour nős ember, Franciaországban él, kereskedő, selyemhernyókat vesz és ad el. Minden évben szinte az egész világot átutazza, hogy Japánba menjen selyemhernyó petékért. És egy nőért. Egy olyan nőért, aki számára elérhetetlen. Talán éppen ezért hajtja őt annál jobban a vágy a nő felé. Aztán végül - ha nem is a megszokott módon - de mégis megkapja. És mégsem. De az is lehet, hogy egész végig az övé volt... Ennyi a történet.

Egy idézet jutott róla az eszembe: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." (Simone Weil)

Nagyon ütős darab. Lassú, magával ragadó stílusban megírva. Szerintem gyönyörű. Az ilyen művekért érdemes olvasni. Mert 10, vagy 100 könyv között az ember néha talál egy-egy ilyet.

(Filmrajongó lévén muszáj volt megnéznem a könyvből készült filmet, hiába féltem a csalódástól. És azt kell mondjam kellemes csalódás volt. Persze - lévén, hogy teljesen mások az eszközei - a könyv hangulatát nem tudta visszaadni, de jó volt! Érdemes megnézni. Nálam a könyv után megtekintve kb. 8/10-es. Igaz, itthon még nem mutatták be...)

Bejegyzés ideje:

Szeee

Scott Westerfeld: Csúfok

Mi is a szépség? Kutatók foglalkoznak ma már ezzel a kérdéssel. Mi a szép számunkra? És vajon egyik ember mitől szebb a másiknál? Beszélnek az arc-szimmetriáról, a bőr szépségéről, a sűrű szempillákról és a dús hajkoronáról is. Ilyen olyan módszerekkel teszünk érte, hogy a fenti feltételek teljesüljenek: sminkkel, műtéttel vagy hajviselettel.

De ebben a könyvben (mely a távoli jövőben játszódik) egy radikális műtétről van szó, melyen mindenki átesik aki betölti a 16-dik életévét. Attól kezdve felnőtt-nek számít és belép az ember a "Szépek" világába. Ezek a fiatalok akik a kivül-belül átalakító műtétre várnak a "Csúfok".

Tally Youngblood is csúf, a legjobb barátja a három hónapos korkülönbség miatt azonban már szép, és átköltözött Újszéphelyre ahol az újszépek éjjel-nappal buliznak, más egyebet nem is nagyon csinálnak. Ide vágyik Tally már nagyon rég, de amióta Peris nevű barátja már átköltözött oda, csak még elviselhetetlenebb a várakozás. Addig amíg össze nem akad Shay-jel. Shay belevaló lány, egy napon születet Tally-vel így ők egyszerre esnek majd át a műtéten, de Shay hezitál. Nem biztos benne hogy ő valóban ezt akarja. Ezt el is mondja Tally-nek és kéri szökjön meg vele egy Füstös nevű helyre ahol olyan emberek élnek, akik nem hajlandóak átesni a műtéten és nem is szeretnék, hogy megmondják nekik mit csináljanak. Tally nemet mond, hisz megigérte barátjának hogy talákozni fognak nemsokára Újszéphelyen, és különben is, nagyon is vágyik rá hogy szép legyen: A tökéletes fehér fogakra amik sosem szuvasodnak, az ártatlan őzike szemekre, a bársonyosan sima fehér bőrre, és az arccsont átformálására. Nem! Olyan szörnyűség nem eshet meg vele hogy örök életére csúf maradjon és különbözzön a többiektől. Így fájó búcsút intenek egymásnak, de Shay indulás előtt otthagy számára egy körmönfont útmutatót, amelyet csak ő fog tudni megérteni, majd megesketi hogy nem beszél erről senkinek.

Végül eljön a nap amikor Tallyért jönnek és elviszik a kórházba. Hosszabb várakozás után azonban közlik vele nem eshet át a műtéten addig, amíg nem megy Shay után és árulja el, hogy pontosan hol van Füstös.Itt a nehéz választás: kémkedik és elárulja az egyik barátját (akit csak nemrégen ismert meg), vagy csúf marad örökre és nem látja többé Peris-t akinek szintén igéretet tett...Tally végül elindul a kalandos és hosszú útra, majd eléri a keresett várost, és ráébred, Füstös sokkal több annál, aminek látszik vagy valaha is gondolta. Megtud egy olyan titkot is, amely alapjaiban rengeti meg a szépekbe - így saját világába is - vetett hitét.Újabb dilemma: most mi a fontosabb? És ki hazudik kinek?

Scott Westerfeld ezt a könyvet eredetileg tiniknek írta, de idősebbeknek is élvezetes olvasmány. Az író nagyon jól manöverezik a szépség és a csúnyaság fogalma között. Miért tekintjük magunkat sokszor csúnyának, amikor nem is vagyunk azok? Hogy jutunk el odáig? És egyáltalán ki mondja meg, hogy csúnyák vagyunk vagy szépek? A jelen problémáit bámulatosan szövi bele a jövő köpenyébe, de nem csupán a kozmetikáról esik szó hanem környezetvédelemről és rasszizmusról is. (Nagyon eredeti például, hogy azért adnak mindenkienk egyforma színű bőrt hogy ne legyen negatív diszkrimináció senki irányában. Érdekes gondolat.)

Ez a könyv trilógiának íródott, ez az első rész. Izgalmasan végződik ez a könyv, úgyhogy kiváncsian várom a második rész megjelenését hazánkban.

Itthon a Könyvmolyképző Kiadó adta ki.

Az író honlapja: http://www.scottwesterfeld.com/

Eredeti cím: Uglies

Borostyán, 2008. február

Jostein Gaarder:Tükör által homályosan

Mikor kezembe vettem a könyvet kicsit csalódott voltam-olyan rövid.
Mire elolvastam ,rájöttem,hogy pont emiatt olyan jó...

Cecilie egy rákos kislány,akinek napjai az ágyban telnek ,naplót ir és hallgatja az élet hangjait és persze dühös amiért mindenből kimarad.
Egy nap Ariel látogatja meg az angyal,hogy felkészitse Ceciliát arra ami a tükör másik oldalán van.
Ariel meg kéri Ceciliát mondja el milyen hús-vér embernek lenni,miért eszünk,hogyan tudunk beszélni,és hová tünnek a gondolataink?Cserébe Ariel megosztja az angyalok életét a kislánnyal.És ráébreszti ,hogy az élet maga a csoda,és hogy bizony az angyalok szivesen cserélnének velünk,hiszen Isten azért teremtett benünnket,hogy saját magát lássa bennünk,csakhogy az emberek másképp látnak-Tükör által homályosan!
"A hold nem magától világit-tükör mely a nap fényét fogja fel
A nap sem magától világit-tükör mely isten fényét fogja fel."

Biztos vagyok benne,hogy ez az a könyv ami mindig a közelemben lesz,ha kérdésem lenne istenhez.

Üdv:Csenga

Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

„Egy pillanatig farkasszemet néztünk, engesztelhetetlenül, mint a macskák az istálló tetején, telve kölcsönös sértettséggel és valami sötétebb érzéssel, a nővérek örök végzetének tudatával: hogy csak egyikünknek van hely ezen a világon. A tudattal, hogy minden párharc vérre megy.”

Egy sokat mondó idézet a könyvből.

Ez a pár sor szinte mindent elárul a két Boleyn lány viszonyáról, melyet Mary mesél el nekünk.

Mary és Anna a könyv kezdetén még csak tizenévesek. Mary már egy tehetősebb nemes férje, szőke kék szemű, szereti az élet szépségeit, az egyszerű dolgokat, nem szeret a férfiak dolgába beleszólni, a családi parancsoknak engedelmeskedik, mindenkivel kedves és megértő, a cselszövések távol állnak tőle. Anna aki nemrég érkezett vissza a francia udvarból, fekete hajú és barna szemű, önfejű, a maga útját akarja járni és messze túl akarja szárnyalni a húgát, aki köztudottan nem ér fel az ő szellemi képességeihez, és nem is annyira művelt mint ő. Mindketten az udvarnál töltik szolgálatukat mint udvarhölgyek.

Egy nap feltűnik a Boleyn család tagjainak, hogy a király VIII. Henrik szívesen legelteti a szemét Mary-n. A családnak több sem kell, hamar elintézik, hogy a lány útja a királyi ágyba vezessen. Férjét eltiltják tőle, neki pedig parancsba adják, hogy tegyen a király kedvére a család előrehaladásának érdekében. Segítségül szolgál Anna és George (a bátyjuk) akik alaposan felkészítik Mary-t az udvarlás és szerelmi praktikák tapasztalataival.

Henrik boldog a lány mellett, Mary azonban nem becsvágyó így egyre nehezebben viseli az áskálódásokat. Míg gyermekágyban fekszik Anna sem tétlenkedik. Akcióba lendül, és nagyon hamar elszereti Henriket a nővére mellől. Marynek ezúttal háttérbe kell húzódnia nővére érdekében, de Anna ragaszkodik hozzá, hogy húga mindvégig vele legyen, és végignézze ahogyan átveszi az ő helyét, rangját és befolyását a király oldalán.

Boleyn Anna Henrik második felesége volt, és a későbbi egyik legnagyobb angol uralkodó I. Erzsébet édesanyja. Anna praktikáinak köszönhetően Henrik szakít a római egyházzal és Katalint az első feleségét szinte száműzi. Többéves pereskedések, ármánykodások és tárgyalások után végül Anna eléri az óhajtott célt.

De a családnak hamar rá kell jönnie, hogy a csúcsról is van gyorsan lefelé vezető út és minden amit addig birtokoltak hamar az enyészet útjára léphet…

A héten láttam a könyvesboltban, hogy megjelent nálunk e regénynek egy folytatása is, mely szintén a Boleyn családról mesél, de a főszereplők már mások. Címe: A Boleyn örökség.

A könyv alapján film is készült, melyről szeee írt nekünk értékelést. :D

Eredeti cím: The other Boleyn girl

Borostyán, 2008 április

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Szeretem az oroszokat. Talán a Doktor Zsivágó című filmmel kezdődött, nagyon megfogott a hangulata. Szimpatikusak voltak a szomorkás, melankólikus, ugyanakkor bölcs és titokzatos oroszok. Később Nyikita Mihalkov: Csalóka napfény c. filmjét látva pedig már rajongtam értük, legalábbis a művészetükért mindenképp....

Irodalmi művek közül eddig csak klasszikusokat olvastam orosz íróktól, így nagy várakozással vettem kezembe Ljudmila Ulickaja kortárs orosz írónő könyvét. Azt kell mondjam, hogy pontosan azt kaptam, amit vártam. Rendkívül megkapó stílusban írodott mű, melynek főszereplője egy Zsenya nevű nő, aki élete különböző állomásain találkozik egy-egy nővel ill. lánnyal, akik a társadalom más-más rétegét képviselik és akik mind kiöntik szívüket, feltárják titkaikat előtte. Az ő történetükbe ágyazva ugyanakkor megismerhetjük Zsenya aktuális élethelyzetét is. Irónia az egyes - többnyire megrázó - történetekben, hogy végül mindegyikről kiderül, hogy erősen elferdítettek és nem teljesen igazak... Az utolsó történet pedig magáé a főszereplőé, Zsenyáé, melyben a főhős a teljes kilátástalanságból - épülve korábbi tapasztalataiból - végül mégis az élet felé fordul... Hiszen ő is életművésznő...

Gördülékeny, nagyon jó, elbeszélő stílusú, szomorkás, irónikus, ugyanakkor a hétköznapi élet minden apró mozzanatát nagy bölcsességgel szemlélő írás.

Nekem nagyon tetszett. Nem is ragozom tovább, olvassátok el.

Szeee

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

A 14 éves Lily Owens félárva. Legalábbis hivatalosan, de gyakorlatilag csak magára és a házvezetőnőre számíthat. Édesapja, T. Ray nem sokat törődik egy szem gyermekével, kivéve akkor ha büntetni lehet őt valamiért.

Lily édesanyja, Deborah egy szörnyű balesetben halt meg amikor a kislány még csak 3 éves volt. Elsült otthon egy fegyver és az asszonyt találta el a golyó.
Lily mindennek szemtanúja volt és sosem tudta ezt feldolgozni, az édesapja sem volt nagy segítségére, sőt. Mindennapi lelki szegénység elől a kislány álomvilágba menekül.

A ’60-as évek Amerikájában járunk, amikor aláírták a polgárjogi nyilatkozatot a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, amikor fellőtték az első rakétát a holdra és persze amikor a csúcspontján burjánzott a rasszizmus.

Egyik nap, amikor Rosaleen a fekete házvezetőnőjük elindul hogy a szavazójegyzékbe vetesse magát, Lily elkíséri. Útjuk során beléjük kötnek helyi rasszisták, és az összetűzésből bebörtönzés és kegyetlenkedés kerekedik. Lilyt apja kihozza ugyan, de Rosaleenért nem hajlandó semmit sem tenni, sőt még egy kiadós verést is látásba helyez a lánynak az elkövetett „bűnért”, hogy őt ilyen helyzetbe hozta.

Lily megszökik, és sikeresen kimenti Rosaleent is. Egy fekete madonna kép, hátulján egy városka nevével: ennyi maradt rá édesanyja után, valamint egy fénykép és egy pár kesztyű. Elindulnak kettesben, hogy Deborah nyomába eredjenek több mint 10 év távlatából. És amit három méhészkedéssel foglalkozó fekete nővér személyében találnak az áldás és öröm mindkettejük életében. Lily sokat megtanul az élet és a méhek dolgairól, és talán édesanyjáról is sikerül többet kiderítenie.

Álmok, vágyak és azok felperzselései, hogy nyomukban új és vakmerőbb álmok szülessenek.

A könyvből filmet is forgattak Lily szerepében Dacota Fenninggel.

Ha minden igaz a bemutató 2008 nyarán lesz az Egyesült Államokban.

Frissítés: megvolt a bemutató. Előzetes a filmből itt.

Eredeti cím: The secret life of bees

Borostyán, 2008 április 14.

Háy János: A Gézagyerek

Már vagy két hete befejeztem a mű olvasást, de annyira a hatása alá kerültem, hogy eddig képtelen voltam róla írni. Nem szeretném túlmisztifikálni Háy Jánost, de valóban döbbenetesen zseniális a "neoprimitív" (ezt valahol olvastam róla - találó, ha nem pejoratív értelmezzük) stílusával.

A Gézagyerek c. kötetében négy történet található, és mind a négyből van egy novella illetve egy dráma. (Az egyik novellával már korábban is találkoztam egy másik könyvében.) Sorban a következők csak a rend kedvéért:

A Senák

A Pityu bácsi fia

A Gézagyerek

A Herner Ferike faterja

Háy nemesi egyszerűséggel mutatja be a vidéki nyomort, a mindennapokat, a vidéki emberek napi problémáit...

Novelláinak színtere egy Vác környéki falu, szereplői a falubeliek. Amit nekem mondott többek közt: ha vidékre születtél, mindegy mi a neved, mindegy ki vagy, mert senki vagy...

Háy János A Gézagyerekről:

"Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hosökrol fogok. Kerülöm a polgári vircsaftot (kit érdekelnek a polgárok - engem nem), a lestrapált, kiábrándult feleségeket, a szereto után nyáladzó negyvenes férjeket. A kispályás konyhai jeleneteket, aztán este az ágyban: Akarsz? Nem. Tulajdonképpen én sem. De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hoseim. Törtem a fejem. Olyan hülyén néz ki az ember, amikor töri a fejét: összevissza ráncolja a homlokát, meg borzolja a szemöldökét és annyira komoly képet vág, hogy a gyerekek átmennek a túloldalra, ha meglátják. Így koslattam az utcán, mikor kilépett a Banda Lajos, meg a Herda Pityu a kocsmából. A Pityu éppen azt magyarázta a Lajosnak, hogy ennél szarabb világ biztosan nincsen, mert ha szarabb lenne, akkor már rég fölrobbant volna. Ott van az a szegény Géza is, mondta. Hogy mi történt vele. Néztem a Bandát, meg a Herdát, ahogy beszélnek a Gézáról, a Gézagyerekrol. Igazi hosök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a görög tragédiákban, meg a faterjuk se volt király, meg herceg. Ócska munkáskabátban jártak."

A könyvei borítóin saját festményei találhatók.

Háy János drámáit több színház is műsorra tűzte.
Nem vidám történetek.
Nehéz róla írnom.

Szepes Mária: A vörös oroszlán

Az ezotéria területén teljesen tudatlan vagyok. Nem vonz engem túlságosan, bár vannak benne olyan elvek melyeket közel érzek magamhoz. Szepes Mária könyve a Vörös oroszlán, ezotérikus leírás, ám ugyanakkor izgalmas kalandregény is.

Az Előszóban Szepes Mária elmeséli a könyv igen kalandos történetét: A II. Világháború idején írta meg a könyvet, és már az első kiadás alkalmával hatalmas sikert aratott. Ám jöttek a könyv égetések és a cenzúrák ideje, majd ezt a könyvet is a többi „káros” gondolatokat ébresztő könyvhöz hasonlóan, betiltották. Szerencsére voltak olyan könyvkiadók, amelyek furfangos módon, megvágásokkal, kisebb átírásokkal ki tudták játszani a cenzúra figyelő szemét, és zavartalanul árusíthatták könyveiket. A Vörös oroszlán is íly módon került kiadásra, fantázia regényként, megcsonkítva.
Ám pár éve az Édesvíz kiadó újra teljes pompájában nyújtotta át a közönségnek, és Szepes Máriának. A könyv külföldön is nagyobb sikereket ért el, többek között Németországban.

A történet központjában a Bölcsek köve (Egy másik nevén a Vörös Oroszlán) és Hans Burger áll, aki megszállottan keresi a Bölcsek kövének elkészítési titkát, mert le akarja győzni a halált. Örök életet akar az arany nem érdekli. De vajon mi is az örök élet? És valóban boldoggá teszi az embert? Hans Burger mestere tanításait és óva intéseit figyelmen kívül hagyva foggal-körömmel ragaszkodik az elixírhez, és azt gyilkosság árán meg is szerzi magának. Hans nem sokat tétlenkedve megízleli a zsákmányt és kétségbeesve döbben rá, hogy milyen fontos és jelentős intések voltak azok amelyeket folyamatosan figyelmen kívül hagyott. Megbélyegzett és „átkozott” emberként él tovább, csalásokat és szélhámosságokat elkövetve egészen fájdalmas haláláig. Ekkor a XVI. Századi Németországban járunk.
Majd továbblépünk Hans-szal a következő életébe. Miután arra ítéltetett, hogy emlékezzen előző életeire, lássa mások és saját szaggató démonait, és sose feledje a szörnyű bűnt amit elkövetett, így folyamatosan keresi az ördögi körből való szabadulás titkát. Életútjait különös és emlékezetes emberek keresztezik akikkel még akár 100 év múlva is találkozik egy másik életben. Ez a történet Hans izgalmas és küzdelmes kalandjairól szól, hogy miképpen keresi a titkot, amely végül felszabadíthatja őt. Érdekes boncolgatások szenvedéseink látszólag ok nélküli kialakulásának magyarázataira, vagy az örök kérdéseinkre, mi a célja életünknek és mi vár ránk a halál után?

Azoknak ajánlott elsősorban akik nem túl járatosak az ezotériában, és nem sokat tudnak az alchemiáról, mert azoknak akik már belemerültek ezekbe a kérdésekbe, esetleg kissé unalmasabb lehet ez a könyv, még az izgalmas életutak ellenére is.

Borostyán, 2008 április 14.

Jostein Gaarder: A kártya titka

Már nagyon sok jót hallottam Jostein Gaarder-ről, de csak most jutottam el odáig, hogy olvastam is tőle. Hát nem csalódtam egyáltalán, sőt... Jostein Gaarder egyébként norvég író (ha valakinek nem lenne egyértelmű: férfi, én ugyanis sokáig a neve alapján azt hittem, hogy nő...), aki egyben filozófus is. Ezen minősége állítólag minden könyvében meg is jelenik, így természetesen A kártya titkában is.

Tulajdonképpen két történet fut párhuzamosan a könyvben. Egy 12 éves fiú és édesapja nekivágnak a világnak, hogy Norvégiából Görögországba utazzanak és ott megtalálják és hazahozzák a 8 éve őket elhagyó édesanyát/feleséget. Útközben egy svájci falvacskában a helyi pék zsömléket ajándékoz a kisfiúnak, aki az egyik zsömlében elrejtve egy apró könyvecskét talál. Később megtudjuk, hogy ez egyáltalán nem véletlenül történt. A fiú elkezdi olvasni a könyvet, amelyben legnagyobb döbbenetére egy meseszerű történet keretében tulajdonképpen a saját családjának, őseinek sorsa elevenedik meg. Fűszerezve mindezt olyan alapvető filozófikus gondolatokkal, amelyek új szemszögből engedik látni a világot, továbbgondolkodásra késztetnek és próbálnak rámutatni létünk csodáira...
Természetesen végül arra is választ kapunk a könyvben, hogy sikerül-e megtalálniuk az édesanyát, illetve, hogy annak idején az miért hagyta el őket.
És hogy miért 'A kártya titka' a címe? Olvassátok el, kiderül... ;-)

Nagyon érdekes, számomra új gondolatokat felvető kis könyv.

Mindenképpen keresni fogom az író többi könyvét is.

Szeee

Feldmár András: Szégyen és szeretet

Jelentem, az első irományom rögtön nem lesz egy hagyományos könyvismertető, maradjunk inkább a hangulat- és élménybeszámolónál...

Feldmárról szinte mindenhol írják, hogy ő egy Kanadában élő magyar pszichológus, meg hogy szemben áll a pszichológia hagyományos útjaival [ezt például a wikipédia mondja], emiatt aztán sok támadás is éri innen-onnan. A szembenállás egyik fő oka, hogy "olyan szépen beszél az LSD-ről, hogy generációkat tud ránevelni a fogyasztására" -ahogy egy addiktológus tanárunk fogalmazott annak idején. Néhány előadása a neten is olvasható, a legtöbbje éppenséggel a Magyar Pszichedelikus Közösség honlapján... :o)
Ebben a könyvében viszont , amely szintén egy előadásának a kivonata, se LSD-ről, se extrém tudatállapotokról nincsen szó, a fő téma itt - a címben is beígért 'szégyenen' és 'szereteten' túl-, a bűntudat és a szorongás. Feldmár mesél, a hallgatóság kérdez, és ebből aztán egy nagyon érdekes párbeszéd kerekedik ki. Feldmárt nekem azért nagyon jó olvasni, mert rövid és tiszta és érthető és pattogós mondatai vannak. Én ezt szeretem. Nincs ködösítés, nyakatekert szakkifejezések, de vannak olyan gondolatok, amik elsőre lehetnek szokatlanok, de aztán rájövünk, mennyire igazak. Nem is bírok többet írni Feldmárról, gyorsan adok neki 10-ből 9-et, és bemásolok egy kis ízelítőt, amely ugyan egy másik előadásából való, de a 'Szégyen és szeretet'-ben is visszatér rá.

"Kétféle akarat van és pszichológiailag vagy lelkileg nagyon fontos tudni, hogy vannak olyan dolgok, amiket lehet akarni és vannak olyan dolgok, amiket nem lehet akarni. Abban a pillanatban, amikor valaki azt akarja, amit nem lehet akarni, akkor szorongani kezd. Na most, hogyha mi nem lennénk olyan hülyék, hogy orvosságot gyártunk a szorongásnak megoldására, akkor nagyon egyszerűen arra kellene figyelni, hogy amikor szorongok, akkor valószínűleg, majdnem, biztosan valamit akarok, amit nem lehet akarni. Tehát például én láttam olyan embereket, akik ahogy kocsit vezetnek és egy piros lámpa közeledik, akkor az izmaikat akaratosan megmerevítik, és - mintha imádkoznának –, azt mondják, hogy „Válts zöldre! Válts zöldre!”. Hát ez az akaratosságnak és a hülyeségnek a teteje. Viszont ezt csináljuk jobbra-balra."

Emellett ajánlom még a róla készült portréfilmet [Van élet a halál előtt?] , nézzétek meg!

stippistop

Anne Michaels: Rejtőzködő töredékek

Nos, biztos, hogy nem vettem volna a kezembe ezt a könyvet mostanában, ha tudom, hogy a Holokausztról is van szó benne.

Kicsit le is döbbentem, amikor kiderült, de addigra már annyira magával ragadott, hogy eszemben sem volt letenni…

A könyv egy költőnő első regénye. Ez már az elején számomra világos, ugyanis teljesen szokatlan a regény nyelvezete, tele metaforákkal, „képekkel”, víziókkal. A legelső fejezet kissé bizarra és nagyon költőire sikerült szerintem, de aztán elcsendesedtek a hullámok (hehe, átvettem a stílust….) és emészthetőbb stílusban folytatódott a történet. Szerencsére.

A 7 éves lengyel zsidó kisfiú, Jakob családját a nácik kegyetlen módon megölik, illetve a nővérét elviszik. A fiú napokig, hetekig bújkál az erdőben, éjszaka pedig vándorol, amikor egy görög származású geológus, Athosz talál rá, aki magával viszi Görögországba, Zakinthosz szigetére. A fiú évekig bújkál Athosz házában, évekig nem mozdul ki onnan, hiszen a sziget is náci megszállás alatt van. Ezen időszak alatt a könyv tulajdonképpen az ő gondolatait, vízióit, emlékképeit írja le, fűszerezve természettudományi tanulmányainak érdekes elemeivel. Eközben Athosz ugyanis, természettudós, geológus lévén izgalmas világba kalauzolja a kisfiút.

Később, a háború után Athosz és Jakob Kanadába költöznek, ahol a felnőtt Jakob kapcsolatait, barátságait, szerelmeit követhetjük nyomon - hasonlóan egyedi mélységben ábrázolva a főszereplő gondolatait -, de utalásként megjelennek a Holokauszt borzalmainak képei is.

A könyv második felében egy Ben nevű férfi története bontakozik ki, akire az előző főhős költeményei, írásai mély benyomást tettek. Annak halála után Ben Görögországba utazik (Jakob ugyanis itt töltötte utolsó éveit), hogy megszerezze Jakob hátramaradt, értékes írásait. Visszaemlékezés formájában betekintést nyerhetünk Ben életébe, szüleinek (akik túlélték a Holokausztot) halálukig tartogatott szomorú titkába. Ben kapcsolatait és azok bonyolultságát hasonló lírai eszközökkel, gyönyörűen megfogalmazott és egyben elgondolkodtató, mély értelmű mondatokkal ábrázolja az írónő.

Egy-két szösszenet, ami megfogott:

„Amikor összeházasodtunk, Naomi azt mondta: Néha mindkét kezünkre szükség van ahhoz, hogy kimásszunk valahonnan. Előfordulnak meredek helyek, ahol az egyiknek előre kell menni. Ha nem talállak, mélyebben nézek önmagamba. Ha nem tudom tartani a tempót, ha nagyon megelőztél, nézz vissza. Nézz vissza.”

És a könyv utolsó mondata:

„Látom, hogy azt kell adnom, amire a legnagyobb szükségem van.”

A két történet nagyon hasonló, egybefonódó, amivel szerintem azt akarja kifejezni az író, hogy az első szívbemarkoló, reménytelenül szomorú történet mennyire nem egyedi, mindig, mindenhol találunk hasonlókat.

Nagyon fontos mondanivalója még a múlt kitörölhetetlen, jellemformáló volta…

A történet egyébként nem kerek, hanem nyitott, ami nyilván szintén egy írói eszköz, de nekem (egyszerű lélek lévén) ez mégis hiányérzetet okozott. Ezért a 10-es skálán „csak” 9-est adnék neki….

Olvastam, hogy épp most forgatnak filmet ebből a könyvből. Erre csak annyit, hogy: nem kéne....

(Ha valakit érdekel a könyv, itt megveheti fillérekért....)

Szeee

Christopher Moore: Biff Evangéliuma

Szerintem a címe sokat sejtető :)) Abszolute olyan könyv ez amit nem szabad komolyan venni, mindazonáltal a legmegfelelőbb kifejezés amit találtam rá a: "beteg egy könyv". De persze a jó értelemben.

Igen, tudjuk hogy komolytalan, tudjuk hogy a nevetőizmok mozgatására hajaz, de akkor is fura volt olvasni hogy Jézus káromkodik, vagy éppen verekszik. Biff szinte mindenben az ellentéte Jozsuának (mi Jézusként ismerjük) de neki is jó szíve van akárcsak leges-legjobb barátjának.

A történet a következő: Ráziel a botcsinálta angyal azt a feladatot kapja, hogy támassza fel Lévit (azaz Biffet) és irassa le vele a saját evangéliumát, pótolandó a Bibliában szereplő 4-ből kimaradt 30 évet. Ebben elmeséli hogyan utaztak egy igen hosszú és tanulságos útra, hogy Jozsua megtanulja hogyan lehet jó Messiás. Biff az aki hivatott vigyázni rá és értékeikre. Míg Jozsua bárkinek szívesen odaadná utolsó fillérjüket is, addig Biff résen van és hamar kijátssza (hazugságokkal és kötekedéssel, néha fizikai erőszakkal is) a próbálkozókat. Mária Magdolna sem hiányozhat a csapatból, és egészen gyermekkoruktól fogva igen szoros kötelék fűzi őt hozzájuk. Igaz hosszabb időre elveszítik egymást szem elől, de a viszontlátástól kezdve újra barátokká válnak. Kölcsönesen segítik egymást bármiben, de legjobban Jozsua az akit féltenek és óvnak bármitől, akár az életük árán is. De mint tudjuk ez nem sikerül nekik, és Jozsua végül beteljesíti szenvedésekkel teli küldetését.

Ez az első könyv amit Moore-tól olvastam. Nagyon jó kritikákat olvastam róla a neten. Nekem kicsit "sok" volt ez a könyv és néhol erőltetettnek éreztem, ezért eredetileg csak 6 pontot akartam adni, de valóban tele van olyan poénnal hogy nevetés alatt a könnyem is kicsordult így végül is a 7 pont mellett maradtam.

Itthon az Agave kiadó gondozásában jelent meg.

Eredeti cím: Lamb

Borostyán, 2008 március

G.P. Taylor: Égbolt-Sárkány

Szeretem a fantasy regényeket. Helyesbítek: szeretem a JÓ fantasy regényeket. Mindig, amikor sikerül egy igényes darabra rálelnem, akkor nagyon örülök. Szeretném azt mondani, hogy G. P. Taylor Égbolt Sárkányával egy gyöngyszemre leltem, de nem tudom.

Tulajdonképpen az alaptörténettel nincs különösebb gondom: Egy akadémiai tudós Dr Blake távcsövével fürkészi az eget és vár. Egy olyan égi jelet keres az égbolton, melynek eljövetelét egy, a birtokában lévő mágikus könyv jósolt meg. (Ez a Nemorensis, amelynek útját rengeteg vér és fájdalom jelzi, hisz sokan akarták már a magukénak tudni.)

Mialatt Dr Blake már kezdi kétségbe vonni, hogy jól értelmezte-e a jóslatot, egyszercsak különös természeti események döntik káoszba a londoniak életét. Feje tetejére áll a világ, és senki nem tudja mi okozhatta ezt a rémálmot. lletve csak majdnem senki, mert miután lecsillapodnak a kedélyek, sebastian Blake megleli a jelet az égbolton, egy üstököst, mely egyenesen a Föld felé tart, és már érteni véli a különös jelenségek okát. Ez az Égbolt-Sárkány.

Egyik szolgálója Agetta kihallgatja gazdája egy bizalmas beszélgetését a könyvről és a Sárkányról. Agetta nem éppen szende életű, jámbor kislány, hisz gazdáját is renszeresen meglopja, de miután rajtakapják a hallgatózáson megesketik hogy nem mondja el senkinek amit hallott, ezzel útjára engedik. Sétája során egy furcsa alakkal hozza össze a szerencsétlen sors, aki kerek perec megfenyegeti, majd megzsarolja: meg kell tennie valakinek valamit. Ez az esemény nagyon megrémíti a lányt, és mielőbb hazasiet a családi fogadóba, a még erkölcstelenebb és szélhámosabb apjához, aki valamilyen furcsa lényt tart fogva a padláson. Még tulajdon leánya előtt is titokban tartja, de Agettát nem olyan fából faragták hogy ez akadályt jelentsen számára. Hamar megtudja kit is rejt a padlásszoba és azt is, hogy milyen sors vár rá. Ennek a három embernek (Blakenek, Agettának és a titokzatos fogolynak) a sorsa lassan egybefonódik, és sok áldozat, fájdalom árán rájönnek, hogy nem csupán az üstökös az ami veszélyezteti őket, hanem a gonosz maga és annak túlvilági kísérete az amit le kell győzniük ott Londonban.

Egészben véve jó a történet, de nem tetszik az író stílusa. Sokszor igen gyorsan kibontakoztak az események. Félreértés ne essék, nem szeretem ha nyújtanak valamit mint a rétestésztát, de a komoly döntések mögött általában nem pillanatnyi benyomások és hirtelen jött barátságok szoktak állni... szerintem. És ez bizony itt sokszor megtörténik. Híresebb regényeként jelzik az író előző, magyarul megjelent könyvét az Árnyak Prófétáját. Végül is lehet hogy belevágok annak az olvasásába is... egyszer majd. De egyenlőre pihentetem a dolgot. :P

Itthon az Alexandra kiadó adta ki.
Az író honlapja: http://www.gptaylor.info/component/option,com_frontpage/Itemid,188/

Ui: azért angol nyelvű borítót illesztettem be, mert magyart nem találtam. De nem marad le senki semmiről, mert ugyanezzel az illusztrációval jelent meg nálunk is.

Borostyán, 2008. április

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai

Sokak számára ez a könyv a 'tökéletes könyv' címet is kiérdemelhetné.... Egyrészt mert kicsi (egy női retikülben simán elfér), másrészt mert rövid (tudom, sokan nem szeretnek több száz oldalas könyveket olvasni), harmadrészt mert élvezetes a történet, és nem utolsó sorban pedig olyan életbölcsességeket tartalmaz, melyek egész életünk során vezérelhetnek minket.

A mindössze 77 oldalas könyvecskében egy zsidó kisfiú, Momo meséli el Ibrahim úrral való kapcsolatát. Ibrahim úr muzulmán és egy pici bolt tulajdonosa Párizsban, Momoék lakásától nem messze. Átlagos, hétköznapi ember - de olyan bölcs és nyitott a világra, hogy életszemléletét bárki megirigyelheti. Az idős úr felkarolja Momót, amikor az nehéz helyzetbe kerül, átadja neki életbölcsességeit, hogy a fiú könnyebben boldoguljon az életben. A szereplőket elkísérjük útjukon Párizsból Törökországba, Ibrahim úr szülőföldjére. Ott, miután Ibrahim úr minden lényegeset átadott neki, és úgy érzi, a fiú már megáll a saját lábán, a dolgok olyan fordulatot vesznek, hogy Momo élete örökre megváltozik...

Megkapó, elgondolkodtató történet, számomra alapmű.

Monsieur Ibrahim és a Korán virágai címmel meglepően jó filmet készítettek belőle Omar Sharif-fel a főszereben.

Szeee

Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója

Nos, nekem nem szokásom ilyen csajos könyveket olvasni, de Sophie Kinsella könyvét követően elgondolkodtam. Pedig kapcsolatom ezzel a könyvvel nem kezdődött éppen zökkenőmentesen.

A boltkóros naplója - ahogyan azt a cím is sugallja - egy mániákusan vásárló nőről szól, aki a leglehetetlenebb kifogásokat találja ki arra, hogy neki miért is KELL megvásárolnia azokat a dolgokat amikre tulajdonképpen nincs is szüksége. És itt a bökkenő. Az elején annyira nehezen akceptáltam a gondolkodásmenetét, hogy felhúztam magam. Rebecca Bloomwood a főszereplő, ugyanis képes átlátszóbbnál átlátszóbb kifogásokat gyártani, csak hogy hallja a pénztárgép csilingelését. Nem csak másokat győz meg arról, hogy nincs a pénzügyeivel semmi baj a világon, hanem egy füst alatt önmagát is rendre becsapja. Legtöbbször a VISA kártyáját fenntartó bankkal kell a kapcsolatot felvennie, akiknek igen csak nagy türelmük van, és a sok sületlenség hallatán (és olvasatán) is képesek kedvesek és segítőkészek maradni.

A slusszpoén az, hogy mindezt egy pénzügyi befektetési újság írójaként teszi meg. Miközben másoknak befektetési tanácsokat osztogat, addig ő ki sem lát a rengeteg adósságból. Rebecca (vagyis Becky) azonban igen szerencsés, van egy barátnője Suze aki segít neki ha baj van, továbbá a lakbér rá eső részét is igen lazán kezeli. Na és persze ott vannak a szülei, akik nagyon szeretik, és amikor csak szükséges erőt adnak neki. Természetesen a szerelem sem maradhat ki a könyvből, anélkül nem lenne teljes a kép. Kettő is megadatik Beckynek, igaz hirtelenjében azonban egyikre sem mondaná hogy bárminemű esélye lenne nála. De hát végül is a szív közbeszól. Vagyis az ész, öööö nem, inkább mégiscsak a szív. A fene ez esetben mindkettő…. :D

Azért meg kell hagyni próbálkozik valamennyire pénzügyeinek stabilizálásával, de ahogy a rémes kifogásokat, ezeket is hasonló módon találja ki majd valósítja meg: élénk (és sokszor gyermeteg) fantáziája lehetetlenebbnél lehetetlenebb szituációkba keveri. Aztán végül is bekövetkezik az, ami már a legeleje óta várható: összecsapnak a hullámok főhősnőnk feje felett. Vajon képes-e kilábalni a slamasztikából, és ha igen benő-e végre a feje lágya? Megtalálja-e a boldogságot és elkezd-e végre felnőtt módjára gondolkodni?

Mindent egybevetve megkedveltem a főhőst, és a végén már nagyon drukkoltam neki, hogy egyenesbe jöjjön az élete. Képes voltam emiatt hétköznap éjjel fél háromig fennmaradni. A befejező sorokat követően elhatároztam hogy az ilyen „chick-lit” könyveket ezentúl nem teszem automatikusan vissza a polcra, hanem bevállalósabb leszek. Kellenek az ilyen könnyed kis olvasmányok is, főleg ha előtte olyan könyveket olvastunk mint például a Darázsgyár Iain Bankstől… Bleee.

Olyannyira sikeres lett ez a könyv, hogy már több folytatást is megélt. Mindez kicsiny hazánkra nem vonatkozik, inkább csak a világ más tájékaira. Igaz, már az is nagy csoda, hogy az első részt egyáltalán méltatták a kiadásra. (Újabb információk szerint a Kelly Kiadó már megjelentette a második részt a sokat sejtető Pánik a Plázában címmel)

Sőt már a film is készül belőle, de a premierre sajnos még várni kell. Az amerikai bemutató ha minden igaz csak 2009 Valentin napján lesz. Ezt a pechet. Addig megpróbálom angolul megszerezni a folytatásokat. Drukkoljatok. :D

FRISSÍTÉS: már látható a filmről egy előzetes. Ez alapján úgy tűnik, hogy több boltkóros könyvet gyúrtak egybe. Közben az írónőről is készítettünk egy behegyzést itt.

Itthon az Ulpius-ház Kiadó adta ki
Eredeti címe: The secret dreamworld of a shopaholic

Borostyán, 2008. március