Máté Angi: Mamó

Egy szóval nem tudom magam kifejezni most, az utolsó mondat elolvasásakor, csak kettővel: Nyugodtság, szépségesség.

Ami ebből a 110 oldalból áradt, arra sok embernek szüksége lenne a rohanó hétköznapokban. Amikor kezembe vettem a könyvet, éreztem, hogy a tartalomnak súlya van. Éreztem, hogy nem akármilyen alkotás.

Egy kislányról szóló történet, aki árvaként Mamójához kerül, az ő kapcsolatukat, természetüket ismerhetjük meg miután kibogoztuk az ízes kifejezések közül a tartalmat. A történet tele van ilyen tájnyelvi kifejezésekkel, amik számomra fokokkal megemelték a tetszési indexemet.

A kislány egyedül volt, hiába volt mellette nagymamája, akkor is a tiltásoké, a "nem szabadoké" volt a főszerep. Kevés megnyilvánuló szeretetről olvastam, inkább a kislány vágyódásai , szeretet iránti apadhatatlan éhsége ragadtak meg bennem. A szeretet iránti vágya, a gondolatai, hogy lyukas fazék lenne amiket mamó magához ölel a virágaival együtt.

"Mert egyedül voltam, mindent magamnak kellett megértenem, s valahogy ezek a megértések vagy túl nagyok, vagy túl kicsik lettek." "Kicsi volt a kék ház, az udvar, kicsi volt körülöttem a megfogható, kevés volt a világ, amiben kicsi testem mozoghatott. Ezért kerestem mindig s leginkább magamon vagy a fejemben a dolgokat."

Nekem az olvasáshoz csend kellett. A hajnali csend, amikor lassan világosodik, amikor a szemem már nem szeretne visszazáródni, amikor friss a levegő és én is friss vagyok. Ezek kellettek azon gyönyörű és kifejező szavak, kifejezések megértéséhez, amiket M.A. ír az ő „Mamójáról”. Csodálatos, többször olvasandó, választékos nyelvezetű.
Elgondolkodtató, mély érzelmekkel bíró, sajnálattal eltöltő tartalmú.
Én soha nem haragudtam Ágicára és Mamót is kedveltem a zordságával, morcosságával együtt. Bár haragudtam rá, de meg is értettem őt.
(Ehhez természetesen szükségeltetett nekem is egy nagyszülői páros akikkel sokat töltöttem el, akik befolyásolták a természetem alakulását is.)

Szeretem.
Többször olvasom, hátha addig megváltozik a vége.