Miről szól a könyv?
- egy zsidóról?
- egy kislányról?
- egy fiúról, aki szerette ezt a kislányt?
- a Halálról, az elhunyt emberek lelkének gyűjtőjéről?
- vagy éppen Hansról, a papáról?
Olvastam a könyvet, a sorokat, és a szomorúságtól és a fantasztikus életérzésig váltogatták egymást a hangulataim. Nehezebb, döcögősebb kezdet után merültem bele ebbe a vízbe, megmártóztam, majd úsztam az árral. Ittam a sorokat, ettem a száraz kenyeret.
Hogy kikkel?
Nehéz spoilerek nélkül mesélni egy történetről, egy könyvről, de tulajdonképpen mindenki tudja mi történt a második világháború alatt. De ez a könyv mégsem erről szól. Persze, szerepel benne zsidó személy, az embereknek itt is "Heil Hitler"-rel kell köszönni, e mégis nagyon más a Könyvtolvaj. A könyv egy szép történet az emberről- nekem ezt jelentette. Különbözőek vagyunk, mégis vannak közöttünk különlegesek.
Molching, Himmel utca.
Himmel Strasse= Mennyország utca. Ilyen volt ez szegény utca? Belemerülhetünk a történetbe, és kinek mi jön le.
Hallhatjuk, hogy Rosa mama úgy beszél, mint a kocsis; tapasztalhatjuk, hogy egy Rudy fiúnak örülnénk mi is; láthatjuk, hogy nincs elegendő munka, pénz, élelem, de nincs ez kiemelve. Nem panaszkodnak az emberek, inkább sodródnak a gondjaikkal, megoldásokat keresnek, miközben megismerjük őket, és kiderül, hogy Rosa mama, hiába beszél úgy, mint egy kocsis, mégis egy értékes ember, hogy egy Hans Papa kellene minden családban, hogy Rudy tényleg egy értékes fiú, és hogy Liesel egy olyan lány, aki megérdemli az életet.
A könyvtolvaj című könyv Liesel, egy német kislány története, aki 1939. januárjában 9 évesen, majdnem tíz évesen nevelőszülőkhöz került. Édesanyja vitte, ketten indultak a testvérével, egyedül érkezett. A történet zajlik, betekintünk az ablakokon, megismerjük a szereplőket, elgondolkodunk rajtuk, esetleg magunkon:
"El akartam magyarázni neki, hogy folyton túlértékelem és alábecsülöm az embereket- és nagyon ritkán tudom csak egyszerűen értékelni őket."
Hogy én túlértékeltem őket? Nem hiszem... Liesel és Rudy barátsága, Hans papa és Liesel kapcsolata, Rosa mama és Liesel kapcsolata, Max és Liesel kapcsolata mind-mind olyan szituációkat, eseményeket mutatott, hogy az érzelmek megindultak bennem.
A háború zajlik, ők is megtapasztalják a zsidók miatti félelmet, a munkanélküliséget, a háború okozta gyötrelmeket. Liesel, aki éhezik a betűk iránt, aki erre a következtetésre jut:
"Gyűlölöm és szeretem a szavakat, és remélem, hogy jól használtam őket."
... mert Liesel megírta a történetét, amit egy érdekes, eddig soha nem tapasztalt Valami tolmácsolásában mutattak meg nekünk, az Olvasóknak.
A Halál, az elhunyt lelkek szállítója, összeszedője meséli el nekünk a kislány életének e néhány évre kiterjedő részletét. Érdekes megközelítés, és olykor vissza is kellett lapoznom a nem mindig működő memóriám miatt, hiszen mindig előbb tudtam meg a tragédiának a végkifejletét, mint magát a tragédiát. A "tudom, hogy valamikor meg fog halni" élmény tudatában olvastam a mosolygó vagy éppen szomorkodó arcokról, aztán egyszercsak....
(Ezt meg kellett szoknom, de nem volt zavaró.)
Így, hogy mindent tudtam, nem érhetett volna váratlanul semmi, de mégis sokkolt. Szerintem fogom még olvasni, pedig ritkán szánom rá magam ilyenre. Szép írás, fogalmazás, elgondolkodtató sorok, olykor, még könnyek is a szememben, pergő élet, különböző vérmérséklet, gyermeki báj és sokat megélt hozzáállások. Éljük túl, szeressük egymást attitűdök.
Kedvenc lett!
- egy zsidóról?
- egy kislányról?
- egy fiúról, aki szerette ezt a kislányt?
- a Halálról, az elhunyt emberek lelkének gyűjtőjéről?
- vagy éppen Hansról, a papáról?
Olvastam a könyvet, a sorokat, és a szomorúságtól és a fantasztikus életérzésig váltogatták egymást a hangulataim. Nehezebb, döcögősebb kezdet után merültem bele ebbe a vízbe, megmártóztam, majd úsztam az árral. Ittam a sorokat, ettem a száraz kenyeret.
Hogy kikkel?
Nehéz spoilerek nélkül mesélni egy történetről, egy könyvről, de tulajdonképpen mindenki tudja mi történt a második világháború alatt. De ez a könyv mégsem erről szól. Persze, szerepel benne zsidó személy, az embereknek itt is "Heil Hitler"-rel kell köszönni, e mégis nagyon más a Könyvtolvaj. A könyv egy szép történet az emberről- nekem ezt jelentette. Különbözőek vagyunk, mégis vannak közöttünk különlegesek.
Molching, Himmel utca.
Himmel Strasse= Mennyország utca. Ilyen volt ez szegény utca? Belemerülhetünk a történetbe, és kinek mi jön le.
Hallhatjuk, hogy Rosa mama úgy beszél, mint a kocsis; tapasztalhatjuk, hogy egy Rudy fiúnak örülnénk mi is; láthatjuk, hogy nincs elegendő munka, pénz, élelem, de nincs ez kiemelve. Nem panaszkodnak az emberek, inkább sodródnak a gondjaikkal, megoldásokat keresnek, miközben megismerjük őket, és kiderül, hogy Rosa mama, hiába beszél úgy, mint egy kocsis, mégis egy értékes ember, hogy egy Hans Papa kellene minden családban, hogy Rudy tényleg egy értékes fiú, és hogy Liesel egy olyan lány, aki megérdemli az életet.
A könyvtolvaj című könyv Liesel, egy német kislány története, aki 1939. januárjában 9 évesen, majdnem tíz évesen nevelőszülőkhöz került. Édesanyja vitte, ketten indultak a testvérével, egyedül érkezett. A történet zajlik, betekintünk az ablakokon, megismerjük a szereplőket, elgondolkodunk rajtuk, esetleg magunkon:
"El akartam magyarázni neki, hogy folyton túlértékelem és alábecsülöm az embereket- és nagyon ritkán tudom csak egyszerűen értékelni őket."
Hogy én túlértékeltem őket? Nem hiszem... Liesel és Rudy barátsága, Hans papa és Liesel kapcsolata, Rosa mama és Liesel kapcsolata, Max és Liesel kapcsolata mind-mind olyan szituációkat, eseményeket mutatott, hogy az érzelmek megindultak bennem.
A háború zajlik, ők is megtapasztalják a zsidók miatti félelmet, a munkanélküliséget, a háború okozta gyötrelmeket. Liesel, aki éhezik a betűk iránt, aki erre a következtetésre jut:
"Gyűlölöm és szeretem a szavakat, és remélem, hogy jól használtam őket."
... mert Liesel megírta a történetét, amit egy érdekes, eddig soha nem tapasztalt Valami tolmácsolásában mutattak meg nekünk, az Olvasóknak.
A Halál, az elhunyt lelkek szállítója, összeszedője meséli el nekünk a kislány életének e néhány évre kiterjedő részletét. Érdekes megközelítés, és olykor vissza is kellett lapoznom a nem mindig működő memóriám miatt, hiszen mindig előbb tudtam meg a tragédiának a végkifejletét, mint magát a tragédiát. A "tudom, hogy valamikor meg fog halni" élmény tudatában olvastam a mosolygó vagy éppen szomorkodó arcokról, aztán egyszercsak....
(Ezt meg kellett szoknom, de nem volt zavaró.)
Így, hogy mindent tudtam, nem érhetett volna váratlanul semmi, de mégis sokkolt. Szerintem fogom még olvasni, pedig ritkán szánom rá magam ilyenre. Szép írás, fogalmazás, elgondolkodtató sorok, olykor, még könnyek is a szememben, pergő élet, különböző vérmérséklet, gyermeki báj és sokat megélt hozzáállások. Éljük túl, szeressük egymást attitűdök.
Kedvenc lett!
2 megjegyzés:
Nahát! Meghoztad a kedvem a könyvhöz. :)
Szuper! :)
Megjegyzés küldése