Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz

Ízek, színek, hangulatok, emlékek... Ezek sokfélesége mindenképp előjött legbelülről. Olyanok, amikről azt hittem, már rég elvesztek, elhalványultak. Ismét lementem régi, Tömő utcai társasházunk pincéjébe, ahol szenet rakosgattam kupacba, újból elvittek a szüleim a Szigony utcai étterembe a hatalmas akváriumban lévő halakat csodálni, közben a gyönyörűen kikeményített, apró virágokkal kihímzett kisruhámban "kölcsönadtak" a személyzetnek, hogy a konyhában is megmutassák a csodákat. Aztán persze Csöpi néniék is elkunyeráltak szintén nyolcadik kerületi lakásukba, ahol kedvemre pakolászhattam vitrines szekrényükben a rém ronda kerámiafigurákat.

És akkor Vas megyei "kirándulásomat" nem is említettem, ahol nagymamám kamrájába rendszeresen beosontunk unokatestvéreimmel és a házi készítésű finomságot dézsmáltuk, málnaszörpöt szürcsöltünk. És amikor nagybátyám jött haza a tsz-ből, nem kevés unokatestvér kíséretében megrohamoztuk a csatos táskáját a frissen sült kifliért, és rohantunk hátra a pajtába elmajszolni a széna tetején... És hogy mik rejtőztek ezek mögött? Kit érdekelt akkor?

Persze nem az én élményeimről szól a könyv, természetesen. De olyan hatással volt rám, hogy nem csak a megírott történetben éltem, hanem az én saját, gyermekkori élményeim is felsejlettek folyamatosan. Jók is, rosszak is. Párhuzamosan zajlottak az események. A külvilágból mit sem vettem én észre a könyv olvasása közben. Vajon önismeretet elősegítő ez a könyv? Nem tudom, de nagyon sokat foglalkoztat azóta is. Nem tudom elfelejteni, nem tudom félretenni.

Folyamatosan Vámos Miklós könyvei jutottak eszembe. Szintén nagy kedvenc. Ő is kegyetlen őszinteséggel tudja kimondani, amit más nem mer, amiket más csak évekig hordoz magában szégyenteljesen. Én nem tudom, hogy Grecsó Krisztián mennyit merített a saját életéből. Gyanúsan sok hasonlóságot, párhuzamot vettem észre a saját életrajzában, de erre utaló "nyomot" nem találtam. De ha ezek saját élmények, saját megélt múlt, akkor le a kalappal! Mi előtt? Hát mindenképpen a bátorság előtt!

Fontos-e a történet? Kinek hogy? Nekem annyira nem, a részletekhez képest persze. Nem akarom ledegradálni a történetet még véletlenül sem, mert nagyon is érdekelt, hogy a Juszti mamát körülvevő népes családdal mi történik, hogyan dolgozzák fel a tragédiákat, hogyan élnek egymás mellett. De az egész iromány annyira finom, érzékeny módon van megírva, hogy az sokkal többet jelentett számomra.

Mindenkinek van múltja. Kinek ilyen, kinek olyan. De abban talán egyetértünk, hogy mindenhol vannak homályos foltok, olyanok, amit kitörölnénk, elfelejtenénk, mégsem lehet! Vajon fontos, hogy előássuk őket, meg kell vajon birkóznunk velük? Egyáltalán meg tudunk velük birkózni? Vagy jobb a szőnyeg alá seperni őket!? Nem tudom! A könyv olvasása után azt gondolom, hogy sokkal jobb felszínre hozni őket. A fene tudja, de legalább gondolkodik az ember. Az sem semmi, sőt!

"De szerencsére azt megtanultam, hogy üres ember, aki mellett nem fér el a múltja" (Grecsó Krisztián)