Régi tartozásomat törlesztem ezzel a beszámolóval, hiszen a könyvet már legalább két-három hete olvastam. Ez a második élményem Anna Gavaldával. Az első a remek Együtt lehetnénk volt, ami nagyon tetszett, akár most is 10-ből 9-et adnék rá- főleg a szerethető karakterek miatt. Nagy várakozásokkal kezdtem bele hát ebbe a könyvébe is.A történet főhőse egy frissen elhagyott családanya, akit az apósa a lányaival együtt magával visz egy vidéki házba. Ez meglepő fordulat, hiszen ez az ember eddig mindig kicsit merev, kicsit elutasító, kicsit nemtörődöm alaknak számított a családban, aki nem különösebben mutatja ki az érzelmeit. De most! Most megnyílik a menye előtt és elmeséli életének eddig eltitkolt szerelmi történetét...
Az Együtt lehetnénk után szinte szentségtörésnek érzem azt írni, hogy ez a könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Amit így két tapasztalat után leszűrtem Gavalda könyveivel kapcsolatban az az, hogy rengeteg párbeszédet használ. Az Együtt lehetnénk idején is feltűnt (és ott tetszett!), de most zavart, hogy ezek nem életszerű párbeszédek! Sőt, inkább olyan jelenetekről van szó, amiket magunkban játszunk le: "én ezt mondom majd, és erre ő azt mondja, és akkor tökéletesen, romantikusan megnyílunk egymás előtt, és minden megváltozik". Csakhogy ezek a párbeszédek az életben soha nem hangzanak el...* Tudom, erre vannak a könyvek. :o)
Igaz, Gavaldának ez az első könyve, és azért szépek ezek a párbeszédek, egyszóval: tízbőlöt.
Amiért viszont mégis nagyon ajánlom elolvasásra, az az utolsó lapok egyikén szereplő fricska egy napjainkban népszerű író felé! ;o)
Az Együtt lehetnénk után szinte szentségtörésnek érzem azt írni, hogy ez a könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Amit így két tapasztalat után leszűrtem Gavalda könyveivel kapcsolatban az az, hogy rengeteg párbeszédet használ. Az Együtt lehetnénk idején is feltűnt (és ott tetszett!), de most zavart, hogy ezek nem életszerű párbeszédek! Sőt, inkább olyan jelenetekről van szó, amiket magunkban játszunk le: "én ezt mondom majd, és erre ő azt mondja, és akkor tökéletesen, romantikusan megnyílunk egymás előtt, és minden megváltozik". Csakhogy ezek a párbeszédek az életben soha nem hangzanak el...* Tudom, erre vannak a könyvek. :o)
Igaz, Gavaldának ez az első könyve, és azért szépek ezek a párbeszédek, egyszóval: tízbőlöt.
Amiért viszont mégis nagyon ajánlom elolvasásra, az az utolsó lapok egyikén szereplő fricska egy napjainkban népszerű író felé! ;o)
Stippistop
*ezt nevezi Fehér Klára a Narkózis című novellájában [nagyon ajánlom!] az elképzelt párbeszédek játékának.. 
6 megjegyzés:
Én is így jártam. Az EL után rávetettem magam a könyvre, és ahhoz képest nekem kevésbé tetszett. De ha az Együtt lehetnénktől függetlenül nézzük, jó könyv:)
Ugyanezt gondoltam róla én is! Kíváncsi vagyok, mit mondanak azok, akik "jó sorrendben" olvasták őket... és arra is, mit fogsz írni a harmadikról! Mert ugye olvasod? :)
sajnos csak a feléig jutottam el, most pedig szigorún korlátozom az olasnivalóimat, mert júli elején vizsgázom, és még csak a héten kezdtem el tanulni... :o(
igen, különben lehet, hogy igazatok van. és a sorrend volt a rossz.... :o)
Nekem ez volt az első Gavalda könyvem, így én függetleníteni tudom magam az említett könyvektől. Be kell vallanom nekem nagyon tetszett, de hát én szeretem az érzelmeken alapuló történeteket, és úgy éreztem, hogy nagyon jó, hogy valaki bemutatta azt, mi történik, amikor hagyjuk magunkat felemészteni. Miért fakó sok házasság...
pont most kommenteltem a te beszámolódra, de hát ide is bemásolom, annyira igaznak érzem most:
"látjátok, ez a szép az egészben, minden könyvnek van egy olvasója. ez nem az én könyvem volt, de más meg gyönyörködik benne. ezért írnám oda minden beszámolóm végére nagy betűkkel, hogy "SZERINTEM"... :oD -csak hát hülyén nézne ki. (bár... ;o)"
Összességében tetszett, -talán kicsit laposabbra sikerült- de nálam messze elmarad az "Együtt lehetnénk"-től.:)
Megjegyzés küldése