William Wharton: ízlelgetem ezt a nevet. Második könyv nekem-tőle a Hírhozók után, amiben én nem igazán találtam meg az értéket.
Ez a könyv mindenképpen más. Búcsú a szerelemtől. Búcsú. Milyen búcsú lehet?
Mirabell és Jacques. Történetük 1975 áprilisában kezdődött és novemberben ért véget. 1975 április.... Jó hónap: akkor születtem.
Az 49 éves amerikai Jack, aki festőként él Párizsban, és a 71 éves Mirabell, aki vakként éli boldog életét. Nem hiánytalant, de boldogot.
Kettőjük megismerkedését egyre intenzívebb kapcsolatát írta meg Wharton tele fontos és szép gondolatokkal.
A könyv 1/3-a rettenetesen tetszett, magával ragadott, szárnyaltam vele, ott voltam Párizs utcáin, a galambokkal repkedtem és csipegettem Mirabell búzaszemeit, festettem Jacques (Jack)-kal, szóval jó értelemben elborította elmémet, szívtam magamba a történetet, velük éltem. Meghökkentem, szájtátva olvastam, hogy van ilyen?…, kiakadtam. (Persze érdekes, felemelő is lehet akár, de ahányféleképpen gondolkodunk vagy látunk dolgokat, annyiféleképpen értelmezzük.)
Mirabell befogadta a festőművészt, kapcsolatukból szerelem lett. Olyan szerelem amelyekben nincsenek megalkuvások, zsarolások, kihasználások, hanem maguk és a művészetek által (zene, kulináris élvezetek, festőművészet) erősödik egyre inkább a közöttük lévő kapocs.
Miközben ők ismerkednek egymással, úgy tekinthetünk bele mi is a két ember addigi életébe. Hogyan vált az amerikai, sikerorientált Jackből Párizsban élő hontalan művész; ill. megtudhatjuk Mirabell történetét, miért is nem lát. Hiába nem tetszettek részek, a könyvben olyan fontos mondanivalók vannak, hogy át kellett rágni magam a nem tetsző részeken, hogy eljussak 1975 novemberéig, a történet végéig.
Közös munkáikat, festményeiket tekintve folyamatosan azt a pillanatot vártam, vajon mikor mennek fel a templomtoronyba, mikor fognak onnan egy képet festeni. Nem jöhetett el ennek pillanata, mert a közös festéseiknek célja volt. Egy templomtorony pedig nem illett bele. Tudtam, hogy nem jön el, nem látok ilyen képet, de éreztem, hogy meglesz valami ezzel kapcsolatban.
A történet hömpölygött,közeledett november, egyre mélyebb és mélyebb csatornákat és gondolatokat tártak fel egymás számára, én egyre nehezebben viseltem. Aztán a gyertyám épphogy pislákolni kezdett már, amikor új erőre kapott, fellángolt és már tudtam, hogy egyszer feljutok velük a templomtoronyba a titkos kulccsal. Igaz, szerettem volna a kilátást is megkukkantani, de éjszaka volt, és a kilátás nem kapott főszerepet!
(William Wharton -összességében tekintve- hasonlóan írta meg ezt a regényt is. Itt is E/1.személyben íródott a regény (férfi), a nő szemszögéből fejezetenként összesen 1-1 oldal "Vak merengés" található. Mivel a téma közelebb állt hozzám, mint fent említett műve, így jobban tetszett, de mégis találtam benne egy olyan vonalat, ami nem volt megfelelő számomra. Sajnáltam ezt.)
Ez a könyv mindenképpen más. Búcsú a szerelemtől. Búcsú. Milyen búcsú lehet?
Mirabell és Jacques. Történetük 1975 áprilisában kezdődött és novemberben ért véget. 1975 április.... Jó hónap: akkor születtem.
Az 49 éves amerikai Jack, aki festőként él Párizsban, és a 71 éves Mirabell, aki vakként éli boldog életét. Nem hiánytalant, de boldogot.
Kettőjük megismerkedését egyre intenzívebb kapcsolatát írta meg Wharton tele fontos és szép gondolatokkal.
A könyv 1/3-a rettenetesen tetszett, magával ragadott, szárnyaltam vele, ott voltam Párizs utcáin, a galambokkal repkedtem és csipegettem Mirabell búzaszemeit, festettem Jacques (Jack)-kal, szóval jó értelemben elborította elmémet, szívtam magamba a történetet, velük éltem. Meghökkentem, szájtátva olvastam, hogy van ilyen?…, kiakadtam. (Persze érdekes, felemelő is lehet akár, de ahányféleképpen gondolkodunk vagy látunk dolgokat, annyiféleképpen értelmezzük.)
Mirabell befogadta a festőművészt, kapcsolatukból szerelem lett. Olyan szerelem amelyekben nincsenek megalkuvások, zsarolások, kihasználások, hanem maguk és a művészetek által (zene, kulináris élvezetek, festőművészet) erősödik egyre inkább a közöttük lévő kapocs.
Miközben ők ismerkednek egymással, úgy tekinthetünk bele mi is a két ember addigi életébe. Hogyan vált az amerikai, sikerorientált Jackből Párizsban élő hontalan művész; ill. megtudhatjuk Mirabell történetét, miért is nem lát. Hiába nem tetszettek részek, a könyvben olyan fontos mondanivalók vannak, hogy át kellett rágni magam a nem tetsző részeken, hogy eljussak 1975 novemberéig, a történet végéig.
Közös munkáikat, festményeiket tekintve folyamatosan azt a pillanatot vártam, vajon mikor mennek fel a templomtoronyba, mikor fognak onnan egy képet festeni. Nem jöhetett el ennek pillanata, mert a közös festéseiknek célja volt. Egy templomtorony pedig nem illett bele. Tudtam, hogy nem jön el, nem látok ilyen képet, de éreztem, hogy meglesz valami ezzel kapcsolatban.
A történet hömpölygött,közeledett november, egyre mélyebb és mélyebb csatornákat és gondolatokat tártak fel egymás számára, én egyre nehezebben viseltem. Aztán a gyertyám épphogy pislákolni kezdett már, amikor új erőre kapott, fellángolt és már tudtam, hogy egyszer feljutok velük a templomtoronyba a titkos kulccsal. Igaz, szerettem volna a kilátást is megkukkantani, de éjszaka volt, és a kilátás nem kapott főszerepet!
(William Wharton -összességében tekintve- hasonlóan írta meg ezt a regényt is. Itt is E/1.személyben íródott a regény (férfi), a nő szemszögéből fejezetenként összesen 1-1 oldal "Vak merengés" található. Mivel a téma közelebb állt hozzám, mint fent említett műve, így jobban tetszett, de mégis találtam benne egy olyan vonalat, ami nem volt megfelelő számomra. Sajnáltam ezt.)
5 megjegyzés:
Nagyon érdekesnek tartom az alapján, amit írtál. Megy a listámra.
Mindenképpen érdekes könyv, de nekem olyan vonzás-taszítás kettős érzését jelentette a harmadától a végéig.
W.Wharton kötelező, talán egy kivételével mind remekmű
Melyik az az egy? Hogy nehogy mellényúljunk :)
nem mondom meg, mert csak nekem nem tetszett... de sokaknak fog.
azért annyit elárulok, hogy egy oroszlán van a borítóján...
Megjegyzés küldése