Azért tűnt fel ez a könyv nekem, mert a Magvető kiadó kötetei között láttam meg, aki többek között Bartis Attila és Elena Ferrante regényeit is kiadta és mert a téma is hasonlóan mélyrehatónak ígérkezett, ugyanis itt is egy anya-gyermek kapcsolatról van szó.És sem az történet érdekességét, sem az irodalmi értéket tekintve nem csalódtam egyáltalán.
Ugyanakkor nehéz egy ilyen könyvhöz viszonyulnom, mivel ez igaz történet, Vajda Miklós a saját édesanyjának életét meséli el nekünk ebben a könyvben mintegy mementoként, már anyja halála után. És pont azért nehéz közelíteni az irományhoz, illetve megítélni azt, mert ebből adódóan nagyon intim az egész.
De tagadhatatlan, hogy jól van megírva. Én eddig Vajda Miklós nevét nem hallottam, de utánaolvasva, ill. a könyv fülszövegéből is kiderült, hogy neves műfordító, lektor, szerkesztő, irodalmi kritikus. Úgyhogy volt miből merítenie. Látszik is az írásán. Pozitív értelemben :)
A szövege egyszerűen hömpölyög, alig lehet letenni, sokszor arra eszméltem, hogy fogalmam sincs hogyan jutottunk el A-ból B-be, annyira profin vezette át a szinte alig összekapcsolódó történéseket. Ami különösen tetszett, azok a nagyon frappáns és egyedi szóképei. Nagyon ötletesen, klassz metaforákat alkalmazva tudott megfogalmazni dolgokat.
A történetről nagyon sokat nem árulnék el, csak annyit, hogy az író édesanyjának állít emléket ezzel az írással, úgy, hogy annak halála után felidézi magának az asszonyt, visszaemlékszik a régmúlt időkre. Anyja arisztokrata származása és apja zsidósága miatt az író családja a háború alatt és után nehéz helyzetbe került. Anyját mondvacsinált indokkal be is börtönzik, majd szabadulása után '56-ban Amerikában telepszik le, menekülve az itthoni viszonyok elől... Ezért kap az édesanya egy "amerikai keretet", mert élete utolsó harmadát ott tölti, szemben az íróval, aki mindvégig magyar földön maradt.
Tetszett az író kissé fanyar, de nagyon élesszemű és őszinte hozzáállása az édesanyjához. Tetszett, hogy nem volt vele elfogult, pontosan látta anyja hibáit, de ezeket képes volt a helyén kezelni. Annak ellenére, hogy az emlékezés nem csöpögős egyáltalán, minden fanyarsága, kritikája és bírálata ellenére érződik belőle a szeretet, amit ez a két ember egymás iránt érzett, még ha nem is voltak az a"nyáladzó" fajta család. Talán pont azért tetszett, mert az én családom sem ilyen. Az egymás iránt érzett szeretet nem a szavakban és ölelésekben, hanem egy-egy apró mozzanatban, gesztusban, tettben nyilvánul meg. És ez sokszor még meghatóbb tud lenni, mint a látványos érzelemáradatok.
Ezen kívül választ adott arra a kérdésre is, ami valahol már bennem is megfogalmazódott, hogy sokszor az ember (én...:P) miért olyan kritikus a hozzá legközelebb állókkal. Idézem:
De buta volt - és az én anyámnak nincs joga butának lenni. Hagyni, hogy csalódjam benne. Én fölnézni szoktam és akarok is rá, nem lenézni őt a butasága miatt.
A történetet a történelmi háttéren túl még érdekesebbé teszi, hogy egy-egy villanásra megjelennek benne régi magyar művészek, mivel a család anno ilyen körökben töltötte hétköznapjait. Az író édesapjának előző felesége Bajor Gizi volt, aki kulcsfontosságú szerepet tölt be az utána következő feleség, az író édesanyjának életében. Ráadásul nem riválisként jelenik meg, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon sokat segít a családnak.
Tetszett ez a rövid kis regény, örülök, hogy elolvashattam.
Kiadja: Magvető
1 megjegyzés:
Az idézeten délután óta "jár az agyam". Nagyon igaz; olyan sok mindenen keresztül megyünk együtt-velük.
Megjegyzés küldése