2010. december 6., hétfő

Polina Daskova: Magzatvér

Bár kissé kezdetlegesnek éreztem, azért egész jó kis krimit olvastam. E könyv alapján én azt gondoltam, hogy elsőkötetes szerzőről van szó, de tévedtem. Ehhez képest egy picit többet vártam volna.

Léna egy belevaló középkorú orosz újságírónő. A saját lábán áll, önmaga igazgatja életét. És gyermeket vár. Igazából csalódott a szerelemben, párja nincs. A gyermek véletlenül köszöntött be az életébe. Vagy talán mégsem!? Igen! Akarja ezt a gyermeket minden erejével, minden szeretetével, de férfit, apát nem tud elképzelni mellé, mivel nem találkozott még számára megfelelővel, és erre az esélyt sem látja.

Egy napon viszont kórházi ágyon ébred, fogalma sincs, mi történt vele, hogy került oda, mit csinálnak vele. De abban biztos, hogy valami nem kóser. A kezébe infúzió kötve, a kábulattól még gondolkodni is alig bír. Miközben próbál rájönni, mi a fene folyik körülötte, sikerül kihallgatnia egy beszélgetést két ápoló között, amiből kiderül, hogy gyermeke meghalt, de egyébként is életképtelen lett volna. De ez hogy történhetett, amikor semmi gond nem volt? Még zavarosabbá válik minden!

Miután továbbra is biztos benne, hogy szörnyű dologba keveredett, próbál megszökni, ami nehézségek árán ugyan, de azért sikerül is neki. Természetesen első útja a rendőrségre viszi, de senki nem hajlandó hinni neki.

Innentől kezdve meg van pecsételve a sorsa, nincs más hátra, mint a menekülés, segítségkérés, magyarázkodás. Szerencsére van segítsége, talál barátokat a bajban, és persze újságírói vénája sem száradt ki. Kiderül, hogy nem pár érdekhajhász, pénzsóvár ember ellen küzd, még csak nem is nemzetközi, annál inkább egy világméretű maffiahálózattal.

Menekülése során el kell hagynia Oroszországot is, ahol szintén hajtóvadászat folyik ellene. Mindent megtesz szerettei, illetve saját maga megmentése érdekében. Vajon sikerül megmenekülnie, lehetséges egy ekkora monstrum szervezettel szemben felvenni a harcot, ahol ki tudja milyen érdekek állnak a háttérben, mi mindenre képesek céljaik elérése érdekében?

Végeredményben személyes életében is váratlan, számára is teljesen meglepő ajtók nyílnak meg! Talán még sincs minden veszve?!

A téma nagyon tetszett, hiszen a szervkereskedelem témája manapság is aktuális, nem kis pénzt hozva illegális módon az alvilág számára. Mondjuk ez a része a szervkereskedelemnek, azaz a magzatvér-, illetve placentakinyerés félidős terhesekből extrán rázós volt számomra. Borzalmas belegondolni, hogy esetleg ilyen történetek a valóságban is előfordulhatnak. Ennek ellenére nem rendített meg nagyon a történet, amit a könyv rovására írok! Mindettől függetlenül viszonylag jól elszórakoztatott és mindenképpen elgondolkodtatott a könyv.

A kiadó gondozásában jelent meg a szerző másik műve is Magyarországon A téboly könnyed léptei címmel 2009-ben.

6/10

Nincsenek megjegyzések: