Elfogult vagyok egy kicsit az íróval. Mert magyar, mert az én generációm, mert nagyon tetszett az Isten hozott c. regénye.
Nem csalódtam ebben a könyvében sem. Sőt. Megdöbbentett az őszintesége. Ez ugyanis a családjának története, azon belül is jobban fókuszálva 3-4 családtagra. Szerintem ez sokunknál érzékeny téma, én csak nagyon kevés embernek tudok erről a témáról őszintén beszélni, mert fájdalmas, mert szégyenletes, mert miért kell így lennie...?
De szerintem nincs normális család, nincs olyan, ahol ne lennének takargatnivaló kis dolgok, és csak nagyon kevesen képesek ezt nyíltan felvállalni, a nyilvánosság előtt pedig pláne.
Grecsó megtette. A vele készült interjú szerint a sztorik váza igaz, csak a fehér foltokat töltötte ki a fantáziájára hagyatkozva. Ami külön jó, nekem tetszik, hogy teljesen biztosak nem lehetünk benne, hogy melyek a valós és a kitalált epizódok, ettől csak izgalmasabb. De igazából mindegy is, mert szerintem nincs olyan színes képzelet, amit a valóság ne tudna überelni.
A főszereplő, akit nem azonosít teljesen magával az író, mert nem nevezi meg és más a foglalkozása is, egy szép napon felkérést kap, hogy írjon a helyi lapba egy régi családi fotó kapcsán valami régi történetet. Hősünk elvállalja, leírja nagyapja testvérének rövid történetét, ahogyan ő hallotta a családban, de meglepetésére érkezik egy reakció az írására, miszerint az általa ténynek tudott dolgok mégsem igazak. Így kezd nyomozásba saját családjának valós története után. Rokonok, ismerősök szájából elevenedik meg a múlt, a kendertermesztő falu melletti telep élete, a kosárfonó, kalauz, építőmunkás rokonok egyáltalán nem egyszerű magánélete. A jelen, hősünk magánélete pedig a régi történetek sorai között zajlik szinte eggyé olvadva azzal, ami megint csak nagyon tetszett.
Különlegesnek találom Grecsó egész gondolatvilágát, hogy milyen mélyrehatóan foglalkozik ezekkel a családi dolgokkal, kutatva azután, hogy miként lehetne az ősök külső és belső tulajdonságait, történeteit saját magára, az ő sorsára vonatkoztatni. Van ebben valami ezoterikus, karmikus.
A nyelvezetét is szerettem, jól olvasható, gördülékeny, jól egyensúlyoz a hétköznapiasabb és a szépirodalmi eszközökkel tűzdelt részek között. Érdekessé teszik a szövegbe belesimuló párbeszédek.
Büszke vagyok Grecsó Krisztiánra, komolyan. Örülök, hogy vannak ilyen gondolatvilágú, fiatal, tehetséges íróink is.
Nem csalódtam ebben a könyvében sem. Sőt. Megdöbbentett az őszintesége. Ez ugyanis a családjának története, azon belül is jobban fókuszálva 3-4 családtagra. Szerintem ez sokunknál érzékeny téma, én csak nagyon kevés embernek tudok erről a témáról őszintén beszélni, mert fájdalmas, mert szégyenletes, mert miért kell így lennie...?
De szerintem nincs normális család, nincs olyan, ahol ne lennének takargatnivaló kis dolgok, és csak nagyon kevesen képesek ezt nyíltan felvállalni, a nyilvánosság előtt pedig pláne.
Grecsó megtette. A vele készült interjú szerint a sztorik váza igaz, csak a fehér foltokat töltötte ki a fantáziájára hagyatkozva. Ami külön jó, nekem tetszik, hogy teljesen biztosak nem lehetünk benne, hogy melyek a valós és a kitalált epizódok, ettől csak izgalmasabb. De igazából mindegy is, mert szerintem nincs olyan színes képzelet, amit a valóság ne tudna überelni.
A főszereplő, akit nem azonosít teljesen magával az író, mert nem nevezi meg és más a foglalkozása is, egy szép napon felkérést kap, hogy írjon a helyi lapba egy régi családi fotó kapcsán valami régi történetet. Hősünk elvállalja, leírja nagyapja testvérének rövid történetét, ahogyan ő hallotta a családban, de meglepetésére érkezik egy reakció az írására, miszerint az általa ténynek tudott dolgok mégsem igazak. Így kezd nyomozásba saját családjának valós története után. Rokonok, ismerősök szájából elevenedik meg a múlt, a kendertermesztő falu melletti telep élete, a kosárfonó, kalauz, építőmunkás rokonok egyáltalán nem egyszerű magánélete. A jelen, hősünk magánélete pedig a régi történetek sorai között zajlik szinte eggyé olvadva azzal, ami megint csak nagyon tetszett.
Különlegesnek találom Grecsó egész gondolatvilágát, hogy milyen mélyrehatóan foglalkozik ezekkel a családi dolgokkal, kutatva azután, hogy miként lehetne az ősök külső és belső tulajdonságait, történeteit saját magára, az ő sorsára vonatkoztatni. Van ebben valami ezoterikus, karmikus.
A nyelvezetét is szerettem, jól olvasható, gördülékeny, jól egyensúlyoz a hétköznapiasabb és a szépirodalmi eszközökkel tűzdelt részek között. Érdekessé teszik a szövegbe belesimuló párbeszédek.
Büszke vagyok Grecsó Krisztiánra, komolyan. Örülök, hogy vannak ilyen gondolatvilágú, fiatal, tehetséges íróink is.
Itt látható riport az íróval a regényről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése