Olyan szépeket olvastam erről a könyvről, hogy szerettem volna. Akartam, ….és elolvastam. Régen nem találkoztam ilyen irodalommal.Hosszú tömött, sokat mondó és sokat adó sorok, kidolgozva, érthetően, szépen. Igazi szépirodalom. Stílusában, mondandójában.
Ivo Andrić Nobel díjas író, ezért a regényéért kapta e méltó elismerést.
A híd egy –szerintem- csodaszép híd a Drina folyó felett, Višegrad városa mellett. A kasaba egy kisváros: Višegrad, fontos pont a folyó területe mellett. Központ, ma mondhatnánk, hogy logisztikailag fontos csomópont.
A híd ötlete egy olyan férfi fejéből pattant ki, aki gyermekkorában Sokolovićében élt, és az éppen esedékes véradó fejében vettek el családjától, és híd hiányában a folyón való átkelés nehézkes, lassú, és fázósabb volt a novemberi időszakban. Akkor elhatározta, hogy egyszer egy hidat fog építeni a Drina folyó felett, és felnőttként ezt kivitelezte.
A regény az építés időszakától az 1914-es első kisebb mértékű robbantásáig tart.
Miközben kibontakozik a regény, a híd története, úgy mászunk bele a kasaba lakóinak életébe, úgy ismerjük meg az akkori, ottani történelmet, úgy alakul ki egy képünk a regényről, és úgy alakult ki saját képem arról a hatalmas változásról, ami ebben a 400-450 évben megtörtént. Nem csak a történelem változásaira gondolok, hanem azokra a jellembeli, személyiségbeli változásokra, amiken az emberek, a családok keresztülmentek e sok év alatt. Belepillanthattam a különböző vallásúak boldog, egymás melletti életébe, örömeikbe, bánataikba, szokásaikba.
„A kasaba igazi lakója természete szerint nem kártyás. Amint már láttuk, mindenféle más szenvedélyei vannak: a nők mérhetetlen szeretete, hajlam az ivásra, a dalra, kóborlásra vagy pedig a víz melletti ábrándozásra.”
Híd a Drinán. Mindenki sétált már hídon. Talán- valószínűleg- meg is állt rajta. Szétnézett, elgondolkodott a készítésén, az életén, önmagán.
Én, ezen a kilenclyukú
hídon sétáltam napokon keresztül, a kasaba lakóival éltem, rettegtem, féltem, dolgoztam. Benne van az én verejtékem is a kövekben, a betonban. 5 évig hordtam a nehéz köveket, olyan időszakban is, amikor halál járt a nem megfelelő munkáért. Olyankor is, amikor ennek elvégzése kötelező volt, fizetség nélkül is. (No nem a felnőtt kisfiú miatt, hanem az ő munkavezetője miatt.) Megtapasztaltam a hanyatlás kezdeteit a vasút megjelenésével, amikor a híd, vagy éppen a kisváros már nem töltött be annyira fontos szerepet.Megismertem a karóba húzott ember életét, és végigszenvedtem a karóba húzását. Az árvíznél segítettem, a baja jutottakon, majd panaszkodtam én is a folyamatos, hosszú megszállás alatt.
Ivo Andrić olyan szép képekkel és mondatokkal írta le a híd történetét, hogy teljes, hiteles képet kaptam a kisvárosról, a kasabáról, a hídról, a népről.
Mit adott a könyv?
„Így odafönn, a híd kapujában, az ég, a folyó és a hegyek között nemzedék nemzedék után megtanulta, hogy ne sajnálja túlságosan azt, amit a zavaros víz elragad magával. Itt költözött beléjük a kasaba tudat alatti bölcsessége: hogy az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis tovább tart, és szilárdan áll, „mint a híd a Drinán”.”
Számomra ismét bizonyságot nyert, hogy bármi történik, a híd megmarad. Ha felrobbantják, újraépítik. Velem bármi történik, majd újjáépítem saját magam. Részben vagy egészben, de biztosan sikerülni fog. (Előbb vagy utóbb.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése