Amerika.
Amerikai diákélet.
Amerikai lány.
Amerikai minden. Minden, s én mindebből semmit sem ismerek a valóságban. Csak a majmolt amerikai filmeket láttam fiatalkoromban. Az én kedvencem is a Beverly Hills 90210 sorozat volt, én is sok mindenről álmodoztam, és a kamaszok problémái engem -magyar leányzóként- is elértek.
Sarah Dessen Egy felejthetetlen év című könyve nem túlzottan varázsolt el, de biztos voltam benne, hogy fogok még olvasni az írónőtől: ne ítéljek elsőre; érdekel a kamaszok lelkivilága, problémái; ezeken kívül a sokunkat megosztó Tizenhárom okom volt regény után keresni szerettem volna egy másik -amerikai lányról szóló- történetet, amiben ugyanúgy megtalálható a nagy probléma, mégsem lesz feltétlen öngyilkos. (Természetesen nem kívánom összehasonlítani a két írást, de nem tagadom, hogy folyamatosan a fejemben volt a kettő közti azonosság-különbség.)
Annabel Greene egy "tipikus" amerikai család legkisebbik leánya, két nővére van. Anyagi problémáktól mentes családban él, de ugye itt is előfordulhatnak más jellegű problémák.
A lányok fantasztikusnak mondható modellkarriert futottak be, de az már hamar kiderül, hogy ezt az édesanyjuk élvezi a legjobban.
Annabel életében olyan esemény történik, amit Dessen nagyon jól takar, nem is igazán sejtet, mégis tudjuk, hogy valami súlyos, ami meghatározza, az amúgy is magába zárkózó lány életét. Legkisebbként már kislány korában megtanulta, hogyan lehet édesanyja hangulatát megismerni, mikor kell csendben maradni. Két nővére eltérő egyéniségét megismerve, ő lett a harmadik típus, aki próbál a problémákkal egyedül megbirkózni.
Nekem végig tetszett a nővérek kapcsolata, s bár a problémák, betegségek, szótlanságok ott voltak közöttük, mégis éreztem, hogy közöttük egy szoros kapocs van, ami egyelőre nem megfelelően működik.
Annabel, miközben egyedül, barátok nélkül próbálja élni problémákkal, elfojtásokkal teli életét, s próbál megoldásokat találni, megismerkedik Owennel a különc fiúval, akinek barátsága segítségével egyre inkább elindul a feloldódás, a változás rögös útján.
(Egyedül az édesanya karakterén merengtem el olykor, nagyon nem értettem a meg nem értését, hacsak nem az elvakultsága tette ezt.)
Sarah Dessen könyvében megismerhetjük ezt a fiatal lányt, belepillanthatunk gondjaiba, érezhetünk vele, lehetünk ellene is, de az biztos: sok gondot, problémát, gondolatot mi is átéltünk a saját fiatalságunkban, vagy a lányunk fiatalságának időszakában.
Tény, hogy másképpen gondolkodunk akkor; az is biztos, hogy másmilyen vérmérséklettel, személyiségjegyekkel rendelkezünk: van aki hallgat van, aki segítséget kér.
Tetszett ez a könyv. Annabel mellett álltam, és drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Számomra szerethető lány.
"Ahogy Whitney elindult az asztalunkhoz, és menet közben az emberek bólogattak felé, rettentő büszke voltam rá. Nagyon is el tudtam képzelni, mennyire nehéz lehetett neki hangosan felolvasni ezt az írást. Nem csak az idegeneknek, de nekünk is. Mégis megtette. Ahogy ott ültem és a nővéremet néztem, azon tűnődtem, vajon mi a nehezebb. Az elmondás maga, vagy az, hogy kinek mondjuk el. Vagy talán, amikor végre nekikezd az ember, a történet az, ami igazán számít."
Kategóriájában megállja a helyét: 4/5.
Amerikai diákélet.
Amerikai lány.
Amerikai minden. Minden, s én mindebből semmit sem ismerek a valóságban. Csak a majmolt amerikai filmeket láttam fiatalkoromban. Az én kedvencem is a Beverly Hills 90210 sorozat volt, én is sok mindenről álmodoztam, és a kamaszok problémái engem -magyar leányzóként- is elértek.
Sarah Dessen Egy felejthetetlen év című könyve nem túlzottan varázsolt el, de biztos voltam benne, hogy fogok még olvasni az írónőtől: ne ítéljek elsőre; érdekel a kamaszok lelkivilága, problémái; ezeken kívül a sokunkat megosztó Tizenhárom okom volt regény után keresni szerettem volna egy másik -amerikai lányról szóló- történetet, amiben ugyanúgy megtalálható a nagy probléma, mégsem lesz feltétlen öngyilkos. (Természetesen nem kívánom összehasonlítani a két írást, de nem tagadom, hogy folyamatosan a fejemben volt a kettő közti azonosság-különbség.)
Annabel Greene egy "tipikus" amerikai család legkisebbik leánya, két nővére van. Anyagi problémáktól mentes családban él, de ugye itt is előfordulhatnak más jellegű problémák.
A lányok fantasztikusnak mondható modellkarriert futottak be, de az már hamar kiderül, hogy ezt az édesanyjuk élvezi a legjobban.
Annabel életében olyan esemény történik, amit Dessen nagyon jól takar, nem is igazán sejtet, mégis tudjuk, hogy valami súlyos, ami meghatározza, az amúgy is magába zárkózó lány életét. Legkisebbként már kislány korában megtanulta, hogyan lehet édesanyja hangulatát megismerni, mikor kell csendben maradni. Két nővére eltérő egyéniségét megismerve, ő lett a harmadik típus, aki próbál a problémákkal egyedül megbirkózni.
Nekem végig tetszett a nővérek kapcsolata, s bár a problémák, betegségek, szótlanságok ott voltak közöttük, mégis éreztem, hogy közöttük egy szoros kapocs van, ami egyelőre nem megfelelően működik.
Annabel, miközben egyedül, barátok nélkül próbálja élni problémákkal, elfojtásokkal teli életét, s próbál megoldásokat találni, megismerkedik Owennel a különc fiúval, akinek barátsága segítségével egyre inkább elindul a feloldódás, a változás rögös útján.
(Egyedül az édesanya karakterén merengtem el olykor, nagyon nem értettem a meg nem értését, hacsak nem az elvakultsága tette ezt.)
Sarah Dessen könyvében megismerhetjük ezt a fiatal lányt, belepillanthatunk gondjaiba, érezhetünk vele, lehetünk ellene is, de az biztos: sok gondot, problémát, gondolatot mi is átéltünk a saját fiatalságunkban, vagy a lányunk fiatalságának időszakában.
Tény, hogy másképpen gondolkodunk akkor; az is biztos, hogy másmilyen vérmérséklettel, személyiségjegyekkel rendelkezünk: van aki hallgat van, aki segítséget kér.
Tetszett ez a könyv. Annabel mellett álltam, és drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Számomra szerethető lány.
"Ahogy Whitney elindult az asztalunkhoz, és menet közben az emberek bólogattak felé, rettentő büszke voltam rá. Nagyon is el tudtam képzelni, mennyire nehéz lehetett neki hangosan felolvasni ezt az írást. Nem csak az idegeneknek, de nekünk is. Mégis megtette. Ahogy ott ültem és a nővéremet néztem, azon tűnődtem, vajon mi a nehezebb. Az elmondás maga, vagy az, hogy kinek mondjuk el. Vagy talán, amikor végre nekikezd az ember, a történet az, ami igazán számít."
Kategóriájában megállja a helyét: 4/5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése