A jazzkorszak féktelen tombolásával a legtöbb emberhez közel áll. Ugyanakkor F. Scott Fitzgerald, aki feleségével, Zelda Sayre-ral a korszak meghatározó ikonjának számított, műveit már kevésbé ismeri az átlagolvasó, noha a legtöbb műve magyar fordításban is megszerezhető.
Ám, aki azt reméli, hogy a könyvből kirajzolódik ennek a rendkívüli embernek az alakja, annak csalódnia kell. A kötetben szereplő levelek többsége Max Perkinsnek, Fitzgerald irodalmi ügynökének szól, amelyekben az éppen aktuális írásokról esik szó. Csupán az utolsó két fejezet levelei íródtak Scottie-nak, Fitzgerald egyetlen lányának, s ezek tele vannak atyai jó tanácsokkal a kamaszkorát nehezen megélő fiatal lány számára. Később pedig a kezdő írót igazítja útba a tapasztalt róka, aki a kor irodalmi világát kívülről-belülről jól ismeri.
A kötetben közölt novellák egy része ugyan életrajzi vonatkozású, mégsem Fitzgeraldot az embert ismerjük meg belőle, hanem a korszakot, amelyet neve fémjelez. De nem csupán Fitzgerald személyisége marad rejtve az olvasó előtt. Nem derül ki bizonyosan az sem, csupán sejthetjük, hogy min kaphatott össze a korszak két nagy óriása, Fitzgerald és Hemingway. De Zelda az, aki méltánytalanul háttérbe szorul, noha ő Fitzgerald életének legmeghatározóbb alakja. Mindössze három neki címzett levelet olvashatunk az utolsó fejezetben, amikor Zelda már intézetben él.
Bár a könyv elsősorban a jazzkorszak szerelmeseinek valamint a feltörekvő fiatal íróknak nyújthat maradandó élményt, a kötet úgy van megszerkesztve, hogy mindenki talál benne valami lebilincselőt, magával ragadót. Azonban, ha semmit sem tudunk Fitzgeraldról, célszerű előbb egy életrajzott elolvasnunk, mielőtt belevetnénk magunkat ebbe a különleges kötetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése