Eddig elkerültek engem Joanne Harris könyvei. Nem kutattam, nem kerestem őket, mindig csak a Csokoládé-t vagy a Szederbor-t láttam a könyvtár polcán, azok pedig nem érdekeltek. Egészen addig csak csodáltam tovább a borítókat, amíg a Partvidékiek című könyv a kezembe nem került.A tengerhez, a kis tengerparti városok rejtett öbleihez, kikötőihez mindig különös vágy húz. Noha ritkán jutok el ilyen helyre, ha ott vagyok, órákat tudok sétálni a kis utakon, kukucskálok az ablakokon, nézem a kis halászhajókat, nézem a halászokat a kora hajnali órákban, és elfog a vágy: szeretnék itt maradni a szezon végeztével is.
A Partvidékiek című regény bemutat egy kis szigetet, La Devin-t, aminek a két oldalán lakók haragban, állandó viszályban állnak egymással, azért mert a houssinieknek van homokos strandjuk, idegenforgalmuk, a salantsiaknak pedig nincs, sőt a megváltozott áramlatok miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. A fiatalok menekülnek a szigetről, az idősebbek pedig a Szent-ben bíznak, körülötte forog az életük, tele vannak babonákkal. Erre a rosszabb oldalra tér haza látogatóba –édesapjához- Mado, aki kb.10 éve hagyta ott a szigetet. A könyv bemutatja az egész sziget életét, a két oldal harcait, feltárja elénk Mado és egy „idegen angol” Flynn küzdelmét, hogyan próbálnak meg segíteni az Öregeknek, hogyan húzzák ki őket apátiájukból, hogyan változtatják meg sorsukat, hogyan tanítják meg őket küzdeni.
Az egész könyv –számomra- tökéletes. Szívesen olvastam a tájleírásokat, a sziget bemutatásáról szóló oldalakat, a történéseket; teljesen magam elé képzeltem a leírtakat, „megrajzoltam” magamnak a szereplőket. Az írónő tele élettel, nagyon hitelesen ábrázolta a szigeten lévő eseményeket, a haragot, a dühöt, az örömöt, és számomra annyira tetszett, hogy J.Harris többi könyve is a listámra kerül.
(Csak azért kap 9-est, mert a végén a cselekményben van egy olyan mozzanat, ami az én felfogásommal összeegyeztethetetlen, és szerintem kihagyható lett volna. )
A Partvidékiek című regény bemutat egy kis szigetet, La Devin-t, aminek a két oldalán lakók haragban, állandó viszályban állnak egymással, azért mert a houssinieknek van homokos strandjuk, idegenforgalmuk, a salantsiaknak pedig nincs, sőt a megváltozott áramlatok miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. A fiatalok menekülnek a szigetről, az idősebbek pedig a Szent-ben bíznak, körülötte forog az életük, tele vannak babonákkal. Erre a rosszabb oldalra tér haza látogatóba –édesapjához- Mado, aki kb.10 éve hagyta ott a szigetet. A könyv bemutatja az egész sziget életét, a két oldal harcait, feltárja elénk Mado és egy „idegen angol” Flynn küzdelmét, hogyan próbálnak meg segíteni az Öregeknek, hogyan húzzák ki őket apátiájukból, hogyan változtatják meg sorsukat, hogyan tanítják meg őket küzdeni.
Az egész könyv –számomra- tökéletes. Szívesen olvastam a tájleírásokat, a sziget bemutatásáról szóló oldalakat, a történéseket; teljesen magam elé képzeltem a leírtakat, „megrajzoltam” magamnak a szereplőket. Az írónő tele élettel, nagyon hitelesen ábrázolta a szigeten lévő eseményeket, a haragot, a dühöt, az örömöt, és számomra annyira tetszett, hogy J.Harris többi könyve is a listámra kerül.
(Csak azért kap 9-est, mert a végén a cselekményben van egy olyan mozzanat, ami az én felfogásommal összeegyeztethetetlen, és szerintem kihagyható lett volna. )
2 megjegyzés:
Érdekes, hogy sokan azt mondják ez Harris egyik leggyengébb regénye. Mégis nagy kedvet csináltál nekem hozzá ezzel a bejegyzéssel :)
szeee, nagyon kíváncsi leszek a véleményedre; a megjegyzésed kapcsán pedig még kíváncsibb lettem az írónő többi írására!
Megjegyzés küldése