"Összehúzta magán a köpenyt, egyenesen, és mereven állt a fal előtt, arca oly kemény volt, mint falból kiálló, faragott kőkonzol.-Igen, Sir Hugh - mondta - Egyedül vagyok, védtelenül. Azért jött, hogy erőszakot tegyen rajtam?"
1366-tól indul Katherine története. Katherine ekkor tizenöt éves volt kolostorba nevelkedett, nővére a királyi udvarban szolgál és úgy gondolja ideje húgát megfelelően kiházasítani.
Persze a fiatal lánynak egészen más elképzelése van a férjhez menetelről mint amik akkor szokásban voltak, úgy mint manapság Katherine csakis szerelemből kialakult házasságot tud elképzelni. A királyi udvarba érkezve teljesen elvarázsolják a lovagok, a lovagi tornák, a pompa, a mesés gazdagság, a ruhák, és persze a rengeteg udvarló.
Az Angol herceg John of Gaunt egyik lovagja elhatározza, hogy megszerzi magának Katherine-t, szerelme jeléül egy alkalommal megtámadja a lányt, hogy megerőszakolja... na igen szép dolog a szerelem... abban az időben, ha egy nőt megerőszakoltak, minden esetben a nő tehetett róla hiszen valószínűleg valami bűbájt bocsátott szegény emberre.
Katherine és John of Gaunt kezdődő románca már ebben a részben elkezdődik, páthuzamosan a lány házasságával, ami újabb és újabb kihívásokat jelent a fiatal, tapasztalatlan nőnek.
A járványok és a háborúk hol férjétől, hol a királyi udvartól szakítják el.
Nehéz eldöntenem, hogy valójában tetszett-e a könyv, Seton saját elmondása szerint teljesen hű volt a történelemhez, nagyon kevés résznél kellett a saját írói fantáziájára támaszkodnia. Engem igazából az zavart, hogy tulajdonképpen a szerelem csak a testi vonzalomban jelent meg, úgy látszik abban a korban tényleg elég volt a szép a ruhád szép a lovad a szerelemhez.
Katherine nekem olyan egyszerűnek tűnt mint egy facsipesz. Néha egy -két pillanatra úgy tűnt, önállóan gondolkodó, felnőtt ember, de a következő oldalon már butuska csajszi lett belőle. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a következő részben milyen lesz a személyisége.
A minden napi nehézségek, járványok igazán remekül lettek ábrázolva, végig vacogtam a könyvet-állandóan hideg volt. Az akkori babonákon, hiedelmeken jót nevettem - például ha egy gyerek beteg disznóhúgyban fürdették. Arról nem szól a fáma, hogy ez mennyire volt hatásos "gyógyszer".
A könyvben vannak olyan részek amik szerintem egyértelmű töltelék, a legutolsó jobbágy családfáját is levezetni teljesen felesleges, főleg akkor ha a továbbiakban annak a szerencsétlennek semmi szerepe sem lesz a történetben. Ezeken az unalmas részeken nehezen lendültem át.
Ennek ellenére a könyv 1954-es megjelenése óta, hazájában az egyik legolvasottabb könyv!
A borító csodaszép!
2 megjegyzés:
Na nekem Peó volt ilyen! :-) (alias facsipesz)
:D:D Annyira nem volt idegesítő,de néha úgy hátba vágtam volna :P:D
Megjegyzés küldése