"Nagy nap volt a mai.Megtudtuk Macy húgának nevét. Egész idő alatt ott lógott a karácsonyfa ágán" Mostanában vacak,szenvedős napjaim vannak,szerettem volna igazán fetrengeni az önsajnálatban és olvasni valami jó kis szenvedős,szomorú könyvet-nehogy már csak nekem legyen rossz.Bár ez karácsonyi történet-ennyi derült ki a fülszövegből,mégis valahogy éreztem,hogy ez a tömör gyönyör kicsiny piros könyv, tele lesz fájdalommal.
Két esetben ajánlom a könyvet,ha magunk alatt vagyunk,illetve karácsonykor-bár jelzem nem valami vidám könyv ,olyan igazi életszagú.
Mark feje felett összecsapnak a hullámok,élete atomjaira hullt,végső tőrdöfésként még az autója is bedöglik egy zimankós napon,a kihalt utcán egyetlen piciny fénysugár egy kávézóból szűrődik ki,innen remél segítséget Mark.A kávézóban Macy teljes odaadással ,figyelemmel fordul Mark felé,ami nagyon megérinti a fiút,és úgy érzi mégsem olyan gonosz a világ.
A két fiatal ismerkedni kezd,elmesélik egymásnak cseppet sem könnyű életüket,fájdalmaikat.Sorsszerű találkozásuk ráébreszti őket arra,hogy van még dolguk a múlttal kapcsolatban is,mert addig amíg cipelik a haragot,gyászt,fájdalmat addig nem lehetnek boldogok,nem tudnak továbblépni. Macy elveszett húgát szeretné megkeresni,akit még kiskorukban szakítottak el Tőle és mindketten nevelőszülőknél éltek.Macy borzalmas körülmények között élt ,és csak reménykedik,hogy húgának jobb sors jutott.Mark pedig édesanyját gyászolja,és gyűlöli apját aki miatt elmenekült otthonról. Jelenlegi életük sem könnyű,Mark nyomorog az egyetemet is félbehagyta.Macy ugyan talált pót anyát ,egy embert akinek fontos,de fogalma sincs ,hogy a végzet ott lebeg a feje felett...
A könyv végigkíséri Macy-t és Markot azon az úton,amelyen felszámolják a múltat.Macy húgát keresi,Mark pedig édesanyja elvesztésének körülményeit kutatja,és töpreng vajon érdemes lenne-e apjával beszélni.
Olvasás közben végig sajog a szívünk,egy icipici fénysugár mellett mindig ott lebeg egy újabb sötét árny amit le kell küzdeniük.
Tudom,hogy sok magányos ember él,persze tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk,de nem mindegy,hogy azt önként választjuk vagy a magány választ minket és nem ereszt.Mindenkinek szüksége van otthonra,és arra,hogy olyan emberek vegyék körül akik mellett biztonságban érezhetik magukat.Talán az a legnagyobb félelmünk,hogy nem vagyunk elég szerethetők.
Olvasás közben néha úgy éreztem,túl sok a klisé,túl egyszerűen haladnak,minden gyorsan oldódik meg.De a történet olyan szívhez szóló,és érzékeny,hogy nem számított az a pár hiba.
A borító ölelésért kiált,az ember ahogy meglátja legszívesebben rögtön magához szorítaná.
10/9,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése