"… a mindennapi félelmektől elgyötört élet, Martin bűzlő teste, (…..) a vég nélküli hazudozások, a vég nélküli hentergések (..), az örökös remegés, a bemberg-ruha izzadtságtól csatakos hónaljbetétje, a fogorvos szőrös keze, Linda merev tekintete ama bizonyos éjszaka után, lámpák és katonai csizmák, mindezekért kész lett volna megbocsátani, mindezeket elfelejtette volna, ha csak egyetlenegy napot együtt tölthetett volna Hansszal Tallin parkjában."
Ismét egy reménytelen szerelmes nő..... évekig, hiába. Hogy ez miatt vagy más miatt, azt nem tudom, de olyan dolgokat tesz, hogy azt mondom "Úristen"
Kemény, küzdő, megfontolt, törhetetlen. Ami így van, az így van.
A könyv? ..... jól van megírva. Élvezet volt olvasni, bár tele fájdalommal, remegéssel, de ez a brutális élvezet, hitetlenség, hihetetlenség.
Aliide és Zara találkozása, "ismerkedése", rövid kapcsolata, miközben kibontakozik Észtország XX.századi történelme egy család életébe kicsiny betekintést nyerve. Családregény? á, nem.... sok kellene ahhoz. Történelem.
sehol egy napfény, sehol egy tényleges mosoly. csak Hans reménykedése a pozitív. csak Ingelben van valami fény.
Kit lehet ebben a regényben szeretni? tények, amik megtörténtek, tények, amik a jelenen vannak. Hülyék, mondhatnám f********-k, brutálisak, degeneráltak, kihasználók, „én vagyok az Isten”-ek.
történelem, reméljük már történelem. de mindig lesznek Natasák, Pásák, reménytelenül szerelmesek, menekülők, újrakezdők, reménykedők.
Lehet ez történelem, lehet ez borzalom, de egy jól megírt regény, amiben ott rejtőzik az akkori valóság, és a mostani is.
aggódás, szerelem, gyötrelem, védelem, elvakultság, feláldozás, ……..és a piszok-mocsok-büdös
ami nem mindig múlik, ez persze nézőpont kérdése. Honnan nézzük? Honnan számoljuk? Mit teszünk érte? Merünk lépni?- Zara megtette, meglépte,.......... megnyerte? Csak reménykedünk. Tény, hogy közel kerültem hozzá, és a Aliide-hez is, talán közelebb, mint ők ketten egymáshoz. Azért a megértéstől olykor fényévekre voltam, de elméláztam, ködössé vált tekintetem, és rájöttem, kis apró légypiszok vagyok én ebben a történetben.
"Zarának fogalma sem volt róla, miért tartozik Pásának. Ettől függetlenül számolni kezdte, mennyivel csökkentette már tartozását, mennyi van még hátra, hány hónap, hány hét, nap, óra, hány reggel, hány éjszaka, hány zuhany. (...) Az időszámítás alapja más is lehet, nem csak az óramutatók járása. Az ő kalendáriuma mindig megújult, mert..."
Ismét egy reménytelen szerelmes nő..... évekig, hiába. Hogy ez miatt vagy más miatt, azt nem tudom, de olyan dolgokat tesz, hogy azt mondom "Úristen"
Kemény, küzdő, megfontolt, törhetetlen. Ami így van, az így van.
A könyv? ..... jól van megírva. Élvezet volt olvasni, bár tele fájdalommal, remegéssel, de ez a brutális élvezet, hitetlenség, hihetetlenség.
Aliide és Zara találkozása, "ismerkedése", rövid kapcsolata, miközben kibontakozik Észtország XX.századi történelme egy család életébe kicsiny betekintést nyerve. Családregény? á, nem.... sok kellene ahhoz. Történelem.
sehol egy napfény, sehol egy tényleges mosoly. csak Hans reménykedése a pozitív. csak Ingelben van valami fény.
Kit lehet ebben a regényben szeretni? tények, amik megtörténtek, tények, amik a jelenen vannak. Hülyék, mondhatnám f********-k, brutálisak, degeneráltak, kihasználók, „én vagyok az Isten”-ek.
történelem, reméljük már történelem. de mindig lesznek Natasák, Pásák, reménytelenül szerelmesek, menekülők, újrakezdők, reménykedők.
Lehet ez történelem, lehet ez borzalom, de egy jól megírt regény, amiben ott rejtőzik az akkori valóság, és a mostani is.
aggódás, szerelem, gyötrelem, védelem, elvakultság, feláldozás, ……..és a piszok-mocsok-büdös
ami nem mindig múlik, ez persze nézőpont kérdése. Honnan nézzük? Honnan számoljuk? Mit teszünk érte? Merünk lépni?- Zara megtette, meglépte,.......... megnyerte? Csak reménykedünk. Tény, hogy közel kerültem hozzá, és a Aliide-hez is, talán közelebb, mint ők ketten egymáshoz. Azért a megértéstől olykor fényévekre voltam, de elméláztam, ködössé vált tekintetem, és rájöttem, kis apró légypiszok vagyok én ebben a történetben.
"Zarának fogalma sem volt róla, miért tartozik Pásának. Ettől függetlenül számolni kezdte, mennyivel csökkentette már tartozását, mennyi van még hátra, hány hónap, hány hét, nap, óra, hány reggel, hány éjszaka, hány zuhany. (...) Az időszámítás alapja más is lehet, nem csak az óramutatók járása. Az ő kalendáriuma mindig megújult, mert..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése