2011. január 13., csütörtök

Paolo Giordano: A prímszámok magánya

Nem is tudom, mit írjak. Gondban vagyok ezzel a könyvvel. Tetszett, ugyanakkor nagyon meg is viselt. Úgy veszem észre, hogy időről-időre egymás után hasonló témájú könyvekhez nyúlok. Mostanság is így vagyok ezzel. Mindegyik nagyrészt a magány, a magányból adódó komplikációk, defektek kérdését boncolgatja.

Alice és Mattia. Két nagyon súlyos pszichiátriai eset. Hogy hogyan alakult így az életük? Mindenki döntse el maga a könyv elolvasása által... ha tudja! Szerintem, hangsúlyozom szerintem egyértelműen a családi háttér, a szülői oda nem figyelés vagy esetleg túlzott, rossz módon való figyelés az oka. Azért vagyok ezzel a kijelentéssel óvatos, mert ez a téma sokkal mélyebb, nehezebb annál, minthogy egy egyszerű földi halandó (mint én) csak úgy diagnosztizálja az esetet. Ha ilyen egyszerű lenne, gondolom, nem jelentene ekkora problémát.

Persze mindkettejüknek konkrét, nagyon súlyos oka is van a "megzakkanásnak", de kellő segítséggel, terápiával talán jobban feldolgozhatóak lettek volna. A fiatalkoruk nem az ifjúság gondtalan napjaival telik, hanem a belső vívódással, önmaguk kárhoztatásával.

"Zsák a foltját" effektus alapján egymásra találnak, kiegészítik egymást, illetve még inkább kihangsúlyozzák hátrányukat a társadalommal szemben. Mindenesetre szükségük van egymásra, támaszt remélnek a másikban.

"Olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás közelében, egymás szomszédságában vannak, de valaki vagy valami, egy nem prímszám, mindig közöttük áll."

Éveken át kísérhetjük figyelemmel életüket drukkolva, segítségért kiáltva.

Mindvégig szántam őket, de nagyon! Az érzelmeim ide-oda csapódtak, hol dühöt, hol tehetetlenséget, hol szomorúságot éreztem. Szélsőséges eset kettejüké, bár nem tudom, mennyire hétköznapi!?

Aggódom, hogy gyermekeim soha még csak a közelébe se érjenek ilyen élethelyzetnek. Ez úgy gondolom, nagyrészt a mi szülői felelősségünk!

Gondolkodom még, hogy szeretném-e a magánkönyvtáramban látni ezt a könyvet!

Azon is gondolkodom még, mit tennék, ha a környezetemben hasonló esettel találkoznék!?


Nincsenek megjegyzések: