Kate Morton: Felszáll a köd

Miután oly sokan dicsérték a könyvet és áradoztak a befejezésről, magam is úgy határoztam, hogy elolvasom. 

Grace 98 évesen egy idősek otthonában tengeti napjait. Egy nap levelet kap egy hollywoodi rendezőtől, aki megkéri, hogy nézze meg következő filmjének díszleteit, mivel tudomására jutott, hogy évekig szolgált abban a házban, melynek szobáit próbálták rekonstruálni. Egy 1926-ban rendezett estély lesz a fő téma, melynek csúcspontja nem a pezsgők durrogtatása, vagy a csillámló tűzijáték volt, hanem egy híres költő halála, melynek két szemtanúja is volt. A két híres Hartford lány is végignézte az egészet: Hannah az elegáns, előkelő és okos férjes asszony, és Emmeline a bohó, életvidám parti királynő. Az egész vendégkört sokkolja a dolog, és hetekig cikkeznek az újságok a szörnyű eseményről. Senki sem tudja azonban mi vezetett a férfi tettéhez, miért vetett véget az életének. A két szemtanú pedig hallgat, még egymással sem beszélnek. Az egyetlen ember, aki még szólhatna az Grace. Már csak ő van életben, mégsem beszél, senkinek nem mondja el azt, amit tud. Bár évtizedek óta nem áll már a család szolgálatában, a családhoz való hűsége továbbra is hallgatásra bírja. De mégis úgy érzi, hogy legalább egy valakinek meg kell tudnia. Nem távozhat el úgy ebből a világból, hogy öntené ki a szívét legalább egy valakinek…

Két idősík: 1999 és a’10-es ’20-as évek. Grace szemén lehetünk tanúi az emberek és a társadalom változásának, hogy milyen hatással volt rájuk a háború, és annak befejezése.

Kate Mortonnak első könyve ez. Egyáltalán nem érződik rajta, sőt olyan mintha már több tucatot megírt volna. És a kifejezések is annyira simogatóak sokszor, hogy öröm volt a sorokat olvasni. A karakterek kivételesen elevenre sikerültek, főleg Hannah és Grace. És nem egy síkúak a szereplők. Ez is roppantul tetszett benne. Sokkal szimpatikusabb volt nekem a 98 éves Grace, mint a fiatal.  De Hannah is egyre szimpatikusabb lett az idő előrehaladtával. De nem csak fejlődésüket kísérhetjük figyelemmel, hanem Grace fáradékonyságát is. Ahogy közeledünk a történet vége felé, ő is egyre fáradtabb és kimerültebb lesz és mindezt nem azzal, hozzák tudomásunkra, hogy Grace erről panaszkodna. A hangulata változik meg, a gondolatai lesznek egyre csapongóbbak… mesteri írás, komolyan mondom.

A vége pedig valóban megrázó, bár meg kell vallanom, annyira nem volt nagy meglepetés számomra. Hasonló végre számítottam (SPOILER: csak én a Emmelinera tippeltem SPOILER vége) mégis az az utolsó levél szíven ütött. Ha az nincs, akkor számomra nem lett volna „katarzis”, de ezzel a lépéssel még másnap is ezen gondolkodtam: mennyi apró dolog vezethet egy katasztrófához, amire abban a pillanatban még nem is gondoltunk volna.

Angol címből kettő is van, de az „igazi”, eredeti ausztrál kiadás címe a The Shifting Fog volt, amit a brit olvasók számára változtattak meg The House at Riverton-ra, mondván, hogy a köd szóról az angoloknak kellemetlen dolgok jutnak eszükbe. Mára már egyedül Britanniában 500 000 példányt adtak el, közvetlen a megjelenése után a sikerlisták élére került. A legnagyobb lendületet az angoloknál oly népszerű Richard and Judy műsorának köszönhette. És bár az írónő azelőtt nem járt Angliában, mégis fantasztikus leírásokat adott a környezetről és az akkori időkről.

Az egész hangulata kísértetiesen emlékeztetett a Vágy és vezeklés című könyvre, amit meg is erősített bennem az írónő vallomása, melyet a könyv befejezése után olvastam: nagyon nagy hatással volt rá Ian McEwan könyve és a mai napig az egyik kedvenc regénye.

Minden pozitívuma ellenére maradt egy kis rossz szájízem. Néhány dolgot oly annyira hosszadalmasan ír le, hogy voltak sorok, amiket nemes egyszerűséggel átugrottam, mert türelmemet veszítettem, a történet haladását sietettem. De ilyen nem sok akadt, alig pár.

Nagyon tetszik nekem a magyar kiadás, bár a borítón fekete hajú a lány, Hannah valójában pedig szőke volt.