2013. december 28., szombat

Simone Elkeles – Chain Reaction Láncreakció


Szemem felcsillantak, amikor megláttam Elkeles új könyvét, hiszen az eddig magyarul megjelenteket pillanatok alatt elolvastam, annyira élveztem. Előre tudtam, hogy mi lesz a vége, mégis izgultam, drukkoltam a szereplőknek. Szeretem, ahogy a nők az ujjuk köré csavarják a férfiakat. J

A legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje. Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket.

Izgalmakkal kezdődik a könyv, Luist kígyó marja, Nikkit otthagyja barátja, akivel nemrég töltött el élete első szerelmes éjszakáját és vallotta be fülig szerelmes.

Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret, és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival.

Luis bátyjának (Alex) esküvőjén találkozik a két főszereplő, ahol kiderül Luis nem tartja sokra a nőket, Nikki nem vágyik senkivel semmilyen kapcsolatba keveredni. Majd ugrik 2,5 évet az idő és mind a két fiatallal a Fairfield gimi utolsó évében találjuk magunkat.

Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

Nagyon tetszik Elkeles könyveinek felépítése, amiben mind a két oldalról megismerhetjük a történetet. Mivel nő vagyok, mindig is kíváncsi voltam mit gondolhatnak egyes helyzetekben a férfiak. Gondolom, ebben az esetben sem kapok mindenben reális képet, mégis jó, legalább egy könyv erejéig férfi helyébe képzelni magam.
Örültem, hogy ismét találkozhattam, ha csak jelképesen is, Luis testvéreivel, akikkel az előző két részben ismerkedhettem meg. A könyvben most mellékszereplők, mégis sokat számít jelenlétük. Ahogy a párjaikat csodálják, elolvadok!!
Egy kis negatívot is a történetről: hiányoltam azt a mellékszálat, ahol elmagyarázzák Nikki szülei miért akarják annyira távol tartani a lányukat a mexikóiaktól, amikor maguk is azok. Nikki rá is kérdez erre a könyvben, de magyarázatot nem kap. Lehet az írónő nem tartotta lényegesnek ezt a szálat, de engem érdekelt volna.


Mivel elfogytak a testvérek gondolhatjuk, hogy ez volt az utolsó rész, de azért a történet végén mutat egy kis esélyt az írónő, további könyvek megírására, kiadására. 

9/10

Találtam egy rajongói oldalt, amit biztosan nem fogok követni, mégis ideírom, mert nagyon megtetszett a kép.
http://tokeleteskemia.blogspot.hu/

2013. december 19., csütörtök

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Ezzel a címmel és ezzel a borítóval egyértelmű volt, hogy kell nekem ez a könyv. :D Bár a Kossuthkifli is ott áll a polcomon, ezt muszáj volt előrevennem. Arról már olvastam, hogy nem igazán behatárolható, furcsa stílus övezi Fehér írásait, de nem tudtam, mire számítsak. Rövid prózákat olvashatunk, úgy ismerhetjük meg Ecsedi Gyulát, aki számomra egy fogalommá vált. :D

Hazatelepült disszidensként vakondűzéssel foglalkozik. Ötvenedik születésnapjához közeledve számot vet életével, úgy érzi révbe szeretne jutni. Visszatérve Párizsból, próbálkozik mindennel. Lesz pizzafutás, kukásautó vezető, francia-arab tolmács, árufeltöltő, favágó, taxisofőr. Amúgy végül is vakondűző lesz, aki lakóautójával járja a városokat, hogy jutányos áron kiirtsa a kártevőket. Egyébként pedig operarajongó, de mindez sem ér fel azzal, amit francia honban tapasztalt, ez már nem az a világ.

A rendszerváltás utáni időszakot öleli fel a történet, jó kis társadalomrajzot tárva elénk nagyrészt egy útkeresés kapcsán. Én nagyon szerettem ezt a furcsa stílust, amit Fehér Béla képvisel, kifejezetten szórakoztatott. A történetnek egyébként van valóságalapja is, és hála az égnek, hogy a nem tervezett írás mégis megszületett.

8/10

2013. december 15., vasárnap

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)

Amikor a Párválasztót olvastam ezekkel a szavakkal kezdtem:


"1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!"

Igen-igen, most nagyon hasonlók az érzéseim: szeretném a harmadik részt! Valamikor mostanában, ha lehet. :)

Aztán ezt is írtam néhány hónapja:

"Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel."

Igen-igen, ez is igaz, tegnap fél 4-kor kezdtem, és miközben a család mindenféle dolgot nézett én olvastam a közelükben, mígnem annyit mondtam, a lefekvés közeledtével, hogy "jaj, már csak 50 oldal van, hagyjatok kicsit még!"

Ennyit a hasonlóságról, mert ezeken kívül, s azon, hogy America Singer még mindig a Párválasztó résztvevője, mást nem annyira találtam hasonlónak. Az első kötetben a 35 Nő-ből hirtelen csak hatan maradtak, America két hódolója közül megalakultak az olvasók Team Maxon és Team Aspen csoportjai, és magunk sem tudhattuk, hogy mit fog rejteni ez a középső könyv. 
Természetesen Az Elit-ben is voltak lázadások, ott volt Celecte, a bombanő, aki nem fél gátlástalanságokat elkövetni a többi öt lány ellen, de míg az első rész America megismerésére, a származásának megismerésére, a kasztrendszer felvázolására, a Párválasztó bemutatására lett szánva, itt inkább már részleteiben olvashattam a főszereplő lányról: a gondolatairól, hogy mit miért tesz. Valahogy nekem több minden ismertté vált, jobban az események mögé láttam, a hölgyek számára adott feladatok is tetszettek, bár sokkal jobban érdekeltek volna, szívesen olvastam volna kidolgozottabban ezekről a dolgokról. A könyv egésze a királyi lakhelyen játszódott, mégsem tudom még mindig, hogy is néz ki az épület. 

Az Elitben sok mindenre fény derül. America is keresi önmagát, befolyásolható fiatal fruska, akit a szíve éppen ahhoz a fiúhoz húzza, aki kedvesebb, aki jobb dolgokat csinál, aki jobban megérti őt. Viaskodik folyamatosan, ami az olvasó oldaláról nézve teljese dühítő tud lenni, többször kiáltottam én is fel, hogy "Te lány! Billenjen már valamelyik serpenyő felé az a fránya mérleg! Döntsd el, hogy képesnek érzed-e magad vagy nem a majdani királyné szerepére?"
Aztán persze megértettem, hiszen csak önmaga volt minden percben. Senkivel nem lehetett egy jó beszélgetni, nincs ott a helyszínen egy bizalmas barát, s a titkokat amúgy sem lehet felfedni. Egy tapasztalatoktól mentes fiatal hölgytől mit várhatunk? Hezitálás, bizonytalanságot aztán hirtelen döntést és keménységet.

Ez, a második kötet az utolsó hat lány együttélése, hogy meghódítsák a herceget, vagy éppen azért, hogy a a palotában tudjanak maradni különféle indokok miatt. 
Izgalom, lázadók, szerelem, fizikai erőnlét, brutalitás, küzdelmek, lelki viaskodások, karkötők, titkok, ledöbbenés, elköszönés...

Alig várom a harmadik kötetet, mert úgy érzem, hogy most jön majd az igazi harc, és az sem biztos, hogy a fiatalemberekkel is úgy marad minden, ahogy..... de ezt nem árulhatom el.


Fiatal, fiatalos, romantikus lányoknak, nőknek ajánlom mindkét kötetet, és garantálom, hogy az olvasók közül sokak fogják várni a befejező kötetet, de aki a komoly szépirodalomra vágyik, vagy kiforrott elmélkedeni valóra az csalódni fog. Ez a könyv egy kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a fiatal -hezitáló, szenvedő, romantikus- lányokról szóló történeteket, akik drukkolnak a happy end-ért!

8,5/10

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet


Hogy miről is szól ez a könyv? 

16 éves Emma, vagy a másik nevén Emily a nagynénjééknél nevelkedik, mondhatni ők a gyámjai, de ennek a lakhatásnak feltételei vannak Carol a nagynéni részéről. A feltételek mindazon dolgok, amik Emma feladatai: takarítás, állandó házimunka, meghatározott időrend szerinti élet, kevés étel elfogyasztása; illetve azok a feltételek amiket Carol kitalál minden áldott nap, s amelyeknek következtében lehetősége nyílik, hogy bántalmazza az unokahúgit. Tulajdonképpen kiéli rajta a pszichés betegségét (ami nincsen kimondva a könyvben), ami ellen a férj George sem tesz semmit, inkább nem látja meg azokat a dolgokat, amik nem a szemei előtt történnek, hanem mindig és mindenkor kettesben a két nő között. Rejtve ugyan megjelenik, hogy George tud felesége tetteiről mégis hősszerelmes mivolta miatt, vagy éppen két kisgyermekük miatt szemet huny az esetek felett és feleségét támogatja Emmával szemben.

Emma, egy nyomós indok miatt, tűri a megaláztatásokat, hazudik a "balesetekről", s csak egy cél lebeg a szeme előtt: a jövő év az utolsó a gimiben, s utána eltűnhet Weslyn-ből a házból, s ehhez csak a szürkeségbe kell vonulnia, ehhez csak a kitűnő tanulmányi eredmény megtartása a cél, ehhez csak meg kell maradnia a kiváló sportteljesítményének: az USA-ban ezek elegendőek egy kiváló ösztöndíj elnyeréséhez.

Emmát egyetlen barátnője, a dúsgazdag családból származó Sara támogatja, ő van mellette jóban s rosszban, mikor is megjelenik az iskolában egy jóképű srác, Evan, aki meglátja színeket a szürkeségbe menekülő lányban. 

Kapcsolatuk nem lehet mély és szerelmi, mert Carol nem állna jót magáért, beláthatatlan következményei lennének a tetteinek, így a fiatalok így állnak egymáshoz, de a szívnek nem lehet parancsolni.

Evan a tökéletes srácot testesíti meg, azt akiért a legtöbb lány szíve dobogni kezd, s aki soha nem a gonosz mostoha lányait választja, hanem inkább a sokszor szomorú, de boldogulni képes Hamupipőkét, aki bár menekül a bálból, mégis tudjuk a végét..

A trilógia első részét olvasva én is átmentem különböző fázisokon, amikor szörnyülködtem és már a gyámhivatal hívásán gondolkoztam; aztán jobban belegondoltam és megértettem Emma viselkedését; volt amikor potyogtak a könnyeim; s volt, amikor haragudtam a tanárokra, hogy miért nem vesznek észre fontos tényezőket? Haragudtam a két barátra, de aztán mégsem, mert nem biztos, hogy jól sült volna el a cselekedetük. Sokszor pedig csakgondolkodtam, hogy ilyen tényleg megtörténhet-e?- bár arra jöttem rá, hogy igen, hiszen annyi szörnyűség történik szerte a világban, a  családokban is, hogy miért ne lehetne ilyen is? Tulajdonképpen csak azon csodálkoztam, hogy az iskolai tanórákon kívüli foglalkozásokon részt vehet. Bár annyira tehetséges ez a lány, hogy ez szúrhatna szemet, de annyira az eszében és az ügyességében bízik, hogy tisztában van a menekülési stratégiájával.
A könyv elején, amikor még csak sejtettem a lényeget, folyamatosan A szomszéd lány járt a fejemben, és reméltem, hogy nem lesz ennyire brutális.

Evan olyan volt nekem kicsit mint Cortez, azaz egy álompasi, amilyen nincs is, amelyik figyelmes, amelyik szeret, amelyik megért, amelyikért rajongás van, amelyiknek nem tökéletes a családi háttere, amelyik központi figura (lehetne). Talán ezért is bírtam? :)

Ebben az első részben megismertük Emmát és a családját, ill. a két fontos személyt az életéből, de egy felfokozott esemény közben lett vége, s remélhetjük, hogy a másodikban lezárul végre a nem megérdemelt negatív korszaka.

9/10

Leila Meacham: Ördögszekerek

Ez a könyv inkább szép borítójú, mint jó tartalmú.
Ez a könyv érdekesebbnek ígérkezett, mint ahogy kivitelezve lett.

"Felejthetetlen karakterek, meglepő fordulatok - szívbe markoló történet szerelemről és árulásról, ok nélküli bűnhődésről és önként vállalt vezeklésről a nagysikerű Rózsák írójának tollából.
A bűnős, a szent és egy angyal."


A szerkesztést nem szerettem, néha vissza kellett lapoznom hogy akkor most mi is van pontosan? De lehet, hogy a fordító hibája. Vagy a magyar szerkesztőé.
Az utolsó problémám összefügg a másodikkal: túl sok komplikációt, történést és eseményt csavargatott az írónő, ami szerintem teljesen felesleges volt. Vagy krimit kellett volna írnia vagy pedig az alapsztorit kidolgoznia-normálisan. Ismét egy olyan történet, amire igaz: a kevesebb több lehetett volna!

A fülszöveg eleje már sokat sejtetett számomra, minden érdekel, amiben valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyerekek szerepelnek, s ha még barátok is lesznek felnőttkorukig vagy akár egész életükre az csodaszép eseményeket tartogathatnak számukra. Egy hármas vegyes felállásban, jelen esetben két fiú és egy lány, amely kapcsolatokban -általában- beleszerelmesedik legalább az egyik fiú a lányba, de általában mind a kettő, s a szép, hogy a fiúk őrületesen jó barátai egymásnak. Itt is megtörténtek ezek. S ha még az is elárulom, hogy bizonyos tekintetben mindhárman árváknak számítanak, akkor más mosolygok, s ha a nagynéni-nagymama természetesen barátnői egymásnak akkor már azt gondolom, hogy ilyen nem valószínű, hogy előfordul.

Nem is szaporítom tovább a szót, inkább röviden elmondom, hogy a fülszöveg valóságosakat ígért:

"Miután szülei halálos autóbalesetet szenvednek, az elárvult Cathy Bensont apai nagyanyja veszi magához. Kaliforniában a kivételezettek életét élő, tizenegy éves kislány úgy érzi, kulturális és intellektuális senki földjére került az álmos-poros texasi kisvárosban: Kersey lakosaiban mintha csak akkor lenne némi élet, amikor az iskola focicsapata kivonul a pályára.
Meglepő módon a két sztárjátékos, John Caldwell és Trey Don Hall veszi a szárnyai alá a lányt, és úgy tűnik, hármójuk barátságát az sem törheti meg, hogy az egyik fiú és Cathy évek múltán egy pár lesznek. Az érettségit követően azonban történik valami, ami miatt mindhármuknak le kell mondaniuk az álmaikról...."

Én -talán- kb. eddig olvastam el a hátsó borítót, vagy eddig sem, de ez elég is volt, sőt jobb is, hogy tovább nem, mert túl sokat elárulhat.

Olvastam, s végül az előzetes elvárásaimmal ellentétben az egész történet valamiféle rossz érzést keltett bennem a sok egyformaság miatt, a sok esemény miatt, a könyvben történő egy nevezetes esemény miatt, s Trey miatt, akit az első oldaltól nem bírtam. Egy (gusztustalan) gonosz féregnek tartottam őt (ja, ezt egy óvodásom mondta rám :( ), és nem feltétlen vezettem vissza a gyerekkorára, hiszen állítólag mindig ilyen volt. John, aki bajtársának, sporttársának, testvérének tekintette barátját, aki az élő lelkiismerete próbált lenni, úgy fogadta el őt, amilyen volt. Vajon mire vagyunk képesek azért a célért, amit kitűztünk magunk elé? Ami elkápráztat, elvakít? De könyörgöm: amit elfogadunk 4 évesen vagy akár 11 évesen, azt nem kell elfogadni 17 évesen is! Ha nem értünk egyet vele, akkor a magunk lábára állunk és döntünk! De John-nak egész életében fontosabb volt Cathy és Trey, fontosabb, mint saját maga! Pedig teret kellett volna engedni a "nemszeretem-dolgoknak" is. Mennyire erős a barátság, ha néhány héttel a közös miami-i egyetemista lét megkezdése előtt váratlanul szétválnak útjaik? örökre-végérvényesen? - vagy erősebbek lesznek, mint akkor gondoljuk?

Elgondolkodtam, hogy nem érthetem én ezt barátságot: ők együtt az említett hátrányaikkal egyfajta családot alapítottak: ez volt a kulcs? Ez volt a vérszerződés? Ez volt a trió holtomiglanja? Hogyan lehet, hogy három barát jellemében egyformán titkolózók, egyik sem törik meg, mindhárman magukban tartják a fontos gondolataikat, más helyett akarnak bűnhődni, nem szeretnek tiszta vizet önteni a pohárba? Az egész könyv egy nagy titkolózásnak indult, amiben csak az olvasók tudják az igazságot, de ez engem zavart. Feszített az ideg! Ha szeretünk valakit, akkor jót akarunk neki, s bár ez a jót-akarás megjelent az írásban, de mindenki egész sajátságosan értelmezte ezt: inkább magában tartotta az információkat, magában szenvedett, s közben egyikük munkával, másikuk a sztársággal, harmadikuk pedig a reverendával dolgozta fel a nehézségeket.

Nem tetszettek a tudatlanságok, hogy valaki 17 évesen nincsen tisztában a nemiséggel, azaz azzal a dologgal, ami olvasható, hogy több évtizedig hordozza a múlt borzasztó történéseit.
A mondat, amelyben Deke a nyomozó felháborodik, hogy a kb. 40 éve felesége beront a fürdőszobába, mert erre még nem volt példa az életük során megnevettetett, elcsodálkoztatott.
Az utolsó 100 oldalon már kínosan mosolyogtam a a Trey autója mellett történtek miatt. Sőt nálam az több volt, mint kínos, annyira nem tetszett.
Ezek és ehhez hasonló részecskék miatt nem tudtam maradéktalanul értékelni Cathy küzdelmeit, lemondásait, konokságát; s nem hatottak meg John világot megjárt emlékei, szenvedései.

Titkok, hazugságok, szenvedések-ezek jellemzik a könyvet, néhol elnyújtva, néhol pedig hiányosan és hibásan fogalmazva, s sajnos én is szenvedtem sokszor úgy, hogy bár nagyon lekötött a Kersey-i történet, de a vörös szegfűk látványa örömmel töltött el, hogy lassan bezárult a könyv, lezárult a szemem.

(Deke nyomozó John-nal kapcsolatos gondolatai tetszettek, de ha elárulnám, hogy mik ezek, akkor spoilereznék... azt pedig nem.)

5,5/10

2013. december 8., vasárnap

Hidasi Judit: Rozéfröccs


2012 októberében kölcsönkaptam Hidasi Judit – Április út könyvét, letehetetlennek minősítettem, élveztem első szótól az utolsóig. Amikor megjelent a Kilenc, nem kellett szaladnom a könyvesboltba, mert egy ki szerencsével megnyertem. Az eleje jól indult, de sajnos hírtelen lett vége, úgy, hogy minden simán megoldódott pár lap alatt. Mikor hallottam, hogy jön új könyve, rögtön megkerestem a kapcsolatokat, mert szerettem volna, nagyon.

Elolvastam a fülszöveget: „A helyszín a jelen kor Budapestje, a regény főszereplője pedig öt hétköznapi nő, akik élete szervesen a médiához, a színház és a film világához kapcsolódik: van köztük egyedülálló, aki hajlamos a karrierjét helyezni mindenek elé; naiv, de annál érzékenyebb nő, aki igyekszik, de valahogy sehogy sem találja a helyét a férfiak világában; rákkal küzdő, de annál erősebb és józanabb nő, és a főszereplő, aki előtt nemcsak a karrier áll, hanem az élet nagy kérdéseinek megválaszolása is. 
Férfival, útkereséssel, csalódásokkal és sikerekkel, barátokkal és néhány üveg rozéval együtt. Mindez pedig olyan nyelvezettel, humorral, nyers őszinteséggel és ritmussal, amely egyszerűen letehetetlenné teszi a Rozéfröccsöt.”

Először fel sem tűnt a baki, kiemelem, az első mondatban található: „…a regény főszereplője pedig öt hétköznapi….”, majd az utolsó mondatban „…és a főszereplő…”, na most akkor mennyi főszereplő is van!? Olvasás közben nagyon vártam, hogy Frida mellett megismerjem, az egyébként nagyon helyes beceneveket kapott, másik négy nőt. Majd jött a felismerés, ők nem lesznek annyira bemutatva, hiszen ők nem igazi főszereplők.

Frida, a tényleges főszereplő, azért kapta ezt a nevet, mert az édesanyja nagy szerelme a festészetnek, na de akkor a bátyja, aki a könyv fele után csatlakozott a történetbe, miért kapta a Balázs nevet!? Találtam Balázs névvel festőket, de úgy gondolom, egyik se olyan híres, mint Frida.

De azt hiszem sikerült elkanyarodni a könyvtől. Fridát úgy ismerhetjük meg, hogy éppen iskolapadba ül vissza, napi megélhetését menő apukája szponzorálja, akivel nincs jó kapcsolata. Albérletben él gyerekkori barátnőjével. Majd a történet folyamán talál munkát, szerelme(ke)t, új lakást, új barátokat (fülszövegben említett négy nőt). Állandó dolgok az életében a cigaretta és az alkohol. Itt lép a képbe, hogy nagy ellenségek vagyunk, mármint az alkohol és én. Mindenki egyszer fiatal, ki kell használni mindent, de ha a sarki kocsmáros az az ember akivel minden napi találkozik, az már nekem túlzás. Tehát megvan az alap, nem szimpatikus a főszereplő. Erről persze nem tehet az író, ez teljesen egyéni. Nem írok konkrét dolgokat, nem tudok, az egész könyv olyan sablonos. Nehezen mondom ki ezeket a szavakat, mert az eddigi könyveit dicsértem és rossz kimondani.

Ami viszont nagyon tetszett az öt nő összetartása, az éjszaka közepén is képesek segíteni egymásnak. Kedvenc szereplőm a rákkal küzdő nő, az ő történetét sokkal szívesebben olvastam volna.
Ennek ellenére várom a következő könyvét, szeretném ha csavarosabbat írna.


6/10