James Hall: Coffee with Michelangelo

A könyvtárban akadt meg a szemem ezen a kis könyvecskén. Tényleg könyvecske: kicsi alakú, kb. 10x15 cm-es, olyan igazi táskába bedobós, kávézóban olvasgatós.

Egy interjú Michelangeloval. Először bizarrnak tűnhet az ötlet, a művész halála után 4 és fél évszázaddal, ám a 16. századi olaszoknak ez korántsem volt annyira furcsa. A valóságos tényeken alapuló, félig-kitalált párbeszédek terjesztése a nagy tömegek tájékoztatásának egy bevett formája volt akkoriban.

Michelangelo egy sokoldalú művész volt, az olasz reneszánsz kiemelkedő alakja, a világ egyik legnagyobb mestere, akit már saját korában is zseninek tartottak és megbecsültek. A Medici család, a pápák, más befolyásos arisztokrata főurak, mind-mind megbízásokkal látták el, amelyekért sokat fizettek neki (és sokszor saját szeszélyeik szerint ugráltatták).
Nem volt egy könnyű személyiség, sokszor ellentétben állt a világgal és önmagával, nem igazán ismerte el kortársai művészetét, nem voltak barátai, magányosan élt és alkotott.  Az viszont vitathatatlan, hogy örökre maradandót alkotott szobrászat, festészet, építészet és költészet területén. Sok esetben teljesen újszerűt: olyan megoldásokat eszelt ki, amelyek korábban még senkinek nem sikerültek (pl. egy márványtömbböl faragta a hatalmas Dávid szobrot vagy ő volt az első aki hatalmas mennyezet-freskót festett – a Sixtusi kápolnában).

A Maestroval történő beszélgetés sok témát érint:
- tényleg mindent önerőből tanult-e vagy voltak-e mesterei,
- a férfi test szépsége és tökéletessége iránti csodálatát,
- a halott boncolásokat,
- a rajzok és a vázlatok fontosságát,
- azt, hogy tehetségét Istentől eredőnek élte-e meg,
- polikai nézeteit,
- a nők ábrázolását,
- azt, hogy elsősorban szobrásznak tartotta magát,
- márvány-mániáját,
- azt, hogy műveinek kétharmada miért maradt befejezetlen,
- és még sok minden mást.


Ajánlom azoknak, akiket érdekel a reneszánsz, a művészetek, Michelangelo (és tudnak angolul).

8/10

Kiadó: Duncan Baird Publishers, London
Kiadás éve: 2007
Oladalk száma: 138

A “Coffee with” sorozat további köteteiben az alábbi hírességekkel kávézhatunk:

Arisztotelész

Buddha

Dickens

Einstein
Hemingway

Isaac Newton

Mark Twain
Marilyn Monroe
Mozart

Oscar Wilde
Platon
Shakespeare

Marina Fiorato: A Botticelli-titok

Több dolog miatt szerettem a könyvet:
1. Olaszországban játszódik, ami a kedvenc helyem.
2. Szerepel benne Botticelli, aki az eddig általam ismert festők közül a legeslegkedvencebb.
3. Nem csak hogy szerepel benne, de egyik festményéről szól, a Primaveráról, ami előtt az Uffiziben egyszer 2 órát ültem a képet bámulva.
4. A korszak (XV. század), az olasz városok, a szereplők, az épületek, a ruhák, a szokások mind mind megragadóak és érdekesek.

A történet egy szerelmi regény és egy krimi egyben, melyet egy firenzei kurtizán mesél el.
Nyolc olasz városon (Firenze, Velence, Pisa, Róma, Nápoly, Bolzano, Milánó, Genova) keresztül utazva rakosgatjuk mi is egy kirakós darabjait, amelyek a híres Primavera festmény alakjaiban vannak elrejtve.
Izgalmas, fordulatos olvasmány.
Amiért leginkább szerettem az a hangulata, és amiért legkevésbé, azok az elütések, és a néhol erőltetettnek tűnő fordítás.
De összességében élveztem.

És bár a könyv hátoldalán rajta van a szóban forgó festmény, aki teheti, annál legyen kéznél egy nagyobb változat és/vagy egy nagyító.

8/10

Eredeti cím: The Botticelli Secret

Kiadó, kiadás éve: IPC Mirror, 2010

Oldalak száma: 474 

Sarah Dunant: Vénusz születése

Bár a könyv még 2004-ben (magyarul 2005) jelent meg, én magam sosem hallottam róla, egészen pár héttel ezelőttig, amikor a szerző, Sarah Dunant egyik cikkét olvastam az interneten. Itt az írónő azt tárgyalja, hogy a történelmi regények szinte kizárólag férfi főhőssel játszódnak, a nőkről alig esik szó.

A cikk elolvasása után tehát rákerestem a szerzőre az amazon.co.uk oldalon és miután láttam, hogy négy és fél csillagot (az ötből) kapott a Vénusz születése, utánanéztem, hogy magyarul kapható-e. Szerencsém volt.

Aznap, mikor kivettem a könyvtárból anyámmal ebédeltem. Míg én sorban álltam és a McDonald’s-os fiúval flörtöltem, addig ő kinyitotta a könyvet ott, ahol éppen tartottam és olvasni kezdte. Mikor visszaértem azonnal dicsérni kezdte, majd felvilágosított róla, hogy bár itt a főhőst Alessandrának hívják, ez valójában egy Boticelli életrajz. Én addigra már tudtam, hogy nincs igaza (a negyvenedik oldalon az ember már általában tisztában van vele, hogy ki a főhős), és bár jó félórámba telt mire engedte elmesélni a szerző történelmi regényekről szóló cikkét, meg, hogy Boticelli ugyan megjelenik, de öregember, valamire mégis ráirányította a figyelmemet. Virginia Woolf az egyik esszéjében eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Shakespeare-nek van egy ugyanolyan tehetséges húga. Sarah Dunant is valószínűleg ezzel a gondolattal játszott, amikor úgy döntött Alessandrának nevezi hősnőjét, regénye címéül pedig egy Boticelli kép címét választja.

Alessandra Cecchi, egy gazdag firenzei kelmekereskedő legkisebb leánya, aki okosabb, mint a bátyjai, rajong a művészetekért és a filozófiáért, valamint titokban fest. Mert bár az anyja hozzá hasonlóan kiemelkedő intelligenciájú nő, és sok mindent megengednek neki, amit más korabeli nőknek nem, szülei igyekeznek némiképpen visszafogni, hogy később könnyebben találjon magának férjet. Azt még elnézik neki, hogy azt olvasson, amit akar, de a festészet már túl sok lenne a jóból.

Az anyagi elvárások már eddig is megnehezítették a lányok kiházasítását, egy intelligens nő még nehezebben talál magának férjet, pedig muszáj, mert a francia hadsereg készül megszállni a városban. Igaz, csak ideiglenesen, útban a Szentföld felé, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Alessandrának szerencséje van. Az utolsó pillanatban válik felnőtt nővé, ráadásul hozzá hasonló, intelligens, művelt férfit találnak neki, aki bár idősebb, nem bánja felesége műveltségét, sőt. A tökéletesnek tűnő házasság egyetlen szépséghibája csupán, hogy a férfi Alessandra bátyjának a szeretője. De nem ez az egyetlen sokkoló részlet a könyvben.

Míg a legtöbb okos nőalak az irodalomban, aki meg akarja valósítani önmagát elbukik, Alessandra mindig megszerzi, amit akar. A könyv azonban nem csupán fiktív életrajz, hanem lenyűgöző korrajz Lorenzo Il Magnifico utolsó éveiről, Savonarola négy évig tartó eszelős uralmáról és a reneszánsz Firenze hétköznapjairól.