Lionel Shriver: Születésnap után

Nagyon szeretem a rafinált, agyafúrt, ötletesen megírt könyveket. És ez az! Nem tudom viszonyítani a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvhöz, mivel azt még nem olvastam, viszont az is kiváló kritikákat kapott. Ezek után pedig pláne nagyon hamar le fogom porolni és elolvasom azt is.

Lionel Shriver (lehet, hogy nem én vagyok az első, aki pasinak hitte?) szerintem zseniális ötlettel állt elő. Az alapötlete ebben a regényben az, hogy az embernek nem csupán egy sorsa lehet. Valahogy azt gondoljuk vagy gondolják sokan (azt hiszem, én nem...), hogy a gyerekeknél már kicsi korban el kell dönteni, mit kezdjenek az életükkel, mert talán azon a döntésen múlik minden, abban már benne van az egész jövőjük.

Abban talán mindenki egyetért, hogy bármerre is menjünk, mindenhol lesznek nehézségek, árnyoldalak, de a fény felé vezető alagút is sokszor felviláglik. Az ember folyamatosan kompromisszumokat kénytelen kötni a sorssal, az élettel, embertársaival, így aztán kérdés lehet, hogy van-e egy tökéletes út, amihez viszonyítva a többi jelentéktelen.

Irina McGovern egy nagyon megfontolt, rendezett élettel rendelkező nő, aki gyermekkönyv illusztrátorként dolgozik. Élettársával, Lawrence-szel szinte házastársakként élnek már hosszú évek óta, ám kissé unalmasnak tűnő mindennapjaik mégis biztonságot sugároznak. Addig, amíg egy fura születésnap után Irina megcsókol egy másik férfit...

Innentől kezdve vége a biztonságnak Irinában és bennünk is, kénytelenek vagyunk felszállni a hullámvasútra, ami egyszer erre, egyszer arra, fel-le, ide-oda rángat minket. Két síkon halad tovább a történet, egyik az unalmas, számomra balfék "férj"-jel, a másik pedig az iszonyú szexi, gyertyáját mindkét végén égető snookerjátékossal, akivel mindenképpen izgalmasabb, ám bizonytalanabb minden. A végén viszont eldönthetjük - ha tudjuk!!! -, hogy mi lett volna a jó, a jobb!?

Kifárasztott ez a könyv. Folyamatosan gondolkodtatott, mély filozófiai témákat boncolgattam magamban, pedig tudtam, hogy mindegy, mert úgysem látjuk előre a jövőt, ez csak fikció. Mégis érdemes volt, és persze, hogy jó gondolkodni, még ha fárasztó is. Valami csak ki fog sülni belőle bennem, mert az egyértelmű, hogy a szerzőnek ez volt a célja.

Nagyon érdekes utazás volt ez a mi lehetett volna? kérdés körül. Szinte minden szegletét bejárja, a lehetőségeket egytől-egyik feltálalja nekünk, aztán a végén pedig ott állunk tanácstalanul, hogy akkor merre is tovább? Vagy inkább vissza?

A könyv zseniális!

9/10

Kiera Cass: Az Igazi (Párválasztó 3)

Végre megérkezett a harmadik rész! Bevallom őszintén, hogy nagyon vártam, s bár sejthető, hogy mi lesz America történetének, Maxon párválasztásának a végkifejlete, mégis izgultam, hogyan is írta meg ezt Kiera Cass?

America Singert a Párválasztóban ismerhettem meg, az Ötös lány, aki érdekes egyéniségével, személyiségével, menekülésével, kerti kirohanásával, naivan őszinte gondolkodásával azonnal a szívembe lopta magát, s csak azért kellett drukkolnom, hogy neki és családjának jól alakuljon az élete.

Az Elit palotában maradt tagjaként tovább zajlott Maxon herceg párválasztója, hogy a lehető legrátermettebb feleséget találja meg magának, akit meg is tud szeretni. Nem egyszerű feladat egyik oldalról sem, hiszen a herceget elég keményen sakkban tartja a király (legalábbis próbálja), és a lányok is közel állnak a szívéhez; Americara nézve sem egyszerű, mert mi olvasók, már tudjuk, hogy ki van még a palotában Maxon hercegen kívül.... (nem, nem írom le, hátha valaki most fog rohanni megvenni az első két könyvet!).

A harmadik részbe, az Igaziba belecsöppenni, a könyv hangulatát felvenni nagyon kevés időre volt szükségem, kinyitottam, belekezdtem, csak a vendégség, és néhány focimeccses gól tudott csak eltántorítani az olvasástól.Imádtam ezt a részt! Talán, hogy végre felkerül az i-re a pont, vagy, hogy a lány végre eldönt, kimond bizonyos dolgokat, talán, hogy a lázadásoknak vége szakad, hiszen ezekkel nem lehet befejezni a történetet, talán kíváncsi voltam, hogyan fognak kiesni a választóból a lányok: az önző Celeste, a csendes Elise, a fülig-szerelmes Kriss vagy éppen America? Talán csak azt vártam, hogy jobban megnyíljanak a szívek, hogy túlcsorduljanak, hogy kimutassák azokat a dolgokat is, amiket eddig titkoltak; és kíváncsi voltam a király és America további kapcsolatára is, mert ez mindenképpen izgalmat ígért.

Kíváncsi voltam hogy lesz, mi lesz?
Talán a legjobb rész, legalábbis ezen a jelzőn elgondolkoztam, mert nem a megismerés, megismerkedés folyamata zajlott a szemünk előtt, hanem a fordulatos cselekmény. Kiderülnek fontos, meglepő és eddig titkos dolgok, és elárulom, hogy America kétszer kijut a Palotán kívülre is, amelyek izgalommal -is-szolgálnak (de mégis mire számíthatunk, ha a hegedülő Ötös lány küzd valamiért? :D).

Cselekményes, fordulatos, rózsaszín, őszinte, drukkolós, elmerülős, gyönyörű borítójú. Továbbra is ajánlom kikapcsolódásként a könnyű, szórakoztató-habos irodalmat kedvelőknek, vagy éppen a fiatal lányoknak. Menyire jó a lányomnak, hogy egyben el tudja majd olvasni, és nem kell körmöt rágnia! Azaz kellhet, mert izgulni biztosan ő is fog.

8/10

Nora Roberts: A tanú

"Elizabeth, egy rideg, uralkodó típusú anya leánya fellázad, és egy éjszaka kirúg a hámból: hamis igazolvánnyal bejut egy éjszakai klubba, koktélt iszik, és hagyja, hogy egy vadidegen férfi orosz akcentusa elcsábítsa egy Lake Shore Drive-on lévő házba. Ezek az események örökre megváltoztatják az életét.

Tizenkét évvel később az Abigail Lowery néven ismert nő egy kisváros, Ozarks külterületén él. Szabadúszó számítógépes programozóként bonyolult biztonsági rendszereket tervez… saját biztonsági rendszerét pedig egy vad kutyával és kézifegyverek egész arzenáljával egészíti ki. Visszavonultan él, keveset beszél. De Abigail visszahúzódása csak még inkább felcsigázza Brooks Gleason rendőrfőnök érdeklődését. A lány logikus gondolkodása, titokzatos természete és minden romantikát nélkülöző nézetei lenyűgözik, ugyanakkor zavarják is. Gyanítja, hogy Abigailnek védelemre van szüksége, s hogy a gondosan kiépített védelmi rendszer olyan titkot takar, amelyet fel kell fedni. 

A csavaros eszű, felejthetetlen hősnővel és a lélegzetelállítóan izgalmas cselekménnyel Nora Roberts olyan új regénnyel ajándékozza meg olvasóit, amely joggal szilárdítja meg helyét a bestseller szerzők között, miközben az olvasók már a következő művére éheznek."

Mivel én hosszasan tudok dühöngeni a szemét, gyerekeiket kihasználó, nem szerető, vagy nem megfelelően szerető anyák miatt, és nagyon tudom sajnálni az ezeket elszenvedő gyerekeket, így a kezembe is ragadt a könyv mindjárt az elején, ahol azonnal belecsöppentem egy veszekedésbe, egy utálatba, egy kihasználásba, egy ridegségbe, s azonnal egy dacba. Innen indultam, s hamar egy sodró folyású hömpölygő árba zuhantam, ahol egy hiperokos, tudományos-lány egy gyilkossági ügy szemtanúja lesz, ami miatt menekülni kényszerül. 17 évesen. Nem szeretnék spoilert írni, így nem szeretnék semmi izgalmasat feltárni és elmesélni, legyen elég annyi, hogy a könyv 90%-a 12 évvel később játszódik.

A könyv az ő (Elizabeth-Abigail) története, az emlékeié, a félelmeié, a múltjáé, ami lassan átalakul egy szeretetteljes jelenbe is, amihez nagy köze lesz a helyi rendőrfőnöknek is. Egy krimi romantikus szállal, egy oldódással, egy tündéri nagy kutyával.

Sokat töprengtem, hogy Abigail vajon asperger-szindrómás vagy ennyire "klassz" lányt tudott az anyja kitenyészteni a lombikban. :( 

Aztán olvastam az apjáról, őt is csodabogárnak képzeltem, végül arra jutottam, hogy a lányt, ahogy az elején olvashattam, nagyon félrenevelték és robotként várt tőle el mindent az anyja, de a tudása, a képességei akkor sem egy normális gyermeknek voltak megfelelőek. Nekem ott maradt a fejemben egy nagyon enyhe asperger-szindróma, egy kis spektrumú zavar, amin felül bírt kerekedni akkor, amikor a megfelelő szmélyek kerültek mellé és a szeretetükkel segítettek neki. De ott voltak a jelek, az tuti.

Jó volt olvasni, gyorsan lehetett olvasni, kerek egész volt, az amerikai kisváros egyéb bajaival együtt, nekem egy kicsivel több izgalom kellett volna. Kevés krimit olvasok, de mindig vártam egy nagy ijedtséget, egy nagy izgalmat, de a vulkán kitörése soha nem jött el. Hát hiába!- ez a nő tényleg nagyon ügyes és okos!

8/10*

Peter Prange: Égből lopott szerelem

Hűha! Ez a könyv engem teljesen letaglózott. Nem is igazán tudtam, hogy mire számíthatok, mivel értékeléseket  nem nagyon láttam róla, A királynő tavirózsája nem volt rossz, de nem feltétlenül nekem íródott, egyszóval nagyon kíváncsi voltam. Mindenre számítottam, csak erre az őrületre nem. Szó szerint őrült a könyv, de aludni sem bírtam miatta, folyton olvasnom kellett.

Egy fantasztikus szerelem története, bár Isten mentsen meg mégis az ilyesfajta kapcsolattól. Akkor mégis miért irigykedtem rájuk!? Mert kétségtelenül volt valami hatalmas irigylésre méltó titok Laura Paddington és Harry Winter szerelmi életében.

Laura és Harry egy londoni kiállításmegnyitón találkoznak, ahol azonnal intim párbeszédbe keverednek egymással. Harry egy negyvenes avantgard festőművész, a lány pedig még csak festőnövendék. Már akkor égből kapott vonzalom alakul ki, bár mindenki figyelmezteti a lányt, hogy a Harry röptében a legyet... És igen, épp a lábainál is ott kúszik volt felesége, visszakönyörögve magát a férfi kegyeibe.

Úgy néz ki, itt mégis valami más kezd kialakulni, hiszen Laura minden tiltás ellenére követi Harryt, ahol belecsöppennek a háború előtti párizsi művészéletbe, ahol nincsenek korlátok. Úgy tűnik azonban, hogy a férfiban nagy változások történnek, hiszen körömszakadtáig ragaszkodik a lányhoz, eszében sincs a szelet csapni más nőknek.

A mindennapok gondatlanságában elhatározzák, hogy együtt folytatják tovább útjukat Sainte-Odile-ba, ahol vesznek egy házat, amelyet felruháznak paradicsomi jelzőkkel, szerelmüktől azt sem látva, hogy egy roskadozó, dohos kis viskóról van szó. És ezen az állapoton (mármint az ő látásmódjukon) még az is sokat dob, hogy kisebb kábítószer ültetvény is akad a kertben. :D

Napjaik először váltakozva telnek a valóság és a mámor felhőjében, ami végül egyre inkább átcsap a teljes mámorba. De ez nekik így teljesen jó, arról nem is beszélve, hogy elkezdik közös munkájukat, az Égi zsákmányt festeni. Őrületes álmodozásaikból a háború szakítja ki őket, a fiatalok évekre eltávolodnak egymástól.

Őrület és valóság. Ezek hogy találkoznak? Kell-e találkozniuk? Van-e művészet őrület nélkül? Létezik-e Laura Harry nélkül, illetve fordítva. Elkészülhet-e valaha a félbehagyott munka?

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)

Amikor a Párválasztót olvastam ezekkel a szavakkal kezdtem:

"1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!"

Igen-igen, most nagyon hasonlók az érzéseim: szeretném a harmadik részt! Valamikor mostanában, ha lehet. :)

Aztán ezt is írtam néhány hónapja:

"Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel."

Igen-igen, ez is igaz, tegnap fél 4-kor kezdtem, és miközben a család mindenféle dolgot nézett én olvastam a közelükben, mígnem annyit mondtam, a lefekvés közeledtével, hogy "jaj, már csak 50 oldal van, hagyjatok kicsit még!"

Ennyit a hasonlóságról, mert ezeken kívül, s azon, hogy America Singer még mindig a Párválasztó résztvevője, mást nem annyira találtam hasonlónak. Az első kötetben a 35 Nő-ből hirtelen csak hatan maradtak, America két hódolója közül megalakultak az olvasók Team Maxon és Team Aspen csoportjai, és magunk sem tudhattuk, hogy mit fog rejteni ez a középső könyv. 

Természetesen Az Elit-ben is voltak lázadások, ott volt Celecte, a bombanő, aki nem fél gátlástalanságokat elkövetni a többi öt lány ellen, de míg az első rész America megismerésére, a származásának megismerésére, a kasztrendszer felvázolására, a Párválasztó bemutatására lett szánva, itt inkább már részleteiben olvashattam a főszereplő lányról: a gondolatairól, hogy mit miért tesz. Valahogy nekem több minden ismertté vált, jobban az események mögé láttam, a hölgyek számára adott feladatok is tetszettek, bár sokkal jobban érdekeltek volna, szívesen olvastam volna kidolgozottabban ezekről a dolgokról. A könyv egésze a királyi lakhelyen játszódott, mégsem tudom még mindig, hogy is néz ki az épület. 

Az Elitben sok mindenre fény derül. America is keresi önmagát, befolyásolható fiatal fruska, akit a szíve éppen ahhoz a fiúhoz húzza, aki kedvesebb, aki jobb dolgokat csinál, aki jobban megérti őt. Viaskodik folyamatosan, ami az olvasó oldaláról nézve teljese dühítő tud lenni, többször kiáltottam én is fel, hogy "Te lány! Billenjen már valamelyik serpenyő felé az a fránya mérleg! Döntsd el, hogy képesnek érzed-e magad vagy nem a majdani királyné szerepére?"

Aztán persze megértettem, hiszen csak önmaga volt minden percben. Senkivel nem lehetett egy jó beszélgetni, nincs ott a helyszínen egy bizalmas barát, s a titkokat amúgy sem lehet felfedni. Egy tapasztalatoktól mentes fiatal hölgytől mit várhatunk? Hezitálás, bizonytalanságot aztán hirtelen döntést és keménységet.

Ez, a második kötet az utolsó hat lány együttélése, hogy meghódítsák a herceget, vagy éppen azért, hogy a a palotában tudjanak maradni különféle indokok miatt. 

Izgalom, lázadók, szerelem, fizikai erőnlét, brutalitás, küzdelmek, lelki viaskodások, karkötők, titkok, ledöbbenés, elköszönés...

Alig várom a harmadik kötetet, mert úgy érzem, hogy most jön majd az igazi harc, és az sem biztos, hogy a fiatalemberekkel is úgy marad minden, ahogy..... de ezt nem árulhatom el.

Fiatal, fiatalos, romantikus lányoknak, nőknek ajánlom mindkét kötetet, és garantálom, hogy az olvasók közül sokak fogják várni a befejező kötetet, de aki a komoly szépirodalomra vágyik, vagy kiforrott elmélkedeni valóra az csalódni fog. Ez a könyv egy kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a fiatal -hezitáló, szenvedő, romantikus- lányokról szóló történeteket, akik drukkolnak a happy end-ért!

8,5/10

Hidasi Judit: Rozéfröccs

2012 októberében kölcsönkaptam Hidasi Judit – Április út könyvét, letehetetlennek minősítettem, élveztem első szótól az utolsóig. Amikor megjelent a Kilenc, nem kellett szaladnom a könyvesboltba, mert egy ki szerencsével megnyertem. Az eleje jól indult, de sajnos hírtelen lett vége, úgy, hogy minden simán megoldódott pár lap alatt. Mikor hallottam, hogy jön új könyve, rögtön megkerestem a kapcsolatokat, mert szerettem volna, nagyon.

Elolvastam a fülszöveget: „A helyszín a jelen kor Budapestje, a regény főszereplője pedig öt hétköznapi nő, akik élete szervesen a médiához, a színház és a film világához kapcsolódik: van köztük egyedülálló, aki hajlamos a karrierjét helyezni mindenek elé; naiv, de annál érzékenyebb nő, aki igyekszik, de valahogy sehogy sem találja a helyét a férfiak világában; rákkal küzdő, de annál erősebb és józanabb nő, és a főszereplő, aki előtt nemcsak a karrier áll, hanem az élet nagy kérdéseinek megválaszolása is. 
Férfival, útkereséssel, csalódásokkal és sikerekkel, barátokkal és néhány üveg rozéval együtt. Mindez pedig olyan nyelvezettel, humorral, nyers őszinteséggel és ritmussal, amely egyszerűen letehetetlenné teszi a Rozéfröccsöt.”

Először fel sem tűnt a baki, kiemelem, az első mondatban található: „…a regény főszereplője pedig öt hétköznapi….”, majd az utolsó mondatban „…és a főszereplő…”, na most akkor mennyi főszereplő is van!? Olvasás közben nagyon vártam, hogy Frida mellett megismerjem, az egyébként nagyon helyes beceneveket kapott, másik négy nőt. Majd jött a felismerés, ők nem lesznek annyira bemutatva, hiszen ők nem igazi főszereplők.

Frida, a tényleges főszereplő, azért kapta ezt a nevet, mert az édesanyja nagy szerelme a festészetnek, na de akkor a bátyja, aki a könyv fele után csatlakozott a történetbe, miért kapta a Balázs nevet!? Találtam Balázs névvel festőket, de úgy gondolom, egyik se olyan híres, mint Frida.

De azt hiszem sikerült elkanyarodni a könyvtől. Fridát úgy ismerhetjük meg, hogy éppen iskolapadba ül vissza, napi megélhetését menő apukája szponzorálja, akivel nincs jó kapcsolata. Albérletben él gyerekkori barátnőjével. Majd a történet folyamán talál munkát, szerelme(ke)t, új lakást, új barátokat (fülszövegben említett négy nőt). Állandó dolgok az életében a cigaretta és az alkohol. Itt lép a képbe, hogy nagy ellenségek vagyunk, mármint az alkohol és én. Mindenki egyszer fiatal, ki kell használni mindent, de ha a sarki kocsmáros az az ember akivel minden napi találkozik, az már nekem túlzás. Tehát megvan az alap, nem szimpatikus a főszereplő. Erről persze nem tehet az író, ez teljesen egyéni. Nem írok konkrét dolgokat, nem tudok, az egész könyv olyan sablonos. Nehezen mondom ki ezeket a szavakat, mert az eddigi könyveit dicsértem és rossz kimondani.

Ami viszont nagyon tetszett az öt nő összetartása, az éjszaka közepén is képesek segíteni egymásnak. Kedvenc szereplőm a rákkal küzdő nő, az ő történetét sokkal szívesebben olvastam volna.

Ennek ellenére várom a következő könyvét, szeretném ha csavarosabbat írna.

6/10

Kiera Cass: A párválasztó

America Singer a gyönyörűen éneklő és zenélő, Ötös lány, aki természetességével, önmagát nem megjátszva, szerelmi csalódásán felülkerekedve, családja szegénységét szem előtt tartva kerül egyre közelebb és közelebb az ifjú herceghez, hogy aztán szíve a kettéhasadás közelébe kerüljön.

Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel.

America Singer egy ötgyerekes család középső gyermeke egy Illéa nevű országban, amiben 1-8-as számig terjedő kasztrendszer működik. Az Egyesek a leggazdagabbak, akiknek munka nélkül is van pénzük, a Nyolcasoknak a legnehezebb. Sajnos, a rendszerrel kapcsolatos információk csak csepegtetve vannak, pedig mélyebben is érdekelt volna, hiszen valahol a jövőben járunk, amikor már nem létezik az USA, de sebaj, azért túltettem magam a dolgon, hiszen a téma a Párválasztó. Olvastam, hogy valaki a nagy Ő elnevezésű műsorra asszociáltak belőle, sőt valaki párhuzamokat is vont, és hálát adok az égnek, hogy nem estem abba a hibába, hogy ez miatt nem olvastam el. 

Az igaz, hogy van benne egy Herceg, aki a köznépből választ párt magának, de kb. ennyi a hasonlóság. Maxont, a herceget nem hasonlítanom össze a hajdani Férfivel, akinek csak bájolognia kellett, hanem itt egy uralkodásra alkalmas koronaherceggel állunk szemben, akinek a lányokkal való szórakozáson kívül ezer meg egy feladata van, ötletei vannak, és meg kell küzdeni sok dologban a saját édesapjával is . Akinek a párválasztással kapcsolatban szem előtt kell tartania a nép véleményét, a politikai szempontokat, a családi hatásokat, és mindezt úgy kell figyelembe vennie, hogy a saját szívét sem hanyagolja el. Mi történik, ha egyetlen lány sincs a 35-ben, aki megfelelő lenne királynénak? Nincs több lehetőség, mert ciki lenne? Mi van, ha nem találkoznak az érzelmek? Mi van a koronára éhes számító, mindenre képes lányokkal? És mi van Americával, aki nem akar hazamenni a 3-as pontban írtak miatt.

A Párválasztó könyv nekem egy pörgő, lendületes ifjúsági könyvnek számít, amely annak ellenére megkapja az 5*-ot, hogy részben kiszámítható. Részben, mert azért van benne izgalom, pedig tudható, hogy a fiatalok közötti szerelem a cél. Hogy mindenkinek jó legyen.

America jelleme sokakat idegesíthet, akár magát megjátszónak is nevezhetik őt. Nem tudom. Én kedvelem. Persze volt olyan cselekedete, amely nem tetszett igazán, de mégis megértettem őt. Csak vissza kellett gondolnom a 20 évvel korábbi önmagamra... Hjajj, de más volt, és mégis hasonló. Valami sosem változik: a szív működése. Van aki így és van aki úgy reagál. 

Mindenesetre ismerek ennyire naiv nőt, aki hasonló lehetett lánykorában, ezért nem is tudok szigorú lenni a lány stílusával, személyiségével kapcsolatban. Én szeretem Americát. Hibázik olykor, hiszen ember nem pedig gép.

A Párválasztó egy sorozat első könyve. Még azt sem tudom, hogy hány kötetes, így még jobban izgulok, mert nem szeretem a sorozatokat a magas fokú izgalmaim miatt. A vége is kétesélyes, persze a fogadóirodák nem fizetnének sokat az én általam megtett fináléra, de az addig lévő útra, az izgalmakra, Maxon arisztokratikus fejlődésére, ill. a reményre, hogy többet megtudok a történelmi háttérről, ezekre nagyon kíváncsi vagyok.

[Ezzel 4-re nőtt az idei sorozatok száma, amiknek a folytatását alig várom.]

9,5/10 ebben a kategóriában, tehát nem lehet egy klasszikus fantasztikus szépirodalommal összehasonlítani.

Deborah Lawrenson: A lámpás

"A Borókás...... Fönt a faluban, amely tíz perc járásnyira van az erdőn át, mindenkinek van egy meséje a Borókásról..... tündérkastélyként szendergett a domboldalon...... több mint csupán egy ház...... különleges hangulata van...... Csipkebokorsövények élénk rózsaszín virágokkal. A levendulamezőkhöz vezető, ciprussal szegélyezett sétány. És amerre ellát, körben a vezérmotívum: a Grand Luberon kéklő, gyűrt vonulatai."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.
Két titkokkal teli rejtélyes történet. Egy lámpás.

Amikor olvasni kezdtem, azonnal Joanne Harris Szederbor című könyve jutott eszembe. Mivel még nem tudtam miről is fog szólni ez a történet, így csak az ahhoz hasonló hangulat kápráztatott el, a Borókás kertjében, az illatorgiákban, a bokrok között megbújó szépségekre, még a kertben látható omló medence is lázba hozott (mondjuk ide Russel Crowe-ot képzeltem el a Bor, mámor, Provance című filmből), s a titkok, amiket sejtettem.

"Buja illat volt, vanília, rózsa és érett dinnye illata, amelyet valami kicsit szigorúbb fogott egybe, talán bőr, esetleg mémi füstös fa."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.

A Borókás, hol a történet játszódik. Valahol Provance-ban.

A történet eseményei, fontos történései két szálon futnak, felváltva hallhatjuk Eve és Bénedict mesélését, jelen napjainkban, és valamikor a múlt század második felétől folyamatosan.

Eve a fiatal szerelmes nő, aki Dom-ot követte Angliából, hogy együtt boldogan éljenek itt együtt. De miért is titkolózik ez a férfi? Miért is nem akar mesélni a múltjáról?

Bénedict egy másik nő, akinek életébe tekintünk bele egészen a kislánykorától, hogyan használta ki őt a bátyja,, hogy milyen életük volt a Borókásban, hogyan boldogult, amikor már egyedül maradt? ...és miért is élt egyedül?

Hallgatom a vidéki neszeket, illatozom a növényeket, elképzelem a lépteimet. Ott vagyok ebben a titkokkal teli birtokon, keresem a múltat, ahogy szeretem keresni a régi házak repedéseit és emlékeit is; ahogy örömmel tapintok meg ósdi lomokat is, hogy aztán megszabaduljak én is tőlük. n is vágynék egy ilyen helyen élni, lakni, éppen annyi infrastruktúrával, amennyire szükségem van. 

A Borókás. Olyan, amilyennek én képzelem el, és minden rendben is van, minden tetszik is, elfogadom Dom titkát is, és remélem, hogy minden kiderül a végére, amíg meg nem lepődök, míg el nem borzadok. Csontok. 

Miközben a két nő váltakozó meséléseibe süppedünk bele, úgy sodródunk Bénedict és Eve történetével, s miközben érezzük a Borókás illatait, neszeit, életét, úgy lesz egyre sürgetőbb a titkok leleplezése, a két szál összefonódása.

De ismét felvetődik a kérdés: vannak szellemek? Ki az, aki a lámpást meggyújtja? Ki settenkedik az ódon falak között? Ki lehelete érződik itt és ott?

Bénédicte nem hitt a kísértetekben. A ház mégis tele van szellemekkel."

7/10

Mark Frost: A Paladin-prófécia (első könyv)

"#9: NE ÚGY ÉLD AZ ÉLETED, MINTHA EGY FILMET NÉZNÉL, AMIBEN VALAKI MÁS A FŐSZEREPLŐ. TE VAGY A FŐSZEREPLŐ. ÉS MOST FOROG A FILMED." 

Egy csapat 15 éves kamasz harca a "Nem e világiak ellen, mert ÉLNI JÓ! 

Én úgy irigylem, akit fantáziával áldott meg az élet! Aki tud történetet mesélni, izgalmas történetet, valóságosat vagy misztikusat. Na, mondjuk az utóbbiak miatt magasabbra emelem a kalapomat, mert amikor ilyen könyvet olvasok, akkor vagy utálni kezdem, mert nem szimpatikus a főszerelő, vagy gusztustalannak tartom, vagy pedig belemerülök és suhanok, mert érdekelni kezd, mert szimpatikusak, mert egyértelműen drukkolhatok valakiknek. Ráadásul nekem, aki súrolja a "nem értek az informatikához"-csoport határát, azaz éppen nem esek bele, mert valamennyire értek hozzá és használok 1-2 eszközt, szóval nekem azok az események, amelyek a virtuális hálózatban is történnek, mindig csodálattal töltenek el.

"#1: SZEDD ÖSSZE A GONDOLATAIDAT"

Will, 15 éves fiú, akinek különleges lehet a papája, mert értéket adó fontos gondolatokkal látja el, neveli. Will, akinek nincsenek barátai, aki a családjával a papája munkája miatt folyamatosan költözik, aki nem emelkedik ki semmiben, akibe belenevelték, hogy húzódjon meg, hogy ne keltsen feltűnést, egyszer csak mégis kitűnik: egy országos teszten olyan magasan jó eredményt ér el, amire felkapják a fejüket Wisconsinban, a Központban, felkapják a fejüket a fekete kalaposok is, és Will Westnek feltűnik, hogy élete egy pillanat alatt veszélybe került. Még nem tudja, hogy miért kell menekülnie, de egy éjszaka alatt átrepüli az Államokat és a Központban húzódik meg.

Ez az iskola az eszesek iskolája. Akik valamiben kiemelkednek. S amikor megismerjük A G 4-3-as körlet, vagy ház fiataljait, akkor kibontakozik a kép, hogy kik ők, miben mások, miben zsenik, és hogyan tudnak Will-nek segíteni. Mert a könyv lapjait olvasva, a hideg, 0 fok alatti hőmérséklet előhozta a hajdani Twin Peaks hangulatát, az izgalmakat, mert abból kaptam bőven.

Kiderült, hogy kik a fekete kalaposok, vagy éppen a Potyautasok (és itt ne gondoljatok a közlekedésre!) és hogy hol van és mit jelent Sosemvolt országa, birodalma, és, hogy nem csak szellemek léteznek, hanem sokkal érdekesebb lények is.

"#7: NE KEVERD ÖSSZE A JÓ SZERENCSÉT A JÓ TERVVEL!"

Will és új barátai, a kényszer hatására, szembeszállnak a rosszakkal, és mire megkönnyebbülök és pontot teszek valamilyen folyamatnak a végére, akkor kapok még egy pofont, hogy utálni kezdjem a helyzetet,hogy nincsen itt a második kötet. (Egyébként nem is tudom, hogy hány kötetből áll...?)

"#73: TANULJ MEG KÜLÖNBSÉGET TENNI TAKTIKA ÉS STRATÉGIA KÖZÖTT!"

Will is megtudja, hogy ki is ő tulajdonképpen, és bár a szüleit nem látta néhány napja, lehet, hogy meg is haltak, mégsem adja fel a reményt, hiszen megismerte önmagát!

Szerintem nem lehet bővebben írni erről a könyvről, olvasni kell. Aki szereti a földön-kívüliséget, a misztikumot, a valóságtól elrugaszkodót, annak tetszhet! 

9/10 Most a vége után elgondolkodtam olyanokon, hogy Will, 15 évesen miért is nem tud semmit a családjáról, hogy mi lett a nagyszüleiről, ami szerintem olyan téma, amiről a család beszélget vagy legalábbis egy gyerek kérdez. Ez hiányzott így a vége felé, de meghajtom a fejemet azon, hogy tényleg elkezdeném a következő kötetet, ha megjelent volna Magyarországon is. Vajon mikor fog?

Gabo Kiadó
2013

Anthony Capella : A Kávék költője

Amikor egy nő kávét ad egy férfinak, az iránta érzett vágyát mutatja ki vele."

Nagyszabású, lehengerlő, stílusos, gördülékeny, izgalmas és humoros-ez mind-mind ez a nagyszerű könyv, ami olyan mint egy pompás színházi előadás, remek szereplőkkel, és lélegzetelállító díszletekkel.

Robert Wallis a bohó, örökké izgalmakat kereső főszereplőnk utazásainak, szerelmeinek, kalandjainak társai lehetünk.

Megfordulunk London költői negyedibe, bordélyházakban, Afrika vadregényes tájain, és a sivatagban. Ülünk kényelmes fotelben, kávés zsákokon, teveháton, vagy éppen hajón.

"Érdekes, ugye, hogy az ember megtesz ekkora utat, lát ennyi mindent, és mégsem az újdonságokon és furcsaságokon elmélkedik, hanem azon, amit otthon maga mögött hagyott..."

A véletlen sodorta a kávét Robert útjába, vagy éppen fordítva... nem számít, mert  Robert az örökös adósságokban tengődő bohém huszonéves, kapva kapott az alkalmon, hogy egy családi vállalkozás egyik támogató karja legyen és a Pinker családnak segítsen összeállítani egy kávé kalauzt, amely egységes rendszerbe tömöríti a sok-sok kávét, hogy bárhol a világon kóstoljanak egy-egy fajta kávét, mindenki tudja milyen az a mogyorós aroma, vagy szegfűszeges utóíz.

Már elég lett volna ha csak a kávék világába repít el ez a gyönyörű regény, de ennél sokkal többet kaptam. Robert révén egy csomó érdekes emberre és számtalan érdekes helyre nyertem bepillantást.  Oscar Wilde, Thomas Lipton, Richard Burton is feltűnik a könyv lapjain.

"Ez a rengeteg szakértelem, mind a maga szolgálatában, Robert. És a hatalmas vagyon, amire szert tehet, egy gyönyörű nő, akit elnyerhet, történelem, amit maga írhat. Ó, hogy irigylem magát, fiatal barátom!"

 Londonban kávéztunk, Afrikában a helyi törzsek szokásait bámultam szájtátva. Robert szerelmes lett majd csalódott, hogy még szerelmesebb lehessen, versengett egy előkelő úrilányért, egy színes bőrű rabszolgalányért, hosszú leveleket írt, és a humora sosem hagyta cserben, akármilyen pácba is került valahogy mindig a talpára esett.

"Fent valahol,Afrika magas hegyei között mind a mai napig van talán egy falu, amely élvezi az újratölthető szódásszifon, egy fa vécéülőke, a The Yellow Book 1897.áprilisi száma, egy csorba Wedgwood kávéscsésze , egy tucat Remington írógép és a civilizáció más különféle alkalmatosságai által nyújtott előnyöket."



10/10

Oláh Gábor: Hazudtam neked!

Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek? 
Jók és rosszak, kellemesek és kellemetlenek. Válogatás nélkül.


Vallomás.
Emlékek.
Kitárulkozás.


Hú, de nagyon mérges lettem ettől a könyvtől!
Mérges, mert nem találtam okokat Flóra viselkedésére.
Mondjuk úgy, hogy igazi okokat.
Mondjuk úgy, hogy először voltam mérges.
A kezdetben voltam ideges.

Aztán persze kibontakozott egy élet, egy kis múlt, amelyben ismét ott voltak azok a szülők, akiknek nem volt megfelelő mennyiségű idejük arra, hogy a gyerekeikkel beszélgessenek, netalán foglalkozzanak. Szülők, akiknek esetlegesen ott voltak az elvárásaik, hogy "vegyenek már fel arra a jogi egyetemre, te lány!", vagy éppen az, hogy "tehetségesebben, kreatívabban írsz, kövesd az én szakmámat!", de ide vehetjük, hogy "későn jövök haza, foglalkozz az öcséddel!" mondatokat is, szóval ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni a szülők elvárásait, amelyek rejtve, vagy jobb esetben kimondva jelennek meg. Szülői elvárások vannak. Bármerre tekintünk a napi életünkben, lesznek. Amíg szülők vagyunk, ill. amíg élnek a szüleink.

Flóra 46 éves, aki papírra veti a 26 évvel  ezelőtti (igen, igen 18 éves volt akkor) pár napos eseményeket, visszaemlékezve az 1986-os nyár néhány napjára. Azokra a napokra, amelyek azóta dolgoznak benne, s amelyeket most papírra vet.
..és itt jött a mérgességem: tudtam, hogy hány évesen veti papírra a sorokat, és valahogy nem akartam, nem tudtam őt megérteni. A kamaszkor után, egy lépéssel az érettségi után és a nagybetűs ÉLET előtt egyszerűen megfutamodik, önmagát bántalmazza inkább csak lelki síkon. Azt találgattam, hogy kinek akar ártani? A saját családjának? A férfi családjának? Kinek akar bizonyítani?
Izgatott szomorúsággal és mérgességgel olvastam a sorokat, és már én is elhittem, hogy abban a kórházi orvosi pihenőben más is történt, de aztán ez lett másodlagos. Inkább Flóra életét szeretettem volna helyre billenteni, hogy keresgéljen máshol, kotorásszon a saját szennyesében.

Örülök, hogy valaki a helyes útra terelte, s a végére beláttam, hogy miért is volt szüksége erre a vallomásra.

Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek? ...........és be is akarjuk vallani őket?

Oláh Gábor ismét egy fiatal lány bőrébe próbált belebújni, és szerintem egész jól sikerült. Ha pedig valami úgy látja, hogy nem sikerült neki, akkor arra kell következtetnem, hogy az én életem sem szokványos... az elvárásokkal, a történeteimmel, a vallomásaimmal, a titkaimmal. .. mert, bár teljesen más dolgok történtek velem, teljesen másképpen reagáltak a szüleim, és teljesen másképpen reagáltam én a szüleim elvárásaira, és fel is vettek a kiválasztott főiskolára, mégis bele tudtam képzelni magam Flóra helyzetébe. S bár nem értem meg őt, érzem, hogy kellett neki ez a néhány nap, hogy utána évtizedekig nyomassza őt, foglalkoztassa őt, helyre rázza őt...... Csak a férjét sajnálom...... milyen titkokat rejthet még...

S bár maradéktalanul elégedett nem voltam, főleg Flóra viselkedése miatt, mindenképpen örülök, hogy olvastam.

P.S: Hová tűntek Miklós rajzai?

6,5/10

John Green: Csillagainkban a hiba

"Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban." 
(- Shakespeare: Julius Caesar)

Hazel Grace története.
Hazel Grace betegségének története.
Hazel Grace szerelmének története? vagy éppen Augustus Walters története?

Szerintem több ezeknél.
A maradandóság, az emlékezet története is lehetne akár.

Mit lehet leírni egy olyan könyvről, amelyben beteg, haldokló gyerekek és fiatalok szerepelnek? Ahol belemenekülünk a gondolatainkba, ahol nem tudjuk nem elképzelni, hogy éppen velünk, vagy a mi gyerekeinkkel történhetne meg. Nem menekülhetünk azoktól a gondolatoktól, hogy mi mit tennénk, mi hogyan élnénk meg, bármelyik oldalon állunk is.

"Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól."

Tegnap, amikor a könyv felénél jártam, ráeszméltem hirtelen, hogy ez egy anyák-napi könyv! Az önfeláldozás, amikor megteszünk mindent a gyerekeinkért, ahogy ők a legfontosabbak annyira, hogy olykor még egy gyors zuhanyozást sem tudunk megengedni magunknak, hogy sürgős -és nem sürgős- esetben ott legyünk, amikor kellhetünk, hiszen mi leszünk az elsők, hiszen a régi baráti kapcsolatok egy idő után színlelésbe, feszengésbe mehetnek át.

"A szüleim voltak a legjobb barátaim. A harmadik legjobb barátom egy író volt, aki azt sem tudta, hogy létezem."

Aztán továbbhaladtam, és rájöttem, hogy ezek a gyerekek, mennyire okosak, vagy tapasztaltak. Mennyire két lábbal állnak a földön. Mennyire a saját bőrükön kell megtapasztalni az életet? Mennyire nem számít a plázázás, a szórakozás, ha éppen az oxigénpalackomat kell magam mellett húzni, vagy éppen, ha a lábaim száma -volt menő kosarasként- 1,4. Vagy ha éppen annak örülünk, hogy állapotunk KKM: kóros képlettől mentes- ami jó, de ehhez meg kellett vakulnunk- akkor ez most jó?

Fiatalok, gyerekek, akik gránátnak tartják magukat, de e mellett ők azok, akik megmutatják és bebizonyítják, hogy sok esetben felettem állnak, hogy önzetlenek, hogy bátrak, hogy beletörődőek, hogy felkészültek, hogy emlékek lesznek. Emlékek, mint egy hinta az udvaron, amit már nézni is rossz. Kell-e nagyot tenni ahhoz, hogy emlékezzenek ránk? Fontos-e?

Hazel tolmácsolásában egy maradandó élményt nyújtott a könyv [a sírásaimmal, nevetéseimmel], bepillantottam életének egy szakaszába, megismertem a családját, a gondolatait, az eszét, a látásmódját, a humorát, a szerelmét, Gus-t. Gus, aki egy szexi pasi, akibe beleszerelmesedtem én is, akit halhatatlannak gondoltam, és talán nem is bocsátom meg neki, hogy ő sem az, s, hogy senki sem az.

"Hiszem, hogy a világunkban megválaszthatjuk, miként adjuk elő a szomorú történeteket, és mi a viccet választottuk..."

de

"A világ nem egy kívánságteljesítő gyár."