Ilona Andrews: Világok Peremén-1. Mágikus találkozás

Mielőtt bárki azt hinné ,hogy a szerző magyar, és valahol egy Pusztasóhajtás nevű kis faluban ,muskátlis ablak előtt pötyögte le a történetet az téved!
Már megint egy furfangos páros,akik kéz a kézben, egy emberként írnak könyvet.Ilona,férje pedig Andrew ráadásul amerikaiiak. Hazájukban igen kedveltek, több sorozat is kikerült már a négy kezük alól.

Ez a könyv egy sorozat első darabja, és nagy szerencsére a második részre sem kell várni,mert már az is megjelent, ritka dolog a sorozatokat illetően!

Ebben a könyvben azt tetszik, hogy rengeteg az egyedi és új dolog benne,amit máshol, más fantasy, misztikus könyvben még nem olvastam.A könyv híján van a kliséknek,és koppintásoknak.
Sajnos nehéz úgy mesélni a könyvről,hogy ne áruljak el ezt-azt. Igyekszem nem lelőni az összes érdekességet.

Rose Dryton egyedül neveli két öccsét. Peremben él,két másik világ között. Töredék és Mágia között.
A Töredék úgymond a normális hely,az emberek élik az átlagos életüket. Mágia pedig az elérhetetlen, ahol a gazdagok-kékvérűek-élnek,varázsolnak,és terelgetik Töredék, és Perembeliek életét. A három különféle életforma nem igazán szokott keveredni, igaz Rose Töredékben dolgozik, de ez sem egyszerű a lánynak, ahogy maga az élete sem két olyan fiúval akik nem átlagosak,egyikük alak váltó,másikuk fel tudja támasztani a holtakat, legyen az ember vagy állat,és maga Rose is rendelkezik némi varázs erővel,egy villantás erejéig.
Peremben nem rendkívüli ha valaki hasonló kunsztokra képes,van aki átkot tud szórni, és vannak boszorkányok is.

A történet elején azt hittem sok lesz nekem a kutya agyat evő feltámasztott nagypapa, a védő kövek és kardos kékvérűek, a szörnyeket nem számolva, de tévedtem, nagyon tetszett,és annyira jó ,hogy minden területen mértéket tart,legyen az a misztikus világ vagy éppen a szerelmi szál. Arról nem beszélve,hogy logikusan lett felépítve, mindenre megvolt a válasz.

Két szál is fenntartja az olvasó érdeklődést, egyrészt megjelenik egy kékvérű, Lord Camarine, aki igényt tart a lányra, mint feleségre...másrészt egyre-másra lepik el a szörnyek Peremet, és a védőkövek és varázslatok csak rövid ideig hatásosak ellenük. Honnan jön ennyi szörny? És miért akarják perem vesztét?

A könyv az izgalmak mellett,frappáns szócsatákban és humorban is bővelkedik.

Aimee Agresti: Megbűvölve

Ritkán akad a kezembe olyan könyv, amit egyik oldalon szerettem a következőn utáltam, aztán unatkoztam...
Ezzel az olvasmánnyal bizony így jártam. Kár volt majd' 600 oldalt írni, sokkal pörgősebb, feszesebb és nem utolsó sorban izgalmasabb lehetett volna.

Az alap ötlet nagyon tetszett.

Terra tizenhat éves. Két másik iskola társával gyakornoknak állhatnak a gyönyörű Lexington szállodában!
A lány izgatottan veti bele magát, hogy mindent megtanuljon, amit csak a karót nyelt főnöke Aurelia megkíván tőle.
Maga a szállodáról szóló részek-mint hogy Al Capone is lakott itt nagyon tetszettek, sőt az apró műhely titkok is, szó szerint magam előtt láttam, bebarangoltam a gyönyörű hotelt. Illetve maga a hangulat nagyon jól lett megteremtve, végig olyan sötéten láttam mindent, olyan baljóslatúnak.

Viszont a történet vezetést lassúnak találtam, sokszor elkalandozott a gondolatom amíg arra vártam, hogy történjen valami. A rejtélyek, furcsa dolgok is kicsit erőltetetten jelennek meg, minden ilyesmibe szó szerint beleütköznek a szereplők. Így nem volt olyan izgalmas.
Természetesen a szerző beleszőtte a szerelmi szálat is, ilyen zsenge korú szereplőknél ez már elvárás.

Jó sok kérdés felvetődik már az első oldalakon, amire persze választ várunk, számomra egy-két ilyen felvetés megválaszolatlan maradt, ilyen Terra múltja is, vagyis hogy valójában ki Ő? 

Nagyon szeretem az angyalos történeteket ,úgyhogy azt hiszem adok esélyt a következő résznek is.

A borító nagyon szép és attól függetlenül, hogy puha fedeles remekül bírja a strapát.

Jonathan Beet:A halott ember tava

"A titkok különlegessé tesznek.Burokba zárnak,magányra ítélnek,ám adnak valami megmagyarázhatatlan,simogató érzést,ami csak a tiéd.Manapság pedig a tulajdon ritka kincs.Muszáj megbecsülni."

Jonathan vagy Jo,húsz éves és éppen egy Spanyolországi eldugott kastély zárt osztályára igyekszik,vele tart barátja Charlie is...tulajdonképen minden rosszat Charlien-nak köszönhet...

Bevallom a borító fogott meg,nagyon szép ,különleges ,és titokzatos,a címmel párosítva pedig hátborzongató.

A történetet maga Jonathan Beet meséli el,a fiú-végre nem egy lány!!!- egy végzetes baleset következtében egyedül kallódik a világban,illetve barátjával de fura barátság ez hiszen Charlie szellem...ez a barátság juttatja Jo-t zárt osztályra... Egészen eddig Jo azt hiszi,hogy csak Charlie az egyetlen szellem aki nem tud átkelni,és Jo-t gyötri nap mint nap...ám a kastélyból avanzsált kórházban egy meggyilkolt lány szelleme segítséget kér a fiútól.

A fantasy könyvek nagy csapdája,hogy nem sok lény maradt felhasználatlanul.ezért az olvasó már nagyon óvatosan válogat a kínálatból.Ebben a történetben tetszett,hogy igyekezett kivédeni a szokásos momentumokat és kliséket. Természetesen a szerelmi szálat nem kerülhettük el,de ettől függetlenül a történet nagyon egyedi,és a stílusa,ami legfőképpen lezserséget és humort takar nagyon tetszett.Éppen ezért élvezet volt olvasni a könyvet,érződik rajta,hogy nem várja el,hogy halálosan komolyan vegyük,csak szórakoztatni szeretné az olvasót ,ami sikerült is.

A történet bár le lett zárva,mégis burkoltan arra céloz,hogy ifjú "szellemvadászunknak" lesznek még kalandjai.

Cat Adams:A vér dala

Naiv vagyok... ha olvasok egy jó fantasyt utána biztos vagyok benne, hogy a következő is jó lesz.

Amikor kezembe akadt a Chloe Neill sorozatának első két könyve, nagyon boldog voltam, és felfaltam a két részt... gondoltam még várom a folytatást vigasztalódóm ezzel a könyvvel.

Az eleje még csak-csak úgy alakult ahogy vártam - itt jegyzem meg, hogy nem tudom mi a jó nekem, nem tudom mi fog meg ebben a műfajban, ha egyszer valaki szimpatikus lesz, akkor nem eresztem, vele együtt futok, meg hajkurászom a szörnyeket... talán itt is az volt a baj, hogy Celia nem volt szimpi... olyan kis ugribugri törpilla jelent meg előttem és idegesített mintsem drukkoltam volna neki....

Maga a történet nem is volt olyan rossz, csakhogy elvesztettem az érdeklődésem, valami hiányzott belőle... ennyi erővel, meg cuccal mint Celia bárki lehet testőr, dobócsillagok, ilyen-olyan fegyverek egész garmadájával masírozott fel-alá... az érdekes részek sajnos csak pár percig tartottak, aztán elég banális dolgokkal lett kitöltve az űr...

A borító viszont zseniális lett!!! elképesztően profi!!

Viveca Sten:Sandhamni gyilkosságok Csendes vizeken

        Igazából a borító fogott meg,annyira igényes,szép és kézbe illik.Nem rettentett el,hogy krimi,néha el tudok egyet-egyet olvasni.
A történet egy csendes kis szigeten zajlik,ahol egy halászhálóba gabalyodott férfi holttestére bukkannak.
Thomas Andreasson-Ő a főszereplőnk-bízzák meg,hogy derítse ki a halál okát...
A könyv különlegessége,hogy bár krimi,annyira kisvárosi élet elmesélős hangulata van,hogy olykor el is felejtettem,hogy krimit olvasok.A szerző biztosan azért volt ennyire részletes az első résszel,mert ez egy sorozat első darabja,és ha jól sejtem mindegyik rész kapcsolódik a festői kis szigethez, a lakóihoz na meg persze a nyomozónkhoz.A könyv részletessége egészen odáig terjed,hogy még a pékség alapítására is kitérünk.
Thomas barátunk persze nincs egyedül, a szigeten nyaral gyerekkori barátja Nora is aki aztán egyre inkább Thomas segítségére lesz a nyomozásban.
Persze később lesz még hulla,de sajnos annak ellenére,hogy nem vagyok egy agytröszt,már az első információk után sejtettem,hogy mi is zajlik a háttérben-ez egy vérbeli krimiolvasót lehet,hogy kissé bosszantani fog,hogy ennyire egyértelmű a megoldás.Engem annyira nem zavart,mert engem inkább a magánélet,az emberi kapcsolatok foglaltak le olvasás közben.
Sandhamn egy létező hely,a szerző nyaranta ott tölti az idejét.

A nyomozó nekem nagyon szimpatikus volt,akárcsak Nora de az a klisé zavart,hogy szegény Thomas is egy azok közül a nyomozók közül akiket megviselt az élet,vagyis valami rettenetes dolog történet velük a közelmúltban-sajnos ez a momentum majd' minden valamire való nyomozónál képbe kerül.

Aki szereti a" könnyedebb" krimiket,és legalább annyira érdekli a körítés mint maga a nyomozás az nagyon fogja élvezni.

Lisi Harrison: Monster High - Rémparádé

Az Oregon állambeli Salemben (ez nem AZ a Salem, csupán névrokonságról van szó. Az a bizonyos város Massachusetts államban található.) szinte senki sem az, aminek látszik. Itt aztán a film és regénybeli szörnyek sava borsa megtalálható. Mégsem verik nagy dobra, hogy kik is ők valójában. Békés életük titka az, hogy meghúzzák magukat és takarják magukon a normálistól való eltérés minden apró jelét.

A történet két főhőse Frankie és Melody. Mindketten új lakói a városnak. Bár míg Melodyt egy, a családtagjaival és csomagjaikkal megpakolt autó hozta Salembe, addig Frankiet a saját szülei alkották meg egy családi ház laboratóriumában. Frankie Stein, aki egyik leszármazottja FrankenSteinnek. Bőre zöld, árammal pihen és „táplákozik” és varratok tartják össze a végtagjait. Ő mégis a normálisokkal együtt fog majd iskolába járni. Ugyanúgy keresi majd ő is a potenciális barátjelölteket, akárcsak Melody. Bár a két lány nem fog egymás életében fontos szerepet játszani, azért akad köztük egy kapocs. Ezt a kapcsot pedig Jacksonnak hívják, és a jelek szerint teljességgel kiismerhetetlen: egyik nap kergeti a lányokat, és menő szöveget nyomat, a másik nap szemüveget és pasztellkrétát ragad. Melody szerelmes Jacksonba, Dj szerelmes Frankiebe, Frankie szerelmes Brettbe, Brett szerelmes Bekkába, Bekka utálja Cleot, Cleo szereti Deucet, de Cleo lesmárolja Jacksont, mire Melody lesmárolja Deucet. 

Zavaros?

Eleinte kapkodja a fejét az ember, de aztán meg lehet szokni. Itt azonban a sztori nem áll meg a szokásos tini hisztinél, hogy „akkor most szeret vagy nem?”, mert itt kérem az is számít, hogy ki Normi (azaz normális) és ki az aki szörny. Egyik oldal sem keveredhet a másikkal, de legalábbis csak nehéz döntések és csalódások árán. Bár a két lány baráti köre nem tartozik össze, mégis közös leckét fognak kapni az élettől.

A könyv mindkét lány szemszögéből meséli a történetet, egyes szám harmadik személyben.

Ami tetszett a könyvben az az egyéni szemléletmód, és az ötlet hogy egy egész kis "szörnycsapat" él a gyanútlan, normális emberek között. Kedveltem Melody és Jackson karakterét a történetben, komolyan szurkoltam nekik, hogy jöjjenek össze. Tetszik a borító is, az a kis masnis koponya a strasszkövekkel… annyira csajos és tök jópofa. És tetszett az is hogy többször is konkrét zeneszámot nevez meg az író, hogy mit hallgatnak a lányok, vagy mi szól a háttérben. Így jobban bele tudja élni magát az ember. Az a gerendaház, amibe Melodyék költöztek a családjával az egyszerűen fantasztikus. Utánanéztem a neten. Nagyon szépek ezek az épületek!

Ami hidegen hagyott az az író stílusa. Könnyen fogyasztható és különösebb bajom nem is volt vele, de mély nyomokat sem hagyott bennem. Több helyen adódott volna lehetőség egy kis humorra is (amivel egyébként próbálkozott is) de valahogy nem jött ez össze neki.

Ami viszont kifejezetten nem tetszett, az maga Frankie. Utáltam azt a lányt. Ahhoz képest hogy okosnak teremtették kifejezetten nehéz felfogású. Meg ez az egész: régen békében éltek együtt a szörnyek a normálisakkal, de a gonosz Hollywoodi filmek hatására üldözni kezdték őket – dolog nem jött be nekem. Ezt kissé nehezen fogyaszthatónak találtam. Ahogy azt is, hogy Frankie kérdésére hogy miért nem kapott fehér színű bőrt amikor megkreálták az volt a válasz hogy azért mert büszkék arra, amik …. erre pedig alapozóval kenik magukat minden reggel, hogy normálisan nézzenek ki. Ezt nevezem önellentmondásnak! A párok közti „szenvedély” is lehetett volna kicsit mélyebb, többet mondóbb. Nem éreztem köztük olyan erős kapcsot, mint ami indokolt lett volna, ennek az érzékeltetése szerintem nem sikerült olyan jól. A végét pedig kissé sablonosnak éreztem, ami nem lett volna baj, ha mégis akad benne legalább valami kis apróság vagy meglepetés ami megfog. De nem így történt.

Bár hamar elolvastam, mégis kétes érzéseim maradtak a könyvvel kapcsolatban. Most per pillanat nem is gondolom úgy hogy kíváncsi leszek a második részre.

Ajánlott: tiniknek, akik szeretik a Frankensteines, a Drakulás, a Vérfarkasos és a Múmiás filmeket. Ezekből is inkább a klasszikus fekete fehér típusúakat. A szörnyek leírásakor végig a régi filmes képek jártak a fejemben, noha a környezet 100%-osan 21. századi (a rengeteg Rihanna, Lady Gaga, Black Eyed Peas számok és az, hogy mindenkinek iPhoneja van….)

Lehetséges, hogy ezért is nem került hozzám közel ez a könyv, mert én sosem szerettem a Frankenstein történeteket, sem a régi fekete-fehér rémfilmeket.

Aimee Agresti: Megbűvölve

"A tizenhat éves Haven Terra, az illinoisi iskolás lány nyugodt életében hatalmas változás következik be: két társával együtt gyakornok lehet a híres chicagói szállodában, a Lexingtonban. Ebben a hotelben lakott egy időben a neves gengszter, Al Capone is. Havennek kalandos gyermekkora volt: öt évesen egy árokparton találtak rá, és az őt gondozó ápolónő fogadta örökbe; testén különös sebhelyek vannak; érzékeny, értelmes és fogékony lány. A patinás hotelépületet nemrég újították fel, és most gőzerővel készülnek a megnyitóra. Haven megismerkedik a szállodával és közelebbi kapcsolatba kerül az igazgatónővel, a gyönyörű, ám kiszámíthatatlan Aureliával, segédjével, a jóképű Luciannel, a fennhéjázó szakáccsal, Etannel, valamint a különös személyzettel is. Ahogy telik az idő, Haven és legjobb barátja, Dante, valamint a másik gyakornok, az okos Lance nyugtalanító felfedezéseket tesz: egy üres könyv lapjain üzenetek jelennek meg, fotók kezdenek el átváltozni, egy szoba magától tüzet fog, egy átjáró mögött elmondhatatlan titok lappang… Minden jel arra mutat, hogy semmi sem történik véletlenül…

De miért az ő életük változik meg? Miért akarja Aurelia olyan nagyon, hogy Haven beálljon a titokzatos Társaság tagjai közé? Egyáltalán: hogyan kerülnek ide, hiszen egyikük sem jelentkezett gyakornoknak a Lexingtonba? És a legfontosabb kérdés: túlélik-e életük legizgalmasabb, ugyanakkor legveszélyesebb kalandját?"

Fogalmam sincs mi alapján sikerül kiválasztanom azokat a könyveket, amiket mostanában olvasok, hiszen semmi ráció nincs benne. Nem mintha bármi problémám lenne ebből, csak szeretem amikor látom az összefüggéseket.

Aimee Agresti regényére biztos nem vetettem volna szemet, ha nem lenne ennyire kellemes a könyv külleme. A borító szerintem nagyon klassz lett és pont ez volt az, amiért annyira vonzott engem. Na most persze kérdezhetnétek, hogy mi van a fülszöveggel? Mivel egy párszor befürödtem velük (elspoilerezték a lényeget), ezért messziről kerülöm őket, legfeljebb csak felületesen vetek rájuk némi pillantást, hogy nagyjából behatároljam, érdekelhet-e engem a történet. A lényeg, hogy a Megbűvölve szó szerint azért került  a közelembe, mert elbűvölt a borítójával. Meglepődtem mikor a kezembe vettem, mert jó kis vaskos kötet, a maga ötszáztizenhét oldalával. Viszont nagyon rossz volt tartani, mert nem akartam megtörni a gerincét, de a betűk annyira a széltől-szélig folytak, hogy néha muszáj volt egy kicsit meghajtani, aminek egyáltalán nem örültem.

Nem mondom, hogy teljesen meg vagyok elégedve a történettel, mert ez távol állna a teljes igazságtól, igaz, azért eltöltöttem vele néhány kellemes órát. De még ne szaladjunk előre. A regény legnagyobb hibája maga a történetvezetés. Rengeteg olyan pontja volt, ahol legszívesebben átlapoztam volna, de ez leginkább az első száz oldalra vonatkozik. Ahogy elértem ezt az oldalszámot egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy lerakjam a könyvet. Nem tudom mi történhetett az írónővel, biztos megcsípte a cecelégy, de úgy beindult a történet, hogy lehetetlen volt abbahagyni. Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem tudta már az elején megtenni.

Ami különösképpen megfogott az a részletgazdagság, ahogyan ábrázolta a környezetet. Szerettem, hogy a szerző ennyire belemélyed a helyszínek leírásába, mert sokkal könnyebben tudtam magam odaképzelni, gond nélkül ment a fantáziavilágom létrehozása. Mivel hasonló történethez még nem volt szerencsém eddig, ezért különösképpen nem érdekelt, hogy rájöttem valójában mik is a szereplők. Igyekezett az írónő nagyon titokzatos lenni, de azért annyira nem, hogy ne jöjjek rá a megoldás kulcsára. A befejezés számomra meglepő és furcsa volt. Nem is igazán tudom hova tenni, és nem is igazán értem.

Haven, Dante és Lance voltak az iskola éltanulói, emiatt kerülhettek be az egyik leghíresebb szállodába, ahol gyakornoki munkát végezhettek. Haven a történet szószólója, az ő szemüvegén keresztül ismerhettem meg a történetet és pont ezért nem is igazán rá fókuszáltam. Inkább a többiek személyiségét, átalakulását figyeltem volna. Sajnos itt egy kisebb falba ütköztem, mert az írónő kevésbé koncentrált rájuk, mint ahogyan azt vártam volna, nem igazán mutatta be őket a könyvében. Pedig Lance érdekes karakter, ő állt hozzám a legközelebb a csöndességével, a szerénységével. Bízom benne, hogy a folytatásban több teret enged Amiee Agresti a fiúknak és nem Haven lesz az, aki elviszi a hátán a történetet. 

Joggal kérdezhetitek magatoktól miért is adtam a végén neki egy négyest, amire én azt válaszolnám: mert a könyv elejétől a végéig egy hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ahogy az írónő belelendült a mesélésbe, úgy lett izgalmasabb a történet. Jó ez a könyv, csak még egy kicsit dolgozni kellett volna rajta.

Thomas Chagnaud:Másvalaki

Vártam ezt a könyvet, mert ezek thrillerre hajazó, modern krimiféleségek eléggé bejönnek nekem, ha elég izgalmas, pörgős. Na pont ezek hiányoztak ebből a történetből.

Az alapötlet - van egy középkorú magányos nő, aki internetes társkeresés csapdájába esik, függő lesz, túllő a célon...
Ez eddig okés is, csak a megvalósítás nekem nem jött át.... Cecile nekem unszimpatikus volt, semmi pozitív érzelmet nem váltott ki belőlem, sőt... igazán meg sem értettem a csajt... millió magányos, becsapott, átvert, kihasznált ember van mégsem vesztik el az eszüket, erkölcsüket, tartásukat...

Túlzónak és nagyon mesterkéltnek találtam a könyvet, minden szempontból. Egy-egy percre sikerült megcsillantania valamit a második könyves szerzőnek...kicsit kiforrva jó stílusa lesz, csak még gyúrnia kellett volna ezt a történetet.

196 oldalba belesűríteni egy életet, na meg még, hogy izgalmas, pörgős is legyen, nagy kihívás, sajnos ezen most a szerző picit el is csúszott.

Furcsa volt, és nekem néhol ellentmondásos.

Julianna Baggott: Tiszták

Már a könyv elején sejtetem, hogy ez a történet picit más lesz mint a mostanában olvasott utópisztikus fantasy, sci-fi könyvek, sokkal komorabb, véresebb, zordabb.

Nem egy elsőkönyves szerzőről van szó,  Baggott már tizenhét könyvet írt. Úgy vettem észre, hogy ez meg is látszik a történeten. Bár a kiadó fiataloknak szánja ezeket a köteteket, én nagyon meggondolnám, hogy odaadom-e a saját gyerekemnek.

A megszállottak felkészültek az ítélet napjára. Készleteket halmoztak fel és megbeszélték, hogy hol fognak találkozni. A szerelmesek azonban lemaradtak ezekről a találkozókról. A pár egyik tagja hiába várta másikat. Lehet, hogy eredetileg megállapodtak abban, hogy csupán meghatározott ideig fognak várakozni. Fél órát, esetleg negyven percet. Ha nem jön a kedvesük, akkor majd egyedül mennek tovább. A legendában szereplő szerelmesek azonban túl sokáig vártak. Az életük végéig. A világ végéig.

A világ elégett és vele együtt azok is akik kint rekedtek... a szerencsések a kupolában leltek menedéket.

Pressia kint él, illetve próbál életben maradni. Patridge szerencsés, a kupolában él, tanulhat. Viszont úgy érzi ez a mesterséges világ nem az ő világa, bármilyen riasztóak is a hírek a kinti világról.

Bár a koncepció nem olyan sokat változik az ilyen sztorikban, vannak az elnyomók és vannak a jók, akik mindenáron harcolnak egy szebb jövőért, mégis Baggott olyan világot és karaktereket teremtett, hogy nem lehet letenni a könyvet. Voltak részek amik eléggé megviseltek, mégis tovább kell olvasni, hogy biztosak legyünk abban mi mindent megtettünk a főszereplőkért, velünk voltunk, aggódtunk értük.

A történet mellett szól, hogy a szerző remekül mozgatja a szálakat, én nemigen tudtam kikövetkeztetni, hogy mi lesz a következő lépés. Voltak szereplők,  akikre eleinte gyanakodtam, ilyen volt El Capitan de az idő előrehaladtával bebizonyította, hogy barbárnak tűnhet mégis tudja, hogy kik mellé kell állnia.

Aki felnőtteknek szóló, komoly könyvet keres ebben a műfajban az nem fog csalódni a könyvben. Nem meglepő de ez is egy sorozat első része.

Szeretem ezeket a borítókat, lényegre törő ugyanakkor szép is.

Nalini Singh: Angyaltánc - Angyali vadász 3.

Na kérem szépen ez a sorozat is megvolt.

Az első résznél nem voltak elvárásaim. Reménykedtem, hogy végre a fantasy műfaj kicsit öregedett és gondoltak a felnőttekre is, az angyalokról nem beszélve, akik valamiért eddig minden hasonló könyvből kimaradtak.

A főszereplők a régiek Elena és Raphael.

Aki elolvasta az első két részt tudja, hogy mi történt Elenával, na de ugye ebbe az új szerepbe is bele kell szokni, csakhogy mint mindig annyi bonyodalom, gyilkosság, meghülyült vámpír, éledező öreg vámpír-bonyolítja a szálakat, hogy szegényeknek nem sok ideje marad élvezni az angyalságot.

Kissé csalódtam ebben a részben mert bár az előző részekben is volt úgynevezett felnőtt tartalom, itt ez most nagyon nagy teret kapott és a lehető legtöbb alkalommal nyúlt az írónő ehhez az eszközhöz, ami nekem túlzásnak tűnt, ráadásul két felnőtt ember - szerintem - ha angyal, ha nem, nem szoktak ilyen dedós civakodásba, hogy "Az enyém vagy! nem, nem vagyok a tied" -jááááj.

Azért akcióban, izgalomban sincs hiány de tény, hogy sokszor lett megzavarva az izgalom.

Összességében mindenképpen érdemes elolvasni, ha valami újra, másra vagyunk a fantasy kategóriában, ha meg rajongunk az angyalokért akkor meg pláne. Szerencsére van elég szerethető mellékszereplő angyal, akik már az előző részekben is erősítették Raphael csapatát.

A borítók szépek lettek, misztikusak és végre nincs rajta félmeztelen, kigyúrt lény. Sejtelmes és elegáns.

Elizabeth Chandler:Akit egy angyal megcsókolt -Angyali szerelem

A (ha jól tudom) négy részes sorozat első darabja a könyv-sorozatoknál megszoktam,hogy elég vastagok az egyes részek,ezért meglepett a könyv vékonysága,mindössze 184 oldal.

Az angyalos sztorik mindig is érdekeltek,van a témához kapcsolódó könyvem,van angyal gyűjteményem és egyszerűen szeretem Isten eme teremtményeit,ja és természetesen hiszek bennük!!!!

Ifjúsági sorozatról van szó,így teljesen az angyalos részekre koncentráltam,hiszen nem várhatom,hogy engem még elvarázsoljon a tiniszerelem,és az iskolás történetek-meglepően jó kis páros a főszereplő Tristan-nem tudtam elvonatkoztatni Szenvedélyek viharában c. film Tristanjatól,hiába egész más karakterek ,Tristan úgy lebegett előttem mint Brad Pitt:P

Ivy tökéletes kamasz-legalábbis áldottam érte,hogy keveset nyafog! És akárcsak én Ő is fél a víztől.

A fülszöveg borzasztóan sok információt megoszt velünk,sokkal szívbemarkolóbb lett volna a könyv,ha homályosan fogalmazzák meg.Így viszont ,hogy teljes egészében leírja a sztorit,már csak lapoznunk kell-sokat elvett így a történetből.

Valahogy úgy érzem,hogy a következő kötetek lesznek igazán jók,hiszen ez egy bemelegítő kör volt.

A sorozat összes részének csodaszép lett a borítója,ezekkel a rózsákkal nem lehet mellé lőni.

Nalini Singh:Angyali vadász 2.Angyalcsók

" Ő már az övé volt,egy vadászé.-Nem akarnám összevérezni a szőnyeget,amikor lemészárolom azt a sok vámpír cafkát.

-Te annyira romantikus vagy,Elena-mondta Raphael."

A második rész felülmúlta a várakozásomat, sokkal izgalmasabbra sikerült mint az első. Számomra külön bónusz volt, hogy az Angyalvárosban játszódik a történet nagy része így még több angyal még több újdonság vár minket. Az első rész Urram elleni harccal ér véget, aminek a következményeit a Vadász Elena itt a második rész elején még nyögi szegény. De aztán hamarosan újabb hullák és egy báli meghívó vonja el a figyelmünket a múltról.

"-Aki vérrel lezárt dobozba csomagolja az ajándékodat,az tuti nem tusfürdőt fog neked adni."

Nehezen tudom átállítani az agyam és az érzelmeim arra a sok gonoszságra amit az angyalok tesznek ebben a sorozatban,némelyik rész horror filmbe illő.Alapvetően a jóság és szeretet jut eszünkbe az angyalkoról nem hatalmi harcok,bosszú és erőfitogtatás.Urram erejének megtörése sem volt könnyű,de a mostani Arkangyal már nagyon öreg,és nagyon debil dolgokat tesz,amit a Hetek Tanácsa már nem néz el.De hogyan tudnának legyőzni valakit aki halhatatlan még az Arkangyalok között is?

"...A kertben heverő angyalokról azonban teljesen megfeledkezett.

Azok úgy feküdtek ott, mint törött szárnyú madarak. A vérük eláztatta a rétet, és a virágos mezőt mészárszékké változtatta."

Bár még mindig hangsúlyozva vannak az erotikus részek, tetszett, hogy Elena és Raphael kapcsolata fejlődik, érzelmileg is sokat adnak egymásnak. Elena bár különleges ajándékot kap Raphaeltől, hogy éljen, mégis a szerző figyelt rá, hogy emberi maradjon mind testileg mint lelkileg.

Remélem Raphael és Elena története folytatódni fog! Nem találtam semmi olyat a két kötetben ami letörte volna a lelkesedésem. Singh olyan színes világot teremtett ami felváltva mutatja gonosz és gyönyörű arcát. Lenyűgöző lények, tájak, helyszínek, karakterek - nekem nem kell több egy jó fantasy-hoz.

Nalini Singh: Angyali vadász Angyalvér

"...De hát neked meg tollaid vannak.

-Igen.

-De az angyalok nem teremtenek angyalokat.

-Hát akkor én mi vagyok?Resztelt máj?"

Nagyon vártam, ugyanakkor tartottam is ettől a sorozattól, oly sokat csalódtam már. Kellemes meglepetés volt, hogy a fantasy könyv dömpingben végre egy felnőtteknek szólóra akadtam. Tizenéves szerelmes tinik helyett felnőtt karaktereket alkottak.

Elena a vámpírvadász pedig amellett, hogy felnőtt szimpatikus is lett nekem. Szerencsére nem hord rózsaszínt, nincs elfoglalva a műkörmével és nem is miniszoknyában hajkurássza a rossz fiúkat-persze szerelembe esik, de ennyi jóképű ragyogó angyallal körülvéve nem is csoda.

A sztori lényege, hogy az angyalok köztünk élnek, uralkodnak, harcolnak akárcsak a vámpírok-őket hajkurássza Elena ha szükség van rá és adja vissza a tekergő vámpírt az angyal gazdájának. Szóval unalmas hétköznapok... ám hamarosan Raphael egy arkangyal keresi fel Elenát és a segítségét kéri. Urram egy szintén menő arkangyal kicsit megtébolyodott és halomra öldösi a jó népet. Mivel Elena nagyon jó vadász, biztosra veszi, hogy szagot fog és megtalálja Urram-ot mielőtt az lemészárolná egész New Yorkot....

Elena és az Arkangyal vállvetve vadásznak és vállvetve csinálnak még sok minden mást is... ugyanakkor jó pár szereplő-Elena sógora, nővére, apja is kuszálja ám rendesen a szálakat, van miért izgulnunk.

Az angyalok ábrázolása nagyon tetszett!! Maga ahogy beillesztette őket az emberek közé tök jól oldotta meg.

Egyetlen aprócska dolog van ami nem tetszett a könyvben az pedig az erotikus enyelgések, oké legyen belőle 2-3 ilyen rész, de ne 10!!! Ez már sok volt nekem, idegesített. Ugyanakkor a könyvet 2x olvasásra faltam fel, annyira izgalmas volt.

A szerző jó pár újdonságot csempészett a sztoriba, úgyhogy az unalomig ismert kliséktől is meg vagyunk mentve. Nagyon kíváncsi leszek a második részre, remélem legalább ennyi izgalomban lesz részem.

És most nagyon viszket a tenyerem, hogy már olvassam is a következő részt.

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

"Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.

Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…"

A visszatérésem egy igazán érdekes ifjúsági regénnyel ünnepelném. :) Sajnos mostanában időhiányban szenvedek - ezt majd később kifejtem egy másik bejegyzés alkalmával - így kicsit lassabban jönnek majd a bejegyzések. Ezt kéretik elnézni. Köszönöm. :) Na de térjünk vissza a maga műfajában sajátos és izgalmas könyvre.

Elsősorban a regény atmoszférája fogja elkapni a kedves olvasót, szürke és hátborzongató. Ráadásul a szerző mindezt megfűszerezi egy kis esővel, köddel és még a főszereplő ízlése is ez irányba hajlik, hiszen imádja a rock zenét és a sötét ruhákat. Az első pár oldal után úgy éreztem, hogy én ezt gyerek kezébe nem adnám, ugyanis olyan horrorisztikus jelenetekkel van tarkítva, hogy még az én hajam is égnek állt tőle. Ám ahogy haladtam a sorokkal ez az érzés elmúlt, sőt, valahol a közepe fele ez a borús hangulat megenyhült köszönhetően a szereplők hangulatváltozásának. Mindemellett folyamatos titokzatosság lengi át a történetet, hiszen nagyon sokáig nem tudjuk kivel állunk szemben, sőt még magáról a főszereplőről is csak mozaikdarabkákat kapunk. Ez a fajta titkolódzás kifejezetten kínzást jelent egy olyan embernek, mint amilyen én vagyok. Néhol majd meghaltam már a kíváncsiságtól, hogy derüljön már ki, mi merre hány méter. :D De pont ez volt amiért egyszerűen nem bírtam letenni a könyvet. ;)

Te mit tennél, ha az életed más lenne, mint a többiekké? Hogyan próbálnál meg beilleszkedni a többiekk közé, ha te magad egy furcsa szerzet vagy? Ez a világ Mackie Doyle számára nem éppen leányálom, ám ő mégis megtesz mindent azért, hogy senki ne fedje fel a titkát. Egyedül otthon érzi magát biztonságban, ahol önmaga lehet. Mackie pont azért lesz szerethető, mert nem csak beilleszkedni szeretne, hanem egyszerűen normális szeretne lenni. Azt hiszem ő az egyik színfolt ebben a szürke történetben akit különleges kötelék fűz össze egyetlen nővérével. Ez a kapcsolat igazi testvéri kapcsolat, mert képesek egymásért akár még tűzbe is menni.A pro mellé egy kis kontra, azaz mi nem tetszett, mert hogy olyan is van. Szóval a fejezetek címének betűtípusát elrontották, mert olvashatatlan. Némelyik címet úgy kellett kibogoznom, hogy mit is takar valójában és ez néhol több percet is igénybe vett az életemből. A másik a fordítás, merthogy találkoztam egy-két olyan mondattal, ami kicsit értelmetlenre sikeredett. Persze ez a néhány mondat igazán elveszik a sorok között, de az én sasszemem még ezt is kiszúrta. Hehehe. Ja és a borító, hát az valami fenomenálisra sikeredett, rettenetesen passzol a történethez. :)

A regényt ajánlom minden olyan olvasónak, aki imádja az idegeit borzolni egy kis sötét fantasyvel. ;) Én szerettem, és a többi könyvét is szeretném Brenna Yovanoffnak. :)

U.I.: Érdemes meglesni a regény trailerét, egész jól sikerült.

Michael Grant: Köddé váltak

Nem mondom, hogy felkészületlenül ért a magyar megjelenés, mert Amerikában már nagyon elterjedt volt ez a könyv. Úton útfélen belebotlott az ember, és mindenhol dicsérő szavakkal illették. Nem lett akkora siker, mint mondjuk Az éhezők viadala, de az olvasók egyöntetűen kijelentették, hogy márpedig ez egy jó könyv és ha a fene fenét eszik is beszerzik a második részt. Ezek után engem már az első részért is megevett a fene, de türtőztettem magam, mert akadt más könyv is, amin „túleshetnék”. Miután azonban egy véletlen Molyos böngészést követően kiszúrtam (kb. fél évvel megjelenés után), hogy édes anyanyelvemen is kapható már, nem sokat gondolkodtam, hamar utánajártam a dolognak.

Az alaptörténet érdekes, bár nem teljesen új.  

Egy szép napsütötte hétköznapon (tán még a madarak is csiripeltek), a Perdido Parton élő felnőttek és tinédzserek egy szempillantás alatt mind eltűnnek. Az egyik pillanatban még magyaráznak a táblánál, vezetik az autójukat, üvöltenek a telefonba vagy készítik az ételeiket, amikor is Huss! köddé válnak. Az iskolában korosztályoknak megfelelő reakciókat kapunk (akár tanulmánykép is lehetne): a kicsik csak pislognak és toporognak, nem értik mi történt, az alsósok vidámak és úgy érzik most mindenhez szabad a pálya, a 12-14 évesek azonban azonnal telefont ragadnak és próbálják utolérni a szüleiket. Sikertelenül. Sokan hazarohannak, páran fosztogatni kezdenek, de akadnak olyanok is, akik megpróbálnak másokon segíteni. Sam neve már ismert a suliban, évekkel ezelőtt már megmentette pár ember életét. Most automatikusan tőle várnak segítséget, rá figyelnek és tőle kérdeznek. Neki azonban nincs ínyére a dolog, úgy érzi nem ő a megfelelő ember erre a posztra, és ezt hamar a többiek tudomására is hozza. Mások azonban nagyon is szívesen kézhez veszik az irányítást, amiből hamarosan káosz és brutalitás születik. Sam és 3 jó barátja (Astrid, Edilio és Quinn) elindul, hogy megkeressék Astrid autista kisöccsét de útközben szó szerint falba ütköznek: hamar kiderül, hogy a város nem pusztán felnőtt mentes lett, hanem egy kemény, áthatolhatatlan fal veszi körül, amelyen kijutni vagy átlátni képtelenség. Izolálódtak, elzárták őket a külvilágtól. Mikor visszatérnek új vezető érkezik a városba. Valaki, aki sokkal nyugtalanítóbb, mint a helyi rosszfiúk csapata, valaki, aki hatalmas erő birtokában van, valaki aki nem óhajtja, hogy megváltozzanak a dolgok. Egyre több gyereken jelentkeznek abnormális tünetek, természetfeletti erő és testi átalakulás kíséretében, ráadásul ketyeg az óra, és mindenki, akinek közeledik a 15-dik születésnapja retteg, mert hamarosan köddé válik ő is…

Nagyon izgalmas volt, tényleg jól ír ez a Michael Grant, bár gondolom az ezt a könyvet megelőző 150 könyve azért adott gyakorlásra lehetőséget (nem, egyik könyve sem lett ismert, tulajdonképpen senki sem hirdeti ,hogy olvasta volna őket, a keresőben is nehezen akadtam pár darabra). A regény első felét leszámítva, ahol szükség van magyarázatokra (esetenként ködösítésekre) és pontos leírásokra, pörögnek az események. A második felét már egy ültő helyemben kivégeztem. A végén persze nyitott kérdés marad, ezen nem rökönyödtem meg, hisz tisztában voltam már vele, hogy ez a sorozat hat részt foglal magába. Az első három már megjelent angolul, a negyedik 2011 áprilisában fog, a többiről a címeiken kívül még nincs info.

Az angol címek sorrendben a következők: Gone (Köddé váltak), Hunger, Lies, Plague, Darkness, Light

Mindazonáltal, hogy az alaptörténet tényleg jó, azért hadd jegyezzem meg, hogy azért nem nagyon van már új a nap alatt.

Elég erős Legyek ura érzése van az embernek, miközben olvas, aztán ott van még egy kis X-Men behatás is, Stephen Kingről már ne is beszéljek (főleg a Langolierek és az Under the Dome című könyveire gondolok, utóbbiban egy város egy kupola alá bezárva találja magát egy szép napon, és bár ez a Gone után jelent meg, az állítják, hogy King már előbb papírra vetette) akire a bányás jeleneteknél többször is erősen gondoltam.

A magyar borító az angol nyomdokaiban lépeget. Az eredeti amerikai (balra) nekem sehogy sem tetszik. Olyan…. semmilyen. A képen Sam és Astrid látható, de egyik sem olyan szimpatikus számomra, mint ahogy én elképzeltem őket. Rendben, hogy a lány stréber, de muszáj volt a modellre azt a baromi csúnya blúzt ráadni? Úgy néz ki, mint egy tehenészlány. Már csak egy szalmakalap kéne a fejére és egy szalmaszál a szájába, hogy azt rágcsálja.

A legtöbb ország vagy az amerikai vagy az angol sémát vette át, a hollandok azonban kissé átalakították a tengerentúli változatot és szerintem sokkal jobb lett, mint az eredeti. Íme: 

Kedvenc karakteremmé egyébként meglepő módon sem Sam, sem Astrid nem lépett elő, ezt a posztot Edilio és Lana töltötte be. Quinnt szinte már az elejétől rühelltem, és nem is kellett "csalódnom" benne. Egyébként ebben is nagyon jó az író: a jellemábrázolásban. Hamar felismerni kinél mi a pálya, merről fúj a szél és hogyan zörög a haraszt...

A magyar kiadásról még annyit, hogy sajnálatos módon tele van elütési és ragozási hibával, ami kissé zavaró még akkor is, ha a történet érdekfeszítő és gyorsan lapozok. Akkor is előfordult, hogy egy-egy sort kétszer is elolvastam, mert elsőre nem volt értelmes a mondat.

A második rész magyar megjelenéséről nem tudok semmi biztosat mondani, a kiadó még nem döntött. Pedig én már várom! Nagyon! 

A könyv amerikai előzetese

És az angol előzetes

Részlet a könyvből:

…A tanár egy perccel korábban még a polgárháborúról beszélt. A következő percben eltűnt.

Egyszerűen köddé vált.

Elpárolgott.

Nyom nélkül, egy pillanat alatt.

Sam Temple a táblát bámulta történelemórán, ami a harmadik órájuk volt aznap, de a gondolatai messze jártak. Gondolatban lent futott a parton, Quinn barátjával. Szörfdeszkájukkal a hónuk alatt szaladtak, kiáltoztak, és készültek az első ugrásra a Csendes-óceán hideg vizébe.

Egy pillanatig azt hitte, hogy csak képzelődött, hogy álmodta az egészet.

Mary Teraffinóhoz fordult, aki a bal oldalán ült. – Te is láttad?

Mary is arra a pontra meredt, ahol az előbb még a tanáruk állt.

– Hé, hová lett Trentlake tanár úr? – kérdezte Quinn Gaither, Sam legjobb, sőt talán egyetlen barátja. Ő épp Sam mögött ült. Szerették az ablak melletti padot, ahonnét néha, ha sikerült jól helyezkedniük, megláthatták a tenger vékony, csillogó csíkját az iskola és a házak között.

– Biztosan elment – mondta Mary, bár ő maga sem hitte el.

Edilio, egy új fiú, akit Sam érdekes jövevénynek tartott, a fejét ingatta. – Nem, srácok. Hopp: eltűnt – ujjaival találóan érzékeltette, mi történhetett.

A gyerekek tanácstalanul nézegettek hol egymásra, hol körbe a teremben, és izgatottan nevetgéltek. Senki sem ijedt meg, senki sem sírt. Az egész inkább viccesnek tűnt.

Kiadja: Egmont Hungary

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi a Déltengeren

Elérkeztem Harisnyás Pippi utolsó kalandjaihoz, amin kiderül végre az is, hogy Pippi hajózik-e a Déltengeren?

Ha emlékszünk rá, Pippi útnak eresztette Édesapját vissza a Kurrekurredutt szigetre, és ő úgy döntött, hogy a Villekulla villában marad Majmával, Lovával és barátaival Tomival és Annikával.

Ebben a részben megismerkedünk egy finom úrral, aki nem is annyira finomkodó; megismerjük az iskolás gyermekek rémálmát Rózsatövis kisasszonyt, sőt azt is megtudjuk miért is félnek a gyerekek tőle? Bár Pippi továbbra is elég okosnak gondolja magát, mégis megjelenik ennek kapcsán az iskolás gyerekek között.

Pippi nyelvújítónak képzeli magát: kitalálta a "csunk" szót, ami felveti számára azt a kérdést, vajon ki volt az, aki a kezdet kezdetén kitalálta, hogy melyik szó mit jelentsen? Szerintetek mi lehet a csunk? Egy édesség....., egy betegség....., egy állat... vagy egy olyan tárgy, amit rövidáruboltban lehet kapni?

Harisnyás Efraim király megérkezik Pippihez, és a kislány vágyódása akkora lesz a hajózásra, hogy legjobb barátaival Tomival és Annikával útra kel a Szeleverdi hajón, és ellátogat Kurrekurredutt szigetére, hogy mindenféle izgalmas kalandban legyen része: barlangban, cápával veszekedve, rablósat játszva.

Ám elérkezik a nap, és a gyerekek hazavágynak: árbocot bontanak, és hazahajóznak a Villekulla villához.

Hogy mi Pippi egyik legnagyobb vágya, és hogy mire jó a cikornya? Ahhoz el kellene olvasni Harisnyás Pippi utolsó kalandjait, együtt kellene vele örülni, mosolyogni, harcolni, ugrálni és egy jót játszani!

Hiszen gyereknek lenni és játszani jó!
Pippi segít minden gyermeknek, hogy belefeledkezzen a mindennapokba, és segít minden felnőttnek, hogy újra gyerek egyen egy kicsit!!

A könyvért köszönet az EGMONT kiadónak!

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi hajóra száll

Folytatódnak Harisnyás Pippi kalandjai. A kérdés az, hogy Pippi tényleg hajóra száll és elvitorlázik Tomitól és Annikától? Tényleg elhagyja a Villekulla házat és jó barátait?

Ahhoz, hogy ezt megtudjuk mindenképpen el kell olvasnunk Astrid Lindgren újabb Pippi történetét, amiben fürödhetünk árokban, és megtudhatjuk miért (nem) fontos egy gyereknek mindig száraznak lennie.

Közelebbről megtudhatjuk vajon Pippi megismerkedik-e a "szeplőoldó szerrel"?, és miért lesz tulajdonosa egy kirakati báb karjának?
Pippi bizonyságot tesz megint szeretetéről, amikor 36 kiló cukorkát oszt szét a vágyakozó gyermekek között, és amikor játékokat vesz nekik.
Elkísérjük a kislányt gyógyszertárba, és a vásári forgatagba, ahol ismét segít valamilyen módon a gyerekeken, és -bár- sok oda nem illőt tesz, mégis drukkolunk neki, szeretjük őt. Folyamatosan jelen van a szerethető felelőtlen-felelősségteljes kalandvágya, amikor hajótörést szervez két barátja számára, és az aggódó szülőkről is képes gondoskodni.

Pippi ugyanolyan érzékeny 9 éves kislány, mint a többi gyerek, a sok vidámság mellett néha el-elsírja magát. Továbbra is vágyik az emberi kapcsolatokra, barátokra, iskolai kirándulásra.

A gyerekek nagyon szeretik őt, barátkoznak vele, próbálják őt a helyes útra terelni, amikor a vendégségben förtelmesen viselkedik. (El kellene döntenie hogy úrihölgy vagy kalóz szeretne lenni.)

A könyv végén végre megismerhetjük papáját, akitől négerül is tanulhatunk (Usszamkusszor musszor filibusszor!), és aki elhívja kislányt néger hercegnőnek, hogy a Szeleverdi hajón szelhesse a tenger habjait.

Pippi búcsúpartija után kiderül az első mondatokban feltett kérdésem, azaz Pippi tényleg hajóra száll és elvitorlázik Tomitól és Annikától? Tényleg elhagyja a Villekulla házat és jó barátait?

Nem mondok új dolgot azzal, hogy Harisnyás Pippi kalandjai továbbra is érdekesen folytatódnak, és izgalommal várom a következő kötetet, aminek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren.

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak!

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Bevallom őszintén gyermekkoromban nem ismerkedtem meg közelebbről Harisnyás Pippivel. Astrid Lindgren írónővel igen, mert Oroszlányszívű testvérek címen megjelent írása gyermekkorom nagy kedvence volt, de ez a csíkos harisnyás lány kimaradt.

Az igazi első -kis- találkozásom Németországban történt meg, ahol Pippi Langstrumpf néven ismertem meg, azóta az emlékeimben élt ez a vöröshajú szemüveges gyermek, az első -nagy- találkozást most sikerült kiviteleznünk.

Harisnyás Pippi, ízlelgetem a nevet, mert a magyar verzión mindig gondolkodnom kell. A kislány történeteit nem ismertem nagyon, de valahogy belül mindig olyan kislányra vágytam, mint Pippi, olyan szeplős, vadóc, csibész, fára-mászó lányra. (Félig bejött :-D )

Astrid Lindgren gyermekeknek szóló mesekönyve jó néhány kiadást megért Magyarországon is, nem véletlenül.
A kislány teljes neve Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra. 9 éves, tele van vadabbnál vadabb, ötletesebbnél ötletesebb ötlettel, lételeme a szabadság. Egyedül él, Anyukája meghalt, Apukája a négerek királya (gondolatai szerint) lett egy hajótörés után, ő pedig a Villekulla villa lakója.

Varázslatos Pippink az egész történet alatt természet feletti erővel bír, korát meghazudtoló módon él, mászik, tevékenykedik, dobálózik, süt, főz. Mindezen ügyességek mellett 9 éves korát meghazudtolóan lebilincselő stílusa van.

Különleges emberke, aki semmit sem a megszokott módon csinál: fordítva alszik, nem aggódik, ami nem fontos számára arra képes fittyet hányni, hiszen aggódásra nincsen idő. Korcsolyázva takarít, táncleckét ad saját magának, cirkuszosat játszik az igazi cirkuszban

Az írónő ideális egyensúlyt talált meg a vagányság és a gyermeki én kapcsolatában. Pippi altatót énekel saját magának, kedvenc majmát, Nilson úrat mindennap lefekteti, betakargatja, vigyáz rá, ágyba viszi neki a reggelit.

Társas kapcsolatokat alakít ki: barátai a szomszédban lakó Tomi és Annika, akik az igazi gyerekeket képviselik. Tomi mindenre kíváncsi, és követné Pippit, Annika a megtestesült óvatosság, aki átgondol mindent, hogy szabad-e csinálni.

Véleményem szerint Pippi tulajdonképpen nem találja a helyét ebben a nagy szabadságában, így vélekedik magáról: "Hiszen én nem tudok viselkedni!"

Tetszett ez a könyv, A. Lindgren jó fantáziával alkotta meg Pippi jellemét, a könyvet olvasó gyerekeket mindenféleképpen lekötheti a könyv. Elgondolkodhatnak azon, milyenek lehetnének ők Pippiként a könyv oldalai között, de ott van számukra a családjuk biztonsága, a valós élet.

Az új kiadást illetően megemlíteném a megfelelő nagyságot, igazi kis zsebkönyvet alkoztott a kiadó a gyermekek számára. A borító nagyon egyedi, megfelelően ábrázolja Pippi nevét adó harisnyáját.

(A következő kötetek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren és Harisnyás Pippi hajóra száll.)

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak.