2011. december 30., péntek

Simone Elkeles:Perfect Chemistry Tökéletes kémia

Úgy érzem magam mint egy papagáj, mert mostanában olvasott könyvek után csak annyit tudok hajtogatni,hogy nagyon jó volt,meg izgalmas és humoros és pörgős és tessék elolvasni...:P

Kissé tanácstalan vagyok mert nem tudom,hogy konkrétan mi fogott meg a könyvben.Romantikus,szerelmes sztori a rossz fiú és a tökéletes lány találkozik.Igen ám de szerelmüket Ők maguk sem érzik helyénvalónak ahogy a családjuk és a barátaik sem.
Chicagónak is megvannak a maga szabályai déliek és északiak örök ellenségek a gazdagság és a szegénység áll szöges ellentétben egymással, bandaháborúk a szépen nyírt gyeppel,bandatag az elkényeztetett lánnyal.
Viszont a szívnek nem lehet parancsolni...így két szereplőnk Brittany és Alex megpróbálják a lehetetlent,egyrészt önmaguk maradni ,másrészt megérteni és megismerni a másik családját,múltját,álmait.
Talán az fogott meg a történetben,hogy érett,nincs nyafogás meg gagyi lebutított szövegek,értelmes tizennyolc évesek a szereplők,nemcsak rózsaszín köd az egész.
Alex nagyon szimpatikus karakter,aki nagyon jól játssza a rossz fiú szerepét.

Kicsit több ez mint egy love story ,társadalmi rétegek bemutatása,tökéletesnek látszó családok és emberek ábrázolása és mellette a romantika az első igaz szerelem kibontakozásának lehetünk szemtanúi.

A vége nekem már túl csöpögős lett,de lehet ,hogy az érett koromnak köszönhetően vágytam valami szimplább végkifejletre.

A spanyol nyelv szerelmesei duplán örülhetnek,hiszen egy egész szótárnyira való kifejezés szerepel a könyvben,spanyolul nem tudó kedves olvasóknak pedig a függelék ad elég segítséget ahhoz,hogy megtudjuk,hogy is van spanyolul a cici:-))

A borító híven tükrözi a szereplőket! Szóval a szőke lány és a fekete hajú fiú helyett nem egy vörös csaj és egy barna srác szerepel a borítón-sajnos sokszor előfordul,hogy ilyen egyértelmű helyzetekben sem sikerül a szereplőkhöz hasonlatos karaktereket varázsolni a könyvek elejére:P

Kíváncsian várom a folytatást,ami ugyan sorozat de nem Brittany és Alex lesznek főszerepben hanem Alex testvérei is kapnak egy-egy részt.


Kerstin Gier:Zafírkék

Elég nehezen írok bármit is a sorozat második részéről,hiszen aki még nem olvasta annak az első résszel kell kezdenie (Rubinvörös) aki pedig olvasta annak nem szeretném elárulni,hogy ebben a kötetben mi fog történni...szóval csak általánosságban tudok nyilatkozni.
Még jobb mint az első!!! Úgy tűnt sokkal több a humor a frappáns párbeszéd ,imádom a szájkaratét :D mikor két ellenkező nemű ember akik egyébként bírják egymást,vonzódnak a másikhoz szócsatát vívnak és úgy tesznek mintha a másikban csak a idegesítő tulajdonságait fedezték volna fel. Belép egy aranyos kis szereplő Xemerius személyében akit úgy tűnik, hogy csak Gwendolyn lát.
Ugyanakkor folytatódik az ugrálás az időben , Gwen a kezdő időutazók fárasztó köreit rója,Gideon pedig egyre kiismerhetetlenebb lesz, a végére nagyon pipa voltam rá...
Frappáns,pörgős és nagyon laza-ilyen és ehhez hasonló jelzők jutnak eszembe a könyv kapcsán,szórakoztató könyvek műfajában egyedi és kiemelkedően jó!!

Nagyon rövidek éreztem ezt a részt is,és nem bántam volna ha a befejező -Smaragzöld- rész már a közelemben lett volna.

Gier sziporkázik annyira magára talált ebben a sorozatban,hogy szerintem ezt nehéz lesz túlszárnyalnia a következő könyveivel. És bár van egy-két könyve amit korábban olvastam Tőle,de egyik sem hagyott bennem mély nyomot.

Remélem a következő részre nem kell ennyit várni!

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

A szerző több mint húsz regényt írt,most ebből a húszból nálunk megjelent egy,ami rögtön a szívembe is lopta magát.
Az Angyalok városában, egy kevésbé csillogó környéken áll egy bérház.
Billy egy régi lakó, aki több mint tíz éve a lakása foglya felfigyel egy kislányra aki szinte az egész napját a folyosón tölti.
Lassú, tapogatózós ismerkedés veszi kezdetét,és hamar kiderül, hogy a kislány Grace anyukája gyógyszerfüggő.Napjait mámorban tölti,Grace pedig egyedül...

Billy és a többi lakó úgy dönt gondját viseli Grac-nek amíg az anya talpra nem áll, ám ez csak elsőre tűnik könnyű feladatnak, hiszen mindenkinek van saját bejáratú fóbiája, félelme,önként vállat magánya amit egy szeleburdi,szeretetéhes,vagány kislány alaposan felforgat.

Tetszett,hogy nagyon élethű, valóságos volt a történet és szerencsére elmaradt a mindent elsöprő happy end is amit nagyon nem szeretek a hasonló történeteknél.
Billy karaktere nagyon jól el lett találva! A szófordulatok,megfogalmazások, és a humor pedig könnyen emészthetővé tették a könyvet.
Sajnos tisztában vagyok vele,hogy nem kell Los Angeles-ig menni, hasonló sorsú gyereket akár a közvetlen közelünkben is találhatunk.Minden tiszteletem azoké az embereké akik saját magukat háttérbe szorítva segítenek másokon ,miközben Ők maguk sincsenek könnyű helyzetben, de ahogy a könyvben úgy velünk is előfordulhat, hogy pont ránk van szükség egy -egy nehéz helyzetben.
Így karácsony előtt nagyon ajánlom ezt a könyvet mindazoknak akik az ünnepek alatt valami szívhez szólót szeretnének olvasni.

A borító remekül sikerült!

Az icipici tökéletességet egyetlen dolog árnyékolta be,méghozzá Grace egy-egy szava ,gondolata. Persze az ilyen helyzetben lévő gyerekek érettebbek kortársaiknál, de azért voltak olyan momentumok amik nekem nem voltak teljesen hihetőek egy tízéves kislánytól.


Mariana Alcoforado:Portugál levelek

Piciny kék könyv,mindössze 94.oldal ,mégis elfér benne egy egész élet, egy szerelmét sirató megszakadt szív.

..."a kolostorba zárt ezer megkötöttséggel rabbá tett emberi lény egyszer csak megszólal: itt vagyok, figyeljetek rám, ember vagyok, akaratom, reményeim voltak, hova jutottam, mi lett velem!"


1959-ben adták először az öt levélből álló kötetet. Az első sortól az utolsóig egy szuszra olvastam el, aztán újra és újra lassabban minden egyes szót. Egy Portugál apáca meglát egy katonát...ezzel kezdődik Mariana sorsát megpecsételő szerelem ,ami aztán rövid lángolás után a férfi részéről kihűlni látszik. Mariana viszont nem ereszti el választottja szívét ,hol könyörög ,hol vádaskodik de minduntalan csak a férfi körül járnak gondolatai.
Gyönyörűen megfogalmazott emberi érzések kerülnek lapokra, pőrén, könyörtelenül őszintén vall egy nő arról,hogy mennyire lehet szeretni...

Ellentétes állítások láttak napvilágot a levelek valódiságát illetően, én valamiért hiszem,hogy valóban egy szerelmes apáca jajkiáltását olvashattam.Ilyen élesen, tisztán fogalmazni ,végigélni a szerelmi csalódás stációit csak az tudja így papírra vetni aki szenvedő alanya volt.

"A végén persze kiderült,hogy nincs nekem más ellenfelem csak önmagam,csak hát fogalmam sem volt,mily határtalan gyönge vagyok.."


Tatiana De Rosnay:Sarah kulcsa

Annyi minden megfogalmazódott bennem olvasás közben,aztán mire a könyv végére értem már nem tudtam, hogy mit is kellene írnom. Azt hittem a lágerek és borzalmak történetei elfogytak, nem lehet már olyat írni amitől annyira megrendülök, hogy nem tudok tovább olvasni... most ez történt, több olyan rész is volt ahol azt hittem, hogy félre kell tennem a könyvet felejteni. Aztán persze győzött a kíváncsiság mert a szerző olyan hihetetlenül izgalmasan, fordulatosan ír, hogy muszáj volt tudnom mi lett Sarah és mi lesz Julia sorsa.

Julia újságíró és egy cikken dolgozik ami az 1942. Párizsi razzia évfordulójára íródik, nem is sejti, hogy milyen láncolatot indít el ezzel. Juliát letaglózza, hogy mennyi ártatlan gyereket hurcoltak el és tüntettek el örökre a föd színéről.
A véletlen úgy hozza, hogy Julia egyre több borzalommal szembesül,ami furcsa módon kapcsolódik férje családjához is.


Saraht 1942.Július 16-án szüleivel együtt a párizsi Téli kerékpárstadionba viszik, négyéves öccsét egy titkos faliszekrénybe bújtatja el, rázárja az ajtót, megígérve neki, hogy visszajön érte és kiengedi.... zsebre teszi a kulcsot és elindul.....

Sarah és Julia felváltva szólalnak meg a könyv lapjain.

A szereplőket nem valós emberekről formázta a szerző, de a történelmi adatok igen! És ennek tükrében akár az is megtörténhetett amit elmesél ez a könyv. Soha nem hallottam még erről a razziáról ahol több mint 4000!!! gyermeket hurcoltak a biztos halálba Auschwitzba Franciaországból.

Soha nem fogom megérteni, hogy hova tűnik az empátia, az együttérzés, az emberekből ha háború van, és hogyan válnak állatokká, érzéketlen gyilkológépekké. Hogy képesek apró gyerekeket éhen, szomjan marhavagonokba zsúfolni és végignézni haldoklásukat... és hogyan képes egy egy kislány egyik pillanatról a másikra felnőni, és cipelni a múltat egészen felnőttkoráig...
A történet érdekes módon hat Julia életére, akinek házassága válságban van, és férje családjával is különös kapcsolatot ápol.

Vajon a múlt tévedési elegek ahhoz, hogy mi már ne kövessük el őket?
Vagy a történelem ismétli önmagát?
Két világháború nem volt elég, hogy örökre lemondjunk az öldöklésről?
Vajon lesz olyan nap a földön amikor a világon sehol nem ontanak vért?
Ezek a kérdések kavarognak még mindig bennem... és lám az aktuális szépségkirálynőket megmosolyogjuk a Világbéke! óhajukért, vajon azért mert túl sokat kérnek????

James Patterson-Gabrielle Charbonnet:Máris hiányzol!

Sosem rajongtam a romantikus irodalomért,illetve még nagyon zsenge koromban.A "legdurvább" romantikus sorozat amiért rajongtam, Az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei címet viselte.

Patterson teljesen véletlenül akadt a horgomra ,semmit sem veszíthetek alapon a könyvtárból vettem ki egy könyvét. Aztán minap megakadt a szemem a nevén egy gyönyörű borítón és rögtön lecsaptam rá.
Nem szeretem a nagyon csöpögős nagyon a valóságtól elrugaszkodott történeteket,ahol mindenki tökéletes a férfi délceg, a nő maga a tökély a szex már-már fokozhatatlan. Általában ezek a könyvek jelennek meg olyan címekkel mint a :Fullasztó szenvedély,Ölelj szorosan,A vágyak korbácsa,Csókolj meg a hegytetőn és még sorolhatnám.
Patterson viszont megtalálta azt a kényes egyensúlyt amivel számomra a könyvei fogyaszthatóak lettek és el is hiszem őket. A könyv címe a borító már remek kezdet volt és magában a történetben sem csalódtam,igaz a végét kissé túlzónak találtam de ezt a romantika számlájára is lehet írni.

Adva van egy fiatal lány ,aki bár tehetséges,és édesanyja a főnöke,azzal foglalkozik amit szeret mégis magányos. Magányos gyerekként egy képzeletbeli baráttal osztja meg hétköznapi örömeit,bánatait.
A képzeletbeli barát csak egy bizonyos korig kíséri kis védenceit,aztán örökre eltűnik az életükből,sőt az emlékezetükből is.
Jane valahogy nem úgy működik mint egy átlagos gyerek, sőt felnőttként sem változik meg.
És eljön a nap mikor meglátja azt az embert akit el kellett volna felejtenie....

Mielőtt bárki megrémülne a képzeletbeli barát szereplőn,gyorsan megnyugtatok mindenkit,hogy teljesen hihetően lett előadva a dolog. Annyira rugalmas lett ez a karakter,hogy szerintem simán lehetett volna akár egy angyal is.

Régebben Cecilia Ahern könyvében olvastam egy képzeletbeli barátról,és Ahern annyira amatőr módon írt róla,hogy már az első mondat után húzogattam a szemöldököm.

Patterson egy nem mindennapi szerelemi történetet mesél el nekünk,humorral átszőve.


Élvezettel olvastam minden sorát.

10/9,5

2011. december 29., csütörtök

Holly Webb: Elli hazavágyik


Lassan úgy érzem, hogy Holly Webb szakértő leszek. Olvastam már cicás és kutyás könyveket, tudom, hogy kislányok a szereplők (pedig mit nem adnék egy kisfiús-kutyás könyvért!!), tudom, hogy jó lesz a vége- mi más lehetne?

Ez a második kutyás könyv, amit most így hirtelen elolvastam, és azt kell mondanom, hogy beigazolódott ismét, hogy én kutyapárti vagyok. (Szóval nem macskapárti) 
Ebben a történetben Ellivel a 4 hónapos labradorkölyökkel ismerkedtem meg, aki Megan barátja, társa. Igen ám, de a kislány családja költözködik, láb alatt van, féltik őt, így két napra a nagymamához költöztetik, hogy könnyebb legyen a csomagolás, pakolás. A kiskutya hirtelen magányos lesz, "elveszíti lábai alól a talajt", ráadásul egy macska is lakik a nagyinál. Már vártam, hogy a nyávogó cicus miatt majd kiteszi a néni a lakásból Ellit, de szerencsére itt még nem kezdtem sírdogálni, hanem csak akkor, amikor Elli megszökött. Szöktem vele, és folyamatos rosszullét környékezett, amikor a kis labradorkölyök bajba került. Mert nem is egyszer történt ez. Mikor végre fellélegeztem, még mindig nem tudtam maradéktalanul jól érezni magam, mert jött a következő fordulat. Szóval izgultam végig, és sokkal nehezebben viseltem, mint a kevésbé érzékeny 10 éves lányom, aki talán nálam jobban tudja, hogy minden jó, ha a vége jó, úgyis rendben lesz minden.
Természetesen a végén újra egymásra talál Megan és a kis kutyakölyök, de az olvasás közben felmerültek a kérdéseim (semmiképpen nem kekeckedve, csak elgondolkodva):  egy 4 hónapos kutya még nem tud ülni és várni egyedül az út szélén, ahogy "gondosan megtanították", sőt, igazából az a legegészségesebb, ha egy kutyakölyköt kb. 12 hetesen választanak el az anyukájától, s 4 hónaposan még csak szokja a pórázos kinti létet, nem ismeri az erdőt egyedül, és nem fog tudni hármat ugatva jelezni egy ház előtt.. No, de ez csak egy felnőtt gondolatai, egy gyermek nem törődik ezzel, de véleményem szerint erre is figyelni kellene, nehogy egy újdonsült gyermek kutyatulajdonos azt várja, hogy egy 4 hónapos kölyökkutya ennyire okos már. (Vagy csak nekem volt mindig neveletlen kölyökkutyám.)


Olvassátok, mert gyermeki kikapcsolódásnak ez is jó!

2011. december 26., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 2.- Együtt


Folytatva a Szent Johanna Gimnázium 9/b.osztályának történetét, már egyre inkább belerázódtam az osztály életébe és lassan már meg sem lepődtem az írónő által megírt eseményeken. Mondjuk sok dolgot furcsának tartok, így nem tartom hitelesnek, de azt is érzem, hogy a célcsoport kamaszok nagy többségének ez a könyv ill. történet tetszik. (De olyan fiatalt is ismerek, akinek nem valószínű.)


Kezdem ott, hogy egyre bonyolódom bele a jellemekbe, és egyre inkább nem értek dolgokat. Feltételezem, hogy ha egy gimibe franciául kell felvételizni 14 évesen, akkor nem sík hülyék mennek oda, attól függetlenül, hogy tele vannak lóvéval (csak, hogy hiteles legyek a szöveghez). Ez nekem furcsa, hisz azt olvasom folyamatosan, hogy 4 gyerek kivételével mindenki bukásra áll egy vagy néhány tárgyból. Furcsa...

Elemezhetném a szereplőket, de nem teszem, hisz a maguk módján kedvesek. Minden osztályban vannak csodabogarak, mint Arnold; mindenhol vannak fölényeskedő-önző tanulók, mindenhol találhatóak olyanok is akiknek az akkori szinthez viszonyítva is több van. (Soha nem fogom elfelejteni, hogy mi 20 éve medencés buliba jártunk az egyik osztálytársamék lakásába...) Nekem is volt 14 évesen tiszta feketébe járó, bizarr hajú akkor Depeche Mode-os lány osztálytársam, szóval aranyos gyerekek, majd kinövik..



Inkább a körítést tartom furcsának..

- Az apát, aki még mindig könyvből próbálja nevelni  a példás gyerekét.
- Utálom, hogy ennyire ki lett emelve, hogy Renit kihasználják. Azon kezdtem gondolkozni, hogy mely típushoz, mely szereplőhöz fognak azonosulni a fiatalok? A stréber tanulóhoz vagy az őt kihasználó, leckét ne író osztálytársakhoz?
- Nekem most már unalmassá vált, hogy Reni anyja nem tud főzni, és ez a napló minden oldalánál olvasható.
- Azt sem értem meg egyelőre, hogy miért törvényszerű, hogy a 14-15 éves korosztály bármikor netezhessen a telefonján?- ezen a gondolkodásomon érzem, hogy változtatnom kell.
- Egy gyerek  beszélhet úgy az apjával, ahogy néha Dave teszi, hogy azonnal hozza be a suliba az otthon hagyott dolgait.
- Utálom Vladár megaláztatásait, és azt is, hogy Renit ilyen vizuális alkatnak ítélik meg. Arra gondolok, hogy én sem tudok rajzolni, de képeslapot gyártani, házat barkácsolni stb. még megy. De nem tudom elhinni, hogy ennyire kiszúrhat a tanár egy amúgy kiemelkedő tanulóval.
- Miért lehet pofátlanul lehet minden nap késni az iskolából?
- Utolsó előtti dologként: megnézném a házirendet, hogy benne van-e, hogy a tanár ütögetheti a gyerekek fejét (vonalzóval), ...és ezért a tanú Arnold nem akar perelni :S



De azt is megjegyzem, hogy néha igazán jókat nevetgéltem a szövegeken.




Összességében érdekes könyv. Visszarepít az én fiatalságomba, tudok elmélkedni, emlékezni, hogy mi változott, tudok egyre jobban félni, hogy mi vár még rám a gyereknevelés és iskola kapcsolata miatt. El tudom képzelni, hogy az általam írt dolgok, hiányok kérdések fel sem tűnnek a gyerekeknek, így őket ez nem zavarja. A cél, hogy olvassanak, hogy érezzék jól magukat az iskolában, hogy szeressenek járni, hogy a közösséget építsék, arra biztosan jó, mert ez klasszul ott van.

Én pedig még csiszolom a gondolataimat és kérdéseimet a válaszaimmal. Mindenesetre bőven van elmélkednivalóm.
Mivel sok mindenben hasonló voltam, mint Reni, így izgatottan fogom olvasni a 3. részt, a 10/b életét. Az egy nagyon jó évem volt nekem-szerelemmel, szerelmesen :). Kíváncsi vagyok!


Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1. - A kezdet

Bevallom őszintén nagyon érdeklődve és vegyes érzésekkel olvastam Rentai Renáta és osztálytársai történetét. Több oka is van, hogy elkezdtem az első részt, de maradjunk annyiban, hogy a lányom nagyon kíváncsi a véleményemre.


Eléggé sodródni kezdtem a Szent Johanna magángimnázium 9/b osztályos tanulóinak történetén keresztül. Nem tagadom, hogy nekem is eszembe jutott a fiatalságom, az én osztályom, a barátaim, a tanulásom.
Sok mindent átéltem, sok mindent megéltem, s bár tudom, hogy változik a korszak, változnak a hátterek, változnak a technológiai cuccok, a kütyük, az informatika, állítólag hamarabb érnek a mai fiatalok, meg még minden más is másképpen történik.

A könyvre visszatérve, az olvasás közben ilyen kérdések és válaszok- gondolatok merültek fel bennem:
- Reni vigye magával az esőkabátját?! 14 évesen esőkabát? Az én 10 évesem már most utálja, én sem vettem fel, de akkor ez lehet az élő példa, hogy valaki hord ilyet.
- Az mindenképpen jó, hogy új dolgokat, stílusokat ismerhettem meg, mert a mai fiatalsággal nem igazán vagyok képben, nem vagyok tisztában pl. az emo-sokkal, vagy éppen a zenéikkel.
- A stréberség miatti kiközösítés témája nagyon érdekel. Én stréber voltam egy ideig, meg szerettem iskolába járni, de szerencsére benne tudtam lenni a közösségben is. Nem voltam olyan jó fej-jó szöveggel rendelkező leányka, mint az akkori legjobb barátnőm, de együtt sem vittük a prímet a nagyszájú fiúkkal szemben. :)
- Reni szüleivel kapcsolatban vegyes érzéseim voltak: egyrészt milyen modernek, érdeklődőek, másrészt, mennyire nem látják át a helyzeteket.. - ennek ellenére a lány egyetlen egyszer sem szól be, tiszteletben tartja szülei összes álláspontját- ez nekem nagyon hamis kép.
- Kingáról is kezd összeállni a véleményem, de azt meghagyom a második könyvre.
- Nagyon pozitívnak tartom, hogy Reni az olvasás szeretetének megtestesítője!!!!!!!!!!!!
- Furcsa beilleszkednem a 12 fős magángimis osztályba, ahol minden annyira más, mint a megszokott. Szórakozás olyan dolgokkal, amik súlyos pénzekbe kerül, senkinek nincsenek anyagi gondjai- nem akarom ezeket elhinni, hogy ez a sikk, hogy ez a divat, hogy ezt kell követni.
..és még van néhány, amiről még hallgatok... hiszen olvasom tovább. Szimplán kíváncsiságból, hiszen az első könyv a 9. évfolyam 1 félévének zárásakor ért véget.

Szóval, nekem egyrészt érdekes, hogy mennyire sok minden másképpen zajlott az én életemben, másrészt félelmetes, hogy anno mennyire sok minden másképpen zajlott az én életemben, és vajon mi vár még rám a két gyermekem nevelésével kapcsolatban.
Valamiért nekem hiányzik a gyerekek szülői hátterének kiemelése, mert valamiért szeretném megérteni, hogy a 12 fős osztály fele miért nem tanul, de miért kap meg mindent materiálisan?????


Cecelia Ahern – A holnap titkai


Aherntől ez a harmadik könyv, amit elolvastam. Nálam az U.i.: Szeretlek magasra tette a mércét, nagyon magasra.

Goodwin család Dublinban él. A főszereplő Tamara, aki a történetét elmeséli egy nagyképű, önfejű, makacs, szemtelen, neveletlen 16 éves –mindjárt 17 (ezt a „mindjárt 17” mondatot olyan sűrűn ismétlik, hogy a végén kezd nagyon idegesítő lenni), szüleivel állandóan veszekszik, közben mindent megkap (modern nevelés – éljen!). Egy jómódú leány, hatalmas egóval. Más gondja nincsen, mint a tengerparton tölteni idejét a haverokkal, kiválasztani a megfelelő ruhát.

Ennek a "gondtalan" leányzónak hirtelen megváltozik az élete, apja öngyilkos lesz, akit ő talál meg. Apja halála után kiderül, hogy nem hatalmas vagyont, hanem rengeteg adósságot hagyott hátra. Nincs más választás, a két személyesre csökkent családnak mindenüket el kell adni és rokonokhoz költöznek vidékre.

Dublinhoz képest persze ez egy hatalmas változás. Most olyan helyen élnek, ahova még busz sem jár, autóval fél óra a legközelebbi város. Mit lehet itt csinálni!? Tamara azért feltalálja magát, ismerősöket/barátokat szerez, néha szorgalmasodik a ház körül és titkokat próbál leleplezni. Egy mozgó könyvtárban lel rá A könyvre, ami bonyodalmakat okoz, de segítséget is ad.

Úgy érzem felnőttem, nem tudom már a 16 évesek problémát átérezni. Igaz, van 8 évem, hogy nagyobbik leányom 16 legyen, de még nem tudom, hogyan fogom majd kezelni a hasonló helyzeteket. Remélem nem is lesz hasonló. Azt hiszem Tamara természete alapjában elvette a kedvemet a könyvtől. Ignatius nővér volt a legszimpatikusabb szereplő, a többiek valamilyen módon és szinten, de idegesítettek. Ms Aherntől romantikus könyvet vártam, tévedtem. Ez a története már kezdett krimibe hajlani, a vége viszont rendkívül izgalmasra sikeredett.

Olyan jó lenne, ha visszatérne a romantikus könyvekhez.

7/10

Julie Orringer – Láthatatlan híd

Mikor megláttam a könyvet megdöbbentem milyen vastag, na de ez nem tarthat vissza, belevágtam. Már az elején lévő bejegyzés is megragadta a figyelmemet: „A regény egyes szereplői, helyszínei és eseményei a képzelet szüleményei, még ha az ábrázolt kor visszavonhatatlanul valóságos is.” Majd jött egy Radnóti vers, amit többször is el kellett olvasni, szíven ütött.

1937 szeptemberében találkozhatunk először Lévi Andrással és Tiborral, a 3 Lévi fiú közül kettővel. Andrást felvették a párizsi Écola Spéciale d’Achitecture iskolába, másnap indul. Tibor Pesten dolgozik, pénzt gyűjt tanulmányaira, mellette rengeteget tanul, orvosnak készül, de akkor már a magyar egyetemekre nem vettek fel zsidókat. Utolsó együtt töltött napjukon az Operába mennek, ahol András összetalálkozik az egyik bank igazgatójának feleségével, ahol pénzt váltott az utazására/tanulmányaira. A hölgy megkéri, hogy vigyen el Párizsba egy levelet és adja át egy régóta kint élő barátjának, valamint egy csomagot a fiának, aki ugyancsak ott tanul. András egy kis gondolkodás után igent mond. Másnap vonatra száll, ahol megismerkedik Novák Zoltánnal, kinek majd nagy szerepe lesz abban, hogy Franciaországban töltött ideje alatt meg tudjon élni.

Első megfigyelésem: magyarok mindenhol vannak.
Jó pár oldalon keresztül olvashatunk András életéről az iskolában, ahol védő szárnyai alá veszi egy ugyancsak magyar tanár. Ő segít neki a nyelvet elsajátítani, szaknyelvre tanítja minden nap a reggeli első óra előtt. András sok új emberrel ismerkedik össze. Legjobban barátja egy lengyel, zsidó fiú lesz. Persze elviszi a rábízott csomagot és a levelet is átadja. A levél egy bizonyos Claire Morgensternnek szól, akibe András, még a nagy korkülönbség ellenére is beleszeret. Ezután az iskola, barátok, munka, fiatal bolondságok mellett az udvarlásról és a szerelemről is szól a könyv. Persze megjelennek már a háború első hírei is.

Második megfigyelésem: miért gondolja az író, hogy ha a magyarok bort isznak, az csak Tokaji lehet?
De elérkezik 1939, amikor a világ helyzete egyre rosszabb képet mutat. Innentől felgyorsulnak az események és egyre jobban beleszúrnak a szívekbe, lelkekbe, testekbe. Közben megismerjük a harmadik testvért, Mátyást, a Lévi fiúk szüleit. Kiderül miért küldtek Claire-nek levelet Budapestről és a csomagot kapó fiú is több szerepet kap a történetben. Kétszer olvastam olyan sokáig az ágyamban, hogy a karom már zsibbadt és a szemem is lecsukódott. Ekkor rálestem az órára: hajnali 1 körül járt az idő, de nem volt kedvem befejezni, érdekelt. A 610 és a 640 oldal között kb. így néztem ki: ültem, szám kicsit nyitva, kezem a szám előtt, szemem hatalmas, kerek és lassan potyogni kezdtek belőle a könnyek. Álmodtam is a történettel, más könyvvel kapcsolatban ilyenre nem is emlékszem.

Végig azon gondolkodtam, hogy ennek az amerikai hölgynek miért pont a magyar zsidók világháborús szörnyűségeiről jutott eszébe írni. Reménykedtem, hogy valahol leírja, ezért nagy érdeklődéssel olvastam el a köszönetnyilvánítást is. Kiderült! A nagyszülei történetét mesélte el.

Harmadik megfigyelésem: Andrásnak van egy szerencsecsillaga és egy védőangyala
Persze hogy olvastam már máskor is a II. világháborúban történt iszonyatos dolgokról, mégis mindig megráz, elképeszt és undorral fog el bizonyos személyek iránt.

Amikor pedig befejezem a könyvet, ültem, nézegettem a borítón a lebombázott Lánc hidat és örültem, hogy nem akkor éltem, hogy a családom felmenőit nem ott érte a vég és reménykedem, hogy a gyerekeimnek nem kell majd átélni ezekből semmit.


2011. december 22., csütörtök

Karácsonyfaerdő (válogatta és szerkesztette: Hunyadi Csaba Zsolt)

Egyik nap, mikor a barátnőimmel a színházban a Diótörőt néztük (nem felvágásból írom, most láttam először), eszembe jutott, milyen speciális érzés is ez a karácsony előtti... És szinte mindegy, hogy fehér karácsony van, vagy fekete, van-e a bejgliben elég mák és a forraltborban igazi szegfűszeg, vagy hogy TV-ben adják-e idén is a budspencert... Megfoghatatlan valami ez, talán az emberek nyüzsgésében, a karácsonyfa díszeinek csillogásában lakik vagy a kemény tél füstös illatában, nem tudom. A könyv tizennyolc elbeszélése legalább tizennyolc választ ad erre a kérdésre. Némelyik talán kissé erőltetett, túlságosan tanmeseszerű, propaganda ízű, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig meglakol; akadnak köztük giccsesebb mesék is, ahol az angyalok trombitálnak a felhők fölött. De vannak kevésbé hagyományos történetek, ezek ha lehet mondani, sokkal jobban tetszettek. Kosztolányitól 'A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai' zseniális szerintem, de Mikszáth, és Herczeg Ferenc egy-egy novellájáért is érdemes kézbevenni karácsony előtt a válogatáskötetet.

VII.
Az év siralomvölgy, a kötelesség a földi élet: a karácsony a túlvilág, a mennyország. Aki nem viselkedik illedelmesen, az elkárhozik, karácsonyra nem kap semmit.
VIII.
Apám a kellékes. Ő tárgyal az angyallal, egy titokzatos égi bankárral, aki a csekklapján minden elképzelhető s el nem képzelhető játékot kiutalhat. Anyám az ügyelő, a felügyelő, a rendező, az áldott súgó, aki titokban értésemre adja, mit kell hazudnom apámnak.
IX.
A világosító - a fölvilágosító- az a barátom, aki már évekkel ezelőtt közölte velem, hogy a karácsonyfát nem az angyal hozza, hanem a sánta viciné, s az egészet a nagyok találták ki, mert életük oly sivár és szürke, hogy szeretnének gyönyörködni a gyermekek tudatlanságában és ártatlanságában.
X.
Épp ezért tilos őket felvilágosítani. Kegyetlenség volna. Hadd higgyenek egyetlen káprázatuk boldog hazugságában. Csitt, ne beszéljünk a felnőttek előtt. Inkább zsaroljuk őket mi is, a magunk módján, az úgynevezett "tág gyermekszemünkkel".
XI.
Én erre a napra mindenesetre fehér kívánati lapot kapok, melyet kedvem szerint töltehetek ki.
XII.
Mit óhajtok? Várjatok, hadd gondolkozom! Nem olyant, mint tavaly, hanem másmilyent. Olyan gömbölyűt, amit ki is lehet nyitni és be is lehet csukni, olyan sárgát, olyan kereket, ami muzsikál is, olyan furcsát, olyan görbét, nem szabályost, de azért mégis egyenest, ami magától megy, süstörög, robban, tündököl, ezenkívül föl lehet kapcsolni a fülemre is.
...
XIV.
Olyant akarok, amit még senki nem látott, ami érdekes és borzasztó, ami csodálatos. Olyant akarok, ami nincs.
XV.
Csodát nekem, a csodát, ide a kezembe. Más nem kell.
(Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai)


Talán jólesett volna egy melegebb színű borító, és hasznos lett volna tudni az elbeszélések keletkezésének idejét is, de összességében megér egy ünnep előtti olvasást.


10/6

2011. december 19., hétfő

Schalom Asch: Motke, a tolvaj

Az oroszok mellett a másik nagy kedvencem a héber-zsidó irodalom. Egyértelműen elfogultan kezdek neki ezeknek a könyveknek, nehezemre esik objektíven értékelni őket.

Magyar nyelven is megjelent az eddig számomra ismeretlen, mégis a jiddis irodalom egyik legrangosabb képviselőjének nagyon színvonalas regénye. A galíciai Motke sokgyermekes család legkisebbjeként, születése pillanatától megtapasztalja a legkínzóbb nélkülözést. Olyannyira, hogy anyja melle helyett cukros anyagcsücsköt nyomnak a szájába, hátha megelégszik annyival is. Szinte borítékolható, hogy már mászóképes korában maga jár az élelem után, megeszik mindent, amit az utcán, szemetesben talál. Ahhoz sem rest, hogy a többi gyerek kezéből szedjen ki mindent, ami élelemre emlékezteti. Ahogy "fejlődik", egyre kifinomultabbá válik élelemszerzési technikája, zsiványsága egyértelművé válik, így igen hamar ráragad a címben olvasható jelző.

Anyja szíve majd' megszakad, de nem azt az időt élik, amikor saját gyermekét szoptathatná, érzelmi-fizikai igényeiket akár csak alapvető módon kielégíthetné.

"Slatke, valamennyi gyermekétől körülvéve ágyában feküdt, és magukra húzott minden régi rongyot, ami fellelhető volt a pincében. És csak ebben a sarokban, Slatkénál volt meleg. Ott voltak mellette kicsinyei, akik fiatal testükkel melengették, s akiket maga alá vett, mint kotlós a csibéket. Az anya karjai alól Motke, a tolvaj kukucskált ki. Fekete szemecskéi csillogtak a kerek, barna arcocskában, amely még az előző este evett krumplitól volt maszatos. Melege volt és jól érezte magát anyja ágyában."

Felnőttként megszökik otthonról, menekülni próbál nyomorúsága elől, abban reménykedve, hogy a nagyvárosban boldogabb életre lelhet. Önmaga is kivert kutyaként az utcán kódorgó ebek vezéreként tündököl, majd üvegfúvóként próbálja ki magát, később pedig vándorkomédiásokhoz szegődik. A cél Varsó, a nagyváros, ahol "boldogságát" az örömtanyán találja meg, mint romlott nők oltalmazója, futtatója. Tisztelik, tartanak tőle, de nem feltétlenül felkapaszkodott egzisztenciája miatt.

Végig nagy kérdés volt, vajon sikerül-e ennek a zsiványnak kitörni otthonról hozott, átkozott sorsából, vajon az igaznak hitt szerelem segíthet-e neki ebben!?

Nagyon tetszett, de ebben szinte biztos voltam attól a pillanattól kezdve, ahogy kézbe vettem!

Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán

Nem nagyon akarom túlbonyolítani ezt a bejegyzést! Annyi minden benne van, sőt, MINDEN benne van!

Nagyon szaggatta valami végig a szívemet, amíg olvastam. Pedig "csak" életről-halálról, szeretetről, családról van benne szó. Egy családról, amelyik különösebben még csak össze sem tart. És a cseresznyefáról. De azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk Őt is családtagnak, sőt... Talán ez a fa tartja életben, egyben a családot, a tiszta érzelmeket, érzéseket azokban, akiknek ez még számít.

Kölcsönkönyv volt (köszönöm!), de kell az én polcomra is!!! A gyerekeknek pedig feltétlenül oda fogom adni elolvasásra. Fontos!

Egyébként pedig én is úgy szeretnék egy saját cseresznyefát!!!

2011. december 18., vasárnap

Kate Chopin: Ébredés

Örültem, hogy megjelent magyarul ez a kisregény, mert angolul már egy ideje megvan, de valahogy nem volt kedvem hozzá.
Igazából azért is szereztem meg, mert angol szakos Molyos ismerőseim többen is nagyra értékelték.

Arról szól, hogy van ez a nő, Edna, aki feleség, családanya a XIX. század Amerikájában, lenn délen, New Orleansban. 2 kicsi gyermeke van, férje dolgozik, ahogy azt kell, ő meg otthon unatkozik, a nyarakat pedig a tengernél tölti egy kellemes társasággal. Itt ismerkedik meg Robert-rel, akivel együtt tölti a napjait és aki közelebb kerül hozzá, mint a férje valaha is.
A nyaralás, a tenger, a természet közelsége, a szabadság szele és persze ez az új, izgalmas ismeretség ébreszti őt öntudatra, hogy ő igazából nem akar tovább a házasság és az élet által a nőkre kényszerített börtönlétben tengődni tovább.
Zajlanak az események, felborítva Edna addigi teljes életét, lelkét és szellemét. A végén viszont valamelyest letisztulnak a dolgok, az írónő nagyon ravaszul feltárja a női lét disszonanciáját.

Egyszerű kis regény ez, mégis vannak benne fantasztikus mondatok, nekem nagyon megragadta az érzékeimet és a gondolataimat helyenként. De legtöbbször csak zajlanak benne a felületes szemlélő által unalmasnak is ítélhető események, viszont ha jobban elmélyülünk benne, látható, hogy Chopin mennyire érzékeny az apró, nüansznyi dolgokra. Ezért emlékeztetett engem Virginia Woolfra, bár annál kevésbé ideges és sokkal tisztább a szöveg, de szerintem ez a nagyszerű fordításnak is köszönhető.

A vége nálam majdnem ütött, tetszett, ahogyan az írónő ebből a viszonylag egyszerű alapszituációból ilyen mély, megcsavart, a regény elejéről származó halvány áttűnésekkel átszőtt helyzetet hozott létre. Ami a mai napig nem veszítette aktualitását, éppen ezért fontos ez a regény.
Nekem a vége olyan volt, mint amikor megszólal az előadás végét jelző hangos gong, de a közönség csak döbbenten ül maga elé meredve a nézőtéren.



Holly Webb: Max elcsatangol


Max egy kb. 9 hetes óangoljuhász kiskutya, aki boldogan vetette bele magát Molly életébe. Egymásra találtak hirtelen, amikor a szülők elmentek a nagy kiskutya-mustrára. Miután hazavihették Maxot, a kutya életében a második fejezet következhetett, a felhőtlen játék, az öröm ideje -egyelőre még otthon. Felhőtlen kacagások, nyalogatások, csibészségek a kertben, mind erősítették kapcsolatukat. Ám egyszer csak baj történt, s Max elcsatangolt. Kiment az ablakon, és nagy unalmában elindult Molly elé az iskolába. Innen jön az izgalom a könyvben: képbe kerül egy autó, egy kislány, akinek a neve Jasmine, sok-sok szomorúság Molly részéről.


Természetesen az izgalmak a könyv végén feloldásra kerülnek, de én örültem volna még 1-2 mondatnak a továbbiakról, illetve Molly és Max kapcsolatáról.
(Egy dolgot sajnálok igazán: ha már ennyire ki van hangsúlyozva, hogy a kiskutyákat be kell oltani és nem is lehet "közösségbe vinni" az egyik oltás beadása előtt, ill. a chip lényegét is kiemeli az írónő, akkor hogyan történhet meg, hogy egy kutya eltűnésekor a legközelebbi állatorvosi rendelőbe nem mennek el?- De ez biztosan felnőtt mivoltomban hiányzott. Majd elárulom, hogy a kislányom hogyan értékeli majd a történetet.)

Igazi, megszokottan kedves, gyerekeknek (kislányoknak) szóló történet egy kiskutyáról!


2011. december 17., szombat

1Q84 második könyv

Az első kötet után nincs olyan ember a világon, aki ne akarná azonnal kezébe venni a következőt, és a második után sem lesz ilyen ember. Csak kár, hogy az utolsó részre annyit kell várni. Mert sajnos várni kell rá egészen tavaszig, addig, amíg ki nem rügyeznek a fák, amíg az első pitypang ki nem dugja fejét a földből, és amíg vissza nem jönnek a fecskék. Ez az időpont most, amikor még munkába menet sötét van, és hazafelé tartva is, olyan távolinak tűnik, mintha sohasem jönne el. Ezt persze csak most érezzük, mert hipp-hopp és máris itt lesz. Mert ahogy ez az év elillant, úgy fog észrevétlenül tovatűnni ez a pár hónap. De akkor is, nekem ez most kell és nem tavasszal. Grrrr...

Miután kitomboltam magam, folytatom azzal, hogy ez a könyv továbbra is Murakami nagy alkotása. A kedvem az olvasáshoz egy cseppet sem lankadt a végéig, folyton fenn tudta tartani az érdeklődésem. És mindezt annak ellenére, hogy apró falatokban kapjuk az információforrásokat, és elég lassan csordogál előre a történet. A két szálon futó fejezetek segítenek abban, hogy ebből semmit ne érezzünk. Olvassuk az egyiket, és a végére érve legszívesebben átugranánk a másik szereplős fejezetet, hogy folytathassuk. Nem tesszük, mert tudjuk, hogy a másik szereplős történet végére ugyanerre a gondolatra jutnánk. Ezért egymást katalizálják a fejezetek, és már te is pörögsz vele, és észrevétlenül a legizgalmasabb részeknél Murakami szándékosan alád tesz az egyre rövidülő fejezetekkel. Közben a két szál időben egymás mellé ért, sőt aztán majdnem térben is, ahogy az lenni szokott. De akkor hirtelen kapunk egy ütést és a közös vonaltól kénytelenek vagyunk újra messzire kerülni újra erőfeszítéseket tenni, hogy közelebb jussunk. Még most is beleborzongok, mert egyszerűen zseniális ahogy ezt az író műveli velünk.

Épp káááá-nak kommenteltem minap, mennyire egyetértek azzal, amit ő is szeret Murakamiban. Tudjuk, hogy a könyvet átjárja a misztikum, lépten-nyomon találkozunk vele, de annyira sikerül elvegyíteni a valósággal, hogy eszünk ágában sincs ezen kételkedni. Pont emiatt nem is gondolkodunk el a misztikus dolgok miértjein, mert tudjuk, hogy erre semmi szükség. Azért misztikus, mert nem kell megérteni. Csak csordogálni kell az eseményekkel, bele kell lépni Murakami világába, és lubickolni benne, miközben az élmény megborzongatja a hátad a nyakadtól a derekadig. Pont úgy, ahogy most gondolod.

A történet felvázolását teljesen feleslegesnek tartom, senki nem szereti a filmeket a közepétől nézni. Azt azonban elmondom, hogy amitől féltem, a fordítás milyensége teljesen kielégítő. Nagyon ügyes az új fordító, bár összefésülhettek volna ezt azt a szövegben, mert többször előforduló szavakat máshogy fordított. De eltűntek a zavaró félrefordítások, ami az első könyv elején előfordult.

Szóval én remegve várom a befejező részt, hogy mi lesz itt még, mert ez eddig rengeteg csillaggal a tetején egy hatalmas ötös.

Murakami Haruki: 1Q84 második könyv. Geopen, Budapest, 2011.


Szenteste- A szeretet ünnepe (Szerk: Hunyadi Csaba Zsolt)


Most kaptam ezt a könyvet, de gyorsan ünnepi hangulatba kerültem a szombati délutánon, így el is olvastam.
Ünnepi hangulatom még nincsen, de adventi van. Hiszen várakozom. Sajnos a munkahelyi év vége, az ottani felhők beárnyékolják és sötétebbé teszik az örömeimet, de próbálom nem hagyni magam és tenni a kellemetlen ellen az ilyenkor áradó melegséggel, fényekkel.

Szenteste….
Amikor Jézus születését ünnepeljük. Amikor az emberek hitüktől függetlenül a szeretetet próbálják ünnepelni. Ki így, ki úgy.
Én soha nem tagadtam, hogy irigylem a régi karácsonyokat, amikor még nem az ajándékdömping volt a lényeg, amikor a családok képesek voltak napokat együtt tölteni hol itt, hol ott. Irigylem azokat ahol ez a momentum még mindig lényeges.

Szenteste…
Ez a kis könyv egy történetekben és versekben gazdag kincses sziget. Sziget, mert ha belemegyünk, nehéz lesz a kijutás. Nehéz lesz, mert a történetek olvasásakor elönt az érzés, hogy legalább azt az egy történetet végigolvashassuk a meghitt nyugalomban. Sziget, mert a könyvvel jól érezzük magunkat a mi kis szigetünkön. Én jól voltam. Próbáltam beleolvadni és eggyé válni az olvasmánnyal, vagy az aktuális kis verssel, de tudom, hogy az elképzelés kevés az átéléshez. Kevés ahhoz, hogy megértsem a hatalmas nagy nélkülözéseket, a nagy havakat, a sokgyermekes családok szegény és hideg-tüzelőmentes karácsonyát. Kevés, hogy megértsem, hogy egy gyertyának is nagyon lehet örülni.

Szigeten voltam, és fuldokolni kezdtem, amikor belemerültem. Mert, bár élveztem és örömmel olvastam, de mindig találtam asszociációkat, amitől sírva, ill. könnyekre fakadtam, amitől emlékeztem egy valamikori karácsonyra, vagy éppen valakire.

Szenteste…. Kinek mit jelent…. Amit nekem jelent, azt próbálom áthagyományozni az ajándékot kereső, izgatottan kibontó gyermekeimre, hogy egyszer nekik is azt jelentse, amit nekem: az örömöt, a szeretetet, az ajándékozás örömét, a feltétel nélküliséget, a zenét, az együttlétet, a csendes éjt, a királyokat, a csillagokat, az angyalokat, a hitet, a csendet, az esetleges nélkülözés elfogadását, a...

Szenteste… bár a karácsony nekem távol áll a könyv kék színétől, a kötetben lévő -számomra jobbára ismeretlen- versek és történetek meghitten elröpítettek arra a szigetre, ahol tudok emlékezni és készülni karácsony szent ünnepére.

KARÁCSONYI MESÉLŐ KÖNYV


Karácsony...
Kinek mit jelent a szó? Kinek milyen érzések kapcsolódnak hozzá?
Ki emlékszik a régi karácsonyokra? ... és ki csak a mostaniakra?
Ki tudja összehasonlítani a saját gyermekkori karácsonyát (vagy éppen emlékekből, elmesélésekből a szülei karácsonyát) a gyermekei ünneplésével.
Az izgalom sokunknál ott van, ott maradt. Sokszor és sokan nem is gondolják át az emberek, hogy karácsonykor mit ünneplünk. Átgondolhatja mindenki a maga értelmezésében.
A Karácsonyi mesélő könyv 3 nagy fejezetre van bontva. Az első rész nagyon alkalmas arra, hogy a gyerekekkel átéljük a kis Jézus születését. 13 rövid történetre bontva mesélhetjük el gyermekünknek, unokánknak, tanítványainknak, óvodásainknak Mária és József vándorlását, menekülését, beszélgethetünk az angyalokról és megismerkedhetünk Gáspárral, Menyhérttel és Boldizsárral.

A második nagy fejezetben történeteket olvashatunk a karácsonyi hagyományokról. Betekintést nyerhetünk olasz, szír, svéd, spanyol stb. mesékbe, hagyományokba is. Én azonnal szívembe zártam Befana anyót, aki csak sipp-supp, sipp-supp! Mindig csak söprögetett.
Olvashatunk Miklós püspökről, aki a szegényeknek is osztogatott, sőt rabszolgaságtól is megmentett három lányt.
A tevék történetét is megismerhetjük, de sok más történeten kívül bepillanthatunk a tengeren túli "kandallókra akasztott zoknik" történetébe is.

A harmadik nagy fejezetben pedig a "Karácsonyi mesék és legendák" című részt olvashatjuk, amiben számomra eddig teljesen ismeretlen mesegyűjteménnyel találkoztam.
A könyv végénél pedig egy olyan gyűjtemény található, aminek nagyon örülök: "Mesemondás csoportban" címmel segítséget kapunk a közös meséléshez, a közös mesék, történetek feldolgozásához, egy jó beszélgetéshez!

A könyvet mindenkinek ajánlom! Egyszerűen tetszetős, illusztrációkban nagyon gazdag, így szemet kápráztató ez a KARÁCSONYI MESÉLŐ KÖNYV. Mindenki megtalálhatja benne azt az értéket, amit igazán keres a karácsonyi ünnepkörben!

Dr.Henry Cloud & Dr. John Townsend: Gyerekhatárok


Véleményem szerint folyamatos napirendi téma lehetne, kell-e a gyereknek a korlát? Korlát a nevelésben, meddig hagyjuk őt kibontakozni- kibontakozni jó-jobb és rossz értelemben.
Fel is sorolhatnám a szülői típusokat, azaz hogy vannak a "ráhagyó" típusú szülők, vannak az autokrata-szigorú-csak azt lehet, amit a szülői önkény elvár típusú szülők, és vannak a demokratikus szülők, akik hagyják, de megvannak a korlátaik. Természetesen olyan is előfordul, hogy nem is veszi észre a szülő, hogy ő mindent ráhagy a gyermekére, mert az édesanya amolyan segítőkész típus, a gyermeke az ő szeme-fénye, s ő szívesen segít neki, sőt, engedi őt kibontakozni- sok szülő ezt úgy nevezi, hogy "kreatív"-nak neveli, mire képes.
Ezzel ott van a probléma, hogy a megfelelő korlátok segítik a gyermekek személyiségének fejlődését, segítik a későbbi életben való boldogulásukat.

A "Gyerekhatárok" című könyvben megerősítést kaphatunk abban, hogy jól neveljük gyerekünket, azaz, hogy a gyermekünkkel szemben felállított határaink miatt ne érezzük régimódi, szigorú, zord szülőnek magunkat.
Megismerkedhetünk olyan megalapozott gondolatokkal, amelyekkel azonosulunk vagy megpróbálunk azonosulni.

A könyv rádöbbentett engem arra, hogy nem csak ismerni kell az általunk, családunk által felállított határokat, hanem a gyerekeket is meg kell tanítani ezekre. Meg kell velük értetni, hogy felelősek saját viselkedésükért.
Mivel nekem már "nagyobbacskák" a gyermekeim, így félve olvastam, hogy mennyire kapok én is instrukciókat, ötleteket, javaslatokat, hogy az esetlegesen felfedezett hibáimat elkezdhessem korrigálni. Hiszen a gyermeknevelés a legnehezebb a számomra. ..és minden felelősségteljes szülő számára, de tudom, hogy nem egyszerű. Hiszen ég-föld különbségek lehetnek közöttünk és közöttük, nincs recept hozzájuk, nincs felírandó gyógyszer az elrontott beszélgetésekre, vitákra.
Egyetlen gyógyszer lehet, ha jól az eszünkbe véssük, hogy mi, szülők vagyunk az elsődleges támaszok a gyerekeink számára, a legtöbbet azzal segíthetünk nekik, ha szeretjük őket, ha támaszaik leszünk. De mindenképpen tegyük fel magunknak azt a kérdést: Mit gondolunk, félünk-e attól, hogy elveszítjük a gyerekünk szeretetét, ha nemet mondunk neki?
A könyv segít az olvasó szülőnek abban, hogyan lehet nem csak határokat szabni, kialakítani, hanem határrá válni.

Bemutatja a tíz törvényt:
1. a "Vetés és aratás törvényét", hogy a gyerek úgy tanuljon a hibáiból, hogy nem bántjuk őt meg a szavainkkal;
2. a "Felelősségvállalás törvénye", hogy megtanuljanak felelősséget vállalni saját életükért;
3. "Az erő törvénye": erő szükséges ahhoz, hogy cselekedeteket vigyenek véghez, s ezek által a saját magukat és a körülöttük élőket is megismerjék.
4. "A tisztelet törvénye", amely azt jelenti, hogy a gyermeknek rá kell jönnie, meg kell ismernie a mások határait, és ezeket tiszteletben kell tartania.
5. "A motiváció törvénye": ez azért fontos, mert a motiváció több fokozaton keresztül fejlődik ki a gyermekben, a szülők sem használják ugyanazokat a motiváló eszközöket a különböző életkorokban.
6. " A mérlegelés törvénye" szükséges, hogy különbséget tudjunk tenni ártalom és fájdalom között, és ezt a gyermek is megértse.
7. " A proaktivitás törvénye", azaz segítenünk kell, hogy a gyerekek megtanuljanak megfelelő színvonalú határokat húzni, dühöngés és indulatkitörés nélkül.
8. "Az irigység törvénye". Az irigység egy nagyon jellemző emberi tulajdonság, az emberi természetben különböző mértékben jelenik meg. Meg kell próbálni a gyermeki irigységet átalakítani elfogadássá, hálává és megelégedéssé.
9. "Az aktivitás törvénye" kapcsán megtanuljuk, hogy a problémák megoldása saját maguknál a gyermekeknél kezdődik, az aktivitásra szükség van a boldoguláshoz.
10. "Az őszinteség törvénye" arra tanít, hogy "világosságban" érdemes élni.
A törvények ismeretével és a könyvben leírt 6 lépéssel (a saját határaink ismeretével, a céllal, hogy mit szeretnénk elérni, és egy jó tervvel és kivitelezésével) eljuthatunk oda ahová szeretnénk, elérhetjük céljainkat.
A könyv szerint minden életkorban érdemes elkezdeni az elkésett/megkésett nevelést, vagy az aktuálisan megjelent problémák helyzetek változtatását.

A"Gyerekhatárok" tele van történettel amelyek élethelyzeteken keresztül mutatják be a problémákat és esetleges megoldási lehetőségeiket.
Nem mindennel tudtam azonosulni, de tény, hogy sok mindennél felcsillant a szemem, hogy igen, és így teszem, (talán) jó úton haladok.
A könyvben a Bibliából vett igék is olvashatók az adott témához illően, ami megerősíti, megerősítheti a nevelési elveinket.
Néhol szigorúnak tűnt a mód, pedig tudom, hogy csak a következetesség húzódik meg a mondatok mögött. De sajnos, ahogy olvastam én is rájöttem, hogy halványan nálunk is újra kellene venni a mérlegelés törvényét.
Olvasmányos irodalom, mindenképpen forgatásra, olvasásra ajánlom a gyermekes szülőknek.
4/5