Alan Hollinghurst: A Szépség vonala

Már megjelenése előtt gyakran belebotlottam a könyvbe, nagy durranásnak ígérkezett.
Sokáig kerülgettem, aztán sokan dicsérték és akkor persze nekem is kellett.

Valahogy nem jöttem ki a könyvvel, ezért is tartott sokáig az olvasás. Rájöttem, hogy az ilyen típusú, témájú könyvek igazán  művészlelkületű embereket szólítja meg. Ők megértik és értékelni is tudják. És most nem az  bajom, hogy a homoszexualitás (számomra) túl nyíltan volt taglalva, hanem úgy egy az egyben az egész, ahogy ezt a témát feldolgozta - adva van a 80'-as évek, egy szegény családból származó fiú és egy gazdag család - e kettő találkozik, és a szegény fiú szemével láthatjuk gazdagék világát.

Valakinek a véleményét olvastam, aki azt írta, hogy aki nem lát tisztán az akkori kort illetően mind politikailag mind egyéb téren az nem fogja érteni a könyvet sem - lehet ez történt velem is, nem tudom, de próbálkoztam. Elolvastam és végül is valahol szerettem illetve tetszett. De mégis távol maradt tőlem a történet.

Én nem vagyok ilyen társadalmi rétegeket boncolgató típus, már csak azért sem mert nem igazán vezet sehová. Persze kellenek az ilyen könyvek is csak azt hiszem nekem még érnem kell hozzájuk.

Henry James egy művét sem olvastam, a Galamb szárnyával próbálkoztam de engem untatott.
Ettől eltekintve értem Én a címet, ami nagyon találó lett és megláttam Nick-ben a szépet meg a jót...
(bár néha Ő is elítélendően viselkedett)

 A borító nagyon tetszik! Elegáns, szép.

Linn Ullmann:Stella zuhan

"2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ."

Már régóta készülök olvasni a szerzőtől, sokan dicsérték és ennek a könyvének mind a borítója mind a címe megfogott.

Mint a fenti fülszövegből kiragadott idézetből kiderül Stelláról szól a könyv, aki egy nap vagy leugrik, vagy lelökik egy toronyház tetejéről.

Felváltva szólal meg a férj, a kirendelt nyomozónő, Stella egy barátja, lánya.... szereplő van bőven ,mindenkiről megtudhatjuk milyen kapcsolatban állt Stellával, milyen emlékeket őriznek a nőről, bepillanthatunk a közös múltjukba miközben Stella temetésére készülnek.

A történet eleje nagyon vontatottan indul,sőt idegesítően furán.Aztán egy hirtelen váltással jön egy lehengerlően jó rész,csak röpködtek a lapok olyan gyorsan haladtam.

Ullmann stílusára rá kell érezni, arra jöttem rá így olvasás után, hogy el kell fogadni ezt a fura stílust csak így élvezhető a könyv. Engem azért néhol zavart a már-már aberrált szereplők egy-egy tette, története talán ezért is volt picit csalódás a könyv.

Különös módon élteti Ullmann a figuráit, egyrészt vonzódunk hozzájuk, érdeklődve olvassuk a sorsukat másrészt túlzásnak érezzük amilyenek, amik velük történnek.

A borító elején nem igazán tudtam hova tenni az óriáskereket, de nagyon jól bele lett csempészve a könyvbe és remekül ki lett ragadva ez a részlet.

Ami meglepő, hogy kicsit sem krimis jellegű a könyv, bár Stella végig jelen van a történetben mindig elfeledkeztem róla, hogy miért is boncolgatjuk a környezetét.

Fura könyv az egyediséget kedvelőknek.

Annyit elért ez a történet,hogy kíváncsi lettem a szerző többi magyarul megjelent könyvére.

Karin Fossum: Indiai feleség

Ritkán olvasok krimit. Ez azonban az indiai nemzetiségű feleség okán felkeltette az érdeklődésemet. Persze igazából nagyon kevés indiai vonatkozás volt benne, mert nagyrészt Norvégiában játszódik.

Egy pici faluban, kb. 2000 lakossal, amely helység a falu ugyanazon jellegzetességeit viseli magán, mint bármely falu Európa szerte. Van egy posta, egy kocsma, egy bolt, egy iskola és sok-sok egymást nagyon jól ismerő vagy ismerni vélő lakos.

Egy ötven körüli szelíd agglegény, Gunder úgy dönt, hogy mivel hazájában eddig nem sikerült feleséget találnia, Indiába utazik, mert megfogja a nővérétől kapott, Indiáról szóló album. Úgy gondolja, hogy ott biztosan talál magának megfelelő nőt, hiszen sokan vannak, szegények és nem utolsó sorban szépek a nők. Érdekes módon azonnal talál is magának megfelelőt a rövidke, két hetes útja során és meg is ejtik a frigyet pikk-pakk. Megmondom őszintén, lehet, hogy mert én túl óvatos vagyok, de ezt a momentumot egyáltalán nem találtam életszagúnak. De hát mi lett volna az Indiai feleséggel, ha nem sikerült volna asszonyra lelnie??? Hát akkor nem hal meg. Ugyanis Poona, az asszony pár héttel férje után, miután mindent elrendez és búcsút mond korábbi életének, Norvégiába repül, hogy végleg ott maradjon. A férj egy tragikus baleset miatt nem tud feleségéért menni a reptérre, és úgy alakul, hogy a nőnek sosem sikerül elérnie álmai otthonát, mert a reptérről a hazáig vezető úton valaki brutális kegyetlenséggel megöli.

Megindul a nyomozás Sejer felügyelő és ifjú kollégája vezetésével. Az események lassan bontakoznak, kezdetben nincs semmi nyom, de lépésről lépésre mégis előbukkannak szemtanúk és vallomások, melyek elvezetnek az esetleges gyilkoshoz. Fossum úgy szövi a szálakat, hogy többen is gyanúba keverednek egy-egy félmondat erejéig és néhány szereplő kis története elvarratlan marad. Éppen ettől életszagú igazából a krimi, mert nem kapunk mindenre választ és az igazság sem derül ki teljes egészében.

Érdekes kriminológiai, megkérőjelezhető módszereknek lehetünk tanúi, legalábbis nekem annak tűntek. Hogyan lehet valakit beismerésre kényszeríteni, függetlenül attól, hogy bűnös-e vagy sem...

Érdekes volt olvasni, hogy hogyan befolyásolja egy ilyen szűk és zárt közösségben való lét az emberek őszinteségét a tanú- és egyéb vallomásoknál. Hogy akár inkább gyanúba keverik magukat, minthogy a piszkos kis titkaikra fény derüljön...

Nagyon gyorsan haladtam az olvasásával, egyrészt mert érdekelt, valahol tetszett, ugyanakkor rettenetesen nyomasztott a sivárság, a sterilség - van valami steril a skandinávokban, amit nem tudok más szóval kifejezni és megmagyarázni sem - és már le akartam tudni.

Biztos, hogy nem egy átlagos krimi bizonyos szempontból. Azt hiszem tetszett.

Kiadja: Scolar Kiadó

Sofi Oksanen: Tisztogatás

"… a mindennapi félelmektől elgyötört élet, Martin bűzlő teste, (…..) a vég nélküli hazudozások, a vég nélküli hentergések (..), az örökös remegés, a bemberg-ruha izzadtságtól csatakos hónaljbetétje, a fogorvos szőrös keze, Linda merev tekintete ama bizonyos éjszaka után, lámpák és katonai csizmák, mindezekért kész lett volna megbocsátani, mindezeket elfelejtette volna, ha csak egyetlenegy napot együtt tölthetett volna Hansszal Tallin parkjában."

Ismét egy reménytelen szerelmes nő..... évekig, hiába. Hogy ez miatt vagy más miatt, azt nem tudom, de olyan dolgokat tesz, hogy azt mondom "Úristen"
Kemény, küzdő, megfontolt, törhetetlen. Ami így van, az így van.
A könyv? ..... jól van megírva. Élvezet volt olvasni, bár tele fájdalommal, remegéssel, de ez a brutális élvezet, hitetlenség, hihetetlenség.

Aliide és Zara találkozása, "ismerkedése", rövid kapcsolata, miközben kibontakozik Észtország XX.századi történelme egy család életébe kicsiny betekintést nyerve. Családregény? á, nem.... sok kellene ahhoz. Történelem.

sehol egy napfény, sehol egy tényleges mosoly. csak Hans reménykedése a pozitív. csak Ingelben van valami fény.
Kit lehet ebben a regényben szeretni? tények, amik megtörténtek, tények, amik a jelenen vannak. Hülyék, mondhatnám f********-k, brutálisak, degeneráltak, kihasználók, „én vagyok az Isten”-ek.
történelem, reméljük már történelem. de mindig lesznek Natasák, Pásák, reménytelenül szerelmesek, menekülők, újrakezdők, reménykedők.
Lehet ez történelem, lehet ez borzalom, de egy jól megírt regény, amiben ott rejtőzik az akkori valóság, és a mostani is.
aggódás, szerelem, gyötrelem, védelem, elvakultság, feláldozás, ……..és a piszok-mocsok-büdös

ami nem mindig múlik, ez persze nézőpont kérdése. Honnan nézzük? Honnan számoljuk? Mit teszünk érte? Merünk lépni?- Zara megtette, meglépte,.......... megnyerte? Csak reménykedünk. Tény, hogy közel kerültem hozzá, és a Aliide-hez is, talán közelebb, mint ők ketten egymáshoz. Azért a megértéstől olykor fényévekre voltam, de elméláztam, ködössé vált tekintetem, és rájöttem, kis apró légypiszok vagyok én ebben a történetben.

"Zarának fogalma sem volt róla, miért tartozik Pásának. Ettől függetlenül számolni kezdte, mennyivel csökkentette már tartozását, mennyi van még hátra, hány hónap, hány hét, nap, óra, hány reggel, hány éjszaka, hány zuhany. (...) Az időszámítás alapja más is lehet, nem csak az óramutatók járása. Az ő kalendáriuma mindig megújult, mert..."

Sofi Oksanen: Tisztogatás

Számomra nehéz erről a könyvről írni, hiszen egy komoly témát dolgoz fel Oksanen, aki nem mellesleg zseniálisan ír.

Aliide és Zara életét ismerhetjük meg, akik hasonló élményeken mennek keresztül kb. 40 év különbséggel.

Aliide egyedül él Nyugat-Észtországban egy kis faluban. Egyik reggel eszméletlen nő fekszik a kertjében, akit nem is tudja megmagyarázni miért, de befogad és pár napot együtt töltenek. Ez a pár nap az emlékezés időszaka.

Aliide II. Világháború eseményeire emlékszik vissza. A családjára, szerelemre, félelmeire, reménytelenségre, rettegésére. Zara pedig az 1 éve tartó szenvedéseire, megaláztatására, gyötrelmeire, túlélésére.

Pörgős, eseménydús, hátborzongató történet, szerencsére az írónő könyörületes velünk és nem mesél mindig részletekbe vágóan a történtekről, néhány pillanatot a képzeletünkre bíz.

Aliide alakja nagyon unszimpatikus nekem, de a történet vége felé, amikor már megtudjuk mi mindenen ment keresztül megértettem. Zara egy szeretetre méltó fiatal lány, akit rettenetesen sajnáltam. Családja megsegítése miatt hagyta ott otthonát, sok pozitív gondolattal. A vége pedig tele lett negatívumokkal.

Az íróról írt szépségek után, amit köszönhetek a remek fordításnak is, hiszen nélküle biztosan nem jöttek volna át az események részünkre, muszáj megemlítenem a könyv borítóját. A könyv tartalmának ismerete nélkül arra gondoltam, hogy ez egy rovarokról szóló kézikönyv. A légy megjelenítése érthető és persze ötletet sem tudok adni mit kellett volna kitalálni, de ez a légy nem a legjobb választás.

Natascha Kampusch: 3096nap

Sokan mikor meglátták a borítót felhördültek, hogy miért kell ilyen szenzáció hajhász sztorit írni - és itt álljunk meg!! Ez a könyv aztán ettől tényleg távol áll. Natascha ezt írja - "Most már elég erősnek érzem magam, hogy elmeséljem elrablásom és fogva tartásom teljes történetét" nem vagyunk egyformák, de én is azt vallom, hogy ha valamiről elég sokszor beszélünk azzal egyre jobb lesz, egyre közelebb kerül a megoldás, esetleg hamarabb túljutunk gondjainkon, bajainkon. Natascha pedig beszél, mesél és remélem, hogy mire megírta a könyvet lelke is könnyebb lett, és már tudta, hogy indulhat el egy olyan úton amitől a boldogságot reméli.

Az örök nagy igazság Natascha esetében még inkább érvényes, miszerint az élet írja a legképtelenebb történeteket. Mindenki hallott, olvasott róla amikor 1998 márciusában eltűnt és nyolc évvel később, 2006 augusztusában mikor kiszabadult. És, hogy mi történt, mit érzett, hogy tengette napjait a kislány aki időközben felnőtt nő lett ebből az érzelem gazdag leírásból tudhatjuk meg.

Natascha lélek ereje lenyűgözött, nagyon hamar ki ismerte elrablója jellemét. Tisztán látta, a beteg, labilis embert akinek soha sem fog megfelelni, bármily simulékony is lesz. Natascha önmagáról beszél, az érzéseiről, gondolatairól, emlékeiről. Aki brutális részleteket, horror filmbe illő jelenteket vár csalódni fog. Természetesen Natascha pár alkalommal idéz a naplójából, de ezek elenyésző esetek.

A rettegő kislány az első években az emlékeibe, az otthona felidézésébe menekül, miközben folyamatosan arra vár, hogy kiszabadítsák. Az első év után azonban halványulnak az emlékek, Natascha kétségbeesetten keres valami újabb kapaszkodót azért, hogy túléljen. Belegondolni is döbbenetes a nyolc évbe, egy ember életében akkor is sok ha szokásos, átlagos életét éli.

Natascha jó párszor feladja, szerencsére csak pillanatokra. Döbbenetes, hogy otthonától, családjától a szabadságtól mindössze húsz percnyire volt, és rabsága utolsó évében egyre gyakrabban, és bátrabban vitte fogva tartója emberek közé-abba az üzletbe ahol Natascha édesanyjával is járt vásárolni, azon az úton autóztak ahol Natascha oly sokszor szüleivel is utazott. És mégis egy őrült által diktált életet élt, múlt el a gyermekkora, a sok karácsony, születésnap.

Mégis ahogy a fülszöveg fogalmaz, felnevelte önmagát, erős maradt, és bár nyolc évig egy ember volt élet-halál ura Natascha mégis épp ésszel kibírta, és próbált minnél távolabb kerülni a helytől ahol csak a teste volt rab de a lelke folyamtosan máshol járt.