2009. március 30., hétfő

Syrie james:Jane Austen naplója

A szerző nagy rajongója Jane Austennak,sok időt töltött azzal, hogy alaposan feltérképezze Jane éltét, és munkásságát. Ebben a könyvben szeretné kicsit közelebb hozni a rajongókhoz, az igazi Jane Austent. Syrie James ez tökéletesen sikerült, az összes dátum, helyszin valós, akár a személyek csupán egy-két olyan szereplő van akik a szerző képzeletének szüleményei.

A regény végigköveti Jane életét, a fő motivumok Jane könyvei, azoknak létrejötte,és az a két év ami homályban maradt -ez az a két év mikor Jane Austentól semmilyen irásos feljegyzés nem maradt meg- Austen lelkes levéliró volt,és naplóféle feljegyzéseket is készitett. Ezt az űrt, tölti ki a regény, a szerző részben a megmaradt feljegyzésekre, és levelekre támaszkodik, részben pedig a saját fantáziájára.


Jane Austen regényei a szerelmeről szólnak,bár úgy tudni neki magának ebben sosem volt része! Nem ment férjhez,és egy-két rövid románctól eltekintve nem derült ki, hogy volt-e férfi az életében. Nővére Cassandra, Jane halála után jelentősen cenzúrázta Jane feljegyzéseit-persze mindenki azt gyanitja,hogy egy olyan szerelem miatt ami a férfira és Austenra is rossz fényt vetett volna.

Syrie James ebben a regényben megajándékozza ezzel a szerelemmel Austent! Hiven követve Austen stilúsát remekül van megírva a szerelem beteljesülése,majd a szomorú elválás.Mivel a történet Jane életrajzába van beépitve teljesen hihető! Olvasás közben annyira beleéltem magam,hogy szinte elfeledkeztem arról, hogy nem egy Austen által irt könyvet olvasok, hanem egy róla szólót.

A könyvben sok érdekes dolog derül ki Austenról,többek között,hogy csak úgy volt hajlandó kiadatni a könyveit, ha ő maga névtelen marad! És az általunk ismert könycimek hogyan születtek meg illetve mik voltak a könyvek eredeti cimei.

Jane Austen 1817 -ben negyvennégy évesen meghal.

És bár olvastam Jane Austen könyveit, de nem mindegyiket, most teljesen a hatása alatt vagyok úgyhogy az összes művét el fogom olvasni!

A boritó is remekmű!


2009. március 29., vasárnap

Donna Tartt: A titkos történet

Mindig vonzódtam az egyetemen, főiskolán játszódó történetekért. Talán azért, mert ha valamit igazán sajnálok, hogy kimaradt az életemből, az az igazi egyetemista/főiskolás feeling és minden, ami vele jár: kolesz (de inkább egy campus :-)), bulik, pletykák, közös tanulás és a többi. Mivel a fősulit már munka mellett, levelezőn végeztem, ez nekem mind kimaradt, csak a vizsgaidőszakok őrületét sikerült megtapasztalnom...

A könyvet Nimánál fedeztem fel és nagyon megtetszett, amit írt róla. Igaz, nem szeretem kifejezetten a krimiket, mégis éreztem, hogy ez más lesz. És részben az is volt. Ugyanis annyira egyedi hangulata volt a könyvnek, hogy az első 200-250 oldalon valóban teljesen be voltam zsongva tőle.

Amerikában járunk, egy kisebb vermonti egyetemen, ahol narrátorunk belecsöppen egy különös kis társaságba. Ógörögöt akar ugyanis tanulni, de az iskolában csak egy nagyon zárt, 5 fős kis társaság tanulja ezt a nyelvet. A tanáruk csak nagyon nehezen fogad új embert a csoportba, Richardnak mégis sikerül bekerülnie, mivel már korábban is foglalkozott ezzel a nyelvvel és valamiért személye meggyőzi a tanárt, a különc Juliant. Bekerül tehát a csoportba, amely nem mindennapi fiatalokból áll. 4 fiú és egy lány. A fiúk öltönyben, nyakkendőben járnak, jómódúak. Aztán van egy fiú-lány ikerpár, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Az iskolán belül a csoport nem érintkezik szinte senkivel, állandóan együtt vannak és sokszor görögül beszélnek egymással, hogy mások ne értsék.

Aztán történik egy baleset, gyilkosság, ki tudja mi - valami szörnyűség, amit az elkövetők egy másik gyilkossággal próbálnak fedezni. Többet nem árulok el a történetről. Az az emberi tulajdonság kerül a középpontjába, amit oly sok helyen boncolgattak már: hogy meddig képes elmenni az ember, hogy mentse a bőrét, hogyan képes hidegvérű gyilkossá válni, és mennyire képes elviselni a lélek, az elme egy ilyen tettet....

A történet hangulata, a sejtelmessége, egyedisége teljesen magával ragadott az elején. Donna Tartt valami egészen különleges hangnemet ütött meg kezdetben, ehhez jött még a környezet, valamint az antik irodalom és tényleg imádtam egy darabig. Aztán a közepe felé átment egy átlagosan jó krimibe, sőt el is laposodott egy kicsit. Érződött rajta, hogy az írónő próbálja feldobni egy-két pikánsabb motívummal, mint pl. a homoszexualitás, vérfertőzés, drog és egyebek, de nekem ezek kicsit erőltetettnek tűntek, bár lehet, hogy a 90-es években, amikor íródott, még nagyobb "hű"-t váltottak ki az emberekből ezek a dolgok, mint most belőlem...A végére pedig a várt nagy csattanó helyett egy számomra banális megoldást biggyesztett az írónő, ami egyáltalán nem tetszett, sokkal többet, érdekesebbet vártam.

Jó, különleges krimi, csak ajánlani tudom mindekinek, de én egy picit csalódtam benne, túl sokat vártam tőle azt hiszem...


Linn Ullmann - Áldott Gyermek


Linn Ullmann

1966. Augusztus 9-én született Oslo-ban Karin Beate Ullmann néven, Liv Ullman és Ingmar Bergman lányaként. 1988-ban fejezte be irodalmi tanulmányait a New York-i egyetemen. 1992-ben költözött vissza Norvégiába ahol újságíróként (Dagbladet, Aftenposten) kezdett dolgozni. Négy regény írt , amelyet több mint harminc nyelvre fordítottak le és ezzel világhírűvé vált. Az első műve a Mielőtt elalszol 14 országba jutott el mielőtt Norvégiában kiadták volna. Áldott gyermek című művét 2005-ben Brage-díjra jelölték.

Megjelent művei:
Mielőtt elalszol (2000)
Áldott gyermek (2002)

Kegyelem(2006)

Áldott gyermek

A történet 1979 nyarán játszódik, egy Balti tengeri szigeten. Három féltestvér Erika, Laura és Molly minden évben itt töltik a nyarat apjuknál Isak Lövenstadnál. De ezen a nyáron minden megváltozik és 25 évnek kell eltelnie, hogy a testvérek visszatérjenek a szigetre. Az úton Hammarső felé, visszagondolnak a sorsdöntő nyárra és feltárják az olvasónak, hogy mi történt azon a nyáron a többi ott nyaraló gyerekkel és Ragnarral. Ragnarral az áldott gyermekkel, aki mindig futott valami elől de valamiért különösen vonzódott Isak-hez.

Miközben olvastam ezt a könyvet eszembe jutott A legyek ura (Golding) ami hasonlóképpen emlékezetes mű. Folyamatosan azt kerestem mi húzódik meg a szereplők cselekedetei között. Szókimondó, nyers de mégis szépen megírt történet. Bár a vége kicsit hirtelennek tűnik nekem. Végig valamiféle katarzisra vártam,ami nem következik be. De így a befejezés is éppen olyan fura mint az egész könyv. Mindenképpen meg kell említenem, hogy az írónő zseniálisan tárja elénk a gyermeki gondolkodásmódot, és a valódi értékek keresését. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért is áldott az Áldott gyermek, de ez lehet az én hiányosságom is.

Aki szeretne kicsit elmerülni a bűn, a megbánás, a felelősség és az emlékezés körében annak ajánlom ezt a könyvet.

2009. március 27., péntek

Hamvas Béla: A babérligetkönyv

Kár, hogy nem kezdtem el sokkal korábban Hamvas Bélától olvasni, de biztosan most jött el az ideje... A Moly.hu-n akadtam rá erre a műre, sokan dícsérték, úgyhogy gondoltam megpróbálkozom vele.

Nem olvastam ezelőtt ehhez hasonló műfajú, témájú és súlyú dolgot. Eszembe se jutott ezidáig, hogy esszéket olvassák, már ez a szó is valami nagyon komoly, nagyon mély, tudományos, filozófiai akárminek hangzik. Egyébként az is, de Hamvas mégis úgy képes tálalni, hogy az olyan egyszerű földi halandó lélek is, mint én, be tudja fogadni és ujjongva szippantja magába, ugyanis tisztítja a lelket. Csak áradozni tudok róla.

A babérligetkönyv olyan esszégyűjtemény, melyet Hamvas azért írt, mert egyszer egy nyaralás során babérligetben üldögélve nem volt a keze ügyében olyan könyv, amiben például rövid kis szösszenetek vannak, melyeket a nyaralás üres perceiben lehetett volna olvasgatni - mondjuk míg az ember az étteremben arra vár, hogy kihozzák a levest. Úgyhogy hiánypótlásként írt egyet :-)

A legkülönbözőbb témákban találhatóak a gyűjteményben esszék. Komolyabb és könnyedebb, olyan "hétköznapi apróságok" témájúak egyaránt. Olvashatunk itt az antik és modern tájképfestészet összehasonlításától kezdve a konyhakertig elég sok mindenről. Az viszont megegyezik mindegyikben, hogy ordít belőlük az író személyisége: a rendkívüli műveltséggel és intelligenciával párosuló könnyedség és humor, ami egészen különleges adottság szerintem. Valami olyan tisztaság és egyenesség, életszeretet árad a soraiból, ami nem mindennapi, sőt...

Nem mondom, hogy témájában minden esszé közel állt hozzám, sőt volt kettő, amit végig sem olvastam, ezek Hamvas képzeletének szüleményei, fantazmagóriái voltak. De ez semmit nem von le a könyv értékéből, ez az én "hibám", hogy ezek nem érdekeltek eléggé.

Kedvenceim a Kierkegaard Szicíliában - ez az utazásról ill. a személyiségünk megismeréséről szól, aztán A tamariszkusz alatt, melyben az író a hitről filozofál, valamint a Fák, ahol különböző fákat elemez és ruház fel személyiséggel.

Azért is szerettem még a könyvet mert ugyan nem nyaralás alatt, de üres perceimben, mondjuk a bölcsődébe menvén a gyerekért pár villamosmegálló alatt el tudtam olvasni egy-egy egész szösszenetet.

Biztos, hogy nem ez volt az utolsó Hamvastól, amit olvastam, egyelőre úgy érzem, hogy egy zsenivel van dolgom és rajongok ezért az emberért :-)

2009. március 26., csütörtök

Sinéad Moriarty: Született szülők

A könyvtárban a kezem vezetett mikor leemeltem a polcról a könyvet. Aztán meglepődve láttam,hogy Amadea is éppen ezt készül elolvasni-egyszóval megannyi jel,hogy olyan rossz már nem lehet:)mert mostanában alaposan mellényúltam a szórakoztató irodalommal.

A könyv három kötetes-vagyis folytatásos sztori,de önnállóan is nagyon élvezhetők,nekem az első rész-Babablues- kimaradt,de ennek hátránya nem volt,viszont olyannyira tetszett,hogy a befejező rész-Egyről a kettőre-biztosan el fogom olvasni.

A három rész a családalapitást öleli fel,cseppet sem unalmas,és sótlan módon.Emma és James öt év házasság után,úgy érzik itt a pillanat,hogy bővüljön a család.Az erőfeszitések hiábavalónak bizonyulnak,még a lombikbébi program sem segit. Ekkor Emma elhatározza,hogy örökbe fogadnak egy gyereket.James kevésbé lelkes,de egyetért Emmával,aki mindenbe fejestől ugrik bele és szervezkedni kezd.

Lelkesedésük kissé alábbhagy mikor közlik velük,hogy Irországban nincs örökbefogadásra váró gyermek.Igy marad Kina és Oroszország.

Miközben a gépezet lassan beindul zajlik az élet a rokonságban és a barátok háza táján is -szinte minden oldalon volt olyan mondat,amitől vinnyogva nevettem:)

Emma nagyszájú lökött huga,vagy éppen a szülők túlzott aggodalma adott okot a nevetésre.

Az örökbefogadást lépéseiről is megtudhatunk egy s mást ,amit Emmáék is nehezen kezelnek,aggódnak,és próbálnak megfelelni,hogy a történet végére nagyot sóhajtva ,mosolyogva nyugtázzuk,hogy övék lett Jurij:) miközben esküvők,békülések,plasztikai műtét és megannyi nevetés fűszerezi a történetet.




Catrin Collier: Az Utolsó Nyár

Nem tudom miért, de most hogy befejeztem a könyvet alig tudok róla irni.....pedig nem volt rossz könyv,de talán azért mert annyira érdekesnek akarta a szerző megirni,hogy a végét összecsapta,és túl sok volt benne a mindenki mindenkinek a rokona szál.

1939-ben Charlotte 18 éves,és a születésnapi partija után már csak férjhez menésre gondol.Egy Porosz gróf meg is kéri a kezét,és a lány azt gondolja naivan,hogy ez szerelem.

Azután kitör a háború és édesapja halálával kezdetét veszi,Charlotte felnőttkora.

A házassága nem úgy sikerül ahogy azt ő eltervezte,nem egy talpig úriember vette el,hanem egy rideg katona akit a háború elszólit a lány mellő,ahogy testvéreit is.

A történet a szokásos forgatókönyv szerint halad tovább-az egyedüli helytállás a családi birtokon,az éhezés,nélkülözés,aggódás a harcoló testvérekért-egy érdekessége a történetnek,hogy a második világháborút ezúttal egy német család szemszögéből ismerhetjük meg. Kiderül,hogy a német emberek éppúgy szenvedtek Hitlertől mint az ellenség.

Charlotte testvére egy a Hitler elleni merénylet elkövetői közül,és miután kiderül,hogy a merénylet sikertelen volt,a családnak menekülnie kell Hitler bosszúja elől.Ez egyben azt is jelenti,hogy Charlottnak el kell búcsúznia attól a férfitól akit igazán szeret-egy orosz hadifogolytól....

A könyv naplószerűen van megirva,Charlotte idős emberként olvassa újra a nyolcvan évvel ezelőtt papirra vetett sorait.És miután kiderül,hogy rákos,úgy érzi itt az idő,hogy visszatérjen a hazájába a családi birtokra ahonnan egy hideg téli napon elmenekült.Unokája kiséri el,akinek Charlotte ajándékba adja a naplóját.

A történet eleje nagyon tetszett, a bál, a szép ruhák,suhogó selymek,grófok ,szerelem............és bár a folytatás is cselekményben gazdagon van megirva,mégsem tetszett annyira.Lehet túl sok háborús történetet olvastam mostanában.

A boritóról csak annyit,hogy nem lenne rossz,ha nem egy ilyen történethez készitették volna. Hasonló sztori a Tanúnk a hold-néha olyan érzésem,volt ,hogy azt a könyvet olvasom újra. Annak viszont jobb a boritója!





2009. március 15., vasárnap

Sherry Jones: Aisha, a Próféta szerelme

Nagyon örültem neki, mikor láttam, hogy megjelent ez a könyv, ugyanis a közelmúltban viszonylag sokat foglalkoztam az iszlám vallással, azon belül is főleg a muszlim nők helyzetével.
A könyv Mohamed próféta egyik feleségének, mégpedig az állítólagos legkedvesebb nejének, Aishának az életét követi nyomon 6 éves korától egészen Mohamed haláláig.
Ezen kívül azért is volt örvendetes számomra a könyv megjelenése, mert nyilvánvalóan Aisháén kívül a Próféta életébe is bepillantást nyerhetünk. Mert amíg Jézus életéről itt Európában millió alkotás született, addig az iszlám prófétáéról nemigen. Persze ennek is megvannak az okai, hiszen ha jól tudom, az iszlámban tilos emberek képi megjelenítése, meg aztán errefelé a muszlimok száma elenyésző...

Tudni kell, hogy botrány is övezte ennek a könyvnek a megjelenését, az amerikai Random House kiadó visszamondta a kiadását, mert a muszlimok haragjára számítottak a könyvvel kapcsolatban és erőszakos cselekményektől tartottak...Szerbiában vissza kellett hívni a polcokról a szerb muszlimok ellenkezése miatt, Londonban pedig berobbantották a könyv kiadójának szerkesztőségét...

A könyv ugyanis természetesen fikció. Viszont ahogy utánaolvastam, erősen a történelmi tényeken alapszik. Olvashatunk benne például "Mohamed futásáról" Mekkából Medinába, az Árok-csatáról, a muszlimok zarándoklatáról Mekkába és egyéb történelmi eseményekről. A Próféta feleségei és támogatói - mind-mind valós személyek a regényben. Sherry Jones a történések és a személyek köré pedig egy nagyon színes és érdekes történetet szőtt. Akár így is történhetett volna, akár ezek a mondatok is elhangozhattak volna anno, 1400 évvel ezelőtt...
Nagyon izgalmas volt olvasni, hogy a később milliók sorsát meghatározó kijelentések, mondatok milyen körülmények között hangozhattak el, mi volt az egyes szokások (pl. a nők hidzsab viselésének) eredete...

Aisha Mohamed legelkötelezettebb követője, Abu Bakr lánya volt, akit 6 évesen adtak feleségül a Prófétához. Mivel gyerek volt, az esküvő után szülei házában nevelkedett, egészen első vérzéséig, amikor már felnőttnek tekintették. Akkor költözött át Mohamed házába és kezdték meg közös életüket. (A történet ezen pontja verte ki a biztosítokot sokaknál, ugyanis a könyvben a házasság elhálása a lány 14 éves korában történt, a különböző források viszont a lány 9 éves korát jelölik meg. Lehet gondolkodni, hogy az írónő miért változtatta meg a könyvében ezt az adatot...)

A fiatal lány persze nem repesett az örömtől a történtekkel kapcsolatban, hiszen megvolt a férjének kiszemelt fiú, aki játszótársa volt gyerekként, vele tervezték a beduinokhoz hasonló szabad életet - a sivatagban való vándorlást... Aisha nem egy háremben képzelte el az életét, pláne nem sokadik feleségként, nélkülözve mind testileg, mind lelkileg... A regényben a fiatal Aisha számomra meglepő érettséggel reagált dolgokra, kicsit érdekes volt - bár tény, hogy akkoriban valószínűleg egészen más világ volt, a gyerekeknek is hamarabb fel kellett nőni... Ettől eltekintve csodálatra méltó volt a fiatal lány éles észjárása, férfiakat meghazudtoló harci tudása, amit Mohamedtől tanult és amelyeknek köszönhetőn a Próféta még stratégiai, harci döntéseibe is beavatja a gyakorlatilag még gyermek lányt... Erős jellemének köszönhetően Aisha nagyon nehezen viselte, hogy a Próféta sorban hozta a feleségeket a házhoz, nem volt ínyére, hogy ennyi nővel kell osztoznia Mohameden, akibe idővel beleszeret. Mégis nagyon bölcsen, önfeláldozóan, összeszorított foggal viseli nővér-feleségei megalázó viselkedését. Végül felnőtté érve, kis taktikával sikerül elérnie, hogy ő legyen az első feleség, a hatun a háremben. A Próféta kedvenc felesége volt, az ő karjaiban halt meg Mohamed és az ő szobájában is temették el...


Nagyon kellemes meglepetés volt számomra a könyv: igényes, gördülékeny stílusával, csodás történetszövésével Sherry Jones igazán nagyszerű történelmi regényt alkotott. Lehet, hogy a muszlimok ezt nem így gondolják, elképzelhető, hogy a regény bizonyos részei sérthetik szemükben a szent Próféta személyét, hiszen itt őt elsősorban mint férjet, mint embert ábrázolja az írónő, mégpedig Aisha szemén keresztül bemutatva...

Én azért hiányoltam belőle egy kicsit több vallást, hiszen mégiscsak egy vallásalapító feleségéről van szó. De belátom, hogy ez a könyv nem arra ment ki, hanem ezt a nőt akarta bemutatni - mint személyiséget, ezért elnézem neki. Meg kicsit a korrajz is lehetett volna erősebb, valahogy nem mindig éreztem magam körül a környezetet, mikor olvastam, de ez lehet, hogy az én hibám...

Azonban mindenképpen ajánlom a regényt azoknak akik érdeklődnek a történelem ezen távoli és különleges szeletkéje iránt, mert nem fogják megbánni...




Kiadó: Athenaeum

2009. március 13., péntek

Anita Amirrezvani:A Virágok Vére

Szeee ajánlására vettem ki a könyvtárból a könyvet:) Köszönet érte:)

Egyszer volt hol nem volt.Isten előtt semmi sem volt.

Azizam Iránban él a családjával.Szegénységben,de tisztességesen ,ám édesapja halála után anyjával kénytelenek elszegődni egy rokon családhoz szolgálni.

Azizam minden vágya,hogy szőnyegeket tervezzen és készitsen,ám már ebben az időben is egy nőnek semmi más gondja nem volt,csak hogy eladó sorba kerülve megfelelő férjet találjon,ez szinte lehetetlen mert szegény családból származik,és hozománya sincsen.

A történet a 17.században játszódik-de ennek ellenére szinte semmit sem változott a világnézet,miszerint egy nő kevesebb mint egy férfi, és csak az lehet egy nő célja,hogy jól menjen férjhez,és szép maradjon száz éves koráig!!! Sokszor sikitani tudtam volna,amikor Azizam szenvedéséről olvastam-amit kinek köszönhetünk???? Igen egy férfinak.Ferejdún szigát köt Azizammal-vagyis házasságot,de csak három hónapra.Ez a házasság annyiból áll,hogy a férfi használja a lányt-fújjjjjjjjj,amikor akarja,ezért cserébe előre megálapodott összeget fizet neki. Azizam még ennek is örül,hiszen édesanyjával igy nem nélkülöz annyit és a befogadó családja is tovább eltűri jelenlétüket.

Azizam abban reménykedik, hogy Ferejdún elégedett lesz vele,és rendes feleségként ténylegesen elveszi.Ám csalódnia kell,mi több választás elé kerül mikor megtudja Ferejdún legjobb barátnőjét Nahidot készül elvenni...Nahidnak fogalma sincs róla, hogy Azizam leendő férjének ágyasa...

Azizam nekem nagyon szimpatikus karakter volt,mert bár sokszor hibázott,ennek ellenére a helyébe én is mindig úgy döntötttem volna ahogy ő.

Nagyon jól van felépitve a történet,megismerhetjük a 17.századi Iránt,benne egy szegény nő életét,aki önnállóságra vágyik és megtudhatjuk azt is milyen kemény ,fáradtságos munka árán születik meg egy-egy gyönyörű szönyeg,mindezt dúsitva a történet közben egy-egy mesével ,bár nem szeretem a meséket ezeket mégis élvezettel olvastam.

A történet vége tulajdonképpen nyitott maradt,vagyis nem szokványosan zárul le,ami vagy azt jelenti,hogy döntse el mindenki maga mi legyen Azizam sorsa,vagy azt ,hogy folytatás is lesz,én utóbbinak örülnék jobban:)

És én a könyv ciméről teljesen mást hittem,de elolvasva a könyvet megtudhatjuk mit is jelent pontosan a Virágok Vére!

2009. március 11., szerda

Jacqueline Van Maarsen: Barátnőm, Anne Frank

Ezt a könyvet meg szerettem volna venni,csakvalahogy sosem került rá sor,és már épp feledésbe merült mikor megláttam a könyvtárban.Igy elolvasva már örülök,hogy nem adtam rá ki pénzt.

A könyv ciméből arra következtettem,hogy miután olvastam az Anne Frank naplóját,most egy másik ember szemszögéből is megismerhetem Annet.

Tévedtem! A könyv 210 oldalas,ennek ellenére Anneról a 100.oldalon!!!!!!!!!!esik először szó,akkor is pár oldal erejéig....

Hogy akkor miről szóla könyv??? Jacquelineről nagy vonalakban,a háborúról nagy vonalakban,csupa olyasmit ir le amit már ezerszer olvashattunk-például a sárga csillag viselése,a deportálások,az éhezés,a bújkálás stb. Semmi olyat nem irt amit hasonló könyvekben nem olvastam,és magát Jacquelint sem ismertem meg...viszont szövevényesen leirja családja történetét-kezdve az anyai nagyszülőktől,egészen a sarki pékig mindenkit,és egy idő után már azt sem tudtam ki kicsoda.....

Anne Frankhoz füzödő barátsága nekem csak jó ismertségnek tűnik,bár Anne többször megemliti őt naplójában(amit a háború után édesapja kiadat,Anne Frank naplója cimen)és bár olvastam a naplót nem igazán emlékszem Jacquelinre.... egy -két levél fotója található a könyvben-amit állitólag Anne irt a szerzőnek,és jó pár fotó a szerző családjáról.

A szerző azt irja a zárszóban,hogy nem szivesen árulja el senkinek,hogy ki is volt a barátnője......akkor minek irta meg a könyvet????

Anyám borogass!!!!!!!!!!!

2009. március 10., kedd

Francois Lelord - Hector utazása avagy a boldogság nyomában

Egy kis pozitív ösztönzést kerestem, amikor kivettem ezt a könyvet a könyvtárból. Elolvasva Hector-ral ellentétben nem voltam maradéktalanul boldog. Hector pszichiáter aki sok embernek segített megtalálni a boldogságot de egy nap rájön, hogy ő maga viszont nem boldog. Ezért elindul a nagyvilágba, hogy megtalálja a boldogság receptjét. Sok kalandon és országon verekedi keresztül magát mire rájön hogy miben is áll a titok.

Hector szerint a boldogsághoz a következő leckéket kell megtanulni:
„1. lecke: A boldogságot jól tönkre lehet tenni összehasonlítgatással.
2. lecke: A boldogság gyakran meglepetésként éri az embert.
3. lecke: Sokan mindig csak a jövőben tudják elképzelni a boldogságukat.
4. lecke: Sokan azt gondolják, hogy a nagyobb hatalom vagy a több pénz tesz boldoggá.” stb.

Összesen 23 leckét fogalmaz meg Hector. Számomra ennyiben ki is merült a dolog. Sajnos a leckék köré font történet nekem nem volt érdekes. Folyamatosan zavart, hogy mindenkiről E/3 személyben beszél, ígí egy oldalon kb 10-er olvashatjuk, hogy Hector, pedig végig csak róla volt szó. Az interneten több helyen gyerekkönyvek közé sorolják, de valahogy nekem oda se illik.

Hectornak is van második része amit én nem hiszem, hogy el fogok olvasni: Hector és a szerelem titkai

2009. március 7., szombat

Lance Armstrong - Bicikli Életre-Halálra

Százévesen szeretnék meghalni, hátamon az amerikai zászlóval, sisakomon Texas csillagával, miután leszáguldottam egy alpesi lejtőn 120 kilóméteres sebességgel. Egy utolsó célvonalon szeretnék átszállni miközben csodálatos feleségem és tíz gyermekem tapsolva ünnepel, aztán lefeküdni egy mezőn, melyen a híres francia napraforgók virítanak, és méltósággal kilehelni a lelkemet.”

Ezt a könyvet tulajdonképpen nem most olvastam először hanem évekkel ezelőtt. Azóta számtalanszor átpörgettem a lapjait, újra és újra leveszem a polcról, ha egy kis pozitív erőre van szükségem. Mivel ez a kedvenc könyvem ezért gondoltam készítek belőleg egy bejegyzést.

Nem túl sok embert ismerek aki szereti az országúti kerékpárt de aki igen az tudja ki az a Lance Armstrong. Lance Armstrong 1999-ben nyerte meg először a Tour de France -ot és utána zsinórban még hatszor. A könyv azonban mégsem a sportsikerei ről szól.

A mű eredeti címe: It's Not About the Bike. My Journey Back to Life


Lance utazása a halálból vissza az életbe. 25 éves korában 1996-ban hererákot diagnosztizáltak nála, majd áttéteket az agyában és a tüdejében. 2 évvel később ült vissza a kerékpárra és 1999-ben már nyert a Tour-on. A könyvben Armstrong teljesen őszintén vall arról a két évről amikor harcolt az életért. Soha egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Elmond mindent a kemoterápiáról a mellékhatásokról, hogy mikor már nincs remény még akkor is van mibe kapaszkodni. Nincs lehetetlen. Egy igazi utazás a pokoltól a menyországig.


Szívesen ideírnám a kedvenc részem a könyvből, de sok van úgyhogy inkább idézek néhányat a teljesség igénye nélkül.


„Volt valami nyugtalanító bizalmasság abban a gondolatban, hogy a koponyámban hívatlan betolakodó él. Amikor egyenesen a fejedbe mászik be valami, az nagyon-nagyon személyes. Én pedig elhatároztam, hogy én is személyeskedni fogok, és visszavágok, így elkezdtem beszélgetni vele, egyfajta belső párbeszédet folytattam a rákkal. Próbáltam határozott álláspontot képviselni. „Eltévesztetted a házszámot – mondtam neki. - Amikor kerestél egy testet, amelyben megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod.” ”

„Amikor valamire nem emlékszel, annak megvan a maga oka. Én is kitöröltem rengeteget abból, amit az agyműtét reggelén gondoltam és éreztem, de most is pontosen emlékszem arra, hogy október 25-e volt, mert amikor véget ért a nap, boldog voltam, hogy élek.”

„Amíg tudsz mozogni, addig nem vagy beteg.”

„Ha a gyerekekben megvan az a képesség, hogy ne törődjenek az esélyekkel meg a százalékokkal, akkor talán mindnyájan tanulhatnánk tőlük. Ha végiggondoljuk, mi más választásunk van, mint a remény? Két lehetőség áll előttünk, orvosilag és érzelmileg is: feladjuk vagy harcolunk, mint a veszett fene.”


Emily Bronte - Üvöltő szelek

Az Üvöltő szelek történetét már mindenki ismeri. Több film is készült már belőle. Én csak most szántam rá magam, hogy elolvassam, annak ellenére, hogy jó ideje ott volt már a polcomon.

A történet röviden:
A történet középontjában Cathrine Earnshaw, a földesúr lánya és Heatcliff, a talált gyerek szerelme áll. A társadalmi különbségek miatt, azonban mégsem lehetnek egymáséi. Cathrine hozzámegy a gazdag Edgar Linton-hoz és ettől fogva Heatcliff amúgy sem túl „bársonyos” jelleme végleg durvává, keserűvé válik, majd bosszúból elveszi Edgar húgát. Természetesen mindkét házasságból gyermek születik. Cathy (Cathrine lánya) és Linton (Heatcliff fia) egymástól nem messze nőnek fel. Linton beteges, gyenge fiú akinek apja szerint napjai meg vannak számlálva. Heatcliff erőszakkal fiához kényszeríti Cathy-t, hogy fia halála után rátegye kezét annak vagyonára. Fia és Cathy apjának halálát követően
megkaparintja a teljes vagyont. Cathy sok viszontagságot követően végül mégis boldogságra talál, Heatcliff minden próbálkozása ellenére.
Heatcliffen végül elhatalmasodik a téboly és egy reggel holtan t
alálják.



Miközben olvastam a könyvet sokszor úgy éreztem, hogy a mai szappanoper
ák szerzői is kitűnően jól ismerik történetet. Nagyívű szerelmi történet, sok bonyodalommal némi kísértethistóriával fűszerezve. A karakterek alaposan ki voltak dolgozva. Személy szerint engem az ifjabb Heatcliff halálra idegesített nyávogásával. Apja kegyetlenségét megpróbáltam megérteni, bár helyenként nem sikerült. Szegény Cathy-t sajnáltam, hogy a származása miatt kellett szenvednie.

Személy szerint nehéz volt kibogoznom, hogy ki kinek a kicsodája, sokszor vissza kellett lapoznom, hogy megértesem kiről van szó és a jelenben vagy a múltban vagyunk-e. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni velem, de én azt a konzekvenciát vontam le a történetből, hogy a szerelem nem is olyan jó dolog.

Mindent összevetve nem volt rossz a könyv, kissé talán lassú. Nem valószínű, hogy még egyszer elolvasom, de egyszer mindenkinek el kell olvasni.

2009. március 5., csütörtök

Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja

Több bajom is van ezzel a könyvvel. Egyrészt nem tudom eldönteni és szerintem más sem, hogy ez most ifjúsági irodalom, vagy felnőtteknek szól-e... Mert ifjúságinak elég durva a tartalma. A hossza, külseje, címe viszont arra utal, hogy tinédzsereknek szánták, szerintem... A könyvtárban is a gyerekrészlegről vettem ki és több könyváruház is az ifjúsági részen kínálja.
Aztán itt van a második problémám. Mi a szent francért az a címe, hogy Édességek kicsiny boltja????
Most őszintén, ha valaki ezt a címet olvassa, akkor mire számít? Mert én habos-babos lányregényre, egy kis szerelemre, az első komoly kalandra és nagy tanulságra az életből, a felnőtté válás első lépcsőire és hasonlók. Főleg, mivel egy kislány a főszereplője a fülszöveg szerint. Csakhogy nem ezt kaptam...

Magammal is van bajom, mert nagyon elkerülte a figyelmemet a fülszövegen, miszerint ez valahol egy rémtörténet is... De akkor meg mi a fenéért ez a címe? A Rémségek kicsiny boltja után szabadon, vagy miért??? Én azt hittem, hogy bár a háttérben a pestissel, de azért a könyv a XVII. századi Londonról, azon belül is egy kislány kis életéről fog szólni, ami részben igaz is, de valójában maga a pestisjárvány és ennek minden borzalma a regény fő témája... Mert egyáltalán nem a kis édességbolt áll a középpontban, amit a főszereplő lány, Hannah nővére, Sarah vezet és ahová a kislány (ez is milyen már, hogy pontosan nem is tudjuk meg, hogy hány éves...vagy csak nekem kerülte el a figyelmemet?) segíteni megy vidékről a fővárosba. Az elején Hooper még próbálkozik bemutatni, hogy a háttérben zajló rettenet mennyire nem érdekli a kislányt - hiszen tinédzser - ellenben a ruhákkal, színházzal és a kibontakozóban lévő szerelemmel. Bár azon felül, hogy tini, Hannah-nak nincs semmilyen tulajdonsága, csak annyi hogy vörös hajú és szeplős... És aztán ez a tinédzserlét-ábrázolási kísérlet is lefullad, mert később a könyv (kb. a kétharmad részén) egy az egyben a pestisjárvány borzalmait taglalja, ami kicsit sok volt. Ha ez valóban ifjúsági regény akart lenni, akkor szerintem nem kellett volna ennyire részletezni a hullahegyeket, a lágyékokban növekvő bubókat, mert szerencsétlen tiniknek tuti rémálmaik lesznek ez után. Még nekem is szerintem... Camus Pestise majdnem elbújhat mögötte ilyen téren...Ha viszont felnőtteknek szóló, szépirodalmi regény akart lenni - hát annak meg nagyon gyenge. Történelmi regénynek tudnám elképzelni, ami rekonstruálja az 1665-ös londoni pestisjárványt - de nem ilyen címmel és alaptörténettel, nem a gyerekkönyvek között...

Úgyhogy nem tudok napirendre térni a szirupos cím, a helyenként horrorfilmbe illő tartalom és a gyengécske tinitörténet zavaros kavalkádja felett... Biztos, hogy nem fogom elolvasni a folytatást.

(pedig a borítója olyan szép...)

2009. március 4., szerda

José Saramago: Kicsi emlékek


Sokat gondolkodtam már azon, hogy ha valaki megkérdezné tőlem, szerintem mitől jó egy könyv, mit válaszolnék. Ma Saramagotól kaptam egy lehetséges választ.

"Még nem tudja, hogy néhány nappal a halála előtt megérzi, eljött a vég, és elindul, végigjárja birtoka összes fáját, megöleli a törzsüket, elbúcsúzik tőlük, barátságos árnyékuktól, gyümölcsüktől, melyből már nem eszik többet. Mert eljön a nagy árnyék, míg fel nem támasztja őt az emlékezet az elárasztott gyalogúton, vagy a homorú égbolt és a csillagok örök kérdő tekintete alatt. Milyen szót mond majd akkor?"

Annak ellenére, hogy nem túl kellemes helyen, egy várócsarnokban olvastam ezeket a szavakat, éreztem a lelkemben (ott, a szív körül) azt a meleg szorítást, amit talán még irodalmi mű hatására nem tapasztaltam korábban...

Jodi Picoult: Szívtől szívig

Nem is tudom, mivel kezdjem...adjam ki a haragom,vagy írjam le a sztorit....?
Na jó, a haraggal kezdem! Nem tudom volt-e már másnak is hasonló (rossz!) élménye. Elkezdesz olvasni egy várva várt könyvet, és olyan érzésed van: ezt már LÁTTAD valahol. Először azt gondolod, oké ennyi még belefér - egy picuri hasonlóság, és újra visszasüppedsz a történetebe. De a következő oldalakon ismét olyan betűket olvasol, amiket már láttál filmen... Ez velem konkrétan este esett meg és olyan dühös voltam, hogy alig bírtam elaludni.
Picoult iszonyatosan mellényúlt ezzel a könyvvel!!!

June és férje boldogan élnek kislányukkal, Elizabeth-tel, ám egy napon egy részeg sofőrnek köszönhetően June férje meghal, egyedül marad a lányával. Az a rendőr aki June-t kimenti az autóból és ott van vele míg azonosítja halott férjét, végül June új férje lesz, Elizabethnek pedig a nevelőapja.
Épp második babájukat várják, és June hazafelé tart a friss ultrahangfotóval mikor holtan találja a férjét és a kislányát. A náluk dolgozó férfit, Shay Bourne-t gyanúsítják a gyilkossággal.
Halálra ítélik, és várja a kivégzését - ami nagy feltűnést kelt, hiszen évtizedek óta nem végeztek ki senkit.

Ekkor lép be a képbe Michael, a fiatal pap, akit lelki segítőnek rendelnek Shay mellé, valamint Maggie, a fiatal ügyvéd, aki igazságtalannak találja a kivégzést, és persze June aki lánya, Clarie életéért retteg, mert szívbeteg és csak a szívátültetés mentené meg az életét, donor pedig egyelőre nincs...
Shay a börtönben szótlan, ha meg is szólal, rejtvényekben beszél. Cellatársa, Lucius aids beteg, ám Shay meggyógyítja... Másik rabnak a kismadarát támasztja fel, miután az egyik fegyőr megöli...Egy-egy ilyen csoda után Shay fáradtságra panaszkodik és bezárkózik.... A rabok megváltóként kezelik, aki mindenre képes, a börtön igazgatóság pedig próbálja titokban tartani a dolgokat, mert az embereket már így is megosztja a kivégzés ténye.

Aki megnézte a Halálsoron c. filmet, az rögtön ráismer az azonosságra!
Shay karaktere teljesen azonos a filmbéli szereplővel - halk szavú, középkorú, a gyilkosság tisztázatlan, nem egyértelmű, hogy ő a gyilkos, csodákat tesz, együgyű személyiség...A filmben kisegér szerepelt, itt madár, a filmben is és a könyvben is megtámadja egy rab a fegyőrt de Shay, illetve a filmbeli karakter szintén figyelmezteti a fegyőrt erre. Shay meggyógyítja a cellatársát, a filmbéli alak egy fegyőrt. A filmben is és itt is az ellenszenves gyilkosból közkedvelt ember lesz...

Aki nem látta az említett filmet és szereti Picoult stílusát, annak nagyon fog tetszeni, mert még nagyon sok pluszt tartogat a könyv. Boncolgatja a hit kérdését és az egyházak szerepét, a halálbüntetést, mint hatásos büntetési formát az életfogytiglan helyett.

Ezenkívül megismerünk három embert - Maggie-t, Michaelt, June-t -, akiknek Shay nemcsak egy újsághír... Maggie és Michael olyannyira Shay hatása alá kerülnek, hogy már a bűnösségét is kétségbe vonják! Végig izgulhatunk, hogy Shay megmenti-e magát vagy feláldozza? A történet végére az is kiderül, hogy Shay valóban csodatevő volt-e, akit sokan Jézusnak hisznek, vagy csak egy remek manipulátor, aki bárkit képes befolyásolni.




Kiadó: Athenaeum

2009. március 3., kedd

Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek

Hosszú, hideg téli estéken jó belemerülni egy vicces, romantikus filmbe. Ez a gondolat vezérelt, amikor megnéztem a PS. I love you című filmet. Végülis nem csalódtam, vicces, romantikus, néhol szomorkás volt. Két napra rá megláttam egy kolleganőm kezében a könyvet; és bár a lány nem sok jót nyilatkozott ugyan róla, de ígérte kölcsönadja, tegyek vele én is egy próbát.

A könyv persze több ponton is eltér a filmélménytől, de az alap sztori ugyanaz: Holly Kennedy férje fiatalon meghal, sok közös emléket és egy tucat meglepetéssel teli borítékot hagyva hátra. Holly feladata, hogy a levelekben szereplő hol apró, hol nagyobb utasításokat végrehajtsa, és közben az életét is rendbe szedje. Ebben néhány barátnő, egy népes család és egy kitartó férfi van segítségére. A könyv kerüli a szokványos befejezést. Ezt mondanám az erősségének, de sajnos úgy összességében nekem sem volt egy nagy élmény a regény.

Sokszor éreztem azt, hogy unatkozom (igaz, nagy meglepetések nem vártak rám a film után). A párbeszédek olyan kis laposak voltak, és a filmben lévő feszültségeknek itt a nyomát sem találtam... A könyvben sokkal több karakter szerepelt, a család részéről főleg, de nem éreztem annyira érdekesnek őket, mint a filmben szereplő egy szem anyát... Ritkán futok bele ebbe a sorrendbe, hogy előbb lássam a könyv alapján készült filmet (most hirtelen csak a Csokoládéra tudok visszaemlékezni), de ez most így nem volt jó. Cecelia Ahernről egyébként nem sokat tudtam korábban, csak annyit, hogy nálunk három könyve jelent meg, ill. legújabb felfedezésem, hogy a viasaton vetített, szerintem nagyon vicces Samantha Who? írógárdájának (ilyen kifejezés van?) tagja... Nekem valahogy az a benyomásom, hogy az alapötleteiből könnyen lehet jó forgatókönyvet írni, de talán a regényei önmagukban nem lehetnek túl erősek. Ez most egy csúnya előítélet részemről, hiszen nem olvastam a többi könyvét, de sajnos most sem kaptam kedvet hozzájuk...



2009. március 1., vasárnap

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Annnnnyira éreztem... Hogy Woolf nekem való lesz. És tényleg. Bár egészen tegnap estig nem voltam meggyőződve róla, de amikor a könyv végére értem, azt kellett mondanom magamnak, hogy ismét győztek a megérzéseim. Szerencsére. És a családi kassza szerencsétlenségére, mert megint találtam magamnak egy írót, akinek be akarom gyűjteni az életművét...:-)

De kezdjük az elején. Sokszor összefutottam már régebben is Woolf regényeivel a könyvesboltokban, azóta, amióta az Európa Kiadó elkezdte sorban kiadni az életművét. De nem tetszett a nő arcképe sem és valami olyasmit hallottam róla, hogy elég depis, később pedig miután láttam az Órák c. filmet, pláne menekültem előle. És biztos is, hogy ha csak 3-4 évvel ezelőtt kerül kezembe a Mrs. Dalloway, sikítva vágom 10 oldal után a sarokba.

De ismét bebizonyosodott, hogy hallgatnia kell az embernek a megérzéseire és nekem pár hete azt súgta valami, hogy itt az ideje, hogy Virginia Woolfot olvassak, mert ez nekem nagyon tetszene....(csodálkozás ezerrel) A régi fanyalgás eszembe sem jutott, mintha egy totál más ember lennék pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest és ez nagyjából majdnem így is van...:-)

Szóval kikölcsönöztem a könyvtárból, valószínűleg az sem véletlen, hogy épp egy 3in1 kötetet: a Mrs. Dalloway, A világítótorony és a Hullámok vannak benne.

A Mrs. Dalloway első oldalain beláttam, hogy igaz, hogy Woolf stílusa inkább a költészethez közelít. Elég nehéz olvasni, mindent úgy körülcirádáz, hogy az ember csak pislog. De meg lehet szokni. Bár még így is nagyon sok részt, bekezdést többször el kellett olvasnom egyrészt, hogy megértsem, másrészt mert sokszor annyira jól ill. érdekesen írt le dolgokat... Aztán ott van az is, hogy nincs cselekmény. Mert az itt különösebben tényleg nincsen. Egyetlen napról szól a regény, ez alatt először Clarissa Dalloway, majd a környezetében fellelhető különböző emberek gondolatait, aktuális érzéseit, benyomásait ismerhetjük meg. Fura, mert azt hittem a történet végig Mrs. Dalloway életét fogja bemutatni és meglepődtem, amikor áttértünk más szereplőkre, azoknak is a legbelsejébe. Az viszont csodálatos volt, ahogy Woolf átvezette a szálat egyik szereplőről a másikra. Viszont még ekkor sem értettem, hogy mi értelme lesz ennek az egésznek, mire jó az, hogy megismerhetjük 5-6-sok angol ember benyomásait egy bizonyos napon a XX. század elején Londonban.

Aztán eljutottunk az estélyig, ugyanis Mrs. Dalloway egész napja arról szól, hogy készülődik az estére, amikor is nagyszabású estélyt rendez London krémjének, ahol a miniszterelnöktől kezdve mindenki ott van, aki számít. Itt csúcsosodik ki a történet ugyanis és valahol itt értettem meg dolgokat, nevezetesen hogy miért nem csak a főszereplőnővel foglalkozott Woolf. Mert a vége felé körvonalazódik Mrs. Dalloway (vagy Woolf?) gondolkodása az életről, emberekről, kapcsolatokról.

Érdekes személyiség az írónő, az már az írásából is látszik, hogy elképesztő érzékenységgel fordul a legapróbb dolog felé. Árad belőle az életszeretet, ugyanakkor a negatív dolgok nagyon megviselik. Az is feltűnt, hogy saját személyiségét mintha nem csak egy karakterbe dolgozta volna bele, ahogy azt logikusnak tartanánk, hanem a történet többi szereplőjében is felbukkan...

Ezt írja például Clarissa Dalloway egykori szerelméről, Peter Walshról, ugyanakkor szerintem saját magát tükrözi benne:

"Ez az érzékenység, mellyel minden benyomást fogadott, kétségtelenül ez volt a végzete. Még az ő korában is - olyan érzékenységgel reagál ezekre a hangulatváltozásokra, mint egy gyerek; jó napok, rossz napok, minden ok nélkül hirtelen rátörő boldogság, mikor megpillant egy csinos arcot, s majdhogynem vigasztalhatatlan egy vén skatulya láttán."
Emellett Woolf a regényben jól ábrázolja az akkori angol arisztokráciát, sőt, ki is figurázza, mert néhol erős szarkazmus érződik a szavaiból.

Annak ellenére, hogy a végén sok mindent megértettem, azt kell mondanom, hogy nem értem teljesen Viriginia Woolfot, de szerintem őt nem is lehet megértenie senkinek, annyira egyéni, annyira hiperszenzitív, annyira intelligens, annyira zseni. Mindenesetre meg fogom próbálni jobban felfedezni őt magamnak.

És most először képtelen vagyok pontozni egy regényt, annyira érdekes volt az egész... Az sem lenne igaz, ha 7-et adnék neki, és az sem, ha 10-et, de a kettő átlaga meg aztán végképp nem.

Nem ajánlom ezt a könyvet akárkinek, fel kell mutatni egy bizonyos érettséget, szemléletmódot hogy valaki értékelni tudja, szerintem..... Aki pedig az izgalmakat, történéseket keresi egy könyvben, annak pláne nem, mert itt az nincs.