Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Hogy miről is szól ez a könyv? 

A 16 éves Emma, vagy a másik nevén Emily a nagynénjééknél nevelkedik, mondhatni ők a gyámjai, de ennek a lakhatásnak feltételei vannak Carol a nagynéni részéről. A feltételek mindazon dolgok, amik Emma feladatai: takarítás, állandó házimunka, meghatározott időrend szerinti élet, kevés étel elfogyasztása; illetve azok a feltételek amiket Carol kitalál minden áldott nap, s amelyeknek következtében lehetősége nyílik, hogy bántalmazza az unokahúgit. Tulajdonképpen kiéli rajta a pszichés betegségét (ami nincsen kimondva a könyvben), ami ellen a férj George sem tesz semmit, inkább nem látja meg azokat a dolgokat, amik nem a szemei előtt történnek, hanem mindig és mindenkor kettesben a két nő között. Rejtve ugyan megjelenik, hogy George tud felesége tetteiről mégis hősszerelmes mivolta miatt, vagy éppen két kisgyermekük miatt szemet huny az esetek felett és feleségét támogatja Emmával szemben.

Emma, egy nyomós indok miatt, tűri a megaláztatásokat, hazudik a "balesetekről", s csak egy cél lebeg a szeme előtt: a jövő év az utolsó a gimiben, s utána eltűnhet Weslyn-ből a házból, s ehhez csak a szürkeségbe kell vonulnia, ehhez csak a kitűnő tanulmányi eredmény megtartása a cél, ehhez csak meg kell maradnia a kiváló sportteljesítményének: az USA-ban ezek elegendőek egy kiváló ösztöndíj elnyeréséhez.

Emmát egyetlen barátnője, a dúsgazdag családból származó Sara támogatja, ő van mellette jóban s rosszban, mikor is megjelenik az iskolában egy jóképű srác, Evan, aki meglátja színeket a szürkeségbe menekülő lányban. 

Kapcsolatuk nem lehet mély és szerelmi, mert Carol nem állna jót magáért, beláthatatlan következményei lennének a tetteinek, így a fiatalok így állnak egymáshoz, de a szívnek nem lehet parancsolni.

Evan a tökéletes srácot testesíti meg, azt akiért a legtöbb lány szíve dobogni kezd, s aki soha nem a gonosz mostoha lányait választja, hanem inkább a sokszor szomorú, de boldogulni képes Hamupipőkét, aki bár menekül a bálból, mégis tudjuk a végét..

A trilógia első részét olvasva én is átmentem különböző fázisokon, amikor szörnyülködtem és már a gyámhivatal hívásán gondolkoztam; aztán jobban belegondoltam és megértettem Emma viselkedését; volt amikor potyogtak a könnyeim; s volt, amikor haragudtam a tanárokra, hogy miért nem vesznek észre fontos tényezőket? Haragudtam a két barátra, de aztán mégsem, mert nem biztos, hogy jól sült volna el a cselekedetük. Sokszor pedig csakgondolkodtam, hogy ilyen tényleg megtörténhet-e?- bár arra jöttem rá, hogy igen, hiszen annyi szörnyűség történik szerte a világban, a  családokban is, hogy miért ne lehetne ilyen is? Tulajdonképpen csak azon csodálkoztam, hogy az iskolai tanórákon kívüli foglalkozásokon részt vehet. Bár annyira tehetséges ez a lány, hogy ez szúrhatna szemet, de annyira az eszében és az ügyességében bízik, hogy tisztában van a menekülési stratégiájával.

A könyv elején, amikor még csak sejtettem a lényeget, folyamatosan A szomszéd lány járt a fejemben, és reméltem, hogy nem lesz ennyire brutális.

Evan olyan volt nekem kicsit mint Cortez, azaz egy álompasi, amilyen nincs is, amelyik figyelmes, amelyik szeret, amelyik megért, amelyikért rajongás van, amelyiknek nem tökéletes a családi háttere, amelyik központi figura (lehetne). Talán ezért is bírtam? :)

Ebben az első részben megismertük Emmát és a családját, ill. a két fontos személyt az életéből, de egy felfokozott esemény közben lett vége, s remélhetjük, hogy a másodikban lezárul végre a nem megérdemelt negatív korszaka.

9/10

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Árnyalatnyi remény, hogy ilyen nem fog többet megtörténni.

Árnyalatnyi remény, hogy fel tudták dolgozni a megpróbáltatásokat azok ez emberek, akik túlélték; vagy éppen azok, akik rokonaikat veszítették el ezekben a háborúkban.

Sok helyen, sok területen lenne szükség ezekre az árnyalatnyi reményekre, mert a mai napig vannak olyan területek szerte a világon, ahol szenvednek emberek. Ahol nők szenvednek a nekik rendelt sors miatt.

Árnyalatnyi remény, hogy egyszer a saját gyermekeim is ennyire szenzitíven fogják ezeket a könyveket olvasni, az erről szóló történelmi tanulmányaikat folytatni, hogy ők is a "miért?"-ek sokaságával néznek majd maguk elé, ha éppen a hitleri vagy sztálini "eseményekről" olvasnak, hallanak. Minden földrésznek megvannak a történetei, minden ország emlékezik valamire, s mi magyarok is küzdünk egy feldolgozással.
Ha valaki átélte azért. Ha valaki rokona átélte azért. Teljesen mindegy melyik oldalon, milyen csatornákból ismerjük, akkor sem mehetünk el szótlanul.

Árnyalatnyi remény... Lina reménye, Lina családjának reménye és története azzal a sok ezer más litvánnal, lettel, észttel ... stb. együtt, akiket a nagy, számunkra is ismert, Szovjetunió miatt munkatáborokba kényszerítettek.

Lina még nincs 16 éves, amikor 1941. nyarán 10 perce van összepakolni, hogy felpakolják őt az édesanyjával és a 10 éves öccsével Jonas-szal és a többi "veszélyes" emberrel együtt, egy Szibériába induló vagoncsoportra. Édesapját azóta nem látta...
Ahogy olvastam a történetet, ismét peregtek előttem az események, amit én nem érthetek meg, mert csak egy naiv, könyvekből tapasztaló lény vagyok. Én vagyok az, akinek senkije nem élte meg ezeket a szörnyűségeket.
Olvasom és szörnyülködöm. Állítom fel a kritikáimat, hogy egy 16 éves lány sokkal többet hisztizhetne, sokkal többet nyafoghatna ebben a könyvben, hiszen nehezen dolgozza fel, hiszen sokat panaszkodik, hiszen egy rajzoló tehetség, hiszen egy művészpalánta, hiszen ő a fiatalok életére vágyó gazdag kisasszony. A szövegezés nyers, valós. Semmi krikszkrasz, semmi felesleges tájleírás, semmi plusz. Hiába magyaráztam magamnak, hogy ez kevés Linától, egy ennyin idős lány szájából, mégis a lapok fogytával arra jöttem rá, hogy ugyanezt teszem én is a dolgaimmal: ha egyre jobban ábrándulok ki valamiből, egyre rosszabbul érzem magam, akkor egyre halkabb vagyok, egyre visszafogottabb.
Hirtelen nem zavar a szöveg, hiszen minden benne van, inkább arra leszek 100%-osan kíváncsi, hogyan fog véget érni a történet, hiszen a könyv megíródott. Benne van az az élet, ami akkor folyt. Benne van a rokonságért megtett lépések és vállalások sokasága. Benne van a szerelem, a barátság, a megbocsátás, hogy az éremnek mindig is két oldala volt. És, ami a számomra a legfontosabb bármi is történik ott: benne van a hit!

Lina, Jonas, Elena a mamájuk, és a többi vagonbéli utas. Gyerekek és felnőttek. Egészségesek és betegek.
Elenában egy csodálatos asszonyt ismertem meg. Nem fejtem ki, meg kell őt ismerni. Hogy van ilyen?- nem tudom, de szeretnék jellemének közelében lenni.

Sokáig csak mereven, zsibbadva olvastam, csodálkoztam, hogy nem könnyezek csak lebénultam, haladtam a vagonnal, fáztam én is, szörnyülködtem és kíváncsiskodtam........

Aztán volt egy pillanat, hogy zokogni kezdtem. Megállíthatatlanul.
Nekem könnyű, olvasom a könyveket, és megvan az a reményem, hogy nem kell megélnem ilyet.
Ők megélték, megszenvedték rengeteg időn keresztül mind a munkatáborokban, mind pedig utána az életükben.

"Elindultam a jurtából fát vágni. Öt kilométert gyalogoltam a hóban a fák vonaláig. Akkor pillantottam meg. A láthatás szürke árnyalatai között egy aranyló fénycsík villant fel. Mosolyogva néztem a napsütés borostyán szalagját. Visszatért a nap!"

Csak árnyalatnyi remény-ük volt, hogy a kötelező hallgatásuk egyszer megszakadhat. Így lett a könyv.

A könyv története, a megtörtént események egyetlen csillagot sem érdemelnének.
A könyv ajánlása viszont mindenképpen 10!

Amy Kathleen Ryan:Ragyogás

Kezdek megszállott lenni.Ugyanis a Maxim kiadó által megjelentetett könyvek eddig mindegyike elnyerte a tetszésem,sőt azt hiszem most csúcsosodott ki a rajongásom ezzel a könyvvel.

Nem is tudtam,hogy rajongok az utópisztikus könyvekért,az űrhajókért, a csillagközi harcokért..és tessék itt  van ez a történet ami teljesen elragadott.

A könyv egy trilógia első része (ajj már,már olvasnám a másik két részét!!) két űrhajó tart az újvilág felé,ugyanis a régi jó földünket már kiszipolyoztuk,így nem maradt más hátra mint új otthont,és bolygót keresnie az emberiségnek. Az Új Látóhatár és az Empyreum több mint negyven évnyi utazást békességben tették meg,ám az egyik űrhajó váratlanul megtámadja a másikat,ezzel teljes káoszt teremtve,ugyanis az emberiség az összefogásra rendezkedett be az elmúlt években,és meg sem fordult a fejükben,hogy a szövetségeseik forralnak valamit...

Mindezt a zűrzavart és vérontást Waverly és Kieran szemszögéből ismerhetjük meg, a két fiatal már az űrhajón született és mindenki abban reménykedik,hogy hamarosan összeházasodnak és legalább négy gyermeket vállalva növelik a népességet,hogy ha megérkeznek Újvilágba minél hamarabb benépesítve azt.

A támadás során a két fiatal elszakad egymástól...Waverly az ellenséges hajóról próbál megszökni, Kieran pedig a vérontás után,immár felnőttek nélkül a több gyerekkel kell,hogy elnavigálják az űrhajót,és megmentsék a csapdába esett legénységet,és felnőtteket.

Az elején azt hittem,hogy egy kis űrséta lesz,repkedünk egyet,persze lesz benne szerelem is,de ilyen összetett és izgalmas történetre nem számítottam,ami pedig igazán hihetővé tette az a lélaktani oldala a könyvnek.

A másik pedig maga a felépítése,az élet ami egy mesterséges helyszín,egy űrhajó,mégis van rajta búzamező,erdő és iskola is.

Nagyon izgalmas és összetett a könyv,nagyon tetszik,hogy minden felmerülő kérdésemre választ kaptam,és ami igazán ledöbbentett,hogy nem igazán tudtam kinek higgyek!!! Mindkét űrhajó emberei állítanak valamit ,mindkettő jogosnak véli a tetteit,de vajon ki az aki igazat is mondd?
 Hatalmi harcok,vágyak,remények,szerelem,jövő,kilátástalanság fűszerezi ezt a remek történetet.

Sajnos a legizgalmasabb résznél ér véget az első rész.

Cynthia Hand:Angyalsors

Igazából nem tudom megmondani,hogy mennyire tetszett ez a könyv, a miértjét pedig végképp nem.Az biztos,hogy nagyon gyorsan elolvastam,érdekelt,lekötött.
Talán azért nem tudok áradozni róla,mert nagy durranások nincsenek benne, a humora viszont nagyon jó,ami nekem fontos egy könyvnél.
Az angyalok most már szerves részei a fantasy könyveknek,igaz még mindig a fiataloknak íródnak,talán ezért sem éreztem a nagy rajongást,mert ez is egy YA könyv,én meg már mint korántsem fiatal lányka nem tudok annyira lelkesedni,hiába van jól megírva mégsem az én korosztályomnak szól,ráadásul ez is egy sorozat első darabja,jááájjj:P

Adva van egy tizenhat éves lány,Clara(mint mindig) ,tudja ,hogy nem csupán egy átlagos tinédzser,mégsem tud mit kezdeni adottságával,mármint azzal,hogy félig angyal.Az tetszett,hogy Clara-nak nem kellett eljátszania,hogy -"Olyan fura vagyok..mi lehetek?? Lássuk a guglit..szárnya van de nem madár..." tudta,hogy micsoda,már csak az van hátra ami minden félangyalnál a szokott protokoll,vagyis mi a küldetése,miért is vannak látomásai(ez is megszokott momentum)
Persze előbukkannak a fiúk,rögtön kettő( mínusz pont, a szerelmi szál úgy tűnik már unalma ,szerelmi háromszög viszont milyen frankó már...kár,hogy ez is unalmas séma már)
Persze az egyik fiúval valami nem stimmel(én már az első mondat után ordítottam,hogy mi nem stimmel,de senki sem hallgatott rám)
Alakul a sztori iskolába járunk,találkozgatunk mindkét fiúval,bálba megyünk!!! (örökre megutáltam a bálokat),aztán persze komolyodik a helyzet,mert ugye nem a semmiért félangyal valaki.

Ami még kicsit fura volt nekem,hogy egy városba tömörült a sok félangyal....

Nagyjából sejtem miről fog szólni a következő rész,egy nyugis hétvégi délután remek kelléke lehet ez a könyv,na meg a folytatások is.Bár ezek a sztorik túl sok kombinációt szerintem már nem tudnak,ezért is lehet,hogy nem váltott ki belőle túl sok izgalmat.
Kicsit olybá tűnik nekem,hogy ez a sorozat a Halo trilógia ikertestvére lehet.
A borítót kissé fantáziátlannak találom...egy igen csak rossz szabású ruhában álldogál egy kék lány,kék háttérben,kék ruhában....