2014. június 25., szerda

Rachel Hawkins: Hex Hall


Azon gondolkoztam, hogy kicsit kezd elég lenni a Könyvmolyképzős könyvekből, amikor mégis felkaptam ezt és milyen jól döntöttem. Az első 5 oldalon rájöttem, hogy ez a boszorkány csaj nagy kedvencem lesz. Olyan szövege van!! Az én humoromnak való.
„– Hogy mi a baj?! Lássuk csak: ez a szalagavató bálom, és látsz mellettem egyetlen srácot is? 
– Nos… éppenséggel nem. De mivel a női mosdóban vagyunk, ez nem is csoda…” olvashattam a 2. oldalon és bele is szerettem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló megszólalásokat.



Három évvel ezelőtt, 13 évesen, Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nem boszorkány, mindenben segíti őt, 19x költözködnek 3 év alatt, hogy ne tűnjön fel szeretett gyermeke senkinek, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. Sophie egyik bűbája nagyon rosszul sül el és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, ezért apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség "Hová csöppentem? Itt még a segédmunkások is Abercombie and Fitch modellek?!", egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított. Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

A három sötét boszorkány
Imádtam a poénjait és ez a könyv végéig kitartott. „-Mi a fene ez? – (…) – Valami Csillagok-háborúja dolog? Éreznem kellett volna a zavart az Erőben?

Tetszett az írónő vámpírokhoz fűződő viszonya. Kettő szerepelt a könyvben. Az egyik Lord Bayron maga, a másik Sophie szobatársa, akiről már a szobába lépés pillanatában kiderül, hogy nem a megszokott fekete szín rabja: „Ez a szoba úgy festett, mintha Barbie és Eperke istentelen gyermeke rendezte volna be. :D Majd később az is világossá válik, hogy a leány a saját neméhez vonzódik. Hát igen, elég furára sikeredett Jenna, a csak szerethető vámpírlány.

Elég sok titokra derül fény a könyv végére, amitől Sophienak persze egyáltalán nem lesz könnyebb a helyzete. Az eddig csak fényképről ismert apukáról jó pár dolog kitudódik és ettől sem lesz felhőtlenül boldog. Nagymamák, dédnagymamák is képbe kerülnek. 

Kedvelem a borítót, csak a fekete macskával nem vagyok kibékülve. Ha boszorkányokról van szó, akkor miért kell mindenképpen macskát pakolni mellé!? Ha jól emlékszem elő se fordul a történet folyamán, viszont söprűn repüléssel találkozhatunk.

Remélem lesz film is, mert olvasás közben annyira jól el tudtam mindent képzelni, hogy muszáj lesz egyszer mozi/tv képernyőn is látnom. 

10/10

2014. június 11., szerda

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval


Aki szereti Jane Austen világát mindenképpen olvassa el, ő együtt tud érezni eme könyv főszereplőjével, én nem tudtam igazán beleélni magam. J 
Jane fiatal New York-i nő, aki mintha képtelen volna rátalálni az igazira – talán azért, mert titokban megszállottan rajong Mr Darcyért, ahogyan Colin Firth játszotta a Büszkeség és balítélet BBC adaptációjában. Ám amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.

Jane elindul Angliába. Már a repülőn előveheti a vaskos füzetet, amiből megismerheti és megtanulhatja a játékszabályokat, megérkezése után pedig szóbeli oktatásban is részesül. Kicsit sok a szabály, de aki játszani szeretne, annak be kell tartania. Összesen 21 napot él ebben a számomra fura világban. A történet elején unatkozik, amit teljesen át tudtam érezni, de utána több férfi személyében is megpróbálja megtalálni a megfelelő Mr. Darcyt.

Olvasás közben eszembe jutott, hogy az egyik ismeretterjesztő csatornán már láttam ilyen beöltözős, szerepjátszós műsort. Ott is és persze a könyvben is a személyzet és Jane körül megforduló emberek színészek, a vendégekkel kapcsolatban minden kis részletbe be vannak avatva. Kedvenc szereplőm a kertész volt. Ha elárulom miért, jó kis spoilert írnék le.

Pár sor erejéig, megismerhetjük azokat a fiúkat/kamaszokat/férfiakat, akikkel Jane, élete folyamán kapcsolatba került. Néha nem is tartottam rossz ötletnek, hogy ezek a viszonyok nem lettek életre szólóak. Egyedül akkor húztam fel a szemöldököm, amikor Jane azért szakított az aktuális partnerrel, mert horkantott!! Ha csak ez lenne a baj a férfival, tőlem egész nap horkantgathatna. J

Furcsálltam a könyv elején, hogy Jane a saját anyja elől titkolja kedvenc könyvét, filmét, Mr. Darcyt. Miért kell ezt takargatni!?
Persze nem mehetek el szó nélkül a borító mellett: elképesztően fantasztikusra sikerült! Imádom!

Képek keresgélése közben láttam, hogy film is készült. ÓÓÓÓ! Meg kell néznem!




8/10

2014. június 8., vasárnap

Mary Nichols: A szökőkút


Az 1920-as évek végén kezdődik a történet.
Barbara és Penny egyetemisták, mindkét lány nagy vágyakat dédelget. Penny színésznőnek készül, Barbara festőművésznek.
Az iskolai szünet alatt azonban Barbara családjában olyan változások történnek, amik a régen szeretett otthonból a lány valósággal elmenekül, az egyetemet is félbe hagyja.
Penny testvére, Simon gyengéd érzelmeket táplál Barbara iránt. Viszont egy másik férfi, George, akinek határozottsága és elszántsága imponál a lánynak.(vagy csak gyorsabb volt mint Simon) teljesen leveszi a lábáról Barbarát, olyannyira, hogy nemsokkal megismerkedésük után az oltár előtt állnak.

George feltörekvő építkezési vállalkozó, aki minden erejét, és energiáját a munkába fekteti. Barbara tulajdonképpen ugyan olyan eszköz számára mint bármi más, ami a kitűzött célhoz segíti a férfit.
Talán Barbara és George még boldog is lehetne ha egy időre nem kényszerülnének egy fedél alá anyósával Elizabetthel.
A határozott és mogorva nő, semmilyen érzelmet nem talál Barbara felé, és a háztartásban sem enged változást, ami azt jelenti, hogy Barbara üresfejű bábunak érzi magát a házasságban. Munkát vállal, de persze anyósának ez sem tetszik. Hamarosan tesz is ellene, hogy Barbara a tisztességes asszonyok mindennapjait élje. Karöltve fiával dróton rángatják szegény lányt...

A történettel két bajom volt, egyik, hogy már az elején tudtam mi lesz a vége, a másik pedig az, hogy a fülszöveg miatt a könyv első fele érdektelen volt, túl sokat árult el.
 Barbara életéről, egyen elég annyi, hogy mozgalmas, a a házassága pedig furcsa alapokra épül.
Ahogy halad a történet egyre több szál fonódik a házaspár életének szövetébe, megnehezítve azt.


Azt vettem észre, hogy bár a szerző nagyon jó témákat talál, csak nem tudja átadni ezt nekem. A szereplők nem kerülnek közel hozzám, és annyira érzelem mentesen, szárazon ír, hogy unalmasnak hat.



10/6

2014. június 4., szerda

Charles Martin: A szentjánosbogarak fénye


1. Megszokott Martin történet: lebilincselő, gyomorszorítós, izgulós.
2. Ebben sem a szerelem kapta a legnagyobb szerepet, hanem ismét egy gyerek (kisfiú) és egy felnőtt életébe pillanthattunk bele, s míg a fiú sorsán izgulhattam, úgy léptem bele a felnőtt férfi Chase életébe is.
3. Chase, a gyermekkorában nevelőszülőknél nevelkedő 30 körüli férfi, újságíró, aki éppen egy bokorban, egy balesettől nem messze talált 8-10 év körüli kisfiú körülményeiről ír, s közben a fiú ("Skicces") közelébe férkőzik, aki szintén Bátyóéknál talál menedékre.
4. Mivel Chase még mindig az egykori nevelőszülők közelében él, s velük napi kapcsolatban van, így megismerjük ezeknek az embereknek a múltját: Bátyó (Willee) börtönéveit, az egykori családját, s, hogy miért is lettek nevelőszülők. Megismerjük a csodás birtokukat, a zsarnok testvért, a zsarnok testvér lánygyermekét, Tommye-t (akit én sok oldalon keresztül fiúnak hittem), aki Bátyóékkal lakik éppen.
5. Nagyon sok apró információmorzsát hintett el Martin, ami gördülékennyé és izgalmassá tette ezt a regényt is. A részek, bekezdések, sokszor felváltva követték egymást Chase és Skicces, azaz a múlt és a jelen váltakozásával, ami nem engedte, hogy eltávolodjak a történettől.
6. A kisfiú némasága, csodás művészi kifejezőképessége, a családban bekövetkező tragédia mind-mind elgondolkodtathat, hogy mi a fontos az életben, hogy a gyerekek nevelése egy kihívás, egy gyönyörű feladat. Nem az a feladat, hogy mindig azt tegyük, ami nekünk felnőtteknek jó, hanem, hogy azt tegyük, ami a gyereknek a jó, ami neki az érdeke. Ha ügyesek vagyunk, akkor a gyermek is azt szeretné, ami neki és nekünk egyaránt jó úgy, hogy nem érzi magát befolyásolva, hogy kibontakozhat, hogy terelgetve van, hogy beszélgetnek vele, hogy nem érzi magát egyedül. Vagy valami ilyesmi. (Azaz nem arra gondolok, hogy nekünk az a jó, hogy a gyerek csendben legyen és ezért megengedem, hogy számítógépezzen....- de aki ismer engem és a hülye elveimet, akkor az érti, hogy mire gondolok.)
7. Bátyó egy csodálatos ember, olyan, amilyen nem létezik szerintem. Ha létezik, akkor szeretném megismerni. Vagy valahogyan Böjte Csaba Atya járt az eszemben, de neki még sincsen felesége, és ilyen családja. De a tiszta jelleme rá emlékeztetett.
8. Martin könyv, mégis más. Itt is A FÉRFI áll a középpontban, aki természet felettiként áll a család, a társaság, a többi ember felett; itt is van egy "valami" a végén- amit én ebben az esetben kitaláltam, azaz megsejtettem, de így jó, ahogy van....; nincs benne csöpögős szerelem, de sírni lehet rajta; stb.
9. Van még tőle egy olvasatlan könyvem a polcon, és van még egy olvasatlan a könyvesboltok polcain is, de majd valamikor megszerzem biztosan. ha másképpen nem, kölcsönbe.
10. Továbbra is az egyik kedvenc íróm!

11. S, hogy mi köze a szentjánosbogarak fényéhez?
"A tudósok szerint ezek a bogarak évmilliók alatt fejlődtek ki.(...) De ez csak süket duma. Nem hinném, hogy egy állat csak úgy gondolhatna egyet, és eldönthetné, hogy szeretné, ha fény gyúlna a seggében. Hát miféle sületlenség ez? Az állatok nem tudnak fényt csinálni. (...)A fényt Isten csinálja. Nem tudom, miért, és azt sem, hogy hogyan, de abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül. Nem csak úgy szórakozik ezzel a szabadidejében, mert nem jutott eszébe semmi más. (...) Chase, én nem hiszek a véletlenekben. (...) Ez nem véletlen, és a csillagok sem véletlenül léteznek. (....) És te sem véletlenül vagy itt. Úgyhogy ha az eszed azt próbálja bemagyarázni neked, hogy Isten bakot lőtt, amikor téged megteremtett, jusson eszedbe a szentjánosbogár segge!"

9/10*

Arne Svingen: Magas Cé és Jobbhorog

Magas Cé és Jobbhorog

El nem tudtam volna képzelni, hogy mire utalhat ez a cím, el sem gondolkodtam rajta. Talán olvastam egy kritikát, megkérdeztem, hogy tetszhetne-e nekem, mert érdekelnek a hányatott sorsú gyerekekről szóló könyvek. Aztán hirtelen a válasz a könyv formájában érkezett.

...és nagyon tetszett. Hogy mi tetszett benne? Nem is tudom megfogalmazni, az egész tetszett. Hogy olvasmányos, hogy pozitív, hogy reménykedős, hogy nem feladós. Az is biztos, hogy az édesanyák felé nyújtott feltétel nélküli szeretet szépen megmutatkozik benne. (S én, mint anya, hányszor utáltam ezt az anyát...!!!)

Éneklés és ökölvívás, e két hobbi, elfoglaltság jut a 13 éves Bart-nak: az elsőt szereti, a másodikat az anyukája szereti, és Bart már 55 órán részt vett, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát.

A könyv egy elhanyagolt kamasz fiú története, életének egy szelete, éppen az, amikor talán ki tud törni abból a méltánytalan szerepkörből, élethelyzetből, amiben benne van. A könyv egy új élet reményének a lehetőségét csillantja meg. Bart, a barátok nélküli fiú (egyetlen barátjának mondott férfi, a heroinista-házbeli Geir), aki alkoholista, nagyon kövér munkanélküli anyukájával él egy szobában, ahol a folyosó drogos fecskendőkkel és mocsokkal teli. Kevés boldogságai: az operaéneklés, amit csak egyedül, a fürdőszobában tud csodálatosan kivitelezni, és Ada, az osztálytárs, a padtárs látványa.

Igen ám, de az osztály műsorra készül, és az osztályfőnök a fejébe vette, hogy az iskola történetének a legjobb előadását fogja színpadra vinni, s mivel a pletykás Ada megmutatta Bart éneklésének felvételét a tanárnak, így az könnyes szemmel tette be a fiút a zárószámként. Ez egy dolog, folyik a medrében, hogy Bart ezt átszervezze, miközben szegényes, éhes, ingermentes életét éli, próbálja túlélni a szemétkedéseket, az orrának - August keze általi- betörését túlélni. Ami megfigyelhető, hogy Bart-re nem jellemzőek a korosztályra jellemző kamaszcsínyek, inkább a fiú komolysága, érettsége, a pozitivizmus, a segítőkészség a megfigyelhető, ami az életének velejárója.

"Természetese álmodoztam arról,  hogy egy színpadon állok a közönség ujjongása és tapsvihara közepette. Biztosan fantasztikus érzés. De soha nem fog megtörténni. AZ a jó bennem, hogy egyszerűen elfogadom, hogy az életben nem jöhet össze minden. Csak az idióták hiszik azt, hogy minden rendben lesz."

Aztán történik valami, szépen lassan megszűnnek a hazugságok, a nagymama segítő társ lesz, és őszintén reméljük, hogy végre jól alakul a család, és legfőképpen Bart élete.

Szerettem olvasni, és jó lenne, ha többen olvasnák a fiatalok körében is, mindössze azért, hogy bármilyen rossz is a helyzetük, biztosan vannak olyanok, akik rosszabb helyzetben is képesek élni és boldogulni, vagy ha nem is képesek a segítségek hiánya miatt, akkor is rosszabb helyzetben vannak, és ezt kénytelenek elfogadni. A történet atársadalomban fellelhető problémákat érinti (drog, munkanélküliség, alkoholizmus, szegénység), nem szájbarágósan, csak megemlítve, hogy a család ebben él, így él, amolyan "ilyen helyzetek" is vannak stílusban, ami esetleg leránthatja a hályogot néhány fiatal szeméről, ezért nem ártana ezt a könyvet, vagy részleteit esetleg irodalomórán is érinteni.

2014. június 1., vasárnap

Mitch Albom: Az Idő Ura

Nem sok könyvről írok itt a blogon, de ami nagyon megfog, arról muszáj. Addig nem nyugszanak a gondolataim, amíg ki nem írom magamból. Mondatok állnak össze a fejemben, amiket meg kell osztanom másokkal, nem tudom kinek mekkora örömére. J

Szeretném a borítóval kezdeni, amit kezemmel és szememmel is többször megsimogattam. Gyönyörködtem az öregbített vászon színeiben, a kékes- sárgás-zöldes árnyaltokban és persze az órákban. Örülök, hogy átvették az eredeti változatot.

Kinyitod a könyvet, akkor látható, hogy elég ritkásan szedett, sok a vastagon kiemelt rész, mert az elején sokat ugrál az időben a történet. Három szereplőt ismerünk meg, akiknek élete a könyv folyamán összefonódik.

Első Dor, aki a „messzi-messzi múltban él, az emberiség történetének hajnalán”. Körülveszi felesége, aki egyben gyermekkori barátja és három gyermeke. Dort imádja élete társa, de ő csak az időt szeretné figyelni, mérni, minden mást elhanyagol. Meg is kapja érte méltó büntetését: egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt. Amikor az Idő Ura már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesíti a rá kiszabott küldetést, és megtanítja két embernek, mit is jelent az idő valójában.”

Innen
Most már a jelenben vagyunk és megismerkedhetünk a másik két szereplővel, egy végstádiumú rákban haldokló, milliomos, nyolcvan körüli férfivel és egy tizenéves középiskolás, visszahúzódó, okos, testét el nem fogadó leánnyal. A férfi nem nyugszik bele betegségébe, valahogy szeretné elérni, hogy teste továbbéljen és majd ha felfedezik betegsége ellenszerét, akkor ébresszék fel és gyógyítsák meg. Fel is ajánlják neki a fagyasztás módszerét, ami meg is tetszik neki. A lány nagyon magányos. Szülei elváltak, apukája nem foglalkozik vele, anyukája foglalkozna, de azt elhárítja. Hétköznap lelkesen tanulja kedvenc tantárgyát, a biológiát, hétvégén hajléktalanok körül segédkezik. Itt találkozik a rendkívül jóképű iskolatársával, akibe
fülig beleszeret.

Ezen a két emberen kell segítenie Dornak. Hogyan fogja ezt megtenni!? Ezért kell elolvasni a könyvet. Oh, és persze a gyönyörű mondatokért, amik annyira a lelkébe másznak az embernek, hogy szeretné megmutatni a körülötte élőknek. Ezt a könyvet kölcsönbe kaptam, de amint tudom, megveszem. Újra és újra el kell olvasni, idézeteket bejelölni és amikor igazán el vagyok keseredve elővenni. Ami még igazán megfogott, az a lapok közül sugárzó szeretet ettől a két embertől.

Megvan a másik kedvenc amerikai íróm!!


10/10