Gilles Legardinier: Állítsd le magad Julie!

Az első oldalak után én paff lettem, hogy egy nő hogy lehet ennyire infantilis módon hülye? Aztán tudatosan-e vagy sem, elkezdtek leperegni magam előtt tinédzserkori, meg kicsit későbbi, meg talán néha még mostani aktivitásaim is, minek következtében rájöttem, hogy pontosan, de tényleg tökéletesen ugyanígy "működök" én is. A cél érdekében képes vagyok a méltóságomat sutba dobni, persze ez mindig csak utólag derül ki. :D Barátnőimmel különböző okosságokat eszeltünk ki világ életünkben, ha bárkinek egy kis segítség kellett pasiszerzés vagy bármilyen megoldhatatlannak tűnő ügy terén. Mindent megoldottunk! :D Ha kellett, órákig lesben is álltunk, bármit megtettünk. Nem tudom, mennyit változtam, mert időnként még felviláglik bennem az infantilizmus, de talán meggondoltabb lettem. Julie viszont nem nagyon tanul az esetekből, sőt, tovább tetézi azokat.

Julie amúgy egy 28 éves, éppen hogy csak szingli csaj, hiszen bő 2 éves párkapcsolata most ért véget. Sokáig nem nyalogatja a sebeit, hiszen secperc alatt rátalál az új szerelem, akiről csak annyit tudhatunk, hogy Ricardo Patatraz a neve. Abban teljesen egyetértettem a lánnyal, hogy ez a név megér egy misét, de hogy elegendő legyen a postaládán virító idétlen név arra, hogy elkezdjek nyomozni utána, hát... Merthogy pontosan ez történik, és még akkor sem távozik behúzott farokkal, amikor a férfi maga szabadítja ki beszorult kezét a postaládából. Mármint a férfi postaládájából!!! Értitek!? Próbálja kiszedni a pasi leveleit, hátha abból többet tud meg róla, amikor megjelenik maga a préda! :D

Nem adja fel ez a lökött tyúk, tovább fondorlatoskodik, minden elképzelhetetlen hülyeséget bevet, csakhogy megszerezze a férfit. Én már sokszor arra gondoltam, hogy a Ric a saját nemét szereti, mert hogy Julie szándékai egyértelműek voltak, azt elszántsága biztosította. :D De aztán mindig akad egy-egy pici jel, ami tovább élteti a lányban a szerelmet, a vágyat a férfi iránt.

A borító szerintem szenzációs, annyira jól visszaadja a könyv egész hangulatát, Julie idétlen személyiségét. Ránézek és nevetnem kell! És különben is, szolidáris vagyok! :D

Na csajok, ráismer valaki önmagára, akivel még ma is simán megcsinálnék hasonlóan cseles, jól kidolgozott akciókat? :D

4/5

Emylia Hall: Nyarak könyve

Első tavaszi hétvége a hosszú zord hideg után; Magyarországon is játszódó történet; fiatal lány; figyelmet felkeltő borító:
"Mindegyik nyár tökéletes volt. Kivéve az utolsót."; ennyi elég is volt, hogy érdekelni kezdjen a könyv!

S mit is mondhatnék, hogy ne áruljak el részleteket, hogy lényeges információkat ne szivárogtassak ki, hogy meghozzam a kedvet az olvasáshoz?... mert ez nem egyszerű.
Nem egyszerű azért, mert az olvasás közben felépített kritikáim, a vége felé elmúltak, törlődtek, igazolást nyertek.
Nem egyszerű azért, mert ez a hétvége, és a körülöttem zajló események arra voltak jók, hogy éppen egy ilyen könyvhöz legyen kedvem, amelynek sorait szántják a szemeim, amelyen az olvasás közben tudok elgondolkodni, nem kell kilépnem a történetből, nem kell megállnom, elmerengenem. Ez csak egyszer fordult elő. Nem egyszerű.......

A könyv elején egy Magyarországról érkező csomagot kap Beth, az édesapja hozta el neki. S a fiatal nő tudja, hogy emlékezni fog, hogy fájni fog, hogy emlékezni fog. Nem is szeretné kibontani, nem is szeretné felszakítani a sebet, amelyről mi még mit sem sejtünk.

Erzsébet (Beth) Angliában nevelkedik, 9 éves korától csak édesapjával él, mert Marika (a magyar mamája) úgy döntött, hogy Magyarországon marad. Nem ilyen egyszerű ez a dolog, mert a 10 éves Marika és családja a szovjet tankok magyarországi begördülésekor hagyta el országunkat, és azóta is visszavágyott oda.(ide). Marika visszavágyott, s amikor visszatért, itt ragadt.

"Tudtam, hogy anyám más, mint az apám meg én. Más szelek röpítik, mondta apám, amitől anyám szeszélyesnek tűnt, de én ennél jobban ismertem."

Erzsi és édesapja az 1990-es első magyar hazalátogatás után kettesben zötyög vissza a ködös Albionba, ahol kialakítják csendes, egymáshoz ragaszkodó, titkokat nem megosztó, egymásra utalt életüket.
Amint a kislány túlteszi magát mamája elvesztésén, úgy érkezik el a következő nyár, amikor Esztergomba utazik, hogy mamájával töltsön egy hetet. ...és ezek a nyaralások ismétlődnek boldogan, mosolyogva, megismerve az első csókok, az első szerelem édes ízét is, kialakítva egy szeretetteljes kapcsolatot a Marika és a lánya között, amely a leveleken, telefonhívásokon keresztül folyamatosan életük részévé vált.

A hetedik nyaralás volt az utolsó.

A történet a Nyarak könyve. 7 nyár története, és rejtve, a többi hosszú hónapé. A történet a megbocsátás könyve. A történet az emlékezés könyve; a feldolgozás könyve, az elengedés könyve. Most, 14 évvel később, a hallgatás megtörésének a könyve, a változtatás könyve.

Egy londoni park gyepén feküdve, fényképeken keresztül megismerjük ezt a szótlan, magába zárkózó Beth-t, megismerjük a nyarak történetét, rohangálhatunk a Villa Serena kertjében, fürödhetünk az erdei tóban, Hallgathatjuk Marika mindig boldog éneklését, ráismerhetünk az akkori, egyre szabadabb, felszabadultabb Magyarországra,
szerelmesek lehetünk a szomszéd fiúba............, és miközben ezek történnek, -talán- arra is választ kapunk, hogy egy magyar anyának miért nem beszél a gyereke magyarul, vagy éppen hogyan volt képes elengedni a kislányát önmaga mellől? -mert bevallom, nekem ezek nagyon fontos kérdések voltak.

Hallgassunk a szívünkre!- ez többször elhangzik a könyvben, s azt is tudom, hogy valakik tudnak e szerint élni, valaki pedig elutasítják maguktól ezt a felfogást, s inkább racionálisan terveznek, élnek. Melyik a jobb? Nem tudni a pontos választ, inkább a kettő együttes, megfelelő mértékű, összemosódása a lényeges.

Mi lett volna, ha minden másképp alakul? Ezt a kérdést a 30 éves Beth is felteszi magának, de ahogy papája mondja, ahogy én is vallom: "Nem érdemes arról beszélni, mi lett volna, ha. Csak annyi tudunk, ami volt, ami van. (..) És ami lesz."

ÉS akkor elhangzik a második merész ajánlat...és mi a történetet is továbbfűzhetjük.

Kellemes, szép, könnyed, elgondolkodtató. Szerettem olvasni.

Park Kiadó
2013

Daniel Glattauer:Örökké Tiéd

A szerző biztosan sokaknak ismerős a Gyógyír északi szélre ,könyve kapcsán, és sokan vártunk tőle egy újabb könyvet.

Igazán remek történet lett,nem egy vaskos könyv,jobb is ,mert Glattauer olyan mesterien csavargatja Judith életének menetét,hogy muszáj a végére járnunk ennek a furcsa szerelemnek.

Főhősnőnk a harmincas évei közepén jár,szingli,egy kissé erőszakos anyukával,saját lakással,sok magánnyal.
Aztán persze ahogy lenni szokott,a szerelem olyan pillanatban csap le rá mikor nincs is rá felkészülve,sorban állás közben.

 "Ahogy ránézett,azt Judith alaposan megjegyezte,hogy felidézhesse,ha megint elégedetlen lenne magával."

Nem lehet semmi rosszat mondani a negyvenes férfire,lassan haladnak,sokat beszélgetnek.Hannes kellően előzékeny,kedves,figyelmes...persze ha valami túl szép ahhoz ,hogy igaz legyen akkor gyanítjuk,hogy ott biztosan nem stimmel valami...
Judith úgy érzi Hannes személyében nem a férfi,hanem egy úthenger lépett az életébe,szegény nőnek levegőt is nehéz vennie az állandó imádattól,jelenléttől,foglalkozástól.Na de hát nem ezt szeretné minden nő?? Egy férfit aki figyel rá,aki lesi minden kívánságát?? Judith mégis úgy érzi,ideje kissé lecsillapítania vehemens lovagját... Hannes elsőre..másodikra is kellően értetlen,aztán gőzerőre kapcsol...

 "Ettől kezdve Hannes egyik filmet forgatta vele a másik után.A rendező:a puszta véletlen. A producer: a magasságos gondviselés."

Szerintem egy ilyen történethez két megfelelő ember kell,értem ez alatt azt,hogy ha Judit kicsit is vagányabb-mint Bianca,Hannes nem tudott volna ilyen könnyen fogást találni rajta,szóval igaz a mondás,hogy mindenhez két ember kell. Judit kellőképpen bepánikol a virágoktól,versektől,mik rejtvényt takarnak és sokszor ott is Hannes árnyékát látja ahol nem kellene.

A történet remekül ábrázolja az áldozat és a kissé elborult elme csatáját.Jól megírt ,néhol ijesztő részekkel ,az igaz meglepetés számomra a könyv közepe volt,azt hittem tudom milyen lesz a végkifejlet,de tévedtem!
Glattauer hihetetlen dolgokat képes beleszőni két ember szerelmi életébe.

Bianca ,bár mellékszereplő volt,nagyon kellett a laza,és vicces karaktere-imádtam a csajt.

A történet bizarrsága mellett ,van mondanivalója is,és a stílusa a nyelvezete nekem nagyon fekszik.Glattuer látásmódja nagyon egyedi,szerintem ez a fő sikere a könyveinek.

A könyv borítója tökéletesre sikerült!

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Örökké tiéd...

Ki megijed egy ilyen kijelentéstől, ki örül neki. Sokan vagyunk, aki szeretik a kényeztetést, ha hódolnak nekünk, de el is tudunk telni vele. Meg is unhatjuk, nem is akarjuk sokszor. Fojtogató tud lenni, és egyből átértékeljük, hogy nem is szeretnénk már ezt a kapcsolatot.

Ismerős? Esetleg volt már benne részed?

A 37 éves Judith, családos barátokkal körülvéve, szerelemtől mentesen, szingliként éli napjait, dolgozik az örökölt csillár/lámpaboltjában. Imádja a fényeket, szemet kápráztatóan szereti a lámpáit, a munkáját, és elégedett önmagával is. A családjával nem annyira, de azért kitartóan fenntartja ezen kapcsolatait is.

Történetünk húsvét tájékán kezdődik, amikor az élelmiszerüzletben a sarkára lép egy férfi, és sűrű elnézések közepette szemrevételezi Judith-ot. ....és elkezdődik az ismerkedésük.

Hannes, a nevezett úriember (vagy nem az?) udvarolni kezd a nőnek, akinek kezdeti lelkesedése után elérkezik a hideg zuhany is. Erős, érett nőként kezébe veszi az életét, vagy legalábbis megpróbálja.

"Rossz volt ez? Narcisztikus volt? Arra kellett neki Bergtaler, hogy megint szépnek és kívánatosnak érezze magát? Arra volt szüksége, hogy ismét a helyén kezelje saját érdekeit? (...) Most tényleg jól van?Jó lesz, ha ez így megy tovább?"

Spoilermentesen írva, elég annyi, hogy a gondolkozzunk el, milyen, amikor a barátaink már nem is a mi barátaink; milyen amikor nem mersz a lakásból kilépni; amikor a férfi már a bőröd alá chip-elte be magát - nem a te javaslatodra.

Judith és Hannes bécsi története csendesen folydogál, és hála, hogy van Beatrix, aki 16 éves csitriként ott dolgozik a csillárboltban!

Kitaláltam különböző végeket a regénynek, kitaláltam, hogy melyiknek fogok örülni és melyiknek nem, kitaláltam, hogy rosszul leszek az egyiknél, hogy kiborulok majd esetleg. Aztán másként kezdett alakulni, én tovább szenvedtem, mert közeledett a vége, és aztán izgultam, pszichésen rángatózott a szemem, nem akartam befejezni, mert nem szerettem volna megtudni, hogy sarokba hajítom-e majd a könyvet....

Nem hajítottam, ami jó, mert nem szenvedek annyira, és nem jár rajta az agyam-annyira, ellenben éppen ezért nem 5*-os csak 4/5.

A könyv stílusa egyszerű, semmi flanc, semmi elgondolkoztató felesleg, éppen ez adta számomra az erényét, nem gondolkodtam el, hogy mi van, hanem csak egyszerűen: ez van, nesze: nincs madárcsicsergés, nincs 100% love, ott áll feketén-fehéren az igazság, a történet, a citromba-harapás!

D. Glattauer Gyógyír északi szélre könyve is kiakasztott, azt hiszem az író és a saját kapcsolatom már csak ilyen marad: kiakasztó, gondolkodtató, dühítő, semmiképpen nem felejtős és sekélyes.

Katarina Mazetti:Családi sírbolt

Imádom ezt a könyvet,vagyis mind a két könyvet,de ezt a jobban,ha már választanom kell.

Folytatódik Benny és Desirée története,nem kevés humorral!Szó szerint már az első oldaltól dőltem a nevetéstől!
Az első részben az egymásra találás édes időszakát járta körbe a szerző,ebben a részben pedig elhatározásuk utáni időszak következik, ami szintén nem kevés bonyodalommal,sírással és nevetéssel jár.
Annyira élesek,elevenek és szerethetőek a karakterek,hogy elhittem amit olvastam,ráadásul tudom milyen egy ilyen  gazdaság,mivel jár,úgyhogy le a kalappal a szerző előtt,hogy Benny szerepe,munkája mennyire profi módon lett megjelenítve,egy fikarcnyi hiba sincs benne!

Sok embernek romantikus elképzelése van a vidéki életről, a nap sajnos nem bárány simogatással telik,de ettől még nagyon szerethető ez az életforma,és Benny minden megnyilvánulásából süt,hogy minden nehézség ellenére imádja amit csinál.

Remek megoldás volt,hogy a szereplők felváltva szólaltak meg,így könnyű áttekinteni,hogy nő és férfi mennyire másképp látja ugyanazt a szituációt.

A történet szerintem nem csak egy pár órás felhőtlen kikapcsolódást jelent,ennél sokkal több van ebben a történetben! Mazetti nagyon jól feltárja,hogy mennyi mindenen csúszhat el egy kapcsolat,mennyi mindent kell összhangban hoznunk,hogy működőképes legyen egy pár a hétköznapokban is,és, hogy egy gyerek,vagy kettő.... nem csak a gőgicsélésről szól.

A borító nekem nagyon tetszik! Ilyen házikónk nekünk is volt...már nem emlékszem mi történt vele,de kislánykoromban ilyen házat álmodtam meg magamnak,főleg az erkély rész és a muskátlik miatt :-)

Rebecca Skloot: Henrietta Lacks örök élete

Nagyon érdekes könyv volt, és sokszor nem is tudtam, milyen oldalról közelítettem meg. Egyszer  regényként olvastam, a következő pillanatban már tényfeltáró, tudományos ismeretterjesztő könyvként fogtam a kezemben. Örülök, hogy ilyen formában olvastam a témáról, hiszen sokkal könnyebben emészthető, mintha egy orvosi szaklapban tárták volna elém a száraz tényeket. És pont azért örülök, mert nagyon izgalmas az, ami történt, néhol szinte krimibeillő.

Szégyen, nem szégyen, én sosem hallottam a HeLA-ról. Ami viszont érdekes, hogy amióta elolvastam a könyvet, lépten nyomon összeakadok a témával. Nyilván jobban rá is áll a szemem, most már tudom, miről is van szó. Egyébként tényleg furcsa, hogy az orvostudomány számára ilyen fontos jellegű felfedezés hogy maradhatott ennyire a háttérben!? Rebecca Sklootot is ez a "tudatlanság" inspirálta a könyv megírására, amelybe hatalmas kutatómunkát fektetett.

Hogy miért is örök életű Henrietta Lacks? Tudatlanságomat jól mutatja, hogy először valami szellemjárós történetre számítottam. :-) Szó sincs róla, bár ha nagyon elvontan közelítjük meg a dolgot... "Csak" arról van szó, hogy a mai napig javarészt az Ő levett  rákos, illetve egészséges sejtjeiből "táplálkozik" a tudomány. Henrietta méhnyakrákkal jelentkezett orvosánál, ekkor vették le Ő és családja tudta nélkül ezeket a mintákat. Családja is jóval  Henrietta 1951-ben bekövetkezett halála után értesült az esetről.

Különböző sejtek laboratóriumi körülmények között történő életben tartására ugyan volt már ezelőtt is példa, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel. A HeLA sejtek voltak az elsők, amelyek nemcsak életben maradtak, hanem rohamszerűen szaporodtak is, ellátva ezzel először az ottani orvostársadalom szűk környezetét, később az egész világot. Ezek a sejtek nemcsak különböző betegségek-, orvosságok-, hanem az űr- és atomkutatásban is nagy segítséget nyújtottak, így felemás érzésekkel közelíti meg a világ ezeknek a sejteknek a történetét.

Bár a könyv kiélezetten a HeLA sejtekről szól, nagy hangsúlyt fektet Henrietta Lacks életére, mindennapjaira is. Megismerhetjük, hogyan boldogult fekete rabszolgák leszármazottjaként az ötvenes évek Amerikájában. Súlyos lelkiismereti kérdéseket feszeget a könyv, úgymint etika, erkölcs, jog, mindez két oldalról, orvosi és emberi szempontból is. Döntse el ki ki maga, melyik oldalon áll. Nem könnyű dolog, nekem nem sikerült.

Skloot nagy energiát fektetett a család felkutatásába, de az együttműködésre is nehéz volt őket rávenni, különösképpen amiatt, mivel míg a kutatásokból befolyt pénzösszegeket talán már mérni sem lehet, mindaddig ők a mindennapi betevőjükért küzdöttek nap mint nap.

Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia

Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

A terapeuta, Julius Hertzfeld egy nap, teljesen váratlanul megtudja a rossz hírt, áttétes, gyógyíthatatlan melanomája van. Körülbelül 1 évet jósolnak neki, amit talán még megfelelő színvonalon tud leélni. Az első sokk után számot vet életével, és a legnagyobb kérdéssel találja szemben magát. Vajon tudott-e segíteni bárkinek is praxisa során? Vajon nem volt-e hiábavaló egy életöltőn át munkálkodni az emberek életének jobbá tételén? Szükségesnek találja, hogy felkeresse évekkel azelőtti pácienseit, számított-e valamit a munkája? Választása Philipre, a szexmániásra esik, akit az egyik legnagyobb kudarcának tart, hiszen évekig tartó terápia után sem tudott segíteni rajta. A késleltetett gyógyhatásban reménykedik, így felveszi vele a kapcsolatot.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

A legtöbb résztvevő számára fontos ez a pár hónap, leginkább Juliusnak!

Igazán kedvem támadt részt venni egy jó kis terápiás csoportban! Komolyan!

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

Dave Eggers: Ahol a vadak várnak

Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve. Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érhető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.

Daniel Gottlieb: Drága Sam!

"Rúmi: A fogadó ház
Az emberi lény mint egy fogadóház
Minden reggel más vendéget vár
Az öröm a szomorúság és a
hitványság
Gyakori vendégek
De nagy ritkán a tudatosság is betéved
Fogadd be őket szívesen
Még ha a fájdalom is durván bedörget
Adj neki helyet
Hisz ő is a te vendéged
Fogadd be őket szívesen
Mert új örömöket hoznak neked
A szégyenkezés a rosszindulat
Borús gondolatok
Szívéllyel fogadd őket úgy szintén
Légy hálás mindegyiknek
Mert mindnyájan Istentől jönnek"

(Simon Imre fordítása)

Drága Sam!

Bár nem ismerlek, kicsit megismerhettelek a nagypapádon keresztül, aki mesélt neked, s nekem. A nagypapád, a Papid elmesélte súlyos balesetét, amelynek következtében mind a négy végtagjára lebénult. Elmesélte, hogy sokszor depressziós, elmesélte sok páciense problémáját, aminek boncolgatásakor rájöhettem (volna) a nagy igazságokra: azaz ne féljünk kérni, próbálkozni, ne szégyenkezzünk bizonyos esetekben, és hogy lehet kijönni s gödörből. Illetve neki hogyan szokott sikerülni, ugyanis én csak azt tudom, hogy két egyforma életút nincsen. Kinek így sikerül, kinek úgy sikerül.
Drága Sam, nálad 2 éves korban diagnosztizálták az autizmust. Senki nem tudja, hogy mekkora mértékű, azt sem tudják, hogy érteni fogod-e ezeket a leveleket. Kb. annyit tudtam meg rólad, hogy fantasztikus édesapád van (gondolom édesanyád is az), és hogy nagyon jól golfozol! Persze olvashattam még a cumidról, a beszédedről meg egyébről, de annyira szerettelek volna megismerni. Szerettelek volna ölbe venni, simogatni, mélyebben meglátni benned az értéket. Sajnos nem sikerült, de azért megkedveltelek. Hisz te nem tehetsz semmiről!
Kívánom Neked a lehető legzökkenőmentesebb életet családoddal!
f-andi

U.I: ".. a lelkünk akkor nyer megnyugvást, amikor egészen egyszerűen felhagyunk a küzdelemmel, és tudomásul vesszük a tényeket."

[Mást vártam. Mélyebb gondolatokat. Túl könnyen olvastam, nem gondolkodtam el a mondatokon.Kíváncsi lettem volna Sam-re, az ő történeteire az író-nagypapája szemszögéből.

Ehelyett Daniel Gottlieb életét ismertem meg, a sok emlékeiből leszűrt tapasztalataival. Ami nekem szájbarágósan akart mély lenni.]

6/10

Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme

Nyolc történetet tartalmazó novelláskötetről van szó. Középpontjában a nő és a szerelem áll. De persze nem ennyire lesarkítva. Kanada különböző részein élő nők élettöredékeire, visszaemlékezéseire alapozva álltak össze ezek a lélektani novellák.

Picit mindig félek novellát a kezembe venni. Regényhez vagyok szokva, sokkal "kényelmesebbnek" érzem. Aztán a végén mindig ellent kell, hogy mondjak magamnak. Munro könyvei gondolkodásra késztetnek, továbbszövöm a történeteit magamban, sokáig rágódom még rajtuk. Szó szerint rágódom, hiszen az eddig megszokott módon boncolgatja, elemezgeti az embert magát. Az írónő szemszögéből nézve nagyon bonyolult az élet. Kb. én is így agyalok minden nap, csak nem tudom ilyen szépen megfogalmazni. Kérdésből viszont jó sokat tudok feltenni. :-) Filozofál és megfejt, ugyanakkor nyitva hagyja a kiskapukat, hadd járjanak a mi fogaskerekeink is.

Egy-egy novellában teljes élettörténeteket dolgoz fel mindennapi problémákon, eseményeken keresztül. Érintve van szinte minden, ami a "NŐ" fogalmával kapcsolatba hozható, kezdve a társkereséstől a férjhez menésen keresztül a szülésig, gyermeknevelésig sok minden. Végigkövethetjük, hogy változnak meg sorsok, hogy teljesülnek be vágyak, hogy omlanak össze az álmok.

Néhol kifejezetten nyomasztó, ettől függetlenül nagyon életszerű, tapintható sorsok vannak papírra vetve. Máshol a fülledt erotika jelenik meg. Mindez szinte hozzátartozik véleményem szerint Munro könyveihez. Eddig ez a második művem tőle, és nagyon szeretem, ahogy ír, bár nem nevezném könnyen emészthetőnek az írásmódját. Ráadásul mint nő, nem is vennék részt szívesen Munro írásaiban, csak ha picit lazább, könnyedebb, vidámabb lenne... De az meg már nem Munro lenne! És ezt még csak nem is bántásból írtam! :-)

A kötet 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat.

Alice Munro: Asszony, lányok élete

Klassz volt ez a könyv! Ezzel úgy érzem, ki is fulladtam, de mégis muszáj valamit írnom. Igazából nem is tudom, hogy foglaljam össze! Túl nagy története, tanulsága nem volt számomra, mégis faltam a sorait. Ráadásul igen tömény, nem hagy nyugtot az embernek, de akkor sincs egyszerű dolgom. Az biztos, hogy végig nyugalom szükségeltetett az olvasásához.

Először azt hittem, hogy a címe félrevezetett, hiszen csak egy lányról szól. Aztán rájöttem, hogyha valami tanulsága van is a könyvnek, akkor az az, hogy a történetek, mozzanatok ennek a lánynak az életéből bármelyikünkkel, bármikor megtörténhetnek. Semmi különleges, semmi extra, mégis az életünk része lehet. Egyébként is a nők szemszögéből mutat be minden eseményt, a férfiak itt "csak" asszisztálnak.

Aztán arra is rábukkantam, hogy ez egyfajta önéletrajz jellegű regény. Így már érdekesebb volt a dolog.

Dell, az esetlen, tenyeres-talpas leány a kanadai Ontario tartományban él szüleivel, testvérével, és ezüstróka-tenyésztéssel foglalkoznak. Fiatal lányként ismerhetjük meg. Életét egész kamaszkoráig nyomon kísérhetjük, hogyan próbálja az adott korban, adott társadalmi-anyagi-családi körülmények között a határait feszegetni.

Istenkeresése csapongó, kíváncsiskodó és igen befolyásolható. Egy jóképű pasiért mindent! :-) Azért huhhh, amikor a szexualitás kérdéseit kutatta, néhol meghűlt bennem a vér, főként, hogy sokszor nyilvános helyen olvastam. Próbáltam a szemem csücskéből figyelni, hogy látja-e valaki milyen sorokat darálok!? De ezek is annyira érzékelhetően (ez itt mondjuk félreérthető), szépen vannak leírva, hogy csak na! A lány nem igazán veszi komolyan a dolgokat, és sokszor szerintem ez a szerencséje... amilyen helyzetekbe keveredik!!!

Megkedveltem Dell történetét, izgultam érte, drukkoltam neki és hiányérzetem volt, amikor vége lett a történetnek. De kis emésztés után rájöttem, hogy dehogy van vége, én továbbírhatom magamban nagyon sokféle módon!

Szerettem a finom, szarkasztikus, hűvös humorát is a könyvnek. És hát állatian jól ír a nő!

"De amit én akartam, azt egyetlen lista nem tartalmazhatta, mert én az utolsó szemig mindent akartam: a beszéd és a gondolkozás minden rétegét, a fény csíkjait a kérgeken és a falakon, minden szagot, kátyút, fájdalmat, repedést, illúziót nyugodtan összefogva: ragyogóan és örökre!"

Vicki Iovine: Barátnőim a terhességről

A könyv írónője írását hiánypótlónak szánta, mert szerinte nincs olyan könyv a piacon, amiben a terhesség alatt felmerülő kérdéseinkre választ kaphatnánk (pedig az összeset megvette állítólag).

Már ez furcsa volt, mert én egyetlen könyvet olvastam el a terhesség alatt – ezen kívül - (egy angol kiadás: Babát várunk – Minden kérdésre itt a válasz címmel), és teljesen elégedett voltam vele, szerintem mindenre kitér, érthető, egyszerű, nem misztifikálja túl a dolgot.

Az, hogy az orvosunkat kérdezzük meg, nahát az kizárt. Tehát ki a legkompetensebb a kérdésekre való válaszok adásában: barátnőnk illetve barátnőink (ami természetesen bizonyos esetben igaz is, de sajnos az írónő barátnői nem az én  barátnőim, hiába is próbálja azt sugallni a könyv).

Már akkor gyanús volt a dolog, amikor azt fejtegette, hogy szerinte a terhesség (40 hét) az nem 9 hónap, hanem 10, akárhogy is számoljuk is. Hát persze, ha minden hónap feburár lenne...

A stílus vicces próbál lenni, de én nem nagyon találtam annak, némely helyen inkább közhelyesnek, máshol kissé közönségesnek tűnt.

Szóval nekem nem jött be, persze lehet, hogy más élvezettel forgatja majd.

Hú, most láttam csak az interneten, hogy ez több részes, van útmutató az anyasághoz, a gyerekneveléshez és a partizáshoz is :-)

4/10

Eredeti cím: The  girlfirends' guide to pregnancy

Kiadó: Park

Oldalak száma: 264

Jean-Domonique Bauby: Szkafander és pillangó

Nem szaporítom a szót.
Hány fáradtságos pislogást kellene véghezvinnem, hogy a rettentő hosszú posztjaimat "le-pislogás-morzézzam"?
Megtörtént esemény.
Nem az a csodálatos, ami megvan benne fogalmazva, hiszen bármelyikünk élete lehetne, ha a betegségtől eltekintenünk.
Azért a tisztelet, ami mögötte van. Ahogy megírta a könyvet Jean-Dominique Bauby.
Vele sírtam nevettem, sétáltam vagy éppen a gyerekeit vártam.




5 csillag a megírásért.
a küzdelemért.
túlélni akarásért
megalkuvásokért
a hiányokért
a könnyekért az egyetlen szemben
a reményért
az emlékezésért
a pislantásokért
a kalapom megemeléséért

Helyettem, íme a fülszöveg:

"Locked-in-syndrome (LIS=bezártság-szindróma): így nevezi a modern orvostudomány a teljes bénultság állapotát, amikor a beteg él, de ennek semmi jelét sem képes adni. A szó szoros értelmében önnön testébe zárva, megszakad minden kapcsolata a külvilággal. Ebbe az állapotba kerül Jean-Dominique Bauby, a briliáns újságíró, a legnépszerűbb francia női magazin főszerkesztője. Életének negyvenharmadik évében, 1995. december 8-án agyvérzés érte, mély kómába zuhant, s mire abból magához tért, testének szinte egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani, sem beszélni, sem nyelni, sőt kezdetben segítség nélkül még lélegezni sem tudott. A maradéktalan LIS-szindrómától egyetlen apró, de sorsdöntő dolog különbözteti meg: a bal szeme mozog. Ez a fél szem lesz összekötő kapcsa a külvilággal, embertársaival, az élettel. Ez a szem nem csak nézni tud, hanem pislantani is. Egy pislantás jelenti az igent, kettő a nemet. A látogató felmondja az ábécét, s egy pislantás megállítja a megfelelő betűnél. Így alakulnak ki a szavak, a mondatok, így tud társalogni, levelezni. Így írta ezt a könyvet is. Hosszú heteken át délelőttönként agyába véste a szöveg aznapi adagját, délután a szemével lediktálta, s még ki is javította az elkészült oldalt. Könyvével fölényesen ironikus, sorsával megbékélt, mégis szívszorító intenzitású jelentést küld egy világról, amelyet elképzelni is alig tudunk: a tehetetlen porhüvelybe, mint szkafanderbe zárva egy minden testi valójától függetlenné vált embernek már csak a szelleme él, verdes, mint a pillangó a szkafander üvegbúrája alatt."

Az író a könyv megjelenése után 10 nappal meghalt.

Alice Munro:Asszonyok,lányok élete

Már régóta vágytam Munro könyveire,mert nőként,nőknek ír szépirodalmat. Viszont most bajban vagyok a bejegyzéssel mert olyan szépen ír,hogy azt nem tudom átadni.

Miestas írta nagyon jól,hogy olyan Munrot olvasni mintha egy folyóba lépnél...

A történet az 1940-es években játszódik egy kanadai kisváros életét ismerhetjük meg egy kislány Dell tolmácsolásában,aki szemünk előtt cseperedik fel,érik nővé.....a környezete az őt körülvevő emberek,barátnője,albérlőjük és még sokan mások életét kísérhetjük végig:A könyv érinti az élet fontosabb kérdéseit is,mint a hit, a szexualitás, a család,barátság.

Bár nagyon tetszett a könyv,mégis túl sok volt,túl tömény.Ha egy picit szellősebben írja meg akkor könnyebben haladtam volna a könyvel.Az biztos,hogy nem rohanós napokra való,igazából én csak otthon olvastam de akkor mikor teljes volt a nyugalom.

Érdekes,hogy párhuzamosan olvastam egy másik könyvet is ,Elizabeth Gilbert:Hűség-ebben a könyvben is akárcsak Munro a házasság, a család jelentőségét, a nők helyzetét mutatja be.Gilbert saját szemszögéből,Munro pedig Dell segítségével ábrázolja a nők életét akkor és most.

Munro szívem csücske lett,keresni,olvasni fogom a többi könyvét is.Ami nagyon szimpatikus nekem,az a saját könyvjelző a könyvben! Kár,hogy egyre kevesebb könyv készül így.

10/9

Daniel Glattauer:A hetedik hullám

A könyv a Gyógyír északi szélre folytatása.Az első kötet azzal ért véget,hogy Leo elutazott Bostonba kilenc hónapra megszakítva minden kapcsolatot Emmivel,hogy esélyt adjon Emminek és férjének az újrakezdésre.Emmi a kilenc hónap letelte után úgy határoz ideje újra írnia ..újfent felveszik a félbehagyott szerelmük fonalát.Emmi ugyanúgy él férje és fogadott gyermeki oldalán,Leo pedig Bostonban megismerkedik egy lánnyal.

Azt tervezik barátok maradnak,túl sokat jelentenek egymásnak.Már nemcsak e-maileket váltanak hanem találkoznak beszélgetnek,de idejük nagy részét levelezéssel töltik.Mindketten élvezik ezt a fajta szabadságot,és titkot ami csak az övék.Aztán Leo úgy dönt elmondja barátnőjének Emmit és ezt a furcsa barátságot...

Az első részhez képest sokkal gyorsabb volt a tempó,szédületes iramban váltogatták egymást az események.Nem igazán tudtam letenni....egy délután kiolvastam,igaz nem egy vaskos kötet.Ami hiányérzetem volt az első rész után,az most mind szépen el lett varrva,meg lett magyarázva.Féltem,hogy túl lesz dimenzionálva ez a szerelem túl lesz lihegve,de a szerző remekül adagolta a feszültséget a szerelmet,nagyon éltszerű volt ahogy vívódtak,ahogy próbálták eldönteni igazán szeretik-e egymást vagy csak futó kalandot várhatnak a másiktól?Meg kell elégednünk azzal amink van,és nem álmodozni? Mennyi fájdalmat okozhatunk szeretteinknek?Együtt élni vagy egymás mellett élni?Ez itt a kérdés amire Emmi és Leo megtalálja a választ.

Hangulatos ,sodró erejű,lendületes regény.

Johanna Adorján:Exkluzív szerelem

1942 augusztusában Magyarországon a szerző apai nagyszülei összeházasodnak,1991 októberében Dániában pedig öngyilkosok lesznek.A könyv róluk szól Pistáról és Veráról.Végigkísérhetjük életüket,a háborút, a menekülést Magyarországról,és a haláluk utolsó napját unokájuk elbeszéléséből.A könyv váltakozva mutatja az utolsó napjukat,és a múltat a családi történéseket eseményeket.

A zsidó nagyszülők életére Johanna haláluk után lett igazán kíváncsi.Felkereste az összes élő rokont,ismerőst,barátot,hogy teljes képet kapjon nagyszülei életéről ,házasságukról,de leginkább azért,hogy hátha lesz egy olyan mozzanat ami megmagyarázza,hogy miért ezt az útat választották.

Ami nagyon tetszett a történetben,hogy olyan képet kapunk Johanna családjáról amilyenek valójában voltak-nincsenek benne tökéletes emberek.Nagyszülei,főleg nagyanyja jellemét olyan jól ábrázolja,hogy teljesen előttem volt a határozott,kissé morózus öreg hölgy aki mindent aprólékosan eltervez.

A közös halálhoz a nagyapa betegsége szolgáltatta az okot.Az egyébként orvos férfi egészsége a koncentrációs táborban eltöltött évek alatt visszafordíthatatlanul károsodott.

Én olvasás közben sem elfogadni,sem megérteni nem tudtam tettüket.Persze borzasztó lehet nézni egy szeretett ember szenvedését,de a történet nem tér ki rá,hogy a nagypapa menyire szenvedett ,mennyire keserítette meg életét a betegsége.A család tudott a szándékokról,sokszor hangoztatták,sőt segítséget is kértek hozzá- egy ismerős orvostól aki azonban próbálta őket lebeszélni.Mikor látta,hogy az elhatározásukon nem változtatnak egy könyvet ajánlott nekik, a Final exit-egy érdekes,sőt meghökkentő kötet.Tárgyilagos segédkönyv az öngyilkosság legjobb módjairól.

Én úgy éreztem olvasás közben,hogy nem csak a betegség miatt döntöttek az öngyilkosság mellett.Inkább mintha elfáradtak volna mintha nem tudták volna kipihenni ,elfelejteni azt,hogy el kellett hagyniuk a hazájukat.Menekültek csak azért mert zsidók voltak,még a férj koncentrációs táborban volt felesége egyedül maradt,semmit sem tudva férjéről.

Csupasz és sokkoló az utolsó nap leírása,még így is,hogy megvan szakítva Johanna emlékezéseivel.Azon töprengtem nekem lenne erőm ehhez,ha férjem úgy kívánná?Meg tudnám tenni?És tudnék nélküle élni?

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows:Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Lassan de biztosan barátkoztam meg ezzel a könyvel,és most olvasás után pedig kedvencé lépett elő!Az összes jelzőt elhasználták már ami az eszembe jut róla, a bájos,kedves,szeretni való stb.de mind igaz és többet nem is lehet egy két szóval elmondani a történetről.

1946 elején Julie levelet kap. A karakán,humoros írónő épp alkotói válságban van,előző könyve nagy sikere után a kiadója újabbat vár Tőle-mikor egy ismeretlen Guernsey csatorna-szigetekről megkeresi ama bizonyos levéllel.Julie még nem is sejti mennyi újdonságot hoz életébe ez a véletlen.

A hangulatos levelekből álló regénynek köszönhetően,megismerjük Julie legjobb barátját aki többek között Julie főnöke,Sidney aki felkarolta Juliet és kiadta első könyvét,legjobb barátnőjét Sidney húgát,és a levelező társakhoz csatlakoznak a Guernsey szigeten élők is akik megírják Julinak ,hogyan vészelték át a II.világháborút a Német megszállás alatt.

"Tegnap egy norwichi hölggyel csevegtem el,hosszasan,de nagyon kellemesen.Négy tizenéves lánya van ,és a legidősebbet épp a múlt héten meghívták a helyi kadétiskolába.A leányka a legszebb ruháját vette fel,hófehér glaszékesztyűt húzott,de alighogy átlépte a küszöböt,és végignézett a tengernyi ragyogó fiatal arcon ,fogta magát és elájult!Szegény gyermek még soha nem látott egyszerre ennyi férfit.Gondold csak végig!Egy egész nemzedék nőt fel táncmulattságok,ötórai teák,és egy kis flört nélkül..."

Újdonságként hatott így megismerni a háború egy oldalát,szeletkéjét.Miközben a levelek lapjain váltakozik a múlt és a jelen Julie élete is alakul és olyan szakaszhoz ért,mikor már családot szeretne,gyerekeket mindezt úgy,hogy hivatásának is élhet.

Elragadó stílus,érzékenység,és remek humor jellemzi a könyvet.Mary Ann Shaffer 2008 Januárjában hunyt el egyetlen könyvét unokahúga fejezte be helyette.A szerző könyvtárosként és könyvesbolti eladóként dolgozott.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

A könyvet a:
Bézs Magazin jóvoltából olvashattam.

Mielőtt valaki azt mondaná,hogy nem igazán szereti az ilyen furcsa történeteket amik e-mailekből állnak ,megnyugtatom,hogy én is fenntartásokkal viseltettem a könyv iránt. De győzött a kíváncsiság, na meg a remek fülszöveg.
A történet két szereplője: Emma és Leo. Emma egy betűelütéssel nem egy magazinnak küldte el levelét, hanem Leonak ...és innentől kisebb-nagyobb megszakításokkal jönnek mennek a levelek.. szép lassan megismerhetünk két embert a monitorok túloldaláról. Egyszeriben volt érdekes,és okozott hiányérzetet, hogy a szereplőkről nem kapunk több információt, mint amit egymással osztanak meg, nem tudjuk mit csinálnak, hogyan élnek miután kikapcsolták a számítógépet. Nincsenek kidolgozott karakterek,nincs tájleírás,cselekmény pedig csak az írás... mégis mindent tudni vélünk erről a két emberről...sejtjük, hogy Emma átlagos, már-már boldogtalan házasságban él, és hogy Leo a sok kapcsolati kudarc után kiégett,fásult ember. Ezt így nem írják le...átsüt a leveleken...egyre többet szeretnének tudni a másikról, hallani szeretnék egymás hangját, beszélgetni, de félnek a csalódástól, félnek, hogy amit magukban a másikról felépítettek nem is létezik...a történet végén bekapcsolódik Emma férje is pár levél erejéig,aminek gyors, fájdalmas következményei lesznek.... a történet végén valamiért úgy éreztem mindketten hazudtak!! lehet, hogy Emma nem is volt férjél, lehet Leonak volt felesége és három gyereke, lehet Emma nem harmincnégy, hanem negyvennégy éves???? Lehet így beleszeretni valakibe?? Akiről nem tudunk semmit, akit nem láttunk,nem töltöttünk vele egyetlen napot sem...az ember írásban szerintem egészen másképp fejezi ki magát.Írásban olyan képet festünk magunkról,amilyennek látni szeretnénk magunkat...arra az időre még levelet írunk valakinek a legjobb formánkat nyújtjuk...a többi rossz részünk marad a környezetünknek.
Minden esetre kíváncsi vagyok született-e már ilyen e-mail váltásokból tartós szerelem??