2012. december 21., péntek

Mette Jakobsen: Minou szigete


Egy kislány Minou, aki "néhányadmagával" él egy kis északi szigeten, ahol hideg van, hó van, fagy van. Az itt lakók 
között sehol egy gyermeki lény rajta kívül, a kislány társaságát csak a papája, a Tiszteletes és a Ládás a kutyájával Neveninccsel alkotja. Ennyien élnek a szigeten, ahol már történtek halálesetek, és Minou mamája is eltűnt egy éve.


A könyv története néhány napot ölel körül, mikor is a parton a lány és a papája találnak egy holttestet. Ezt a halott testet hazaviszik, hidegen tartják három napig a következő hajó megérkeztéig. Miközben nézik a holtestet és beszélnek, mesélnek neki, filozofálgatnak vele, úgy bontakozik ki egy másik történet, ami Minou lelkében és emlékeiben lakozik.
Megismerjük életvidám, fantáziával megáldott, mosolygós-nevetős mamáját (aki pont az ellentettje a férjének), aki egy cirkuszi előadás után tűnt el. Minou szerint csak elment és majd visszatér. Ő csak mesél a halott fiúnak; ő csak mesél írásban a mamájának, aki egyszer majd biztosan visszatér, s miközben megismerjük édesanyja természetét és szigetbeli életét is, úgy jövünk rá egyfajta igazságra.

Papája olyan karakter, akit nem tudtam bekategorizálni. Kedveltem is meg nem is. Valahogyan kevés volt az információ, de azt mindenképpen megtudtam, hogy Descartes leszármazottjának tekinti magát....
Olykor (sokszor) olyan volt, mint aki magára hagyja a saját lányát. Olyan, aki csak saját magával van elfoglalva, olyan, mintha lassan megőrülne. Aki folyamatosan a végső igazságot keresi. Érdekes. Olyan, mintha besavanyodott volna ebbe a szigeten belüli életbe, amin nem is csodálkozom, de elmehetett volna, ha akart volna.

Miért éltek itt ezek az emberek? Természetesen válaszokat is kaphatunk a könyvből, megismerjük a kislánnyal való kapcsolatukat, beszélgetéseiket, de azt hiszem, az okok, a miértek igazi feltárása, egy másik történet lehetne. Itt most nem ez a lényeg, hanem Minou, aki itt élt, aki ezen körülmények között cseperedett, s akinek ezek az emberek voltak a társaságai.

Minou kedves, a sziget tette ilyenné, így már meg is értettem a gondolatait, már nem is csodálkoztam, s ahogy egyre mélyebben kerültem bele ebbe a hideg örvénybe, ahogy egyre mélyebbre ástam, úgy rajzolódott ki minden.

A három nap eltelt.
A hajó megérkezett.
Minou is megérkezett.

Nem tudom, hogy mese, fantázia vagy éppen a valóság... így csak René Descartes sorait tudom a könyvből kimásolni:
"És minél tovább, minél figyelmesebben vizsgálom az említett jelenségeket, annál egyértelműbben és határozottabban megbizonyosodom róla, hogy mindez igaz."

2012. december 17., hétfő

Isabel Wolff:Mesés ruhák kalandjai

   Nem gondoltam volna,hogy egy ruhákról (is) szóló történet le fog kötni.Sosem voltam egy nagy divatkövető,fogalmam sincs mi a trendi-minap a fodrászom dicsérte meg a csizmám,mondván ez a divat most,én meg négy évvel ezelőtt azért vettem meg mert jó melegnek tűnt,és kényelmesnek-nos úgy tűnik megéreztem mi lesz a divat:-)))
A Vintage ruhák tulajdonképpen használt ruhák,de minél régebbiek és minél jobb állapotban vannak,annál többet érnek.
Nagyon tetszett,hogy a szerző épp csak annyit mutat ebből a világból,hogy kíváncsiak legyünk rá, a legérdekesebb oldalát ismerhetjük meg ennek a különös hobbinak,életformának.

Phoebe Swift szereti a ruhákat ,ért is hozzájuk ezért megnyitja első saját kis Vintage ruha boltját,lelkesen kutatja a szebbnél szebb régi ruhákat,viselni  is szereti őket. Munkája során nemcsak emberekkel és azok ruháival ismerkedik meg hanem akaratán kívül a múltjukkal is...
Phoebe múltja ,egy idős nő élettörténete-tekeregnek,kígyóznak a múlt emlékei, a jelen történései mint egy szép selyemszalag.

" Mindkettőnknek volt egy barátja, aki csak a mi jöttünkre várt."

Elég sok minden lett beletömörítve a könyvbe,mégsem éreztem,hogy sok volna,az viszont tetszett,ahogy a vintage ruhák,kalapok,kiegészítők mind szorosan kapcsolódnak a történésekhez.
Szívesen szemügyre vennék én is pár ilyen ruhát,sajnos ezek a ruhák harminc-negyven évesek,amikor a ropi testalkat volt az ideális(akárcsak ma) szóval azt hiszem a nézelődésen kívül nem sok mindenre volna lehetőségem,például el sem tudom magam képzelni egy balerina ruhában,amik akkoriban citromsárga vagy lila színben pompáztak.

"-Valaki megvette a könnyű selyemkabátját,Mrs.Bell-mondtam,miközben elkezdtünk scrabble-t játszani.
-Tényleg? És ki volt az?
-Egy nagyon csinos,húszas évei végén járó modell.
-Akkor csodaszép partikra jár majd a kabátom.-mondta Mrs.Bell,amint kirakta maga elé a betűket." 

A történetben két olyan szereplő van akiket én szívem szerint kihagytam volna,szerintem nem kellettek a történetbe,túlságosan direkt karakterek voltak.
Egyébként teljesen belefeledkeztem a történetbe,remekül kikapcsolt ,szórakoztatott,kellően eltalálta az arányokat ami egy jó szórakoztató irodalomnál fontos.
Van benne szerelem,humor,egy kis keserűség,ami az élet velejárója,és persze remény.
Kicsit kevésbé pozitív végre számítottam,valahogy nem szeretem a ripsz-ropsz probléma megoldást.






2012. december 16., vasárnap

Jenny Downham: Amíg élek



Már jó néhányszor írtam különféle bakancslistákról, ki mit szeretne még véghezvinni az életében mielőtt meghal. Megmászni a Mont Everestet, filmcsillaggal találkozni, olyan kívánságokat teljesíttetni, amelyeket anno (talán) a Három kívánság klasszikusnak mondható műsorban hallhattunk.


Olvastunk, vagy hallottunk beteg gyerekekről, nem egy könyvben ők a szereplők, nem egy történet szólal meg a hangjukon, így elképzelhetjük azokat az érzéseket, amelyeket mi NEM tudunk megtapasztalni, ha nem voltunk részesei így vagy úgy.

Tessa Scott, három szótag, 16 év. 4 éve leukémiás. Lehetne átlagos tini, de hónapjai vannak hátra. Átlagos tini lehetne, különböző kívánságokkal, álmokkal, de nem az. Haldoklik, ezért alkotott egy listát, amely dolgokat mindenképpen meg akar tenni, mielőtt meghal.  Mi, olvasók ebbe az utolsó kb. 9 hónapjába pillanthatunk bele, és talán elindít bennünk egy olyan folyamatot, amely elgondolkodtat, megrémíthet. Elítélhetjük, mert törvényellenes pontjai vannak. Elítélhetjük, mert hálátlannak tűnhet. Mellé állhatunk sajnálatból, mellé állhatunk, hogy könnyebb legyen neki, vagy csak azért, hogy tartsuk a hátunkat.

Szerintem nem az, nem hálátlan. De nem tudom megfogalmazni, hogy valójában milyen, hiszen nincsen viszonyítási alapom. Nincsen kamasz gyermekem, és Istennek hála, nincsen beteg gyermekem. Egy képet kaptam Tessről, hogy milyen lehet belül, hogy mik foglalkoztatják. Egy képet kaptam, hogyan élt, hogyan próbálkozott, milyen volt a kapcsolata az édesapjával. Mostanában állandóan belefutok olyan könyvekbe, amelyekbe az anya lelép. Fúj... no comment. No persze, itt is történik majd változás, de el sem tudom képzelni! A család (az édesapa és az öccs), a barátnő Zoey, aki önmaga egy érdekes karakter, az édesanya vagy éppen Adam. Ott voltak mellette így vagy úgy.

Tessa Scott, három szótag. Tudja, hogy mit akar, hogy mit szeretne. Láttam, hogy fogadta el egyre inkább a helyzetét, az élete végének közeledtét, hogy próbálta feldolgozni a megváltoztathatatlant. Hogyan volt képes döntéseket hozni. Mikor hozta meg a végső döntést.
"Tényleg meg fog történni. Mondták, hogy eljön az idő, de sokkal hamarabb jött, mint bárki gondolta volna."

Eszembe jutott, amikor egy videot láttam, ami egy kerekesszékbe kényszerült rákbeteg lány esküvőjét mutatta, és akkor annyira szerettem volna, hogy éljen még Tessa is, mert nem tudom elképzelni ezt a helyzetet, csak azt, hogy rossz. Nagyon rossz.
Tessa szembenézett mindennel: idegesen, őrjöngve, majd lecsillapodva. Én is ott ültem az ágyánál, sírtam, hüppögtem, és aztán becsuktam és sírtam tovább. Sirattam az életét, a szerelmét, sirattam mindent,

Ajánlom mindenkinek, aki befogadó az ilyen megindító történetekre. Amelyek felnyitják a szemeinket, hogy jobb helyzetben vagyunk mint ez a lány, hogy ne nyalogassuk a sebeinket, hanem gyógyuljunk, éljünk, nyissuk ki szemeinket a csodákra, amelyek körülöttünk vannak.
Ilyenkor könnyű ezt mondani.

Aztán eljön a pillanat. .. és én a végéig reménykedtem a lélegzetében.


"De semmibe sem tudok belekapaszkodni."

2012. december 13., csütörtök

Jan-Philipp Sendker: Hazatérés - avagy egy szívdobbanás meghallásának művészete


Szeretem, amikor megtalál, rám talál egy könyv; vagy éppen, ha egy friss megjelenés azonnal kíváncsivá tesz, és beigazolódik az a fajta jó, az a fajta kellemes, amire számítok.


A Hazatérés ilyen könyv volt most. Megláttam, megszereztem és olvasni kezdtem. Aztán néhány nappal később, most este befejeztem, és elgondolkodtató elégedettséggel nézek magam elé, és azon tanakodom, hogyan is kezdjek hozzá az értékeléshez, hogy sokan kedvet kapjanak hozzá...

Julia egy amerikai felnőtt nő. Illetve Amerikában született, felnövekedett félig amerikai nő, aki a jogi pályán dolgozik. Egyedülálló, egy bátyja van. Édesanyja fehér amerikai, édesapja pedig burmai, aki egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, családot alapítottak, egy sikeres Wall street-i ügyvéd lett belőle.
Nyomoztak utána, keresték, de nem találták, így a férfi családja élte tovább életét a fennmaradt kérdésekkel, hiányokkal, töprengéseikkel. Ezek a hiányok pedig megsokasodtak, hiszen semmit nem tudtak a férfi életének első 20 évéről.
Hirtelen előkerültek a papa régebbi iratai, s egy fellelt levél hatására Julia repülőgépre ült, 3-4 napig tartó utazás után megérkezett Kalavba, ahol U Ba, egy helyi lakos vette pártfogásába és meséli kezdett neki.

Ebből a mesélésből kapunk képet az egész csodálatos történetről. Megismerjük Tin Vin-t, Mi Mi-t, a helyi lakosokat. Megismerjük az akkori Burma életét, képet kapunk egy csodálatos szerelemről. Amikor gyorsan olvasunk, mert nagyon tetszőt, érdeklőt olvasunk. Amikor nagyon lassan olvasunk, mert U Ba olyan szépen mesél, hogy csak hallgatnánk tovább.
A könyv egy élet története. Két élet története.

Mi Mi és Tin Vin története.
Egy mozgássérült és egy vak fiú története.
Megismerkedésük és életük története Burmában.
Szerelem.
… és közvetve Julia története, aki egy félig amerikai nő.

Szép, elgondolkodtató, merengő. Misztikusan valós. Amikor el sem hisszük, amit olvasunk, de aztán valahogyan mégis. Amikor könnyezünk esetleg, vagy elgondolkodunk a miért?-eken. Sok dolgot, mi itteni népek nem is tudunk elképzelni! Sok dologról nincs is tudomásunk, ezt Julia is érzi, aki nehezen tudja háta mögött hagyni az amerikai létet, a gondolkodást, a logikus érvelés képességét. De őt is beszippantja U Ba meséje, története, s közben mi is válaszokat kapunk.
Mi a fontos? Mitől félünk? Lényegesek-e bizonyos dolgok?
Nyissuk a szemeinket vagy éppen halljunk a füleinkkel annyira, hogy mi is rácsodálkozzunk a szépségekre.

S a végén mindenre fény derül!

"Néztem az ágy körül pislákoló gyertyákat, az embereket és a virágokat. Célhoz értem. Megtaláltam, amit kerestem. Meg akartam ragadni, bele akartam kapaszkodni, holott tudtam, hogy olyan ajándék ez, amit nem tudok a táskámba gyömöszölni, hogy magammal vigyem. Egy ajándék, amely nemcsak nekem szól. Ami mindannyiunké, ám egyszersmind senkié sem. Egy ajándék, amely életem végéig erőt ad."



Tericum Kiadó
2012.

2012. december 12., szerda

Hidasi Judit: Kilenc

Nekem ez most nagyon jól esett, nagyon tetszett, faltam végkimerülésig! Letisztult, finom, kedves kis történet. Első Hidasi könyvem volt, de most habzsolni fogom a többit, nagyon megkedveltem ezt a nőt.

Nem tudom, hogy pontosan meg fogom-e tudni fogalmazni, mi tetszett benne igazán. Végül is nem nagy kunszt. Mégis. A sztori egyrészt nagyon ötletes, az egy pont. Aztán itt van az a helyzet, hogy szerintem ebbe a legtöbb olvasó (nyilván nőkre gondolok) bele fogja tudni képzelni magát. Vagy abba a "görcsölésbe", ami a főszereplő lányt, Fehér Pirost jellemzi. Vagy pedig mindenki megtalálja benne a saját maga Attiláját, mert jó párunkat vágtak már át, mivel a szerelemtől ködösödő szemünktől nem láttunk az orrunk hegyéig sem. Tulajdonképpen mindkettőben megtaláltam saját magamat is, az őrületig tudok én is mindenen, de tényleg mindenen agyalni, míg a végén úgy elfáradok saját magamtól, hogy magától megoldódnak a dolgok, miközben lefutom ezeket a felesleges köröket. Na, Piros is ilyen, bár nem az idegesítő fajtából, mert nagyon meg lehet szeretni.

Úgy tűnik, miután kiheverte az évekkel ezelőtti "Attiláját", rátalált az igaz szerelem, amelyben minden tökéletes, leszámítva ugye az örökös "túlgondolkodását", de az persze nem fog változni semmilyen körülmények között. Viszont ez az új párja, a szakállas, a tökéletes pasi olyan lehetőség elé néz, amelynek a lány korántsem örül, mert hónapokig tartó, afrikai kalandról van szó. Egyedül. A férfi távozása után próbálja helyretenni érzéseit, gondolatait, de még jobban belegabalyodik a hálóba, így épp jókor jön egy régi ismerős munkaajánlata, amelynek teljesítésére 2 hetet kap. Nem több és nem kevesebb, mint kilenc színészt kell felkeresni és rábírni őket, hogy írjanak alá egy szerződést, amelyről szinte semmit sem lehet tudni, csak annyit, hogy valamiféle színházi munka. Nem egyedül kell véghezvinnie ezt a lehetetlennek tűnő küldetést, mivel a nem teljesen százas Lulu barátnője és a "véletlenül" útjába akadó ATTILA, az ex is megjelenik, így ők kísérik őt városról városra.

Vannak a színészek között könnyebb esetek, akik pár egyszerű kérdés után aláírják a papírt, de nyilván hozzátartozik a történethez, hogy nem minden kerek. Mindeközben a lány súlyos és fontos önértékelési, önvizsgálati folyamaton megy át, amelyek talán az életét is megváltoztathatják, és talán végre fellélegezhet régi sérelmek alól, megmenekülhet önostorozó életmódja elől. Mindez szerintem rendkívül viccesen van megírva, nem fedve el a helyzet komolyságát. És akkor most vannak véletlenek vagy nincsenek?

"Önmagunk keresése nagy élmény, csak az a baj, hogy egész életünkben tart. Mikor a végére érnénk, jön egy újabb változás, egy újabb magunkra csodálkozás."

Odavoltam ezért a történetért, Hidasi Judit stílusáért. Nagyon közelinek, "emberinek" éreztem. Simán el tudnám képzelni, hogy leülünk egy kávéra, és jókat röhögünk a saját bénaságunkon. Jöhet az Április út, bár fordítva jobb lett volna. :-)


2012. december 11., kedd

Alex Miller:Lovesong

Vannak olyan könyvek,amik  ha kezünkbe kerülnek  már csak azt vesszük észre,hogy elrepült az idő,még világosban kezdtünk olvasni,de már alig látunk,időközben besötétedett,és jesszus mennyit haladtunk,hisz mindjárt kiolvassuk a könyvet...pontosan ez történt  velem is.

Aki egy szép,és megható szerelmi történetre vágyik az ki fog józanodni.Nagyon is életszerű,valóságos és fájdalmas szerelmet ismerhetünk meg.Az Ausztrál John az idős írónak,Kennek meséli el kávézásaik alkalmával az életét,Ken előtt,aki remek hallgatóságnak bizonyul megelevenedik John és Sabiha szerelme és élete a távoli Párizsban ahol vendéglőt üzemeltettek.
Sabiha gyermekkora,és vágya-egy gyermek.

"Sabiha története már nem az övé.Elröpült hozzám,és most,miután már én magam is féltő gonddal ápolgattam egy ideig,ideje befejeznem és megválni tőle."

Én igyekszem nem pálcát törni az emberek felett,most sem teszem csak nem értem,nem érthetem meg soha,hogy egy álomból,egy vágyból hogyan lesz rögeszme,hogyan lehet évtizedekig foggal-körömmel ragaszkodni valamihez ami egyre távolabb kerül tőlünk és közben pont azokat az embereket,álmokat nem veszzük észre amik az orrunk előtt van,mert nekünk csak az kell amit nem kaphatunk meg.
Sabiha szemben ment a saját sorsával,átírva élete forgatókönyvét ,nem gondolkozva azon,hogy mennyi fájdalmat hagy maga után.Nekem nem elégtétel,hogy a múlt örökké kísérteni fogja.

Sabiha egy gyermekért képes feláldozni egész addig életét és a jövőjét is.John nekem túl jó,túl megbocsátó.
Kételkedem,hogy létezik férfi,ember aki ennyire empatikus,elnéző,együtt érző,kedves.

Az egész történetet áthatja egyfajta szomorúság,várakozás,hisszük,hogy a történet végére minden megjavul,helyreáll a világ rendje.
Szerettem olvasni,hihetetlen gyorsasággal fogytak a lapok,és Ken különösen a szívemhez nőtt,a bölcs gondolatai,meglátásai,szerethető karaktere nagyon kellett ebbe a történetbe.

A könyv borítója is olvasásért kiált,nagyon szép lett,elegáns betűk,letisztult képvilággal.






Amy Kathleen Ryan:Ragyogás

Kezdek megszállott lenni.Ugyanis a Maxim kiadó által megjelentetett könyvek eddig mindegyike elnyerte a tetszésem,sőt azt hiszem most csúcsosodott ki a rajongásom ezzel a könyvvel.

Nem is tudtam,hogy rajongok az utópisztikus könyvekért,az űrhajókért, a csillagközi harcokért..és tessék itt  van ez a történet ami teljesen elragadott.

A könyv egy trilógia első része (ajj már,már olvasnám a másik két részét!!) két űrhajó tart az újvilág felé,ugyanis a régi jó földünket már kiszipolyoztuk,így nem maradt más hátra mint új otthont,és bolygót keresnie az emberiségnek. Az Új Látóhatár és az Empyreum több mint negyven évnyi utazást békességben tették meg,ám az egyik űrhajó váratlanul megtámadja a másikat,ezzel teljes káoszt teremtve,ugyanis az emberiség az összefogásra rendezkedett be az elmúlt években,és meg sem fordult a fejükben,hogy a szövetségeseik forralnak valamit...

Mindezt a zűrzavart és vérontást Waverly és Kieran szemszögéből ismerhetjük meg, a két fiatal már az űrhajón született és mindenki abban reménykedik,hogy hamarosan összeházasodnak és legalább négy gyermeket vállalva növelik a népességet,hogy ha megérkeznek Újvilágba minél hamarabb benépesítve azt.

A támadás során a két fiatal elszakad egymástól...Waverly az ellenséges hajóról próbál megszökni, Kieran pedig a vérontás után,immár felnőttek nélkül a több gyerekkel kell,hogy elnavigálják az űrhajót,és megmentsék a csapdába esett legénységet,és felnőtteket.

Az elején azt hittem,hogy egy kis űrséta lesz,repkedünk egyet,persze lesz benne szerelem is,de ilyen összetett és izgalmas történetre nem számítottam,ami pedig igazán hihetővé tette az a lélaktani oldala a könyvnek.

A másik pedig maga a felépítése,az élet ami egy mesterséges helyszín,egy űrhajó,mégis van rajta búzamező,erdő és iskola is.

Nagyon izgalmas és összetett a könyv,nagyon tetszik,hogy minden felmerülő kérdésemre választ kaptam,és ami igazán ledöbbentett,hogy nem igazán tudtam kinek higgyek!!! Mindkét űrhajó emberei állítanak valamit ,mindkettő jogosnak véli a tetteit,de vajon ki az aki igazat is mondd?
 Hatalmi harcok,vágyak,remények,szerelem,jövő,kilátástalanság fűszerezi ezt a remek történetet.

Sajnos a legizgalmasabb résznél ér véget az első rész.


Shilpi Somaya Gowda:Az eltitkolt lány

"Egy bizonyos ponton az általad teremtett család fontosabb lesz mint az,amelybe születtél."

A szerző saját élményeiből,tapasztalataiból építette fel a történetet,ami akkor fogalmazódott meg benne,mikor egy árvaházban önkéntesként dolgozott.

A történet a 80'-as években játszódik, két anya párhuzamos beszámolóival indul,Somer Amerikában élő jómódú orvos ,és mindenképpen gyermeket szeretnének az Indiai származású férjével.A másik anya Kavita aki az Indiai hagyományok,és társadalmi elvárások csapdájában vergődve kislány gyermeknek ad életet,az első kislányát nem tudja megmenteni,másodikat viszont, dacolva családjával árvaházba adja.

A két nőt,úgymond kinövi a történet,hiszen szépen lassan megszólalnak a könyv lapjain a férjek,majd Asha a kislány ,akit Somer és férje Indiából fogadnak örökbe.

Valami elképesztő érzékenységgel tárja fel a könyv, a szülő gyermek kapcsolatot,az örökbefogadás kényes részleteit,érzelmi vonulatait,mind a szülő mind a gyermek részéről,két eltérő kultúra találkozását,egymás hagyományinak ,értékeinek befogadását,vagy éppen elutasítását.

Bevallom hozzám Somer nagyon közel áll,mint érzelmileg,mind mint anyatípus.Teljesen megértettem az érzéseit ,az érveit is.
Valahogy India minden szépsége eltörpül azok között a borzalmak között,amiket a könyvben megemlítenek,így nem csodálkoztam mikor Somer képtelen boldogan ,hosszabb időt tölteni férje szülőhazájába-ebből aztán az évek alatt a házastársak között számtalan konfliktus alakul ki,míg egyikük úgy érzi teljesen átadta magát egy másik nép szokásainak,addig a másik mereven elzárkózik egy nem ismert világ elől.

Aztán eljön az idő,mikor Asha már önálló döntéseket hoz,és Somer félelme valóra válik:Asha Indiába indul,megismerni a saját gyökereit, apja családját,és titkon reméli,hogy megtalálja az igazi szüleit.

Nagyon tetszett,ahogy a történet le lett zárva,nem gondoltam volna,hogy a szerző tud valami olyan megoldást ami mindenkinek megnyugvást hoz.
Jó volt bepillantani egy közösség,egy család életébe.India számomra valami távoli,megfoghatatlan,egzotikus hely ,jó lesz rá úgy gondolni,hogy egy olyan hely, ahol a családi kötelék eltéphetetlen,ahol mindig nyitva áll az ajtó,és kedvesen fogadnak.

A bejegyzés elején található idézet,nagyon szíven ütött,a saját életem,a szüleimhez és a mostani családomhoz való viszonyomra nyertem,úgymond megbocsátást,kellett,hogy ezt az igazságot valahol leírva lássam.

A kötet végén rövid interjú található a szerzővel.


Cecelia Ahern:Nyomomban az életem

Ez után a könyv után rájöttem,hogy Ahern igazi terepe a romantikus,szerelmes könyvek,lásd U.I:Szeretlek, Ahol a szivárvány véget ér.


Az ötletei nem rosszak,de valahol a történet közben elvesznek...a könyv Lucy története az elején nagyon jó volt!! Tele humorral,jobbnál jobb beszólásokkal,aztán a vége felé elvesztettem a fonalat,és már abban sem vagyok biztos,hogy mi volt a mondanivalója a könyvnek,illetve,hogy volt-e neki egyáltalán.

Lucy egy boldog párkapcsolatot,izgalmas hétköznapokat,tágas lakást,baráti vacsorákat és egy remek munkát hagyott hátra...új élete egy pici lakás,egy rossz munkahely,egy ex szelleme,és egy macska.

Természetes dolog Lucy világában,hogy ha boldogtalanok vagyunk,megjelenik az Életünk! Kapunk egy szép kis levelet amiben találkozókra kell eljárnunk,az Életünk egy másik ember ,aki tulajdonképpen a tükörképünk-bár Lucy Élete férfi-és a az aktuális lelkiállapotunk híven tükrözi Életünk kinézete,vagyis Lucy Élete egy tagbaszakadt,sápadt,szomorú férfi.

Innentől kezdve a férfi akinek Lucy a Cosmó nevet adta ,nm tágít a lány mellől.

Lucy-t láthatólag az sodorta a totális boldogtalanságba,hogy szerelme távozása után füllentésekbe menekült,hogy könnyebb legyen az élete.Ráadásul fura családjával sincs jó viszonyba,úgy érzi nem szeretik eléggé,nem figyelnek rá.

Cosmó úrral karöltve elkezdik Lucy életét gatyába rázni,elég sok kellemetlenség vagy éppen komikus helyzet árán.

Az tény,hogy nagyon gyorsan haladtam a könyvvel,és egy percet sem unatkoztam. A vége felé bizonytalanodtam el,hogy tulajdonképpen Lucy élete egyáltalán nem volt akkora gödörben,hogy ilyen univerzális segítségre legyen szüksége.



Jack és Zena

"Mire a megsárgult falevelek elszáradtak,s az avar halomba gyűlt a járdákon,minden kétséget kizáróan tudtam,hogy Jack az a férfi,akivel le szeretném élni az életem."

Gondolhatnánk mi sem egyszerűbb,hisz mi akadály lehet két Angliában élő,szerelmes fiatal előtt?Az akadály Zena családja aki Pakisztáni,és bár felvilágosult,modern embereknek  tartják magukat a hagyományaikat,vallásukat szigorúan betartják és gyakorolják. Ennek tükrében Zena  előre elrendelt házasságban fog élni,annak a férfinak az oldalán akit már gyermekkorában kinézett neki a család. "Természetesen" Zenának semmi beleszólása sincs ebbe. Zena olyannyira szerette  szüleit ,hogy csak nővére házasságakor hasított bele a felismerés,hogy bármekkora is a szülei szeretet felé,ez nem jelenti azt,hogy rá ne vonatkoznának ezek a dolgok.
A 90'es évek elején járunk Zena huszonegy éves,Jack tíz évvel idősebb,sok bujkálás és átsírt éjszaka után döntenek úgy,hogy Zena családja miatt megszöknek,bár mindketten tisztában vannak vele,hogy az életüket kockáztatják.

"-Számomra meghaltál Zena,azon a napon,amikor megszöktél-váltott hangnemet apám.-Nem bujkálhatsz örökké előlünk.Ha elkapunk benneteket mindkettőtökre halál vár."

A könyv naplószerűen tárja elénk menekülésüket,hol Zena hol Jack gondolatait olvashatjuk,olvasás közben sokszor elképedve álltam meg töprengeni ,hogy ennél hajmeresztőbb már-már krimibe illő történet nem lehet igaz! Sajnos az,és a két szerelmes kálváriája a mai napig nem ért véget-remélem Zena és Jack ma már békében,nyugalomban élnek.
Én alaposan elfáradtam olvasás közben már elképzelni is szörnyű ,az évekig tartó szegénységet,éhezést,bujkálást stresszt,ami teljesen felőrölte a két fiatalt ,azon sem csodálkoztam volna,hogy ha feladják a küzdelmet.Ráadásul a lány családja nem csak a fiút tekinti ellenségnek,hanem Jack testvére,és édesanyja,zaklatások,fenyegetések kereszttüzében él.
Nem tudni az évek során elfáradtak-e az üldözőik, a fejvadászok,magán nyomozók,és Zena fiú testvérei.
Néha telefonálnak...szeretnék egyszer azt hallani,hogy hazamehetnek

Elképesztő, szomorú és szívbemarkoló történet a szerelem erejéről.


Yoyo Moyes: Mielőtt megismertelek

"Eezekről a dolgokról senki sem akar hallani.Senki sem akar félelemről beszélgetni,vagy fájdalomról..."

Moyes ezúttal érzékeny témához nyúlt.Egy  kvadriplégiás fiatal férfi története és egy lányé aki mindenáron be szeretné bizonyítani,hogy az élet minden formája lehet szép.
A kvadriplégia annyit jelent,hogy mind a négy végtag le van bénulva.
A szerző  hallott egy fiatal rögbijátékosról, Daniel James -ről,innen indult a könyv ötlete,vagyis,hogy az életnek ezzel az árnyékosabb oldalával  is foglalkozni kell.
Daniel James már nincs közöttünk,szüleit arra kérte vigyék el Svájcba a Digintasba-ez egy hely ahol a gyógyíthatatlan betegek dönthetnek úgy,hogy kiszállnak.

Azt szokták mondani,hogy Isten vagy a sors csak annyi terhet rak ránk amennyit elbírunk…vagy dönthetünk úgy,hogy lerakjuk ezt a terhet…öngyilkosság,eutanázia piros papírba csomagolva,több ember szemén,és lelkén keresztül bemutatva.

A könyv azért igyekszik nem agyon nyomni minket a szomorú tényekkel, apránként,nagyon sok gyengédséggel,humorral,élet szeretettel alakul a sztori,Lousia egy fiatal lány és bohókás családja ellensúlyozza,Will körüli szomorúságot,akinek aktív ,gazdag,élményekkel teli életét egy ostoba baleset véglegesen megváltoztatja.

Hat hónapot töltenek együtt,velük vagyunk a kezdeti nehézségekkor,és akkor is mikor önfeledten nevetnek.
Minden út vezet valahová,én nagyon tisztelem azokat akik nem kanyarodnak el,ha egyszer ráléptek a kiválsztott útra.De ettől még fáj,és szomorú vagyok,és értetlen mert egyre többször kell szembesülnöm azzal,hogy az élet igazságtalan.

Meg lehet -e tanulni másképp élni?El lehet-e fogadni,hogy egy csomó minden elveszik az életünkből,és nem csak arra gondolok,hogy nem azt tesszük amit szeretnék,főleg a kiszolgáltatottság ,a fájdalom és az ismeretlen az amitől mindenki fél,és az a fajta  fájdalom,hogy nem lehetünk önzőek,hiszen szeretteinkre is gondolnunk kell...
Ezernyi kérdés és kétely amire szerintem nincsenek (jó) válaszok.
Kell,hogy néha a képünkbe dörgöljék,hogy milyen szerencsések vagyunk,kell,hogy néha meglássuk az élet sötétebb oldalát.





Emma Donoghue: A cafka

A szerző előző A Szoba c. könyvét nem olvastam ,így nem tudom össze hasonlítani sem a történetet,sem a stílust.

Bajban vagyok ezzel a könyvvel,mert  ugyan olvasmányos volt,és érdekelt a téma ,azért néhol elrettentem.
A történet 1760-ban játszódik, a helyszín London.Donoghue egy valós Mary Saunders-ről mintázta a könyvbéli Maryt,a történet maga kitaláció csak a könyv befejezése egyezik meg a valósággal.
Maryn kívül van még jó pár valós szereplő a könyvben,életük történetének alakulását a könyv végén lévő jegyzetekből tudhatjuk meg.

Nyomasztott ez a történet,mert sokszor  barbár! Mary Saunders élete,egy igazolás arra,hogy abban a korban amelyben élt,születése utáni  körülménye,társadalmi helyzete örök,és megváltoztathatatlan.

Mary utcalány lesz,eladja testét-lelkét egy darab piros szalagért,és ezzel mintegy megpecsételi a sorsát.A könyv két részből áll ,az első részben Mary Londoni kurtizán életét ismerjük meg, a mocskot,éhséget,kiszolgáltatottságot.
A második részben Mary,anyja testvéréhez menekül,új életet kezdeni,ám a vére,vagy a sorsa,vagy mindkettő újból lerántja Maryt abba a sorsba amiről a lány az egész történet alatt úgy gondolja,hogy nem jó helyen van,nem ezt érdemli,többet akar.
Nem igazán tudtam azonosulni Maryvel,nem értettem a szándékait, a gondolatait.
A lázadásával,elégedetlenségével egyet értettem,csak a módszerekkel nem amikkel szabadulni akart.
Nem tudom mi hiányzott a lányból,a kitartás,vagy a hit? 

Amit biztosan tudok,hogy nem akarnék abban a korban élni,az emberek szó szerint olyanok voltak mint az állatok...és mintha London nem állt volna egyébből,mint utcalányokból,és ápolatlan,ösztönlény férfiakból.

Szomorú belegondolni,hogy milyen sok Mary élt akkoriban,sóvárogva egy szebb életre,suhogó szoknyákra,melegségre.(1762-63 telén London utcáin több éhen veszett,halálra fagyott nőt találtak.)

A történet egy nyers,erőteljes,kendőzetlen korrajz.

Fabio Volo:Ráadásnap

Az a lány a villamoson harmincöt éves lehetett talán. Ez volt az egyik jó mondat a könyvben! Vagyis minden harminc feletti nő lány,harminc alatt pedig kislány!?


Kicsit csalódtam a fülszöveg által ígértekben,ugyanis a történet jócskán elkanyarodik az alap szerelmi sztoritól-ez még nem is lett volna akkora baj,ha a többi szál is érdekfeszítő és jó lett volna.
Giacomo és Michaela egymásra találása egy villamoson-ez a történet valódi vonzereje,ez a hétköznapi szituáció,elhisszük,hogy ránk is vár valaki a rozoga villamoson,és ha mással megtörtént velünk is megtörténhet!!

Szerelemről,az életről,a kis szürke hétközanpiságainkról,nagyon jókat tudott írni a szerző aztán ebbe az idillbe rúg bele jó, nagyokat azokkal a mondataival amik azt ecsetelik,hogy mikor,és hányszor van szorulása!!! Hogyan,hol,mikor szokott üríteni,szokott-e repülőn és ha igen milyen!!!!Mikor szellent,és ha igen milyet!!!! És sajnos ez nem egyszer fordul elő:S Ezekkel a momentumokkal a történet végleg elásta magát.
Mielőtt bárki felhozná,hogy ajj már Fabio kérem férfi,és a férfi írók így írnak.-Nem! Olvastam már férfi szerzőtől könyvet,szerelmeset is,mégsem kellett gyomorforgató kórós testi tünetekről olvasnom! Példának okáért David Nicholls vagy Maugham sosem szórakoztatott ilyesmikkel.
Nem értem,hogy ilyen dolgok,hogyan és főképp miért!!kerültek a történetbe.Illuzíóromboló és ízléstelen.

A könyv többi része úgy ahogy olvasható,de nem nagyon tudtam egyikük érzelmi hullámzását sem követni,egyébként nekem Giacomo egy idő után a tipikus tirpák mintapéldánya lett,ezt főleg az érzelmi dolgaira értem. De Michaela sem volt jobb,kb:15 éves az érzelmi szintje.
Tudom,nem vagyunk egyformák,meg a kor az egy dolog,ez nem jelenti azt,hogy értelmileg/ érzelmileg is ott tartunk ahol a korunk,de sajnos nem tudtam őket megkedvelni,megérteni meg pláne nem.

Szóval így jártam az Olasz macsóval:P Fabio Volo annyira magáénak érezte Giacomo karakterét ,hogy saját maga játszotta el a film főszerepét!!





Chris Fabry&Gary Chapman:Parázs a hó alatt

Mi tarthat vissza két embert attól ,hogy húsz év után végleg elengedjék egymást? Van-e olyan
megoldás,olyan nézőpont amitől  meggondolják magukat,amitől átértékelik azt a húsz évet?

Dióhéjban erre keresi a választ ez a kis könyv,aminek csodaszép lett a borítója!

Jacob és Marlee a huszadik házassági évfordulójukat kocsiban töltik ,útban az ügyvéd felé,hogy aláírják a válási papírokat.... aztán Marlee magára marad a kietlen sötét úton ,és kezdetét veszi egy furcsa "utazás."

A történet nagyon jól lett megírva,tömör,velős ugyanakkor csupa érzelem.Tetszett ahogy a szerzők meghagyták a lehetőséget arra,hogy higgyünk a csodákban-anélkül,hogy ezt olvasás közben sziruposnak ,túlzónak éreznénk.

Tipikus karácsonyra való történet,és nem feltétlenül attól,mert karácsonykor játszódik,inkább azért, mert az ünnepek alatt elfogadóbbak,nyitottabbak,érzelmesebbek vagyunk ezért a könyv üzenete sokkal jobban átjön, jobban elgondolkodtat minket mint egy szürke hétköznapon.

A könyvet egy Charles Dickens történet  ihlette ,talán ezért sikerült ilyen jól:-) Minden esetre  akár saját magunknak , akár szeretteinknek  remek ajándék lehet karácsonyra!

Karen White:Hazatérés

" Az angyalhalak egy életre választanak párt.Ha valamelyikük meghal,a párja egyszerűen lemerül az óceán fenekére,és utánahal."



Cassie húszéves mikor New Yorkba menekül....tizenöt évvel később muszáj hazatérni,mert édesapja haldoklik.Joe, Harriet férje lett,holott Cassie mindennél jobban szerette a fiút-Cassie ezt egyiküknek sem tudta megbocsájtani.
A Hazatérés egy remek ,érzelemgazdag , női regény.Igaz nekem néhol túlzónak tűnt,már ami az érzelmeket illeti.

Kicsit hiányérzetem volt,mert a fő szál, fogalmazzunk úgy ,hogy a szerelmi háromszög nem lett teljesen elmesélve! Miután Cassie hazatért csak egy -két mondat erejéig esik róla szó a könyvben.Nem lett elmesélve,nem lett tisztázva.Az olvasó várta volna,hogy Cassie és Joe beszélnek vagy valamelyikük emlékezése kapcsán megtudunk valamit a múltról,de sajnos ez elmaradt.

Igaz a szerző jó pár egyéb szálat is futtat,többek között a kisvárosi élet, a vidéki nyugalom,és a család életét alaposan kivesézi.Harriet és Joe öt gyermeket nevelnek,Lucinda nénivel.
Az édesapa halála után a két testvér egy leveles ládikót talál a padláson,a ládában szerelmes levelek vannak amiket nem az édesanyjuk írt az apjuknak,hanem egy ismeretlen E. monogramos nő...

Cassie édesapja ahogy meghal.ki is kerül a történetből,mintha a gyász és az emlékezés kimaradt volna a család életéből...

Mindent összevetve aranyos,szívhez szóló könyv volt,és ahogy haladt a történet egyre jobb,mélyebb lett.Volt pár hiányosság,illetve szereplő amit/akit vagy kihagytam volna,vagy alaposabban körbejártam volna a szerző helyében,de tény,hogy olvasmányos volt,egy percet sem unatkoztam.

Sam személyében megismerhetjük a tökéletes férfit-aki kedveli a romantikus motívumokat,és helyzeteket az lubickolni fog Cassie és Sam párosával.

Falun nőttem fel,és a nagyszüleim révén mindenki ismert,így Cassie idegenkedésén nem csodálkoztam,én sem szeretem ha mindenki mindig jobban tudja mi történik velem,mit kellene csinálnom stb. Egy olyan kisvárosban mint Walton én tuti bediliztem volna,van egy olyan rosszindulatú gyanúm,hogy ezeken a helyeken nem azért foglalkoznak az emberrel mert szeretik,és jót akarnak neki,törődnek vele hanem mert az a divat,hogy mindig azzal foglalkoznak,hogy a másik mit csinál! :S






Katarina Mazetti:Családi sírbolt

Imádom ezt a könyvet,vagyis mind a két könyvet,de ezt a jobban,ha már választanom kell.

Folytatódik Benny és Desirée története,nem kevés humorral!Szó szerint már az első oldaltól dőltem a nevetéstől!
Az első részben az egymásra találás édes időszakát járta körbe a szerző,ebben a részben pedig elhatározásuk utáni időszak következik, ami szintén nem kevés bonyodalommal,sírással és nevetéssel jár.
Annyira élesek,elevenek és szerethetőek a karakterek,hogy elhittem amit olvastam,ráadásul tudom milyen egy ilyen  gazdaság,mivel jár,úgyhogy le a kalappal a szerző előtt,hogy Benny szerepe,munkája mennyire profi módon lett megjelenítve,egy fikarcnyi hiba sincs benne!

Sok embernek romantikus elképzelése van a vidéki életről, a nap sajnos nem bárány simogatással telik,de ettől még nagyon szerethető ez az életforma,és Benny minden megnyilvánulásából süt,hogy minden nehézség ellenére imádja amit csinál.

Remek megoldás volt,hogy a szereplők felváltva szólaltak meg,így könnyű áttekinteni,hogy nő és férfi mennyire másképp látja ugyanazt a szituációt.

A történet szerintem nem csak egy pár órás felhőtlen kikapcsolódást jelent,ennél sokkal több van ebben a történetben! Mazetti nagyon jól feltárja,hogy mennyi mindenen csúszhat el egy kapcsolat,mennyi mindent kell összhangban hoznunk,hogy működőképes legyen egy pár a hétköznapokban is,és, hogy egy gyerek,vagy kettő.... nem csak a gőgicsélésről szól.

A borító nekem nagyon tetszik! Ilyen házikónk nekünk is volt...már nem emlékszem mi történt vele,de kislánykoromban ilyen házat álmodtam meg magamnak,főleg az erkély rész és a muskátlik miatt :-)






Máté Angi:Az Emlékfoltozók

 

Mi felnőttek elfelejtünk mesét olvasni…persze a gyerekeinknek olvasunk. Lelkesen,hol kevésbé lelkesen mesélünk,de magunknak mikor olvastunk utoljára mesét???
Egy könyvesbolt kirakatában pillantottam meg a könyvet,és egyből beleszerettem,mesekönyv de látszik ,hogy nekünk szól,nekünk íródott.

Felnőttként sokszor vágyódunk valami szép,valami mesés után ami kicsit újra gyerekek lehetünk,simogathatja valami a lelkünket,a szemünkről nem is beszélve-hiszen csodálatos rajzokban gyönyörködhetünk Rofusz Kinga jóvoltából.

"Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna.
Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül."

Nem szoktam fülszöveget ide másolni,de ebben az esetben kivételt kellett tennem,mert én magam sem tudnám jobban összefoglalni a kötet lényegét.

Szó szerint rajongók a mesékért és a tündérlányokért akik labdarózsára tekerik a hajukat,pöttyös gumicsizmát húznak ha esne az eső ,lógatják a lábukat még a postást várják, vagy éppen pillangók hullanak az égből.
Nyissuk ki a könyvet,legyünk újra gyerekek,engedjük kicsit kifényesíteni a lelkünket.

2012. december 9., vasárnap

B.M. Grapes: Jóslatok hálójában





Az első, ami megtetszett a borító volt. Imádom a szép borítókat! Nem szeretem a pókokat, de az a piros, gyönyörű és még simogatni is kellemes. A második, természetesen a fülszöveg. „Egy napon a Hot Hill-i középiskola faliújságjára valaki kifüggeszt egy Mai hírek értesítőt.” Juj, ez krimi lesz, tini korom óta a krimik szerelmese vagyok, igaz még egyet sem oldottam meg önállóan. „Rövidesen kiderül, hogy a hírek nem múltbéli, hanem a hamarosan bekövetkező eseményekre vonatkozik.” Szóval a valóságtól kicsit elrugaszkodott lesz. Ilyeneket nem olvasok sűrűn, de mivel eddig 2:1 a könyvnek, az olvasásnál maradtam. „Egymás után furcsábbnál furcsább balesetek történnek, öröknek hitt kapcsolatok szakadnak meg, új és rejtélyes barátságok, szerelmek szövődnek.” Izgalmas, szerelemmel teli és fiatalokról szóló könyv, ez kell most nekem. Nyert az érdeklődés.
A könyv egy rövid időszakot ölel át, szeptember 1-jétől 27.-ig. Minden hétköznap, az iskolai faliújságon egy furcsa papírdarab várja a diákokat, amin öt jóslat van. Minden jóslat egy személyhez kapcsolódik, de először csak a monogramjukat ismerjük meg. Talán ez volt az egyik legnehezebb, megjegyeznem őket. Történet főhőse Ada Morne, aki kevés baráttal rendelkezik, viszont magányát a matematikával ellensúlyozza, 2 éve költözött a városba. Tanév kezdetén nem csak a faliújsági papír lepi meg őt és persze mindenkit az iskolában, hanem egy új diák is, akivel költözésük előtt egy iskolába jártak. A rejtély megoldásához új barátságokat köt, ami nem nehéz, hiszen sokan meg akarják fejteni. Naná, hogy végül mindenre fény derül. Persze a szerelem is nagy szerepet játszik a könyvben. Ada szülei számomra furcsák voltak, állandóan dolgoztak, nem sokat foglalkoztak a gyerekkel, felületesen figyeltek mindenre. Az volt érdekes, nem is, inkább szokatlan, ha már ennyi minden történik abban az iskolában, akkor miért nem zárják be!?
Mivel nem szoktam misztikus könyvet kézbe venni, nehezen dolgoztam fel a könyv végét. De így utólag rájöttem, nekem többször kellene ilyeneket olvasnom. Tetszett, ahogy kiderült ki írja a jóslatokat és mit szeretne vele elérni.
Még egy megjegyzés, mert nagy örömömre szolgált, mikor erre rájöttem. Mostanában szokásommá vált, hogy megnézem a mű eredeti címét. Hiába kerestem a könyv elején, nem találtam semmit, de leesett, magyar hölgy írta, innen is gratulálok neki.
Óh, az utolsó: tökéletes a könyv kötése, egyáltalán nem tört meg a gerince, pedig nem szoktam úgy bánni velük, mintha cukorból lennének, szeretem rendesen kinyitni. :)

8/10

2012. október 30., kedd

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók


Ezt a könyvet 2 éve olvastam, lektori véleményt kellett írnom róla. Íme az akkori véleményem, több kevesebb átírással ill. kiegészítéssel:

Mivel rengeteg pozitív kritikát olvastam a külföldi blogokon erről a könyvről, ezért nem bírtam a kíváncsiságommal és egyből bele is kezdtem, amint megkaptam.

A történet röviden annyi, hogy Anna otthonát elhagyva Párizsban kényszerül utolsó középiskolai évét tanulással tölteni, mert híres regényíró apukája úgy gondolja, hogy az lesz neki a legjobb. Anna egyáltalán nem vágyik a Fények Városába de a szülői tekintély nem ismer ellentmondást így végül azon kapja magát, hogy már a kollégiumban búcsúzkodik a szüleitől. Fél az idegen környezettől, az idegen emberektől és az idegen nyelvtől is, de rögtön első napján kiderül hogy kár volt aggódnia, hisz hamar barátokat és udvarlót is szerez. 
Vagyis hát olyan barátot, aki szeret flörtölni, és mindenkihez extra kedves… vagy talán nem is mindenkihez, lehet hogy csak Annához, de az is lehet hogy csak a lány képzelődik és csak barátok lehetnek… vagy mégis több.... vagy talán egyik sem.  

Bár az alaptörténet nem különleges a kivitelezése mindenképpen az. Stephanie Perkins nagyszerűen írja le a bimbózó majd a szenvedélyes, de magába fojtó szerelmet. Helyenként izzottak a lapok, a gyomorszájam pedig időnként összeszűkült, annyira beleéltem magam a történetbe és a két főszereplő érzéseibe. Eszembe jutottak miatta saját ifjúságom izzásai észrevétlen érintései, véletlenszerű „egymásbafutásai”, lopott pillantásai, félő célozgatásai. Igaz, hogy majd 300 oldalon keresztül csak kerülgetik egymást illetve utalgatnak egymásnak érzéseikről, mégsem bírtam abbahagyni az olvasást. Ez az író nagyon tud. És a stílusa is magával ragadó. Nem csak szenvedélyes tud lenni hanem humoros is. Többször előfordult hogy hangosan felnevettem.

Anna karakterek kifejezetten tetszett nekem, St. Clair néha nagyon barom módon viselkedett de megbocsájtható volt neki. A baráti társaság többi tagja szintén aranyos volt, még ha ők kevesebbet is nyomtak a latba. Tetszettek az utcák, üzletek, emberek és az emlékművek leírásai, teljesen magam elé tudtam képzelni az egészet pedig még nem is voltam Párizsban. (Megj: azóta bizony voltam :D)
Több dolgot meg is gugliztam és a kép alapján még jobban bele tudtam élni magam.
Tökéletes példa erre Victor Noir sírjának említése (bizonyos dolgok történnek is ott) akinek sírján élethű szobrának a nemi szervét már fényesre polírozták a turisták és a helyiek az évek folyamán.

Nagyon nagyon tetszett! És bár nincs benne olyan mélyebb mondanivaló, mint a Simone Elkeles könyvekben (Perfect Chemistry és a többi) mégis párhuzamba kell vonnom őket, mert a két írónő azonos módon tudja lángra lobbantani a lapokat és képes izgalomban tartani egy szerelmi szállal az olvasót.

És most a borítóról egy kicsit: ez az egyetlen, ami nem igazán nyeri el a tetszésem. Olyan.... semmilyen. Nem csúnya, nem giccses, igazából nem rossz, de mégsem különleges. Nem tükrözi a fantasztikus beltartalmat. Külföldön kiírtak bloggerek egy  "tervezd újra a borítót" jellegű játékot és az Anna volt a célpont. A nyertes tervmunka nekem sokkal jobban tetszett például. Íme.Azóta sok helyen láttam, hogy eredeti borítóként kezelik (Goodreadsre is feltöltötte valaki) de ez kizárólag fanart vagyis egy rajongó által készített remekmű, soa nem volt rajta egyetlen Anna könyvön sem. Sem elektronikusan, sem nyomtatásban.

Az írónő azóta írt egy második könyvet is Lola and The Boy Next Door (Lola és a szomszéd fiú) címmel, mely nem folytatása az Anna...-nak, de a címszereplő bizony ismerős lehet Anna párizsi iskolájából. Ráadásul Anna is feltűnik benne :)

Lesz egy harmadik könyv is, aminek Isla and The Happily Ever After lesz a címe és 2013 májusában fog Amerikában megjelenni.

Az Anna és a francia csók idén november végén jelenik meg magyarul.

Végezetül, extraként még megmutatom ezt az oldalt.
Rengeteg sok rajongója van az írónőnek szerte a világon, de ez a tumblr oldal igazán klassz.
A belinkelt oldalon összegyűjtötték azokat a főbb helyszíneket, melyek fontosak Anna életében párizsi tartózkodása alatt. Érdemes megnézni. (Személyes megj: a mi "O" kilométerkövünk impozánsabb szerintem, mint a franciáké :P).

Mi más, mint csillagos 10-es!?




2012. október 27., szombat

Böszörményi Gyula: Lúzer rádió, Budapest!

 
Amikor először belelapoztam a könyvbe, az egyik áruházban, azonnal tudtam, ezt el kell olvasni, sőt meg is kell szerezni. Igaz nem az én korosztályomnak szánták, de ez egy cseppet sem szokott érdekelni, szeretem az ifjúsági könyveket. Feladatnak is vehetem, előolvasok a gyerekeimnek. 

A történetben egy 5 tagú családot ismerhetünk meg: Apa, Anya, nagy leány – Monyó, egyetlen fiúgyermek – Márk (Marcell) és a kicsi leány – Pet. A mostanában „divatos” (lakáshitel) problémák miatt költöznek vidékről Budapestre, az Apa testvérének lakásába. Nyári szünet van, Márk unatkozik és felfedező útra indul a társasházban. Padláson találja meg a teljesen tökéletesen működő rádió adó-vevőt, egy Volna-K típust és elindítja a naplóját. Az éterbe beszél, csak úgy, magának.
Egyik nap a padlás ablakából felfedez egy elhagyatott templomot, amit ő csak „imakérónak” nevez. A házak közé épült, ezért nem látta az utcáról. Felébred érdeklődése, megkeresi a templomot, körülnéz. A templomban szeméten kívül nem talál semmit, mégis egyik éjszaka gyertyafény világít az imakéróból.
Főszereplőn kívül nagyon tetszett az emos Monyó, akinek kedvenc weboldala: gyülölömazőseimet.com. és természetesen B. Gy. könyvet olvas: „Most épp valami nagyon gáz könyvet fal, aminek annyi a címe, hogy:9…8…7…” és itt az író mellétesz egy kis öniróniát, de azt már nem másolom be. :)
Persze a történet során megismerünk egy-két szomszédot, egy-két rokont és barátokat.
Nem olvastam még Böszörményi Gyula írást és sajnálom, mert ez rettenetesen tetszett. Példa erre: „Monyó elsőként a hatalmas Twilight-mozilepedőjét rajzszögezte fel, amiről Robert Pattinson úgy bámul le, mintha előzőleg kifolyt volna a szeme, úgyhogy szegénynek egy-egy pingponglabdával kellett azokat pótolnia. Pet válaszul a szemközti falra egy giga Shrek-posztert ragasztott, …… Szerintem az a két filmsztár szépségben, tehetségben, szellemben és történetben tényleg nem versenyezhet: a zöld öklű öldöklő lazán veri a sziporkavámpírt.”

Egy pár szót muszáj írnom a könyv borítójáról és a rajzokról, ami fantasztikus, jó ránézni és nagyon feldobja a könyvet. Szerettem és minden oldalon vártam a grafikákat.
Remélem meghoztam a kedvet az elolvasáshoz.



10/10

2012. október 22., hétfő

Jonathan Beet:A halott ember tava

"A titkok különlegessé tesznek.Burokba zárnak,magányra ítélnek,ám adnak valami megmagyarázhatatlan,simogató érzést,ami csak a tiéd.Manapság pedig a tulajdon ritka kincs.Muszáj megbecsülni."

Jonathan vagy Jo,húsz éves és éppen egy Spanyolországi eldugott kastély zárt osztályára igyekszik,vele tart barátja Charlie is...tulajdonképen minden rosszat Charlien-nak köszönhet...

Bevallom a borító fogott meg,nagyon szép ,különleges ,és titokzatos,a címmel párosítva pedig hátborzongató.

A történetet maga Jonathan Beet meséli el,a fiú-végre nem egy lány!!!- egy végzetes baleset következtében egyedül kallódik a világban,illetve barátjával de fura barátság ez hiszen Charlie szellem...ez a barátság juttatja Jo-t zárt osztályra... Egészen eddig Jo azt hiszi,hogy csak Charlie az egyetlen szellem aki nem tud átkelni,és Jo-t gyötri nap mint nap...ám a kastélyból avanzsált kórházban egy meggyilkolt lány szelleme segítséget kér a fiútól.

A fantasy könyvek nagy csapdája,hogy nem sok lény maradt felhasználatlanul.ezért az olvasó már nagyon óvatosan válogat a kínálatból.Ebben a történetben tetszett,hogy igyekezett kivédeni a szokásos momentumokat és kliséket. Természetesen a szerelmi szálat nem kerülhettük el,de ettől függetlenül a történet nagyon egyedi,és a stílusa,ami legfőképpen lezserséget és humort takar nagyon tetszett.Éppen ezért élvezet volt olvasni a könyvet,érződik rajta,hogy nem várja el,hogy halálosan komolyan vegyük,csak szórakoztatni szeretné az olvasót ,ami sikerült is.

A történet bár le lett zárva,mégis burkoltan arra céloz,hogy ifjú "szellemvadászunknak" lesznek még kalandjai.