Trux Béla:A templomos lovag - Akkon I.

    Felkaptam a fejem mikor megláttam,hogy magyar szerzője van a könyvnek,mostanában bele vagyok esve a történelmi regényekbe,gondoltam akkor tágítsuk a látókörünket egy kis lovag témával is.Néztem is nagyokat olvasás közben,ugyanis a szerző nem aprózta el a dolgot,rendesen feltérképezte ezt a szeletkéjét a történelemnek és rendesen bevisz minket a lovagok erdejébe,mindent megtudhatunk a lovagokról,az életükről,hogyan jött létre az első lovagrend és a többi.
Nekem néha ez rosszul is jött ,mert szegény Tristant hajtottam volna,hogy minél előbb megtudjam mire jutok vele,és bizony sok kanyar van a sztoriban,de mindenképpen érdemes neki ülni.
Az elején kicsit megrémültem,hogy Tristant nem sikerül megkedvelnem-nekem kissé nyálas volt.
A történet ott kezdődik,hogy Tristan a szomszéd birtokon élő lányba beleszeret,ám a lány olyan dologra veszi rá,ami miatt Tristan menekülni kényszerül,birtokát a templomosoknak ajánlja ,Ő maga pedig beáll a rendbe-na eddig volt a romantikus szál,és az a Tristan aki szerintem kissé gyermeteg volt.
A történet közben kiderül,hogy lehet nem éppen jókor csatlakozik a lovagrendhez, megvan a maguk baja,vagyis nem egy nyugis időszaka ez a lovagoknak.

Elég vaskos a könyv,kíváncsi vagyok mit tud még nekünk nyújtani a következő rész.
A borító nagyon tetszik,Tristant pont így képzeltem el! Talán egy kemény fedelet elbírt volna a könyv.
A szerző stílusa nagyon tetszik,nagyon jól passzol a nyelvezete a történethez,szerintem egyik nagy erőssége ez a könyvnek,ettől válik igazán hitelessé.  

M. C. Scott: A római kém

Mióta Rómában jártam, kiéhezve veszek kézbe minden erről szóló munkát, legyen az útleírás vagy a mai korban játszódó-, illetve történelmi regény. Az utóbbi tekintetében még Saylor hatását is nagyon érzem magamon, mivel nagy kedvenc, falom a műveit, és elmondhatom, hogy színvonalban nem lehet nagy különbségeket tenni, és persze nem is érdemes. Első kötetesnek gondoltam Scottot, de tévedtem. Abszolút érezhető volt, hogy krimikkel kezdett, mert nagyon sokszor megcsapott a krimi szele is, azaz tele volt izgalommal, körömrágós résszel.

A történet filmkockaszerűen zajlott előttem, és nem csodálnám, ha rácsapna Hollywood, szuper alapanyag szerintem. Többször is kifejtettem már, hogy nem rajongok a történelemért, viszont az olyan dolgokért (jelen esetben könyvekért), amelyek megszerettetik velem, fogyaszthatóvá teszik, azokért nagyon is! Volt itt minden. Szerelem, ármány, vallás, árulás, misztikum, történelem, és mint már említettem, sok izgalom.

Bár Néró árnyékában, a Római Birodalomban történnek az események, Kr. után 64-ben, mégsem annyira az uralkodó, illetve a politikai álláspontok kerülnek előtérbe, hanem inkább a szereplők élete, egymásra hatása, egyszóval az emberi kapcsolatok.

Róma lángba borulása most valami teljesen más megvilágításba került. Hiszen ez áll mindennek a középpontjában. Sebastos Abdes Pantera, Seneca egykori kémhálózatának legjobb kémje az, akire a feladatot bízzák, derítse ki, mik a jóslat hiányzó részletei, amelyek Róma leégésével kapcsolatosak, ráadásul a hiányzó részletek pont a lényeget, a tragédia időpontját mondanák meg. Kisebb csapatot gyűjt maga köré, akik jelleme fantasztikusan jól ki van dolgozva a könyvben, és egyik sem jelentéktelenebb a másiknál. Ők segítenek neki a veszélyes megbízatás végrehajtásában. Pantera Néró védelme alatt is áll egyben, élvezi az őrült császár kegyeit, ami ugye nem feltétlenül jelent jót.

Az időpont tudásának birtoklása több szempontból lehet fontos, hiszen kérdés, kinek és milyen érdekből áll ezt az információt megszerezni. Van aki meg akarja védeni ettől a katasztrófától az örök várost, van aki viszont pont a jóslat pontos beteljesítése végett küzd élete árán is a tudásért.

Szembesülhetünk az akkori Római Birodalom mindennapjaival, az emberi élet törékenységével, értéktelenségével, és én ismét döbbenten álltam a kegyetlenség határtalansága előtt.

Érdekes volt, hogy Néró őrültsége ebben a könyvben viszonylag enyhe módon volt ábrázolva, még azt is mondhatnám, hogy egész konszolidált uralkodónak tűnhetett volna, ha tényleg nem lennénk elárasztva információval megbomlott elméjéről.

A kötetről még annyit, hogy gyönyörű, keménytáblás kiadás, nagyon kellemes volt olvasni a terjedelmes mennyiség ellenére is. Én izgatottan várom a folytatást!

Walter Lord: A Titanic pusztulása

"Egyetlen csónak maradt, 47 férőhellyel 1600 ember számára!"

2012. április 15-én lesz a Titanic 100. évfordulója,hihetetlen ez a 100 év, felfoghatatlan távolság.
A 2002-ben elhunyt történész könyve a harmadik kiadását érte meg. A szerző több mint 60 túlélő segítségével számol be a csodahajó tragédiájáról és a sok véletlenről, amely következménye, hogy egy gyönyörű, gigantikus elsüllyeszthetetlen hajónak kikiáltott csoda a mélybe merült magával rántva több mint 1500 embert.

A könyv nemcsak a tényeket közli, de a mai szemmel is felháborító dolgokról számol be többek között a gazdag utasok ostoba viselkedéséről akik csak a kutyájuk miatt aggódtak vagy éppen a mentőcsónakban azon veszekedtek, hogy egyes férfiak káromkodnak a hölgyek előtt-jesszusom!!!

A prominens személyek között volt gyógyszerész, ügyvéd, katona, áruházlánc tulajdonos és mikor már biztos volt, hogy a jéghegy végzetes sebet ejtett a hajón bosszankodni kezdetek a várható késés miatt!!!

A tragédiát hanyagságok sora idézte elő - a jéghegy jelentések semmibe vétele, a tétlenkedés az ütközés után, majd a kapkodás aminek következménye, hogy egyetlenegy mentőcsónak sem volt tele!!!
Hiába ennyi év már akkor is ugyan úgy működött a bulvársajtó mint manapság, egyik marhaság után írták a másikat a tragédia után.

Elképzelhetetlen pompa és felszereltség jellemezte a hajót, gondoljunk bele 100 évvel ezelőtt már volt ha hajón, könyvtár! posta, pálmakert, istálló (friss tej miatt) tenisz szoba és rengeteg étterem, szalon, minden új volt a fényes porcelánok és a sok száz bútor is.
Rengeteg újdonságot is megemlít a könyv, de persze nem szeretnék mindent elárulni, ami meglepő, hogy a Titanic volt az első hajó ami leadta a nemzetközi S.O.S jelzést, előtte a CQD kód volt érvényben, ez volt az általános segélykérő, mikor Smith parancsnok kiadta a rádiósnak, hogy váltson S.O.S jelzésre el sem akarta hinni...

Mindent összevetve egy remek tényfeltáró, őszinte könyv amely nemcsak ennek a csodálatos építménynek állít emléket hanem minden olyan embernek aki akár névvel akár névtelenül áldozata lett a jégheggyel való találkozásnak.
(A szobalányok, inasok, harmadosztályú utasok nem szerepeltek az utaslistán!! nem számítottak sem akkor, sem a mentés közben)

A Titanic című film hitelessége most derült ki számomra. A könyvet olvasva sok filmkocka elevenedett meg előttem. Rose és Jack szerelme ugyan nem szerepel a könyvben de a sok rejtélyhez ezt is hozzáadhatjuk.

C.W.Gortner:Medici Katalin vallomásai

"Voltak,akik közel sem éltek olyan hosszú életet ,mint én,és csupán töredékét érték el annak,amit én véghezvittem,mégis dicsfény övezi a homlokukat ,miközben én gonosztevőként süllyedek el a hamis vádak tengerében"

Nem is értem miért történt így,hiszen a könyvből megismert uralkodó nekem nagyon szimpatikus volt,már gyermekkorában is bebizonyította,hogy a Medici vére tartotta életben.Nekem úgy tűnik semmi olyat nem követet el amit más királynők ne tettek volna meg,sőt voltak olyan időszakok az életében mikor pusztán az életben maradásért küzdött ,na és persze a gyerekeiért.Francia királyné lett belőle de férje túl későn ismeri el ,hogy méltó is rá.Magára maradt gyermekeivel,és hiába a gyönyörű Loire völgyi kastély az élete cseppet sem volt meseszerű.

A naplószerű könyv remekül ábrázolja a reneszánsz kori Párizst, az uralkodói házak állandó csatáit,intrikákat,árulást,szeretőket,megaláztatásokat.
Minden egyes oldal elképesztően jó volt,olyan emberek bukkannak fel a könyvben akikről történelemórán ugyan hallhattunk,de nem tudtuk milyen ember is volt valójában-Nostradamus,vagy Stuart Mária...

A mesékben a hercegnőknek remek életük van,és a királyfi is pont a kedvükre való,azonban ebben a könyvben végleg nyilvánvaló lett számomra,hogy a rang egyet jelent a boldogtalansággal,házasságaik pusztán a politika színterén köttetik akár már tizenéves korban ha az ország érdekei úgy kívánják,és bár lehet,hogy az egyik pillanatban még a lányom esküvőjén mosolygok,másnap már vejem hadsereget toboroz ellenem..és mi még azt mondjuk micsoda stresszben élünk manapság...

Hihetetlen kaland volt a felnégyelések és felségárulások korából.

A borító csodaszép és igényes lett mint mindig minden,amit a Tericum kiadó jelentet meg.

Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei

Nem tudok bejegyzés nélkül elmenni e mellett a könyv mellett, mert annyira, de annyira tetszett. Meg azért is, mert állítólag nagyon lehúzó kritikák láttak napvilágot róla. Akkor legyek én az egyik ellenpont.

Esküszöm, nem értem, hogy mit lehet ezen a könyvön annyira lehúzni. Vagyis tulajdonképpen értem. Túl hosszú, időnként túl töménynek vagy túl intellektuálisnak stb. tűnhet. De azt hiszem ez semmiképp nem a könyv hibája, inkább az olvasóé, aki nehezen tudja ezt befogadni...

Korábban, recenziók olvasása után egyébként én is sokkal szárazabb valamire számítottam, mint amit végül kaptam. A könyv ugyanis kisebb történetek füzére, amelyek a történelem ill. egy kitalált történelem jellemző korszakait mutatják be nekünk nagyon is olvasmányosan.

Két ill. több lélek bolyongásának lehetünk tanúi a történelem egyes állomásain. Az ő saját, egyéni küzdelmeiken, életeiken keresztül mutatja be nekünk az író azt a fiktív világot, amit elképzelt abból kiindulva, hogy mi lenne, ha a középkori pestisjárvány idején egész Európa, gyakorlatilag a keresztény világ úgy ahogy van, kihalna.

Dióhéjban elárulom, főként Kína, valamint az iszlám országok versengenének mindenben: földterületekért, a tudományban stb. Ezen kívül persze vannak más országok, világnézetek is a történetben, de többet nem árulok el. Érdekesen fejti ki Robinson, hogy mi történne az Újvilággal, az amerikai földrésszel, valamint hogy a tudomány hogyan haladna az ő kitalált világában.

A regény minden fejezete egy-egy lényeges, az emberiség léte számára alapvető tényezőt vizsgál kicsiben, jól érzékeltetve ezzel, hogy az egyes emberek mikrovilága, apró döntései miként befolyásolhatják az egész emberiség fejlődését vagy épp romba döntését. Van tudománnyal foglalkozó fejezet, felfedezős fejezet, vallásfilozófiával, feminizmussal foglalkozó, vagy pusztán csak történelmi rész, de mind meglehetősen olvasmányosan tálalva, érdekes személyiségek életén keresztül. Igaz, a regény második felében kissé töményebb részek is találhatóak, ahol Robinson kissé belemerül egy-egy témába, pl. a vallásfilozófiába, de azt gondolom, hogy ez egyenes következménye az emberiség fejlődésének és ezek a filozofálgatások nem haladják meg semmiképp a tűréshatárt még egy olyan átlagos műveltségű olvasó számára sem, mint én. Igaz, engem nagyon érdekelnek ezek a dolgok, viszont rettentően laikus vagyok, mégis az iromány minden sora érthető és követhető volt számomra.

Nem kell tehát elveszni a szövegben, tökéletesen élvezhető intellektuális, ugyanakkor érdekes és ötletes történeteket tartalmazó regény ez. Őszinte csodálattal adózom az írónak, amiért ilyen hihetetlen tudásanyagot halmozott bele ebbe a könyvbe és azt ilyen kitűnő stílusban tudta előadni. Ugyanis a stílusát is érdemes megemlíteni, ami számomra abszolút szépirodalmi szintű. Nagyon választékos, igényes, mégis teljesen érthető a nyelvezet. A hasonlatait pedig fel kellett volna jegyeznem, annyira frappánsak voltak. Imádtam még az okos kis utalásait a korábbiakra, ahogyan finom szálakkal összefűzte az egyes részeket.

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a könyvről, számomra tökéletes, katartikus élményt nyújtott, mert egyszerre volt benne történelem, izgalom, színes karakterek, igényes nyelvezet, gondolkodásra ihlető és a valósággal szembesítő filozófia, némi tudomány - épp megfelelő arányban.

Tudom, hogy nem való mindenkinek ez a regény, én mégis legszívesebben mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy olvassa el, mert így kell írni, így kell érdekes, izgalmas és fontos dolgokat is egybegyúrva kitűnően szórakoztatni és egyben elgondolkodtatni az olvasókat!

Nálam abszolút Top 10-es könyv!

Passuth László: Medúzafej

Most, a második Passuth könyvön túl kezdem érezni, hogy mit rónak fel gyakran az író hibájának a stílusával kapcsolatban. Az Esőistenhez képest kevésbé tetszett, egyrészt a téma sem volt számomra olyannagyon izgalmas, másrészt a szöveg érezhetően kevésbé összeszedett. De ezt betudom annak, hogy ezt a regényt elég idősen írta már Passuth, ha minden igaz, ami nekem az ismétlődéseknél fel is tűnt, mert voltak dolgok, amiket többször is elmondott és ez kissé zavart.

Ugyanakkor itt is hozza azt az egyedi stílust, ami számomra mégis vonzóvá teszi. A szereplőit, jelen esetben a festő Caravaggiot itt sem engedi igazán közel hozzánk, mindössze egy-két pillanat erejéig pillanthatunk be a főhős fejébe, lelkébe, inkább kívülről ábrázolja hőseit, ugyanakkor a helyszíneket, a miliőt olyan hangulatosan teremti meg, hogy magunkat is ott érezzük a közegben. És ezért szeretem Passuthot.

A regény során végigkövetjük Caravaggiot a középkori Itálián északról le egészen Szicíliáig, majd Máltára, a lovagok közé. Én sok újat tudtam meg az adott korról, a lovagokról. Szerencsésen éppen a római utunk vágta ketté ennek a regénynek az olvasását és onnan hazatérve még nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam Itália történelmébe, mert engem éppen az vonzott a regényhez, amit sokan hibájául rónak fel, mégpedig, hogy sok a körítés, a történelmi háttér bemutatása, Caravaggio életútja pedig kissé talán háttérbe is szorul ezekhez képest. Ez valóban így van, viszont pont ezt szerettem benne, mert hogy őszinte legyek jobban érdekelt a közeg, mint a mogorva és forrófejű festő…

Viszont azt nagyon szerettem és profinak tartom, ahogyan Passuth a festmények születését, az alkotás nehézségeit vagy éppen könnyedségét és a kompozíciókat leírja. Egyébként is nagyon szeretem a festészetet és itt aztán lehet lubickolni egy-egy műalkotásban.

Annak ellenére, hogy ez a regénye nálam nem tízpontos, bármikor jöhet a következő Passuth!

8,5/10.

Natalie Scharf: Sophie, Sissi lázadó húga

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

Hans Habe: Ilona

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis

Nem szoktam történelmi regényeket olvasni, pedig biz'Isten ráférne a történelmi tudásomra egy kis frissítés. Ez a könyv például, mióta az eszemet tudom, a családi könyvtár szerves részét képezi (második szekrény, alulról a harmadik polc), és azt is tudtam, hogy a szüleim egyik kedvence, de ha nem lett volna lehetőségem az új kiadáshoz hozzájutni, valószínűleg még évekig nem került volna a várólistám legsürgetőbb helyére... És milyen kár lett volna érte! Hetekkel ezelőtt olvastam, de csak rágtam-rágtam magamban az olvasottakat, és nem jött számra a fogalmaznivaló... Bár @Frenki-től megtudhattuk közben, hogy Kosztolányi szerint Sienkiewicz középszerű prózaíró (remélem, helyesen idézem), rám mégis nagy hatással volt a regény. Szerettem, hogy nem egy kivételesen gondolkodó patrícius a főhős, hanem fajtájának tipikus képviselője, és szerettem, hogy a rossz sem úgy rossz, és nem is úgy bűnhődik, és a jó sem úgy nyeri el a jutalmát. A keresztényüldözés naturalisztikus leírása eléggé megviselt az utolsó fejezetekben, de azt gondolom, a kegyetlenség ilyen mértékű ábrázolása egyáltalán nem volt öncélú, minden mondatnak helye volt. Chilon története pedig... (spoiler!) a legmegrázóbb, amit valaha olvastam...
Igazi hittanlecke és ezt most a jó értelemben írom...

Ebben a pillanatban a hypogaeumból kilépett egy aggastyán, s vállán csuklyás palásttal, de födetlen fejjel, fellépett a máglya mellett heverő kőre. Láttára hullámzani kezdett a tömeg. Vinicius mellett suttogó hangok hallatszottak: "Péter! Péter!..." Egyesek letérdeltek, mások kezüket nyújtották feléje. Olyan mély csend lett, hogy hallani lehetett a fáklyáról lehulló minden apró zsarátnok neszét, a Via Nomentanán haladó szekerek távoli zörgését s a szél susogását a temető mellett sorakozó néhány pínea lombjai között.
Chilon Viniciushoz hajolt, s úgy súgta:
-Ő az. Krisztus első tanítványa, egy halász!
Az aggastyán pedig felemelte fejét, s a kereszt jelével köszöntötte az összegyűlteket, akik most térdre borultak. Vinicius és társai, nem akarván elárulni magukat, követték a többiek példáját. Az ifjú egyelőre nem bírta összeegyeztetni benyomásait, mert úgy érezte, hogy az előtte álló ember olyan parasztféle, de egyben rendkívüli is, s ami fő, rendkívülisége éppen egyszerűségéből fakad.

Vinicius nem tudta, alszik-e, vagy gondolataiba mélyedt. Nézte a leány arcélét, lehunyt szempilláit, ölében összekulcsolt kezét, s pogány fejében nagy nehezen kezdett megfogamzani az a tudat, hogy az idomaira annyira büszke, öntelt, görög és római mezítelen szépség mellett van a világon valami más, valami új, valami végtelenül tiszta szépség is, amelyben lélek van.
Ott még nem tartott, hogy ezt keresztényi szépségnek nevezze, de ha Lygiára gondolt, már nem tudta őt elválasztani a tanoktól, melyekben hitt. Sőt azt is megértette, hogy ha mindenki nyugovóra tért, csak éppen Lygia virrasztott mellette, éppen ő, akit annyira megbántott, ezt azért teszi, mert vallása parancsolja. S noha ez a gondolat csodálattal töltötte el ama vallás iránt, egyúttal kellemetlen is volt számára. Jobban szerette volna, ha Lygia ezt az iránta való szerelemből, arcáért, szeméért, szoborszerű alakjáért, egyszóval mindazért tette volna, amiért nyakát annyiszor ölelték át hófehér görög és római karok.
De hirtelen megérezte, ha Lygia olyan lenne, mint a többi nő, akkor valami nem tetszenék neki benne. Erre elámult, s maga sem tudta, mi történik vele, mert észrevette, hogy benne is valami új érzések, új hajlandóságok támadnak, amelyek teljesen idegenek attól a világtól, amelyben eddig élt.
Közben Lygia kinyitotta szemét, s látva, hogy Vinicius nézi, odalépett hozzá, s így szólt:
-Itt vagyok melletted.
Ő pedig így felelt:
-Álmomban láttam a lelkedet.

Steven Saylor: Birodalom

Nem szeretem a történelmet! Soha nem is szerettem! Mégpedig az adatok mérhetetlen mennyisége és száraz mivolta miatt. Egy tanár sem tudta megszerettetni velem, bárhogy próbálták. Viszont ahogy Saylor beinjekciózta az információkat cselesen az elmémbe... Na ez már nagyon kedvemre való volt! Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a neten böngészek különféle kiegészítésekért, pótlásokért. Nem mintha nem tenne meg mindent a teljesség igényének érdekében.

Sajnos eddig egyszer sem volt szerencsém a könyveihez, pedig porosodik pár a polcomon. Nem tagadom, most önös érdek is hajtott a könyv elolvasásában, de egyáltalán nem bántam meg.

Valóban igaz a régi latin mondás, hogy "Rómát sem egy nap alatt építették". Bőséges képet kapunk ugyanis a hihetetlen gazdag építészet, művészet kialakulásáról, fejlődéséről a Kr. u. 14-től 141-ig terjedő időszakban, azaz az első császár, Augustus idejétől Hadrianus uralkodásáig. Ezek nyomai a mai napig is láthatóak és továbbra is, folyamatosan kerülnek elő értékes leletek az ásatásokon. (Mellesleg én is alig várom, hogy lássam őket.)

A Pinarius család négy generációjának igen izgalmas története köré fonta fel az ilyen módon tényleg nagyon érdekes történelmi tényeket. Ott éltem végig a történetben, Rómában keltem, Rómában feküdtem.

A száraznak cseppet sem mondható regény rávilágít a félistenekről, hősökről szóló legendák világára, bemutatja a véres osztályharcokat. Mindeközben a Pinarius család nemzedékről nemzedékre öröklődő nyakbavaló Fascinum védelmező segítségével próbálja túlélni az adott korokat. A hiedelem, a babona, a jóslás mind-mind jelentős szerepet kaptak Róma életében, ez a regényből sem hiányozhat, mint ahogy a ferde szexuális szokások bemutatása sem.

A nagyon részletes jellemrajzzal felépített szereplőkkel abszolút közösséget vállaltam, mellettük álltam. Érdekes volt belelátni a szinte isteni, félisteni jelzőkkel felruházott, nem kevésszer totál gyagya császárok mindennapi életébe. Már-már azt gondoltam, hogy talán ők is emberek...???

Na hogy egy picit rosszmájú is legyek... a szemem majd kifolyt az apró betűktől, de ez már csak tényleg szurkapiszka! :-)

Én előbb a Róma c. kötetét ajánlanám előrevenni, mivel ott is ennek a családfának a története köré építi a regényét a szerző, a város alapításától egészen Augustus felemelkedéséig. Egyébként pedig önálló kötetként is megállja a helyét, csak gondoltam, szólok! :-)

Akkor viszlát Rómában Septemberben, azaz a hetedik hónapban! Én ott leszek!!! :-)

Steven Saylor: Birodalom

Nem is tudom pontosan, de mintha valahogy egyszerre történt volna, hogy megtudtam, hogy meg fog jelenni ez a könyv és az, hogy 3 kedves molytársnőmmel hirtelen felindulásból repülőjegyet foglaltunk Rómába, mert hát muszáj világot látni... :)

Úgyhogy már teljes Róma lázban égtem a szeptemberi út kapcsán, mikor végre megjelent ez a könyv a Könyvhétre. Rá is vetetettem magam azon nyomban és nem csalódtam, sőt még jobban bezsongtam tőle :)

Alig várom már, hogy a saját szememmel is lássam a Flavius-amfiteátrumot (;-)), a Pantheont, a Fórum romjait, a Tiberist, a Palatinus dombot és még sok-sok-sok mindent.

Saylortól a Rómát korábban olvastam és nagyon tetszett. Épp azon keseregtem utána, hogy dehát hol a többi (Augustusnál véget ért a könyv), hiszen azután következett a Római Birodalomnak az igazán izgalmas korszaka, amikor a császárok uralkodtak. És így teljesüljön minden kívánságom, az író megírta a folytatást :)

Határozott fejlődést érzek a Róma után, abban ugyanis két patríciuscsalád nemzedékein keresztül mutatja be Róma történelmét az alapításától kezdve, ami számomra kicsit zavaró volt, mert úgy emlékszem, hogy hol egyik, hol a másik család került előtérbe és az időben is nagyobbakat ugrált, mint ebben a regényben. A Birodalomban viszont csak egy család generációit vonultatja fel Saylor, a Pinariusokét 4 nemzedéken keresztül. Remekül oldotta meg az író azt, hogy mind a főszereplő Pinariusok közel kerülnek az olvasóhoz, mind az aktuális császárokról kielégítő jellemrajzot kapunk, ill. megfelelő mennyiségű alapinformációt a fő cselekedeteikről. Nem egyszerű ugyanis ennyi történést egy ilyen terjedelmű regénybe élvezetesen belefoglalni. Augustus császártól egészen Hadrianusig és még egy kicsit tovább is olvashatunk az uralkodókról és korukról, a rómaiak aktuális közhangulatáról az adott császár uralma alatt.

Saylor stílusa nagyon gördülékeny, olvasmányos, mégis igényes és sok apró részletre kiterjedő. A történelmi hitelesség sem hagy semmi kívánnivalót maga után. Nagyon frappánsan oldotta meg, hogy a nagy eseményeket valóban főhősei, az átlagemberek szemszögéből ábrázolta, akik sokszor az események hátteréről mit sem tudtak, nem értették mi történik körülöttük, csak mi tudhattuk történelmi tanulmányainkból az események magyarázatát. Gondolok itt a nagy római tűzvészre vagy a Vezúv kitörésére például.

Egy apró dolog van még azonban, amin én még javítanék: továbbra is a szereplői szájába adta Saylor a korábbi történelmi események felvázolását, ami kicsit idiótán jött ki, mikor egymásnak magyarázták, hogy mi történt a múltban, amit persze mindenki nagyon jól tudott...:)

A krimijeivel is próbálkoztam az írónak, de azt gondolom, hogy nem az az ő terepe, maradjon inkább a történelmi regénynél, mert ebben a műfajban tényleg kiemelkedő. És várom a következő regényét, remélem lesz még :)

Hadd dicsérjem meg a külcsínt is: az egész kiadvány nagyon igényes, jó volt kézbe venni. Nem emlékszem egyetlen elütésre sem benne, a keménytáblás borító pedig szemet gyönyörködtető képpel: pirospont.

Peter Prange: A királynő tavirózsája

1837. Egy kislány az édesapjával teljes izgalomban, egy pisszenés nélkül várja, hogy kinyíljon a ritkaságszámba menő tavirózsa. Egyébként pedig életük a kertészkedés...

Emily Paxtonnak gondtalanul telnek a gyermekévei. Apja egyetlen szemefényeként fürdik annak szinte teljes figyelemében. Az imádat egymás iránt kölcsönös, ráadásul Emily apjának teljes értékű munkatársa is, aki a devonshire-i uradalom megbecsült kertésze.

Emily meglehetősen érett mivolta ellenére azért benne van mindenféle mókában. Barátsága Victorral, akit cselédként alkalmaznak, meglehetősen szoros, együtt vesznek részt számtalan csínytevésben. Azt nem is sejtik, hogy jó pár év elteltével hatalmas szerelem bontakozik ki kettejük között.

Eközben London gőzerővel készülődik a közelgő világkiállításra. Emily a Kristálypalota megtervezésében segédkezik apjának, amely otthont adna a rendezvénynek.

Jön egy pont, ahol Emilynek választania kell a jómód és a Victorral való szűkös élet - mit szűkös élet - nyomorgás között.

Az író a könyvben igen erősen állítja szembe a nyomort, a szegénységet a pompával, csillogással, mint ahogyan ez az 1800-as évekbeli Londonra igencsak jellemző is volt. Szemünk elé idézi a munkásosztály és a befektetők állandó harcát.

Ez a számos valós történelmi adatot tartalmazó könyv egy picit hosszúra sikeredett számomra. A jellemek sem voltak olyan túlontúl kidolgozva. A végén már kissé türelmetlen voltam a kimenetelt illetően, amely nem szűkölködik izgalomban.

Mark Logue, Peter Conrad: A király beszéde

Mark Logue nagyapja, Lionel Logue naplójegyzetei és archív dokumentumai alapján szedte össze a könyv alapjául szolgáló részleteket.

Igazából Logue életrajzi adatain keresztül ismerhetjük meg VI. György életét, kihegyezve a történetet a beszédproblémájára.

Nem megszokott módon kapunk betekintést a nagyon zárt angol királyi életbe. Érdekes volt ebből az aspektusból is figyelni a történetet, bár nem erről szólt.

Mivel VIII. Edward fordulatos szerelmi élete miatt lemond a trónról, Bertie (később VI. György) bármennyire is akarja, nem tudja elkerülni a trónra kerülést. Leginkább beszédhibája miatt ágál a trón ellen. Meg nem is az a szereplőfajta ember.

Gyerekkoráig nyúlik vissza ez a nem kis kellemetlenség. Megnehezíti a mindennapjait, a társkeresés sem történik egyszerűen az életében. Nyilvánvalóan tele van komplexusokkal és ez a nyilvánosság előtt nem könnyíti meg a dolgát, sőt. Az orvosok egyértelműen lelki eredetűnek vélik beszédhibáját. Lionel Logue az, aki először mondja azt, hogy csupán "csak" beszédtechnikai javításokra van szükség. Sok gyakorlással, kitartással segíteni tud neki. Logue visszaemlékezésében kitér arra, hogy soha szorgalmasabb páciense nem volt.

Nem mindennapi kapcsolat alakul ki a két férfi között. Ez talán annak is köszönhető, hogy Logue rögtön az első találkozás előtt leszögezi, hogy csak és kizárólag a rendelőjében találkozhatnak, hogy amennyire csak lehet, az emberi egyenrangúság megmaradjon. Természetesen a tisztelet - főként, miután Bertie király lesz - mindenképpen kialakul, megtiszteltetésnek érzi, hogy némiképp részese a királyi udvarnak. Az ausztrál Loguenak a király szolgálata meghatározza egész életét, munkásságára is befolyással van, hiszen az elismerés nem kerüli el.

Lionel Logue és VI. György nem mindennapi kapcsolatának izgalmas története ez. Számomra nagyon megrendítő volt a bizalom, később barátság kialakulása köztük.

És most irány a mozi, mert nagyon jókat hallottam a filmről!

Carolyn Erickson:A cárné lánya

A Romanovok élete mindig is érdekelt,talán azért mert a mai napig sem biztos mi is történt velük valójában.Az iskolai történelem órák nekem unalmasak voltak,soha nem pillanthattam be a történelmi személyek életébe a száraz adatokat pedig untam-ekkor élt,eddig uralkodott,ekkor halt meg.

Erickson a valós történelmi tényeket ötvözte a képzelettel.Miklós cár és Alexandra cárné egyetlen életben maradt lánya Tatyjana meséli el családja életét és megmenekülését a kivégzés elől.

Tatyjana már nem volt gyermek,de még felnőtt sem mikor 1914-ben Oroszország szövetséget kötött Angolokkal és Franciaországgal a Németek ellen.Mivel a cárné német származású volt a cári családot egyre több támadás érte jóval a háború kitörése előtt is rokonaik merényletek áldozati lettek a Romanov család mindennapjai rettegésben teltek.

Hiába a kiterejdt cári rokonság a Romanov család bomlani kezdett Alexandra cárné gyenge kezű nő volt,állandó migrén és képzelgései miatt lányai korán önállósodtak,anyjuk csak az egytlen fiával a súlyos vérzékenységben szenvedő Alekszejjel törődött bár biztosak voltak benne,hogy nem éli meg azt a kort mikor átvehesse apjától a hatalmat-éppen ezért szobájának ugyan olyan kelléke volt a koporsó mint az ágy.

Alekszej betegségének köszönhetően férkőzött a cári család életébe Gregorij atya,vagyis Raszputyin(csúnya ember) aki ugyan meggyógyítani nem tudta a leendő cárt,de csillapította fájdalmait,és a cárné legfőbb tanácsadója,bizalmasa lett.Talán még több is..akkoriban rengeteg karikatúra jelent meg Raszputyin és a cárné szexuális kapcsolatát taglalva.Raszputyin hatalma odáig fajult,hogy Oroszországban azt suttogták,hogy halottakat is képes feltámasztani.Minden esetre a könyv több furcsa dolgot,csodatevést is megemlít amit a cári udvarban vitt végbe.

Miklós cár sem maradt szerető nélkül egy Matilda nevű táncoslány neve többször felbukkan,ám a cári család diszkréten kezeli az effajta híreszteléseket.De a Romanovok szerteágazó családjában is rengeteg volt a válás és a botrányos viszony.

Tatyjana és testvérei kapcsolata eléggé felszínes volt,mindegyik gyermek elég önző alkat volt.Tatyjana volt az egyetlen aki nyitott szemmel járt,meglátta a hatalmas különbséget közte és az Orosz nép között,illetve felismerte a rájuk leselkedő veszélyt,sőt megpróbálta tanácstalan apját is segíteni.Ugyanakkor anyját is óvta anyósától aki minden követ megmozgatott,hogy elmegyógyintézetbe zárassa menyét akinek dührohamai és gyógyszerfüggősége ismert volt a cári udvarban.Freud doktor így vélekedett a cárnéról-"Érdekes est...súlyos elfojtás,szélsőséges melankólia.Ha nem volna olyan sok gyermeke azt mondanám,hogy frigiditásban szenved...meglehetősen háborodott,e-felől semmi kétség."

Ilyen előzményekkel és szereplőkkel tarkítva rohan Oroszország a végzete felé a Cári családdal az élén.

A szerző hű marad az akkor eseményekhez időben és térben,az utolsó lapokon fordítja meg a cári család egyetlen tagjának sorsát.

Számomra letehetetlen volt a könyv.A cári család száműzése, a négy évig tartó 15 millió ember életét követelő háború borzalmai,Tatyjana szerelemi és az olyan alakok felbukkanás a könyvben mint Sissi,Freud,Raszputyin a cári család garancia arra,hogy a történelem igaz,és titkokkal teli könyvének lapjai sosem fogynak el.Tudtam volna még olvasni.

Két dokumentum regényem is van a Romanovokról most is olvasás közben fel-fellapoztam ezeket is.Merengtem a cári család fényképei felett akiket azóta már szenté avattak de előtte egy erdőből szedték össze földi maradványaikat.Ha igaz ..ha nem lehet valahol valamelyik hercegnő valóban életben maradt? Egy Orosz színésznő több évig állította,hogy Ő Anasztázia.

Mikszáth Kálmán: Különös házasság

Hűha!!! Ez aztán nagyon jól esett a lelkemnek! Rég éreztem ekkora megelégedést egy könyv elolvasása után.

Kortársaim, ismerőseim körében - nem igazán érthető okokból - azt tapasztalom, hogy nagyon el van hanyagolva, feledve a klasszikus magyar irodalom. Ez a hiányosság az én életemben is jelen van. Nem is értem, hogy miért!? Az biztos, hogy ezentúl másként lesz.

Mikszáth valami olyan fondorlatossággal, profizmussal rakja egymás mellé a szavakat, mondatokat, hogy csak győzzük nyomon követni a történéseket, és törölgetni arcunkról a könnyeket a nevetéstől. Merthogy nem csak írni tud nagyon-nagyon jól, de humorból sem szűkölködnek sorai, anekdotái ott ütnek, ahol kell.

És hát ez a házasság... Erre tényleg a legjobb szó, hogy különös! :-)

Milyen szép is az élet, hiszen Buttler János Sárospatakról Bornócra igyekezvén megpillantja élete szerelmét, Piroskát. Minden a rendes kerékvágásban halad, annak rendje és módja szerint megkéri a leány kezét, aki igent is mond, megtörténik az eljegyzés.

Na itt jön a bibi, mivel Dőry báró lányának, Máriának nem kívánt terhességét valahogy el kell tusolni. A lány apja jó nagy ármánykodással, fondorlattal csapdába ejti Buttler Jánost, akit erőnek erejével belevisznek egy kényszerházasságra. Természetesen a gróf családja mindent elkövet a házasság érvénytelenítése érdekében, perre viszik a dolgot. Magával az egyházzal állnak szemben, óriási, évekig tartó küzdelem kezdődik. Az egyházzal, a klérussal vívott csata felemészti Buttler idegrendszerét, de szerelmüket nem tudja elpusztítani! Mindvégig reménykednek, hogy vágyuk egymás iránt beteljesedhet, de közben csak telnek az évek...

Mikszáth 1900-ban írta ezt a művét. Sok helyütt megvádolták egyházellenességgel. Van benne valami... Bár, ha valóban igaz történeten alapul (amit maga Mikszáth állít), akkor még érthető is.

Mindenképp el kell vonatkoztatni a több, mint száz éves kulturális, történelmi, politikai változásoktól, de a humora, írásmódja egy lábon is megállja a helyét mind a mai napig.

Tényleg csak áradozni tudok erről a könyvről. Örülök és megtiszteltetés, hogy "összetalálkozhattam" az íróval! Már be is gyűjtöttem szűk családi körömből jó pár Mikszáth kötetet a folytatáshoz.

Az alábbi helyen pedig több idézet is található a könyvből, azoknak már az újraolvasása is nagy örömet szerez nekem! Szeretem Mikszáthot!!!

Gaál Viktor: A tea színe

"Amikor a sötét erdőben bolyongtunk, egyszer csak egy elágazáshoz értünk. AZ egyik út jól kitaposott volt, és egy tisztásabb rész felé vitt. A másik a legnagyobb sötétségbe, egy mocsárba. (...) Te meg a sötétebb utat választottad, elindultál rajta. (...) Akkor elgondolkodtam rajta, miért akartál azon az úton menni? És miért jobb az egyik út, mint a másik? (..) Azt hiszem, akkor tudtam ezt először megfogalmazni: nem az a fontos, hová mész. Az a fontos, hogy járd az utat, és megélj minden egyes, az úton töltött pillanatot."

Mekkora utat kell bejárnunk, hogy megtapasztaljuk a saját életünket meghatározó dolgokat? Mikor tudjuk a legtökéletesebb teát elkészíteni?

A tea színe
Milyen is?
Melyiket szeretem jobban?
Hogyan kell elkészíteni?

Nem tudom-nem tudom-nem tudom.

A tea színe könyv borítója csodaszép, története csodajó, de valahogy nem haladtam vele, voltak benne részek amik nem ragadtak el. Tisztában vagyok vele, hogy mindez azért van, mert alig várom, hogy más történetet/könyvet is elkezdhessek olvasni, főleg akkor, ha találok a regényben nem igazán tetsző részt.
Ebben volt, de nem emelem ki, mert az írás, a megfogalmazás nagyon szép. Öröm volt belemerülni a mondatokba, amikből kibontakozott egy Teaház története, annak tulajdonosának -Somerset- történetével, és az ott dolgozók/élők történetével.
Miután Orinnal a nagy vándorral (teakészítővel) együtt belépünk e említésre méltó társaságba, készüljünk fel az ízkavalkádra, a történetek és a teák zamatára.
A történet magában rejti a mesét, a kalandokat, a XVIII. századi történelem egy kis szeletét, a társasági életet, a szerelmet. Megismerjük Mayát, akit én csodáltam és szerettem ez első perctől kezdve, a bájos Anit, és kiderül, hogy mindenkinek megvan a maga kis szerepe és helye ebben a regényben. Mindenki a tea egy alkotórésze, a teakészítés kilenc titkának egyike.

Miközben haladtam a történettel, és vártam a kimenetelre, a befejezésre, úgy világosodott meg számomra, hogy nem az lesz amire számítok, de még csak nem is az, amit igazán szerettem volna. Mert ez kettő különböző dolog volt. Jött egy harmadik, ami elvarázsolt, aminek sokkal jobban örültem, mintha a saját magam alkotta befejezést olvastam volna.

Gaál Viktor végül jót alkotott számomra is. Az összképet figyelembe véve, ez egy szépen, igazán választékosan megalkotott regény, elképzelhető, hogy még a kezembe fogom venni, és jobban belemerülök a történelmi háttérbe is.
Gaál Viktor külön dicséretet érdemel a mondatok sokszínűségéért. Kevés helyen olvastam a tündérrózsáról és a völgyről, ahol terem. :)
Fantasztikus fogalmazását élveztem, magamban áldottam nevét, hogy van még egy magyar író, aki képes ilyet létrehozni. Elgondolkodtam, továbbolvastam, tovább gondolkodtam, visszaolvastam.
(Voltak számomra túl szájbarágós filozófiai gondolatok, de belefért, mert mindig túllépett ezeken a magvas mondatokon.)

"Fogadd el úgy a világot, ahogy van! A világot nem lehet megváltani, jobbá tenni. Nem azért vagyunk. Úgy tökéletes, ahogy van: egy kaotikus, ordenáré kupleráj. Igen, jól látod, világ rossz. Mindig is az volt. (...) Magadat teheted csak olyanná, amilyenné akarod. Sőt, ez az egyetlen, végső és utolsó tanácsom: a rendet csakis és kizárólag magadban kell megteremtened! Ha ez sikerül, eléred az örök boldogságot."



Most végül visszatérek az értékelésem elejére, és megmagyarázom, mi nem tetszett: a hajókon lévő teával kapcsolatos dolgok. Tudom, hogy kell bele, de nekem túl sok volt, és ez a téma nem kötött le.

Anya Seton:Katherine I.

"Összehúzta magán a köpenyt, egyenesen, és mereven állt a fal előtt, arca oly kemény volt, mint falból kiálló, faragott kőkonzol.

-Igen, Sir Hugh - mondta - Egyedül vagyok, védtelenül. Azért jött, hogy erőszakot tegyen rajtam?"

1366-tól indul Katherine története. Katherine ekkor tizenöt éves volt kolostorba nevelkedett, nővére a királyi udvarban szolgál és úgy gondolja ideje húgát megfelelően kiházasítani.

Persze a fiatal lánynak egészen más elképzelése van a férjhez menetelről mint amik akkor szokásban voltak, úgy mint manapság Katherine csakis szerelemből kialakult házasságot tud elképzelni. A királyi udvarba érkezve teljesen elvarázsolják a lovagok, a lovagi tornák, a pompa, a mesés gazdagság, a ruhák, és persze a rengeteg udvarló.

Az Angol herceg John of Gaunt egyik lovagja elhatározza, hogy megszerzi magának Katherine-t, szerelme jeléül egy alkalommal megtámadja a lányt, hogy megerőszakolja... na igen szép dolog a szerelem... abban az időben, ha egy nőt megerőszakoltak, minden esetben a nő tehetett róla hiszen valószínűleg valami bűbájt bocsátott szegény emberre.

Katherine és John of Gaunt kezdődő románca már ebben a részben elkezdődik, páthuzamosan a lány házasságával, ami újabb és újabb kihívásokat jelent a fiatal, tapasztalatlan nőnek.

A járványok és a háborúk hol férjétől, hol a királyi udvartól szakítják el.

Nehéz eldöntenem, hogy valójában tetszett-e a könyv, Seton saját elmondása szerint teljesen hű volt a történelemhez, nagyon kevés résznél kellett a saját írói fantáziájára támaszkodnia. Engem igazából az zavart, hogy tulajdonképpen a szerelem csak a testi vonzalomban jelent meg, úgy látszik abban a korban tényleg elég volt a szép a ruhád szép a lovad a szerelemhez.

Katherine nekem olyan egyszerűnek tűnt mint egy facsipesz. Néha egy -két pillanatra úgy tűnt, önállóan gondolkodó, felnőtt ember, de a következő oldalon már butuska csajszi lett belőle. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a következő részben milyen lesz a személyisége.

A minden napi nehézségek, járványok igazán remekül lettek ábrázolva, végig vacogtam a könyvet-állandóan hideg volt. Az akkori babonákon, hiedelmeken jót nevettem - például ha egy gyerek beteg disznóhúgyban fürdették. Arról nem szól a fáma, hogy ez mennyire volt hatásos "gyógyszer".

A könyvben vannak olyan részek amik szerintem egyértelmű töltelék, a legutolsó jobbágy családfáját is levezetni teljesen felesleges, főleg akkor ha a továbbiakban annak a szerencsétlennek semmi szerepe sem lesz a történetben. Ezeken az unalmas részeken nehezen lendültem át.

Ennek ellenére a könyv 1954-es megjelenése óta, hazájában az egyik legolvasottabb könyv!

A borító csodaszép!

Indu Sundaresan: A huszadik feleség

Rekordidő alatt faltam fel a könyvet. Szerencsére mostanában módomban állt sokat is olvasni, de ha nem így lett volna, valahogy akkor is találtam volna rá időt. Maximum nem alszok soha többé! :-)

Kissé pipa vagyok az írónőre, mert a végletekig feszítette a húrt nálam. Az idegeim szétzilálódtak, majd' felmondták a szolgálatot! Gyakorlatilag az utolsó soroknál lélegezhettem fel, mikor végre megtudtam, mi is lett az egész történet vége.

Ismét született egy kedvenc! Nagyon megszerettem, faltam a sorokat, alig bírtam a részletekkel betelni. A részletekkel, amellyel ecsetelte az épületeket, ruhákat, ékszereket, szertartásokat, a pompát, amit egy császári palota, annak lakói magában rejthetnek.

A 16. század végén, Kandahár tartományban járunk, ahol Ghiász Bég családját újabb gyermekáldás éri el. Nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen kegyvesztettek lettek, vagyonuk nincs, így menekülniük kell Perzsiából. Bár a gyermeknek nagyon örülnek, egyetlen kényszermegoldásként az út szélén hagyják, a sors kezére bízva őt. A karaván vezetője rálel a gyermekre és visszaviszi családhoz, némi anyagi segítséggel megtoldva. Szülei nagyon örülnek, hogy visszakapták Marunisszát. Immár kiegészülve a család, tovább folytatják hosszadalmas útjukat.

A családot a mogul császári udvarban fogadják be, ahol nagy tekintélynek örvendhetnek. Marunissza nyolcévesen megpillantja Szálim herceget, amikor is elhatározza, hogy egy nap a felesége lesz. Minden idejét kitölti az erre a szerepre való készülődés. Figyeli a császári udvar életét. Rendkívül kedves jellem, ráadásul gyönyörű is. Az idős császárné is felfigyel rá, társalkodónőjévé fogadja, szórakoztatására rendszeresen magához rendeli a leányt.

A kiszemelt herceggel több ízben összefut, és hát ugye nem kőből faragták ezt a férfiút, úgyhogy benne is felélénkül az érdeklődés Marunissza iránt.

Történetük, szerelmük rendkívül változatos, fordulatos, és ahogy az elején is írtam, mindvégig zaklatott voltam a végkifejlet miatt.

Mély érzelmek, gyönyörű képek, rendkívül finom, nőies vonulatok vannak a könyvben. Egyszerűen szép az egész, úgy ahogy van.

Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok egyszer írni, de gyönyörködhettem a hárembeli életben, amelybe bekerülni bármilyen módon is, igen kimagasló megtiszteltetésnek számított.

A hercegbe csélcsap viselkedése, megbízhatatlan jelleme ellenére menthetetlenül beleszerettem. Rendkívül szexi volt, nem csodáltam, hogy Marunissza kislány kora óta epekedett utána.

A regény valós történelmi tényekre épül, bár sokszor a szereplők életének hiányos adatait a képzelet pótolta. Bizonyított tényként tartják számon, hogy a császári család berkein belül létrejött szerelem ihlette a Taj Mahal megépítését. Bár nem túl részletesen, de erről is olvashatunk a könyvben.

A leges legvége (de tényleg csak az) picit szirupos lett, de kit érdekelt! :-)

Laurent Vachaud:Kémnők

"-Téged már áldottak meg?-kérdezte az erősen szorongó Suzy Jeanne-tól.

-Engem?Ha tudni akarod, én általában nem azért szoktam térdre ereszkedni, hogy összekulcsoljam a kezem."

Szívesen találkoznék a mai kor kémnőivel, legalább egyel. Amíg csak a fülszöveget olvastam elképzeltem a szereplőket a nőket akik annyira szeretik hazájukat hogy életüket adják érte.Felnéztem rájuk. Olvasás után pedig még inkább csodálom őket.

Főszereplőnk Louise, aki a férjével együtt tagja a francia ellenállásnak. Egy tragikus éjszaka után Lousie újabb feladatot kap, egy angol tiszt fogságba esik a normandiai partraszállás előkészítése közben, addig kell kiszabadítani amíg a németek meg nem törik.Itt csatlakozik hősünkhöz még négy fiatal nő és kezdetét veszi a versenyfutás az idővel. Nem mindenki csatlakozik önként, sőt a legtöbbjük sírva indul egy-egy bevetésre mégis megcsinálják.

Hihetetlenül izgalmas és szomorú könyv,a végkifejlet felé pedig ízelítőt kapunk a németek kínzási módszereiből is, ezek a részek igencsak kiakasztottak.

Amit hiányoltam a szereplők megismerése, nincsenek sokan, úgyhogy jó lett volna mindenkiről többet tudni, jobban beléjük látni. Kevésnek találtam a Suzy dühös volt mondatokat. Nem tudjuk mit éreznek, miről álmodnak, hogyan élnek át egy-egy bevetést.

A könyvet igaz történet ihlette. Emléket állít a nőknek akiket sokat tettek hazájukért és ugyanolyan elszántsággal harcoltak akár a férfiak.

Igaz, hogy nem egy vaskos könyv de nem csak ezért haladtam gyorsan, hanem azért mert már a könyv első oldalán belecsöppenünk a háború közepébe és az utolsó oldalig egyik hajmeresztő helyzetből a másikba kerülünk.

Nem kedvelem az olyan háborús könyveket amik politikai, száraz adatokra épülnek, ezért is volt jó olvasni ezt a történetet.

A könyvből film is készült, a könyvborítót ez alapján tervezték.

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem

Ez az első könyvem Elizabeth Gaskelltől, és meg kell mondjam nálam sajnos túllő a romantika mindennemű határán. A fülszöveg nagyon kecsegtető volt, mint ahogy az szokott történni. Anglia az iparosodás derekán, ahol mély szakadék húzódik a munkások és a munkáltatók között. A gépek felváltják az emberi munkát, egyre többen veszítik el az állásukat, hiszen a megnövekedett termelőkapacitást nincs az a piac, ami képes legyen felszívni, nincs kereslet, nincs munka, nincs pénz, csak a korgó has, és a betegségek.

Ebben a közegben ismerkedünk meg Mary Bartonnal, aki elveszítette édesanyját, és apjával éldegélnek. Mary varrónőnek áll, apja pedig a szakszervezetek munkáját próbálja előmozdítani. Hasonló életkörülmények között él a Wilson család is, ahol Jem Wilson Mary kezét óhajtja. Beleszól a történetbe az egyik gyár gazdag csemetéje is, Hanry Carson, akit megigézett Mary bűbája és gyönyörűsége. Az ifjú Carson azonban gyilkosság áldozata lesz, de ki a gyilkos, mi az apropó, és megtalálja-e mindenki a boldogságot?

A történet nagyon lassú iramban folyik, a gyilkosság is már jóval a könyv fele után történt. Azonban a cselekménynek kevés meghatározó szerepe van a műben, hiszen sokkal inkább fontosabb az a kép, amit Gaskell elénk tár az iparosodás szélén álló Anglia munkásosztályának életéről. A szörnyűséges körülmények, az éhezés, az ebből adódó gyengeség, betegségek és halál. Rengeteg haláleset van a könyvben, a végére a szereplők már szinte megszokják, hogy megtörténik, sőt, néha várják is, hogy hozzon végre megkönnyebbülést a szenvedő számára. Oldalról oldalra csak a puszta fájdalommal találkozunk, így nagyon rossz hangulatban sose olvassuk, mert magába tud szippantani, és csak rontaná a helyzetünket. Néhol kicsit nyálasnak találtam a nyelvezetet, és Gaskell remekül kimeríti a hogyan írjunk semmiről oldalakat fogalmát.

A szereplők kedvesek, szinte nem is volt olyan, hogy ne szerettem volna valakit, csak Jem és Mary esetlenségétől voltam ideges néha. :) De ez kellett is a történetbe, különben nem lett volna ennyire csavaros. A jó elnyerte a méltó jutalmát, a gonosz meg a büntetését. Felfedezhető benne jellemfejlődés is, tanulság is. Hiába vagyunk gazdagok vagy szegények, mind emberek vagyunk és a fájdalom egyenlővé tesz minket. A szeretetnek óhatatlanul is nagy ereje van (itt volt nyálas csak igazán, mintha Kozsót hallottam volna. :D).

Mindeközben megismerhetjük a munkásosztály küzdelmét a jogaiért, a szakszervezetek ténykedését, a sztrájkok okait. Gaskell összeütközteti a gyártulajdonosok és a munkásosztály álláspontját, talán kicsit a saját véleményét is tükrözte a mondanivalója. Mégsem állt senkinek az oldalára, elismerte, hogy lényegében mindenkinek igaza van, és egy arany középutat kellene elérni mind a lét fél részéről.

Nagyon hosszú volt a könyv, így volt, ahol felvettem a fonalat, és kíváncsi voltam mi fog történni a következő oldalon, de voltak fejezetek, amikor már nagyon untam a semmiről való fecsegést. Tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretik a viktoriánus regényeket, bele tudnak mélyülni a hideg téli estéken, át tudják érezni az eseményeket. Nem mondhatnám azt sem, hogy Gaskell szépen ír, nekem személy szerint nem nagyon tetszett. Tele volt olyan kifejezésekkel, ami utalt pl a Bibliára, vagy bármi másra. A kiadó segítségünkre is sietett, mert bőszen megmagyarázta mi miért is van.

Száz szónak is egy a vége, most már tudjátok, hogy mire számítsatok a könyvvel kapcsolatban. Mindenképpen pozitív, hogy egy új megvilágításból láttatja Angliát, nem csak folyton az arisztokrácia ablakán keresztül, hanem képes lejjebb "süllyedni", és foglalkozni azokkal is, akik annyira nem képezik a regények tárgyát, vagy legalábbis én még nem találkoztam vele. :)

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem. Lazi Könyvkiadó, 2010.