Lissa Price: A testbérlők

A könyv ajánlója szerint ez a kötet méltó utóda az Éhezők Viadalának. Bevallom nem igen hittem el, egészen addig amíg el nem kezdtem olvasni... csak azt vettem észre, hogy már a felénél tartok és vészesen fogynak az oldalak.

Ebben a műfajban nehéz olyat kitalálni amit nem koppintottak, nem érződik rajta, hogy már olvastad valahol.

Újdonságként hatott, hogy valamikor a távoli jövőben egy háború után az egészséges, és szép fiatalok testét ki lehet bérelni, bele lehet bújni, hordani mint egy kényelmes pulóvert. Az idősek visszakapják a fiatalságukat, egy általuk kiválasztott testben, ami újra képes szaladni, csábítani, randevúzni, bulizni-vagyis újraélhetik azokat a rég elfeledett időket.

A hajléktalan Callie-nek nincs más választása mint, hogy bérbe adja a testét egy gazdag öreg nőnek, hogy végre tető legyen a feje felett és öccsének ne kelljen többé éheznie.

Persze nem megy simán a dolog, Callie épphogy belerázódik a dologba máris veszély fenyegeti a biztos megélhetését.

Tetszett ,hogy nem kellett várni, hogy végre történjen valami, már az elejétől kezdve izgalmas volt és sosem tudtam mi jöhet még, Callie nagyon szimpatikus volt, és hihetően lett megírva ez az utópisztikus könyv.

A végénél picit húztam a szám, mert  úgy tűnik a szerző képtelen lesz kikerülni  szerelmi háromszög klisét.

Mindent összevetve szerintem egy remek sorozat lesz, én nagyon várom a következő részt. Sőt az sem bántam volna ha ez a rész kicsit hosszabbra sikerül.

Richelle Mead: A szukkubusz dala

"Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz.

Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan."

A Tövisek hercege után nagyon nehezen találtam meg azt, amit olvasni szerettem volna. Három könyv is a kezem ügyébe került, de valahogy egyik sem volt az igazi, egészen addig míg Richelle Mead regényébe bele nem kezdtem. Amikor elolvastam az első sorokat már tudtam, hogy megleltem azt, amire most igazán szükségem lehet. Egyből beszippantott a történet és a szívem is örömujjongásba kezdett. 

"– A szerelem ritkán tökéletes – jegyezte meg Carter. – Az emberek szívesen gondolják azt, hogy annak kell lennie, de áltatják magukat. Mert a szerelem tökéletessége éppen abban rejlik, hogy tökéletlen."

Nekem pöttyet jobban tetszett, mint a Vámpírakadémia. Az okát teljes mértékben nem tudnám megfogalmazni, de mindenképpen humorosabbnak, sziporkázóbbnak és elevenebbnek éreztem ezt a könyvet. A történetvezetés gördülékeny és pörgős, nem volt olyan oldal, ahol hangosan ásítottam volna, mert felért egy koffeinnel teli kávéval. Az sem igazán érdekelt, hogy nagyjából sikerült megfejtenem a megoldást, mert nem arra koncentráltam. Helyette inkább élveztem ezt a furcsa történetet, ahol a főszereplő könyvimádó, ahol megfordul egy igazi író, angyal és démon barátok és persze az elmaradhatatlan vámpírok és nemphilimek is megjelennek.

Természetesen nem Richelle Mead írta volna, ha ebben a történetben sem bukkantak volna fel a vámpírok a szukkubuszuk mellett (jelentése: a férfiak energiáját szívja el, miközben mind a ketten a gyönyörben úsznak). Nem mintha gondom lett volna ezzel, sőt kifejezetten élveztem, hogy több lény is bekerül az egyébként sem unalmas történetbe. Annak ellenére, hogy Georgina valójában maga is "vámpír" és az ördögnek dolgozik, mégis nagyon szerettem a karakterét. Életrevaló, okos és a sziporkázó párbeszédeivel hamar meg lehet kedvelni, legalábbis velem ezt történt. Másik nagy kedvencem Seth volt,  az író. Igazság szerint sok szerepet nem kapott, de valahogy mégis ő az egyetlen, akit még szeretnék kiemelni. A vonzódásom onnan ered, hogy magam is szívesen részt vennék abban, ahogy egy neves író megalkotja élete művét.

"Vámpírok. Komolyan, néha mintha az óvodában lennék."

Richelle Mead felnőtt könyve teljes mértékben betalált nálam és biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is kiválóan megleszünk, csak jöjjön gyorsan a folytatás. 

Értékelés: 5/5***

M. C. Scott: A római kém

Mióta Rómában jártam, kiéhezve veszek kézbe minden erről szóló munkát, legyen az útleírás vagy a mai korban játszódó-, illetve történelmi regény. Az utóbbi tekintetében még Saylor hatását is nagyon érzem magamon, mivel nagy kedvenc, falom a műveit, és elmondhatom, hogy színvonalban nem lehet nagy különbségeket tenni, és persze nem is érdemes. Első kötetesnek gondoltam Scottot, de tévedtem. Abszolút érezhető volt, hogy krimikkel kezdett, mert nagyon sokszor megcsapott a krimi szele is, azaz tele volt izgalommal, körömrágós résszel.

A történet filmkockaszerűen zajlott előttem, és nem csodálnám, ha rácsapna Hollywood, szuper alapanyag szerintem. Többször is kifejtettem már, hogy nem rajongok a történelemért, viszont az olyan dolgokért (jelen esetben könyvekért), amelyek megszerettetik velem, fogyaszthatóvá teszik, azokért nagyon is! Volt itt minden. Szerelem, ármány, vallás, árulás, misztikum, történelem, és mint már említettem, sok izgalom.

Bár Néró árnyékában, a Római Birodalomban történnek az események, Kr. után 64-ben, mégsem annyira az uralkodó, illetve a politikai álláspontok kerülnek előtérbe, hanem inkább a szereplők élete, egymásra hatása, egyszóval az emberi kapcsolatok.

Róma lángba borulása most valami teljesen más megvilágításba került. Hiszen ez áll mindennek a középpontjában. Sebastos Abdes Pantera, Seneca egykori kémhálózatának legjobb kémje az, akire a feladatot bízzák, derítse ki, mik a jóslat hiányzó részletei, amelyek Róma leégésével kapcsolatosak, ráadásul a hiányzó részletek pont a lényeget, a tragédia időpontját mondanák meg. Kisebb csapatot gyűjt maga köré, akik jelleme fantasztikusan jól ki van dolgozva a könyvben, és egyik sem jelentéktelenebb a másiknál. Ők segítenek neki a veszélyes megbízatás végrehajtásában. Pantera Néró védelme alatt is áll egyben, élvezi az őrült császár kegyeit, ami ugye nem feltétlenül jelent jót.

Az időpont tudásának birtoklása több szempontból lehet fontos, hiszen kérdés, kinek és milyen érdekből áll ezt az információt megszerezni. Van aki meg akarja védeni ettől a katasztrófától az örök várost, van aki viszont pont a jóslat pontos beteljesítése végett küzd élete árán is a tudásért.

Szembesülhetünk az akkori Római Birodalom mindennapjaival, az emberi élet törékenységével, értéktelenségével, és én ismét döbbenten álltam a kegyetlenség határtalansága előtt.

Érdekes volt, hogy Néró őrültsége ebben a könyvben viszonylag enyhe módon volt ábrázolva, még azt is mondhatnám, hogy egész konszolidált uralkodónak tűnhetett volna, ha tényleg nem lennénk elárasztva információval megbomlott elméjéről.

A kötetről még annyit, hogy gyönyörű, keménytáblás kiadás, nagyon kellemes volt olvasni a terjedelmes mennyiség ellenére is. Én izgatottan várom a folytatást!

Dennis Lehane: Hideg nyomon

Az utóbbi időben egyre több krimire veszem rá magam, és ez nagyban köszönhető Lehane bácsinak is! :) Most is megkaptuk a magunkét! A szokásos Lehane-színvonalat! Nem nagyon kellett győzködni, hogy olvassam el a könyvet, szó szerint ráugrottam.

Egy vélt (később beigazolódik, hogy valós) bűncselekmény közepébe csöppenünk, ugyanis eltűnik a 4 éves Amanda, akit anyja hagyott magára, nyitott ajtó mellett, alvás közben. No comment... És még ez volt szinte a történet legfinomabb része! Az anya jellemrajza amúgy totál benne van ebben a mondatban, úgyhogy túl sok jóra, segítségre tőle nem nagyon lehet számítani, mivel egyébként is beszámíthatatlan!

A sajtó és az egész bostoni rendőrség kutat az eltűnt kislány után, de semmi nyomravezető adat nem áll rendelkezésükre. A kislány nagynénje kifejezett kérésére vonják be a nyomozásba Angie-t és Patrickot, azaz a Kenzie-Gennaro magánnyomozó párost, akik már más területen is párost alkotnak. Így még érdekesebb volt a dolog, de persze nem erre volt kiélezve a történet.

Nyilván nem egy szálon fut az esemény, úgy az izgalmas, minél jobban összekuszálják itt nekünk a dolgokat. Van itt minden, úgyhogy lehet a mozaikokat keresgélni, rakosgatni. Azt is sejtettem, hogy lesz egy jó nagy csavar a végén, nagyjából kapizsgáltam is, hogy merrefelé, de a logikám azért most sem működött száz százalékosan. :)

Az elején kicsit zavart, hogy töketlenkedtek ezek ketten. Igazából csak "pótkerékként" vonultak a két hivatalból kirendelt nyomozóval, egyébként pedig az égvilágon semmi szerepük nem volt az ügymenetben! :) Persze a szórakoztatásunkról gondoskodtak, azzal nem volt gond, de a nyomozásban betöltött szerepük egyenlő volt a nullával. Aztán a vége felé az aktivitásuk is megnőtt, és persze, hogy hozzájuk kötődött a bűntény szálainak felgöngyölítése!

A téma nagyon kemény! Nem hinném, illetve szeretném mégis nagyon hinni, hogy valaha aktualitását veszti, ám egyelőre nem ez a tendencia. Hátha egy ilyen jellegű szórakoztató irodalom is segíthet abban, hogy jobban figyeljünk ...rájuk!!!

Jó volt, jöhet a következő! :D

Dennis Lehane - Viharsziget

2004 – Agave kiadja magyarul a könyvet. Még nem igazán kelti fel érdeklődésemet.

2010 – Bemutatják a hazai mozik a filmet. Az előzetes hatására már bizony felkapom a fejem, de még ellenállok.

2010 – ugyanebben az évben újra kiadja Agave immáron a filmes borítóval. Kezdem megadni magam, felteszem a könyvet a várólistámra.

2011 tavasza egy hétfő este – egy, eddig számomra ismeretlen stand-upos lelövi a poént a könyv végéről a Showder Klubban… állam leesik, szemem kigúvad. Kedves Tóth Edu! Nem leszel a kedvencem! Mindegy, reménykedem benne, hogy agyam szűri az infót és hamar elfelejtem…. de b* meg, NEM! Jó, jó! Mély levegőt veszek, sokszor egymás után és lenyugszom szépen! Így ni!

Ennek fényében hátrébb is került a várólistámon, mígnem a könyvtárban szembe nem köszönt velem. Megsajnáltam, ne árválkodjon ott egymaga a kirakatpolcon és elhoztam.

Nekikezdtem, de közben erősen szuggeráltam magam: „Nem emlékszel rá mit mondtak! Különben is tévedhetett! Lehet, hogy a filmben más a vége” stb… Más szóval: mindent megpróbáltam. Végül Denis Lehane segített rajtam, mert olyan jól ír a fickó, oly annyira képes titokzatos lenni, hogy a végére már meg is feledkeztem az engem zavaró tényezőről.

A két főszereplő Teddy Daniels és Chuck Aule szövetségi rendőrbírók, akiket azért küldenek a Viharszigeten lévő Ashecliffe elmegyógyintézetbe, hogy kivizsgálják, hogyan, mi módon szökhetett meg az egyik rab a szobájából. Az eltűnt nő nem enyhén skizofrén, téveszméi vannak és amúgy nagyon mesterien tud rejtélyes üzeneteket hátra hagyni. A személyzet látszólag segít a nyomozóknak, de egyre többször van olyan érzése az embernek, hogy sok mindent elhallgatnak. Egy idő után már nem csupán az elhallgatás ténye lesz zavaró, a nyomozóknak egyre sűrűbben kell a hátuk mögé nézniük. Közben kitör az évtized vihara, a kompok nem járnak, a telefon- és rádióösszeköttetés kilehelte a lelkét, az orvosok és az ápolók egyre furcsábban viselkednek, a „C” szektor minduntalan szóba kerül és az eltűnt nő még mindig nincs meg. Három kérdés nem hagyja Teddy-t nyugodni: 1. Ki lehet a titokzatos 67-es beteg? 2. Hol lehet Laeddis? 3. És mégis mi a fenét művelnek az őrökkel körülvett világítótoronyban?

Tehát, ahogy említettem Dennis Lehane olyan jól vezeti a történetet, olyan jól keveri a lapokat, hogy kb. a történet 1/3-tól már nem is gondoltam arra a bizonyos dologra :P  Teddy szimpatikus volt, de a legjobban Chuck figurája tetszett, aki mindig el tudott sütni egy poént, és hamar megtalálta a közös hangot az emberekkel.

Az író állítása szerint még a Titokzatos folyónál is lélekfeszítőbb könyvet akart írni (Azt egyébként csak filmen láttam. És hiába tetszett, hiába volt megdöbbentő a vége, mégis azt mondom, nem fogom elolvasni könyvben, mert annyira felkavart, hogy nem szeretném még egyszer átélni) egy erős gótikus beütéssel. Nos, a lélekfeszítő rész összejött, a gótikából viszont nem sokat éreztem. Persze van benne egy rémisztő tébolyda, és sok benne a talány is, de valahogy mégsem éreztem azt a sötétséget benne, ami a gótika oly sajátossága. Egyedül akkor éreztem a jelenlétét, amikor Teddy bevette a fejfájására a gyógyszert (második alkalommal) ill. amikor a „C” részlegen kóválygott a két főhős.

A vége pedig, hát egyszerűen fantasztikus, minden egyes kirakós darab a helyére kerül. A legeslegvégével nem voltam mondjuk egészen kibékülve, de teljesen megértem, hogy a drámai hatás miatt ennek így kellett végződnie. De akkor is…

A megfilmesítésen persze nem is csodálkozom (még nem láttam, de hamarosan azt is kipipálhatom) de a képregény változaton már igen. Bár az utóbbi időben igen csak trendi lett, hogy egy regényt grafikus úton is eladják a vevőknek, mégis ebben a műfajban meglepő volt számomra. Aztán végülis belegondoltam: mi más érdemelné meg a grafikát ha nem egy ilyen történet, egy ilyen miliőben?! Ahogy a neten belenéztem a szereplők nem is sikerültek rosszul.

Filmelőzetes:

Steven Saylor: Birodalom

Nem szeretem a történelmet! Soha nem is szerettem! Mégpedig az adatok mérhetetlen mennyisége és száraz mivolta miatt. Egy tanár sem tudta megszerettetni velem, bárhogy próbálták. Viszont ahogy Saylor beinjekciózta az információkat cselesen az elmémbe... Na ez már nagyon kedvemre való volt! Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a neten böngészek különféle kiegészítésekért, pótlásokért. Nem mintha nem tenne meg mindent a teljesség igényének érdekében.

Sajnos eddig egyszer sem volt szerencsém a könyveihez, pedig porosodik pár a polcomon. Nem tagadom, most önös érdek is hajtott a könyv elolvasásában, de egyáltalán nem bántam meg.

Valóban igaz a régi latin mondás, hogy "Rómát sem egy nap alatt építették". Bőséges képet kapunk ugyanis a hihetetlen gazdag építészet, művészet kialakulásáról, fejlődéséről a Kr. u. 14-től 141-ig terjedő időszakban, azaz az első császár, Augustus idejétől Hadrianus uralkodásáig. Ezek nyomai a mai napig is láthatóak és továbbra is, folyamatosan kerülnek elő értékes leletek az ásatásokon. (Mellesleg én is alig várom, hogy lássam őket.)

A Pinarius család négy generációjának igen izgalmas története köré fonta fel az ilyen módon tényleg nagyon érdekes történelmi tényeket. Ott éltem végig a történetben, Rómában keltem, Rómában feküdtem.

A száraznak cseppet sem mondható regény rávilágít a félistenekről, hősökről szóló legendák világára, bemutatja a véres osztályharcokat. Mindeközben a Pinarius család nemzedékről nemzedékre öröklődő nyakbavaló Fascinum védelmező segítségével próbálja túlélni az adott korokat. A hiedelem, a babona, a jóslás mind-mind jelentős szerepet kaptak Róma életében, ez a regényből sem hiányozhat, mint ahogy a ferde szexuális szokások bemutatása sem.

A nagyon részletes jellemrajzzal felépített szereplőkkel abszolút közösséget vállaltam, mellettük álltam. Érdekes volt belelátni a szinte isteni, félisteni jelzőkkel felruházott, nem kevésszer totál gyagya császárok mindennapi életébe. Már-már azt gondoltam, hogy talán ők is emberek...???

Na hogy egy picit rosszmájú is legyek... a szemem majd kifolyt az apró betűktől, de ez már csak tényleg szurkapiszka! :-)

Én előbb a Róma c. kötetét ajánlanám előrevenni, mivel ott is ennek a családfának a története köré építi a regényét a szerző, a város alapításától egészen Augustus felemelkedéséig. Egyébként pedig önálló kötetként is megállja a helyét, csak gondoltam, szólok! :-)

Akkor viszlát Rómában Septemberben, azaz a hetedik hónapban! Én ott leszek!!! :-)

Steven Saylor: Birodalom

Nem is tudom pontosan, de mintha valahogy egyszerre történt volna, hogy megtudtam, hogy meg fog jelenni ez a könyv és az, hogy 3 kedves molytársnőmmel hirtelen felindulásból repülőjegyet foglaltunk Rómába, mert hát muszáj világot látni... :)

Úgyhogy már teljes Róma lázban égtem a szeptemberi út kapcsán, mikor végre megjelent ez a könyv a Könyvhétre. Rá is vetetettem magam azon nyomban és nem csalódtam, sőt még jobban bezsongtam tőle :)

Alig várom már, hogy a saját szememmel is lássam a Flavius-amfiteátrumot (;-)), a Pantheont, a Fórum romjait, a Tiberist, a Palatinus dombot és még sok-sok-sok mindent.

Saylortól a Rómát korábban olvastam és nagyon tetszett. Épp azon keseregtem utána, hogy dehát hol a többi (Augustusnál véget ért a könyv), hiszen azután következett a Római Birodalomnak az igazán izgalmas korszaka, amikor a császárok uralkodtak. És így teljesüljön minden kívánságom, az író megírta a folytatást :)

Határozott fejlődést érzek a Róma után, abban ugyanis két patríciuscsalád nemzedékein keresztül mutatja be Róma történelmét az alapításától kezdve, ami számomra kicsit zavaró volt, mert úgy emlékszem, hogy hol egyik, hol a másik család került előtérbe és az időben is nagyobbakat ugrált, mint ebben a regényben. A Birodalomban viszont csak egy család generációit vonultatja fel Saylor, a Pinariusokét 4 nemzedéken keresztül. Remekül oldotta meg az író azt, hogy mind a főszereplő Pinariusok közel kerülnek az olvasóhoz, mind az aktuális császárokról kielégítő jellemrajzot kapunk, ill. megfelelő mennyiségű alapinformációt a fő cselekedeteikről. Nem egyszerű ugyanis ennyi történést egy ilyen terjedelmű regénybe élvezetesen belefoglalni. Augustus császártól egészen Hadrianusig és még egy kicsit tovább is olvashatunk az uralkodókról és korukról, a rómaiak aktuális közhangulatáról az adott császár uralma alatt.

Saylor stílusa nagyon gördülékeny, olvasmányos, mégis igényes és sok apró részletre kiterjedő. A történelmi hitelesség sem hagy semmi kívánnivalót maga után. Nagyon frappánsan oldotta meg, hogy a nagy eseményeket valóban főhősei, az átlagemberek szemszögéből ábrázolta, akik sokszor az események hátteréről mit sem tudtak, nem értették mi történik körülöttük, csak mi tudhattuk történelmi tanulmányainkból az események magyarázatát. Gondolok itt a nagy római tűzvészre vagy a Vezúv kitörésére például.

Egy apró dolog van még azonban, amin én még javítanék: továbbra is a szereplői szájába adta Saylor a korábbi történelmi események felvázolását, ami kicsit idiótán jött ki, mikor egymásnak magyarázták, hogy mi történt a múltban, amit persze mindenki nagyon jól tudott...:)

A krimijeivel is próbálkoztam az írónak, de azt gondolom, hogy nem az az ő terepe, maradjon inkább a történelmi regénynél, mert ebben a műfajban tényleg kiemelkedő. És várom a következő regényét, remélem lesz még :)

Hadd dicsérjem meg a külcsínt is: az egész kiadvány nagyon igényes, jó volt kézbe venni. Nem emlékszem egyetlen elütésre sem benne, a keménytáblás borító pedig szemet gyönyörködtető képpel: pirospont.

Kondor Vilmos: Budapest romokban

Szégyen, nem szégyen, eddig nem hallottam Kondor Vilmosról, pedig nagyon jó kritikákat kaptak eddigi könyvei. Szerencsére most összetalálkoztunk, és úgy néz ki, jóbarátok is maradunk.

Igazán nem szeretem a háborús történeteket, ezt már többször ki is fejtettem, de ebben a köntösben, amit a szerző "ráhúzott", nagyon is fogyasztható, sőt élvezhető volt. Számomra inkább a dokumentumgyűjteményként tálalt film, illetve könyv a megszokottabb, így egyrészt ismeretlen, másrészt fura, de mindenképp nagyon megfelelőnek találtam a krimi műfaját ebben a témában.

Gordon Zsigmond újságíró szemtanúja lesz az 1946. júniusában történt drasztikus merényletnek, mely felderítésére a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével nagyerejű nyomozást indít el.

Gordon újságírói vénájának engedelmeskedve szintén követi a nyomokat, bár úgy tűnik, egy lépéssel mindig le van maradva. Bátorságot, egészséget, nem is egyszer életet nem kímélve Budapest legmélyebb alvilági életének levegőjébe is beleszippant, miközben letartóztatások sora követi egymást a városban. A szálak egyre bonyolultabb módon kuszálódnak össze, illetve ágaznak egyre inkább szerte széjjel.

Budapest szó szerint romokban, élelemhez csak nagy küzdelmek, illetve furfang árán lehet hozzájutni. A bűnözés a tetőfokára hág, így egyik esetből szinte következik a másik. Hatalmas alvilági pénzek tűnnek el szőrén szálán. Gordon nem is sejti, hogy egyetlen emberhez kell eljutnia, aki az egész gépezetet irányítja. Mindeközben az Ő élete is számtalanszor veszélybe kerül, saját életkörülményei sem a legmegfelelőbbek, azzal is kezdeni kéne valamit.

Emellett hátborzongató bepillantást kapunk az Andrássy út 60. szám alatt folyó "életbe", a kommunista rendőrség munkájába, módszereibe.

Az enyhe, fanyar humor nagyon jót tett a történetnek, valahogy könnyebben emészthetőbbé vált tőle az adott politikai, történelmi háttér.

Gordon Zsigmond egy szerethető, pozitív figura. Néhol picit ellaposodott a történet, a figyelmemet valahogy életben kellett tartani, de nem volt vészes. Most hirtelenjében nem is tudnék jó magyar krimiírót mondani, úgyhogy emiatt is nagyon örülök. Szerettem a könyvet, és az előzőeket is keresni fogom!

A szerző megjelent kötetei időrendben:
- Budapest noir
- Bűnös Budapest
- A budapesti kém

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult

Hallottam már a Bernie-féle őrületről, de nem igazán tudtam, mit, illetve kit is takar ez a történetsorozat!? Ideje volt megismerkednem vele.

Bernie Rhodenbarr egy kis antikváriumot üzemeltet, mellesleg pedig a vésztartalékait halmozza betörésekből az otthon kialakított rejtekhelyén. Hülyén hangzik, ha azt írom, hogy Bernie egy tisztességes bűnöző??? Érzem, hogy igen, de mégis ez visz a jellemzéséhez a legközelebb. :-)

!!!SPOILER!!!
Véletlenszerű portyázása alatt kiszemeli egy fiatal nő lakását. Már indulna haza a szajréval, amikor hallja, hogy hazaérkezik a nő. Ráadásul nem egyedül, hanem egy férfipartnerrel. Az ágy alatt rejtőzve hallgatja végig, ahogy a randidroggal elkábított nőt megerőszakolják, majd újból kirabolják. Mert ugye előtte ezt már Bernie is megtette, csak "tisztességesen". Amikor távozik a kettes számú elkövető, Bernie megsajnálja a nőt, aki ájultan fekszik az ágyon. Rendet tesz a lakásban, visszateszi az előzőleg általa eltulajdonított értéktárgyakat.

!!!SPOILER VÉGE!!!

Na innen kezd érdekessé válni a történet. Ettől fogva lehetetlen, hihetetlen módon minden összefügg mindennel. Szinte már az utcára nem tud úgy kilépni, hogy a véletlennek tűnő események ne követnék egymást percről-percre. Bernie pedig igen hamar és logikusan rakja össze a kirakós darabkáit.

Kebelbarátnőjével, Carolynnal, a leszbikus Pudliművek (kutyafürösztő) tulajdonosával próbálnak rájönni a rejtéllyel tűzdelt történésekre. Egymáshoz közel lévő üzleteikből ugranak át egy-egy kávéra, szendvicsre, hogy megtárgyalják legújabb információik jelentőségét.

Nagyon élveztem majdnem a háromnegyedéig. Könnyed, jó humorú könyv. Még az sem aggasztott, hogy az életszerűségtől igen távol áll. De miért is állt volna közel? Épp ez a lényege!

A végén már a sok szövevénybe belegabalyodtam, eltévedtem, elvesztem. Már fogalmam sem volt, ki kicsoda. Kissé sokra sikeredett a szereplők száma. Csak ugráltam át kergén a sorokat, hogy mihamarabb a végére érjek.

Egyik szemem sír, a másik nevet, mivel a betörőt, mint olyat, próbálja a könyv szimpatikus, szeretni való fazonként beállítani. És be kell vallanom, sikerül is neki. Pedig rettegek, irtózom, gyűlölöm ezt az életmódot. Csak adja Isten, hogy soha ne legyen velük semmilyen "kapcsolatom"!!! De azért Bernie-t igazán megkedveltem! :-)

Dennis Lehane: Megszentelt életek

Bár ez a kötet a harmadik része egy sorozatnak, simán megállta a helyét önálló történetként is. Ahol utalások voltak az előző részekre, ott kellő információt adott a szerző ahhoz, hogy elhelyezzem az eseményt időben és térben.

Angela Gennaro és Patrick Kenzie bostoni magánnyomozók tetemes jutalék fejében felkérést kapnak egy dúsgazdag üzletembertől, hogy találják meg a lányát, Desiree-t. A lányért látszólag komolyan aggódnak, hiszen anyja nemrégiben halt meg balesetben, apjának pedig betegsége miatt hetei vannak hátra. Akár ezek megalapozott indoknak is tűnhetnének egy jó kis depresszióra vagy a magány utáni vágyakozásra...

Bostontól egészen Floridáig jutnak el a nyomozás során, és fokozatosan válik egyre nyilvánvalóbbá a számukra, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik.

A két magánnyomozót kezdettől a szívébe zárja az ember. Talán ők az egyedüliek a történetben, akik nem rejtegetnek titkokat. De talán kettőjük kapcsolata is rejtegethet még meglepetéseket...

"Nagy részben Angie-nél kezdődtem, és teljes egészében nála értem véget."

Olvastam már több könyvet is a szerzőtől, de a Titokzatos folyó mellett ez tetszett a legjobban. Fergeteges humorral és fifikával megírt könyv. Az egész sztori pörög, izgalomban nincs hiány, a fordulatok pedig nagyon frappánsak. Majdnem az utolsó oldalakig rejtve maradt előttem a sztori végkimenetele, így addig rágtam a körmöm és a sok-sok szotyit!

Tetszett a könyv! Nagyon kevés krimit olvasok, és ilyenkor mindig megerősödik bennem, hogy fokoznom kell a mennyiséget. Különösen és nyilvánvalóan a jó krimikre gondolok.

A kötet előző részei: Sötétség, fogd meg a kezem és Egy pohárral a háború előtt (mindenképp beszerzem őket, már csak azért is, hátha Bubbáról többet megtudok... )

Baráth Katalin: A fekete zongora

..."Ady beteg?Ó, ne! - fordult hátra Veron. -Egyszer már hallottam őt, és rendkívüli élmény volt. Nagyon bánnám, ha most csalódást okozna,és így maradna meg az emlékezetemben."

Ezt vártam, erre vágytam egy magyar szerzőtől! Az első sor után tudtam,hogy nekem való Baráth Katalin könyve. Minden benne van amit eddig hiányoltam ha magyar szerző könyve akadt a kezembe. Az aprólékosan kidolgozott részletek, a remek párbeszédek, karakterek mind elvarázsoltak és annak ellenére, hogy a műfaj krimi rettenetesen sokat nevettem.

A szerző Ókanizsára invitál minket ahol a 1900-as évek villannak fel előttünk. Főhősünk Veronika egy újabb izgalom mentes napját kezdi piciny írószerboltban regényével bíbelődve mikor Vili a falu együgyű ficsúrja hátában késsel leheli ki lelkét Veron lábai előtt... a krimi műfajához híven szaporodnak a halottak, és a rejtélyek. Felbolydul a kisváros. Minden hullában közös-azon kívül, hogy halottak-egy Ady vers a Fekete Zongora ...

Én ugyan nagyobb csavart vártam a gyilkost illetően és nem csodálkoztam mikor fény derült az illetőre, és az okokra.Volt olyan alak aki nekem már gyanús volt az első pillanatban-be is igazolódott rossz előérzetem. Egy szó mint száz engem nem a történet magja, lényege a krimi szál varázsolt el, hanem a többi rész. Nagypapám anno sokat mesélt a szüleiről, gyermekkoráról-most ezek az emlékek elevenedtek meg előttem. Még dupla ennyi oldalt tudtam volna eltölteni Ókanizsán, annak minden szereplőjével, hepehupás útjaival, Zsike néneivel, Tepertő vendéglőivel, és Veronnal aki cseppet sem tökéletes de nagyon szerethető.

A borító tökéletesen passzol a történethez.

Lawrenced Block: Hosszú út a sírkertbe

"Mielőtt Matthew Scudder otthagyta a rendőrséget, hazudott az esküdtszéknek, hogy rács mögé juttasson egy James Leo Motley nevű veszélyes pszichopatát. Tizenkét évvel később a szörnyeget kiszabadul a börtönből, és nekilát, hogy valóra váltsa régi ígéretét, mely szerint nemcsak Scudder fog fizetni hazugságáért, hanem a női is. Motley módszeresen végez Scudder régi ismerőseivel, szeretőivel, barátaival, sőt még idegenekkel is, miközben olyan, akár egy szellem: képtelenség elfogni. Scuddernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, különben mindenkit elveszít, aki fontos neki. Minden követ megmozgat, mindenhova elmegy, mindenkivel beszél, ám Motley mindig egy lépéssel előtte jár."

Az a nagy harci helyzet kedves olvasóim, hogy én nagyon elfogult vagyok Lawrence Block-kal szemben, ezért érdemes meggondolni, hogy van-e értelme annak, hogy végig olvassátok a bejegyzésemet. Persze ez nem azt jelenti, hogy most csupa ömlengést fogtok olvasni, de azért lesz egy icipici elfogultság a részemről. :) A másik nagy problémám, hogy a többi könyvesblogger már jól kivesézte ezt a művet, így nem igazán tudom, hogy milyen új információval tudnék nektek szolgálni a szubjektív benyomásaimon kívül. :)

Minden akkor kezdődött amikor a helyi könyvtárban először fogtam a kezemben a Scudder sorozat első darabját, az Apák bűneit. Ettől a pillanattól kezdve megszállottan kerestem minden művét, mert nekem felejthetetlen élményt okozott az első rész. Szerencsére azóta az Agave kiadó megállás nélkül adja Block úr könyveit. Örök hálám! :)

A mai napig nem tudom megmagyarázni vonzódásomat a főszereplő iránt, hisz egy alkoholista, depressziós figura, aki évek óta nem beszélt családjával. Ennek ellenére mégis van valami kisugárzása, amitől az olvasó igazán meg tudja kedvelni. Ráadásul a regényt az atmoszférája miatt sem lehetne a könnyed, vidám könyvek közé sorolni, mégis lebilincselő és letehetetlen. Ám mindezek ellenére azt kell mondjam, hogy egy kicsit csalódtam a sorozat nyolcadik darabjában, mivel most nem nyújtott akkora élményt, mint az eddigi részek. Voltak olyan jelenetek a regényben, amit én kicsit túlnyújtottnak, feleslegesnek éreztem, egyszóval untam. Ezektől eltekintve, mégis van valami a könyvben, ami nem hagyja nyugodni az embert, amíg ki nem olvassa. Talán a túlzott kíváncsiságom okozza? :) Ezt már sosem fogjuk megtudni. :) Block úr megérdemel egy kalapemelést, mert annak ellenére, hogy minden történetének ugyanaz az alapja, mégis úgy tudja csűrni csavarni a dolgokat, hogy az ember ezt sose unja meg. Ezért is van tele a polcom vele. :)

Értékelés: 5/4,

Dennis Lehane:megszentelt életek

"Miközben a többi részem a földbe rohad,a második agyam lehet,hogy üzenetet küld majd neked.Csak legyél ott,hogy meghalld."

A szerzőtől ez az első könyv amit végigolvastam,illetve a Viharszigetet elkezdtem,de legnagyobb baklövésem volt,hogy félbehagytam és megnéztem a film változatot.A film nem tetszett...igaz Leo hozta a színvonalat szóval nem rajta múlt,hogy zavaros,zagyvaság volt az egész elejétől a végéig.De vissza a könyvhöz.Szóval ilyen egy igazi krimi,legalábbis számomra.Itt ha valakit pofán vernek annak fáj,ha nem aludtál éjszaka álmos vagy,ha nem mosakszol bűzlesz és a többi.Igazi életszagú sztori volt,lehengerlően jó szövegekkel.A két főszereplőt Angiet és Patricket az első mondatok után a szívébe zárja az ember.A két magánnyomozót a gazdag,és haldokló Trevor Stone megbízza,hogy keressék meg eltűnt lányát.A rendőrség már nem fogalakozik az üggyel,mivel úgy vélik a lány csak nemrég elhunyt anyját gyászolja ily módon.Mint minden krimi esetében,itt is egyszerűnek látszik az ügy...aztán persze kiderül,hogy dehogy.Téves szálak,érzelmi összefonódás,szerelem,szex,ármány,árulás minden terítékre kerül.Egy percig sem lehet unatkozni,igaz nagy fordulatok nincsenek a történetben,azért egy két icipici meglepetés engem is ért, a nagy krimi fanyalgót.A történet vége nagyon ütött,remekül lett befejezve.

Nem nagyon szeretném elkezdeni mesélni a sztorit,mert bármit is elárulok akkor már nem lesz olyan izgalmas,mintha homályban maradna a történet.Az biztos,hogy ha eddig hasonlóan mint én csak kísérletezel,keresgélsz a krimik között,akkor ezt feltétlenül olvasd el.Lehane megérdemli az esélyt,én pedig olvasni fogom a többi könyvét is.

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult

"Bernie ismét az ágy alatt kénytelen meghúzni magát, miután a lakás - ahová egy hirtelen ötlettől vezérelve tört be - tulajdonosa hazatér, és nem egészen önszántából az ágyra veti magát egy férfival. Az már csak másnap derül ki, hogy Bernie-t több biztonsági kamera is felvette, amint a környéken sétál. Ez csupán azért kellemetlen, mert közben egy rablógyilkosságot is elkövettek a közelben. Alig sikerül tisztáznia magát a vádak alól, amikor megjelenik a boltjában egy kövér ember, és egy tizenhárom dolláros könyvért ezerháromszáz dollárt fizet, majd a sarkon agyonlövik. És akkor ott van még a Rigai Fekete Veszedelem, három gyönyörű nő, egy plasztikai sebész, egy tejajtó, valamint a "hány ital az egy ital" problematikája. Egy nagyvárosban hétköznapi események ezek, ám Bernie megtalálja a közös pontot, és csupán akkor zavarodik össze egy pillanatra, amikor összeakad saját maga álnevével. Vagy álnéven élő változatával. Vagy valakivel, akinek az az igazi neve, amit ő álnévként használ. Vagy..."

Az egyik szemem sír a másik nevet. Nevet, mert egy újabb Bernie sorozat tulajdonosa lettem, a másik viszont sír, mert nagy valószínűséggel ez volt az utolsó rész, amit a kezembe vehettem. Habár azért egy icipicit reménykedem, hátha meggondolja magát a szerző és egy-két résszel még meglep minket. :) Ha valaki esetleg nem ismerné a Bernie Rhodenbarr sorozatot, annak szeretném kihangsúlyozni, hogy ez egy tízkötetes sorozat, mely utolsó részének kritikáját olvashatja itt és most.

Bernie nem más, mint egy barátságos betörő, akinek különleges érzéke van ahhoz, hogy furcsa élethelyzetekbe kerüljön. Most is épp az ágy alatt bujkál, miközben a lakás tulajdonosa egy férfivel hetyeg. Nos, azt hiszem ezt a szituációt mindenki szeretné elkerülni, nem igaz? :) Kivéve Berniet, aki imádja ha szekrénybe zárják vagy ha ágy alatt kell dekkolnia, hisz enélkül lehet nem találná izgalmasnak a betöréseit. :D

A történet olvasmányos és szórakoztató, igazi Block könyvet foghat a kezében a kedves olvasó. Hiszen a szereplők hozzák a szokott formájukat, Bernie sem változott benne túl sokat és a krimi szál is könnyed és szórakoztató. Ám mégis egy kicsit csalódott vagyok, és ezért nem is fogja megérdemelni a maximális pontot. Hogy miért? Mert kaptunk egy szépen felépített sztorit, a megszokotthoz képest talán egy csöppet bonyolultabbat is, de sajnos a végkifejlet el lett rontva. Először is nem igazán értettem, hogy Bernie hogy a csudában jött rá ilyen gyorsan, hogy kik voltak a valódi tettesek, másodszor pedig túl sok szereplő lett a végén felvonultatva. Ugyanis annyira kuszára sikeredett, hogy a végén csak kapkodtam a fejemet és próbáltam ki találni, hogy ki kicsoda. Úgyhogy be kell vallanom, hogy a végét kétszer kellett elolvasnom ahhoz, hogy teljes mértékben megértsem a történetet. :S Azt hiszem ott lett elrontva (már ha valaki kíváncsi a véleményemre :D), hogy sokan rejtve maradtak, vagy legalábbis az író jól eldugta őket és ezért nem is tudhattam, hogy ki kicsoda. A másik, hogy szerintem túl bonyolult sztorit akart kihozni belőle Block, ami most annyira nem sikerült neki, vagy túlságosan hamar akarta befejezni, nem tudom. Emiatt sajnálom a történetet, mert nagyon jó. Szórakoztató és humoros, de vannak fenntartásaim.

Egyébként pedig, minden Bernie rajongónak kötelező olvasmány, illetve azok is nyugodtan ragadják a kezükbe, akik szeretik a humoros és szórakoztató krimiket. :) Bernie forever! :D

Kiadja: Agave

Steven Saylor: Római vér

Steven Saylor krimisorozatának első része ie. 80-ban játszódik, természetesen Rómában.

Igen, krimiről van szó, meglehetősen szokatlan környezetben. Van benne gyilkosság, vádlott, ügyész, védőügyvéd Cicero személyében és természetesen nyomozó. Ő Gordianus, aki a teljes krimisorozat összefogó alakja.

Kriminek egyébként nem volt jó. Amúgy sem vagyok egy nagy krimirajongó, inkább a saját tehetségtelenségem miatt, mert sem megérzéseim, sem megfelelő kombinálókészségem nincs ahhoz, hogy akár csak ötletem legyen, ki lehet a gyilkos (a Poirot filmeket is a szereplők, a hangulat, a jelmezek és az art deco enteriőrök miatt imádom, ez talán elmond rólam egy-s mást.), de valahogy az az érzésem, ez krimirajongóknak sem a kedvenc esete.

Ami tetszett, az az ókori Róma életének a bemutatása, a nemesek, a polgárok, a rabszolgák egymáshoz való viszonya, a szabályok, az erkölcsök és az értékek megismerése. Tudom, hogy szeee ezzel nem ért egyet :-), én viszont a Rómát még nem olvastam, úgyhogy egyelőre megtette ez is (lehet hogy az után majd máshogy gondolom). Visszarepített az időben, mégis valahogy mai problémák is felmerültek benne, és volt benne jó sok politika és történelem (de nem emészthetetlen módon).

Gordianus, a nyomozó egyébként egy szerethető, sebezhető, nem tévedhetetlen figura, már-már túlságosan is szimpatikusnak tűnt nekem az akkori viszonyokat és világot tekintve. Tisztességes, politikailag korrekt, a rabszolgákat is embeszámba vevő, stb...

Az író, Steven Saylor történész, a regénybe több megtörtént esetet, igaz epizódot is beleszőtt (pl. Cicero védőbeszéde), és - bár én ezt nem tudom megítélni, mert nem vagyok elég profi a témában - mások szerint nagyon alapos es korhű a részleteket illetően.

Eredeti cím: Roman Blood
Eredeti kiadó, év: St. Martin's Press, 1992

Kiadó: Agave Könyvek, 2003

Oldalak száma: 407

A krimisorozat további részei:

A vesta szüzek-háza

A végzet fegyvere

Egy gladiátor csak egyszer hal meg

Catilina rejtélye

Venus kezében

Gyilkosság a Via Appián

Rubicon

Eltűnt Massiliában

Proféciák köde

Caesar ítélete

Caesar diadala

Lawrence Block: A betörő, aki zabot hegyezett

Még soha nem olvastam ebből a sorozatból semmit, és szórakoztató krimiket se nagyon szoktam olvasni, de most vizsgaidőszakban ideális esti olvasmány volt, könnyed, izgalmas, fanyar humorú. Szerettem olvasni, annak ellenére, hogy nem az én műfajom, de most valahogy nagyon jó volt az időzítés is.

A klasszikus szimpatikus rabló sztori, akinek drukkolunk, hogy a rendőr barátja (!) helyett megoldja a rejtélyt: ki mit és honnan és kitől lopott el és főleg hogy ki ölt meg két nőt.

Bernie, az álnéven futó antikvárius-betörő egy nagy fogás - mely nagy fogás inkább a szívének fontos semmint a pénztárcájának - reményében beköltözik a Paddington Szállóba, hogy a híres író lila színű leveleit megszerezze, melyre aktuális barátnője kérte meg. Segítségére van kutyakozmetikus leszbikus barátnője is, de ő inkább csak barátságával támogatja Bernie-t. Csakhogy mikor végre bejut a szobába, melyben az értékes leveleket hiszi, hátborzongató felfedezést tesz: a levelek jogos tulajdonosa halott, és a legkevésbé sem természetes halállal halt meg. Természetesen első körben őt gyanúsítják a gyilkossággal, többek között ezért aztán élet-halál kérdés lesz a gyilkosság felderítése...

Romantikus szálakkal, barátságokkal, bulizásokkal és börtönben töltött éjszakákkal ízesíti Block a regényt.

A történetet több csavarral fejezi be, hogy aki azt gondolta, "igen, és tudtam, hogy ez lesz"? azt is elbizonytalanítsa, és mindenképp olyat tudjon adni, amire senki nem számított.

Izgalmas, olvasmányos laza krimi, pont olyanoknak, akiknek amúgy mással van tele a fejük.

Neil Gaiman: Anansi fiúk

Amikor először kezembe vettem Neil Gaiman Anansi fiúk című könyvét, nem volt nehéz nem észre venni a nagyon szépen sikerült, minőségi borítót, az alig látszódó, csillogó pókhálót közepén a pókkal. Tíz pont.

Mivel az író más könyvét még nem olvastam, így összehasonlítani nem tudom azokkal, maradok ennél. Az első száz oldal annyira szórakoztató és humoros, hogy többször hangosan felnevettem a metrón, miközben olvastam. Egy magával ragadó, fantasztikus mese, ami kimondottan nem gyerekeknek szól, bár nem a 18-as karika miatt. Sok történet, könyv, film szól a felnőtt emberekben megbúvó gyermekről, amit mindenkinek meg kellene találni illetve el sem veszíteni, ez a könyv is ezek közé tartozik. Olvasása közben egyből beugrott nekem Tim Burton Nagy Hal című filmje. A mindenki által ismert világ, kicsit máshogy, istenekkel, szörnyekkel, varázslattal, tehát mesésen.

A főszereplő, Kövér Charlie Nancy, egy igazi vígjátékba illő, szerencsétlen lúzer. Ami a családját érdekessé teszi az az apja, aki maga Anansi, a pókisten és a Charlie számára ismeretlen testvére, Pók, aki apjához hasonlóan varázserővel bír. Miután apjuk meghal és a két testvér találkozik, kezdődik a „tánc”: más istenek, gyilkos, szellem… szóval előkerül minden, amire szükség lehet.

Ideje a sok jó után kicsit visszavenni és leírni azt, ami nem tetszett. Először is a második száz oldal közel nem volt olyan vicces, mint az első. A könyv harmadik része pedig néhol erőteljes horrorisztikus elemeket tartalmaz, amit én nem éreztem a történet egészébe illőnek.

Összességében nézve nagyon szórakoztató, különleges könyv, mindenkinek ajánlott, aki felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyik.

Egy dal jóval azután is megmarad, hogy a benne szereplő események és emberek sorsa a por, az álom, a semmi lett.

Kiadó: Agave

Richelle Mead:Vámpírakadémia

Már nagyon szerettem volna kézbe venni egy vámpíros könyvet,már csak azért is mert eddig nekem nem sok fordult meg a kezemben,és most ,hogy elárasztották a jó népet vámpíros történetekkel ,egyre inkább úgy éreztem kimaradok valami jóból. Lépten nyomon minden huszas és az alatti korosztály keze fekete tőr izét,meg meg vámpírszeretőket szorongatott és gondoltam utána járok a titoknak.

Erre a könyvre esett a választásom,mert elég komolynak tűnt a tartalma alapján,és bár ez is folytatásos sztori lesz,ez az első rész,tehát nem maradtam le semmiről.

A történet két főszereplője Lissa és Rose a felállás szerint Lissa mora azaz vámpír de abból is az előkelő fajta,ugyanis hercegnő.Rose pedig nemcsak a barátnője Lissának hanem a testőre is,Ő pedig dampyr.(kezd bonyolódni...)Nos ha úgy döntesz (még mora vagy),hogy valakiből nemcsak iszol,illetve táplálkozol hanem megölöd akkor az illető striga lesz,vagyis szemét,gonosz gyilkológép-nos tulajdonképpen tőlük védi meg minden dampyr a saját moráját.

A morákat sima mezei népek táplálják ,vagyis csak isznak belőlük,ez tök megszokott módon folyik...szó szerint.

A két lány a Szent Vlagyimir akadémián tanul,tulajdonképpen Lissának nincs sok gondja...ellenben Rose minden nap úgy edz mint valami megszállott,és nemcsak azért mert ez van az órarendjében hanem azért is mert Lissát folyamatos veszély fenyegeti...egyszer ezért már meg is kellett szökniük az akadémiáról de elfogták őket,a történet során aztán a lányok amint újabb nehézségekkel néznek szemben kénytelenek beavatni immáron az igazgatót és a tanárokat is miféle veszély fenyegeti Lissát,de ekkor már úgy tűnik késő....

Tényleg nyitottan álltam a dologhoz mindenféle előítélet nélkül,hiszen a Twilight is tetszett,de aztán mikor dedósra váltott már nem érdekelt.Tulajdonképpen az én meglátásom szerint ,újat és nagyon kiemelkedőt nem lehet már írni ebben a kategóriában....nekem olyan érzésem volt,mintha több sztori lett volna összegyúrva, gondolok itt: Harry Potter-ugyanis itt is megjelentek a hercegek,nemesi családok,kékvérűek,itt is megy a suliban a szurka piszka,mindenki tanul varázsolni,amit persze nem lehet használni,mégis bűbájokkal és tűzzel játszanak a tanulók.Aztán ugye a Twilight a tiltott szerelem, a jó vámpír imidzs-akik nem szívnak aszottra egy embert sem ,nem ölnek stb.És még egy történet-szerintem ez legkevésbé ismert,ez pedig a Rejtett világ!!!-nemcsak a talpraesett,lányok neve azonos Rose,de még a mentoruk,edzőjük iránt érzett vonzalom is! Sőt mindkét történetben orosz az illető férfi,sőt még az iskola is kiköpött ugyanaz.A szerelmi szálak engem kissé irritáltak,olybá tűnt,hogy az iskola összes fiú tanulója csak Lissát és Roset látja a többi lány láthatatlan.Rose nekem kicsit túl sok is volt,főleg ,hogy állandóan azon járt az esze,túlságosan is könnyűvérűnek tűnt nekem.Oké,hogy egyszer fiatal az ember ,meg a hormonok de akkor is.....

Egyszóval nekem nem jött be,és aki már olvasta a Rejtett világot annak , úgy tűnik,hogy újra olvassa a könyvet-nekem nem tisztem eldönteni melyik volt előbb...

Minden esetre most már megnyugodtam,hogy ha nem olvasok vámpíros könyveket nem maradok le semmiről.

Kiadó: Agave

A Vámpírakadémia honlapja

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Suzanne Collins könyvét alig egy éve adták ki Amerikában máris több millióan olvasták világszerte. Idén novemberben pedig a mi könyvesboltjaink polcait is megrohamozta. Már annyi jót olvastam róla, hogy már jó ideje kacérkodtam vele: megrendelem magamnak, mert ezt nekem is olvasnom kell. Aztán véletlenül megtudtam, hogy az Agave hamarosan kiadja és velem madarat lehetett volna fogatni.

Ez egy olyan disztópikus könyv, amiben összemosták a Big Brothert a Battle Royale-lal, a romantikát a mészárlással.

A történet szerint a nem túlságosan távoli jövőben az Észak Amerikai kontinens régi formájában megszűnt létezni. Helyette a diktatórikus Panem született meg, amely 13 körzetből közepén a Kapitóliumból áll. Bár már ez sem egészen igaz, mert egy lázadást követően a 13. körzet porig bombázták. Hogy a többi körzet még álmában se gondoljon hasonló lázadásra, évről évre egy halálos kimenetelű viadalt szerveznek meg a Kapitóliumban, amelyet élő adásban nézhetnek végig Panem lakosai. Nem csak hogy végignézhetik, végig is KELL nézniük, a bajnok kilétére történő nagy pénzekben történő fogadások azonban már fakultatív jellegűek. A 24 résztvevő mind 12 és 18 év közötti gyermek, minden körzetből egy fiú és egy lány akit sorsolás útján választanak ki (bár van ahol önként jelentkeznek). Közeleg már az óra, amikor kihirdetik a 12. körzet bajnokait. Katniss Everdeen – akinek szemszögéből kísérhetjük végig az eseményeket - pedig még egyszer vadászni megy legjobb barátjával Gale-lel, hisz mindenre fel kell készülnie. Ha őt sorsolják ki akkor édesanyja és 12 éves húga magára marad. Katniss lélekben már felkészült mindenre, a legrosszabbra azonban mégsem számított. A sors úgy hozza, hogy végül nem szokványos keretek között, de mégis bekerül a viadalra. Ekkor éri a második meglepetés. Kisorsolják a fiú résztvevőt is, és nem akar hinni a fülének. A sors fintora, hogy Peeta utazik vele a Kapitóliumba, az a fiú aki egyszer már megmentette az életét. Katniss gondolatában feltámadnak az oltalmazó érzések, de hamar észhez kap: a Viadal a túlélésről szól, és a végén – akárcsak a Hegylakóban – egy maradhat. Előbb vagy utóbb, egymás vagy más keze által, de egyiküknek mindenképpen meg kell halnia.

Miután elbúcsúztak szeretteiktől, felszállnak a vonatra, amely egyenesen a Kapitóliumba száguld velük. Útitársaik: Effie Trinket és Haymitch Abernathy. Haymitch a 12. körzet egyetlen még életben lévő bajnoka, ezért neki jár ki a tisztség, hogy saját körzetének bajnok jelöltjeit ő maga menedzselje és készítse fel lelkiekben a dicsőséges játékra (magyarán: a földi pokolra).

Katniss és Haymitch nem lesznek a legjobb puszipajtások, de a lány hamar belátja, hogy ha haza akar térni a családjához akkor el kell fogadnia a férfi szabályait és játszania kell a közönségnek mindhalálig, hisz a szponzorok azokat a játékosokat támogatják pénzzel és különböző tárgyi javakkal, akiket esélyesnek tartanak a viadal megnyerésére. És ha szerencsés lesz, akkor az életét köszönheti majd az őrjöngő néző seregnek. Ő pedig olyat mutat nekik cserébe, amit még nem láttak Panem történelme során!

Suzanne Collins nem elsőkönyves író, mégis csak most fedezte fel magának a világ ennek a fantasztikus (igazából sci-fi) könyvnek köszönhetően bár gyerek tévéműsorokban már rengeteget bizonyított, több Nickelodeon műsor készítésében részt vett. A történet alapja nem újdonság, láttunk, olvastunk már hasonlót, mégis magával ragad az egész történet az elejétől fogva. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az ami ennyire megfogja az embert. Például a jól kidolgozott történet és karakterek. Akár valós személyek is lehetnének, főleg azt figyelembe véve, hogy mindegyiknek van valami hibája, egyikük sem ma született bárány. Meg kell azonban vallanom, hogy bár Katniss jó ember mégsem nőtt a szívemhez és Haymitch sem lesz a kedvenc antifőhős-aki-valójában-jó karakterem, de azért elég erősre sikerültek. Főleg az előbb említett két ember, ők ketten érezhetően a legerősebbek a sztoriban. És ne feledkezzünk meg Peeta-ról sem, aki azért ott van a szeren (nekem ő a személyes kedvenc). A történet pereg, és a már említett Battle Royale-lal ellentétben nem részletezi annyira a haláleseteket, de a belső vívódások itt is végigkísérhetők és átérezhetők.

Én két nap alatt elolvastam. Letehetetlen. Ajánlatos azoknak, akik szeretik az izgalmas történeteket, és azoknak is akik nem rajonganak a véres-cuppogós jelenetekért de egy jó kis izgi azért belefér az életükbe. Akiknek tetszett Scott Westerfeld - Csúfok (egyik személyes kedvencem) című könyve azoknak szerintem ez is bejön majd.

Gondolom semmi meglepőt nem árulok el azzal, hogy ebből a könyvből is filmet forgatnak majd. Az a Lionsgate vette meg a jogokat akik a Fűrész sorozatért is felelnek. Hmmm… nagyon remélem, hogy nem csábulnak el és nem koreografálnak vérfürdőt a történetből. És persze az sem túl meglepő, hogy mint mostanában minden olyan könyv, amiről kiderül, hogy mozgókép lesz belőle és világsiker volt, megindulnak a találgatások. Ki játssza majd Katnisst? Peetat? Haymitchet? Na és Galet? Ahogy a Youtube egyre nagyobb teret hódít, úgy növekszik a hasonló témájú videók száma is. (Mondjuk ehhez rengeteg kreatív ember is kell, akiknek idejük és megfelelő számítógépes programjaik vannak mindehhez. Nekem egyébként ez a legszimpatikusabb, bár nem nyálaztam végig az egészet). A forgatókönyv elméletileg jó kezekben lesz, ugyanis maga az írónő fogja megírni. A várható bemutatási idő 2011. Nem számoltam ki, de tutira sokat alszunk még addig. Addig is várjuk a második rész megjelenését magyarul, mert remélem, hogy kiadásra kerül majd az is. Amerikában már megjelent Catching Fire címmel és 2010 augusztusában már érkezik a harmadik is, aminek még nem ismert a címe.

Az Agave az eredeti, amerikai borítóval adta ki a könyvet, - igaz hogy nem kemény hanem puhakötésben amit én egy kicsit sajnálok - ami szerény véleményem szerint igen jó választás volt, mert ahogy elnézem néhány más ország borítóját néha röhögve- sírhatnékom támad. Szerintem a legrosszabb a svéd és a román. Hogy a svédeknek mi volt a koncepciójuk azt képtelen voltam megfejeteni. Hátha másnak sikerül. Két igen erős kivétel akad: az egyik az Egyesült Királyság (ők kétféle borítóval is kiadták lehet választani Katnissest és Peetásat is), akik mostanában igen klassz kis borítókkal állnak elő a másik a dánoké. A németeké is egész szépre sikerült de nem olyan komor a hangulata mint amilyen lehetett volna, ráadásul igen erősen emlékeztet a már említett Csúfok előlapjára. A legtöbben azonban az itthoni példához hasonlóan a biztonságos eredeti mellett voksoltak (ezek nagy részét most be sem teszem ide).

A borítók balról jobbra:

britt, britt, dán, finn, kínai, román, holland, koreai, olasz, német, svéd, japán és orosz

Remélem jövőre a második rész magyar kiadása is a polcokra kerülhet!

Az Agave honlapján az ismertető
Suzanne Collins honlapja

The Hunger Games rajongói oldal (az egyik a sok csilliárd közül)

Itthon sajnos nem készült saját honlap a könyvnek, pedig biztosan ütős lett volna. Nekem egyébként a francia tetszik a legjobban, igaz egy kukkot sem értek belőle, de a kivitelezése akkor is tetszik.

Borostyán, 2009. december 05.

Frissítés (2010.04.15): 2 új külföldi borító: a japán és az orosz

A japánok kissé feltúrbozták a borítót. Értem én hogy ott különösen nagy szeretetnek örvend a manga és az anime, de ez azért már túlzás.