2009. május 28., csütörtök

Elena Ferrante: Nő a sötétben

Nem csinálok túl gyakran ilyet, de most valamiért muszáj volt ugyanattól az írótól 2 könyvet olvasni egymás után. Annyira megfogott Elena Ferrante a Tékozló szeretet-tel, hogy rohantam a könyvtárba egy korábban megjelent kötetéért.

Eleinte azt hittem, hogy a Nő a sötétben jobban fog tetszeni, mint a másik. Mert valahogy nem tűnt olyan betegesnek, sokkal általánosabb, többekre vonatkoztatható témáról szólt. Ez a könyv is az anya-gyerek (lány) témát boncolgatja, ezúttal nem a lány, hanem az anya szemszögéből. Leda 48 éves asszony, akinek felnőtt lányai Kanadában élnek az apjukkal, ő pedig Olaszországban egyedül. Egy nyaralás alatt akaratlanul is kiszúr magának egy fiatal édesanyát és kislányát, akikhez megmagyarázhatatlan módon vonzódik, folyamatosan őket figyeli a tengerparton. A köztük lévő harmónia, a nő anyasága az, ami megfogja Leda-t. Az üdülés banális eseményei olykor felkavarják Leda lelkivilágát és folyton visszaemlékszik saját múltjára, fiatalabb éveire, amikor is a nagy "önmegtalálás" éveiben otthagyta két kislányát és 3 évig feléjük sem nézett...

A fiatal anya, Nina és Leda valamilyen láthatatlan szállal kötődnek egymáshoz. Mint később kiderül, Nina is vonzódik Leda-hoz, csodálja őt, bölcsességet, finomságot tulajdonít neki. ismeretlenül is. Rövid ismeretségük és annál is rövidebb beszélgetéseik során Leda a saját sorsát látja a jövőbeni Ninában és megpróbálja őt afelé terelni, amiről úgy gondolja, hogy a lány számára a legjobb... Aztán egy érdekes fordulat a könyv végén mindent romba dönt.

Ugyanolyan mély lélektani kutakodás ez a könyv is, mint Ferrante másik regénye. Leda kendőzetlenül, kegyetlenül őszintén kimond olyan dolgokat, hogy csak tátogtam... Egyrészt azért, mert szerintem nagyon bátor és intelligens az, aki képes erre. Beismerni és bevallani a saját hibáit, szégyellnivaló érzéseit. Másrészt azért tátogtam, mert tudom én, hogy az emberi lélek mélyén gyakran egy mocskos állat van, akár bevalljuk akár nem... De hogy jó modorú, finom, tehetséges, művelt, intelligens emberek is ilyen megmagyarázhatatlanul undorítóak tudjanak lenni a lelkük mélyén - azt nem hittem volna.
Én mindig nagyon is bonyolult embernek hittem magam, de ezek szerint nem vagyok az. Hiába mutatta meg Ferrante mikroszkóp alatt Leda lelkének minden apró részletét az anya-gyermek témával kapcsolatban, hiába kaptam elméletben választ a miértjeimre: nem tudom megérteni őt és az indokait. Remélem ez azt jelenti, hogy én soha nem lennék képes elhagyni a gyerekemet...

Egyébként a szöveg valahogy egyszerűbb volt, mint a Tékozló szereteté, kevésbé kimunkált, kevésbé igényes. A szimbólumok viszont nagyon jók voltak: a borító elején is látható kalaptű és a kislány babája - nagyon találóak. Ahogyan a cím is, ami a főszereplőnő lelkének legsötétebb zugaiban való vándorlásra utal.

Jó kis regény volt ez is, de azt kell mondanom, valahogy kevésbé tetszett, mint a Ferrante előzőleg olvasott könyve.





(A borítója viszont nagyon-nagyon szép és sokatmondó.)

2009. május 26., kedd

Domnica Radulescu: A Trieszti Gyors

Mona 17 éves és imádja a hosszú nyarakat, alig várja, hogy kiszabaduljon Bukarestből és vidéken élvezze a nyugalmat. A Kárpátok lábánál nemcsak a gyermekkor vár rá, hanem az első szerelem is. Monát ekkor még nem zavarja a politika és nem foglalkozik a jegyrendszerrel, a nehézkes megélhetéssel. Aztán mikor újra eljön az ősz, Mona szembesül a Ceausescu uralom minden velejárójával. Mivel apját azzal vádolják, hogy ellenálló, az egész család veszélybe kerül, Monát nap mint nap követik a fekete bőrdzsekis alakok, van mikor sötét kapualjakban a falhoz szorítva ígérnek neki biztos halált... Az iskolai szünetek alatt lélegezhet fel, amíg Mihai karjában elfelejti a nehéz napokat. Ám hamarosan mindenki óva inti a fiútól, mondván nem csak az érzelmei vezérlik. Mona rettegni kezd, rémálmaiban Mihai nevetve vágja el a torkát.

A szülei egy idő után úgy gondolják, addig míg nem történik komolyabb tragédia, Monának el kell hagynia az országot. Mona úgy indul útnak, mintha csak egy ismerőshöz indulna, hiszen ha elkapják azonnal kivégezték volna. Még Mihai-tól sem búcsúzik el, tartva attól, hogy a fiú elárulná annak ellenére, hogy Monának megszakad érte a szíve.

Kezdetét veszi a nagy utazás, amely végén Mona Amerikába a lehetőségek országába jut...de mindig visszasírja a családját, a barátait, szerelmét, a Kárpátok hűs hegyeit...Nincs nap, hogy ne gondolna szerelmére, aki talán már nem is gondol rá. Mona ugyan felépít egy életet, de önmagát mindig kívülről látja, mintha csak egy filmet nézne, gépiesen dolgozik, él, tanul. Egy skót fiú feleségül veszi, ám Mona nem leli a keresett boldogságot....Vajon mikor térhet vissza hazájába, mikor kérdezheti meg végre Mihai-t, hogy tényleg szereti-e, mikor mehet úgy végig az utcán Romániában, hogy senki sem lopakodik utána?

Mona 20-év után visszatér Romániába és mindenre választ kap.

A történet eleje nekem kissé lassúnak tűnt, és furcsa volt a sok tőmondat.

Remek korképet kapunk a Ceausescu uralma alatti életről - anélkül, hogy belebonyolódnánk a politika útvesztőjébe. Mona azoknak az embereknek az életét meséli el, akik szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen biztonságban voltak, míg az otthoniak nap mint nap rettegtek. De nekik egyedül, magányosan kellett megállniuk a lábukon egy másik országban, és csak reménykedhettek, hogy egyszer visszatérhetnek a családjaikhoz.



Kiadó: Athenaeum

2009. május 25., hétfő

Emily R.Transue:Ügyeletben

Már régen fel volt írva ez a könyv a listámra-az orvosok világ mindig is nagyon érdekelt,annak ellenére,hogy tudom ők is ugyan olyan emberek mint mi...mégis felnézünk rájuk,mert valami olyan van a birtokukban ami a mezei embereknek nincs....

Emily 25éves és doktornőnek szólítják,el sem hiszi,hogy amit eddig tanult azt most már egyedül,önnállóan kell alkalmaznia. Először csak azért veti papírra a vele történteket mert a kollégiát is ugyanilyen gondok nyomasztották, a szüleit és a barátait pedig azért nem akarta terhelni mert félt,hogy megrémíti őket...így hát maradt a toll és a papír akiknek bármit elmondhatott egy egy nehezebb nap után.

Így társai lehetünk a fiatal doktornő első pár évének,a nehéz eseteknek,és az embert próbáló ügyeleti éjszakáknak.Emily kendőzetlenül írja le,hogy bizony a sokadik ügyeletben töltött óra után már ő sem tudott kedves és barátságos lenni az x-ik beteggel..Miközben úgy érzi a kórház teljesen más világ,és mikor kiszabadul az épületből újra és újra rácsodálkozik a kinti világra,ahol folyik a minden napi élet,attól eltekintve,hogy aznap Emily hány beteget vesztett el... mégis egy percre sem bánja meg,hogy annyi évet tanult és virrasztott a kórházakban mert ,mint írja nincs is annál felemelőbb mint meggyógyítani valakit.

Bár olvasás közben a megemlített betegségek,összes tünetét észleltem magamon.....

Igaz történet!!!


2009. május 24., vasárnap

Elena Ferrante: Tékozló szeretet

Időnként megpróbálkozom a könnyedebb irodalommal, de be kell látnom, hogy nem az én műfajom. Most is ez a könyv úgy csábított el a Luxe Girl mellől, hogy öröm volt nézni ;-) Az első pár oldal annyira magával ragadott, hogy a szórakoztató irodalmat sarokba vágva 2 nap alatt végeztem vele. Pedig ez a könyv kissé nyomasztó, már-már skizofrén lélektani regény és mégis...

A Magvető újdonságai között fedezetem fel Elena Ferrante könyvét, ami a fülszöveg alapján érdekesnek hangzott. Soha nem hallottam erről az olasz írónőről, de kicsit utánaolvasva a neten kiderült, hogy regényei nagy elismerésnek örvendenek, az írónő valódi kilétét azonban homály fedi.

A Tékozló Szeretet egy 45 éves nő, Delia valós és lelki kutakodását mutatja be édesanyja bizarr halála után. Rómából Nápolyba utazik anyja temetésére és hogy felderítse az anyja vízbe fulladásához vezető körülményeket. Gyermekkora színhelyeit fizikailag és emlékeiben is végigjárja és próbálja megfejteni titokzatos édesanyja valódi személyét. Aki szép asszony lévén felkeltette a férfiak érdeklődését, viszont egy halálosan féltékeny férjjel rendelkezett, aki már egy gyanús pillantás miatt is agyba-főbe verte. Hogy a féltékenykedésnek volt-e alapja, vagy sem - tulajdonképpen erre keresi a választ Delia. Hogy milyen ember is volt valójában az ő anyja, aki nagyon rejtélyesen és ellentmondóan viselkedett még saját gyerekei szemében is.
A regény végére súlyos dolgok derülnek ki, de nem a halott anyáról, Amaliáról, hanem a saját lelke bugyraiban kutakodó Deliáról, aki végre eljut egy pontra, hogy képes őszintén szembenézni saját érzéseivel, tetteivel, amik nagyban befolyásolták saját és legközelebbi hozzátartozói életét.
Érdekes kérdéseket vetett fel bennem a regény. Például, hogy miért tudjuk gyűlölni és tudatosan ártani annak, akit a legjobban szeretünk? Van-e közünk a szüleink szülői minőségén túli mivoltához, életéhez? El kell-e vonatkoztatnunk ettől, amikor szülőként rájuk tekintünk? Mire képes a görcsös szeretet-gyűlölet a gyermeki képzelettel karöltve?

A mű igazi szépirodalom. Ferrante prózája nagyon élő, egyszerűen magával ragadja az embert és annak ellenére, hogy a történések elég gyérek illetve hétköznapiak, nem engedi el. Muszáj tovább olvasni.
Az írónő számomra megfoghatatlan, nem kifejezhető érzéseket volt képes szavakba önteni a könyvben. A szöveg helyenként naturalisztikus, már-már tabudöntögetően őszinte. Bartis Attila Nyugalma jutott róla eszembe többször is, mert bár annál azért finomabban, de hasonlóan súlyos dolgokról, legbensőbb érzésekről ír hasonlóan erős, őszinte stílusban.




Itthon Elena Ferrante-nek még két könyve jelent meg a Magvető kiadásában. Az Amikor elhagytak 2005-ben és a Nő a sötétben 2008-ban.

Örülök, hogy rábukkantam erre a nagyon tehetséges írónőre, el fogom olvasni a többi könyvét is.

Kiadja: Magvető

2009. május 21., csütörtök

......István: Lottón nyertem

Drága barátnőm ajánlotta ezt a könyvet,mert mindketten kitartóan lottózunk.Szerinte tanulságos a történet -na én nem tanultam belőle semmit!!-lehet velem van a baj....

Szóval-a könyvet az a lottónyertes írta aki a 90'évek vége felé, elvitte minden idők legnagyobb lottó nyereményét ami egy éven át halmozodott!!! Sem a pontos dátum,sem a nyeremény pontos összegét nem árulta el a szerző. Ha ilyen könyvet írnék biztosan hasonlóan kezdtem volna a sztorit-átalgos magyar család,átlagos élettel, megszokásból játszanak, majd nyernek.

Két hónapjuk van, hogy álmodozzanak mire is költik a milliárdokat-addig fent kell tartani a látszatot,és kitalálni egy hihető sztorit a rokonoknak,barátoknak. Még a saját gyerekük sem tud az őket ért szerencséről.

Majd hirtelen elfeledkezve a nagy óvatosságról költeni kezdenek-a feleség mindenáron kisbabát szeretne férfitől-az egyetlen gyerek ugyanis nem közös gyermek-a férj pedig milliókat érő házat.

A feleség nem sajnálja a pénz az orvosoktól, de minden hiába 45-évesen még a lombik sem hoz eredményt.

A férj pedig egyre több és több hülyeséget csinál,olyan lesz akár egy ötéves aki beszabadul a játékboltba.Mivel álmai házát nem hajlandóak eladni neki,fejébe veszi,hogy megszerzi a terveit és pontosan ugyanolyan házat épít-könyörgöm ennyire nincs fantáziája egy felnőtt embernek?????

A többi hihetetlen sztoriról nem is beszélve....,.. a történet végére marad egy filmbe illő fordulat-főhősünk leukémiás lesz és meghal, hiába a rengeteg pénz.

El tudom képzelni/hinni, hogy valaki ennyi pénzt nyer, csak azt nem, hogy így reagáljon rá.

2009. május 19., kedd

Szabó Magda: Az ajtó


Nem kocadohányos vagyok, hanem koca-olvasó :) Sajnos egyre ritkábban szakítok időt az olvasásra, de örülök, hogy emellett a könyv mellett döntöttem, mert nagyon megfogott.

A történet egy személyes gyónás. Az írónő meséli el élete körülbelül 20 évének eseményeit abból a szemszögből, ahogy megismerte Szerendás Emerencet, a bejárónőt – takarítónőt – mindenest, aki a maga furcsa viselkedésével és jellemével mindent elvégzett a ház körül, sőt az egész utcában. Erős volt, teherbíró, kitartó, határozott. A természete furcsa, mondhatni nyers és nagyon őszinte, ami a szívén az a száján, és ha valamit ellenére van, nem riad vissza a tettlegességtől sem. E két magányos főszereplő kerül egyre közelebb egymáshoz, lassan anya-lánya szeretetnek és egy különleges baráti kapcsolatnak leszünk szemtanúi. A múlt elmesélt mozzanatai is csak később kerülnek a helyükre, csak később formálódik egy teljes képpé a történet.

Az ajtó több mindent szimbolizálhat.
Magát a fizikai ajtót, amely elválasztja Emerenc saját kis életét és lakását a külvilágtól, azt az ajtót, amelyen soha senkit nem engedett át az ismerősei közül…. egyetlenegy kivétellel.
De szimbolizálhatja a szívekben létrejött ajtót, mely gátolja a szeretet szabad áramlását, s amely a szemünk láttára nyílik meg a könyv sorait olvasva…. Ahogy megnyitja a szeretete / bizalma ajtaját a regény két főhőse.

Az elgondolkodtató kérdések pedig fokozatosan bontakoznak ki a történet során. Milyen az őszinte szeretet és bizalom? Meddig mehet el egy barátságban az ember? Mit tehet / tegyen egy barát, ha szembetalálja magát a tudatosan vállalt halál kérdésével….. bízzon a másikban és hagyja döntését beteljesülni, vagy saját döntésével írja felül mindezt és mentse meg a másikat? Helyre lehet hozni egy hibát, egy gyenge pillanatban hozott döntést, amikor más fontosabb volt, mint annak a személynek az érzései, aki a legjobban a hírnevére és tisztaságára ügyelt egész életében?
Mindenki döntsön szíve szerint. Nyissuk ki a saját ajtónkat, engedjük be mások szeretetét, és mi is engedjük áramolni a sajátunkat!


2009. május 17., vasárnap

Christopher Paolini - Brisingr


„Az az ember, aki önmagánál nagyobb dologért harcol, játszva levág száz ellenséget is!”

A Brisingr a tetralógiává hízó Örökség triológia harmadik része. Már csupán oldalszámban is monumentális alkotás a maga 764 oldalával. A történetben tovább folytatódik Eragon és Saphira küzdelme a vardenek oldalán az Alagësia-t leigázó Galbatorix ellen. A Birodalom megdöntésére szövetségre lépnek a vardenek törpök, tündék és urgalok is. Ez az összefogás számtalan ellentétet hoz felszínre a fajok különbözősége miatt, amit Nasuada-nak a vardenek vezetőjeként kell elsimítani. Roran beáll a vardenek közé és sikeres összecsapásai után társai hősként tekintenek rá. De nem csak a túlélés miatt, hanem Katrina-ért is küzd.
Eragonra még nagyobb terheket ró a háború, ám ezek a megpróbáltatások formálják igazi Lovassá. Nemcsak Galbatorixot kell legyőznie, hanem saját testvérét és sárkányát is. A szövetség megerősítése miatt ellátogat a törpök birodalmába, ahol merényletet követnek el ellene, majd meglátogatja Saphira-val tanítóit Du Weldenvarden szívében Ellesmérában. Rövid látogatásuk alatt újabb titkokat tudnak meg a múltból, amelyek segíthetik a végső győzelmet.

Christopher Paolini 15 éves korában kezdte el írni a sorozat első kötetét az Eragon-t, amely először 2001-ben jelent meg. 2005-ben jelent meg a második és 2008 szeptemberében a harmadik kötet. A magyar fordításra 2009 áprilisáig kellett várni. A Brisingr-ben egyértelműen érezhető, hogy az időközben felnőtté váló Paolini írói stílusa is fejlődik. Bár a könyv elég hosszú, mégsem lehet unatkozni egyetlen oldalnál sem, magával ragad és elrepít a háború dúlta Alagësia-ba ahol a szeretet, a barátság és hűség még mindig fontosak.

Ajánlom a könyvet mindenkinek aki szereti a fantasy-t, érdekel a kardkészítés vagy egyszerűen csak a sárkányos történetek, de mindenképpen érdemes az előzményeket is olvasni, mert úgy válik teljessé.



Atra esterní ono thelduin!

2009. május 15., péntek

Lesley Pearse: Titkok


1913-ban Adele kishúgáért siet az iskolába, épphogy odaér mikor a testvére a forgalmas utcán egy autó elé lép,ami halálra gázolja...... Így indul a történet, amelyen végig követhetjük Adele sorsát kezdve a gyásztól, szegénységtől, nélkülözéstől, az anyai terroron át, amely végül Adelet idegenekhez, anyját pedig az elmegyógyintézetbe juttatja. Adele miután mindenhol kitaszítottnak érzi magát,és miután nevelőtanára molesztálja ,egy éjszaka végső elkeseredésében egyetlen élő rokonához indul.

Családi titkok,sebek kerülnek újra napvilágra. Adele és egyedül élő nagymamája próbál egy családot alkotni annak ellenére, hogy Adelenek fogalma sincs miért nem hajlandó senki sem az anyjáról beszélni vele.

Hamarosan Adele egy új barátot is megismer Michaelt akivel részben megoszthatja a családja körüli gondokat, mivel Michael is hasonló nehézségekkel küzd. És közben fogalmuk sincs arról,hogy sorsuk azon a napon végérvényesen összefonódik mikor Michael megszólítja a lápon virágot szedő Adelet.

Tartottam attól, hogy Pearse is azok közé a sikerírók közé tartozik akik egy kaptafára gyártanak többezer sztorit,de kellemesen csalódtam. Életszerűen írja le egy család nélkül maradt kislány keserves gyermekkorát. Miközben hihetetlen fordulatok, és összefonódásokon keresztül ábrázolja,hogy mennyi véletlen határozza meg egy-egy család sorsát, életét.És ez a történet is egy újabb bizonyíték,hogy nincs olyan múltbéli hiba, titkok amire idővel ne derüljön fény.

Bár a borító gondolom Adelet ábrázolja, azért szerintem lehetett volna kicsit kreatívabb is a megálmodója....

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Huhh... Ismét zavarban vagyok... Szeretem én a sejtelmes, meg nyitva hagyott történeteket, mert lehet rajtuk filózni, meg találgatni, hogy mit is akarhatott az író. De azért ennyire nem... A történet lényegét persze kapiskálom, de csak nagyon alapszinten, elég nagy homály van bennem vele kapcsolatban. Murakami nem hétköznapi író, az biztos. Nem hétköznapi dolgokon jár az agya általában, az is....

"A világon minden metafora" - ez a regény egyik kulcsmondata. Ha az egész világra nem is, de hogy erre a könyvre teljesen jellemző, az fix. Tudat és tudatalatti, álom és valóság határán ill. kellős közepén zajlik az egész történet, és megfejtésre váró metaforák tömkelege bukkan fel benne.

A 15 éves, apja ödipuszi átka elől otthonról elszökött fiú, Tamura Kafka és a csökkent értelmi képességű idős úr, Nakata története a sztori két szála. Ők ketten több száz oldalon keresztül közelednek egymás felé, hogy aztán valamilyen úton-módon keresztezze egymást a sorsuk. Az ember végig azon gondolkodik, hogy mi a franc köze van ennek a két embernek egymáshoz, mert hogy van/lesz, az biztos, ugyanis összeköti őket egy rettentően fura gyilkosság... Az író mindkettőjük valóságos és "határon túli" életébe is bepillantást enged.
A könyvben egyébként legjobban Kafka barátja és segítője, Ósima, a könyvtáros fiú (khm...lány) szájából elhangzó gondolatok fogtak meg - igazából úgy éreztem, hogy ő volt az író szócsöve, ő volt tehát a kedvenc szereplőm a történetben.

Az az igazság, hogy ez a harmadik Murakami könyvem és ez alapján állítom, hogy ez a Kafka bizonyos tekintetben nagyon hasonlít a Világvége....-re. A két szálon futó cselekmény, az azonos metaforák (könyvtár - emlékek, árnyék - lélek, tudat alatti ill. álomvilág) mind-mind előfordulnak mindkét regényben és ez miatt olyan érzésem volt, hogy a Világvégében felvetett alapötletet próbálta Murakami továbbfejleszteni, még misztikusabbra, még borzongatóbbra faragni. Nos, sikerült neki. Viszont számomra ez már túl sok volt. A Kafka elején-közepén már feltűnt a párhuzam a két regény között, de nem zavart, mert maga a történet teljesen más, sőt jobban is tetszett, mint a Világvége és nagyon reméltem, hogy valami nagyon ütős sül ki belőle. Végül is az, csak nem nekem. Mert én valahol egyszerű lélek vagyok, azért ennyire nem szeretem a katyvaszt, számomra igenis legyen tisztább a dolog, hogy ne kelljen hónapokig gondolkodni rajta. Csak mondjuk egy hétig...:P

Ettől függetlenül továbbra is nagyon bírom Murakami stílusát, hihetetlenül színes és összetett, és nem mellékesen filozofáló, amit nagyon szeretek.

Tetszik, ahogy belemerül pl. a komolyzenei darabok elemezgetésébe. Mert hogy a francba jön ez ide a regény cselekményéhez? Sehogy. Épp ez a jó benne. Azért ír róla valószínűleg, mert őt érdekli és meg akarja osztani. Szerintem ez tök jó és egyedivé, markánssá teszi a stílusát. Bret Easton Ellisre emlékeztet néhol: amikor pl. részletezi az apró napi tevékenységeit a fiúnak, pl.: ilyen-olyan reggelit csinált sonkából, 3 tojásból, megivott hozzá egy pohár meleg tejet, stb. Precízen, érzelemmentesen, jelentés szerűen leírva minden apró részletet. Feltűnt, hogy márkaneveket emleget többször is, akárcsak Ellis.
És ami még nagyon egyedivé teszik, azok az "áthallások" a regényei között. Jól látszik, hogy mi foglalkoztatja őt, mi tetszik neki, miket szeret, mert ezek megjelennek az írásaiban is. Például a nőkön a kék ruha. Ez a Határtól délre....-ben is és a Kafkában is megjelenik. Meg a kávé. Aztán ott vannak a már említett metaforák - a Világvégében is és itt is - kb. ugyanolyan jelentéssel. Ezek az ő "védjegyei", ezekről lehet többek között megismerni az írásait. Lynch filmekben láttam ilyen visszatérő motívumokat - na, őt is épp az egyedisége és elborultsága miatt bírom. És az ő filmjein is lehet ám hetekig gondolkodni - nagyon hasonló, agytornáztató kategória.

Nagyon szerettem volna neki jobbat adni, mint a Világvégének, de a végül "csak" ugyanannyira értékelem a Kafka a tengerparton-t is:




Bár mindkét regénynek más az erőssége - a Kafka sokkal filozófikusabb, elgondolkodtatóbb, a Világvége pedig még bonyolultsága ellenére is tisztább, érthetőbb, konkrétabb történet.

Mindenképpen ajánlanám azoknak, akik szeretik a "nem evilági", misztikus, a lélek bugyraiban kutakodó történeteket, mert rettentően érdekes, helyenként ugyan megbotránkoztató, de letehetetlen.

(Murakami ebben az interjúban nyilatkozza, hogy szerinte úgy érthetjük meg jobban a történetet, ha többször is elolvassuk (kösz...), bár fix megoldás igazából nem létezik: mindenkinek mást fog mondani...)

2009. május 10., vasárnap

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Kicsit zavarban vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban. Ami nem véletlen, hiszem elég fura helyzetet teremtett az írónő azzal, hogy a történet gyökere, azaz Daniel testvér élete és "munkássága" igaz, azonban a regényben körülötte hemzsegő személyek jó része kitalált, ahogyan a történeteik is...

A könyvbéli Daniel Stein személyét Oswald Rufeisenről mintázta az írónő, akit valóban Daniel testvérként ismertek. Ulickaja állítólag egyetlen egyszer találkozott vele személyesen, de élete annyira megihlette őt, hogy nem tudott szabadulni tőle. Nem csodálkozom, hiszen Daniel testvér élete szinte mesébe illően fordulatos, pedig élő személy volt, nem is akármilyen. Ha a mai világban lehet valakit hősnek és/vagy szentnek nevezni, őt biztosan. Mégis szinte ismeretlen volt eddig előttünk, de hála érte Ulickajának, betekinthetünk ennek a különleges embernek az életébe.

Értékelem, hogy Ulickaja hozzá mert nyúlni ehhez a kényes történelmi-vallási témához. Persze nem véletlen, hiszem ő maga is kikeresztelkedett zsidó és valószínűleg mélyen érintette Daniel testvér sorsa. Ezenkívül a történet egy olyan lényeges motívumot hordoz, amihez valahol naivság hozzányúlni, mert rettenetesen elcsépelt, manapság már-már gúny tárgya, pedig nagyon fontos eszme. Ez pedig nem más, mint a "világbéke". Vagy nevezzük testvériségnek. A regényben ugyanis alapvető kérdés, hogy a különböző vallások - iszlám, judaizmus, kereszténység (sőt, ennek különböző ágai) - miért nem képesek békében, szeretetben egymás mellett létezni, erősíteni egymást....

Jó ötletnek tartom, hogy a történet több ember nézőpontjából kerekedik ki, levelezések, dokumentumok, naplók oldalain... Mint ahogyan említettem, ezek egy része igazi, egy része fikció. Közvetve vagy közvetlenül, de mindegyik kapcsolódik Daniel testvérhez. Rendkívül színes az elbeszélők köre. Vannak itt egyházi személyek: papok, apácák, szerzetesek és természetesen civilek is, főleg zsidók, akik egy része áttért a katolikus vagy ortodox keresztény hitre, egy részük pedig megmaradt a judaizmusnál, de közös bennük, hogy mindannyian erősen kötődnek valamilyen valláshoz. Az ő mindennapi kisebb vagy nagyobb problémáikat ismerhetjük meg illetve különböző nézőpontokat láthatunk ugyanazzal a témával kapcsolatban a dokumentumok/áldokumentumok oldalain.
Ami nem tetszett a könyvben az az, hogy Ulickaja szinte valamennyi szereplőjét (kivéve talán Gersont) azonos hangon szólaltatja meg. Ezen lehetett volna csiszolni...

Felmerül itt a zsidók és nem zsidók Izraelbe való kivándorlásának problémájától kezdve a más vallásra való áttérésen keresztül a szexuális hovatartozás feldolgozásáig sok minden...És persze mindezt összetartja Daniel Stein, a német-lengyel származású zsidó, aki a II. világháború alatt saját és más zsidók bőrét mentendő a náciknak tolmácsolt, később pedig egy katolikus zárdában bujtatták apácák, ahol annyira magába szippantotta a katolicizmus, hogy megkeresztelkedett. Később Izraelben talált otthonra, ott vezetett egy kis egyházközséget, mellette idegenvezetősködött, és számtalan nyelvet ismerve tolmácsolt. Ami számomra nagyon szép és találó metafora is egyben. Hiszen ő közvetített az emberek között, próbálta őket megbékíteni egymással, saját magukkal, a hitükkel...

Nagyon szerettem olvasni Ulickaja dokumentumait. Jó bizonyosságot szerezni róla, hogy hősök nem csak a filmekben vannak, hanem a való életben is... Jó tudni, hogy vannak/voltak emberek, akik az élet egy teljesen más - magasztosabb - szintjén léteznek és tevékenykednek. Ilyenkor azt érzem, hogy én (mi) valahol a nagyon sekélyesben tapicskálunk és minden tiszteletem azoké, akik az ÉN-t minél kisebbre zsugorítják magukban és akarnak és képesek is tenni másért, másokért.

Az indítóban leírt zavarom mellett kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv Ulickajától, mert szerintem bátorságra vall egy ilyen súlyos témájú könyv publikálása és ezen felül gondolatébresztőként is hatott rám a regény.

Mindenképpen ajánlom azoknak akiket érdekel a vallás (bármilyen), valamint a Szentföldön élők élete, meg azoknak is, akik valami/valaki nem hétköznapiról szeretnének olvasni finom, érzékeny, nőies stílusban...




(A könyv borítója nagyon jól el lett találva, igazán kifejező.)

Kiadja: Magvető

2009. május 7., csütörtök

Alyson Noel: Mindörökké

Becky Twilight oldalán már kíváncsian találgatják az Alkonyat rajongók, vajon milyen is lehet a Könyvmolyképző Kiadó által hamarosan kiadásra kerülő új sikergyanús könyvsorozat (Halhatatlanok) első része. (Hazájában, Amerikában már bizonyított).

Minekután igen szerencsésnek mondhatom magam, és még azelőtt elolvashattam a könyvet mielőtt a Kiadó eldöntötte volna megveszi-e (köszönet ezért Katona Ildinek), ezért úgy döntöttem, hogy a könyvről írt értékelésemet Ildikó engedélyével megspékelve most közzé teszem nektek, egy kissé átfazonírozott formában. Nem kell aggódni, semmi lényegeset nem töröltem ki … öööö…. beszélek itt badarságokat, pont a lényeget töröltem ki, mert azt szeretném, ha ti is annyira meglepődnétek majd olvasás közben, mint én!!! Tudom, hogy kegyetlen vagyok, nem mondtok semmi újat, és büszkén vállalom! :P
Kárpótlásul a bejegyzés alján egy kis meglepetés vár rátok!


Ever 16 és fél éves létére már több tapasztalattal rendelkezik, mint egy átlag 70 éves. Szülei és húga meghaltak egy autóbalesetben, ő komoly sérülésekkel és különleges képességgel megátkozva költözik nagynénje házába, hogy új életet, új barátokat és egy új Evert találjon magának. Az addig népszerű lány most kapucni alá és az „iPod ricsaj” mögé menekül, hogy megpróbálja kizárni a külvilágot, amely állandóan a körülötte lévő emberek aurájával, gondolataival és (érintés alkalmával) addig életeivel bombázza őt. A nap fénypontja számára, amikor halott húga szellemével beszélget a szobájában. Egy nap új fiú érkezik az iskolába. Mindenki leesett állal találgatja vajon melyik társasághoz csapódik a jóképű fiú, majd legnagyobb meglepetésükre a „vesztesekhez” vagyis Ever(a vesztes)-Haven(az emo gyanús lány) - Miles(a meleg fiú) csapathoz csapódik. Úgy tűnik senki másra nem hajlandó tekinteni csakis Everre, a lány azonban összezavarodik, mert mindamellett, hogy ő is több mint jóképűnek tartja Dament, hamar rájön, nem látja az auráját, sem a gondolatait, sőt érintésére a külvilág bekapcsolja némító gombját! Egyre több titok lengi körül a fiút, ám a zavar akkor hág a tetőfokára, amikor a fiú egy nagyon jó ismerőse is felbukkan a színen: Drina, a szexi vörös hajú, álomtestű nő, aki úgy tűnik nem csupán Damenre feni a fogát, de Ever legjobb barátnőjére Havenre is rátenné koszos kis mancsát. Egy nap meghal Haven egyik bulizós haverja, és onnantól kezdve Damen mintha egyszerre lenne a lánnyal ugyanakkor mégis távol tőle. Ever ezt nem bírja sokáig elviselni ezért megpróbál kimerítő válaszokat találni a maga módján. Lehet ez volt élete legrosszabb döntése…

Amikor az ember belekezd az olvasásba nem szabadul a gondolattól: Ez is! Ez is! Meg ez is az Alkonyatból van. Valóban rengeteg ismerős személyiség és elképzelés köszön szembe velünk. Daren a sármos, titokzatos idegen, aki bármit megtesz a lányért. Ever, aki kilóg a sorból és nagyon is tisztában van különcségével. Titkok, amelyek a fiút körüllengik, gondolatolvasás és a halhatatlan szerelem…

Mivel a jelek annyira egyértelműek nem vagyok képes elmenni csak úgy e hasonlóság mellett. Veszélyesnek tartom az ilyen próbálkozásokat, aki ilyet kitalál az vagy zseni vagy őrült. Azt hiszem félig meddig az előbbi esete áll fent, hisz a szájbiggyesztős – MÁSOLAT! – gondolatok után jön a csavar, ami ébren tartja az embert akár késő éjjelig is, mert annyira még többet akar. (Igen, én is). Zseniális a fordulat, mert míg mindenki előre levonja a konzekvenciát, addig kiderül, hogy valami őrülten más van a dologban. Az írónő stílusa izgalmas, az ember szeme maratont fut a sorokon. A párbeszédek jók, a szerelmi jelenetek magával ragadóak.

Pontosan ezért azt kell mondanom, kicsit sajnálatos hogy az eleje és az alapötlet maga annyira „Twilightos”, mert így sok olvasó abbahagyhatja az elején (ne adj’ Isten a fülszöveg után bele sem kezd), mondván ez egy selejtesebb kiadása lehet a kedvenc könyvének, pedig csak tovább kell(ene) olvasnia!

Röviden: Fantasztikus az eleje, fenomenális a csavarja, és nyitott kérdés a vége.

A kevés negatív élményem ellenére is kézbe venném a folytatást, mert mégis több bennem a szép emlék és a Deja-vu kellemes látogatása, mert utoljára a Twilight olvasása közben éreztem azt annyira, hogy nem akarok aludni és bárcsak mindig ezt olvashatnám.

Azoknak, akik várnak a Twilight folytatásaira (vagy már túl vannak rajta, mint én) és amolyan pótlékot keresnek, azoknak mindenképpen ajánlom!

Megjelenés: a 2009-es Ünnepi Könyvhéten (június 4-8)


EXTRA! EXTRA! EXTRA! EXTRA!

HA EL SZERETNÉTEK OLVASNI A KÖNYV ELEJÉT, HOGY BELEKÓSTOLHASSATOK, AKKOR KATT A KÖNYV BORÍTÓJÁRA ODAFENT!


Alyson Noel nem elsőkönyves írónő, már több ifjúsági regényt írt, de az igazán nagy áttörést ez a könyv hozta meg neki. És bár körülbelül fél tucat könyv van már mögötte, mind a mai napig izgatottan toporog otthon a könyvek megjelenése előtti héten.

Két bölcsesség, amit megosztott olvasóival honlapján:

– „Mindazok a briliáns ötletek, amelyek meglátogatnak éjjel, reggelre egyszerűen tovatűnnek”
– „Sosem késő, hogy megvalósítsd az álmaidat, az újrakezdés pedig nem szégyen!”

Honlapja: http://alysonnoel.com/index.html
A Halhatatlanok sorozat saját honlapja: http://alysonnoel.com/IMMORTALS/

FRISSÍTÉS:

Készítettem két Wikipediás oldalt (a könyvnek és az írónőnek)

Írónő: http://hu.wikipedia.org/wiki/Alyson_Noel
Könyvsorozat: http://hu.wikipedia.org/wiki/Halhatatlanok_(reg%C3%A9nysorozat)



Borostyán
Budapest, 2009. május 07.

2009. május 6., szerda

Jennifer Donnelly:Téli Rózsa

A Tearózsát már évekkel ezelőtt olvastam,és nagyon tetszett.Majd felvilágosítottak ,hogy van folytatása ,amire jó sokáig vártam:( de a lényeg,hogy hozzánk is ideért.És még egy jó hír azoknak akik hasonlóan lelkesednek Donnelly könyveiért,azoknak elárulom,hogy mivel trilógiáról van szó lesz harmadik rész is.

Tulajdonképpen folytatódik az első rész,illetve egy új szereplővel bővül-Indiával a fiatal doktornővel akin keresztül megismerhetjük a 1900-as évek béli Angliát. Az első rész főszereplője Fiona is felbukkan,de itt már mellékszereplő.

A szokásos történet itt most kapott is egy csavart,ugyanis nem India készül gazdag férjfogásra,hanem egy férfi ,aki úgy gondolja India tökéletesen alkalmas lesz arra,hogy hozományával megnyíljanak a előtte a gazdagok pénztárcái,és a politikai hatalom ajtajai.India nem feleség hanem orvos szeretne elsősorban lenni,és egy saját kórházról álmodik.Egymás után következnek a váratlan események,meglepő fordulatok,az emberi sorsok szálai összegabalyodnak.Így történhet meg,hogy India nem a vőlegényébe szerelmes,hanem Fiona sokáig halottnak hitt öccsébe,aki az alvilág ura.A vőlegénye pedig egy álnok,gonosz,gyilkos,akinek senki és semmi sem állhat útjába ha pénzről van szó.India szerelme sem tarthat soká,hisz nem elég,hogy titkolniuk kell a szerelmüket,Sidnek olyasvalamiért kell elhagynia Indiát amit el sem követett......

Minél beljebb haladunk a történetbe annál izgalmasabb lesz,és mikor már azt hisszük,hogy végre mindenre fény derül újra felülkerekedik a gonosz,hogy a jó majd a történet végén annál nagyobb fölénnyel győzedelmeskedjen.

Jókat szoktam mosolyogni mikor -Bezzeg a mi időnkben...kezdetű tirádát hallok.Ugyanis ez a történet is tipikus példa arra,hogy minden korban vannak akik lopnak,csalnak,hazudnak,gyilkolnak ha kell,mindegy ,hogy 1900 vagy 2009 a dátum.

A könyv méretén kicsit meglepődtem,nem a vastagságával van a baj,hanem,hogy nagy!!! egy átlagos táskában nem igazán fér el,úgyhogy nem alkalmas útitársnak.


2009. május 1., péntek

Jodi Picoult: A nővérem húga

Borostyán véleménye

Mostanában egyre többen beszélnek Jodi Picoultról és még többen veszik meg a könyveit. Szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy a későbbiekben is várhatjuk könyveinek magyar megjelenését. Nekem ez volt az első olvasói élményem tőle, de biztosra veszem, hogy korántsem az utolsó.

Először Könyvmoly társaim emlegették az írónőt, még az abban az időben, amikor a közös blog ötlete még fel sem merült bennünk. A legtöbbet a Nővérem húgát hozták fel akkoriban, amit nem is csodálok. Már maga az alaptörténet is viták alapja lehet, hát még az, ahogy a szereplők némelyike gondolkodik és cselekszik. Nem könnyen emészthető regény, és garantáltan változtatja véleményét az ember az egész könyv folyamán. Jodi Picoult pengeélen táncolt amikor megírta ezt a könyvet, de varázslatosan oldotta meg, hogy nehogy erkölcsi viták és tiltakozások alapja legyen.

Nem is tudom már hány éve volt, de emlékszem rá (a magyar híradók is beszámoltak róla), amikor hatalmas vihart kavart Amerikában egy házaspár, akik úgy hozták létre legkisebb gyermeküket, hogy megmentője lehessen a nagyobbik testvérének. A betegségre már nem emlékszem, arra azonban igen, hogy a házaspár egy halom jogi akadályba és tiltakozók tömegébe ütközött. Nem hiányoztak közülük sem az egyház tagjai, sem a háziasszonyok.

Ebben a könyvben nem ennek a procedúrának a végigjárásáról esik szó, ez már múlt idő a történetben. De Anna Fitzgerald a család legkisebb tagja pontosan így született, mert fiúk Jesse nem volt alkalmas donor. Úgy programozták genetikailag, hogy Kate-nek a leukémiás nővérének donorja lehessen. Tizenhárom év telt el azóta, Anna már sok minden odaadott magából, de most komolyabb dologról an szó: a veséjéről. Ahhoz, hogy Kate - akire azt mondták 3 éves korában, hogy csak pár évet élhet még - most 17 évesen még kaphasson egy kis időt, Anna egyik veséjét kell megkapnia. Az eddig engedelmes kislány most fellázad, és ügyvédet fogad. Nem más a tét, mint saját rendelkezési joga önnön teste felett. Más szóval: ezentúl ne a szülei döntsenek vele kapcsolatban orvosi ügyekben. A család már majdhogynem romokban hever, ez pedig újabb döfés a mindennapi életükbe. Sara és Brian a gyerekek szülei különbözően reagálnak az eseményre. Jesse, Kate és Anna bátyja, már elveszett lélek, drogozik, autót lop és az iskola WC-jét robbantgatja, meg ki tudja még mit művel, amikor nincs szem előtt. A házból is kiköltözött, helyette a garázs fölött lakik. Kate haldoklik, rövid időn belül meg kell kapnia Anna veséjét, hogy reménye maradhasson még pár hónapra vagy évre. Anna pedig egyfolytában vívódik önmagában, hisz imádja a nővérét, ugyanakkor felteszi a kérdést: ma a vesém, holnap mi. Gyakran változtatja a véleményét, de egy dolgot biztosan tud, ezt most végig kell csinálnia, és érezhetően nem mond el valamit, valami nagyon fontosat. Ügyvédje Campbell Alexander maga is titkokat cipel és már nagyon régóta nem figyelt oda a jogi dolgokon kívül senkire. Lehet ezúttal másképp lesz.

A történetben most Anna a főszereplő, és nem Kate, akinek mindig aktuális állapotára alapozzák a családi programot. Bár Sara és Brian nagyon sokat megtesz Kate-ért (a legtöbbet maga Sara) a legtöbb lemondást Annától várják el. Nem mehet táborba, szülinapi zsúrra is csak kis időre, a jövőjét tekintve álmodozni sem merhet egy távoli jónevű egyetemről, mert anyjában ilyenkor az fut végig: mi lesz akkor Kate-tel? Mi van, ha pont akkor Annától valami? (Helyesebben AnnáBól valami). Jesse-re már szinte nem is figyelnek, feladták, hogy foglalkozzanak vele, ahogy Jesse is csak Kate és Anna miatt figyel még a családra.

A legkedvesebb szereplő számomra Anna volt, aki korához képest nagyon is felnőttesen gondolkodik, ugyanakkor még mindig gyerek bizonyos dolgokban.

A legkevésbé Sarat az édesanyát kedveltem. Nem azért mert Kate miatt feláldozza a család többi tagját és többször is hangoztatja mennyire szereti a gyerekeit, MINDEN gyereketé, hisz természetes, hogy egy anya bármit megtesz gyermekéért, amit csak tud, hogy életben maradhasson.

SPOILER veszély!
Az olyan apró dolgok miatt nem szerettem őt, mint az, hogy:
- Röviddel Anna születése előttig még csak nem is gondolkodtak a neveken, annyira nem gondolt úgy gyermekére, mint egy gyerekre, hanem mint Kate megmentőjére.
- A másik pont ahol ez egyértelművé válik, az amikor Anna megszületik. A legtöbb anya első kérdése: egészséges? Sara azonban csak a köldökzsinór épségéért aggódik (ebből veszik le a szükséges őssejtet Kate számára) meg sem kérdezi mi van Annával.
- Amikor kiderül, hogy Kate számára még több dolog kell Annától, a tétovázó apának ezt mondja: Amikor Annát vállaltuk tudtuk, hogy Kate donorja lesz.
- És végül: a könyv elején panaszkodik, hogy némely orvos mennyire nem együttérző. Ezen felháborodását odáig jogosnak is tartom, amíg másik gyermekének szenvedését nem méri Kate-éhez és nem kezd el úgy gondolkodni, hogy mennyire szeretné sajnálni de nem tudja, mert Kate rosszabbul van. Erről csak annyit: ő sem különb az orvosoknál, akik láttak még ennél is sokkal csúnyábbat és napi szinten találkoznak súlyosan beteg emberekkel. Nem értem felháborodásának okát.
- A másik ami miatt haragszom rá az Jesse. Amikor Anna beadja a keresetet megállapítja, hogy biztosan ő is csak több figyelmet szeretne mint régen Jesse, és talán el kéne vinni egyszer moziba…. Mi van? Egy este a moziban biztosan sokat segít egy lelki beteg tinédzseren… Ha Jesset is így akarták megtartani a családban akkor nem is csodálom, hogy elveszítették.
- Anyáskodik Kate felett és mindig ott van neki, elintéz mindent, de SOHA nem kérdezi meg, hogy Kate mit szeretne. A betegségén kívül szinte semmit nem tud a saját lányáról, a legbensőbb érzéseit csakis Anna ismeri.
SPOILER vége.

Más szóval Sara iránt részvéttel viseltetek, de egyáltalán nem nőtt a szívemhez.

A történetet egy jó része egyébként személyes tapasztalatok alapján született meg. Jodi Picoult középső gyermeke ugyanis súlyos betegégben szenvedett, amikor kicsit volt. Mindkét hallójáratára tumor nőtt, ami nem volt rossz indulatú, de félő volt, hogy súlyos problémákat fog okozni. Majd’ egy tucat műtétet követően mára már jól van a fia, de elmondása szerint Sara belső tipródása ismerős számára.

A narrátorok egyébként mindig mások: Anna, Jesse, Brian, Campbell, Júlia, és Sara aki a múltra és a kezdeteket meséli el. Egyetlen egyszer sem Kate az elmesélő. Az ő gondolatait nem ismerjük meg. Mi is csak a betegségéről leszünk igazán jól informáltak.

Júniusban mutatják be a filmet Amerikában. Íme az előzetes.
Az édesanyát Cameron Diaz játssza, az édesapát Jason Patrick, Annát pedig Abigail Breslin, akit mostanában nagyon felkapott Hollywood. Legnagyobb meglepetésemre az ügyvédet Alec Baldwin játssza. Úgy tűnik, hogy visszatér? Jó színész, de Campbell a könyvben jóval fiatalabb nála, még csak 35 éves…. Alec Baldwin pedig 50! Arról nem is beszélve, hogy átírták a könyv végét! Pont attól volt annyira szívenütő, annyira emlékezetes. Az írónő maga is sajnálattal értesült róla a filmesektől, de mint mondta nincs mit tenni, és úgy érzi, attól még nagyon szépre sikerülhet a film. Lefogadom valamilyen habos-babos hollywoodi véget kreáltak neki. De majd meglátjuk, nem ítélek előre. Remélem, hogy nincs igazam.

A magyar kiadásról: igényesnek tartom, a fordítás nagyon jó, a borító is tetszik, de az eredeti még jobban, mert az szimbolikus értelmű (ahogy az idősebb nővér a fiatalabb vállára támaszkodik). Az eredeti cím is: My sister’s keeper annyira kifejező. A magyar címet nagyon szépen megoldották, mert az eredeti lefordítása igen kacifántosra sikeredhetett volna.

Jodi Picoult stílusa megnyerő és élvezetes. Még többet szeretnék olvasni tőle.

Biztos vagyok benne, hogy az édesanyákat nagyon szíven fogja ütni, én magam is végigbőgtem a végét. Apukák is olvassák csak el nyugodtan! Olyanoknak is akiknek beteg a testvérük. De mindenki másnak is szívből ajánlom, mert megtanulhatjuk azt is belőle, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik és sokszor sok minden kimondatlan húzódik meg a dolgok mögött.





Eredeti cím: My sister’s keeper.
Borostyán, 2009. május 1.

f-andi véleménye

Miután megkerestem a leesett államat, összeszedem gondolataimat.

Nem taglalom a tipikus amerikai családot, elég az, hogy van két testvér, a 2 éves Kate és az 5 éves Jesse, anyukájuk abbahagyta jogi pályafutását, hogy nekik szentelje életét, elég az apa fizetése a megélhetéshez. Ekkor a kislánynál a leukémia egy nagyon súlyos fajtáját állapítják meg. Itt kezdődik a regény.

Nem merülök bele, mit tehet meg Amerikában egy szülő, hogyan van rendelkezési joga a gyereke teste felett? Nem tudom, hogy megtörténhet-e a könyvben leírt esemény, vagy sem. Azaz feketén-fehéren leírva: kémcsövekben összehozhatnak-e a testvérrel azonos génkombinációt? Az anya, a szülők rendelkezhetnek-e az egészséges gyermekének szervei felett a beteg gyermeke javára? Stb…
Tény: A 13 éves Anna bepereli szüleit, mert információnk szerint nem szeretné egyik egészséges veséjét odaadni a rákos nővére számára. Ügyvédet fogad. Miközben a könyv lapjain keresztül megismerjük a rövidke per lefolyását, képet kapunk a Fitzgerald család történetéről, kálváriájáról, Anna megszületésének történetéről, Kate betegségéről, Jesse devianciájáról, a szülőkről.


Ennyit a történetről. Spoilereket nem írok, a könyvet mindenképpen érdemes elolvasni. Ha gyermekünk van azért, ha még nincsen, akkor azért.
Az olvasás közben érzett érzéseimet szívesen megosztom, a fülszöveget elolvasva ezzel semmi újat nem árulok el:

1. Anna egy gyerek. Egy 13 éves kislány, akinek fel kellene korábban nőnie. Aki egyre többet ért meg az élet nehézségeiből, aki mindenkinek a kedvére szeretne tenni őszinte bájával, természetességével. Aki nem csak Kate génazonosságában tökéletes, hanem egy okos, értelmes, segítőkész lány. De kinek segítsen. Magán? Szülein? Kate-en? Kételkedése az egész regényen végighúzódik.

2. Nem kedvelem Sarat, az anyát. De megértem. Soha nem szeretnék a helyében lenni, soha nem szeretnék elveszíteni gyereket, vagy a közelében lenni ennek az érzésnek. Átéreztem milyen nehéz lehet neki. Próbált ő jó döntéseket hozni, de az olvasás közben az derült számomra, hogy a beteg kislányért feláldozta a másik két gyerekét. Az ilyen mondatokért nagyon haragudtam rá: „Erre a kislányra csak abból a szempontból gondoltam, hogy tud-e majd segíteni a már meglévő lányomon. (….) …hiszen azt várom tőle, hogy megmentse a nővére életét.” Haragudtam rá, mert mindkét egészséges gyermekét elnyomta. Jesse magatartásával a peremen egyensúlyozott, Anna pedig annyira jó gyerek, hogy az irántuk való szeretetből teljesít minden szülői kérést. A nehéz helyzet elvakítja a gondolkodást, de itt voltak nagyon klassz éveik. De akkor is ilyen gondolatai voltak: „..ki tudja mikor következik be megint egy krízis? Márpedig ha bekövetkezik, szükségünk van Annára –a vérére, az őssejtjeire, a szöveteire- tehát kéznél kell lennie.”

3. Nagyon sajnáltam Jesse-t, akire nem figyeltek, aki mindig másodlagos tényező volt, akinek már 5 éves korától meg kellett érteni a felnőttek cselekedeteit, dolgait. Akit annyira megviselt a húga betegsége, hogy egyre mélyebbre süllyedt; egy eset utáni gondolatai „Valójában semmit sem gondoltam. Éppen csak valahol szerettem volna lenni – egy olyan helyen, ahol végre rám figyel valaki.”

4. Briant az apát igazán megkedveltem. Mint „férfiagy” sokkal tisztábban látta át az eseményeket, de félt ezt önmagának is sűrűn kimondani. Hezitált, de szimpatikus.

5. Campbell egy jófej ügyvéd. Számomra. Mondjuk az ő szerelmi szála nem kellett volna a történetben, de ettől eltekintve, ill. ezt figyelembe véve is tetszett a szerepe. Jó karakter. Julia tette a dolgát, számomra maradandót nem jelentett.

6. Kate. A beteg Kate. A halálos beteg Kate, akinek kevés saját gondolatát ismertem meg a naplószerű regényből. Mindössze az utolsó néhány oldalt szánta Picoult a lány gondolatainak tolmácsolására. Természetesen életét, betegségét, megpróbáltatásait megismertük. Aki a remélt 5 éves korát túlélte.

Mindenképpen ajánlom elolvasásra. Bevallom én nem sírtam a könyvön, mint sokan. A végén egyetlen könnycseppet elmorzsoltam. Inkább úgy fogalmaznám, hogy fontos gondolatot közvetített számomra a regény.
Inkább olyan élményt adott, amihez nyúlhatok, ha ilyen, vagy ehhez hasonló helyzettel találkozom.

A filmet várom, nekem semmi kifogásom nincs Cameron Diaz ellen, végülis idén már a 39.évét tölti.

Baldwint viszont én is idősnek találom.





Bejegyzés ideje: 2010. február 14.