Tessa de Loo: Ikrek

"Gyűlölöm ezt a nyelvet- fakadt ki Anna szívből jövően-, soha nem akartam megtanulni! Micsoda ostoba népség, az egyik butább, mint a másik. "Hello, baby!... " Ezek jöttek hozzánk a kövér fenekükkel, és úgy tettek, mintha ők hozták volna el nekünk a kultúrát. A világ urainak érezték magukat. - A felszabadítóink voltak- mondta Lotte szárazon. Anna érdesen felnevetett, s kesztyűs ujjával a kirakatra mutatott. - Azokat az idiótákat, még mindig hősökként tisztelik, igen te is láthatod, ennyi évvel a háború után, csupa amerikai és angol holmi, és persze semmi német. (...) Lotte kényelmetlenül érzete magát. -Nem értem -mondta tétovázva-, miért gyűlölöd ennyire az amerikaiakat? Semmi rosszat nem tettek veled."

Ilyen és ehhez hasonló viták, veszekedések, mély csöndbe burkolózások jelentek meg Anna és Lotte párbeszédeiben.
Spaban találkoztak egymással. Anna és Lotte.

Németek.
Testvérek.
Ikrek.
2 nő.
2 sors.
2 különböző élet.
Hogyan tudnak megbékélni egymással?
Hogyan tudják feldolgozni életüket?
Hogyan viselkednek, hogyan vetnek számot egymással 74 évesen, az elválásuk utáni 3. találkozáskor?
Kétszer nem sikerült.

Az Ikrek címen megjelent regény egy ikerpár életébe enged belesni. Anna és Lotte szüleik halála után kb. 6-7 évesen árvák maradnak. A segítőkész rokonok elválasztják őket egymástól: Anna a nagypapájához kerül, míg a beteg tbc-s Lotte Hollandiába költözik rokonok szárnyai alá.

Életük gyökeresen különbözik egymáséitól. Anna rokonai által fizikai kihasználásban, robotolásban, bántalmazásban, ezáltal egészségügyi károsodásban szenvedett, saját lábára állva tapasztalja meg a II. világháború szeleit, szenvedéseit, és nem egyszerűen jutott el arra a szintre, hogy megálljon a saját lábán. Erős asszony, aki sokat szenvedett életében, de soha nem adta fel a küzdelmet. Életerős alkat, aki képes a vidámságra is.

Lotte holland anyával, holland apával és holland testvérekkel élve más problémákkal tűzdelve éli meg a világháború borzalmait.

74 évesen, egy belga fürdőhelyen találkoztak véletlenül. (Elválásuk után ez a harmadik találkozásuk. Folyamatos egymásra mutogatásuk miatt kapcsolatuk szalmaláng életű volt.)
Mindennapos találkozásaik során megismerhetjük életüket, és részletes bepillantást nyerhetünk a 2. világháború német szörnyűségibe főleg azokba amik a németekkel, a német területen történtek.
Kevesebb információt kapunk a Hollandiában megélt borzalmakról. (Bevallom őszintén nekem hiányos volt ez a szál.)

A két asszony teljesen különbözik egymástól. A regény által megtapasztalhatjuk egy szimbiózisban lévő testvérpár elszakítását, ill. azt, hogy ennek következtében a külső tényezők és a személyiségjegyek mennyire befolyásoló tényezők lehetnek?
Az írónő Anna karakterének és életének bemutatását látta fontosabbnak, nekem olykor már túlzónak tűnt. Persze sajnáltam én is őt, de teljes szívemből megértettem Lottét is . Ő a csendesebb egyéniség, már gyermekkorukban is Annát választották ki a szereplésre. Ő a csendességével és szép hangjával szeretett volna mindig kitűnni. Beszélgetéseiket úgy alakította az írónő, hogy az olvasó sajnálhassa a sokat szenvedett testvért. Eszébe nem jutott kiemelni Lotte személyiségjegyeit, hogy beleláthassunk ő hogyan fogta fel elszakításukat, neki hogyan alakult lelki élete.
Lotte megbékélt sorsával, és nagyon hiányzott neki Anna, de ezt csak éreztem a regényből. Lotte, így 74 évesen, többször elgondolkodott a csere lehetőségén, azaz mi lett volna ha ő marad Németországban: vajon ő is túlélte volna az ottani megpróbáltatásokat? Ő volt az, aki már korábban szeretett volna a testvérével találkozni, de hamar belátta, hogy ez a találka nem volt jó ötlet:
"Anna közönyös arccal fordult feléje:
-(...) A legjobb, ha az ember rögtön kimondja a kellemetlen dolgokat...Tele várakozással jöttél ide, de én... megmondom őszintén.. én egyáltalán nem tudom, mi az, hogy... család..., mi az, hogy családi érzés. Bocsáss meg, egyszer csak visszatértél az életembe, mint valami női Lázár, és fogalmam sincs mivel is kezdjem. Már nagyon régen kibékültem a sorsommal, hogy egyedül kell lennem ezen a földön.. Nem tartozom senkihez, nem tartozik hozzám senki, ezek tények...Nem tudok segíteni neked.
-Dehát mi mégiscsak...ugyanazok voltak a szüleink- ellenkezett halkan Lotte. -Ez azért jelent valamit. Hogy tudjuk, kik vagyunk, mégiscsak tudnunk kell, hogy egyáltalán hogy kezdődött ez az egész.
Én pontosan tudom, ki vagyok: egy senki. És ez nagyon is megfelel nekem."

Ennek az élménye rányomta erre az öregkori találkozásra a bélyegét, és kissé félve találkozott napról-napra testvérével, hogy lassan kibontakozzon történetük.
A könyvet a maga csendességében fejeztem be, csuktam be. Elgondolkodtam, és meghatódtam.

A regény oldalai között kibontakozó életükről Tessa de Loo egy jó történetet alkotott. Számomra sok volt a történelem, szerettem volna több információt kapni a Hollandiában élő Lottéról, hogy nem tűnjön egyértelműnek, hogy Anna volt a jó, a jobb.

Köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!

Geert Kimpen: A kabbalista

3 könyv félbehagyása után, azt hittem, hogy olvasási-válságban vagyok, így duplán örülök, hogy ezt a könyvet sikerült befejeznem.
„A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is.”
A kabbalista egy fordulatos, izgalmas, cselekménydús regény. „Ez a regény egy alig ismert, 16. századi rabbi, Chájim Vital története. Ő volt az, aki lejegyezte minden idők legnagyobb kabbalistája, Jicchák Luria tanításait. Vital rendkívüli tehetsége nélkül a Kabbala titkai nem maradhattak volna fenn élő hagyományként mind a mai napig.”

A könyv Chájim Vital életének néhány évét öleli fel. Betekintést nyerünk a 25-27 éves Chájim életébe, aki képességeiben, a hittel való foglalatosságában felülmúlja a vele egyidőseket.
Édesapja szemefénye volt a fiú, akit –éppen emiatt- féltestvére (Józsué) megvetett, utált. Chájim az alkímiával is kapcsolatba került, míg végül a kabbala tanulmányozásánál kötött ki. A könyv elején ezen gondolatokat jegyeztem le az olvasás közben: „Chájim egy önelégült beképzelt fiú, azt hiszi, ő az Isten, ő lesz egyszer a nagy mester. Nagyon fiatalon, 25 évesen Cordovaro mester tanítványa lehetett, ebből a szempontból ott volt a tojáshéj azon a bizonyoson…., a többi negyvenes férfi egyáltalán nem nézte jó szemmel Chájim ténykedését.”
Cordovaro halála után csalódottan vette tudomásul, hogy továbbra is tanítvány marad, mégpedig Jiccháké, aki egész addigi életében a Kabbalát tanulmányozta, miközben feleségét és lányát elhanyagolta. Chájim szerelemre lobbant a lány, Francesca iránt, de a szerelmük tiltott volt. Jicchák kihasználta legfontosabb tanítványát, megíratta vele élete nagy könyvét. Mi történik Chájimmal? Hogyan alakul kapcsolata Tanítóival, a Tanítvány-testvéreivel, a nőkkel? Hogyan alakul élete, illetve mi lesz a legfontosabb életében? Mi a kabbala? Ezekre a kérdésekre kaptam meg a választ, miközben megismertem a többi szereplőt, akik vagy maguk mellé állítottak tetteikkel, vagy ellenségeimmé váltak.

A történet olvasása közben képet kapunk a zsidóságról, törvényeikről, a tóráról. A kabbala lényegét nem ismertem, így a történet alakulásán olykor nagyon meglepődtem. Bevallom egy kicsit mesének tűnt számomra, hiába tudtam, hogy valós történeten alapul. A könyvben számottevő beteg vagy beteges (nem természetes ill. természetellenes) gondolatokkal, tettekkel szenvedő embereket ismerhetünk meg, akiket vagy sajnálunk, vagy elítélünk; van, akit első percben utálunk, van akit nem. Ezek az ember- és jellemábrázolások nekem nagyon tetszettek, hitelesen tudtam magam elé képzelni a regény szereplőit.

Néhány kérdés bennem is felmerült az olvasás közben: pl. Szerethet-e valaki annyira egy Tanítót, egy embert, hogy az életét adja érte (miközben mi érezzük, hogy manipulálja őt)? Meggyűlölheti egy kamaszkorban lévő lány az édesanyját annyira, hogy meg akarja őt ölni, miközben az édesanya semmiben nem hibás? Hogyan megy végbe a tanulási folyamat a tragédiáink, a problémáink hatására? Hogyan alakíthatjuk az életünket?
„Naplójában egyszer úgy jellemezte az életét, mintha egy labirintusban bolyongana, melyben időről-időre választás elé kerül, döntenie kell, hogy sötét vagy világos ösvényen induljon-e tovább. Vajon minden választással másként alakulna élete regénye? Vagy ezek csak fordulatok lennének, amelyek a lényegen, a történet kifutásán mit sem változtatnának? Vagy az összes lehetséges élet párhuzamosan zajlik, és ő az, aki csupán ezt az egy változatát érzékeli?”

Összegzés: nem vagyok a kabbala híve, a könyvet érdekes, izgalmas, ismeretterjesztő regényként fogtam fel.

Scharten-Antink - Giorgione

„Zúgnak a harangok! Hirtelen kondult meg mindahány, és mint förgeteg, beléhasítanak az őszi délután álmatag csöndjébe. Fönt, a San Marco harangtornyában szinte mámorosan kavarog a zengő-bongó hangorkán. Válaszul a tér túlsó végéből fölcsendül a San Geminianó éles, átható csengettyűszava.”

Giogio da Castelfranco (1477/78-1510) a reneszánsz vezető velencei mestere. Az életrajzi adatok meglehetősen hiányosak. Életműve nagy részét alig több mint tíz év alatt alkotta.

Scharten-Antink könyvében Giorgionét gyerekként ismerjük meg, amint máshogyan szemléli az őt körülvevő világot. Elbűvöli a színek és formák játéka, a zene szeretete. Már ekkor gyönyörűen énekel, és varázslatos hangja egész életében vele tart. Bellini mester egyengeti kezdeti próbálkozásait a festészetben, és Giorgione gyorsan tanul. Mestere minden szavát issza és tiszteli. Gyakran énekel a műhelyben, hogy felpezsdítse a munkával töltött órák hangulatát. Amikor a sjaát útjára lép, olyan kérdések kezdik foglalkoztatni amelyek a festészetet a többi művészeti ág fölé sorolják. Nagy kihívásnak tekinti, hogy hogya lehetne a szobrok három dimenziós varázsát a vásznon is létrehozni. Ifjúként Giorgione találkozik a mindent elsöprő szerelemmel, Ceciliával, akit azonban apja máshoz ad feleségül, mert nem bízza lánya jövőjét egy festőre. Cecilia iránt érzett szerelme az utolsó percig elkíséri, szenvedését enyhítendő több képben megörökíti vonásait, hol Mária, hol Vénusz alakjában, de alkotását sosem találja méltónak Ceciliához. Giorgione rövid élete alatt Velencében többször pusztít a pestis, és végül a festőt is eléri a gyilkos kór.

Ez a történet a festészet a zene és egy nő iránt érzett szenvedély egyvelege. Vermes Magda csodálatos fordításának köszönhetően olykor-olykor vissza kell ugrani egy bekezdés elejére, hogy élvezzük a nyelvezet szépségét. Giorgione élete maga a színtiszta alkotóművészet, melynek ihletője egy nő. A könyv oldalait olvasva a korabeli Velencében barangolhatunk, meghallgathatjuk a Szent Márk tér harangjainak csodálatos játékát.

Jacqueline Van Maarsen: Barátnőm, Anne Frank

Ezt a könyvet meg szerettem volna venni,csakvalahogy sosem került rá sor,és már épp feledésbe merült mikor megláttam a könyvtárban.Igy elolvasva már örülök,hogy nem adtam rá ki pénzt.

A könyv ciméből arra következtettem,hogy miután olvastam az Anne Frank naplóját,most egy másik ember szemszögéből is megismerhetem Annet.

Tévedtem! A könyv 210 oldalas,ennek ellenére Anneról a 100.oldalon!!!!!!!!!!esik először szó,akkor is pár oldal erejéig....

Hogy akkor miről szóla könyv??? Jacquelineről nagy vonalakban,a háborúról nagy vonalakban,csupa olyasmit ir le amit már ezerszer olvashattunk-például a sárga csillag viselése,a deportálások,az éhezés,a bújkálás stb. Semmi olyat nem irt amit hasonló könyvekben nem olvastam,és magát Jacquelint sem ismertem meg...viszont szövevényesen leirja családja történetét-kezdve az anyai nagyszülőktől,egészen a sarki pékig mindenkit,és egy idő után már azt sem tudtam ki kicsoda.....

Anne Frankhoz füzödő barátsága nekem csak jó ismertségnek tűnik,bár Anne többször megemliti őt naplójában(amit a háború után édesapja kiadat,Anne Frank naplója cimen)és bár olvastam a naplót nem igazán emlékszem Jacquelinre.... egy -két levél fotója található a könyvben-amit állitólag Anne irt a szerzőnek,és jó pár fotó a szerző családjáról.

A szerző azt irja a zárszóban,hogy nem szivesen árulja el senkinek,hogy ki is volt a barátnője......akkor minek irta meg a könyvet????

Anyám borogass!!!!!!!!!!!