Köszöntünk az nlc "Könyvmolyok" fóruma törzstagjainak blogján! Itt gyűjtjük és véleményezzük az általunk elolvasott könyveket. Jó szórakozást!
2012. augusztus 10., péntek
Lissa Price: A testbérlők
2011. május 16., hétfő
Robert J. Sawyer: Lélekhullám
Robert J. Sawyer Nebula-díjas regénye komoly tudomány- és vallásfilozófiai kérdésekre keresi a választ, de emellett egy pillanatra sem felejt el izgalmas kriminek maradni."
A Nebula-díj emlegetése felkeltette az érdeklődésemet, számos általam igencsak megbecsült könyvet jutalmaztak már ezzel a kitüntetéssel (Neurománc, Randevú a Rámával stb.), éppen ezért a Lélekhullámtól is legalább hasonló mélységet és izgalmakat vártam. A másik indok az érdeklődésemre pedig a szerző későbbi könyve, a Flashforward volt, mivel nagyon jó könyvnek találtam.
A két fő tudományos szál mellett - a lélekhullám megtalálása illetve lemásolt emberi tudat alapján létrehozott MI-k kordában tartása - a főhős Hobson és felesége kapcsolatába is betekintést nyerünk, mely többek között a titokzatos gyilkosságsorozat alapját is adja. Ez a vonal elég nagy hangsúlyt kap, így senki se számítson egy akciódús sci-fi könyvre, a gyilkosságsorozat és a nyomozás is csak a könyv második felében kerül majd előtérbe.
Szerintem egy jó scifi esetében az is fontos, hogy láthassuk, miképpen befolyásolja egy tudományos felfedezés az emberi társadalmat és milyen rövid vagy hosszútávú hatásai lesznek. A lélekhullám esetében időnként különböző hirdetések és híradások szakítják meg a cselekményt, így értesülünk Hobson felfedezésének globális hatásairól. Ebből nem sok van, de elgondolkodtatóak, nagy hiba lett volna Sawyer kihagyni egy ilyen ziccert.
Hamar végigértem a történeten, viszont olyan érzésem volt, hogy talán szerencsésebb lett volna kevesebb szálon vezetni az eseményeket. Kicsit úgy éreztem mintha az író maga se tudta volna eldönteni, hogy ezek közül melyik érvényesüljön jobban. A hálózaton kószáló önálló MI-k ötlete ugyan nem újkeletű dolog (a könyv megjelenésekor sem volt az), ebben a kontextusban nyilván inkább a halhatatlan lélek, a tudat megbontásának és változtatásának lehetősége volt a fókuszban, de szerintem még lehetett volna tovább is bontogatni a Peter-Cathy szál helyett. Kár, mert ebben még lett volna potenciál.
Kellemes kikapcsolódást nyújtott, sok kérdést vet fel, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni. Személy szerint a lezárással nem voltam kibékülve, szerintem jobban jártunk volna egy nyitott befejezéssel.
2011. február 10., csütörtök
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Menekülési kísérlet
"Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől. Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.Eddig sajnos nem volt szerencsém a Sztrugackij fivérek munkásságához, de ami késik nem múlik. Tapasztaltabbak véleménye szerint más Sztrugackij művekhez hasonlítva ezek mindenképpen halványabbak, én ezt nem tudom megítélni. Önmagukban nézve őket, úgy érzem sikeres volt az első találkozás, kedvező benyomásokkal, mindenféleképpen lesz folytatás. Csak még nem tudom mi következzen?
Az első kisregény a Szivárvány nevű bolygón játszódik ahol elszánt tudósok kutatják a hullám nevű jelenség természetét valamint a null-transzportot. A kísérletek azonban hirtelen kudarcba fulladnak, a bolygó lakosságát pedig minél előbb evakuálni kell. Ártatlan gyerekek, művészek akik új benyomásokért jöttek a bolygóra, a tudománynak élő mérnökök, turisták és sokan mások. A mentőhajó raktere igencsak szűkös, így nem kétséges, hogy nem mindenkit és mindent lehet megmenteni, mielőtt a közeledő hullám eltöröl mindent a felszínről.
Ki vagy mi a legfontosabb ilyenkor, hogyan lehet ezt eldönteni? És vajon kinek a feladata eldönteni? Milyen érzés lehet az embernek szembesülnie azzal, hogy élete munkáját már sosem ismerheti meg a jövő generációja, hogyan lehet elfogadni a lassan de biztosan közeledő véget? Ennél jóval több morális kérdés merül fel az alig százharminc oldal alatt, igazán elgondolkodtató olvasmány. Kicsit talán hosszabb a felvezetése, mint kellene.
A Menekülési kísérlet című kisregényben Vagyim, a strukturalista nyelvész egy Saul nevű fura alak felbukkanásának köszönhetően egy teljesen ismeretlen bolygó felé veszi az irányt a pilóta Antonnal karöltve. Az újonnan felfedezett bolygón azonban ruhátlan, elkínzott emberszerű lényeket találnak fogvatartók gyűrűjében. Noha nem értik egyértelműen a helyzetet, mindenképpen közbeavatkoznak, hogy valamiképpen segítsenek az idegeneknek. A középkori szintű társadalom tagjaival szót érteni nem egyszerű, ez pedig még további problémákat okoz. Ez a kisregény szerintem még izgalmasabb mint az előző és talán még fontosabb témát feszeget. Milyen szabályok uralkodnak ezen a bolygón, kitől is kell tartani? Szabad-e egy fejletlenebb társadalom történelmébe avatkozni akár a legnagyobb jószándékból kifolyólag? Nem okoz-e ez nagyobb kárt, mint hagyni egy társadalmat fejlődni a maga útján és tanulni a hibáiból? A felvetés nem is alaptalan, láthattunk már erre példákat a múltban.
Igazán szórakoztató és elgondolkodtató mindkettő kisregény, végeredményként pedig azt mondhatom, hogy az első találkozásom a Sztrugackij fivérekkel roppant jól sikerült, már gondolkodok is rajta, mit olvassak tőlük legközelebb.
2010. december 31., péntek
Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse
Utolsónak Raana Raas Csodaidők - Az ogfák vöröse c. könyvét olvastam idén. Természetesen a Moly hatására, mert hihetetlen rajongótábora van ott, és Eta (Görgey Etelka), az írónő is aktív tagja a Molynak, jó kapcsolatot alakított ki az olvasóival.2010. október 27., szerda
Douglas Coupland:Barátnő kómában
A végzet felé haladunk .A jövő még nem létezik.A sors a lúzereké."
Jared 1979 Januárjában tizenévesen meghal...Ő meséli el barátai -Richard,Pam,Wendy,Linus,Hamilton,és Karen életét.
Érdekes ,fura hangvételű történet,kis fantasy beütéssel.
Karen és Richard tizenhét évesek,életük első szeretkezése után Karen pár szem válium és kis alkohol után kómába esik...előtte még zavaros beszélgetésükkor egy levelet ad Richardnak...Karennek látomásai vannak egy sivár,sötét,és hideg világról ahol mindenki halott...
Karen kómája túl hosszú, túl értelmetlen...barátai szép lassan felnőnek,próbálnak értelmet találni az életben,szerencsét próbálva útnak indulnak,hogy aztán ugyanott találkozzanak újra-Karen ágyánál.
Richardnak elég sokk Karen kómája-amire az orvosok sem találnak magyarázatot-de mikor közlik ,hogy Karen terhes Richard végleg elveszti a talajt a lába alól...
Mindannyiuknak megvan a saját démonja a drog,vagy az alkohol.
"Miért tűnik az élet olyan hosszúnak és rövidnek egyszerre?"
Karen tizenhét év,tíz hónap,és tizenhét nap kóma után felébred...elkezdődik az élete..még emlékszik az utolsó házi feladatára,arra hogy tizenhét éves...
Karen gyorsan alkalmazkodik a világhoz,újságok,tévék ostromolják.Lányára ugyan idegenként tekint de Richard iránt érzett szerelme változatlan.Barátait olyannak látja amilyenek...egyikük sem találja a helyét,egyikük sem boldog.
Aztán Jared a halott barát újra megjelenik az életükben,és vele együtt eljön a világvége is.....
"...A jövő nem jó hely.Sötét és könyörtelen,s minden értelmetlenné vált benne."
Szürreális,érdekes,és izgalmas könyv az életről,annak értelméről, a boldogság keresésről.Nekem már maga a kóma köré épült sztori is elég lett volna,de így még egyedibb lett.Egy kis idő kellett mire átálltam a furcsa hangvételre és stílusra,de nagyon illet a történethez.Akinek tetszett az Öngyilkos szüzek-hangvétele,stílusa,története ,ezt a könyvet is igazi csemegének fogja tartani.
A furcsa borító,és cím ne tartson vissza senkit.Élvezettel olvastam minden egyes sort bár alapvetően távol áll tőlem ez e világvége hangulat az összes kellékkel együtt,ez most nagyon jóra sikerült.
2010. szeptember 22., szerda
Steven Hall: CáPAca - Rorschach-játszmák
Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.
Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?
A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.
Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???
Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.
Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket. Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.
2010. augusztus 28., szombat
Cory Doctorow: Kis testvér


2010. február 1., hétfő
Raana Raas: Árulás (Csodaidők 3.)
Hogy milyen könyveket tartok abszolút tökéletesnek? Először is olyanokat, amik akkor is velünk maradnak miután elolvastuk őket, álmodunk róluk miután párnára hajtjuk a fejünket és töprengünk mi lett volna ha ez és az a szereplő nem így vagy úgy döntött volna. Vajon mi történt volna? Más lenne a végkifejlet, más lenne a hatása, vajon más szemmel nézném az egészet? És persze ott az örök kérdés vajon milyen lesz a folytatás és mikor jelenik végre meg? Másodszor pedig tartsa bennem a lelkesedést és ha leteszem a könyvet akkor is vágyakozó szemekkel nézzek az irányába. A negyedik rész ha minden igaz idén tavasszal várható, szintén magán kiadásban. Tehát érdemes figyelni a Csodaidők honlapját!
Addig is azok, akik már olvasták a harmadik részt, olvassák el - ha szeretnék - a negyedik rész első fejezetét.
2009. december 5., szombat
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
a világ ennek a fantasztikus (igazából sci-fi) könyvnek köszönhetően bár gyerek tévéműsorokban már rengeteget bizonyított, több Nickelodeon műsor készítésében részt vett. A történet alapja nem újdonság, láttunk, olvastunk már hasonlót, mégis magával ragad az egész történet az elejétől fogva. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az ami ennyire megfogja az embert. Például a jól kidolgozott történet és karakterek. Akár valós személyek is lehetnének, főleg azt figyelembe véve, hogy mindegyiknek van valami hibája, egyikük sem ma született bárány. Meg kell azonban vallanom, hogy bár Katniss jó ember mégsem nőtt a szívemhez és Haymitch sem lesz a kedvenc antifőhős-aki-valójában-jó karakterem, de azért elég erősre sikerültek. Főleg az előbb említett két ember, ők ketten érezhetően a legerősebbek a sztoriban. És ne feledkezzünk meg Peeta-ról sem, aki azért ott van a szeren (nekem ő a személyes kedvenc). A történet pereg, és a már említett Battle Royale-lal ellentétben nem részletezi annyira a haláleseteket, de a belső vívódások itt is végigkísérhetők és átérezhetők.Remélem jövőre a második rész magyar kiadása is a polcokra kerülhet!
2009. január 28., szerda
Stephenie Meyer: A burok
Pár hónappal azután, hogy kiderült magyarul is megjelenik a Twilight, az Agave kiadó bejelentette, hogy jó voltukból Stephenie Meyer másik sikeres regénye (The Host) is eljut a magyar olvasók kezébe. December elejére be is váltották az ígéretüket, így örömmel leptem meg magam Karácsonyra, mondván ne csak másokat, magunkat is kényeztessük egy kicsit abban az időszakban.A magyarországi start igen érdekesre sikeredett. Az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, amelyből aztán egy kreatív Brain-Storming kerekedett, és igen hamar meg lett a győztes "A Burok" hangzatosan igéretes és dicséretre méltó kiötlésével.
Parazita. Földönkívüli. Hódítás.
Ha a fülszöveget elolvassuk, tulajdonképpen ez a három szó jut eszünkbe, majd kezd piros fényekkel villogni a fejünkben. Majd gondolatban odakúszik egy egyenlőség jel is, mellé pedig az, hogy: "Lerágott csont."
Az eredeti kiadás még tavaly év elején jelent meg Amerikában, éppen az Alkonyat harmadik (Eclipse) és a negyedik (Breaking Dawn) része között. A rajongók éppen izgatott és türelmetlen várakozás lázában égtek, az írónő pedig úgy gondolta ezzel talán kicsit kárpótolhatja őket a hosszú várakozásért. A hatás nem maradt el, ez a könyve is - csak úgy mint az előzőek - stabil helyet biztosított magának a The New York Times Bestseller Listáján.
A történet egy műtéttel kezdődik, melynek segítségével azon melegében betekintést nyerhetünk abba, miként is történik az idegenek beültetése az emberi testbe. Az aktuális emberi test Melanie Stryder, aki csodával határos módon csak most, annyi év óta tartó megszállás után került Hajtó kézre. A kiválasztott lélek - akit azon célból tesznek Melanie testébe, hogy feltörje a lány emlékeit és a többi bujdosó ember helyét megtudják – immár a nyolcadik bolygóján jár.
Sosem maradt egy bolygón egy életnyi idővel tovább, nem akart újjászületni sehol sem. Így nevezik el Vándornak. Miután Vándor magához tér - immár Melanie testében – megpróbál minél több információra rátalálni a lány elméjében, de Mel sokkal erősebb, mint várta. Mi több, egyre határozottabban ad hangot saját véleményének, amely legtöbbször nem túl hízelgő Vándorra és népére nézve. Egy váratlan fordulat következtében a két lány szövetséget köt. Vándor és Melanie érzései lassacskán eggyé válnak, így nem meglepő módon Vándor is beleszeret Jared-be és féltőn gondol Jamie-re akiket eddig csupán emlékeiben látott. Mint az sejthető megtalálják azt a helyet, ahol egy maroknyi bujdosó befészkelte magát. A fogadtatás azonban nem túl kellemes… Fájdalmakkal teli idők várnak rájuk. Melanie lelkileg, Vándor pedig testileg-lelkileg szenved. Az emberek nem bíznak benne, többször megpróbálják megölni, még Jared sem képes hinni a lehetetlent… Nincs más hátra, mint türelemesen várni, tűrni és reménykedni, hogy egy nap belátják nincs mitől tartaniuk, nem a veszélyt hozta rájuk. Az életet bonyolítja még egy szerelmi négyszög is. Hisz Melanie szerelmes Jaredbe, így Vándor is így tesz, hisz az érzéseik túlnyomóan közösek, Jared pedig szerelmes Melanieba, de Vándorral szemben nem táplál hasonló érzelmeket. Aztán belép a képbe még valaki, aki meg nem Melanie testébe szerelmes, hanem Vándor lelkébe…. (Kicsit kusza, mi? :D Ne aggódjon senki, hamar át lehet látni, csak én fogalmaztam meg kissé bonyolultan! :P)A hosszú kaland során a két lány megtanulja másképp nézni a dolgokat, mind a saját mind a másik faj esetében. Az emberek nem olyan érzéketlen gyilkoló gépek, a lelkek pedig nem olyan rossz szándékúak, mint azt eddig gondolták. Egy váratlan látogató felbukkanása választás elé állítja Vándort, az események pedig még jobban felpörögnek…
A „Lerágott csont”-tal kapcsolatban alaposan tévedtem. És ennek örülök. Ahelyett, hogy globálisan, hősök hajmeresztő mutatványain keresztül vezetne minket végig a történeten, pár tucatnyi ember és egy földönkívüli történetén keresztül ismerhetjük meg ezt a képzeletbeli, ugyanakkor félelmetes világot.
Most pedig térjünk rá a kényes részre:
Kiknek is ajánlom a könyvet?! Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek, de úgy érzem kicsit felelőtlen lennék. Én személy szerint nem ajánlom azoknak, akik az Alkonyat lázában égnek, és még csak pár hete olvasták a könyvet. Hogy miért? Az ok egyszerű: félő többen egy kis Bella/Edward pótlékot keresnének ebben a könyvben ez pedig nem a megfelelő kiindulási pont ennek a regénynek! Teljesen más a története és a hangulata. Én is csak azután olvastam el, miután kissé lecsengett bennem az „Alkonyatizmus” láza.
Ellenben mindazoknak ajánlom, akik szeretik Stephenie Meyer stílusát és lelkivilágát vagy akik egy izgalmas és lelket melengető történetre vágynak. Azoknak is, akik még nem olvastak Meyertől egy sort sem, vagy azoknak, akiknek vámpíros történet nem igazán jött be, de szeretnének valami újszerű földönkívülis megszállást olvasni.
Ha valaki még hezitálna, az Agave az első fejezetet nyilvánossá tette.
Remélem ebből is film lesz egy szép napon!
Itthon kemény kötésben és az eredeti borítóval jelent meg. Én azt mondom: jó választás volt!

Borostyán, 2008. január 28.














