2011. augusztus 31., szerda

Chaim Potok: A nevem Asher Lev

Számomra ez egy tökéletes könyv volt. Potok eddig kimaradt az életemből, de hogy miért??? Sajnálom, hogy eddig nem vettem kézbe a könyveit. Mindenképpen pótolni fogom.

Persze nagy előny volt már az is, hogy a zsidóságról volt szó, hiszen nagyon élvezek, falok minden ezzel kapcsolatos művet. Nem utolsósorban pedig eszméletlen jól megírt könyv.

Ki is az az Asher Lev? Ő maga sem tudja biztosan. Ő is keresi élete értelmét, ami akár lehet a haszid mozgalom követésében, de akár a festészetben való elmerülés is. Mindkettő egyforma, elsöprő erővel van jelen az életében szinte születésétől fogva, így tényleg elmondható, hogy a hatás nem kicsi egyik oldalról sem. A hagyomány, az Írás betartása, követése a szülők felől első számú követelmény (lenne). De mit tehet Asher, ha másik oldalról pedig tudja, hogy érzelmeit, indulatait, gondolatait csak a festészeten keresztül tudja megjeleníteni, feldolgozni.

Gyermekkora óta keményen küzd, hogy önálló, szinte már félelmetesen felnőttes gondolatait, érzelmeit kifejezésre tudja juttatni. Az bizonyos, hogy ez a környezetére rendkívül érzékeny fiú nem mindennapi tehetséggel van megáldva, ugyanakkor pedig a másik oldalról nyomja-vonzza őt a fanatikus Istenkeresés is. És a kettő valahogy nem akar összejönni. Legalábbis kritikusai, segítői szerint nem. Egyiket sem lehet teljes odaadás nélkül "csinálni". Ezt ő is érzi, így még nehezebb.

Apja a nagy tekintéllyel bíró rebbének dolgozik, elsősorban üldözés alatt álló zsidókat menekítenek ki Oroszországból. Munkája nagyon nagy horderejű, minden hitével, erejével Istennek szeretne megfelelni. Nem érti, nem fogadja el Asher tehetségét, az ördög művének tartja az egész jelenséget. Még akkor is ellenáll, amikor maga a rebbe biztatja Ashert, hogy próbálgassa szárnyait.

Édesanyja az, aki a maga módján és lehetőségeihez képest próbálja Ashert támogatni, bátorítani. Nagyon sajnáltam őt. Gyakorlatilag kettészakadt férje és gyermeke között. Csodálkoztam, hogy a szíve nem szakadt meg! De talán az is! Az enyém biztosan!

A fiú "karrierje" egyre felfelé ível, sikert sikerre halmoz, kiállítások sorozata követi egymást. De aztán elérkezik AZ a kiállítás. A szülei is hajlandóak végre ellátogatni, megnézni a képeit. De mi fér még bele az elfogadhatóság határai közé? Krimibeillő izgalmakkal tűzdelte teli a szerző a jelenetet, tényleg megindító és elgondolkodtató volt.

Mindamellett, hogy a szívem végig Asherért dobogott, a családját is nagyon megszerettem, megértettem. Segíteni biztos nem tudtam volna.

"Ha választanod kellene az esztétikai vakság és a morális vakság között, te melyiket választanád?"

Matti Rönkä: A határjáró

Ez elég gyengécskére sikeredett! Azért persze továbbra is skandináv krimi fan leszek, de úgy látszik, minden azért nem lehet tökéletes! :-)

Napjaink Helsinkijében járunk, az orosz maffia a fennhatósága alatt tartja szinte az egész alvilágot. A magánnyomozóként ügyködő Viktor Kärppät is behálózza a szervezet, mi több, maga a keresztapa tart igényt a férfi szolgálataira. Kiterjedt kapcsolattal rendelkezik mind a rendőrség, mind az alvilág berkein belül is.

Mindeközben próbál megküzdeni a társadalom előítéleteivel. Nincs könnyű dolga, mivel hogy ő egy Sortavalában született szovjet, állampolgár így a finnek túl orosznak tartják, az oroszok meg már igencsak finnek. Szóval nem egyszerű a helyzete.

Kevésbé vérengzős, ámde annál fajsúlyosabb, öldöklésmentes feladatokat bíznak rá. Már majdhogynem megesik a szívünk hősünkön, de azért ennyire nem ártalmatlanok ezek a megbízatások. A férfi jobbára már szabadulna ettől az életformától, mint a családi háttér által rávetülő árnyékoktól is. Persze pont ilyenkor adódik egy újabb megkeresés, amikor is egy eltűnt nő nyomait kéne felkutatni. A dolgot csak nehezíti, hogy a nő családjában szintén az alvilágban ügyködő rokonok is vannak.

Emellett persze vannak folyamatban lévő, pitiáner kis ügyei is, egy kis csempészés, hamis igazolványokkal való üzérkedés, és még cseppnyi magánélet is belefér.

A szerző betekintést nyújtott a finn-észt-orosz határállomásokon történő bűnözésekről. Ez mondjuk érdekes volt, bár néha itt is a zavarosban halásztam, ki kicsoda, melyik népcsoportot hova helyezzem el, bár Rönkä a könyv elején próbál útbaigazítani minket.

Szóval összességében nekem ez a krimi nem nagyon jött be. Picit erőltetett volt, a sok név totális keszekuszaságba csapott át a szemeim előtt. Másrészt olyan nagyon nem is izgultam, sőt... Kicsit bővebben kitérhetett volna a családi háttér nyomasztó részleteire. A főszereplőről így nem igazán tudtam meg sokat, csak azt, hogy lót-fut egyfolytában.



S. J. Watson: Mielőtt elalszom

Hű, ez bitang jó könyv volt!

Nem egykönnyen hajtottam álomra a fejem, két okból sem. Az egyik, hogy bár már szinte kiesett a fáradtságtól a kezemből, alig bírtam esténként félretenni, másrészt pedig alig mertem elaludni a témája miatt. :-)

Vajon milyen lehet minden reggel arra ébredni, hogy fogalmunk sincs ki a mellettünk szuszogó férfi, hol vagyunk, kik néznek ránk vissza a fürdőszobában kiakasztott fényképekről. Ráadásul saját tükörképünk sem mond nekünk semmit kilétünkről. Szerintem félelmetes.

Christine pont ezt éli át napról-napra. Mivel egy jó pár éve történt autóbalesetben elvesztette emlékezőképességét, minden reggel egy újabb kétségbeesés, rettegés, hogy és miért került ő oda, és ki is ő valójában. Az elmúlt húsz évből szó szerint semmire sem emlékszik. Nagyon lassan folydogál az elején a történet, bár cseppet sem unalmasan. Szép lassan kapjuk az információkat kis dózisban. A nőnek minden újabb nap egy hatalmas küzdelem, hogy megtartsa azokat a pici információmorzsákat, emlékképeket, amiket nagy nehezen megszerzett. Arra nagyon hamar rájön, hogy az emlékei által talál rá saját magára is.

Egy orvos tanácsára - akinek a jó szándéka, mint mindenki másé is, kétséges - minden este leírja egy naplóba az aznap birtokába került emlékeket, tényeket. Persze a naplót is minden reggel valahogy újból meg kell találni, hiszen fogalma sincs ébredés után, hogy egyáltalán létezik ez a számára létfontosságú dokumentum.

Ben, a férje is támaszt nyújt neki, évek óta viseli el ezzel a fogyatékossággal élő feleségét, napról-napra újból elmeséli neki életük történetét. Szeretete, támogatása úgy tűnik, Christine számára elengedhetetlen.

Szövevényes családi háttér bontakozik ki előttünk, a végén már Christine mellett, én sem tudtam kiben lehet megbízni.

Watson psychothrillere feladta nekem a leckét. Mindvégig talány volt számomra a történet kimenetele, bár bizonyos kapcsolatokat, gyanús alakokat azért én is felfedeztem benne.

A végén már szinte a végletekig feszíti a húrt, minden idegszálammal őrlődtem, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlen nővel, nagyon drukkoltam neki(k).

Na, szóval tényleg nagyon tetszett, jó kis izgi könyv!!!



Dave Eggers: Ahol a vadak várnak

Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve. Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érhető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.


Nancy Madore: Megigézve = Enchanted

Létező vagy nem létező prűdségemet próbáltam legyőzni ezáltal a könyv által. Úgy gondoltam, belevaló, vagány leszek és elolvasom. Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam. Azt a fülszövegből megtudtam, hogy tizenhárom klasszikus mese került átalakításra erotikus történetekké. Közelebb azért ez sem vitt a dologhoz.

Az ajánlóból az is kiderült, hogy semmiképpen nem a durva pornó volt a cél, és ez igaz is. Viszonylag tényleg finoman van megoldva a dolog.

Az írónő célja a könyvvel elsősorban az volt, hogy az ellaposodott, megfáradt kapcsolatokat picit felrázza, az érzékiséget újból előhozza a nőkből és a férfiakból is egyaránt, bár a könyv szerintem tényleg elsősorban nőknek szól, de talán működik az energiahullám áradása... A fantáziánkat szeretné felrázni, hogy másképpen, többféleképpen is lehet!?

Attól függetlenül, hogy azért tényleg izgalmas volt a nagy részét olvasni, néhol nagyon nevetséges volt, és azokon a pontokon mindig megakadtam.

2011. augusztus 25., csütörtök

Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén

Az árnyékvilág peremén Brent Weeks Éjangyal Trilógiájának második kötete. A hibátlan első rész után nagyon vártam a folytatást. Mivel egy sorozat középső részéről van szó, nem egyszerű dolog spoiler nélkül írni róla, de megpróbálom amennyire csak lehet.


Az árnyak útján sodró, pörgő története után ez a rész kicsit lassan indul, az első 300 oldalon sok “akció” nincs, de figyelemmel kísérhetjük a már ismert szereplők karakterének folyamatos fejlődését. Összességében a történethez kihagyhatatlan, mert előkészíti, beindítja a könyv további részét, ami versenyre kel az első résszel, a befejezés pedig... nagyon várom a harmadik részt.


A főszereplő Kylar az első részben a nyomorból, mocsokból kivezető utat egy orgyilkos tanítványaként leli meg, ebben a könyvben pedig végigkövethetjük belső küzdelmét a személlyel, akivé vált, a világgal, ahová most már tartozik.

Új városba költözik fogadott kislányával Uly-val és Elene-nel, a kedvesével aki mindent megtesz, hogy boldog, egyszerű életet éljenek gyilkosságok nélkül, de vitákat szül, hogy a gonosz megállítása gyilkosságokkal gonosz dolog-e.

A történetben felbukkannak az első részből megismert személyek (itt nem írhatok neveket az első rész spoilere nélkül) és új elemek is, mint pl a Nővérek.

Nem állhatom meg, hogy ne említsem meg a könyvnek a börtön legmélyén (a Pokol Segglyukában) játszódó részét amely durva, erőszakos, horrorisztikus, nekem nagyon tetszett.

A fantasyt műfajt kedvelők szeretik a hatalmas, heroikus csatákat, természetesen ez is megtalálható a könyvben.

Negatívumként megemlíteném, hogy sokszor kevés volt az információ a történtekről, az felbukkanó új elemekről, kik ők, hogy kerülnek a képbe, mit akarnak... de remélem a harmadik részben mindenre magyarázatot kapunk.


Összességében a könyv nagyon jó, az első rész ismerete kötelező hozzá, aki szereti a fantasyt nem fog csalódni benne, kihagyhatatlan mű.


2011. augusztus 23., kedd

Natalie Scharf: Sophie, Sissi lázadó húga

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.



2011. augusztus 18., csütörtök

Elizabeth Chandler:Akit egy angyal megcsókolt -Angyali szerelem


A (ha jól tudom) négy részes sorozat első darabja a könyv-sorozatoknál megszoktam,hogy elég vastagok az egyes részek,ezért meglepett a könyv vékonysága,mindössze 184 oldal.

Az angyalos sztorik mindig is érdekeltek,van a témához kapcsolódó könyvem,van angyal gyűjteményem és egyszerűen szeretem Isten eme teremtményeit,ja és természetesen hiszek bennük!!!!

Ifjúsági sorozatról van szó,így teljesen az angyalos részekre koncentráltam,hiszen nem várhatom,hogy engem még elvarázsoljon a tiniszerelem,és az iskolás történetek-meglepően jó kis páros a főszereplő Tristan-nem tudtam elvonatkoztatni Szenvedélyek viharában c. film Tristanjatól,hiába egész más karakterek ,Tristan úgy lebegett előttem mint Brad Pitt:P

Ivy tökéletes kamasz-legalábbis áldottam érte,hogy keveset nyafog! És akárcsak én Ő is fél a víztől.

A fülszöveg borzasztóan sok információt megoszt velünk,sokkal szívbemarkolóbb lett volna a könyv,ha homályosan fogalmazzák meg.Így viszont ,hogy teljes egészében leírja a sztorit,már csak lapoznunk kell-sokat elvett így a történetből.

Valahogy úgy érzem,hogy a következő kötetek lesznek igazán jók,hiszen ez egy bemelegítő kör volt.

A sorozat összes részének csodaszép lett a borítója,ezekkel a rózsákkal nem lehet mellé lőni.


2011. augusztus 17., szerda

Marian Keyes: A legfényesebb csillag

Épp arra gondoltam,milyen jó lenne valami színvonalas szórakoztató irodalmat olvasni mikor megjelent Keyes új könyve. Szeretem a vaskos könyveket így duplán örültem a 836. oldalnyi felhőtlen szórakozásnak-a könyv a terjedelme ellenére nagyon gyorsan olvasható, köszönhetően a kötet keskenységének, a szellős sortávolságnak, és a nagybetűknek.

Valaki vagy valami beköltözik a Star Street 66-ba és villámlátogatásokat tesz a ház összes lakójánál. Él a házban szingli nő, házaspár, idős hölgy a fogadott fiával, kényszerű társbérletben élő fiatalok és persze rengeteg történet akár a múltból is.

Idegenvezetőnknek mindenkiről megvan a véleménye, de ettől függetlenül alapos és nincs előtte titok,előbb utóbb mindenre fény derül.
Az alapfelállás a történet végére itt-ott a feje tetejére áll, bár látszólag hosszú oldalakon keresztül nem történik semmi, mégis a könyv végig mozgalmas a legváratlanabb fordulatokat azonban a történet vége tartogatja.

Az első oldalaknál megijedtem a rengeteg szereplőtől és a gyors váltásoktól, de hamar bele lehet rázódni a történetbe, és minden egyes szereplővel zökkenésmentesen tudjuk folytatni élete történéseit.
Az olvasó a szereplőrengetegből biztosan talál olyat akivel az első találkozás alkalmával máris szimpatizál és olyat is a kitől a falnak megy. Én azt vettem észre, hogy szinte minden szereplőnek tucatnyi idegesítő szokása van, úgyhogy megveregettem a vállam, hogy hozzájuk képest normális vagyok :-)

Keyes a remek szövegek mellé, maroknyi komolyságot is adott ehhez a színes koktélhoz,ami mindenképpen jót tett a történetnek és remekül ellensúlyozta a szórakoztató irodalomra rányomott limonádé bélyeget.
Most így, hogy még friss az élmény azt mondom, hogy ez jobban tetszett mint az előző könyve az Angyalok.

A borító:puha fedeles-egy bizonyos vastagság után szerintem érdemes elgondolkozni a kemény fedeles változaton!

Oldalak száma: Teljes hossz előzetesekkel együtt: 884 oldal ebből maga a regény: 836 oldalnyi.



2011. augusztus 9., kedd

Grigorij Rjazsszkij: Példaértékű ház

Miután a kezdeti nehézségeken túllendültem (magyarán majdnem falhoz vágtam), azt kell, hogy mondjam, klassz kis könyv ez. Tele beteg, nyomorult emberrel, akiknek a jelleme nagyon jó, hűvös humorral van ábrázolva. És én ezt nagyon szerettem.

Helyszín: Moszkva, Trjohprudnij köz 22.

Szereplők: Róza Markovna Mirszkaja, a főszereplő, aki bár végtelenül jószívű, kedves, amolyan mindenki tyúkanyója, de azért bármennyire is próbálják bölcsnek beállítani, azért be kell látni, kissé ostoba is. Aztán ott van az ő akadémikus férje. Az ő jelleme is kissé vitatott, de ebben a könyvben kié nem? A további szereplők, bár fontos a személyük, eltörpülnek a matróna mellett, jönnek-mennek körülötte az évtizedek alatt. Vannak itt bűnözők, alkoholisták, titkos ügynökök, megfelelő mennyiségű szolgálólány. A legtöbbje szexuálisan erősen felajzott (és most nagyon finoman fogalmaztam) manus, akik mint a mérgezett egerek, az összes fellelhető szolgálólányt (ugye az van bőven), akit találnak, felcsinálják. Az égből is zabigyerekek potyognak.

Maga Róza asszonyság ebből semmit nem vesz észre az évek folyamán. De akkor is jóságos dédiként készíti a világraszóló süteményeit, amikor a saját dédunokája még a szemét is kilopja szinte.

Hihetetlen egy történet, komolyan. Sokszor már a könnyem fojt a röhögéstől, pedig alapvetően nem egy vidám történet.

Akaratlanul is Forman Tűz van babám c. filmje jutott eszembe a történetről. Ott sem volt százas a nép többsége! :-)

Nem utolsósorban a szerző betekintést enged a XX. századi Oroszország politikai hátterébe is. Azért ez is nyújt épp elég alapanyagot a történethez. És hát nagyon orosz, nagyon kortárs. És bár a kortársakat annyira nem, de az oroszokat annál inkább kedvelem. Színpadra vele!!!

A könyv egyébként küllemre gyönyörű! Ja, és én a címét inkább példa nélkülire változtatnám! :-)))

"Aztán következett a tea, a legédesebb, az érkezésre. És megint ott volt a kikeményített terítő, a hófehér terítő mintás szegélye, a kockacukor a cukorfogóval, a családi ezüstből a tiszta kiskanalak, amelyeket az engedelmes Gelka sokadszor súrolt le, ott voltak a niellodíszes fekete vázák, a vékony vágott citromkarikák egy aprócska villával, a kékesen és narancsosan fénylő kristály cukorkatartó, a halványzöld chartrez likőr a régi, még a brezsnyevi időkből, és amint illik, a legtermészetesebb emberi megelégedettség elengedhetetlen kellékei, a lékachtól a hámántáskáig."

2011. augusztus 8., hétfő

Isla Dewar:Tánc a világ végén



"Kedd reggel tizenegy óra. 1968 februárja.Csehszlovákiában zavargások fenyegetnek,a Beatles fönt van a toplistákon,Iris diáklányai pedig három hüvelykkel a térd alatt végződő szoknyát viselnek,és legtöbbjük Paul McCartneyba szerelmes.A fiúk kedvence George Best.Iris élete gyökeres változás előtt áll."

Dewar könyve ,mint minden igazi kincs,véletlenül került a kezembe.A Molyon nagyon dicsérték,nekem meg megtetszett a cím,aztán a fülszöveg is.

Iris átlagos férjezett,kétgyerekes családanya.Talán így is hal meg ha férje nem hal meg váratlanul,és nemcsak az özvegységet nehéz Irisnek megszoknia de azt is,hogy akivel évtizedekig együtt élt,nem az az ember volt akihez feleségül ment.

A helyzet olyannyira drámai fordulatot vesz,hogy Iris kénytelen egy hegyvidéki iskolában állást vállalnia.

"De egy ilyen faluban mint Green Cairns a telefonfülke az egyedüli fény az éjszakában."

Iris ellen nemcsak két kamaszgyereke lázad ,hanem anyósa is aki csak halott fiát tudja sajnálni.

A kietlen hegyvidéken még inkább magára marad Iris,semmi vigasztaló vagy felemelő sincs a helyben.Még az alapvető dolgok is mint a bevásárlás is akadályokba ütközik,egyetlen "francbabolt" van,ami annyit jelent,hogy szinte semmi sem kapható,az a kevés ami meg igen iszonyat drága.

"Néha ránézett az órájára,és arra gondolt,ejha,hát ez fantasztikus.Kerek negyed óráig egy szemet sem aggódtam."

Iris mégis próbál gyökeret verni,új életet lehelni egyetlen osztályába-ebből áll az egész iskola-és próbál jó anya lenni,két dacos kamaszgyerekének.Lassan a helyiek is megnyílnak Iris előtt.

Nagyon megszerettem ezt a könyvet,olyan szép,megható de közben kellően ironikus is amikor az élet nehézségeit ecseteli.Iris belopta magát a szívembe.

Iris mindenkiben meglátja a jót,nem tökéletes de olyan szeretetreméltóan küzd,hogy letehetetlen a könyv.

Milyen szerencse,hogy a szerzőtől van még két magyarul megjelent könyv!


Charlotte Link:A Nővérek háza



1910. és az 1990-es évek váltakoznak a könyv lapjain.

Westhill House-ban egy házaspár érkezik Barbara és Ralph úgy érzi ideje rendbe tenni igencsak romos házasságukat.A karácsony alkalmasnak tűnik a problémák megbeszélésére egy Yorkshire-i eldugott kis tanyán.

Laura ,a háztulajdonosa az ünnepekre nővéréhez látogat magára hagyva a házaspárt.

A hatalmas hóviharral nem számoltak, elvágva a külvilágtól még inkább eltávolodnak egymástól,némán kerülgetik egymást a hatalmas és hideg házban.Fogytán az ennivalójuk és a türelmük.

Barbara egy véletlennek köszönhetően egy halom kéziratra bukkan amelyet az egykori ház tulajdonosa, Frances vetett papírra.Barbara megfeledkezve a saját gondjairól olvasni kezd...

A tizenhét éves Frances Gray kezdi elmesélni életét.A fiatal lány éles ellentéte a gyönyörű és bájos húgának, Victoriának.Nem találja a helyét a családjában,unja a megszokott életét.Sejti,hogy hamarosan kérője akad ,és neki engedelmes felséggé kell válnia.

Nem is sejti,hogy hamarosan egyetlen döntése milyen irányba viszi el az életét-annyira egyértelmű volt az a két út ami Frances előtt állt,csak annyit kellett tennie,hogy vagy az egyikre vagy a másikra lép.

Frances felkerül Londonba ,belekeveredik a nőjogi mozgalmak tüntetéseibe -a könyv részletesen kitér a mozgalomra,korábban már olvastam a témáról érintőlegesen,de ennyire mélyre szántóan,részletesen taglalva még nem.Elképedve olvastam,hogy milyen dolgokon mentek keresztül azok a nők akik felvállalták,hogy szüfrazsettek vagyis férfinők.Az,hogy megverték őket,hogy börtönbe voltak sejtettem..de a kényszertáplálásról a lelki terroról még sehol sem olvastam.

Frances a megpróbáltatások után hazaköltözött ám hamarosan újfent a feje tetejére áll a világ.

1912-a Titanic elsüllyed majd két év múlva kitör az I.világháború.Közben Frances viszonya ha lehet még inkább elmérgesedik húgával,családja árulásnak tekinti ,hogy Frances a saját útját járja.

Teljesen a könyv hatása alá kerültem a történelmi események és Frances élete olyan sodró erejű,hogy csak kapkodtam a fejem olvasás közben.

Frances remek karakter,tele olyan vágyakkal,hibákkal mint bárki más.Önfeláldozó kemény nő aki ugyan felnőtt fejjel már tudja melyik utat kellett volna választania,mégis megpróbálja lehetőségeiből a legtöbbet kihozni.

A jelenkori szál engem kissé zavart a folyamatos olvasásban,igazából Barbara és Ralph nem csinált semmi érdemlegeset,nem történt velük semmi.Az egyedüli izgalmat a hóvihar okozta a mi levágta őket a külvilágtól,így fáztak és éheztek,de kapcsolatukat valahogy egyik sem igyekezett megmenti....

Frances eseménydús életének lapjai elfogynak és Barbara olyan információk birtokába jut amiről hamarosan kiderül mások is tudnak,így az utolsó napok a Westhil házban elég izgalmasra sikerülnek.

Bár Link alapvetően krimiket ír,ebből a családregényből sem hiányzik teljesen ez a vonal.

A történet vége nem igazán tetszett,ez az egyetlen szépséghibája ennek a remek családregénynek.



Alessandro D'Avenia:Fehér,mint a tej,piros,mint a vér


Korábban már megígértem magamnak,hogy óvatos leszek az ifjúsági irodalommal. Amikor megláttam könyv borítót,na meg a címet minden óvatosságomat sutba dobtam és rohantam a könyvért.

Igazi ,igényes ifjúsági irodalmat olvashatunk D'Avenia tollából aki tanár,és ez az első regénye.Ha mindenképpen hasonlítanom kellene valamelyik nemrég olvasott ifjúsági történethez akkor az Alaska nyomában -jut eszembe,ami hasonlóan színvonalas és kissé lehangoló olvasmány,ám ha kellő hangulatban talál meg a történet akkor nagyon élvezhető.

Én kissé nehezen nyeltem a keserű szavakat,de a kíváncsiságom nem engedte,hogy félbehagyjam a könyvet.

Leo éli a tizenhat évesek gondtalan életét,ám még mielőtt pillanatok alatt kénytelen felnőni egy megrázó esemény okán,már előtte is az a tipikus önmarcangoló,mindenre választ kereső fiú volt.

Egyrészt irigylem az ilyen örökké kutató,kérdező típusú embereket,másrészt valahogy jobban örülök neki,hogy nem szeretem mindig mindennek firtatni az okát.Vannak dolgok amiket el kell fogadnunk úgy ahogy vannak,ilyen egy szeretett ember elvesztése is,a létünk értelme és még sorolhatnám.

Felnőtt fejjel is nehézséget okoz elfogadni bizonyos dolgokat de egy kamasz számára egyenesen földbe döngölő.

D'Avenia mint tanár nagyszerű beleérző képességgel bújt Leo bőrébe,és mutatott be egy olyan tanárt is aki érzékeny minden olyan rezdülésre ami arra utalhat,hogy tanítványa nehéz helyzetbe került.

Egyedül vagyunk mikor megszületünk és egyedül is halunk meg,de a két esemény közötti úton ha a szeretet kísér végig minket ,ha szeretve vagyunk,és viszont szeretünk-ennél többet nem kívánhatunk.

Szép szavak,gondolatok,szomorúság jellemzi a könyvet,de mindenképpen érdemes elolvasni,érettebb kamasz kezébe adni.

A borító nagyon szép!! A cím pedig ennél kifejezőbb nem is lehetne!

Alessandro D'Avenia



2011. augusztus 5., péntek

Marianne Fredriksson: Anna, Hanna és Johanna


Anna, Hanna és Johanna.

Olvastam, és azonnal rájöttem, hogy nem tetszik a nevek hasonlósága. Az agyam szabad és friss módon működő kapacitása nehezen fogadta el ezt a hasonlóságot, nehéz volt megjegyeznem, visszaidéznem kivel is történt az a valami, amiről éppen olvastam, vagy visszautalás volt rá.
"Nem értjük a világ dolgait, jutott eszébe. De legalább a kis dolgokat illetően lehetnek sejtéseink."

A könyv nagyobbik részén unatkoztam. A történet olvasásakor találkoztam egy olyan családregénnyel, ahol a nők kapták a főszerepet. Anna, a középkorú nő életén keresztül kapunk információkat Johanna, az édesanyja és Hanna, a nagymamája életéről.

Ez egy svéd történet, az ott megtapasztalt női szerepek leírása a szereplőkön keresztül. Olvastam a nők kemény fizikai munkájáról, a más szerepekről, a nők megaláztatásáról, megerőszakolásáról, kihasználásáról, a női becsület elvesztéséről, a szex, mint "ilyen a női sors; hálni kell a férjjel"-témáról, a cselédségről. Olyan dolgokról, amik máshol is előfordultak, amiket egyéb könyvekben is olvashattam, amiből ismét leszűrődött, hogy sokat változott a világ az elmúlt században. Másként élt a nagymama, másképpen a következő nemzedékek. Anna kapcsán jutottam el a XX. század végére, ahol már az egyéni házassági problémák tűntek a legnagyobb problémának.

Egyszerűen nehéz felfognom, hogy miért volt kiemelve, tkp. előkelő helyre került a tény, hogy a lányok utálták az anyukájukat. Ezek a mondatok, részek valahogy belecsillogtak a szemembe. Végül, ahogy a képe, a történet állt össze egésszé, akkor az indokokat kezdtem el keresni, de nem találtam.
Nagyon haragudtam. Először Johannára, majd Annára. Mindig a saját életem, a szüleim, a nagyszüleim jutottak eszembe, és eszembe sem jutott, hogy a könyvben leírtakhoz hasonlóan lenézzem a nagymamámat és nagypapámat nagyon vidéki életük és stílusuk miatt. Velük éltem, ők neveltek részben. Mások voltak, nehéz lehetett nekik ez a sok változás. De nekünk nem lesz az?
Előre féljek, hogy a "maradiság" vagy a "más"- idősebbekre jellemző gondolkodás miatt nem fognak szeretni a gyerekeim?- Á! Quatsch!, Hülyeség!

6/10

André Brink: Homokba írt történet


"Már nagylány vagy"- így kezdődik és így ér véget André Brink regénye.

Ez a mondat végigkísérte a történet jelenben játszódó szálát, és erről a mondatról folyamatosan eszembe jut az én nagylányságom története; az én beszélgetéseim az anyukámmal, vagy éppen az én beszélgetéseim a saját kislányommal.
Mi a nagylányság? Mit nevezünk annak; és, hogy nem attól fogunk felnőni, hogy ú.n. nagylánnyá válunk.

A Homokba írt történet Kristien Müllerről szól.
A történet Ouma Kristináról szól és az ő történetéről szól. Ouma 103 éve, a családban túlélt mindenkit és mindent. Átélte-megélte az egész XX. századot (1891-1994), ahogy Brink fogalmazta: "láthatta, hogyan megyünk át a lókorszakból az űrkorszakba".
Ouma életvészélyesen megsérült egy tűzben, ennek a hírnek a hatására az Európában élő unokája Kristien régen látott hazájába Dél-Afrikába és az ott forrongó politikai helyzetbe kerül.

Kristien évekkel ezelőtt eltávolodott családjától, távozása óta nem látogatott haza, nem is tervezte, de a nagymamájával történetek útnak indították. Egykori hazájába érve feltette magának a kérdést: miért is tért haza? "Végtelennek tűnő percekig állok föléje hajolva: mint egy régész, aki valamilyen ismeretlen múltból előásott kétes relikviát tanulmányoz." Mit remélt a harmincas éveit taposó nő, amikor lázas sietséggel, barátját/élettársát megbántva útnak indult?

A történetet elolvasva bepillanthatunk egy kicsit Dél-Afrika történelmébe. Ouma meséi kapcsán megismerhetjük a családja nőtagjainak életét, személyiségét. Omua, míg halálára készül, mesél folyamatosan, őt hallgatva kedvünk támad madárrá változni. Próbáltam elképzelni az egykoron élt nőket (Kammát, Sámuetl...), és míg a mesék mellett a jelen helyzetről is tudósítást kaptam, úgy szerettem volna segíteni Annának, Kristien Afrikában élő nővérének a helyzetén.
Aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet; így történhetnek meg azok az események, amelyek hatására Kristien úgy dönt, ahogy dönt.

"Mindenkinek az életében elérkezik az az idő, amikor el kell menekülnie, mert máskülönben megfulladna."
Kristien, aki egykor szinte "menekült" egykori lakóhelyéről, Afrikából, hogy minél kevesebb teher nyomja a vállát, most egy jókora adag terhet, megoldandó feladatot kap, olyanokat, amik a megoldások megkeresésére ösztönzik.
"- Mindig azt hittem, hogy te kevés csomaggal szeretsz utazni. - Talán túlságosan is kevés csomaggal utaztam."

Kristien megismerése közben Ouma csak ontja magából a történeteket, az olvasó pedig mindig megtalálja bennük, ami őt éppen érdekli. A sorokat folyamatosan pásztáztam, kíváncsi voltam.

André Brink regénye egy Homokba írt történet, amit nem a szél fúj el, hanem amit az elefántok visznek el. Hogy miként, azt nem tudom, de amit tudok, hogy a nők akkor is képesek mindenre, ha nem is mutatják.
(A mai nap ezt kellene megtanulnom..nekem is.)

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?


Jövünk-megyünk.
Úton-útfélen.
Kint és bent.
Tiszták vagy koszosak.
Fiatalok vagy idősek.
Emberek vagy állatok.
Szülők és gyerekeik.
Kedvencek vagy nem.

Nem olvastam még Tóth Krisztinától. Olvasni fogok még Tóth Krisztinától.
Ahogy többeknél olvastam (-hallottam) éppen olyan rövid írások, amikből csak még egyet szeretnénk elolvasni, csak még egy embert szeretnénk megismerni, csak még egyet szeretnék mosolyogni, csak még egyen szeretnék elgondolkozni.
..és ilyenkor az jön képbe mindig: én nem is nyitott szemmel járok az utcán..., sőt nem is járok az utcán. (Nem is élek-állok két lábbal a Földön.) Én, ha meglátok egy aranyos bácsit az aluljáróban, aki éppen saját kötésű csokrait árulja, mindig meg szeretném menteni az éhenhalástól, de történetet ne írok előle, csak hüpp.. Vagy ha egy kutyát látok egy hajléktalan mellett, akkor a kutya miatt hüpp-hüpp, de történetet nem kerekítek köré.

Tóth Krisztina abszolút kikapcsolt. Olyan nyári olvasmány kategóriába tettem, amit bármit-bármikor lehet olvasni, még akkor is, amikor percenként nyúz a gyerek. Pillanatképek, életünk momentumai lehetnek, ha hagyjuk magunkat nyitott szemmel járni. Mivel én rohanok, sőt nem is látok általában, így Tóth Krisztina megtette helyettem.
Tóth Krisztinával ugráltam a szökőkútban, mosolyogtam, kapargásztam, rájöttem, hogy más is lehet olyan hülye, mint én; rájöttem, hogy az élet nem fenékig tejfel, de alakítsuk olyanná; erősödött bennem, hogy más gyereke sem tökéletes; szerettem volna én is labdát szerezni, de csalódottan távoztam; hangosan röhögtem a futógépe mellett; és szerettem olvasni őt.

Rövidek, de jók. Éppen elegek. Gyorsak és közben az is bebizonyosodott újra, hogy hazaérkezni jó. Ha nem találsz haza, ha valami miatt tétovázol, gyere ide, meséld el, aztán, "Hazaviszlek, jó?"

Lois Lowry: Nyáron történt


A regény eredeti címe spoileres: A Summer to Die.
Ebben a bejegyzésben is előfordul spoiler a címből adódóan.

Lois Lowry hétvégét tartottam!

Kezdtem a "gyengébbnek tartott" Számláld meg a Csillagokat könyvvel, majd azonnal bele is kezdtem ebbe, amit az ismerős- és ismeretlen ismerősök jobbnál jobb jelzőkkel illettek.
Tetszett, de...

Meg és Molly a testvérpár. A történet a 13 éves Meg tolmácsolásában kerül el hozzánk, az ő szemszögéből követjük az eseményeket. A család egy évre vidékre költözik, hogy az édesapa befejezze a könyvének megírását a kietlen pusztaságban, ahol a csend lesz a segítségére. A lányok különböznek egymástól, Meg a fényképész-vénával megáldott lányka, aki magát külsőleg a nővére szépsége alá sorolja. Önbizalomhiánya megjelenik a regényben, de nem érzékeltem ezt akkorának, hogy szenvedjen tőle kamaszkorában. Természetesen nem is kell, csak csendben megemlítettem...
Zajlik életük, bepillanthatunk semmittevésükbe a szomszéd Will személyiségébe, amikor is Molly kórházba kerül, így a család élete kissé átalakul.

A betegség, Molly felépülése felé vezető út nehézségekkel van kikövezve, Lowry ügyesen a sorok közé rejti a rosszat, a jót, a szépet, a bosszantót és minden olyan dolgot, jellemzőt, ami az egész könyvet széppé teszi, varázsolja. Miközben "semmi" nem történik, mégis minden megtörténik ebben az egy évben, amíg ebben a kis vidéki házban élnek. Boldogság, betegség, elmúlás, halál, felnőtté válás, megkönnyebbülés, vidámság, művészet. Meg a kamaszkorát elhagyva felnőtté lesz, muszáj szembesülnie az életet kuszán behálózó mindenséggel.

Valamiért nem tudtam tökéletesen belemerülni a történetbe. Valami hiányzott, valami nem volt benne, illetve sok volt benne. Többet szerettem volna a mezőn sétálni vagy éppen Willel beszélgetni. Szerettem volna a két lányt tökéletesebben megismerni, és mást kihagyni az egészből. Jó lett volna Meg mélyebb gondolataival szembesülni.

Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat


Számláld meg a Csillagokat....
Ki az aki nem képes belefeledkezni az égbolton látható fényességek sokaságába?
Én mindig fel-felpillantok, megkeresem a Göncölszekér-csillagképet -sajnos csak ezt ismerem-, és miközben keresem, nézem, belefeledkezem, úgy jutnak eszembe az emlékek, a régi barátok, vagy éppen az aktuális problémák megoldását keresem fenn az égen.

A Számláld meg a csillagokat.. egy, a második világháború alatt Dániában játszódó regény. A dániai zsidóság nagy része túlélte a világháborúban megtörtént borzalmakat. Köszönhető volt ez a dánok önzetlenségének és a szomszédos szabad Svédországnak.
Ez az ifjúsági könyv két 10 éves lány, két család barátságán, a szőke dán Annemarien és a zsidó Ellen keresztül mutatja be a történteket, a rejtőzést, a félelmet, a bátorságot, a menekülést.

"Az Úr építi Jeruzsálemet,
összegyűjti Izráelnek elűzötteit.
Meggyógyítja a megtört szívűeket,
és bekötözi sebeiket.
Elrendeli a csillagok számát,
és mindnyájokat nevéről nevezi."

Elgondolkodtató, hogy a majdnem 70 évvel ezelőtt történtek, az akkori élet mennyire volt hatással az akkor élő emberekre. Teljesen mindegy, hogy a gyerekeket tekintem vagy a többi embert, de tény, hogy a ma élő fiatalság másképpen éli meg az akkor történteket, másképpen éli meg a mai kor problémáit.
Természetes vagy nem, de el nem tudom képzelni, hogy az én 10 évesem -vagy akármelyik ma élő 10 éves- képes lett volna véghezvinni azt a tettet, amit Annemarie tett.
Te tudjátok mit? Nem is akarom, hogy az én cserfes, veszekedős, mosolygós gyerekeim megtapasztalják azokat a problémákat, amik akkor voltak. Elég nekünk az, ami éppen adódik.

Hogy elolvastatnám-e a gyerekemmel? Attól tartok, hogy nm érdekelné. Beszélgettünk már erről A csíkos pizsamás fiú könyv kapcsán, a film felét meg is nézte, szóval hallott már a borzalmakról, mégis azt gondolom, hogy a mai világban ezt a könyvet is később fogja a kezébe venni. (Amikor megkérem rá...)

Lowry regénye megfelel azoknak a dolgoknak, amiket én figyeltem: gyerekek számára világos, érthető mondatok, egyszerű cselekmény. Viszont szükséges lett volna 1-2 esemény, dolog elmagyarázása az ellenállás, a háború kapcsán, amit nem biztos, hogy megértenek elsőre. Szerintem..

2011. augusztus 1., hétfő

Cormac McCarthy: Vad lovak : határvidék-trilógia : 1. rész

Letisztult, egyszerű, pasis, szexi! Röviden ennyi!

Nagy áradozásokat hallottam erről a könyvről. Ilyenkor mindig szkeptikus vagyok, eleve fenntartással kezelem az ilyen könyveket. Okát nem tudom. Viszont a végén sokszor én is beállok az áradozók sorába. Most is ott ácsorgok a sor végén. McCarthy-nak tényleg nem tudom mi a titka!? Még az sem zavart, hogy a vessző, az egyéb írásjelek fogalma nagyjából kiveszett a könyvből, a párbeszédek egybeolvadnak a leírással, gondolatjel nuku. Elég hamar megkedveltem ezt a fajta írásmódot, úgy éreztem, nagy önállóságot adott nekem az olvasmány értelmezésében. Mondatai egyszerűek, de ütnek!

A legelején fogalmam sem volt, mi fog kikerekedni az egészből. Hova, miért, hogyan mennek? Ugyanis a fő-főszereplő a tizenhat éves John Grady Cole nagyapja halála után a nála egy évvel idősebb barátjával, Rawlinsszal titokban átszökik Texasból a mexikói határvidékre szerencsét próbálni. Mindketten a felnőtté válás rögös útján haladnak. Munkát szeretnének vállalni a számukra új, ismeretlen világban. A két macsó lovon vág neki az útnak. Útközben hozzájuk csapódik egy nem annyira macsó, de szintén nagyon szerethető harmadik figura is. Blevins személye kétséges, eleinte nehezen találják meg vele a hangot, de később már ők hárman egy csapat, bár ez a harmadik fiú folyamatosan rájuk hozza a bajt. Például abban sem biztosak, lova lopott-e vagy sajátja?

Egy farmon kapnak munkát, ahol John Grady szerelembe esik Alejandrával, amely szerelem igencsak tiltott. Közben a rendőrség is feltűnik az esetlegesen lopott ló után szimatolva. A fiúk mindvégig kiállnak becsületük mellett, de ez vajon elegendő-e a vadnyugaton?

A vége azért felpörög, de csak amolyan McCarthy-s módon, hiszen számomra a könyv titka semmiképpen sem a gyorsan pergő eseményekben, leírásokban van. Kimondottan lassú, folyású, nyugodt hangulata van. Elandalított, ugyanakkor letenni nem bírtam.

A western varázslatos, könyörtelen világába vitt el engem, teljesen szokatlan módon, de nagyon élveztem! A kedvenc könyvek között kap helyet!

A kép forrása: http://www.haziallat.hu/lovak-lovasok/lovas-videok/vadlovak-lovak-video-lo/2371/