Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban

Volt, hogy úgy éreztem ennek a könyvnek az olvasása közben, hogy olyan ez az iromány, mintha én lennék, de legalábbis mintha nekem írták volna.

Ez a könyv majdnem teljes egészében eleget tett az én „ideális regény” elképzeléseimnek, amilyet folyamatosan keresek.

Volt benne minden, ami nekem a szívem csücske.

Irodalom: az írónő saját élményeit, tapasztalatait, kapcsolatai, érzéseit írja le egyetemi irodalmi professzorként. Dr. Náfíszí az angol irodalom professzora. Az egyetemeken tartott óráiba és a saját lakásán tartott kis irodalmi összejövetelekbe is bepillanthatunk, ami nagyon intellektuális élmény. Többé-kevésbé részletesen foglalkozik négy irodalmi alkotással ill. regényíróval. Nabokov Lolitájával, Fitzgerald Nagy Gatsby-jével, Henry James Daisy Millerével és Jane Austen írásaival. Elemzi őket és párhuzamba állítja saját hazája, Irán aktuális politikai helyzetével, az iráni élettel. Amin van mit gondolkodni, ugyanis az iráni forradalom alatt-után járunk a regény lapjain.

Egzotikus, keleti környezet, vallás (bár annak nem éppen a pozitív oldala mutatkozik meg, de jó volt, hogy kicsit segített árnyalni, tágítani a képemet erről a világról): A regény kb. fele az aktuális politikai helyzet, azon belül is főként a nők sorsa és nehézségei bemutatásával foglalkozik. Nem szeretném részletezni a vallás által szabályozott Irán hétköznapjait, mert nem lehet röviden elmondani, hogy milyen szinten volt rákényszerítve egy vallás összes esztelen törvénye mindenkire, akár akarta, akár nem. Nem fogom soha megérteni, hogy hogyan lehet egy vallást mindenki számára kötelezővé, államformává tenni, hiszen épp az lenne a lényege, hogy mindenki szabad akarata és hite szerint gyakorolja azt.

Felkavart az irániak és főleg a nők helyzete, együtt éreztem a modern gondolkodású, nyugatot bejárt és ismerő professzor-asszonnyal, minden kétségével, ellenérzésével az adott rezsimmel kapcsolatban.

Stílus és okosságok: Nagyon tetszett a finom, nőies, intellektuális, sokat gondolkodó hangvétele a regénynek, de a legjobban talán az irodalom iránti lelkesedése, ahogyan megmutatta, hogy hogyan lehet műveket értelmezni, felhasználni azokat a saját életünkben.

A könyvben elemzett ill. megemlített művek némelyikét is nagyon vonzóvá tudta tenni számomra az írónő, annak ellenére, hogy alapból semmi érdeklődést nem mutattam irántuk. A nagy Gatsbyt és a Daisy Millert mindenképp el fogom olvasni, és nem kizárt, hogy Saul Bellow művei közül is valamelyiket.

Úgy érzem, hogy ez a könyv még közelebb hozott az irodalomhoz, amiért hálás vagyok neki.

Anita Amirrezvani:A Virágok Vére

Szeee ajánlására vettem ki a könyvtárból a könyvet:) Köszönet érte:)

Egyszer volt hol nem volt.Isten előtt semmi sem volt.

Azizam Iránban él a családjával.Szegénységben,de tisztességesen ,ám édesapja halála után anyjával kénytelenek elszegődni egy rokon családhoz szolgálni.

Azizam minden vágya,hogy szőnyegeket tervezzen és készitsen,ám már ebben az időben is egy nőnek semmi más gondja nem volt,csak hogy eladó sorba kerülve megfelelő férjet találjon,ez szinte lehetetlen mert szegény családból származik,és hozománya sincsen.

A történet a 17.században játszódik-de ennek ellenére szinte semmit sem változott a világnézet,miszerint egy nő kevesebb mint egy férfi, és csak az lehet egy nő célja,hogy jól menjen férjhez,és szép maradjon száz éves koráig!!! Sokszor sikitani tudtam volna,amikor Azizam szenvedéséről olvastam-amit kinek köszönhetünk???? Igen egy férfinak.Ferejdún szigát köt Azizammal-vagyis házasságot,de csak három hónapra.Ez a házasság annyiból áll,hogy a férfi használja a lányt-fújjjjjjjjj,amikor akarja,ezért cserébe előre megálapodott összeget fizet neki. Azizam még ennek is örül,hiszen édesanyjával igy nem nélkülöz annyit és a befogadó családja is tovább eltűri jelenlétüket.

Azizam abban reménykedik, hogy Ferejdún elégedett lesz vele,és rendes feleségként ténylegesen elveszi.Ám csalódnia kell,mi több választás elé kerül mikor megtudja Ferejdún legjobb barátnőjét Nahidot készül elvenni...Nahidnak fogalma sincs róla, hogy Azizam leendő férjének ágyasa...

Azizam nekem nagyon szimpatikus karakter volt,mert bár sokszor hibázott,ennek ellenére a helyébe én is mindig úgy döntötttem volna ahogy ő.

Nagyon jól van felépitve a történet,megismerhetjük a 17.századi Iránt,benne egy szegény nő életét,aki önnállóságra vágyik és megtudhatjuk azt is milyen kemény ,fáradtságos munka árán születik meg egy-egy gyönyörű szönyeg,mindezt dúsitva a történet közben egy-egy mesével ,bár nem szeretem a meséket ezeket mégis élvezettel olvastam.

A történet vége tulajdonképpen nyitott maradt,vagyis nem szokványosan zárul le,ami vagy azt jelenti,hogy döntse el mindenki maga mi legyen Azizam sorsa,vagy azt ,hogy folytatás is lesz,én utóbbinak örülnék jobban:)

És én a könyv ciméről teljesen mást hittem,de elolvasva a könyvet megtudhatjuk mit is jelent pontosan a Virágok Vére!

Anita Amirrezvani: A virágok vére

A XVII. században járunk, Iránban, ahol egy szegény, falusi családból származó fiatal lány történetével ismerkedhetünk meg. A lány édesapja halála után édesanyjával együtt a gazdag, fővárosi rokonok oltalma alá kerül. A keleti országokban ugyanis a mai napig az a szokás, hogy ha a családfő-családfenntartó meghal, akkor a családról a többi férfirokon gondoskodik. De ez esetben ez valójában azt jelenti, hogy cselédként kezelik őket szállásért és kosztért cserébe. Úgy alakul, hogy főszereplőnk - a rokonaitól való anyagi függetlenedés érdekében - ún. szigát köt egy viszonylag jómódú férfival, ami ideiglenes házasságot takar, és ez esetben 3 hónapot felölelő időszakra kötik. (A sziga tulajdonképpen törvényes keretek közé helyezi, hogy egy férfi szeretőt tarthasson felesége, feleségei mellett. Ugyanakkor amíg a szigát megkötő férfi számára ez teljesen legális és elfogadott, addig a nő, aki ilyen házassági szerződést köt, pénzt kap érte, így megvetés tárgya...khm....) A történet eseményei és bonyodalmai ebből a kapcsolatból alakulnak. Önbecsülés, becsület, barátság forog kockán a sziga miatt...

Nagyon szerettem olvasni, mert amellett, hogy az írónő klasszul ír, szinte észrevétlenül szövi a történetbe a kor és a hely sajátosságait: Irán akkori fővárosa, Iszfahán épületeinek, bazárjainak leírását, a különböző helyi ételeket, a fürdőzés, testápolás rituáléját. Különböző hagyományokat, szokásokat ismerhetünk meg, mint pl. a gyermekáldásért való imádkozás szertartását, vagy azt, hogy hogyan illik üzleti ügyekről tárgyalni stb. Ezek által hiteles képet kaphatunk az akkori perzsa világról.

És az egész történetet átszövik a csodás perzsa szőnyegek...:-) Főhősnőnk ugyanis rendkívüli tehetséggel és ízléssel megáldott szőnyegszövő, mely szakma abban az időben az uralkodó, Abbász sah támogatásának köszönhetően művészi szintre emelkedett. Betekintést nyerhetünk a szakma apró fortélyaiba, pl. a gyapjúszínezésbe, a csomózásba, stb. Mindezt laikusok és érdektelenek számára is abszolút élvezhetően....Egyébként az írónő 9 évig írta a regényt és tiszteletet érdemel, hogy rendkívül alapos kutatómunkát végzett a korabeli élet és a szőnyegszövő mesterség momentumainak minél élethűbb ábrázolása érdekében.

Bár a könyv felépítése nekem kicsit érdekes, szerintem valahogy nincs eltalálva a megfelelő egyensúly benne... Az elején átlagos (ha van egyáltalán ilyen) történetnek indul, a sztori közepe erősen erotikus töltetű, hiszen szinte csak a főszereplő és ideiglenes férje közti ágyjeleneteket olvashatjuk... A történet vége viszont olyan mint egy igazi mese. Gyönyörűen megírva ugyan, de valahogy túl hirtelen, szinte varázsütésre fordulnak jóra a dolgok...

Az viszont tetszett, hogy a főszereplőnő nevét nem tudjuk meg - ezzel tiszteleg az írónő Irán ismeretlen művészei előtt.




Egyébként gratula a Geopen Kiadónak! Egyrészt a gyönyörű borító miatt, másrészt pedig azért, mert rövid időn belül ez a második könyv ami kezembe került tőlük mint egy nagyon tehetséges író első regénye. Az első Olga Grushintól a Szuhanov álomélete volt.

2 érdekesség Iránról:
- egyrészt az iszlám vallás siíta ága képviselőinek nagy része ebben az országban él. Ők csak Mohamed vejét, Alit és az ő leszármazottjait ismerik el vallási vezetőknek, azaz kalifának és imámoknak.
- másrészt nemrég olvastam a National Geographic Magazinban, hogy az Irániak mélyen elutasítják, ha őket araboknak titulálják, ők ugyanis perzsák...