2010. november 29., hétfő

Theresa Révay: Párizs fehér fényei

Aki ismer, tudja, hogy nem az én műfajom a romantika. Kivéve néhány esetet. Ez a könyv például alapvetően egy romantikus történet két, egymástól távol élő, de egymástól lélekben elszakadni mégsem képes ember szerelméről. Mégis nagyon tetszett.

A 15 éves Xénia az 1917-es orosz forradalom elől menekül családjával Szentpétervárról egészen Párizsig. Arisztokrata származásuk miatt nem maradhatnak orosz földön mert az életükbe kerülne. Az addig előkelő környezetben élő család egy nyomorúságos szobában húzza meg magát. A fiatal lányra hárul, hogy testvéreit, családját eltartsa, talpra állítsa. Varrásból és alkalmi munkából tartja el őket. A lány nagyon kemény, öntudatos és bátor lévén nagyjából sikeresen veszi ezt az akadályt, még ha akadnak nehézségek is az évek során. Egy napon húga után járva Párizs éjszakai mulatóit véletlenül találkozik a berlini Max von Passau fotóssal, és bár akkor nem, de később, mikor Xénia már divatmodellként Berlinben tartózkodik, szerelem alakul ki és teljesül be kettejük között.

A két fiatalt büszkeség, félelem és egyéb okok miatt elsodorja egymás mellől az élet és bár soha nem szűnnek meg szeretni egymást, Xénia mégis egy híres párizsi ügyvéd feleségeként éli további életét. Később, a II. világháború viszontagságai között újra találkoznak, összeköti őket a szerelmen kívül a háború üldözöttjeinek segítése is. * SPOILER* Azt, hogy végül végleg egymás mellett horgonyoznak-e le, az írónő elegánsan az olvasó fantáziájára bízza a végén. * SPOILER*

Ez a történetvázlat így akár unalmasan romantikusnak tűnhet, viszont Theresa Révay olyan hatásosan és pontosan ábrázolja az események történelmi hátterét, hogy egy nagyon izgalmas és hangulatos sztori kerekedik ki belőle, ahol ez a szerelem szinte csak egy mellékszál. Külön tetszett, hogy a történéseket nem a szegény társadalmi rétegek, hanem az arisztokrácia szempontjából követhetjük nyomon. Pezsgő európai nagyvárosok kifutói, ruhák, nagyszabású partik, csillogó áruházak világa jelenik meg előttünk, háttérben a két világháború közötti forrongó politikai indulatokkal, majd a háború kitöréséhez közeledve egyre sötétebbé válik a kép és találjuk magunkat náci összejöveteleken ill. szétbombázott városok romjai között.

Amit külön imádtam a regényben, hogy valóságos események és valóságos történelmi alakok jelennek meg benne. Találkozunk Josephine Bakerrel, olyan francia divattervezőkkel mint pl. Lucien Lelong, említés szinten André Kertész vagy Brassai magyar származású fotóművészekkel, Leni Riefenstahl filmrendezővel, a náci Goebbels családjával stb.
Teljesen elaléltam ezeknek a valóságos személyeknek a jelenlététől. Igazából ez az egyik dolog, amit keresek az irodalomban, a történetekben, hogy úgy érezzem, hogy valóban régi, más korok résztvevője vagyok és ezekkel a valóságos személyekkel ez az érzés sokkal-sokkal igazibb.

Nem tudok rosszabbat adni a regénynek, mint 9/10, remek munka!


Mary Lawson:Varjak tava


Észak-Ontario varázslatos környezet,egy farm,két család lélegzetelállító története.Bár Lawson műve kitaláció,én mégis úgy gondolok a családra mint akik élnek,látom ahogy a négy testvér éli mindennapjait,látom a bányatavakat ahol már az újabb generáció csodálja a tó élővilágát.

Egy fülledt nyári napon Kate és testvérei magukra maradnak.A négy gyerek Luke,Matt,Bo,és Kate lesznek egy család.A legidősebb testvér Luke áll a család élére,a hétéves Kate tolmácsolásában ismerhetjük meg azt a nyarat és az elkövetkező éveket.

..A változások nem tudatosultak bennem-fokozatosan történtek,és a gyermekek időérzéke képlékeny.A holnap örökkévaló,és évek múlhatnak el egy pillanat alatt."

A szerző remekül adagolja a múlt és a jelen történéseit,az utolsó oldalakra is hagyva meglepetést.

Kate szemén látjuk családját,testvéreit,ismerhetjük meg egy hétéves,rettegő kislány érzéseit,ragaszkodását.Kevés olyan történet van ami ennyire megfogott volna,kétségkívül a családregény a kedvenc műfajom,de ebben olyan érzelmi töltet van,hogy jóformán végigpityeregtem a könyvet.

A farm,a körülöttük élő emberek mind mind remekül lettek ábrázolva,olyan mintha mi is ismernénk őket.Úgy éreztem a szomszédban lakom,és mikor olvastam az olyan volt mintha kinéztem volna házam ablakán,és láttam ahogyan Luke fát vág,vagy épp pelenkát tereget,veszekednek Mattel,Kate a bányatavakhoz indul,Matt megcsókolja Mariet.

Annyira szorítottam értük,hogy együtt maradjanak,hogy a két fiatal fiú felnőjön a feladathoz,és magukon kívül legyen még erejük felnevelni két kislányt is.Az összetartozás,önfeláldozás,a testvéri szeretet,gyász könyve ez.

És ha nem elég Morrison család élete, a szomszéd farmon is tragédiák sora indul el a Pye-családon talán átok ül,de tény,hogy minden fiúgyermek eltűnik....

Kate felnőtt nőként újra átéli a múltat,emlékeiből újra építkezik és szerencsére új szemszögből látja magukat,döntéseiket.


10/10

Anna Godbersen: Pletykák

A Luxe Girl folytatása. 
Az első részről szeee és Borostyán is írt bejegyzést, és én tulajdonképpen mindkettőjükkel egyetértek bizonyos szempontból.  

A második részben a szereplők természetesen ugyanazok, Elisabeth és Diana Holland, Penelope Heyes, Carolina Broad, Henry Schoonmaker, Will és a többiek. 
A történet felépítése is hasonló, az elején megtörténik egy esemény (jelen esetben egy esküvő), majd az ezt mgelőző kb. két hét történéseit meséli el az író.
Amiben más viszont ez a rész - és amiért nekem jobban tetszett - az az, hogy itt nem tudjuk pontosan, hogy mi lesz a regény vége. Tehát tudjuk, hogy egy esküvő, de nem tudjuk, hogy kié. Ezen lehet agyalni végig az olvasás alatt. Van benne egy-két fordulat, ami szintén izgalmasabbá teszi az előző résznél.  

Alapjában véve hasonló élményt nyújt: kissé sablonos szereplők, de nagyon szórakoztató, könnyed olvasmány. 
Szeee korábban hiányolta, hogy senki nem mondta, hogy ez ifjúsági könyv, jelentem, hogy itt a világ másik felén (de ha jól láttam, akkor az Egyesült Királyságban is) "young adult" kategóriában fut. Abban szerintem megállja a helyét. 
De hogy Jane Austen neve milyen relációban szerepel a könyv hátoldalán az ajánlóban, azt el sem tudom képzelni...

7/10

Eredeti cím, kiadás:Rumors, A Luxe Novel, HarperCollins
Kiadó: Ulpius Ház
Kiadás éve: 2009
Oldalak száma: 416


2010. november 26., péntek

Sarah Turnbull - Kezdjük újra Párizsban!

Több mint egy hónapja, hogy befejeztem a könyvet, de csak megírom róla a bejegyzést. Nem tudok mellette bejegyzés nélkül elmenni.

Sarah Turnbull ausztrál származású újságírónő. Egyszer csak beköszönt az életében a nagy szerelem egy jóképű francia személyében és mindent maga mögött hagyva, Párizsba költözik. A lila köd egykettőre felszáll és szembesülnie kell az idegen ország és kúltúra támasztotta nehézségekkel. A beilleszkedés rögös útján megannyi kalandba és kínos helyzetbe keveredik. Szerez barátokat, de legalább annyi rosszakaró és ellenszenves emberrel és találkozik. Frédéric azonban mindvégig kitart mellette, akinek franciaságát legalább annyira imádja mint amennyire idegesíti. A történet eddig meg is felel annak amit várunk. Egy csajos, franciás romantikus könyv talpig rózsaszínben.

DE...

Valahol a könyv felénél, az írónő tényfeltárásba kezd. Őszintén és feketén-fehéren meri kritizálni és isteníteni a franciákat. Nem kevésbé kíméletlen önmagával sem. Beleás a kúltúrális különbségekbe, a gondolkodásmódbeli szakadékokba. Olyan mozzanatait tárja fel a francia és párizsi életnek amit sosem hittem volna, egészen addig amíg el nem mentem oda. Azt kell mondanom, hogy szinte minden egyes szavát igaznak érzem. Van egy fajta misztikum az ott élő emberek körül amit nagyon nehéz megfejteni, de Sarah Turnbull megpróbálta és szerintem nagyon jól sikerült neki. A megannyi nehézség és furcsaság ellenére egyszerűen csak szeretni lehet őket. Még akkor is ha tudnak nagyon undokok lenni és eléggé fennhordják az orrukat. Talán ellenszenvesnek tűnnek az “én francia vagyok” arcukkal, de titkon mindenki vágyik egy kicsit arra, hogy tudjon annyira büszke lenni arra, aki.




“A házunk egyike a quartier legmagasabb épületeinek, így Párizs nagy részét láthatjuk. Aranyozott kupolák csillognak a távolban. Frissebbnek tűnik a levegő, mint az utcaszinten, talán csak azért mert ebben a magasságban mindig lengedez egy kis szellő. Nevetséges módon, egyre inkább a sajátunknak tekintjük a tetőt. Erkélypótló és kertpótló egyszerre, la terrasse, ahogy Frédéric fellengzősen nevezi.
Azt gondolják a barátok, hogy megőrültünk, és rendszerint visszautasítják a meghívást, hogy üljenek ki velünk – ami nem is nagyon meglepő, miután ez a különös terasz úgy szakad bele a semmibe, mint egy sziklaszirt. De nem mi vagyunk az egyetlen párizsiak, akik ilyen szélsőséges dolgokra vetemednek. Forró napokon a környező tetők a Riviérára emlékeztetnek: törüközők hevernek a forró bádoglapokon, körös-körül napozó olvasó emberek, s a nők félmeztelenre vetkőznek.
Kedvenc napszakom az este, amikor langyos szellő fújdogál. Borospohárral a kezünkben nézzük, ahogy az Eiffel-torony mögött leszáll a nap. Levendulakék felhők csíkozzák az eget, és a sápadt fényben falmingórózsaszínben világítanak a tetők.”

2010. november 25., csütörtök

Raana Raas: Csodidők I. - Az ogfák vöröse


Sokszor elgondolkodtam: mi a csuda az a csodaidők? Mi lehet az? -tettem fel a kérdést magamnak, amikor csak azt láttam, hogy a moly.hu-n már a "rajongói klub" gondolata kezd kialakulni.
Én beleolvastam a fülszövegbe: "A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség...."- szerintem itt a bolygók szónál elakadtam, és nem olvastam tovább.
...bolygók, Naprendszer...- kell ez nekem? Én aki ezekhez nem értek, a csillagképek közül csak a "göncölszekeret" ismerem fel, a Holdról annyit tudok, hogy miért tűnik telinek ill. kiflinek, a Star Wars-ból kedvencem nem a járművek, hanem "Csubbaka" volt, szóval úgy gondoltam, ez engem nem érdekelhet.Ráadásul 4 részes. Uppsz.

Aztán elmentem egy író-olvasó találkozóra, ahol megismertem Görgey Etelkát, az írót, és rájöttem (milyen érdekes!), hogy ott, a könyvtárban én vagyok az egyetlen aki nem ismeri ezt a történetet, de tágra nyílt szemekkel és fülekkel figyelek, hallgatom a spoilereket Judyról, Giinről, aki GÍN és nem Dzsin, a Raasokról, és a fantasztikusan megalkotott szertartásokról, nagycsaládokról. Csillogó szemmel örülök, hogy megismertem Etát, akit azóta is különleges embernek tartok, és este megrendeltem a 4 könyvet, mert ez biztosan jó lesz nekem.

Ennyi volt a bevezető, és akkor mit is írjak még?
Mit vonjak le belőle, azon kívül, hogy egy jó, érdekes, elgondolkodtató történet? Talán ennyit:

"Mindig a család az első… De mire erre rájössz, addigra már nem lesz.."

Az én tág nagycsaládomban a legidősebb személy 70 éves, alig vagyunk páran, tulajdonképpen kiszakadtnak érzem magam bizonyos tekintetben. Vagy kiszakadt más rokonom.
Talán tudunk még változtatni, kellene.


2010. november 24., szerda

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

"Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.

Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…"

A visszatérésem egy igazán érdekes ifjúsági regénnyel ünnepelném. :) Sajnos mostanában időhiányban szenvedek - ezt majd később kifejtem egy másik bejegyzés alkalmával - így kicsit lassabban jönnek majd a bejegyzések. Ezt kéretik elnézni. Köszönöm. :) Na de térjünk vissza a maga műfajában sajátos és izgalmas könyvre.


Elsősorban a regény atmoszférája fogja elkapni a kedves olvasót, szürke és hátborzongató. Ráadásul a szerző mindezt megfűszerezi egy kis esővel, köddel és még a főszereplő ízlése is ez irányba hajlik, hiszen imádja a rock zenét és a sötét ruhákat. Az első pár oldal után úgy éreztem, hogy én ezt gyerek kezébe nem adnám, ugyanis olyan horrorisztikus jelenetekkel van tarkítva, hogy még az én hajam is égnek állt tőle. Ám ahogy haladtam a sorokkal ez az érzés elmúlt, sőt, valahol a közepe fele ez a borús hangulat megenyhült köszönhetően a szereplők hangulatváltozásának. Mindemellett folyamatos titokzatosság lengi át a történetet, hiszen nagyon sokáig nem tudjuk kivel állunk szemben, sőt még magáról a főszereplőről is csak mozaikdarabkákat kapunk. Ez a fajta titkolódzás kifejezetten kínzást jelent egy olyan embernek, mint amilyen én vagyok. Néhol majd meghaltam már a kíváncsiságtól, hogy derüljön már ki, mi merre hány méter. :D De pont ez volt amiért egyszerűen nem bírtam letenni a könyvet. ;)

Te mit tennél, ha az életed más lenne, mint a többiekké? Hogyan próbálnál meg beilleszkedni a többiekk közé, ha te magad egy furcsa szerzet vagy? Ez a világ Mackie Doyle számára nem éppen leányálom, ám ő mégis megtesz mindent azért, hogy senki ne fedje fel a titkát. Egyedül otthon érzi magát biztonságban, ahol önmaga lehet. Mackie pont azért lesz szerethető, mert nem csak beilleszkedni szeretne, hanem egyszerűen normális szeretne lenni. Azt hiszem ő az egyik színfolt ebben a szürke történetben akit különleges kötelék fűz össze egyetlen nővérével. Ez a kapcsolat igazi testvéri kapcsolat, mert képesek egymásért akár még tűzbe is menni.A pro mellé egy kis kontra, azaz mi nem tetszett, mert hogy olyan is van. Szóval a fejezetek címének betűtípusát elrontották, mert olvashatatlan. Némelyik címet úgy kellett kibogoznom, hogy mit is takar valójában és ez néhol több percet is igénybe vett az életemből. A másik a fordítás, merthogy találkoztam egy-két olyan mondattal, ami kicsit értelmetlenre sikeredett. Persze ez a néhány mondat igazán elveszik a sorok között, de az én sasszemem még ezt is kiszúrta. Hehehe. Ja és a borító, hát az valami fenomenálisra sikeredett, rettenetesen passzol a történethez. :)

A regényt ajánlom minden olyan olvasónak, aki imádja az idegeit borzolni egy kis sötét fantasyvel. ;) Én szerettem, és a többi könyvét is szeretném Brenna Yovanoffnak. :)







U.I.: Érdemes meglesni a regény trailerét, egész jól sikerült.

Jude Devareux:Madame Zoya,a lélek doktora

Deveraux szerintem nagyon mellényúlt ezzel a könyvel...lehet az előző könyve, a Madame Zoya látogatói oly népszerű volt, hogy újabb részre szánta el magát? (nem kellett volna) Azt gyorsan leszögezem(kopp-kopp), hogy a két Zoyás könyv nem kapcsolódik egymáshoz!!! Tehát ez két különálló rész! Ezen kívül már már zavaróan hasonlít a két történet...

Ebben a köteteben ismét három nő, három élet, ami megváltoztatásért kiált. Amy, Faith és Zoe a közös orvosuk javaslatára együtt töltenek egy hetet...gondolom azért, hogy egymást beszéltetve túljussanak életük egy-egy nehéz szakaszán.

Amynek hirtelen fura álmai lesznek, amikből mindig valamilyen sérüléssel kerül ki, ami furcsa módon ébredés után is látható nyomokat hagy rajta. Minden éjjel valahol a 18.században jár. Amy aztán könyvek segítségével pontosan behatárolja hol, kivel és mely korban éli kettős életét. Egy könyvből kihulló névjegykártya pedig arra ösztönzi Amyt, hogy ezúttal ébren utazzon...

Madame Zoya itt is bekavar - lásd előző könyv - a három szereplő most nem külön-külön, hanem együtt utazik a múltba. 1797-ben találják magukat, ahol a sorsuk és rokoni szálak összegabalyodása miatt mindhármukra az a feladat vár, hogy kiderítsék mit kell megváltoztatniuk a múltban, hogy jövőjük boldog legyen....

Ez a rész volt a legolvasmányosabb!! Hihetetlen gyorsan átrágtam magam ezen a részen, szívesen olvastam volna még. A történet vége pedig mi lenne más, mint a boldog végkifejlet.

Madame Zoya mint állandó szereplő még rendben lenne, de sajnos sem az előző könyvben, sem most nem tudtunk meg szinte semmit az idős hölgyről, aki különös képesség birtokában van.

A másik dolog, hogy a szerző leragadt a három nő - három sors klisénél. Aki olvasta a Madame Zoya látogatóit, azt untatni fogja ez a könyv, hiszen sok a hasonlóság.

Aki nem, annak még nyújthat némi újdonságot. Nem hiszem, hogy még egy Zoyás kötetet bevállalnék...

A borító nagyon jó lett...bár fogalmam sincs mely szereplő ihlette, talán Madame Zoyát ábrázolja ifjú lányként.

10/6


2010. november 23., kedd

Kálnay Adél: Szivárványország


"Mindannyiunkkal történnek csodák, talán csak nem vesszük észre őket, elmegyünk mellettük, és büszkén hirdetjük: csodák pedig nincsenek! Gergő észrevette a maga csodáját, átélte, és megváltozott tőle. Így írom le, ahogy tőle hallottam, nem teszek hozzá, el sem veszek belőle - ennek nem örülne. Azóta már felnőtt, de nem felejtett el semmit. Olvasd hát figyelmesen, és hidd el, ha csodára vársz, és nagyon akarod, megtörténik! Ami vele megesett, az bárkivel, bárhol megtörténhet."

Egy mese a változásról.
Mese, hogyan változott meg egy kisfiú, hogy lett verekedősből egy bűbájos 10 éves.
Mese, mert ilyen nincs. S bár tényleg okos gondolatok vannak a történetben, és megkockáztatom, hogy egy részüket meg is értik a gyerekek, de kétlem, hogy annyira magukénak érzik, hogy megváltozzanak. Legalábbis nem ennyi idősen.
Vagy lehet, hogy csak az én 9 évesem nem ilyen.
Imádjuk őket, akármilyenek. Néha azt kívánjuk, hogy a kissé negatívabb tulajdonságukat levetkőzzék, de sokszor teljesen felesleges. Csak egyszerűen a mi életünk kényelmesebb lenne.
Jó-jó, néha muszáj változtatni, de szerintem egy gyerek nem önmagától fog 9-10 évesen megváltozni.
Szükséges az elfogadás, a pozitív megerősítések, a támogatás, a szeretet, a kapcsolat, az odafigyelés. Ha nem önmagunk álmait szeretnénk bennük kiteljesíteni, akkor sikerülhet!

A magatartásproblémás Gergő találkozott az Őrzőkkel, akik megerősítették, őt hittek benne, hogy egyszer Segítő lesz belőle, hogy szükség van rá. Ennek a hitnek és egy kislány képének segítségével megváltozott, ami tartósnak bizonyult, és megtalálta az Utat, a helyes cselekedeteket, tetteket.

"Mi az, hogy az ember nem tudhatja, sokat tett-e vagy keveset? – Ez az igazság! Az ember ezt sohasem tudhatja, ebbe bele kell törődni. Ne képzelj hatalmas dolgokat, a kicsik sokkal nehezebbek! Van, akinek egyetlen nagy tettet kell véghezvinnie egy pillanat alatt, és van akinek egész életében sok aprót szorgalmasan, soha nem csüggedve. Mondd csak, melyik a nehezebb?"

Aranyos kis mese, de nem hiszem, hogy a 7-8 évesek megértik önálló olvasással.

2010. november 22., hétfő

Carole Martinez: Összevarrt szívek


Eddig szerencsére nem csalódtam az Ulpius-ház kiadó által megjelent és olvasott könyvekben, most sem volt másképp.

Ebben a hosszú mesében a Carasco családot ismerhetjük meg. Egy nagyon babonás helyen járunk Santavélában az Ibériai – félszigeten Az anyával Frasquita-val a tizes évei elején találkozunk legelőszőr, amikor megjön az első vérzése. Frasquita anyjának ez a jel, hogy a lányát be kell avatni a boszorkányságba és meg kell neki tanítani a varázslatokat. Próbatételként kap egy ládikót, amit 90 napig nem szabad kinyitnia, de amikor kinyitja ajándékot fog találni. Frasquita a ládát eldugja és varrással üti el a várakozás hosszú napjait. Azt nagyon szereti és tehetsége is van hozzá. 90 nap múlva pedig a ládikóban rengeteg cérnát talál leírhatatlan színekben pompázva.

Pár évre rá, 16 évesen férjhez adják a bognár fiához José-hoz. Frasquita saját magának varrja menyasszonyi ruháját, amit mindenki megcsodál. Pletykák indulnak, hogy a leány családja nem is lehet szegény, ha ilyen pompás ruhát tudnak adni a menyasszonyra. Hát ennyire tehetséges mesénk főszereplője a varráshoz.

A házasság nem valami boldog. 4 gyermekük születik. Mindegyikükben van valami furcsa, mesebeli tulajdonsága. Pár év múlva férj olyan dolgot művel, amit a feleség már nem tud elviselni, így taligára ülteti a gyerekeit és nagy útra indulnak. Sok minden történik velük, eseményekben gazdag útjuk lesz.

Az első pár oldal kellett, hogy ráhangolódjak a könyv nyelvezetére, de utána nem tudtam unatkozni, nagyon élveztem. Csodákkal teli mesét olvastam, aminek a végére írtam volna: itt a vége fuss el véle.

Ez a mű a Francia Kül- és Európaügyi Minisztérium, a Magyarországi Francia Nagykövetség és a Budapesti Francia Intézet támogatásával a Kosztolányi Könyvtártámogatási Program (P.A.P.) keretében jelent meg. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.

2010. november 21., vasárnap

Glenn Cooper: Holtak könyvtára

Nem vagyok egy nagy krimi olvasó, ahogy az eddig is kiderült, de ez a könyv megfogott. A borítója gyönyörű és sokat sejtető, és mert könyvtárról van szó, ami a holtaké, és titkos halálesetek, és rejtély. Vagyis jöhet. :)

A jelenben járunk, és New York polgárait különös halálesetek tartják rettegés alatt. A halálesetek között első ránézésre nincs összefüggés, ha leszámítjuk azt a levelezőlapot, amin szerepel az áldozat halálának dátuma. A híres, neves Will Pipert bízzák meg az eset felgöngyörgetésével, aki pályafutása során már több sorozatgyilkost kapott el. Will nem igazán van oda az esetért, mert hamarosan nyugdíjba megy, és csak eltengődne addig. Ráadásul egy fiatal csajt kap maga mellé társának. Elképzelhetitek ezek után milyen fickóval is állunk szemben. A rejtélyek visszanyúlnak egészen a 9. századig, amiből mi is kapunk egy kis ízelítőt, valamint fontos szerepe van még a sztoriban a nevadai 51-es körzetnek.

Többet nem írok a sztoriról, mert bármit is mondanék, az elronthatja az élvezetet. Nem más ez, mint egy szórakoztató krimi. Olvastatja magát a stílus, bár itt-ott éreztem egy kis fordítási gigszert, ami miatt megakadt az olvasás. Nincsenek benne nagy leleplezések, nagy koppanások, csak egyenesen haladunk a végkifejlet felé, és ahogy ugrálunk az időben, a jelenbe, a középkorba, a közelmúltba, egyre világosabbá válik előttünk a történet. A korábrázolás kielégítő (szerintem olvasta A katedrálist... :), ahogy a jellemábrázolás is. Azonnal megérthető milyen stílusú szereplőről van szó, a főszereplők pedig képesek a jellemfejlődésre.

A történetben van minden, ami egy sikersztorihoz szükséges, rejtély, gyilkosság, misztikum, fura figurák, szerelem, szex, vagyis olyan tipikus krimi. :) Mégis adott egy pluszt azzal, hogy ezt a misztikumot belevitte, az 51-es körzetnek adott egy magyarázatot, ami talán igaz is lehet, ki tudja? :) Egyébként itt belinkelek egy spoilert, aki látta a filmet, az rögtön asszociálhat rá a könyv alapján. Aki el akarja olvasni, az ne nézze meg, melyik filmről van szó. Még nem jártam utána, melyik volt előbb, ki találta ki ezt ki.

Én nagyon jól szórakoztam olvasás közben, és ti is jól fogtok, ha szeretitek a krimiket. Engem azzal tudnak megfogni ezek a könyvek, ha adnak hozzá valami újat, amivel eddig még nem találkoztam. Bár a film után nem volt ez a dolog már új, de mivel a könyv sokkal jobbat hozott ki a sztoriból, mint a film, így teljesen meg voltam vele elégedve.

Glenn Cooper: Holtak könyvtára. Geopen, 2010.

2010. november 19., péntek

Abdelkader Benali: Menyegző a tengernél

Elsősorban a borító, a könyv külleme fogott meg. Nap mint nap kezembe vettem, szagolgattam, nézegettem a csodaszép kiadást. Gyönyörű, igényes kötetről van szó.

Lamarat Minar 6 hónapos volt, amikor várandós anyjával Marokkóból Hollandiába vándorol.

19 év múlva érkeznek vissza Iwojenbe, ahol is Lamarat húgát szándékoznak férjhez adni Moszához. Ám a férjjelölt megfutamodik, egyenesen egy bordélyházba menekül. Lamaratra és Khalidra, a taxisofőrre hárul a feladat, hogy visszahozza az eltűnt férjet.

Miután "elvégezték a feladatot" és visszavitték a pernahajder vőlegényt, a menyasszony, Rebeka gondoskodik róla, hogy az esküvő ne múljon el zavartalanul...

A könyv foglalkozik a kivándorlók belső gondolataival, küzdelmeivel, honvágyukkal, illetve hogy milyen módon élik meg visszatérésüket szülőhazájukba.

Bevallom, ez nem az "én könyvem" volt. Már Závada Pál előszavával sem bírtam, azt fel is adtam... Csalódtam! Magamban! Egyértelmű, hogy nagyon szép, értékes könyv. De számomra túl művészi volt, kifogott rajtam. Szégyellem bevallani, de sokszor azt sem tudtam, mit olvasok. Sajnálom, mert úgy vártam ennek a könyvnek az elolvasására!

7/10

James Hall: Coffee with Michelangelo

A könyvtárban akadt meg a szemem ezen a kis könyvecskén. Tényleg könyvecske: kicsi alakú, kb. 10x15 cm-es, olyan igazi táskába bedobós, kávézóban olvasgatós.

Egy interjú Michelangeloval. Először bizarrnak tűnhet az ötlet, a művész halála után 4 és fél évszázaddal, ám a 16. századi olaszoknak ez korántsem volt annyira furcsa. A valóságos tényeken alapuló, félig-kitalált párbeszédek terjesztése a nagy tömegek tájékoztatásának egy bevett formája volt akkoriban.

Michelangelo egy sokoldalú művész volt, az olasz reneszánsz kiemelkedő alakja, a világ egyik legnagyobb mestere, akit már saját korában is zseninek tartottak és megbecsültek. A Medici család, a pápák, más befolyásos arisztokrata főurak, mind-mind megbízásokkal látták el, amelyekért sokat fizettek neki (és sokszor saját szeszélyeik szerint ugráltatták).
Nem volt egy könnyű személyiség, sokszor ellentétben állt a világgal és önmagával, nem igazán ismerte el kortársai művészetét, nem voltak barátai, magányosan élt és alkotott.  Az viszont vitathatatlan, hogy örökre maradandót alkotott szobrászat, festészet, építészet és költészet területén. Sok esetben teljesen újszerűt: olyan megoldásokat eszelt ki, amelyek korábban még senkinek nem sikerültek (pl. egy márványtömbböl faragta a hatalmas Dávid szobrot vagy ő volt az első aki hatalmas mennyezet-freskót festett – a Sixtusi kápolnában).

A Maestroval történő beszélgetés sok témát érint:
- tényleg mindent önerőből tanult-e vagy voltak-e mesterei,
- a férfi test szépsége és tökéletessége iránti csodálatát,
- a halott boncolásokat,
- a rajzok és a vázlatok fontosságát,
- azt, hogy tehetségét Istentől eredőnek élte-e meg,
- polikai nézeteit,
- a nők ábrázolását,
- azt, hogy elsősorban szobrásznak tartotta magát,
- márvány-mániáját,
- azt, hogy műveinek kétharmada miért maradt befejezetlen,
- és még sok minden mást.


Ajánlom azoknak, akiket érdekel a reneszánsz, a művészetek, Michelangelo (és tudnak angolul).

8/10
Kiadó: Duncan Baird Publishers, London
Kiadás éve: 2007
Oladalk száma: 138

A “Coffee with” sorozat további köteteiben az alábbi hírességekkel kávézhatunk:

Arisztotelész
Buddha
Dickens
Einstein
Hemingway
Isaac Newton
Mark Twain
Marilyn Monroe
Mozart
Oscar Wilde
Platon
Shakespeare




2010. november 17., szerda

Lin Yutang : Peónia

"A virág, félig nyitva, félig rügyként, reszkető várakozásban tartja vissza lélegzetét. Álomittas ajka körül mosoly játszik, melyről senki sem ismerheti fel a titkolt szerelmet."

Lin Yutang számomra igazi meglepetés volt, és nemcsak azért mert azt gondoltam, hogy a név mögött egy női szerző rejlik, hanem azért is mert mondanivalója a mai napig aktuális. Sajnos Lin 1976-ban elhunyt megfosztva minket további könyvektől.

Peónia az 1800-as évek végi Sanghaj melletti településen él. Még csak húszas évei elején jár de már férjét temeti, a tehetős és ismert só adóhivatali főtitkárt. Az emberek legnagyobb megdöbbenésére Peónia egyetlen könnycseppet sem ejt férje koporsója mellett nem elég, hogy fiatal és gyönyörű. még dacos is, ezzel kivívva az emberek ellenszenvét.

Peónia úgy dönt, hogy férje holttestét elviszi a férfi családjának és ezzel le is zárja életének ezt a szakaszát. Új ember lesz, önálló, független nő, aki olyan életet él, amilyet csak akar...

Peónia a konvenciók, hagyományok, társadalmi elvárásokkal szemben megy, ami abban az időben óriási merészségnek számított. Az akkori Kínában egy özvegynek kétféle választása lehetett: vagy szűzasszony lesz - ez élete végéig özvegységet jelent-, vagy hős asszony lesz - azaz öngyilkos lesz -, elkerülve az újabb férjhez menést. Az özvegyek általában a férj családjánál élik le életüket, Peónia ezt is elutasította. Unokabátyával találkozva könyörög neki: vigye magával Pekingbe.

Peónia számára kinyílik a világ, férfiak tucatjai hevernek a lába előtt. Peónia azt tervezi, hogy újra felveszi a kapcsolatot szeretőjével, akihez hajlandó hozzámenni amennyiben a férfi végre elválna a feleségétől, de az unokabátyjával való utazás alkalmával szerelemre lobbannak egymás iránt...

Peónia számomra megdöbbentően felelőtlen és önző, ugyanakkor irigyeltem a bátorságáért és azért amiért nem akart megfelelni senkinek, csak sajnos közben mindenkiről megfeledkezik. Több tucat férfin átlépve kergeti a boldogságot, mely csak ideig-óráig adatik meg neki.

A könyv vége felé aztán Peónia saját számára is megdöbbentően ráeszmél, hogy mindvégig arra vágyott, ami ellen a leginkább harcolt: férjhez menni.

De vajon sikerül-e neki? Egy olyan nőnek, akinek semmi sem számít, ha szerelmes? Sem az, hogy a választott férfi a saját rokona, sem az ha nős, sem a társadalmi státusza?

Peónia híres lett Pekingben, balladákat, verseket költöttek róla: a nő akit csak a szerelem éltet. Aki vallja: lehet, hogy prostituált, de mindig csak a szívére hallgatott.

Yutang könyve remek példa arra, hogy mindenről lehet jól, igényesen írni. Remekül ötvözi a szerelemet, Kína hagyományait, történelmét, és egy izgalmas regény kombinációját.

Nekem egyedül a rengeteg kínai elnevezéssel, névvel gyűlt meg a bajom, nehezen állt rá a nyelvem.

Lin Yutang 1895-ben született Kínában, Amerikába emigrált, angol nyelven írta könyveit. A fülszöveg szerint Yutang sokat tett azért, hogy a nyugati világ megismerje Kínát.

Könyvei: Az élet sója, Mi,kínaiak, Egy múló pillanat


10/9

2010. november 15., hétfő

Dr. Nyiszli Miklós: Dr.Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

A. 8450. Nyiszli Miklós neve, száma, jele, megkülönböztetése Auschwitzban. Egy szám; mindössze ennyi volt ott egy ember.

Dr. Nyiszli Miklós megjárta az auschwitzi koncentrációs tábort. Sonderkommandósként dr. Mengele emberkísérleteiben kellett részt vennie és szerepet vállalnia. Élete, megmenekülése csak erősségének, hitének, bizodalmának és hatalmas nagy szerencséjének volt köszönhető. Annak a szerencsének, hogy a táborban ő volt az egyetlen aki német egyetem végezte a tanulmányait, aki a kórboncoláshoz tökéletesen értett és járatos volt a törvényszéki orvostanban; és annak a szerencsének, hogy az értelmével tudta, mikor kellett megszólalni, mit kellett mondania.

Halál.
Halál mindenütt.
Halál a krematóriumokban, a máglyán, a boncasztalon.
Halál a lelkekben.
Halál és üresség.
Egyre hatalmasabb üresség a barakkokban, majd a táborokban.
Üresség mindenhol.
Ki járt jobban: a bal- vagy a jobb oldal?

"A gázhalál, a máglyahalál, a kloroformos injekciók okozta szívhalál, a tarkólövés, a máglyák tűzhalála, a foszforgránátos halál után ez a hetedik halálnem, amit megismerek.
Szegény bajtársainkat az éj folyamán a közeli erdőbe hurcolták, és lángszórókkal végeztek velük."

Dr. Nyiszli Miklósnak szerencséje volt? Fel tudta dolgozni? …mindenesetre leírta nekünk és az utókornak az auschwitzi koncentrációs tábor „működését”, mindennapjait. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ilyen emberek is éltek, ilyen tettekre is képesek voltak. Hihetetlen, elképzelhetetlen az a fajta brutalitás, ami itt olvasható. Olvassuk, "átéljük", elképzeljük, felfordul a gyomrunk, megsiratjuk őket, emlékezünk rájuk, gyertyát gyújtunk értük.
Dolgozzuk fel mi is, ismerjük meg mi is.


2010. november 14., vasárnap

Robert Goolrick: Házasság céljából

Vigyázat, mert a fülszöveg olvasata után másra számíthat a kedves olvasó, aztán meg jól meglepődik. Ennek elkerülése végett ajánlom a "Különös hálával" című oldalacskát a könyv végén, amiből kiderül, milyen indíttatásból írta meg Goolrick ezt a könyvet. Ennek tudatában máshogy fogjátok olvasni a könyvet.

A múlt század elején járunk, a jeges Wisconsinban. Ralph Truitt kétségbeesett ember, aki egymaga tartja el a várost kiépült vállalkozásával, az iparosodás lehetőségeinek kihasználásával. 20 év telt el azóta, hogy felesége elment, azóta él egyes egyedül a vággyal, a magánnyal. Egy hirdetés megváltoztatja az életét, ugyanis feleséget keres házasság céljából, és indítéka gyakorlati. A sok jelentkező közül kiválasztott Catherine Land érkezik meg a kisvárosba. Indítéka neki is gyakorlati, ami nem más, mint a pénz.

Romantikus regényre számítottam, de itt szó sincs erről. Beteg emberek találkoznak, akik lelkül legmélyén már meghaltak, de egy utolsó remény szikráját látják az új lehetőségekben. Közben az unalmasnak vélt amerikai kisváros újságai tele vannak hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságokkal, legyen az brutális, vagy alattomos, mérgezés. Azt gondolnák, hogy ez a két személy az, aki észnél van, akit az élet még nem gyötört meg, és lehet, hogy csalódunk.

A történet maga nem rejteget nagy meglepetéseket. Legalábbis én sokszor láttam, olvastam már hasonlót, és szinte minden nagy fordulatot, amit a fülszöveg is sugall, kitaláltam. De nem is ezen van a hangsúly, hanem a lelkek küzdelmein, fáradozásain. Egy megcsalt és meggyötört apa próbálkozásai, hogy visszaszerezze fiát, és bocsánatát. Egy szüleit hirtelen elveszítő lány viszontagságos élete után kitörni vágyik, de mit szól ehhez a szív?

Érdekes könyv ez. De ha nem úgy olvassátok, ami valóban, csalódhattok kicsit, mint én. Megmondom őszintén, néha unatkoztam az olvasás közben, de ez ugye az én hibám, mert kevésbé szeretem a lelket boncolgató kérdéseket, és néha elég mélyen elmerült ebben az író. Pár bloggerről viszont el tudom képzelni, hogy tetszeni fog nekik. :)

Robert Goolrick: Házasság céljából. Athenaeum Kiadó, 2010.

2010. november 12., péntek

Cecelia Ahern:Ajándék

Ahern könyveivel folyamatosan próbálkozom, nem is tudom miért. Olyan felemás történeteket ír, ebben a könyvében is voltak nekem tetsző mozzanatok, de olyan részek is, amik banálisak, nyálasak és gagyik voltak.

Ez a tipikus karácsonyi történet, de Ahern eltúlozta, már-már mesébe illő, le nem zárt, meg nem magyarázott dolgokkal.

Lou egy sikeres üzletember. Hiába van két kisgyermeke, szerető felesége, éjjel-nappal csak a munkán jár az esze, otthon nem érzi jól magát. Nem tud mit kezdeni pici gyerekeivel és egyre türelmetlenebb feleségével sem, alkalomadtán pedig női kollégáival vigasztalódik.

Eljön a karácsony és Lou reggel munkába menet az általa tervezett épület előtt észreveszi Gabe-et, a hajléktalant. Különös indíttatásból nemcsak kávét, de munkát is szerez neki.....

Rendőrségre visznek egy fiatal fiút, aki apja új családjának egy mirelit pulykát szán ajándékba és furcsa módját választja az átadásnak...aztán a rendőr azt gondolja, hogy jó útra tereli a fiút: elmeséli Lou és Gabe találkozását....

A könyv mondanivalója nagyon nemes: a család a legfontosabb, kevés az időnk, semmi más nem számít rajtuk kívül. Gabe felbukkanása is elég jó húzás lett volna, ha nem ilyen misztikus...Gabe talán egy angyal volt? Fogalmam sincs, nem sikerült megfejtenem, szerepe szerint Ő téríti észhez Lou-t.Ugyanakkor nekem a könyv közepéig olyan furán volt ábrázolva, hogy kinéztem volna belőle azt is, hogy nem segíteni akar....

A történet vége végképp elvette a kedvem a könyvtől...gyorsan, összecsapva lett vége és főképp értelmetlenül.

Rájöttem ,hogy Ahernnek az a könyve tetszett eddig legjobban, amiben a szereplők a földön maradnak és semmilyen láthatatlan barát, misztikum, angyal és egyebek nem keverednek bele a történetbe, mert sajnos ezek nincsenek rendesen kidolgozva, kitalálva.

A borító élőben sokkal aranyosabb, igaz, a fényképet kihagyhatták volna! Bár az még jobb lett volna ha az eredeti borítót hagyják meg.

10/6,5

2010. november 11., csütörtök

Andy Stanton: Haragumi és a kekszmilliárdos

Citromisszában az élet kissé unalmassá válik. Polli, akinek teljes neve mellesleg Dzsemi Gremi Bari Hoppsza Hopplá Berlin Sztereó Onlájn Lebi Akkord Hermonik Bülbül Degerke Tekerke Szigorka Vecsernye Bodorka Honorka Brunetta Kellemes Karácsonyt Lenóra, nem találja helyét. Már Jákó kutya sem jön kutyagoltatni a gyerekeket. Rém unalom minden!

Egy szép napon viszont megérkezik Tallérosi Apor, a menő üzletember, azaz a 15,24 cm-es, tetőtől talpig mézes kekszből álló, mazsolaszemű emberke. Apor hatalmas kekszes dobozból szórja a hatalmas pénzmennyiséget mindenkire, akivel csak szembetalálkozik. Úgy gondolja, a pénzen barátságokat vásárolhat. Polli hiába próbálja meggyőzni, hogy enélkül is beszállhat a csapatba, nem hisz nekik.

Mindenkit, akivel csak összetalálkozik, meghív gyönyörű palotájába a hatalmas buliba. Szerencsétlenségére Haragumi és Vilmos Vili is az útjába kerül, akik egyből vérszemet kapnak a sok pénz láttán. Elhatározzák, hogy "megkönnyítik" picit a terhét Tallérosinak.

El is rabolják nagy furfanggal az összes pénzét, és itt kezdődnek az izgalmak. Polliék sietnek a segítségére, és persze Jákó kutya is előkerül. Vajon sikerül bebizonyítaniuk Tallérosi Apornak, hogy nem a pénz számít a barátságban, az életben?

Ebben a kötetben már szerencsére kevesebb gusztustalan dolog volt, úgyhogy barátságosabbnak találtam! :-)

Gondolkodom, hogy eltegyem-e gyermekeimnek ezeket a könyveket későbbre? Vajon megfér majd Gazdag Erzsi, Szutyejev, Tesz-vesz város, Lázár Ervin mellett??? Még gondolkodom!

2010. november 10., szerda

Lian Hearn: Fűpárna : az Otoriak története : II. könyv

Vigyázat! Ömlengés következik...

Remegve vártam az újabb rész kézbevételét! Szerencsére most sem kellett csalódnom! Mintha nem is lennének külön a kötetek, ugyanott folytatódott a történet, ugyanazzal a megszokott izgalommal. Ugyanúgy fogvatartott, csak a kötelességek miatt tettem le a könyvet. Szemem már majd kiesett, úgy faltam a sorokat!

Hogy is csináljam, hogy ne lőjek le poént azoknál, akik még nem olvasták az előző részt??? Azt hiszem pici spoiler muszáj lesz, de tényleg csak a szükséges mértékben!

Otori Takeo lesz a Tohan nemzetség vezére apja, Otori Sigeru halála, illetve Iida Szadamu vezér legyilkolása által. Új kötelességek előtt áll, hatalmas felelősség szakad a nyakába. Az emberek már nem úgy néznek rá, mint annak előtte. Tőle várják a felszabadítást az éhezés, az elnyomás alól. Nincs könnyű helyzetben továbbra sem, hiszen két nemzetség is igényt tart rá. Az egyik a Törzs, a másik pedig apja, azaz most már az ő nemzetségének népe, a Tohanok. Továbbra sem bízhat szinte senkiben. Egyedül szerelmébe, Kaedébe veti bizalmát, de róla nem tudja, él-e, hal-e?

Nehezíti a dolgot, hogy a Törzs tagjai erőszakkal elrabolták őt, kényszerítik rá, hogy ehhez a nemzetséghez legyen hűséges, őket szolgálja az egyre kifinomultabb, egyre fejlettebb képességeivel.

Takeonak egy porcikája sem kívánja a Törzshöz való csatlakozást. Mindent elkövet, hogy megszökjön és a szívének kedves utat válassza. Úgy érzi, hogy az ősei által ráhagyományozott szellemi-testi örökség kettészakítja. Emellett ráadásul leghőbb vágya, hogy Sigerunak fogadott hűségéről tanúbizonyságot tegyen, halálát megbosszulja.

Kaedének sincs könnyű dolga. Hiszen az előző részben Sigeru nagyúr menyasszonyaként bizonyos védelmet élvezett. Most viszont ki van szolgáltatva a jelenleg legerősebb nemzetség vezére, Arai döntésének. A mielőbbi házasságkötés a cél, a nagyúr által kiválasztott férfival. Kaede próbálja húzni az időt, kénytelen hihetetlen határozottságot, már-már férfias viselkedést tanúsítani a férfiak távolságtartásának érdekében. Ő is próbálja kitapogatni, kiben bízhat, kitől kérhet segítséget. Közben persze ő is sóvárog szerelme után, bár előtte is bizonytalan párja holléte, hogyléte. A legkézenfekvőbb és legszerencsésebb megoldás persze az egymással kötött házasság lenne, de hát ugye így érdekes a történet, hogy nem megy ez olyan könnyen. Egyáltalán sikerül-e valaha???

Odavagyok ezért a könyvért, szinte fájt, hogy abba kellett hagynom. Továbbra sem vagyok oda a japán kultúráért, harcművészetért, de ez egy cseppet sem zavar! :-)

Kérem a következőt!!!

Első rész: Lian Hearn: Fülemülepadló

10/10***

Andy Stanton: Haragumi, a rossz ember

Nehezen vettem rá magam erre a könyvre. Eleve ifjúsági könyv, amelyekért annyira nem rajongok. A kisgyermekeknek szánt könyvek világába minden gond nélkül bele tudok merülni, a nagyobbaknak szólóakkal már nehezebb a dolgom. A végére azért valamelyest sikerült viszonylagos barátságba kerülnöm vele.

Először azt hittem, hogy Haragumi nem is lesz annyira rossz ember, mint azt a címe és az őt ábrázoló rajz mutatja. De bizony, hogy nagyon kis genya.

Citromisszában minden megtörténhet, semmi sem fura. Végül is még Haragumi a legéletszerűbb figura. Rossz emberek ugye mindenhol vannak. Na de Péter nevű lányka, kizárólag zöld-lila-sárga színben pompázó, bűzlő húst árusító Vilmos Vili, a hentes? Na jó, még ilyen is elképzelhető, de talán ritkábban. Ó, és még mennyi érdekes jelenség...

Haraguminak a lakása egy disznóól, így érzi jól magát. A kertje viszont gyönyörű, azt maximálisan rendben tartja, minden fűszál a helyén van. Egy nap viszont érkezik ebbe a hihetetlen kis városba egy óriáskutya. A gyerekek imádják, hiszen rendszeresen megkutyagoltatja őket a hátán. Csak egy apró hibája van ennek a kutymáknak. Imádja a kerteket széttúrni. Mi sem természetesebb, hogy megtalálja Haragumi gyönyörű kertjét is. Innentől kezdve vége a békének. Haragumi bosszút esküszik, ehhez Vilmos Vili segítségét kéri. És persze a színpompás romlott húsoknak is van még némi szerepük.

Jákó azért nincs magára hagyva, segítségére sietnek az imádott gyerekek, akikkel együtt szurkoltam, hogy ne sikerüljenek Haragumi tervei. De ennek a szőrmóknak a jó útra téréséért is nagyon drukkoltam.

Az egyetlen bajom a könyvvel az volt, hogy néhol oly gusztustalan dolgok voltak, hogy csak na! Forgott a gyomrom rendesen! Bár tudom, hogy a gyerekeket sokszor vonzzák a rém undorító dolgok. Lehet, hogy pont itt jött ki, hogy nem tudtam maximálisan beleélni magam???!!! Ki tudja?

2010. november 8., hétfő

Chris Bohjalian: Hajnali alkony


úúúúúhhhhhh Otthonszülés-bábával; ennek a folyamata egy éppen szülő édesanya történetén keresztül.
Snitt.
Anya meghal, bába perbe fogva. Stephen védőügyvéd úr drága Petrocellinket maghazudtoló módon véd, szól, véd, küzd.

Izgalmas, érdekfeszítő, unalmas perceimet lekötő, "olvasni akarom"-könyv.
Snitt.
Bohjalian nagyon érdekes (Magyarországon mindig naprakész-) témába illő könyvet írt hatalmas beleérző-képességgel, precizitással főszerepbe helyezve fiatal családot és egy kamaszlányt, körítve egy majdnem mindig sikeres tárgyalási témával.

Félelmetes, magam előtt látom, újraélem a saját gyermekeim születését. Előttem vannak az ismerősök élményei. Olvasom a könyvet és megelevenedik előttem Sibyl Danforth bába története.
Sibyl otthonszüléseket vezető asszony, aki hivatásának tartja a bábaságot, hogy segítsen azoknak a szülőknek, édesanyáknak, akiknek komplikációmentes szülés ígérkezik. Csak ezeknek. Hogy miért halt meg mégis egy asszony a szülés közben?
Hogy miért nem utalta/vitte kórházba Charlotte Bedfordot? Miért kellett meghalnia ennek a nőnek második gyermeke születése közben? Miért volt szükség tárgyalásra? Ez túl sok spoiler lenne, amit nem tehetek meg a poszt írásakor.

Érzéseimet szoktam leírni, de még ezt sem tudom megtenni, olyannyira hatása alatt vagyok a könyvnek. Folynak az események, megismerjük Sibyl életét, a lányát, a férjét, a hivatását, aztán belecsöppenünk egy hideg márciusi otthonszülésbe-otthonszületésbe.
Szerintem nincs olyan nő (a közelemben) akinek ne lenne véleménye az otthonszülésről: aki nincs mellette vagy ellene; az hogyan vélekedtek erről? - kérdem én.

Én elmerengtem egyszer: milyen jó lehet... aztán el is hessegettem, hiszen már a Lány születésekor kiderült, hogy Komplikált eset vagyok, így ki kellett mondanom: maradjunk csak a steril műtő és kedves Orosz doktorom közelében.
De elgondolkodtam, elméláztam rajta, irigykedve figyeltem a Kandász Andrea műsorában otthon szülő édesanyákat. Ezekkel a tényekkel és tudattal olvastam ezt a könyvet.
Élveztem minden sorát, amit egy 21-22 éves lánygyermek nézőpontjából, visszaemlékezéseiből olvashatunk. Sibyl lánya nézőpontjából, emlékeiből.

Számomra hihetetlen, hogy mekkora empátiával és részletességgel volt képes megírni ezt a történetet az író. Zajlanak az események, a tárgyalás, drukkolunk egyik vagy másik oldalnak (én mindenképpen Sibylnek), aztán ki győz? Győz valaki? Egyik fél mindig sérül, és szerintem nagyon nehezen bocsát meg a másik fél.

Ki nyert? És mivel? Egy ásszal? Vagy egy váratlan lecsapással? Vagy sima győzelmet aratott az egyik fél? Annyira elmondanám, de nem tehetem. Kevés ilyen könyv van, amit világgá kürtölnék.



Elizabeth Gilbert:Hűség


Egyrészt nagyon jó volt a könyv mert érdekes szemszögből vizsgálta meg a házasságot, másrészt csalódott voltam mert azt hittem, hogy az Ízek, imák, szerelmek könyvéhez hasonlóan saját életéből merítve ír. Ebből keveset kaptam. Ez a könyve a házassághoz vezető utat hivatott bemutatni. Tulajdonképpen meg sem született volna ez a könyv, ha az Amerikai bevándorlási hivatal sokadik útjuk alkalmával nem zárja börtönbe Gilbert kedvesét, mondván feltűnően sokszor utazik ki be az országból-nem is tehetett mást hiszen három havonta meg kellett újítania a vízumát, ez pedig csak akkor tehette meg ha elhagyja, aztán újra belép az országba. A bevándorlási hivatal tisztje közölte velük, hogy egyetlen megoldás a kitoloncolás ellen a házasság-amelyre egyikük sem gondolt, tekintve, hogy mindketten fájdalmas váláson voltak túl.

Több mint 6 hónapig utazgattak, és próbáltak minden hivatal kérésének megfelelni, többek között az FBI is megvizsgálta Gilbert életét, nehogy egy terroristával készüljön frigyre lépni. Fél év alatt Gilbert több tucatnyi könyvet olvasott el, statisztikákat böngészett megnyugtató választ keresve arra, hogy jól döntöttek.

Jó volt ilyen jellegű könyvet olvasni amely egészen régi időkből való szokásokat, a mai szemlélettel hasonlítja össze. Elég sok téveszmém volt a keresztény egyháznak a házassághoz való viszonyához-meg is döbbentem, hogy volt idő mikor pont a házasság ellen beszéltek!! A házasság tartósságának titkát is kutatta Gilbert,persze választ nem talált...

Én mint házas, valamiért mindig is házasságpárti voltam, egész kislánykorom óta el sem tudtam képzelni, hogy valakivel évtizedekig úgy éljek, hogy nem fogadott nekem örök hűséget, vakságot a többi. Valahogy úgy érzem a csak egy papír-felhang hamisan cseng, hiszen ha CSAK egy papír, akkor miért olyan nehéz felvállalni azoknak a házasságot akik ezt hangoztatják?? Gilbert arra a következtetésre jutott, hogy valaki olyan génekkel születik ami házasságra sarkallja és valaki nem... most eltekintünk a válás okozta csalódáson átesett emberek véleményén.

Én úgy vettem észre, hogy akik nem házasok és szóba kerül a párjuk, nehezen definiálják milyen is a viszonyuk-élettársam, párom, barátom... kinek mi a szimpatikus, de nekem ne mondja senki, hogy ilyen beszélgetések alkalmával nem villog fejünk felett a kérdés, amit vagy kimondunk vagy nem, tudniillik, hogy -Miért nem házasodtatok még össze??? Gondolom a rutinosaknak megvan a válasza... amit én személy szerint el is fogadok csak nem értek... nekem kell, ha egy férfi azt mondja, hogy szeret, hogy ezt vállalja fel, esküdözzön, vegyen gyűrűt... nekem ne mondja senki, hogy egy nőnek nincs igénye a ceremóniára és most nem feltétlenül a több száz fős lakodalomra gondolok, csak ara a meghitt szertartásra akár ami két ember szövetségéről szól. Nekem a sok válás sem ok arra, hogy másképp érezzek, mert az nem én vagyok nem az én esetem.

A végtelenségig lehetne vitatkozni a házasság mellett és ellen. Nekem a legbeszédesebb Gilbert pálfordulása volt, talán sosem házasodnak össze ha a bevándorlási hivatal nem kényszeríti őket mégis Gilbert boldogan hagyta kényszeríteni magát.

A könyvben sok érdekes történet olvasható, és amint a bejegyzés is mutatja az embernek hihetetlen sok gondolata támad olvasás közben, után. Gilbert alapos kutatómunkát végzett. Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet akit érdekel a téma. A házasság, a hűség, világszerte szokások a házassággal, párkapcsolattal kapcsolatban, a szerelem szerepe a házasságban, mind mind terítékre kerül.


2010. november 7., vasárnap

Jonas Hassen Khemiri: Montecore : egy párját ritkító tigris

"Ez aztán tényleg mesteri könyv volt egy mesteri embertől!"

Nem hinném, hogy hosszú poszt lesz... Gondban vagyok, hogy mit írjak a könyvről!? Nem azért, mert nem tetszett! Nagyon is a magamévá tettem.

A téma nagyon nehéz, hihetetlen profi irodalomként tálalva. Ráadásul nem vagyok biztos benne, hogy vissza tudom adni a könyv hangulatát, értékét. Nem akarom amatőrségemmel lerontani a könyv minőségét. Csak próbálkozom.

Miért is írtam, hogy nehéz a téma? Benne van egy hazáját elhagyó, beilleszkedési gondokkal küszködő ember kálváriája a családjával, országával (vajon melyik is az ő országa?), munkájával, megélhetésével, ...szóval szinte az egész környezetével. Ráadásul nem kis mértékben játszik közre, hogy arab származású. Kell-e a rasszizmus jelentőségét itt bővebben ecsetelnem, főként egy európai országban? Mindenesetre az emészteni való nem mindennapi módon van elénk téve.

Vágjunk bele! Jonas Hassen Khemiri, a svéd-tunéziai szerző önti sorokba megélt érzéseit, hangulatait, emlékeit Tunéziából Svédországba áttelepült családjával kapcsolatban. Főként apja hányattatásait, próbálkozásait próbálja felidézni Kadir levelei segítségével, amelyek tele vannak tűzdelve csűrt-csavart, nyelvi bravúrokkal megspékelt mondatokkal. Kadir nem más, mint Jonas apjának gyerekkori, tunéziai barátja. Ő keresi meg Khemirit egy közös könyv megírásának ötletével. Khemiri és Kadir levelezéséből áll össze a kerek történet.

Végigkísérhetjük, ahogy Jonas apja küzd az identitással. Ő nagyon szeretne tősgyökeres svéd lenni, elsősorban svéd felesége kedvéért. Világhírű fényképésszé válni, ez álmai netovábbja. És hogy elfogadják olyannak, amilyen. Sajnos rá kell döbbennie, hogy ő, mint bevándorló, csekély esélyekkel indulhat. Hadakozik a "bevándorló" meghatározás ellen is, hiszen mindent megtesz azért, hogy elismerjék igyekezetét, erőfeszítéseit a totális beilleszkedés érdekében.

"Egész életében az anyagi javak túlcsordulásáért küzdött, hogy örömöt szerezzen a családjának. Mosogatott, és kutyaszart szedett, és metrót vezetett, és háziállatokat fotózott."


Jonas belső harcai is nagy jelentőséggel bírnak a történetben. Ha azt gondolnánk, hogy egy, az iskolát alig elkezdő gyermeknek, akit körülvesz szülei szeretete, nem lehet probléma egy új országba való beilleszkedés, tévedünk! Bár mindvégig az apjáért szurkoltam, a végén döbbentem rá, hogy te jó ég, mi van ezzel a gyerekkel, vele ki foglalkozik, őt ki szereti? Talán az ő személyisége még rejtettebb saját maga előtt is, mint apjáé!? Vajon tisztában van vele, hogy kicsoda is ő valójában?


A nyomasztó történet ellenére rendkívül szellemes, fergeteges humorral megáldott könyvet tartottam a kezemben. Nagyon sokat segített ez a humor a történet feldolgozásában. Egyik pillanatban sírtam, a másikban pedig a hasamat fogtam a nevetéstől. Az első soroktól kezdve szerettem!

"Egyébként miért adtad a Montecore nevet a dokumentumnak? Talán elírtad? A mantikórra célzol, az oroszlányszörnyre a szerepjátékotokból? Vagy a Montegóréra utal, a hegy urára? Vagy Monte-coeur akart lenni, a hegy szíve?"

A szerző neve előttem eddig ismeretlen volt eleddig, de türelmetlenül várom a következő könyvét!!!

A fordítást is méltatnám, hihetetlen módon adta vissza a nyelvi bravúrokat. Elsősorban szerintem ez teszi a könyvet nagyon naggyá! Csak sejtem, hogy nem lehetett egyszerű munka ezt a művet lefordítani, főként, ahogy utánaolvastam, a svéd nyelv eléggé szegényes, egyszerű ahhoz, hogy visszaadja ezeket az értékes mondatokat.

A könyvből egyéb, számomra nagyon fontos idézetek találhatók még itt!

+ ***

Helen Dunmore: Ostrom

Amikor Debra Dean Leningrádi Madonnák c. könyvét olvastam, akkor figyeltem fel Leningrád ostromára, mint a II. világháború egyik fontos eseményére. Már akkor szerettem volna bővebben olvasni a témáról, ezért örültem, hogy megjelent ez a regény. Viszont hibáztam, hogy nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a fülszöveg annak a mondatának, hogy a regény a mindennapok apró mozzanataira koncentrál. Mert tényleg.

Egy érdekes felállású család küzdelemmel teli napjait kísérhetjük figyelemmel a könyv lapjain, ahogyan a németek által körbezárt és minimális élelmiszer tartalékkal rendelkező városban harcolnak napi szinten az éhség ellen, az éhenhalás ellen, az életükért. A történet főszereplője a 23 éves Anna, aki édesanyjuk halála után anyja helyett anyja 5 éves öccsének, Koljának és aki a magába fordult, mellőzött íróként vegetáló idős apjukat is támogatja - főleg lelkileg. A város körbezárása után, a válságos helyzetben a családhoz csapódik egy hajdanán híres színésznő, Marina, aki az apa szeretője volt korábban, valamint képbe kerül egy fiatal medikus, Andrej, aki pedig a lány szerelme lesz. Az ő ötük sorsát mutatja be nekünk az ostrom első felében az írónő, amikor is a legnagyobb volt az élelmiszer-hiány, a legkevesebb volt a tüzelő, a leghidegebb volt a tél és a legtöbben haltak éhen...

Nagyon szenvedtem ezen a könyvön, az az igazság. Egyrészt mert magáról az ostromról elég keveset tudtam meg. Jobban érdekeltek volna a katonai szempontok, az élelmezés megoldása, a felmerült stratégiák stb. De megértem, hogy ez a könyv nem ezt hivatott bemutatni. És az előbbieknél is jobban érdekelt volna az emberek lelkivilága, a helyzethez való hozzáállása, gondolatai, következtetései ebben a helyzetben, de ezt csak nagyon-nagyon halványan kaptam meg. Nem vitás, hogy Dunmore nem ír rosszul, főleg a leíró részei voltak rendben, jó a szókincse.
A természetet, ételeket, éhséget szavakkal egészen jól körülírja, de ez azért kevés egy jó regényhez. Egyszerűen rám nem hatottak a mondatai, még akkor sem, amikor arról írt, hogy hogyan voltak az éhenhaltak a temető kapuja elé odazsúfolva... Időnként azért sajnáltam a szereplőket ebben a hatalmas éhségben, de teljes mértékben ezt sem tudtam, mert egyszerűen nem hittem el a szereplőket, nekem nem voltak igazán valóságosak.

Talán mert nem engedett igazán beléjük látni, így meglehetősen bambának tűnt nekem így kívülről főleg a főszereplő Anna. Olyan volt, mintha egy érzések nélküli ösztönlény lenne, aki mindent megtesz ugyan a családjáért, próbál túlélni, de semmi több. Egyszerűen nem voltak mélységei. Az Andrejjel való szerelme is olyan sután volt ábrázolva, hogy az valami vicc. Az öt éves Kolja megnyilvánulásait sem hittem el, ugyanis Dunmore pechére van itthon egy 4 és fél évesem, és tudom, hogy bizonyos mondatok egy ekkora gyereknek ebben a formában biztosan nem hagyják el a száját. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem az édesapa és Marina kapcsolatát sem igazán sikerült megfejtenem, egyszerűen mert nem volt kifejtve igazán az egymáshoz való viszonyuk. Számomra Marina meglehetősen öncélúan keveredett a történetbe, mert milyen "izgalmas" ha van benne egy régen ünnepelt színésznő, aki most megmutathatja a sztáron felül emberi oldalát is.

A könyv végén az éhség és a hideg tetőpontja után pedig egy huszárvágással kitavaszodik, az élelmiszer fejadagok hirtelen megemelkednek és minden átmenet nélkül könnyebbé válik az életben marad leningrádiak sorsa, a család életben maradt tagjai pedig elsétálnak a napsütésben. (........)

Én azt gondolom, hogy a háborúban, éhségben túlélésre játszó embereknek is vannak az éhségen felül érzései, amik nagyon is szívfacsaróak lehetnek, a helyzet pedig eleve annyira tragikus, hogy abból a megfelelő szavakkal nagyon-nagyon ütős és hatásos, mély írást lehetne létrehozni, a téma adott. Ezt nekem nem tudta most nyújtani Helen Dunmore, nekem ezek az életkép szerű leírások kevesek voltak. A fent említett Debra Dean a Leningrádi Madonnák c. regényének pár sorával sokkal jobban megrendített, mint ez a regény összességében.




Találtam egyébként egy orosz regényt, Nyikolaj Csukovszkij A balti égboltját, ami Leningrád ostromáról szó, méghozzá hitelesen, hiszen a szerző maga is átélte az eseményeket. Na, talán ezt kellett volna és fogom is elolvasni a témában.

Joyce Carol Oates: Állatok

"Állatok vagyunk és ez a mi vigaszunk."

Nem értem Oates-t. Az Áldatlan szerelmeket pl. félre kellett tennem tőle, egyszerűen nem tudott lekötni. Igaz, az hosszabb is volt mint ez vagy a Napforduló, amik viszont nagyon tetszettek.
Egyszer szeretnék már egy hosszabb hangvételű írást olvasni tőle, ami végig ilyen pezsgő, tele történésekkel és érzésekkel, feszültséggel. Tud valaki ilyet ajánlani nekem Oates-tól?

Ezt a történetet például nagyon is el tudtam volna képzelni jobban kifejtve, hosszabb változatban. Ugyanis nagyon jó az alapsztori, a karakterek. Arról van szó, hogy van egy amerikai főiskola, ahol a versíró kurzus összes lánya bele van szeretve a professzorba, Andre Harrowba, aki azzal ösztönzi tanulóit minél jobb teljesítményre, hogy ráveszi őket, hogy minél többet tapasztaljanak meg az életből, minél jobban, érzelemmel, érzékekkel éljék át a velük történteket. Ez természetesen felkavarja az érzelmeket, ösztönöket a lányok körül. Versengés, csábítás, figyelés, széthúzás következik. Aztán külön fincsiség a történetben, hogy ennek a profnak van egy szobrász felesége, egy igazi vörös, szenvedélyes, rapszodikus, kiismerhetetlen nő, akit a lányok távolról csodálnak és irigyelnek. Dorcas totem szerű hatalmas, őskort idéző alakokat farag, amelyek nyersek, erősek, állatiasak. Nagyon-nagyon tetszett ez a szimbólum a történetben.
A főiskola területén időről időre tüzek gyulladnak ki, úgy tűnik, hogy valaki gyújtogat. Aztán egy napon kigyullad a professzorék háza is.

Az a helyzet, hogy a lányok is egyenként, a történetet elmesélő Gillannel az élen, valamint a tanár és a felesége is rettentően érdekes személyiségeknek tűntek. Sajnos nem sikerült ebben a rövid történetben jobban megismerni őket, pedig sokkal nagyobbat üthetett volna. Az egész sztori az érzelmek által vezérelt és totálisan elvakított ember ostoba, ösztönös cselekedeteit mutatja be. Mert bizony ilyen az ember, kicsit állat, ami nem biztos, hogy baj bizonyos szituációkban, és szerencsés, ha az ember ezt később felismeri, mérlegre rakja, esetleg megbánja. Jó, ha hideg fejjel megfelelően tudjuk értékelni a dolgokat. Mert nem véletlenül hívnak minket embereknek minden állatias ösztönünk és megnyilvánulásaink ellenére.
Szóval én azért továbbra is a kontroll mellett teszem le a voksomat, főleg olyan helyzetekben, ahol az állatias viselkedésünkkel árthatunk másokkal. A történet persze kicsit más aspektusból mutatja a dolgokat, a (részben) áldozat oldaláról, de ebből a szemszögből is van min gondolkodni, azt hiszem.

Állatok vagyunk és ez a mi vigaszunk?

Haragszom az írónőre, hogy nem fejtette ki jobban ezt a nagyon jó lehetőségeket hordozó történetet :( Ettől függetlenül nagyon tetszett.

2010. november 5., péntek

Alice Munro:Asszonyok,lányok élete


Már régóta vágytam Munro könyveire,mert nőként,nőknek ír szépirodalmat. Viszont most bajban vagyok a bejegyzéssel mert olyan szépen ír,hogy azt nem tudom átadni.

Miestas írta nagyon jól,hogy olyan Munrot olvasni mintha egy folyóba lépnél...

A történet az 1940-es években játszódik egy kanadai kisváros életét ismerhetjük meg egy kislány Dell tolmácsolásában,aki szemünk előtt cseperedik fel,érik nővé.....a környezete az őt körülvevő emberek,barátnője,albérlőjük és még sokan mások életét kísérhetjük végig:A könyv érinti az élet fontosabb kérdéseit is,mint a hit, a szexualitás, a család,barátság.

Bár nagyon tetszett a könyv,mégis túl sok volt,túl tömény.Ha egy picit szellősebben írja meg akkor könnyebben haladtam volna a könyvel.Az biztos,hogy nem rohanós napokra való,igazából én csak otthon olvastam de akkor mikor teljes volt a nyugalom.

Érdekes,hogy párhuzamosan olvastam egy másik könyvet is ,Elizabeth Gilbert:Hűség-ebben a könyvben is akárcsak Munro a házasság, a család jelentőségét, a nők helyzetét mutatja be.Gilbert saját szemszögéből,Munro pedig Dell segítségével ábrázolja a nők életét akkor és most.

Munro szívem csücske lett,keresni,olvasni fogom a többi könyvét is.Ami nagyon szimpatikus nekem,az a saját könyvjelző a könyvben! Kár,hogy egyre kevesebb könyv készül így.


10/9


2010. november 3., szerda

Bartis Attila - Kemény István: Amiről lehet

Mindenki beszélget. Szeretünk beszélgetni. Baráttal, barátnővel.
Fecsegünk, csacsogunk, olykor komolyabb hangvételű témákat is megütünk, de szigorúan megtartjuk magunknak. Legalábbis én. Nem vagyok lázadó, csendes tömeg vagyok, aki elfogadja a rendszert, hisz mit tudok én csinálni. Véleményemet a körülöttem lévő egy-két szűk társaságnak kifejtem, de itt el is hallgatok. Nem írok panaszkodó leveleket, hanem próbálok boldogulni ott és úgy, ahol vagyok-ahogyan tudok.

Kemény István, Bartis Attila. Egy költő, egy író. Egymással beszélgetnek, beszélgetéseikből kibontakozik véleményük, ami hihetetlenül egy síkon mozog az én gondolataimmal.
Bár én nem éltem Erdélyben, sajnos nem is jártam még ott, még csak azt sem mondhatom, hogy sok Magyarországon élő erdélyit ismerek. Csak hallgatok, nézek,látok.
Véleményem nekem is formálódik, gondolataim szavakká formálódnak. Igen: erről beszélni kell! Igen, szerintem is tanítani kellene a kortárs irodalmat. Igen, szerintem is jobban oda kellene figyelni az elmúlt időszakokra, hiszen olyan sokan "sötétben tapogatóznak".

A két férfi beszélget. Megismerjük életüket, véleményüket. Bepillanthatunk életükbe, megismerhetjük családjukat, az ő történetük egy-egy fontos részletét, pillanatát.

Két férfi őszintén beszélget. Politikáról, kritikákról, Életükről, az őket meghatározó személyekről.
Ki a költő, ki az író? Mi a költő és mi az író? Kik ők egyáltalán?

Előttem vannak ők: a Kemény István és Bartis Attila.
Füstfelhő és pálinka.
Komolyság és komolytalanság.
Felháborodás és lehiggadás.
Őszintén, kendőzetlenül, férfiasan-barátian, elgondolkodva.

Beszélgetés a törésekről, az érzelmekről, az érzelmek megértéséről, kereséséről, nyugalomról, az árvagyerekségről-árvafelnőttségről.
Jobban megértem Bartis munkásságát, kezdem megismerni Kemény verseit, irodalmát, és kezdek ott lenni a füstös helyiségben velük. Megérteni próbáltam a "bartisattilás" maximalizmust, a fotózás iránti szerelmet, illetve, a bezártság érzéséből való szabadulás vágyát.

Úgy éreztem magam a könyv olvasásakor, mintha egy történelemkönyvet lapozgatnék, olvasnám amiről csak hallottam, de oly keveset tapasztaltam. Persze szubjektív meglátások is lehetnek, de mit számít?- elég, ha kedvet kapunk a folytatáshoz, a felismeréshez, a megismeréshez.

Őszinte, szívembe zárós, jó.