Erika Robuck: Hemingway lánya

"Az öngyilkosokat őrültnek tartják, de nem pont Einstein mondta, hogy az őrültség annyi, mint ugyanazt tenni  újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen?
Talán éppen azok az őrültek, akik annyira élni akarnak."

Tény, hogy Hemingway élete munkássága mindig is érdekelt, de a könyv borítón szereplő szöveggel ellentétben nem lettem az író rabja...de nem is ez a lényeg. Biztos vagyok benne, hogy Hemingway karizmatikus férfi volt, sok emberre volt hatással attól függetlenül is, hogy sok szerzővel ellentétben már életében is népszerűek voltak a könyvei.
Akárcsak Paula McLain, (A Párizsi feleség)  Robuck is nagyon hiteles , érzékletes képet festett Hemingwayről. Nagyon jól felépített történet, ahol a képzelet és a valóság tökéletesen összesimul.

Ezúttal nem egy feleség, hanem egy háztartási alkalmazott szemén keresztül jutunk közelebb Hemingway éltéhez, Key West -en , ezen a csodálatos üdülő paradicsomban. Ahol a helyiek és a háborús veteránok nyomorognak, viszont a gazdagok kerti partykat adnak és méregdrága hajóikon ringatóznak.

Mariella apját gyászolja, közben próbál minden lehetséges módon pénzt keresni, hogy eltartsa anyját és két kishúgát. Mariella cigizik, ha kell bokszmeccsekre jár fogadni, és imádja mindazt amit egy csónak és a végtelen víz jelent.

Hemingway alkalmazza a lányt, aki akaratlanul is bepillantást nyer a férfi második házasságába, és persze nemcsak az idillt látja... az önbizalom hiányos Pauline mindenre és mindenkire  féltékeny akire Papa vagyis Hemingway időt szán.


A történet elején nekem Mariella nagyon ellenszenves volt, ahogy Hemingway bűvkörébe került elment a józan esze... látta a gyerekeket, a feleséget, hamar kiismerte a csélcsap , öntörvényű egoista férfit, mégis jó időbe telt mire meglátta azt a férfit aki érdemes volt a szerelmére.
Engem nagyon érdekel, hogy Hemingway miért szeretett nősülni? És a nők miért szerettek hozzá menni??

"Miközben a lány elnyomta a harmadik csikkjét is, egyre inkább azt érezte, hogy megveti Hemigwayt. A folyamatos dicsekvése a gazdag férfiak körében, a helytelen rasszista beszéde, a reklamálása a kritikák miatt, az eltúlzott afrikai vadászatai, a Jinnyvel való flörtölése, az, ahogyan arcátlanul sütkérezett az ő vonzalmában a felesége közelében -mindettől összement a szemében. Régen olyan kivételesnek tűnt, most pedig csak egy napbarnított, jóllakott, önmaga táplálta élő legendának."

Szerencsére a történet a végére jó irányt vesz, minden kitisztul a lány körül, és reálisan kezdi látni a körülötte élőket, köztük az írót is.


10/10

Liane Moriarty:Add vissza az életem!

Mostanában egyre többször bukkan fel ez a téma,több könyv és számos újságcikk témája.

Épp a könyvvel egy időben olvastam egy cikket,ami egy amerikai nőről szólt,aki csak elesett és hipp-hopp kitörlődött agyából az élete...de film is készült hasonló témában,gondoljunk csak az Ötven első randira...
A téma hálás,és kimeríthetetlen.
Aki hasonló izgalmas könyvet vár,mint a Mielőtt elalszom akkor kicsit csalódni fog,mert a thriller szál teljesen hiányzik ebből a könyvből,ami egyáltalán nem baj így is remek olvasmány volt.

Alice elesik,fej bever.Aztán már csak a sokk marad,hiszen Alice leragad 1998-nál,holott már 2008 a valós dátum. 1998-ból mindenre,és mindenkire emlékszik-innen kell összeraknia életét,a gond csak az,hogy a mostani Alice teljesen ellentétes személyiség a régi Alice-hez képest. Az új Alice pedáns,komor,minden lében két kanál,igazi anyák gyöngye aki zsúrokat szervez,és éppen elpereli gyerekeit az apjuktól.
A régi Alice pedig éppen megházasodott ,az első babáját várja és kedves és aranyos stb.

Nos a könyv nekem néhol fura volt,bevallom Alice  testvére Elizabeth sokkal érdekesebb,érzékenyebb karakter aki egy orvosnak számol be életéről napló formájában.De szerepet,és oldalakat kap a könyvben a nagymama is aki blogot ír a családi történésekről.
Így ebből az egyvelegből alakul ki egy történet ami lekötötte a figyelmem,és tippem sem volt mi lesz a vége.
Szerintem a szerző egész jól,és hihetően megoldotta.Tetszett,hogy a tágabb család is bele lett gyúrva a történetbe,nem csak statiszták voltak hanem szerves részei a könyvnek, életük apró mozzanataival együtt.

A történet rá világit arra,hogy bár mi magunk nem vagyunk vele tisztában,de igenis rengeteget változunk az évek alatt,vajon a tíz évvel fiatalabb énünk ugyanazokat a döntéseket hozna mint most?Ugyan úgy oldanánk meg egy adott problémát?
Azt nem mondanám,hogy mindenkinek jót tenne egy fejre esés ,de kétségtelenül hasznos néha magunkat kicsit távolabbról ,vagy épp mások szemével látni.

Ben Sherwood: Merülj alá az álmokért!

Te jó ég!
Hogy ez micsoda könyv volt!
SPOILER, de csak egy ici-pici, az is csak talán..

Emlékeztetőül:

Gyönyörű borító!

Világítótorony, egy kedvesnek tűnő férfi, víz, hajó, vízparti település, egy beagle: minden klassznak tűnik, aztán hirtelen egyre s másra megszűnik a jó, s jön a rossz. 

Előrevetítve minden, sejtem a történéseket, unom, mert én nem így csinálnám. Aztán majdnem elhiszem, itt jött egy jó kis klassz valami, de aztán rájövök, hogy jól birizgált odabent valami...

Találok benne logikai bakit, de ez már nem is érdekel, mert egyébként egy könnyen olvasható, számomra magvas gondolatokat nem tartalmazó könyvecske, amiben majd összezuhantam az ágyjelenetnél :S

Akkor majdnem sípcsonton rúgtam magam, mit Oscar Schell...

De végül a Charlie is felnőtt, vagy mi... A szél is fújkált, a hullámok is fröcsköltek, a testvérszeretet is megmaradt, meg Joe, az ateista is szerette továbbra is a whisky-t, no meg Tink is jógázhatott tovább....

Szóval na, hát hmm.. én kínlódtam kicsit. 

Miért nem tetszhet a könyv? 

A. Földhöz ragadt vagyok- egyszerűen nem hiszem el. 

B. Nem szeretném, ha ilyenben lenne részem, mert különben jujjj.

C. Inkább Edward és Bella szerelme. :)

Nekem ez a történet sok volt.., sok és egyszerre kevés. A csillogás, meg a megszűnés, meg a mezsgyék, meg, hogy mi döntünk, meg, hogy merüljek alá az álmokért..., nem hittem el egy mondatát sem.

No, mondom, hogy a hitemmel van baj-biztosan…. én ebben nem hiszek, ellenben meseként sem tudtam elfogadni. 

Mondjuk amikor megláttam rajta Nicolas Sparks ajánlóját akkor lelohadt a szemem csillogása, amit más neves jó nevek élesztettek és csiszoltak fel. 

Most akkor mi van???

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy megsimogattam volna a Beagle-t, aki egyébként Oscar. :)

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

Nagyon hamar elolvastam, nagyon megrázott, nagyon sok gondolatot ébresztett bennem. Másrészt pedig rég vitatkoztam ennyit ismerőseimmel egy könyvről.

Szerintem ilyen nem történhet meg, sem itt Magyarországon, és sehol másutt a világon. Ha már megtörténik, nem ilyen következményekkel, vonzásokkal. Nagyon sokszor, jó, bevállalom, szinte végig kerülte az életszerűséget. Véleményem szerint! Mert ezen a ponton vitatkoztunk sokat. Eléggé egyedülálló az álláspontom, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy egyrészt egy egész lakóközösség vegyen a vállára akkora terhet, amekkorát egy 10 éves kislány gondozása (beleértve az iskolát, a mindennapi ellátást, amely az élelmet, ruházkodást is tartalmazza, ugye) jelent. Ráadásul az összes többi lakó jóval nagyobb segítségre szorulna. Úgy tűnik, Grace a "legfelnőttebb" köztük. Legtöbbször nem is gyerek a szememben. Másfelől pedig, hogy a megfelelő szervek ezt a helyzetet ne vegyék észre, ne találjanak valami módot arra, hogy biztonságos helyen elhelyezzék a kislányt, még akkor is, ha látszólag egy szerető, gondoskodó közösségbe került is. Ez így igencsak "túlromantizált", naív. Nem találtam helyénvalónak, ami történt!

Akkor nézzünk bele egy kicsit a történetbe. Adott egy kisebb lakóközösség, csupa-csupa sérült emberrel. Egyik-másik magányos, a másik mérhetetlenül utálatos, a harmadik gyerekkorból visszamaradt rossz emlékekkel küzd, és akkor ráadásként még itt van Billy is, aki évek óta nem hagyta el a lakását súlyos komplexusai miatt. Ez volt a ráadás? Nem is, mert a főszereplő Grace, aki fokozottan gyógyszerfüggő anyjával él együtt. Él? Hát inkább éldegél, túlél mellette. Minden nap! Mert csak a szerencsén múlik, hogy nincs semmi baja. Persze egy 10 éves kislánytól már nagyfokú önállóság várható el, de azért mégiscsak gyerek még. Iskolába akkor keveredik el, ha éppen ébren van az anyja, és képes is rá, hogy elvigye őt. Élelemmel, egyéb fontos dolgokkal ugyanez a helyzet. Ha épp úgy adódik...

Aztán egyik nap Billy veszi észre az ablakból, hogy ott kuporog a kislány egymagában. Talán maga sem érti, hogy kerülhetett rá sor, de mégis kinyitja az ablakot és szóba elegyednek. Innentől elindul a "lavina", ugyanis a kislány ahogy figyelmet, szeretetet tapasztal, mint egy kis pióca, tapad rá mindenkire. Merthogy ez a ragaszkodás kiterjed az egész közösségre, és már csak azt veszik észre, hogy egyik napról a másikra ők osztják be, ki mikor, mit csinál a kislánnyal kapcsolatban. Egyik viszi iskolába, másik hozza, harmadik vigyáz rá stb. Aztán egy tervet is kieszelnek, hogyan térítsék észre az anyát, hátha rádöbben, "mit" alszik át!? Küzdelmük kitartó, de vajon elegendő-e arra, hogy megoldják más ember(ek) életét.

Hogy mit is jelentett akkor a könyv? Néhol nagyon felháborított, viszont sokat jelentettek az utána való beszélgetések, jó volt gondolkodni róla, és ezt nem minden könyv után teszi meg az ember, legalábbis nem fajul el idáig.

Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

Lélekmelengetően hatott rám ez a könyv! Szó szerint falom a gasztronómiát, imádom a főzőműsorokat, és minden olyan regényt is, ami e téma köré épül. Ennek a könyvnek elsősorban a borítója fogott meg. Szerintem csodaszép! Úgyhogy innentől már könnyű dolga volt velem druszámnak. :-)

Mindig csak irigykedem, mások milyen könnyedén, gyorsan, fáradtság nélkül állítanak elő ízletesebbnél ízletesebb étkeket, míg én vért izzadok már attól is, hogy egyáltalán kitaláljam, mit készítsek. Na ezt szeretném én megtanulni, rájönni a titkára. Mostanában terveztem, hogy én is beiratkozom egy főzőtanfolyamra. Nem azért, mert egyébként éhezik mellettem a család vagy ne lennék éppenséggel vállalkozókedvű, de szeretnék apró-cseprő konyhai varázslatokra is szert tenni. A csoportterápia kérdése is régóta foglalkoztat, és a kettő szinte majdnem azonos! :D Hogy miért vonzódom én mindehhez? A csuda tudja.

Lillian híres, elismert séf, aki minden hónap egyik hétfőjén főzőtanfolyamot tart. Jelen esetben 8 részt vevő jelentkezik, mindegyik más és más háttérrel, búval-bajjal, de akad olyan is, akinek látszólag semmi nem hiányzik az életéből, tökéletesen boldog, mégis valami miatt szükségét érzi, hogy e csoporthoz tartozzon. Megkapirgálva mindegyikük múltját, azért elő lehet mindenhol ásni ezt-azt.

Ott van Claire, aki önmagát keresi. Látszólag ő is éli a kisgyerekesek megszokott életét, de mégis szeretné megismerni önmagát, egyéniségét ismét előásni a mindennapok terhei alól. Tom, az ügyvéd, akinek életében hatalmas tragédia zajlott le az elmúlt években, és talán abban bízik, hogy a tanfolyam segít neki a történtek feldolgozásában. Aztán itt van a gyönyörű Antonia, az olasz konyhatervező, aki csak rövid ideje él Amerikában. Kedvenceim, Carl és Helen, az idős házaspár. Na ők a látszólag tökéletes boldogságban élő pár...

Lillian a recepteken keresztül segíti őket a harmónia megtalálásában, hogy rájöjjenek, megérezzék, megértsék az ételek hozzávalóinak "beszédét".

Lillian szinte amióta járni tud, a konyhában él és mozog. A minőségi, szeretettel feltálalt ételek elkészítése - amivel talán mindenki egyetért velem - sokkal többet rejt magában annál, mint ahogyan este hazatérünk és fáradtan összedobunk egy borsófőzeléket. Lilliannek az ízek, formák, illatok, színek összehangolása adja élete értelmét.

Az ízek, illatok csak úgy áradtak a könyv lapjain keresztül. A szereplők magánélete az én életem részévé is vált, és izgultam, hogy az egymással, egymásért való főzés segítsen kinek-kinek a saját gátjai átlépésében.

A könyv szerintem nagy hiányt pótol a magyar női szórakoztató irodalom palettáján. Izgatottan várom az alkalmat, hogy a kiadó többi könyvét is a kezeim közé kaparinthassam.

Egy finom pohár pezsgő mellett és az óév utolsó óráiban kezdtem írni a bejegyzést, és a jövő év hangulatát illetően hasonlót kívánok, mint amit a könyv nyújtott. Egymásra figyelés, összetartozás, nyugalom, kiegyensúlyozottság és finom ételek készítése szeretteinknek, magunknak.

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

A szerző több mint húsz regényt írt,most ebből a húszból nálunk megjelent egy,ami rögtön a szívembe is lopta magát.
Az Angyalok városában, egy kevésbé csillogó környéken áll egy bérház.
Billy egy régi lakó, aki több mint tíz éve a lakása foglya felfigyel egy kislányra aki szinte az egész napját a folyosón tölti.
Lassú, tapogatózós ismerkedés veszi kezdetét,és hamar kiderül, hogy a kislány Grace anyukája gyógyszerfüggő.Napjait mámorban tölti,Grace pedig egyedül...

Billy és a többi lakó úgy dönt gondját viseli Grac-nek amíg az anya talpra nem áll, ám ez csak elsőre tűnik könnyű feladatnak, hiszen mindenkinek van saját bejáratú fóbiája, félelme,önként vállat magánya amit egy szeleburdi,szeretetéhes,vagány kislány alaposan felforgat.

Tetszett,hogy nagyon élethű, valóságos volt a történet és szerencsére elmaradt a mindent elsöprő happy end is amit nagyon nem szeretek a hasonló történeteknél.
Billy karaktere nagyon jól el lett találva! A szófordulatok,megfogalmazások, és a humor pedig könnyen emészthetővé tették a könyvet.
Sajnos tisztában vagyok vele,hogy nem kell Los Angeles-ig menni, hasonló sorsú gyereket akár a közvetlen közelünkben is találhatunk.Minden tiszteletem azoké az embereké akik saját magukat háttérbe szorítva segítenek másokon ,miközben Ők maguk sincsenek könnyű helyzetben, de ahogy a könyvben úgy velünk is előfordulhat, hogy pont ránk van szükség egy -egy nehéz helyzetben.
Így karácsony előtt nagyon ajánlom ezt a könyvet mindazoknak akik az ünnepek alatt valami szívhez szólót szeretnének olvasni.

A borító remekül sikerült!

Az icipici tökéletességet egyetlen dolog árnyékolta be,méghozzá Grace egy-egy szava ,gondolata. Persze az ilyen helyzetben lévő gyerekek érettebbek kortársaiknál, de azért voltak olyan momentumok amik nekem nem voltak teljesen hihetőek egy tízéves kislánytól.

James Patterson-Gabrielle Charbonnet:Máris hiányzol!

Sosem rajongtam a romantikus irodalomért,illetve még nagyon zsenge koromban.A "legdurvább" romantikus sorozat amiért rajongtam, Az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei címet viselte.

Patterson teljesen véletlenül akadt a horgomra ,semmit sem veszíthetek alapon a könyvtárból vettem ki egy könyvét. Aztán minap megakadt a szemem a nevén egy gyönyörű borítón és rögtön lecsaptam rá.
Nem szeretem a nagyon csöpögős nagyon a valóságtól elrugaszkodott történeteket,ahol mindenki tökéletes a férfi délceg, a nő maga a tökély a szex már-már fokozhatatlan. Általában ezek a könyvek jelennek meg olyan címekkel mint a :Fullasztó szenvedély,Ölelj szorosan,A vágyak korbácsa,Csókolj meg a hegytetőn és még sorolhatnám.
Patterson viszont megtalálta azt a kényes egyensúlyt amivel számomra a könyvei fogyaszthatóak lettek és el is hiszem őket. A könyv címe a borító már remek kezdet volt és magában a történetben sem csalódtam,igaz a végét kissé túlzónak találtam de ezt a romantika számlájára is lehet írni.

Adva van egy fiatal lány ,aki bár tehetséges,és édesanyja a főnöke,azzal foglalkozik amit szeret mégis magányos. Magányos gyerekként egy képzeletbeli baráttal osztja meg hétköznapi örömeit,bánatait.
A képzeletbeli barát csak egy bizonyos korig kíséri kis védenceit,aztán örökre eltűnik az életükből,sőt az emlékezetükből is.
Jane valahogy nem úgy működik mint egy átlagos gyerek, sőt felnőttként sem változik meg.
És eljön a nap mikor meglátja azt az embert akit el kellett volna felejtenie....

Mielőtt bárki megrémülne a képzeletbeli barát szereplőn,gyorsan megnyugtatok mindenkit,hogy teljesen hihetően lett előadva a dolog. Annyira rugalmas lett ez a karakter,hogy szerintem simán lehetett volna akár egy angyal is.

Régebben Cecilia Ahern könyvében olvastam egy képzeletbeli barátról,és Ahern annyira amatőr módon írt róla,hogy már az első mondat után húzogattam a szemöldököm.

Patterson egy nem mindennapi szerelemi történetet mesél el nekünk,humorral átszőve.


Élvezettel olvastam minden sorát.

10/9,5

Ree Drummond:Tűsarkúban a prérin

Ki az a nő aki a világ egyik legbefolyásosabb bloggere??Akinek blogjára havonta 22 milliószor kattintanak? Aki írt már szakácskönyvet,mesekönyvet,tévés főzőműsora van,és a róla készülő film főszerepét Reese Witherspoon játssza majd?

Nagyon jól sikerül a fülszöveg,ennél vevőcsalogatóbb már nem is lehetne.

Mostanában egymás után olvastam a nehezebb témájú könyveket ,pont jókor akadt meg a szemem ezen a kis habkönnyű olvasmányon.

Ree jelenleg egy farmon él ami a legközelebbi várostól negyven kilométerre fekszik,ahol nem a forgalom zaja hanem a prérifarkasok üvöltése a megszokott háttérzaj.Négy gyereket nevelnek élete szerelmével,ahogy Ő hívja-Malrboro Mannal. Megismerkedésük és közös életük kezdetére csatlakozunk hozzájuk.A kötet végén születik meg első gyermekük,de valahogy az az érzésem,hogy pont a legnagyobb izgalmak kezdetén lett vége az első résznek,bízom benne,hogy lesz még folytatás.

Ree népszerűsége az őszinteségének köszönhető,nyíltan beszél szorongásairól,szüleivel való kapcsolatról,a terhességről,szülésről.Egy városi lány naivságával tekintett vidéke életére,azt gondolva,hogy majd uborkaszedés közben kell szülnie:D

A kötet végén a szerző pár receptet is megoszt velünk amik nagyon jók,és egyszerűek,semmi különleges hozzávalókat nem igényelnek,mint például a homár bajusz vagy sáfránymag.Vannak köztük húsételek is ,amik azért meglepőek mert Ree a Malrboro Man előtti életében vegetáriánus volt.

Aki szét szeretne nézni Ree honlapján ami 2006-ban indult itt teheti meg:

http://thepioneerwoman.com/

A könyvborító nagyon aranyos lett.

A kiadó új a piacon,a könyv belső borítóján vannak ugyan elérhetőségek,de én sajnos hiába próbálkoztam nem találtam meg. (www.pioneerbooks.hu) klubtagságot is lehet váltani-ezt sem találtam meg ,ahogy a honlapjukat sem.