Jacquelyn Mitchard: Az arc nélküli lány

 

Nem gondolom, hogy jó dolog az életünket mindig valami máshoz, valami rosszabbhoz hasonlítani, és ez alapján értékelni jónak a sajátunkat. Viszont amikor látunk, hallunk, olvasunk másokkal megtörtént tragédiákról, akkor talán önkéntelenül is elgondolkodunk, hogy ehhez képest valóban nüansznyi problémákkal küzdünk, amiket mégis képesek vagyunk elefántméretűre felnagyítani. Így vagyok ezzel a könyvvel is. Nem akarom sokáig dédelgetni magamban, hogy nekem milyen jó, ehhez még csak hasonló gondokkal sem küzdök, de ilyenkor az értékrendeket kicsit újraalkotom és próbálom megbecsülni azt, amim van.

Sicily életében nem egy tragédia történik, hanem tragédiák sorozata, és még azon túl is küzdenie kell az elfogadásért mások és saját maga által egyaránt, és nem utolsó sorban az életéért folyamatosan.

13 évesen egy tűzesetben elveszíti az oltásban résztvevő apját, de Ő is annyira megsérül az arcán, hogy torzszülöttként kell tovább élnie életét. Ráadásul 2 évre rá anyja is meghal. Már ezek miatt sem könnyű talpon maradni, hát még élni tovább az életet viszonylag normálisan.

Örökbefogadó nagynénje lakásában éli eldugott kis életét hosszú éveken keresztül, munkát is csak olyat vállal el, amely minél kevesebb testi kontaktussal jár.

Már felnőttként, esküvőre készülve adódik lehetősége egy teljes arcátültetésre, ami számos következménnyel járhat, elsősorban az élete elvesztésével. Ugyanakkor ott van annak is a lehetősége, hogy úgy menjen be egy étterembe, hogy nem rémisztő arca miatt bámulják meg, hanem esetleg a szépsége miatt. Bár azt gondolhatnánk, hogyha épp az esküvőjére készül, akkor már nem teljesen mindegy? Elfogadták, szeretik. És ez így rendben is volna. De az élet tartogat még meglepetéseket. Bőven! Főleg Sicily életében.

Döbbenetes történet egy lányról, aki megjárja a poklok poklát és még utána is visszamegy. Amikor már azt gondolnám, hogy itt már tízszer meghaltam, belehaltam volna, akkor még egy lapáttal rátesz az élet. És annak ellenére, hogy nekem nem igazán volt szimpatikus ez a lány, még ha meg is bocsátható a cinizmusa (kinek, ha neki nem?), mégis végig összeszorított kézzel drukkoltam, hogy jóra forduljanak a dolgok, mert ilyen nincs, hogy ekkora átok üljön valaki életén, egyszer fel kell, hogy ragyogjon a nap.

Richard Godwin: A romlás labirintusa

Kellett nekem vágynom egy kis borzongásra, jól megkaptam! :D

Egy évtizedekkel korábban történt sorozatgyilkosság nem tűnik csak úgy el az ember életéből, folyamatosan küzd rémálmaival az ember. Legalábbis Frank Castle főfelügyelő mindenképpen, aki amikor 28 évvel később egy újabb kegyetlen gyilkosság történik, felelevenednek benne újult erővel a múltban történtek. Jacki Stone felügyelővel vetik bele magukat újból a nyomozásba, remélve, hogy most nyomára akadnak az elkövetőnek.

A címben és a címlapon szereplő labirintus is nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen egy vallási szektával kapcsolatban vezetnek rengeteg szálon a nyomok, és az események alakulása kezd arra emlékeztetni, amikor az ember egy labirintusban kóvályog kilátástalanul. A szálak szanaszéjjel, az orrunknál fogva vezetnek nemcsak minket, hanem a nyomozópárost is.

A legtöbbször úgy tűnik, hogy nem létezik semmiféle kiút ebből a labirintusból, de a két főszereplő nyomozó láthatólag mindent megtesz, hogy megoldódjon a rejtély. Olykor fellélegzünk, de épp csak egy pici időre. Szép lassan adagolja nekünk a szerző a borzongást, és úgy mélyülünk bele a történetbe, és tesszük fel a kérdést, hogy a vallási fanatizmus vajon meddig, hova tud elvezetni? És kijutunk-e valaha, megtaláljuk-e egyáltalán a kijáratot vagy ott ragadunk benn örökre? És az is nagy kérdés, hogy a főfelügyelő tud-e reálisan, ésszerűen gondolkodni, hiszen a hosszú évekkel ezelőtt történtek - mint ahogy az elején utaltam rá - nagyon mély nyomokat hagytak az egész jellemén.

De vajon tényleg összefügghetnek a dolgok a 28 évvel ezelőtt történtekkel? Hátborzongató történet, amit krimi-, kalandkedvelőknek mindenképpen ajánlok, bár picit sok volt már nekem a hullákból!:D

Alexandra Kiadó, 2013
Fordította: Kerpel-Fronius Gábor
424 oldal

Simone Elkeles: Láncreakció

Nagyon olvasni szerettem volna, és nagyon kezembe ragadtat, így tutira mentem, ráadásul kölcsön könyv is volt, plusz ráadásként a tulajdonossal váratlanul lett egy mai találkozóm, így belehúztam és elolvastam a legkisebb Fuentes fiú történetét, ami nem is lehet más, mint..... Alexé és Carlosé, akik rosszfiúkból lettek jók, és mexikóiként szerelembe estek egy amerikai, legalábbis majdnem amerikai, más neveltetésű chica, mamacita stb. -val/-vel és -ba/-be.

Luis is, csakúgy mint testvérei a tűz, azaz a  Latin Vér ("szabadság-egyenlőség-testvériség" vagy éppen az "Egy mindenkiért-mindenki egyért" -elvet próbálják követni, ami egyébként egy nagy kamu!) közelébe kerül, ahová elvileg nem szabadna belépnie, meg nem szabadna drogot árulnia meg semmi ilyet, mert veszélyeztetné a jövőbeni terveit, és szeretett családját. De, ahogy megszokhattuk, van itt hideg s meleg, bűnözés majd győzelem, szerelem és szakítás, bonyodalmak, titkok napvilágra kerülése, nagy meglepődések, s miegymás.

Azt adta a könyv, amit megszoktam az első és a második részben, mégis valahogy ez tetszett legkevésbé. Nem tudom, hogy miért, így éreztem. 

Ahogy olvastam az amerikana (vagy majdnem az) lány és a mexikana srác szerelmének alakulását és a mögöttük lévő eseményeket, rájöttem, hogy igen élvezem én ezeket a tingli-tangli YA-kat, vagy mi is ez?, de pl. a hasonló magyar ifjúsági jobban elvarázsol. Lehet, hogy találkoznom kellene egy ilyen Mexikóival?

..és valaki leírhatná, hogy kell ejteni a Fuentes nevet? Thx.

P.S. (nem sokkal később): Megnéztem a video book trailereket, és na, szóval, hát... közben belegondoltam, visszagondoltam, hogy az első vagy a második rész tetszett jobban, de nem tudtam dönteni, mert valahogy ami egyikben jobban bejött, az a másikban nem és fordítva, de talán a második rész nyert 51%-kal kettejük versenyében. A kitalált és a trailerben megszemélyesített szereplőket nézve, akkor -bár rövid haj párti vagyok, mégis Alex egy kicsivel jobban, viszont nem könnyű, mert Alex karakterét jobban szerettem kicsivel, de Carlos jobban a szívembe férkőzött. Hahh, nehéz --------lenne ez, ha fiatal csitri lennék és a valóságom lenne. Így csak eszmét-futtattam. :D (Még jó, hogy Luis nem tetszik. :D)

8/10

Tavi Kata: Nyitótánc

Nagyon érdekes, hogy szokásomtól eltérően egyszerre három könyvet kezdtem el olvasni: egy gyerekirodalmat Ropi úr 6.részének formájában, egy szépirodalmat az auschwitzi hegedűről és egy full ifjúságit, a Nyitótáncot.

A könnyedség miatt ez utóbbi ragadt bele a kezembe. Nem tudom, hogy megvettem volna-e, szerintem nem, mivel hihetetlenül kevés könyvet veszek, így nem is tudom, hogy mikor olvastam volna ezt a történetet, ha egy kedves ismerősöm nem ajándékoz meg vele, hogy hasonlít az SZJG-re, talán még jobb is nála, és én úgyis szeretem ezt a fajta könnyed, szórakoztató irodalmat.

Ahogy olvastam a Nyitótáncot, én, mint ősöreg Johanna-rajongó nem tudtam nem párhuzamot vonni: ott lebegett minden négy évnyi történet a szemem előtt, de mindeközben annyira sajnáltam Tavi Katát, hogy próbáltam elhessegetni ezeket a dolgokat, gondolatokat, hiszen, ha könnyű ilyet írni, akkor nosza, rajta, írjak én is vagy mi a szösz? Én nem tudok írni, sem ilyet sem szebbet, sem mesésebbet, így csak olvastam, és belemerültem. Mielőtt azonban írok 1-2 mást is erről az új gimis könyvről azt megemlítem, hogy egy sima vámpír-, fantasztikum-, meseelemektől mentes fiatalos magyar könyvet, amelybe a tizenéves korosztály bele tud helyezkedni (akiket ez érdekel) nagyon nehéz lehet írni Leiner Laura sorozata után (vagy éppen egyéb könyvei után), ami az elsőnek is számít-hatna (nekem nem, mert az Édesvölgyi suli ikrei sorozatot imádtam gyerekként). Olyan, mintha egy tuti történetet kopiznának a Hűvösvölgyi sulival, a Nyitótánccal, vagy azzal a fiatal 13-14 éves lány könyvével is (hogy is hívják?). De ezeket nem olvastam, de ha a lányom tényleg megszerezi az említetteket. akkor azt is lenyomom a torkomon majd, és írok belőlük egy esszét. :)

Szerintem kapnak majd hideget és meleget ezek az írónők, nekem nem feladatom ezeket a kritikákat megírni. Én csak annyit tudok, hogy ugyanazt a hatást érte el, mint amit a másik történet: visszaröpített a nyálas diákkoromba, ahol folyamatosan szerelmes lehettem, epekedhettem, duzzoghattam, csacsoghattam, pletykálhattam, barátnőzhettem, bulizhattam. És ez nekem jó volt tegnaptól ma kora délutánig.

Ez a könyv -részben- egy sima gimiben játszódik, amiben táncolni, rajzolni és kosarazni lehet emelt szinten, amikhez kötődnek a nem mindennapi programok, ahova járnak a nem mindennapi egyének tele élettel, örömmel, problémákkal, ahogy minden 14-15 éves. Ebben a suliban kezd Lilla (Lil, Vörös, Táncoslány), akinek -szerintem- tök egészséges, normális élete, családi háttere, önkritikája van; s ebben a suliban kezd a szomszédban lakó új srác is:Krisztián, a régi sok-sok évvel ezelőtti, amolyan ovis-korabeli családi barát.

Meglepő, nem meglepő Lilla és Krisztián kölcsönösen szimpatizálnak egymással, amit persze mindig félreértenek, így lesznek rosszban, jóban, nehogy már a másik kerekedjen felül. Kárpáti Lilla a táncoslány, ötletekkel, véleményekkel, elrejtett vezetői készséggel illeszkedik be a Duna-parti Gimnázium 9/a osztályába, ahol barátnőkre, ellenségekre is talál, s ahol sikeresen elvégzi az első évét örömökkel, bánatokkal. Igen, itt is vannak olyan lányok, akik kicsit másabbak; igen, itt is van olyan fiú, aki  barát, és akit a nagy Ő nem szívlel. 

Lehet benne hibákat keresni, hogy melyik karakter hogyan lett megalkotva, hogy lehetett volna bő lére ereszteni a történetet, hogy mennyire ismertük meg a szereplőket. Annyira, amennyire meg akartuk ismerni, amennyit ki tudtunk venni a sorok közül. Sima egyszerű fiúk és lányok, egyelőre kevés felfedett tulajdonsággal, hobbival. Ami talán jó is így, hiszen olyanok, amilyenek a legtöbben. Vagy nem? Igen, van amiről többet olvastam volna, pl.

engem jobban érdekelt volna Kristóf és Márk korábbi kapcsolata, vagy éppen egy-két jelenet részletesebb kidolgozása, de szerencsére ez nem egy napló, hanem egy átfogó havi lebontású mesélés. olyasfajta, mintha Lilla a tanév végén elmegy a nagyszüleihez és a rokonaihoz Szegedre, ahogy minden nyáron szokott, és elmesél mindent az új iskolában töltött első évéről: ahogy emlékszik, amennyire emlékszik, csak a lényeget.

Nekem bejött, és bármennyire bírtam a szenvedő Rentai Renátát is, ez a lány, a Kárpáti Lilla sokkal jobban bejött nekem az életszeretetével, az örömeivel, a táncával. Szeretem a táncokat nézni, lehet, hogy ezért?

Tavi Kata a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatán nyert, így most még azt sem tudom, hogy van-e, lesz-e ennek a történetnek folytatása?.... 

Nathalie Somers: Lányok regénye

Gondoltam visszautazom az életemben 20 évet és újraélem tini éveimet, amikor még nem volt sok gondom, problémám, amikor még nem volt két leányom, akik lassan abba a korosztályba fognak tartozni, akikről most olvashattam. Viszont nem fogom sűrűn megtenni, már nem nekem való a hosszú út. :)

Ez a nyár bizony rosszul végződik Lilynek, Maëlle-nek és Chiarának! A három barátnőt a szüleik büntetésből egy időre eltiltják a mobiltelefontól és az MSN-től, ráadásul kiderül, hogy ősztől nem ugyanabba az osztályba fognak járni. Ennek ellenére az új tanév és a gimnázium számos meglepetést tartogat számukra, kezdve azzal, hogy felbukkan a környezetükben a szép és titokzatos, ám nem mindenki számára rokonszenves Mélisande…

Amint elolvastam pár oldalt, rögtön felpattantam a fotelból egy darab papírért, mert előre tudtam, hogy össze fogom keverni a lányokat, le kellett jegyzetelnem a főbb tulajdonságokat.

Lilyről annyit írtam, hogy van egy bátyja és egy öccse. A többit nem kellett jegyzetelni, mert ő volt a legszimpatikusabb, ő állt hozzám a legközelebb, rá emlékeztem.

Maelle egy sportos leány, akinek apja igen szigorú. Nagy álmai vannak, űrhajós szeretne lenni. Tetszik, hogy mer nagyot álmodni.

Chiara anyukája autóbalesetben meghalt, apukájával él, aki nem érti meg. Bár kit értenek meg 15-17 éves korában!? Színész szeretne lenni.

Mélisande roppant helyes leány, akit a szülei elhanyagolnak, még a húgát is ő neveli.

Helyesek a leányok, mindenki a saját gondjával. Jönnek a képbe gonosz iskolatársak, szigorú tanárok, aprócska titkok, nagy csalási zűrök és persze a fiúk.

Ez olvasható még a könyv hátulján: Humorral teli üde történet négy különböző karakterű francia tinilány mindennapjairól, örömeiről, gondjairól, vágyairól, titkairól. A humort nem nagyon találtam, viszonyt nagyon tetszett, ahogy az írónő a tanulás fontosságáról ír a könyvben. Persze ezt csak egy szülő látja, az olvasó tinik biztosan nem ezzel fognak foglalkozni. A lányok szüleit és érdeklődve figyeltem. Mindenféle típust fel lett sorakoztatva, lehet példát venni és lehet elrettenni, vagy éppen büszkén vállon veregetni magam, hogy igen, én jobban csinálom.

Csillagozás is nehezen ment, hiszen nem az én korosztályomnak való, nem az engem foglalkoztató problémákat járja körbe.

8/10

Eric Knight: Légy hű magadhoz

Egy újabb klasszikus kipipálva. Na nem volt ilyen egyszerű, mert egy nagyon mély mondanivalójú, magvas tartalommal bíró írásról van szó, egy társadalom- és korrajznak beillő, tanulmányszerű írásról. Közben kicsit tompítva az érzékeinket egy kristálytiszta románccal.

Háborús időszakban járunk, mégsem a frontvonalon. Minden mintha egy mozivászonról köszönne vissza ránk, szemtanúk által kommentálva. Két helyszínen játszódik, Angliában és Amerikában. Az adott, rendkívüli nyomasztó helyzetet, a különbözőséget a két nép között több szereplőn keresztül mutatja be az író. Angliában Clive és Prudence szerelme lobban lángra, majd mély filozófiai beszélgetésekkel megspékelve kivirágzik. Amerikában pedig egy kissé homályos üzletkötésre várunk rendületlenül.

Eleinte érthetetlen volt, hogyan fognak egymáshoz, illetve a történethez kapcsolódni a különböző szálak, és nem mondom, hogy a végére minden kikristályosodott, de mindenképpen érdekes volt Anglia szerepét nézni ebben a háborúban. Nem csak társadalomrajzról van szó, hanem kőkemény társadalomkritikáról is, döbbenetesen jól adva ezeket a szereplők szájába.

Ne riasszon vissza senkit a háborús könyv jelző, hiszen egyrészt nem a csatatéren vagyunk, másrészt ugyanakkora szerepe van a lélek harcának ebben a könyvben, mint a nemzetek viadalának. Nem könnyű olvasmány, de sokat segített Clive személye, aki szerintem egy fantasztikus pasi, de Prudence bájos bugyutasága is kellemesebbé tette a nehezen emészthető témát.

Katie Fforde: Francia kaland

A borítóba beleszerettem, ráadásul valami könnyedebbre is vágytam most. Aztán amikor az első lapokon túljutottam, rájöttem, hogy azért nem ennyire könnyedre gondoltam. Majdnem félretettem, annyira bosszantott a két főszereplő lánynak a buta, ostoba csacsogása. Persze időnként kellenek ilyen jellegű kis könyvek is, a végére ráadásul relatíve egészen feltornászta magát nálam, úgyhogy valamelyest békét kötöttünk.

Az angol Gina és Sally Makepiece nagynénjük haláláról kapnak hírt, és ezzel szinte egyidőben megtudják azt is, hogy a Francia Ház nevű régiségüzletben egy bolthelyiséggel is gazdagodtak az örökség révén. A ház tulajdonosa, Matthew az, aki körbevezeti a lányokat, ismerteti velük a lehetőségeket, erősen utalva rá, hogy szerinte inkább adjanak túl rajta, úgysem fogják tudni állni a sarat. Gina, aki egyébként marketingesként dolgozik, azonnal meglátja a lehetőséget a házban, egyből elkezdi tervezgetni, miképpen futtatja fel az üzletet. Arról viszont megfeledkezik, hogy régiségekkel foglalkozó cégről van szó, ahhoz is kéne némiképp értenie.

Több kudarcos próbálkozás után Matthew melléjük ál, támogatásáról biztosítja őket, és még Gina is kiélheti kisebb-nagyobb nyomakodásokkal marketinges felbuzdulásait. Matthewnak eleinte nagyon sok a lány személye, viharos forgószéllel kavarja fel az ő leülepedett, múlt század hangulatával átitatott életét, bár a kémia szinte az első pillanattól fogva próbál utat törni kettejük között.

Miközben dúlnak a viharok kettejük között, a férfi egy másik fronton is próbál helytállni, mivel volt felesége egy nagy összegű tartozást próbál rajta behajtani, ezzel a ház eladására kényszerítve őt. Matthew számára sokat jelenet a Francia Ház, nem csak a megélhetést, hanem hatalmas szellemi értéke is van. Gina próbál mindent kitalálni, mivel menthetné meg a férfit, illetve a régiségüzletet, de pechjére mindig a férfi mögött szervezkedik, így kapcsolatukban is egy lépést előre, hármat hátrafelé haladnak.

A borító, a stílus jó befejezést ígér, de az út odáig nagyon nehézkes.

Arthur és Carly Fleischmann: Carly hangja

Két emlék jutott eszembe a könyv olvasása közben. Pszichiátria gyakorlaton vagyok és az egyik tanár egy idős, demenciával küzdő bácsi segítségével mutatja be az óratesztet (amikor egy óra számlapját kell lerajzolni). Amikor a bácsi végez, a tanár felemeli az elkészült rajzot, a bácsi arcát kitakarva, és ecseteli, milyen katasztrofálisan sikerült. Óra végén megkérdezem a tanárt, nem gondoljuk-e, hogy ez a bácsi számára megalázó volt? A válasz: nem, dehogyis, ő már nem érti mi folyik körülötte.
A másik emlékem egy családon belüli emlék: nagymamám éber kómában, élete utolsó heteiben. Az orvos biztatja anyukámat, nincs értelme bemenni "látogatni a nénit", hiszen már úgysem fog fel semmit, nem érez, nem szenved.

Carly súlyos autizmussal és a kifejező beszéd zavarával küzdő lány, aki első 11 évében azt a benyomást keltette még szüleiben is, hogy nem ért semmit, úgysem tudja mi folyik körülötte. Többnyire artikulálatlanul kiabált, sztereotip mozgásokkal és kényszercselekvésekkel töltve idejét. A szülők terápiás programokban vesznek részt (ABA-terápia - viselkedéselemzésen alapuló terápia), otthonukban szinte együtt élnek Carly terapeutáival, emellett több bentlakásos intézményt is kipróbálnak, hogy legalább a hét egy részére tehermentesítse őket. A terapeuták a viselkedéselemzéses terápián felül képszimbólumok használatával próbálják rávenni Carlyt, hogy közölje igényeit. Ezután a betűket is megtanulja, és egy program segítségével egy napon "hallatja hangját is", azt gépeli: "SEGÍTS FÁJ A FOGAM". Innentől nincs megállás. Carly végül állami iskolába kerül, szerepel a TV-ben, közösségi oldalakon több ezer rajongói kérdésére válaszol és küldetésévé válik, hogy az autizmus "szónoka" legyen. (Miközben testét még mindig nehezen kontrollálja, és miközben minden billentyű leütése kifárasztja...) Facebook-oldalának tanúsága szerint jelenleg egyetemre jár.

Értékes és nagyon érdekes Carly beszámolóit olvasni, egyszerűen azért, mert teljesen új szempontot ad az autizmushoz. Bevallom, Carly írásaiból áradó humor és önreflexió bennem is megkérdőjelezte néha a diagnózis helyességét (C. több alkalommal szerepelt a TV-ben és ott is felmerült, talán nem is autizmusról van szó.) Szakmailag is nagyon érdekesnek találtam Carly élményeit, pl. amit pl. az audioszűrésről ír:

Később kezdtem rájönni, hogy másképp fogom fel az információkat, mint a körülöttem lévő normális gyerekek. Mindig nehezemre esett megérteni, hogy mit mondanak az emberek. Már kisgyerekként is csak egy-két szót értettem egy mondatból, amit valaki mondott nekem. Most már tudom, hogy nem a szavakat nem értettem, hanem az agyam nem tudott közvetlenül a beszélgetésre fókuszálni. Hadd bontsam részleteire neked, hogy kialakuljon a kép a fejedben, mint a CSI-ban, és a többi tévéműsorban. Képzeld el magad egy kávézóban, ahol szemben ül veled egy másik ember. Ő beszélni kezd, és te képes vagy közvetlenül arra figyelni, amit ő mond. Nekem ez így nem megy. Ha a nő, aki letörli az asztalunkat, erőteljes parfümöt visel, akkor az én fókuszom elmozdul. Aztán a mögöttünk lévő asztalnál elhangzó beszélgetés kerül képbe a bal vállam felett. A bal mandzsettám belső oldalát elkezdem le és fel magamhoz dörzsölni. Felfigyelek a kávéfőző suhogó és fütyülő hangjára, amint az más, körülöttem lévő hanggal keveredik. Teljesen lefoglal a látvány, ahogy a kávézó ajtaja kinyílik és becsukódik. Közben már elvesztettem a beszélgetés fonalát, a velem szemben ülő mondandójának nagy részét. Aztán még több illat jön, még magával ragadóbb vizuális információ a kávézóból, még több hanghatás ér, miközben a többi ember beszélget, és aztán azt a szót hallom meg véletlenszerűen, amit a velem szemben ülő mond. [...] Körülbelül másfél évvel ezelőtt alkottam egy kifejezést, audioszűrés. Sok autista csinálja ezt, amit valahogy megtanulunk. Szerintem sem az orvosok, sem a tudósok vagy a pszichológusok nem tudják, hogy mi ezt csináljuk.

Érdekes volt megfigyelni a családon belüli viszonyok megjelenését is az apa narrációja alapján, illetve Carly levelein keresztül. Furcsa volt látni, ezekben az anya mennyire háttérbe szorul. Ő mintha mellékszereplő lenne, csak az intézményes részt képviselné (melyik iskolába járjon Carly, milyen terápiát vegyenek igénybe, milyen programot pályázzanak meg), míg az apa az érzelmeket. Bát micvájára írt köszönőlevelében Carly mindenkit említ, csak az anyát nem. A szülők az első 11 évben és még az azt követő néhány évben is csak a terapeuták segítségével, közvetítésével ismerik meg Carly-t, eleinte szüleinek nem is hajlandó írni. Dühös szüleire azért, mert ignorálták, amikor róla beszéltek, az ő sorsa felől döntöttek, és sokszor a szülők is dühösek Carlyra, minden (türelmetlenségük és kimerültségük miatt érzett) bűntudatuk mellett.

Örülök, hogy magyarul megjelent ez a könyv! Autizmussal küzdőknek reményt adhat, a családjuknak támogatást, szakembereknek egy új szempontot. (Mindamellett hasznos lett volna egy pszichológus  is a könyv lektorálásához, legalább a szakvélemények fordításához. Vannak olyan tesztek -pl. a WISC IV gyermek intelligenciateszt, amik nálunk is használatban vannak, itt jobban mutatott volna, ha a szubtesztek magyarul is használatos nevét írják le. De ez persze igazán mellékes a könyv igazi jelentőségéhez viszonyítva.)

Könyvmolyképző Kiadó
2013

8/10

Könyv trailer:  http://www.youtube.com/watch?v=N1WVzG8HHlc&feature=youtu.be
Carly honlapja:  http://carlysvoice.com/
Carly facebook-oldala:  https://www.facebook.com/carlysvoice
És a róla készült TV-felvétel:  http://www.ctvnews.ca/carly-fleischmann-blogs-about-her-journey-with-autism-1.579345

Federica Bosco: Vigyázz rám, angyal!

"Nem arról van szó, hogy te vagy-e rosszabbul vagy én, vagy anya. A maga módján mindenki rosszabbul van a másiknál. De az élet őrületes ajándék, ne dobhatjuk csak úgy el! Egyetlen elvesztegetett napot sem lehet visszahozni."

Kicsit bajban érzem magam, mert a sorozat első kötetét nagyon szerettem és ugyanekkora elvárásaim voltak ezzel a második könyvvel is.

Mia, a prímabalerinának készülő lány történetét követhettem tovább nagy izgalmakkal telítve, hiszen, az első rész végén éppen egy szörnyű tragédia történt. Sőt, nem is csak egy, hanem mindjárt kettő is. Így Mia, maga sem tudta, hogy mit akar az életével kezdeni: élni vagy halni akar; nem tudta hirtelen, hogy 15 évesen a szerelme nélkül képes-e élni?

A második rész pedig éppen Mia és Patrick szerelmének a története is lehetne, ha egy bizonyos szögből tekintenék a fiatalokra. Ellenben én ezt az alternatív síkot nehezen tudtam elképzelni, mert Patrick angyallá változott. Ő maradt az a srác, aki szerelmes Miába, s akibe Mia még mindig szerelmes. Őmiatta döntött a lány az élet mellett, s ő miatta jött ki a sötét alagútból. Patrick miatt, és az olasz nagymama, a 71 éves Olga miatt, aki egyszer csak megjelent Angliában, belépett a kórházba, és azon nyomban fogta az unokája kezét, és a saját lánya, Mia anyukája ellenére Firenzébe repítette, hogy ott ismét magára találhasson a kamaszlány.

Ezzel semmi gondom nem volt, de Patrick "hangja", hogy a fiú és barátnője beszélgettek folyamatosan, az igen, az zavart. A srác ott volt Mia fejében, szívében, még közelebbi kapcsolatba is kerültek a lány álmában. Olyan, mintha a lány sokkal szerelmesebb lenne, mint volt az első kötetben és az előző 10 évben.  Brrrr. 

Egy idő után inkább képzeletbeli barátként gondoltam az egészre, hogy a fiatal lánynak szüksége van egy ilyen mankója az élete folytatásához, az élete túléléséhez, hogy képes legyen újra tanulni, vagy éppen vissza tudjon térni a tánc világába, ahová tartozik. Patrick jött--ment mellette, szerintem igen önzőre sikeredett a karaktere, nem is tudtam őt megkedvelni, olyan zord apa-stílust vett fel néha. A történet egyébként rengeteg konfliktussal színesített, hiszen Olga nagyi ás a lánya Elena között soha nem volt felhőtlen vagy éppen szép bárányfelhős az ég, inkább az orkánerejű szelek kavartak felettük folyamatosan. S mi történik akkor, ha a nagyi, a kedves mama Olaszországból irányítja az akcióit az Angliában élő lánya ellen? Hát igen, ott már a cunami is közrejátszik. Angliában, vagy Olaszországban, teljesen mindegy. Mia hirtelen ismét a hidegebb országban találja magát, visszatérünk az ő kapcsolatukhoz, ami már nem is annyira heves, mint volt, egymásra találásukat is nyomon követhettem. 

S miközben én drukkoltam, hogy Mia végre kiszeressen ennek a fiúból, s az örökre eltűnjön; drukkoltam, hogy jusson el végre a balett felvételire; drukkoltam, hogy Nina, Partick húga is térjen végre vissza az "élők" sorába, addig kiderült, hogy 71 évesen is lehet öröm az életben........... igen ott; kiderült, hogy Paul, a mama élettársa állandóan zokog férfi létére; kiderült, hogy Mia is eljut végre a felvételire..................

London, felvételi......... örömtánc, és végül........................... kaptam a végére egy ászt, akkorát, amivel egy teniszjátszmát meg lehet nyerni, s így el is lehet veszíteni, s hiába voltam felháborodott ezen az angyalságon, hiába kritizáltam a könyv Patrickos-vonalát, mégis kíváncsi lettem a befejező harmadik kötetre, Mia további életére, illetve arra az eseményre, amikor mindenki számára világossá válnak a történések.....

"...az is megérdemli a szeretetet, a tiszteletet és a kedvességet, aki nem éhezett, és nem élte át a háborút, és ha nekem lesz gyerekem, nagyon oda fogok rá figyelni, hogy meg is adjam neki!"

Libri Kiadó
2013

6/10

Jennifer Probst: Trükkös házasság

Jennifer Probst "házasságos-sorozata" folytatódott az első kötet Érdekházasság után.

De ne essen senki kétségbe, ha  az elsőt nem olvasta, mert a két könyv között csak annyi a kapcsolat, hogy a két nő barátnő, egy-két halvány utalás és magyarázat van ebben a Trükkös házasságban.

A második nem tervezett házasság Maggie és Michael nevéhez fűződik, akik egy éve kerülgetik egymást, a láthatatlan kémia -már majdnem robbanásig- pezseg körülöttük, ők mégis kutya-macska vagy akár macska-egér barátságot vívnak egymással. Bár Alexa, a barátnő, a sógornő észreveszi, a két felnőtt tépelődő nem látja a fától az erdőt, illetve mást látnak, félnek, aggódnak, így csak a civakodás marad, miközben vágyaik folyamatosan nyomulnak az előtérbe a találkozásaikkor.

Maggie a gyermek-és fiatalkorára vezeti vissza az életének ezen vonulatait, hogy nem találja a számára igazi férfit, míg Michael Conte, a kékvérű olasz gróf fél, hogy bárminemű negatív végkifejlet a nővel való kapcsolatban azt vonná maga után, hogy barátaitól, Nicktől és Alexától, és gyönyörű kisgyermeküktől is eltávolodni kényszerüljön. Így marad a két lépés távolság, a buja életmód más nők karjaiban, és a gazdag, parádés amerikai élet.

Igen ám!, de az egyik húg Olaszországban, a meleg tűzhelynél férjhez szeretne menni, de egy családi hagyomány miatt először a legidősebb testvérnek kell megházasodnia! Így repül Michael azonnal, a hét végén haza Maggie karján, hogy eljátsszák az ifjú férj és feleség szerepét. 

S hogy miért éppen Maggie? Hát kérem, a fiatal nő nem esett a feje tetejére, hanem egész egyszerűen átgondolta a dolgokat, és mivel meggyőződése, hogy a gróf szerelmes a testvére feleségébe, így szeretné eltávolítani mellőle: egyezséget kötnek. Az egy hét színjátszás után az olasznak ki kell vonulnia Alexáék életéből.

A bergamo-i/milanoi élet viszont fenekestül felforgatja mindkét szereplő életét. S azon túl, hogy egymásba bonyolódnak, fények derülnek titkokra, igazságokra, amelyekkel meg kell küzdeni az ál-házaspárnak. S miközben még a katolikus egyház igazi esküvőjét is megülik, az események tudatával a háta mögött Maggie inkább váratlanul lelécel, hazarepül.

Ez a történet az önbizalom-hiányos amerikai nő és az öntelt, hatalmat akaró olasz férfi története, akiknek sikerül megváltozniuk a másik hatására. Minden jó, ha a vége jó.

A szórakoztató, könnyed irodalomban mindenképpen megállja a helyét, ezt bizonyítja, hogy a tegnapi napon olvastam el a könyvet egy karácsonyi összejövetel előtt és után!

Libri-Kiadó

2013

8,5/10