Gayle Forman: Csak egy nap

".... nem az számít, vagyunk-e, hanem, hogy milyenek vagyunk?"

Menni akarok, szeretnék, légyszi', légyszi'!

Forman elvarázsolt, álmodoztatott, elnémított, elgondolkoztatott.
Olyan volt, mint a Mielőtt felkel a nap című film. Pedig más, de mégis olyan volt az első harmad hangulata. És azt szeretem, nagyon!

"Csak egy nap"-ennyi elég volt Allyson számára, hogy valami megváltozzon benne, valami átalakulni kezdjen, mint egy vírus, szép lassan fertőzzön, leterítse, átalakítsa, szemét felnyissa.
Allyson egy szuperokos, szuperintelligens amerikai lány, aki az érettségi és a főiskola közötti nyáron Európába repül a legjobb barátnőjével, hogy egy kis kultúrát szívjon magába. Szülei nélkül is hozza a tőle elvárt és megszokott formát:jó kislány, nem iszik, nem bulizik, nehogy csalódást okozzon a szüleinek. Allysonorvosi pályára készül, ezt édesanyja menedzseli. Igen, ezt teszi, mondhatom, hogy sajnos, mert ezt gyakorló anyaként borzasztó volt így, ebben a formában olvasnom. A lány napjai be vannak táblázva, mikor mit csinál, hova megy, milyen különórája van; milyen nyári munkát kell végeznie, s már az is megvan mikor, melyik napon milyen órákat kell felvennie az egyetemen. Igen, ezt mind az anyukája intézi, förtelmes ugye? S, ha még hozzáteszem, hogy majdhogynem ő pakolta be az európai útra szánt bőröndjét, vagy, hogy a lánya kedvenc óráját kidobta, mert már komolyabb lett a lány, ahhoz pedig másmilyen karóra jár; vagy éppen a gyereke részvétele nélkül vásárol neki ruhákat..... hát berzenkedni kezdek.
Igen Allyson, testvér nélkül egy ilyen családban él, ahol ő a központ, neki akarják a legjobbat, és ezt ő úgy hálája meg, hogy tökéletes minden percben.
Igen ám, de egyetlen nap, CSAK EGY NAP elég neki, hogy valami megmozduljon benne, valami olyasmi, ami elindít benne egy olyan folyamatot, amitől rájön, hogy ő nem is önmaga, hogy nem is azt szeretné. Bár ennek beéréséhez sok hónapra lesz szüksége, de beérik a dolog, és elindul egy másfajta élet Allyson számára, megtalálja igazi önmagát.

S hogy mi is történt ezen a napon? Ezen a napon a lány, nevezzük Lulunak, mindenféle előzetes terv nélkül elindult egy szimpatikus fiatalemberrel Párizsba. Ezt a fiút Willemnek hívták, s aki megbabonázta a lányt egy előző esti Shakespeare- színdarabban. Elindult egy kémia, vagy pedig csak jó színész a fiú? Mindenesetre a vonat kifut velük Londonból, s egy nappal később a lány egyedül, sírva tér vissza ide, hogy innen záporeső könnyekkel térjen vissza az USA-ba.
Mi történt? Ennek egy része kiderül a könyv első harmadából, ahol mi is barangolhatunk velük a francia fővárosban, majd izgatottan várhatjuk, hogy kiderüljön a többi információ.

A nyár végén Allyson-orvosi előkészítősként- beleveti magát a tanulásba, azaz belevetné, de nem megy neki; anyukája napi többszöri kollégiumi ellenőrzését a hívásokon keresztül sem viseli el. Valahogy minden más. Elindult a folyamat, már a barátnőjével sem igazi a kapcsolata, semmi sem jó neki, pedig nem is mer emlékezni arra az egy napra. Változik az élete, a személyisége, csökken a szemén lévő hályog vastagsága, lassan felnő a 18-éves Allyson.

"..... Willem megváltoztatta az életemet. Megmutatta, hogyan kell eltévedni, utána pedig én mutattam meg magamnak, hogyan kell rátalálni az útra."

Kedves történet, színes, álmodós. Legalábbis nekem ilyen volt. Én, aki keveset nézek hátrafelé, én, aki nem mer álmodozni, elvarázsolódtam és mertem. Olyan jó lett volna egy ilyen utat kipróbálni: hogy csak megyek, utazok, tapasztalok, hogy belevágok. Olyan merész, bátor, nyári.
35 Celsius fok kint. Feküdtem az erkélyen a napozóágyon és egy olyan városba, Párizsba kezdtem vágyódni, ahol nem voltam, s ahova nem is vágyódtam eddig soha. Shakespeare-t akartam olvasni. Holland tulipánmezőn szerettem volna feküdni......, mert én is olyan fotókat szeretek készíteni, ami másnak jelentéktelen lehet, de nekem az életet jelenti.

Forman hozta a nálam elvárt szintet: olvastam, olvastam és olvastam.............. és nagyon várom Willem egy évét, a folytatást. (Just one Year)

9,5/10

Alessandro Baricco: Emmaus

"Négy fiú és egy leány. 
Testben-lélekben együtt. 
Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj.
A hithűek és a hitehagyott.
Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két, 
egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik? 
A testiség és bujaság oltárán. 
Ami a felfedezés titkos öröme.
Oltár és altáj. 
És a titok. 
Hogy erről nem szabad beszélni. 
Hogy a szentség mellett mily édes a profán.
........

..

."

Hát na! Húúú! Ugye, én i love Baricco!

Baricco a szokásos bariccos-stílussal: rövid, tömör, egyszerű vonalvezetésű, semmi extra, de benne mégis ott van minden, ami az adott történetben benne kell lennie.

Aztán ezen kívül ott lebegett a téma a szemem előtt egy minimális személyes érintettséggel; mély vallásosságban élő ismerősökkel, a meggyőződéseikkel, részemről egyfajta csodálattal tekintek rájuk.

Mégis azt kell mondanom, hogy Baricco, de mégis más. Nem is tudtam eldönteni az olvasás közben, hogy melyik könyvéhez tudném hasonlítani.

4 katolikus fiú, katolikus családok nevelései, katolikus iskolába járnak, segítik a szegényeket, a betegeket, a templomban zenélnek, összetartoznak, minden esetben helyesen cselekszenek........... egy ideig, míg ki nem nyílik a szemük, míg serdülni nem kezdenek, míg felnőttekké nem válnak. Mert ekkor megváltoznak a dolgok. Kinél így, kinél úgy. Lassabban, gyorsabban.

"Mi valamennyien tizenhat-tizenhét évesek vagyunk- anélkül azonban, hogy igazán tudatában lennénk ennek; ez az az egyetlen kor, amit el tudunk képzelni magunknak: alig ismerjük a múltat. Abszolút normálisak vagyunk; semmi olyan nincs az életünkbe belekalkulálva, ami a normálistól eltérne- olyan hajlam ez, amit a vérrel örököltünk. Családjaik generációkon át dolgoztak azon, hogy az életet addig-addig csiszolgassák, míg valamennyi érdességét el nem tüntetik. (...).. éljük az életet, már amennyibe ezt életnek lehet nevezni. (....) ...katolikusok vagyunk; hívők és katolikusok...Hiszünk és nem úgy néz ki, mintha más választásunk is lehetne. (...) Távolabb a szokásainkon túl, egy olyan, a mi terünkön kívül eső helyen, melyről szinte semmit nem tudunk, ott vannak a többiek; láthatár peremén álló alakok. Ami a legszembetűnőbb bennük, az az, hogy  nem hisznek- látszólag semmiben sem hisznek..."

A rövid könyv sallangmentesen mutatja be ezt a változást, az erre utaló jeleket, lépéseket, s azt a első helyen álló okot, amelyet egy világi családból származó lány, Andre képvisel. Akinek kinézete, megjelenése, élete, bátorsága, élethez való hozzáállása mindazokat a dolgokat tükrözi, melyet a fiúk nem ismertek, nem tudtak elképzelni, nem láttak át, nem láttak be. A szabadság, amelyet ők el sem tudtak képzelni, hiszen ők is szabadságban éltek. A másság, amit el sem tudtak képzelni a szűk falaik között. A valóságos szex, amelyet nem ismertek, ellentétben a takaró alatti dolgokról. Más, másság. De mi a normális? De mi az elfogadott, a jó?
A négy fiú más úton, más lépésekkel de mégis valamiféleképpen együtt, karöltve indul el a felfedezések, a "kilépés" rögös útján, s csak a könyvből derül ki, melyikük hova és hogyan érkezik?
A négy fiú egyike a narrátor, az ő szemüvegén keresztül látunk, hallunk, tapasztalunk, ízlelünk, elképzelünk.
Olyan sok gondolat keringett a fejemben, de személyes voltuk miatt nem osztom meg, nem is tudnám jól megfogalmazni.
Vallásos vagyok, bár nem katolikus, a szigorú(bb) elvárásaival, "szabályaival".

Ahogy olvastam a könyvet, sodródtam, kíváncsi voltam, mi lesz, mi fog történni, lesz-e katarzis, felkiáltok-e?- de ahogy haladtam valahogy egyre inkább éreztem, hogy merre haladunk. Meglepődtem, de mégsem. Kiakadtam, de mégsem. Felelősség kellene a szülőknek a kényelmes hit helyett, a kényelmes imádkozás, a csendesség helyett. na igen, a szülők általában kiakasztanak, pedig én sem végzem tökéletesen ezt a hivatásomat....

A fejemben volt Picoult "Egyszerű igazság" című könyve az amish lánnyal, az ő történetével, pedig alapjaiban teljesen más könyv, történet.

Az Emmaus egy olyan könyv, amiről lehet beszélni, beszélgetni, ötletelni. Jó!

9/10

Jennifer Probst: Elhibázott házasság

Hűha!

De sajnos -számomra- ez a könyv nem a pozitív hűha élményt hozta. Valahogy úgy voltam Jennifer Probst harmadik könyvével, hogy a "kevesebb több" lett volna.

Ebben a részben Carina Conte a dúsgazdag Michael Conte legkisebb húga, a féltett, óvott kislány áll a központban, aki az évek alatt ifjú, diplomás hölggyé érett, s a hatalmas eszével, empátiájával és önállósági törekvéseivel lépi át a bátyja cukrászat-pékség-üzletláncolatát, hogy gyakorlatra tegyen szert az üzleti világban. Igen ám, de a szerelmi varázslást, a mágiát ő is elvégzi, bár nem a megszokott előírásokat követi, azaz a leendő férjnek nem a tulajdonságait írta le s majd égette el, hanem egyszerűen csak azt a nevet rótta a papírra, akiért gyermekkora óta rajong, akit szeret, a "majdnem" testvért, a 8 évvel idősebb, a nőcsábász Maximus Gray nevet.

Carina a cégnél Max keze alá kerül, asszisztense lesz, hiába minden, Max nem tehet semmit, főnöke, barátja Michael rendelkezésével szemben. S ahogy telnek a napok, a férfi rájön, hogy a nő már nem az a kislány, akit ő megismert, nem a dacos csajszi, és ezt Miss Conte folyamatosan be is bizonyítja a hozzáállásaival. Bár mi olvasók, és az üzletben résztvevő partnerek, a kollégák látják, hogy nem annyira az üzletre, az üzletkötésre termett a hölgy, de ez nem is köti le annyira a figyelmünket, mint az a tény, hogy ez a két ember gondolataiban állandóan szexelni akar a másikkal. Carina azért, mert még mindig szereti ezt a jóképű fiatalembert; Max pedig azért, mert Carina helyes, talpraesett, formás, és na.....! Max is csak egy férfi. :)

És itt van a sok. A történet alapjaiban tetszik, tényleg jókat mosolyogtam Carina harcain, önállóságán és jó-akarásán, Max szenvedése is derített, hiszen úgyis tudjuk, hogy mi lesz a vége ezeknek a szórakoztató könyveknek, de a sok erekció, és nedvesedés, a részletek zavartak. Vajon prűdség vagy nem?- passz, egész egyszerűen hasonló ez a dolog, mint, hogy egy sejtelmes erotikus jelenet jobb egy filmben, vagy egy klassz ehérnemű is tetszetősebb a meztelenség helyett.. valahogy így.

Ha ettől eltekintek, akkor egy szerethető könyv, meg sem közelíti pl. S. Kinsella-tól a Mézesheteket, ami nekem fájdalmas volt. Itt volt Conte mama, aki ismét bekavart, van benne cuki kutya is, megszületik Ethan és Luke az unokaöcsik is, s a végére mindenki megtalálja a megfelelő helyét mind a családban, az asztalnál, az ágyban, de még az üzleti világban is!

S ez a könyv arra volt jó, hogy kíváncsi legyek az utolsó könyvre is, amiben Carina és Michael utolsó hajadon testvéréről, Julietta-ról lesz szó, akinek a munkán kívül nincs élete. Vajon ő kit és hogyan fog meghódítani. Illetve őt ki fogja?

Úgy fogalmaznék, hogy nem én vagyok a tökéletes célcsoport. Az első könyv nagyon tetszett, a második is egész jó volt, mert azok nem egy #szürke50árnyalatos írások, és remélem, hogy a negyedik könyvben a valamekkora fokú visszafogottsággal fogok találkozni.

5/10

William Wharton: Apa

Ó, hát erről a könyvről szinte nem is tudom, mit írjak, annyira meg vagyok hatódva. Kb. 1 hónapja fejeztem be az olvasását, de még mindig a hatása alatt vagyok, csak ölelgetném a könyvet is, Apát is, szavak meg nem nagyon jutnak eszembe, csak közhelyesek.

Whartontól persze nem meglepő, hogy zseniálisat ír, ennek ellenére mégis mindig meglepődök, aztán leborulok előtte. És természetes, hogy ott van a nagy klasszikus kedvencek között az Ő neve is, könyvei pedig megbecsült helyet foglalnak el az otthonomban.

Ez a rövidke cím mindent elmond a könyvről. Az Apáról szól, aki mindennek a középpontjában áll, de a többi családtag, különösen a fiú személye sem elhanyagolható. Amolyan férfias könyv, női érzelmeket megborzolva. Az pedig, hogy önéletrajzi ihletésű, még közelebb hozza az olvasóhoz. Jaj, kedve támad az embernek nagyon szeretni, meg sírni!

Bár írtam, hogy az Apa áll a középpontban, a legnagyobb feladat John Tremontra hárul, akit szintén mélyen a szívünkbe zárunk. John egy Párizsban élő festőművész, aki amikor anyja szívrohamáról hírt kap, azonnal Los Angelesbe, azaz hazarepül hosszabb időre, hogy idős szüleire gondot viseljen. Úgy tűnhet, hogy az anyának van nagyobb szüksége a gondoskodásra, pedig nem így van. Anyja kórházi kezelése közben a magáról gondoskodni képtelen apa egyedül marad otthon, így őt kell ápolni, a mindennapi életre megtanítani.

Az elkövetkező hetek, hónapok egy újfajta megismerésről szólnak. A fiú ismerkedése az apjával. Az apa ismerkedése az élettel, saját magával a zsarnok természetű, elviselhetetlen feleség árnyékából kilépve. Az elviselhetetlen feleség ismerkedése önmagával, az élettel, amikor senki nem rak mankót a hóna alá. És mi is ismerkedünk egy mélyről jövő szeretettel, azzal a szeretettel, amelyik aztán végképp nem nézi, hogy miféle érdekei fűződnek ahhoz, hogy adjon. Csak úgy egyszerűen, önzetlenül ad, a körülményektől függetlenül.

John Tremont szerintem egy makulátlan személyiség, ennek ellenére a történet előrehaladtával ő is folyamatosan változik, még jobbá válik. A történtek pedig nagyon sokat segítenek neki abban, hogy saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.

Egészen emberi helyzeteket tett olyan megvilágításba, amin ha gondolkodtam, rájöttem, hogy pont így történnek a való életben is, mégsem vesszük észre, nem helyesen reagálunk, vagy csak elmegyünk mellette, nem törődünk vele. Pedig kellene! Úgy, ahogy azt John Tremont teszi. Csakis úgy!

Szívet szorongató, őszinte, szép és tiszta írás.

10/10***

Lionel Shriver: Születésnap után

Nagyon szeretem a rafinált, agyafúrt, ötletesen megírt könyveket. És ez az! Nem tudom viszonyítani a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvhöz, mivel azt még nem olvastam, viszont az is kiváló kritikákat kapott. Ezek után pedig pláne nagyon hamar le fogom porolni és elolvasom azt is.

Lionel Shriver (lehet, hogy nem én vagyok az első, aki pasinak hitte?) szerintem zseniális ötlettel állt elő. Az alapötlete ebben a regényben az, hogy az embernek nem csupán egy sorsa lehet. Valahogy azt gondoljuk vagy gondolják sokan (azt hiszem, én nem...), hogy a gyerekeknél már kicsi korban el kell dönteni, mit kezdjenek az életükkel, mert talán azon a döntésen múlik minden, abban már benne van az egész jövőjük.

Abban talán mindenki egyetért, hogy bármerre is menjünk, mindenhol lesznek nehézségek, árnyoldalak, de a fény felé vezető alagút is sokszor felviláglik. Az ember folyamatosan kompromisszumokat kénytelen kötni a sorssal, az élettel, embertársaival, így aztán kérdés lehet, hogy van-e egy tökéletes út, amihez viszonyítva a többi jelentéktelen.

Irina McGovern egy nagyon megfontolt, rendezett élettel rendelkező nő, aki gyermekkönyv illusztrátorként dolgozik. Élettársával, Lawrence-szel szinte házastársakként élnek már hosszú évek óta, ám kissé unalmasnak tűnő mindennapjaik mégis biztonságot sugároznak. Addig, amíg egy fura születésnap után Irina megcsókol egy másik férfit...

Innentől kezdve vége a biztonságnak Irinában és bennünk is, kénytelenek vagyunk felszállni a hullámvasútra, ami egyszer erre, egyszer arra, fel-le, ide-oda rángat minket. Két síkon halad tovább a történet, egyik az unalmas, számomra balfék "férj"-jel, a másik pedig az iszonyú szexi, gyertyáját mindkét végén égető snookerjátékossal, akivel mindenképpen izgalmasabb, ám bizonytalanabb minden. A végén viszont eldönthetjük - ha tudjuk!!! -, hogy mi lett volna a jó, a jobb!?

Kifárasztott ez a könyv. Folyamatosan gondolkodtatott, mély filozófiai témákat boncolgattam magamban, pedig tudtam, hogy mindegy, mert úgysem látjuk előre a jövőt, ez csak fikció. Mégis érdemes volt, és persze, hogy jó gondolkodni, még ha fárasztó is. Valami csak ki fog sülni belőle bennem, mert az egyértelmű, hogy a szerzőnek ez volt a célja.

Nagyon érdekes utazás volt ez a mi lehetett volna? kérdés körül. Szinte minden szegletét bejárja, a lehetőségeket egytől-egyik feltálalja nekünk, aztán a végén pedig ott állunk tanácstalanul, hogy akkor merre is tovább? Vagy inkább vissza?

A könyv zseniális!

9/10

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Na ez az első könyve Picoultnak, ahol egy kicsit mérges vagyok. Éppen egy félpontnyira vagyok mérges, de amiatt azért nagyon! Pontosan a vége miatt, de erről majd később. Amúgy pedig a színvonal a megszokott, nálam nyilván az elfogultság jellemző, és adott jó sok gondolkodni valót is. Picoult az Picoult, valaki vagy szereti vagy nem. Nálam a könyvei megjelenésének a híre azonnal tulajdonlási vágyat indít be, úgyhogy ez van!

Ahogy azt megszoktuk, újból távolról elkerülte az egyszerű témákat. :D Megint egy olyan történést boncolgat, ami érinti az erkölcsi értékrendet, különböző társadalmi megítéléseket, családi viszonyokat, szóval nagyon sokrétű, nagyon sok szempontból lehet "ítéletet hozni", és ismét ránk bízza, hogy mérlegeljünk, értékeljünk.

Van két fiatal, Chris és Emily, akik születésük óta ismerik egymást, jó barátok, később pedig, kamaszkorukban szerelmespárrá válnak. Ezt egyébként már a szülők is eltervezik egészen kicsi koruk óta, úgyhogy a sorsuk szinte előre meg van írva. Egy darabig. Ebből is lehet következtetni, hogy nem csak ők, családjaik is szoros, napi kapcsolatban vannak, így mindenkit mélyen megráz, mikor megkapják a szörnyű hírt, hogy Emily öngyilkos lett. Természetesen nem ilyen "egyszerű" az eset, hiszen ott volt vele Chris is, ráadásul a lövés a fiú apjának fegyveréből származik.

Egyértelmű, hogy nem folyhat tovább úgy az élet, ahogy eddig, minden felborul, a két család egy pillanat alatt eltávolodik egymástól. Megkezdődik a nyomozás, és minden jel arra mutat, hogy Chris ölte meg a lányt. Azt tudhatjuk, hogy létezett köztük valamiféle egyezség, de hogy ez arról szólt-e, hogy együtt ölik meg magukat, illetve valami másról, az mindvégig rejtve marad, csak találgathatunk és sejtéseket boncolgathatunk, mint ahogy az lenni szokott.

Van egy szál, ami a történet elejétől kezdve időről-időre feltűnik, ami szerintem végig a kulcsa volt a történteknek. És pont ennek a szálnak a lezáratlansága miatt haragudtam a könyvre, mert azzal az én igényeim alapján kezdeni kellett volna valamit. Hiányérzetem volt, fájt, dühös voltam miatta.

Szól ez a könyv az elengedésről, megbocsátásról, bosszúról, szeretetről, szóval szinte minden benne van, ami az élethez kell, illetve annak hiányához.

8/10

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Minden ember, aki szeret olvasni, tudja, hogy mit várhat egy olyan írótól vagy írónőtől, akitől már olvasott valamit. Amikor Grecsó Krisztián új, frissen megjelent könyvét vettem a kezembe tudtam, hogy milyen stílussal, milyen szövegalkotással fogok találkozni, így nem lepődtem meg, hanem belekezdtem Daru történetébe. A fülszöveg elolvasása most sem történt meg, így meglepődtem, amikor Juszti mama nevével is találkoztam (Grecsó K.: Mellettem elférsz). 
Pedig ez a könyv, a „Megyek utánad” más. A stílus nem, de itt egy fiú/férfi életének egy szeletével találkozunk a női nem vonatkozásában. Akár mondhatom azt, hogy a történet sem, hiszen a kamaszság, élet örök problémái is helyet kapnak benne.

A történet kezdetén Daru 12 éves kiskamasz, aki alig várja a hormonális változásokat, a szőrösödést, a mutálást, önértékelési problémákkal küzd, nem a jó bandában áll; aki szerelmes a kiskori jó pajtásba. Innen indulunk el, s majdnem körbe érünk. Vagy akár körbe is, ez csak nézőpont kérdése. A könyvben a lányok, nők, asszonyok jönnek-mennek, Daru keresi a helyét a faluban, vagy éppen a főiskola, majd az egyetem előadótermeiben, miközben folyik az alkohol, érződik a fű szaga (nem, nem a lekaszált friss fűé), tolódik a katonai behívó felhasználása. Daru éveinek a száma nő, a változás, az élet megtapasztalása elkerülhetetlen.

"Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté." (részlet a fülszövegből)

A nők központi szereplői ennek a regénynek. Lili az óvodától-kamaszkorig tartó nagy szerelem, a viszonzatlan, a sebet ejtő, a fájdalmas.

Eszter a vadság, a másság megtestesítője.
Gréta az érzelmes, az Igazi-ra váró.
Petra a nevelő, az érzékeny, a sokat akaró, a megalázkodó.
Sára, aki pótléknak használta.
Adél….., na igen, maradjon csak Adél.
Majd visszatérünk Grétához, Lilihez, Julihoz is.

Daru élete a nőkön keresztül. Kép, hogy mi és hogyan változott az évek során, hogy használták ki őt, hogy nem volt képes soha megfelelően a talpára állni, hol erősödött, hol gyengült.

Magyar könyv, magyar író, alapjai az 1980-as évek körüli időszaktól. Aki akkor is élt, aki esetleg egy faluban élt még jobban fogja szeretni, mert átélhette mozzanatokban a saját múltját.
Én igen. Álltam a „gőzben”- a fóliasátorban; telefonáltam fülkéből; hívtam olyan személyt, akit egy központi telefonhoz szólítottak a hatodik emeletről, és a portás végighallgatta a beszélgetést. Érdekes volt arról olvasni, hogy lehetett letagadni az első diplomát, de ezek csak apró-cseprő momentumok, mert minden a kortárs magyar irodalmat, vagy akár Grecsó Krisztiánt kedvelő olvasó meg tudja találni benne azt a szépséget és értéket, ami miatt érdemes a kezébe vennie ezt a könyvet, és érdemes belemerülnie bele Daru életébe.

Kiera Cass: Az Igazi (Párválasztó 3)

Végre megérkezett a harmadik rész! Bevallom őszintén, hogy nagyon vártam, s bár sejthető, hogy mi lesz America történetének, Maxon párválasztásának a végkifejlete, mégis izgultam, hogyan is írta meg ezt Kiera Cass?

America Singert a Párválasztóban ismerhettem meg, az Ötös lány, aki érdekes egyéniségével, személyiségével, menekülésével, kerti kirohanásával, naivan őszinte gondolkodásával azonnal a szívembe lopta magát, s csak azért kellett drukkolnom, hogy neki és családjának jól alakuljon az élete.

Az Elit palotában maradt tagjaként tovább zajlott Maxon herceg párválasztója, hogy a lehető legrátermettebb feleséget találja meg magának, akit meg is tud szeretni. Nem egyszerű feladat egyik oldalról sem, hiszen a herceget elég keményen sakkban tartja a király (legalábbis próbálja), és a lányok is közel állnak a szívéhez; Americara nézve sem egyszerű, mert mi olvasók, már tudjuk, hogy ki van még a palotában Maxon hercegen kívül.... (nem, nem írom le, hátha valaki most fog rohanni megvenni az első két könyvet!).

A harmadik részbe, az Igaziba belecsöppenni, a könyv hangulatát felvenni nagyon kevés időre volt szükségem, kinyitottam, belekezdtem, csak a vendégség, és néhány focimeccses gól tudott csak eltántorítani az olvasástól.Imádtam ezt a részt! Talán, hogy végre felkerül az i-re a pont, vagy, hogy a lány végre eldönt, kimond bizonyos dolgokat, talán, hogy a lázadásoknak vége szakad, hiszen ezekkel nem lehet befejezni a történetet, talán kíváncsi voltam, hogyan fognak kiesni a választóból a lányok: az önző Celeste, a csendes Elise, a fülig-szerelmes Kriss vagy éppen America? Talán csak azt vártam, hogy jobban megnyíljanak a szívek, hogy túlcsorduljanak, hogy kimutassák azokat a dolgokat is, amiket eddig titkoltak; és kíváncsi voltam a király és America további kapcsolatára is, mert ez mindenképpen izgalmat ígért.

Kíváncsi voltam hogy lesz, mi lesz?
Talán a legjobb rész, legalábbis ezen a jelzőn elgondolkoztam, mert nem a megismerés, megismerkedés folyamata zajlott a szemünk előtt, hanem a fordulatos cselekmény. Kiderülnek fontos, meglepő és eddig titkos dolgok, és elárulom, hogy America kétszer kijut a Palotán kívülre is, amelyek izgalommal -is-szolgálnak (de mégis mire számíthatunk, ha a hegedülő Ötös lány küzd valamiért? :D).

Cselekményes, fordulatos, rózsaszín, őszinte, drukkolós, elmerülős, gyönyörű borítójú. Továbbra is ajánlom kikapcsolódásként a könnyű, szórakoztató-habos irodalmat kedvelőknek, vagy éppen a fiatal lányoknak. Menyire jó a lányomnak, hogy egyben el tudja majd olvasni, és nem kell körmöt rágnia! Azaz kellhet, mert izgulni biztosan ő is fog.

8/10

Rachel Hawkins: Hex Hall

Azon gondolkoztam, hogy kicsit kezd elég lenni a Könyvmolyképzős könyvekből, amikor mégis felkaptam ezt és milyen jól döntöttem. Az első 5 oldalon rájöttem, hogy ez a boszorkány csaj nagy kedvencem lesz. Olyan szövege van!! Az én humoromnak való.

„– Hogy mi a baj?! Lássuk csak: ez a szalagavató bálom, és látsz mellettem egyetlen srácot is? 

– Nos… éppenséggel nem. De mivel a női mosdóban vagyunk, ez nem is csoda…” olvashattam a 2. oldalon és bele is szerettem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló megszólalásokat.

Három évvel ezelőtt, 13 évesen, Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nem boszorkány, mindenben segíti őt, 19x költözködnek 3 év alatt, hogy ne tűnjön fel szeretett gyermeke senkinek, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. Sophie egyik bűbája nagyon rosszul sül el és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, ezért apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség "Hová csöppentem? Itt még a segédmunkások is Abercombie and Fitch modellek?!", egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított. Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

A három sötét boszorkány

Imádtam a poénjait és ez a könyv végéig kitartott. „-Mi a fene ez? – (…) – Valami Csillagok-háborúja dolog? Éreznem kellett volna a zavart az Erőben?”

Tetszett az írónő vámpírokhoz fűződő viszonya. Kettő szerepelt a könyvben. Az egyik Lord Bayron maga, a másik Sophie szobatársa, akiről már a szobába lépés pillanatában kiderül, hogy nem a megszokott fekete szín rabja: „Ez a szoba úgy festett, mintha Barbie és Eperke istentelen gyermeke rendezte volna be.” :D Majd később az is világossá válik, hogy a leány a saját neméhez vonzódik. Hát igen, elég furára sikeredett Jenna, a csak szerethető vámpírlány.

Elég sok titokra derül fény a könyv végére, amitől Sophienak persze egyáltalán nem lesz könnyebb a helyzete. Az eddig csak fényképről ismert apukáról jó pár dolog kitudódik és ettől sem lesz felhőtlenül boldog. Nagymamák, dédnagymamák is képbe kerülnek. 

Kedvelem a borítót, csak a fekete macskával nem vagyok kibékülve. Ha boszorkányokról van szó, akkor miért kell mindenképpen macskát pakolni mellé!? Ha jól emlékszem elő se fordul a történet folyamán, viszont söprűn repüléssel találkozhatunk.

Remélem lesz film is, mert olvasás közben annyira jól el tudtam mindent képzelni, hogy muszáj lesz egyszer mozi/tv képernyőn is látnom. 

10/10

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

Aki szereti Jane Austen világát mindenképpen olvassa el, ő együtt tud érezni eme könyv főszereplőjével, én nem tudtam igazán beleélni magam. J 

„Jane fiatal New York-i nő, aki mintha képtelen volna rátalálni az igazira – talán azért, mert titokban megszállottan rajong Mr Darcyért, ahogyan Colin Firth játszotta a Büszkeség és balítélet BBC adaptációjában. Ám amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.”

Jane elindul Angliába. Már a repülőn előveheti a vaskos füzetet, amiből megismerheti és megtanulhatja a játékszabályokat, megérkezése után pedig szóbeli oktatásban is részesül. Kicsit sok a szabály, de aki játszani szeretne, annak be kell tartania. Összesen 21 napot él ebben a számomra fura világban. A történet elején unatkozik, amit teljesen át tudtam érezni, de utána több férfi személyében is megpróbálja megtalálni a megfelelő Mr. Darcyt.

Olvasás közben eszembe jutott, hogy az egyik ismeretterjesztő csatornán már láttam ilyen beöltözős, szerepjátszós műsort. Ott is és persze a könyvben is a személyzet és Jane körül megforduló emberek színészek, a vendégekkel kapcsolatban minden kis részletbe be vannak avatva. Kedvenc szereplőm a kertész volt. Ha elárulom miért, jó kis spoilert írnék le.

Pár sor erejéig, megismerhetjük azokat a fiúkat/kamaszokat/férfiakat, akikkel Jane, élete folyamán kapcsolatba került. Néha nem is tartottam rossz ötletnek, hogy ezek a viszonyok nem lettek életre szólóak. Egyedül akkor húztam fel a szemöldököm, amikor Jane azért szakított az aktuális partnerrel, mert horkantott!! Ha csak ez lenne a baj a férfival, tőlem egész nap horkantgathatna. J

Furcsálltam a könyv elején, hogy Jane a saját anyja elől titkolja kedvenc könyvét, filmét, Mr. Darcyt. Miért kell ezt takargatni!?

Persze nem mehetek el szó nélkül a borító mellett: elképesztően fantasztikusra sikerült! Imádom!

Képek keresgélése közben láttam, hogy film is készült. ÓÓÓÓ! Meg kell néznem!

8/10