2010. november 1., hétfő

Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Hannah Baker akkorát csalódott életében, hogy öngyilkos lett.
Hannah Baker: élt 16-17 évet. Sajnos ez sem derült ki a könyvből, pontosan hány éves gyerekekről, fiatalokról beszélünk. Van már jogsi, de még nem végzősök...
Hannah Baker akkorát csalódott életében, hogy öngyilkos lett. Előre eltervelt öngyilkosság. Csalódott életében, telt az előtte lévő pohár, és senki nem öntötte ki a benne lévőt, csak telt, folyamatosan telt. Hogy is van ez? Mindenki lesz szomorú, csalódott, kirekesztett, de szerintem önmagunk megöléséhez bátorság kell. Nem is kicsi. Hihetetlen, hogy az életéhez való bátorság nem volt meg. Kitervelte, véghezvitte, kész.

Csak azon háborodtam fel, ahogy csinálta. Az életéhez nem volt bátorsága, de ahhoz volt esze, hogy "búcsúlevél" formájában kazettára mondja az apró cseppeket, amik őt arra késztették, hogy nincs helye az élők között.
Hogy mer egy 16-17 éves lány felelősségre vonni ugyanolyan fiatalokat? Nagyon mérges voltam... mérges, dühös, hogy, ha igaza is van, akkor sem az ő dolga ezt megtenni. Egy-egy őszinte beszélgetéssel -családdal, pszichológussal, kedvenc tanárral, baráttal- Hannah Baker nem jutott volna el eddig a lépésig.
Haragszom Hannah-ra szerintem ezek a kazetták és a hozzá fűződő dolog nagyon aljas húzás volt. Tiszta fejjel, megfelelő gondolkodással rótta le a büntetést, hogy bizonyos emberek szenvedjenek. Nem mentem fel a többi fiatalt, de ki gondolkodik egy csóknál, egy kamaszos hazugságnál, egy szerelmes megaláztatásnál, egy csajokat osztályozó levélnél.... Részünk volt benne sokunknak, ha nem ő írta, akkor róla szólt. ha nem ennyi idősen, akkor korábban kicsit. Igen, elindulhat egy lavina, de meg is lehet állítani a hógolyót, ha valaki akarja és képes rá, nem pedig a szenvedést választja. Biztos vannak ilyen jellemek. Én nem ilyen vagyok.

[Clay a narrátor. Sokkal többet tudunk meg jelleméről: segítőkész, udvarias, kellemes-jóindulatú édesanyja van, tiszteletteljes, jó tanuló.
Az ő kazettahallgatása közben bontakozik ki előttünk a történet, és bár ő nem a rossz oldalon szerepel, mégis önmagát is hibáztatja, hogy nem mentette meg a lányt, akibe titkon szerelmes volt.]

Összegezve: Hannah Baker öngyilkos lett. Ürügyet keresett önnön való megöléséhez. Keresett-talált. Az egész kiindulása egy csóknál, és az őt megcsókoló fiúnál kezdődött.
Nem láttam életét, nem láttam bele családi hátterébe, tulajdonképpen azt sem tudtam meg, milyen tanuló volt. Ezek az információk nagyon hiányoztak nekem a történet hihetősége miatt.
Csók, ciki/dögös fenék...stb, és már saját magát is hibáztatja bizonyos eseményekért.
Amilyen kitervelten megalkotta ezeket a kazettákat, olyan összeszedetten élhette volna életét.

Elgondolkodtató: idős vagyok? nekem voltak céljaim? jobb (volt) az önértékelésem? foglalkoztak velem? más értékek között neveltek Magyarországon? Biztosan, de nem értem meg a 16-17 éves Hannah Baker motivációját, hiába voltak mellette ezek az emberek, akik tényleg kihasználták őt valamekkora mértékben.

Mindenesetre nem teljesen tetszett a könyv. Természetesen nem szenvedtem rajta, érdekelt a történet, így simán, könnyen, gyorsan végigolvastam, de számomra hihetetlen.




9 megjegyzés:

Dia írta...

Én most olvasom éppen. Olvastatja magát, de hasonló érzések kerítettek engem is hatalmukba, mint téged.

Borostyán írta...

Nem értek veled egyet ebben a bosszú dologban. Biztosan volt benne olyan is, de én egyáltalán nem sajnáltam a nagy részét a felsorolt okoknak/embereknek. Mindenki csak akkor fogja fel tetteinek következményét ha szembesítik vele. Míg Hannah élt senki sem hallgatta meg. Nem is értették mi a fene baja van. Persze ha már halál van a dologban akkor megállnak egy percre, akkor már elgondolkodnak.

Az első csók miatti "nyavajgása" pedig nem csak a csókról szült, hanem az azt követő pletykáról.

Amíg nem volt valaki az osztálytársai által megbélyegezve nem tudhatja az milyen érzés, amikor tudod hogy nincs igazuk, hogy hazudnak de te nem tehetsz semmit mert magasról leszarnak és különben is ledöntötték már rég, hogy mit gondolnak rólad...

Annyiszor hallottam már volt osztálytársaimtól: de hát gyerekek voltunk... Na ja! Én is! Azért nem felejtem el soha, azért is nmoyta rá a tinédzserkoromra a bélyegét. Persze azoknak mindig könnyebb akik a gyengébbet piszkálják.

Hát ezért nem tudom sajnálni a hátramaradt emberek nagy részét akiknek a kazettákat küldte.

f-andi írta...

Gondoltam, hogy valaki másképpen értelmezi a történetet, de ez így van rendjén.
Én sem voltam szupersztár az osztályban, kaptam hideget-meleget, de szerencsére klassz osztályközösségbe jártam. Biztosan szörnyű, ha terjesztenek az emberről valótlan dolgokat, de véleményem szerint nem az öngyilkosság a megfelelő járható út. Továbbra is haragszom a lányra, és az íróra, mert szerintem nincsenek kidolgozva számomra fontos dolgok, háttér-információk.
Szerintem nincsen gond azzal, hogy másképp látunk dolgokat. Összességében egy elgondolkodtató könyv, biztosan ajánlom majd a korosztályos ismerősöknek, már csak az ő véleményük iránti kíváncsiságom miatt is.

shina*orsii írta...

Szia!
Kicsit talán egyetértek veled, de nekem azért nagyon tetszett a könyv! :)
Énis írtam róla vélemény [ www.secretbooklist.freeblog.hu ]
Sőt, még fan trailer-t is csináltam, ha van kedved nézz be!

Matt írta...

Én még nem olvastam, de a kiadó oldalán közzétett előzetes alapján úgy gondoltam, el kéne olvasnom... és most, hogy látom, mennyire képes volt megosztani azt a négy embert, aki kommentelt, úgy érzem, muszáj! (már csak azért is, mert én speciel pont az a korosztály vagyok, amiről szól a könyv... szóval, ha beszerzem - már pedig befogom, hamarosan karácsony, hozzáírom ahhoz a hosszú listához :D - mindenképpen véleményezem itt :)

Amúgy Borostyán, én teljesen el tudom képzelni, milyen is az... 8 évig úgy jártam egy osztályba, hogy egy igaz barátot mondhattam magamnak, a többi 30 ember 6 évig kiközösített, majd 7. elején ráébredtek, hogy "basszus ez a Máté gyerek olyan jó mindenből - már bocs a kérkedésért... - barátközni kéne vele!" Én viszont részemről, köszönöm, nem kértem az eféle barátságokból...
Most harmadikos gimnazista vagyok, és az első két évet szintén így életem le, de meg kell mondjam, van igazság abban, amit Andi mond... nem mondom, hogy kevés erőfeszítés árán, de le lehet rombolni a rólunk alkotott képet, sőt, meg is kedveltethetjük magunkat a többiekkel (igaz, az idáig vezető út még több pletykával és rosszindulattal van kikövezve, de - szerintem - érdemes végigmenni rajta...)

csenga írta...

Máté de gondolom neked azért a szüleid ott voltak mint érzelmi támasz...én azon voltam kiakadva,hogy Hannah szülei hol voltak??Meg a tágabb család?Mondjuk egy unokatestvér???
Az meg nekem végképp magas,hogy miért kell bárkit is kiközösíteni???
30 ember!!6évig!!!Jesszusom:-(

Borostyán írta...

Ó! A középiskola már egészen más volt! Ott elfogadtuk egymást és nem voltak gúnyolódások. Sokkal jobban szerettem középiskolába járni mint általánosba.

Matt írta...

Nos, ígéretemhez híven itt vagyok, és véleményt alkotok (megkésve bár, de törve nem :))

Hol is kezdjem..? MOndjuk az elején: ahogy azt láttátok, hatalmas várakozással voltam a könyv irányába... És sajnos azt kell mondanom, alulmúlta az elképzeléseimet... Arra számítottam, hogy valamiféle belső vívódás megörökítésének lehetek tanúja, de ehelyett a totális feladás és lemondás került reflektrofénybe.
És ilyen szempontból egyet kell értsek Andival: nem hiszem, hogy az ilyen ügyekre az öngyilkosság a válasz a világ felé! És már elnézést, de szerintem ezek csipp-csupp dolgok, szóval tényleg nem értem... Oké, halmozódott meg minden, de ilyen alapon én ma nem írnék itt véleményt (pedig megjegyezném, családi erőszaknak is szemtanúja illetve ritkán, de elszenvedője is voltam, úgyhogy szerintem több jogalapom lenne hasonlóra, mint Hannah-nak)
A másik meg ez a maximális felelősség hárítás, ezen tényleg kiakadtam, és újfent egy pont Andinak! Nekem is van nem egy olyan ismerősöm, aki gondolkozik, hasonlón, és eddig sikerrel visszatartottuk őket, de speciel ők felvállalják a saját szerepüket is abban, hogy idáid jutottak...
És ahogy azt az oldalamon is írtam (http://bookfanmatt.freeblog.hu), ez a könyv gyakorlaitlag a temető líra adaptációja is lehetne epikus műfajra: mindkét főszereplő csak sír, másokat okol a dolgok rossz kimenetele miatt, titkon vágynak egymásra, de tenni félnek az ügy érdekében, azt várják, hogy másik észrevegye rajongásukat – reménytelenül...

Ettől függetlenül az ötlet szerintem jó, bár kétségtelen, sikerült olyanba beletenyerelnie, ami jóformán csak "Utálom!" vagy "Szeretem!" reakciót tud kiváltani az emberekből, minden átmenet nélkül...

f-andi írta...

SZia Matt!
Köszi, hogy végül reagáltál. Teljesen mindegy ki és hogyan értékeli ezt a könyvet, nekem még mindig a figyelmem központjába van, ha valaki olvassa, és mindig elolvasom az értékelését. Igazad van a két átmenet kérdésében.
Én szeretném majd kb. 5-6 év múlva elolvastatni a lányommal, és beszélgetni róla.
Andi