Anne Brontë: Agnes Grey

"Anne Brontë híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcsont gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti."

Az előző bejegyzésemben az Agave kiadó által kiadott gusztusosan kinéző borítót dicsértem, és most megint egy olyan regény került a kezembe, melynek borítója megérdemli a csillagos ötöst. Gyönyörű, hívogató, olyan ami mellett az ember biztos nem menne el úgy, hogy ne vessen rá legalább egy pillantást. Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal ha azt mondom, hogy a fantasztikus borító miatt került előre a regény az olvasási listámban. :) Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szereti a nyálcsorgató gusztusos könyveket, hiszen az ember sokkal szívesebben vesz a kezébe egy ilyet, mint egy olyat aminek semmitmondó a kinézete. Nincs igazam?

Ezt a röpke kétszáz oldalas történetet az ember együltő helyében kiolvassa, ha a hangulata magával ragadja. Engem elvarázsolt Agnes Grey stílusa, aki naplószerűen írta meg a családja és a saját szerelmének történetét. Először nem gondoltam, hogy lesz részem romantikában ám a könyv második felében feltűnt a várva várt lovag. Csodálatos és választékos szavakat használ az író, ami az olvasót kiragadja a megszokott hétköznapokból. :) Legalábbis nekem nagyon jól esett visszarepülni az időben, amikor az emberek még tudták hogyan kell magukat szebbnél szebb szavakkal kifejezni. Ilyenkor mindig előbújik az a romantikus énem, amelyik legszívesebben évszázadokat visszautazna, hogy részese lehessen ezeknek a kosztümös éveknek. Ám mindezek ellenére nem tudom megadni a maximális pontot, mert a rövidsége miatt kicsit összecsapottnak érzem a történetet. Bár ha jól tudom Anne Brontënak nem ez a legjobb regénye.

"… már ismerem egyházközségem minden hölgyét s ebben a városban is sokakat, látásból, hallomásból pedig még többet; de feleségnek egyik sem illenék hozzám: ilyen teremtmény csak egy van, és ez maga; tudni szeretném, mi erről a véleménye."

Anne Brontë rövid, de kellemes történetet alkotott és nekünk olvasóknak az a feladatunk, hogy észrevegyük a benne rejtőző értékeket.