Az itthoni blogosoknak, akik írói babérokra pályáznak bíztató példa lehet Cory Doctorow. A 2000-ben indult Boing Boing társbloggereként már szerzett magának egy kis ismertséget, abszolút hírnevet azonban a 2008-ban megjelent Kis testvér című könyvével szerzett. Jelenleg is közreműködik az említett blog szerkesztésében, de amellett, hogy még ír is, újságcikkeket is szokott publikálni.
A 17 éves Marcus egy nem túl távoli jövőbeli San Fransisco-ban él boldogan. Nem szenved hiányt semmiben. Szereti a barátait, akikkel kisebb nagyobb stikliket is véghezvitt már és a történet elején is épp lógni készülnek az iskolából, hogy egy nem túl legális játékban vegyenek részt. Nem sokkal ezútán hirtelen feje tetejére áll a világ. Porfelhő és rémülten rohanó emberek mindenütt. San Fransisco-t terrortámadás érte. A négy jó barát a hangszórók ordításainak engedelmeskedve követi a menekülő tömeget és a közeli metróállomáshoz futnak. Azonban meggondolják magukat és inkább visszatülekednek a szabad levegőre. Nagy hibát követnek el ezzel, segítség helyett kemény karok ragadják meg őket és megkezdődik a Belbiztonsági Hivatalnak (BH) köszönhető rémálom, amit valami csoda folytán csak a fiatalok éreznek a felnőttek azonban egy szükséges rossznak tartják, aminek kellemetlenségeit elviselhetőnek tartják cserébe azért, hogy elkapják a bűnözőket. Megszűnik a magánélet, lehallgatják a telefonokat, kamerákkal figyelik meg az utca emberét, lekövetik az internetes aktivitásokat és antennás kocsikkal szűrik ki a vezeték nélküli internet azon belül is az egyre népszerűbb és illegális Xnet felhasználóit. Rengeteg embert letartóztatnak, elviszik őket ismeretlen helyekre akikkel aztán úgy bánnak ahogyan nekik tetszik. Marcus nem felejt és nem is hagyja annyiban amit vele és barátaival tettek, meg akar fizetni a BH-nak és olyannak akarja újra látni Amerikát, mint a terrortámadás előtt: félelem nélküli élettel és szabad szólásjoggal. Kezdetleges eszközökkel a tarsolyában veszi fel a harcot ellenük, de a megfelelő emberek bevonásával a megfelelő pontra mért csapásokkal a BH félni kezd.
A Kis testvért az 1984-el emlegetik egy lapon és sokak szerint méltó utódja is.
Nem tudok ehhez hozzászólni, mert az 1984-et továbbra sem olvastam, pedig párszor már megígértették velem. A tudatalattim még ellenállni látszik, mert még csak a közelébe sem megyek annak a polcnak, amelyiken találni lehet.
Tehát maradok a Kis testvérnél, amelynek címe egyébként a Nagy testvér mintájára jött létre. A nagy testvér szeme ugye mindent lát, de ki is az aki figyeli a nagytesót? Hát a kis testvér, ki más!? A fő témája a rabságban remélt biztonságérzet a szabadság illúziójával meghintve. Ez az amit vágynak a felnőttek és ez az aminek paradoxonját a többség valahogy nem érzi, nem látja. És bár Marcus figurája nekem nem volt szimpatikus (ha nincs a közelben fegyveres erő akkor nagyon nagy szája tud lenni) abban azért mindenképpen igaza volt, hogy miközben naponta több tucat embert tartóztattak le és vallattak ki (köztük rengeteg kiskorút), addig egyetlen terroristát sem tudtak még felmutatni.
Mialatt a könyvet olvastam végig Michael Moore - Kóla, Puska, Sültkrumpli című filmje járt az eszemben, abból is egy bizonyos rész, amikor is azt boncolgatja vajon miért van sokkal több egy főre jutó gyilkosság az USA-ban, mint északi szomszédjaiknál, Kanadában, ahol szintén (elnézést a szóhasználatért de) fegyverbuzik élnek. Bár az ő felfedezése nem hivatalos és nem is bizonyított, azért elgondolkodtató: szerinte azért van mindez, mert az amerikai emberekbe minden nap azt sulykolják, hogy félniük kell. Félni kell a terroristáktól, a más bőrszínűektől, a szomszédtól, és az idegentől egyaránt. A híradóik és sorozataik tele vannak katasztrófa hírekkel, gyilkosokkal és csupa-csupa vérrel, így hát nem csoda hogy lassan már mindenki fél valamitől vagy valakitől.
Ezt éreztem ebben a könyvben is: az állandó félelem miatt senkiben sem bíztak meg, bezárkóztak és kígyót-békát kiabáltak arra, aki ellen érvelni mert. Az újságok persze itt is csak a pénzre, a bevételre hajtanak és cseppet sem érdekli őket az igazság. (ez mondjuk a legtöbb országban így van)
Doctorow kőkeményen megragadta a lényegét ennek az egész jelenségnek és szinte tökéletesen adta át ezt olvasóinak. Bár meg kell vallanom a számítástechnikai magyarázatoknál sokszor elmerengtem vagy keresztbeállt a szemem, mert nekem kínai volt amit magyarázni próbált. Kedves ötlet volt ezt tőle, csak nem számolt az olyan informatikai analfabétákkal, mint amilyen én is vagyok.
A magyar kiadásról: rengeteg benne az gépelési hiba, volt, hogy egyetlen oldalon hármat is találtam. Ez egy idő után már elég zavaró volt. A borító tetszik, olyan nemesen egyszerű, mégis lényegre törő, bár az amerikai és angol kiadásé azért még jobban bejön, azok olyan fiatalosan vagányak. :-) (Balról jobbra: amerikai, angol)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése